Csevegő

Beszélgessünk bármiről (kulturált keretek közt)!

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Legion » 2012.09.02. 14:14

Na lássuk csak, a fent olvasottak alapján kezdek végre megérteni dolgokat. Viszont annyit szeretnék kérni, hogy a leírásokat ha lehetőség nyílik rá akkor pontosítsátok. A türelemnél nekem az jött le a leírásokból, hogy 3pont alatt, ha lefejeznek valakit és kifröccsen a vére, akkor csóró sidhe prüszkölve/fuldokolva fetreng amíg ki nem rángatják.
Tisztázzuk akkor a kreatív mágiát is, mert lehet én értelmeztem félre a leírásokat. Nekem az jött át, hogy tök mindegy, hogy hogyan áll a hatalma, nem tudja használni kreatív mágia nélkül. (Van manája de nem ér vele semmit.) Nekem úgy tűnt, hogy a kreatív mágia révén képesek bármit is csinálni a hatalmukkal. PL. ha jól tudom Rab a szél hatalmával bír s olvastam már hozzászólását amiben ezzel repül. Jelen értelmezésem szerint ehhez bőven sok pontot kellene rászánnia a kreatív mágiára. Vagy másik példa Lyn árnyéklényei, illetve Tessa (azt hiszem neki van üveg hatalma talán) kis üveg állatkája amibe egy elementált költöztetett. Rémlik egy ilyen rész a régi fórumon. És ezért van némi problémám a kreatív mágiával, ugyanis nem kevés pont, sőt kifejezetten sok. És ha ennyire a mágia szülöttei, akkor pont hogy könnyebben/olcsóbban kellene hozzáférniük. Emlékszem, egy M* átiratra, ahol úgy próbálták leképezni az Elfek hosszú életét és az ebből adódó különbségeket, hogy kb. dupla áron vehettek meg képzettségeket. Ami hülyeség. De ha már itt járunk, valaki hozzáértőt (vagy az ötletgazdát) szeretném megkérni, hogy egyeztessünk egy időpontot és chaten vagy facebookon magyarázza el nekem ezt az egész kreatív mágia dolgot. Egyszerűbb mint itt.
A harcművész-varázslásnál viszont tényleg szükséges akkor a leírások finomítása. Kell hogy a leírás érzékeltesse, hogy ez nem a mundán technikákra vonatkozik, hanem az olyan dolgokra amik kivételesek. (Nyílzápor, géppuskatűz, 4karú ellenfél.)

Szabálynácizás: szabálynácinak azt az embert szokás nevezni mifelénk, aki (többnyire D&Ds múltja miatt) mindenre görcsösen szabályt keres vagy alkot és semmi olyan létjogosultságát nem fogadja el, ami nincs rendszer szinten leképezve, nincs rá szabály valamint gyakorta leblokkol, bepánikol ha olyannal kerül szembe ami nincs benne vagy ellentmond a szabálykönyvek világleírásával vagy a bestiáriumokkal. Az ilyen ember gyakorta egyben vérpistike vagy vérpistikék jóbarátja. A vérpistikéről elég annyit tudni, hogy betéve tudja (vagy pillanatok alatt megtalálja) az összes kiskaput a rendszerben és mindenkinél erősebb, gyakorta a rendszer határait feszegető félisteni karakterekkel játszik, pánikot nála a karakter sérülése vagy elhanyagoltság érzése okoz (nem mindent ő old meg, más is megszólal, nem ő sebez a legtöbbet, stb.)

@Jóindulat: Bocsánat, ha valamit sértésnek vettél. Néha kicsit szarkasztikus/ironikus amit mondok, de én dicséretnek szántam a fentebb kifogásolt mondatot.
@Alyara: Ne aggódj, nincs itt harag, ha meg lesz, lerendezzük egy sör/whiskey mellett.
I am what I am. Someone has to be.

Si vis pacem para bellum!

Quod sumus, hoc ecitis

Kép
Avatar
Legion
Deviáns
Deviáns
 
Hozzászólások: 174
Csatlakozott: 2012.08.30. 18:20
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Fenrir,Murgen

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.09.02. 15:38

Jól van, jól van. ^^ Megnyugodtam.
Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.09.03. 13:08

Várom a hozzászólásod Mira. :)
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.09.03. 13:15

Na, akkor leveszem a hangot az Euronews-ról, kicsit átállok franciáról magyarra, és megyek is. :)

Csak még közben írom miattad Alya életútját is (nem mintha egyébként nem kéne), hogy tudj majd vele játszani a későbbiekben. :)
Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.09.03. 13:26

Köszi. De nem kell sietni csak szóltam, hogy hazaértem a suliból és készen állok a játékra. :D
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Mira » 2012.09.03. 13:32

Mindegy, már írom. :P

Milyen volt az első nap? Hogy alakul majd az órarend? Nekem már most ketté áll a szemem, pedig még semmi magánórát nem szerveztem be gyakorlatilag... xD
Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.09.03. 13:43

Nekem se volt piskóta mikor megláttam azt hittem kiesem a padból. Rögtön hétfőn 10 óra a végén tesivel, Kedden pedig gyakorlat(még sosem voltam terepen, kíváncsi vagyok milyen lesz). Szerdán 8 óra. Csütörtök pénteken pedig 7. órában végzek (Bár pénteken csak 3.órában kezdek. így az csak 5 óra.) Mint mindig most is a péntek az én napom :D
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Mira » 2012.09.03. 13:45

Hanyadikos vagy?

Az én órarendem azért ennyire nem durva, bár szinte minden nap bent vagyok 3-4-ig. Viszont azt a kedd 0-1. órában megtartott dupla tesit igazán kiiktathatnák. xD
Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.09.03. 13:48

12.-es, de előkészítős osztályban vagyis 13.-ban érettségizem.
Mellesleg túl rövid lesz a hozzászólásom, ha az arany középúton akarok maradni, de azért igyekszem.
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.09.03. 13:50

Na, akkor egy évfolyamon vagyunk. :D

Próbálkozz, meg tudod oldani, hogyha már két könyvet is összehoztál. ;) Csak gyakorolni kell.
Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.09.03. 13:59

Most feldobtam a labdát. Kérdés, hogy lecsapod -e? ;)
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.09.03. 14:08

Majd... majd még meglátom. xD
De már megint átmentél jelenből múltba, múltból jelenbe. Vagy pedig túl kómás vagyok, és teljesen vak is. Olvasd át még egyszer a reagot, és javítsd az idősíkokat, kérlek. :)
Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.09.03. 14:10

Oké, mindjárt.


Javítva
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.09.03. 14:22

Köszönöm! ^^
Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Lynarin Seeragic » 2012.09.03. 23:15

AGYHALÁL......
“Come on, say it again. I’m a perfect devil. Tell me how bad I am. It makes me feel so good!”
- Anne Rice, The Queen of the Damned

Kép
Avatar
Lynarin Seeragic
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
 
Hozzászólások: 493
Csatlakozott: 2012.04.04. 19:53
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Raven, Tessa, Nymloth, Caridwen, Evangeline, Payne

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Rabraquat » 2012.09.04. 07:06

"Ki vagy? Á, hagyd, nem érdekes!" - Rabraquat

Karizma 4p (max): A sidhek amúgy is lenyűgözik az embereket a világ felé mutatott bájukkal, de ez a képesség minél magasabb, a sidhe annál ügyesebben befolyásolja szavaival a halandókat. Már a természetfelettire is hathatsz.
Elementaritás 3p: Minden elemhez tartoznak úgynevezett elementálok, amik Danu energiájának tudatra ébredt apróbb mágiagócai, a velük való bánás az Elementaritás képesség. Közepes elementálokat hívhatsz, ők információkkal szolgálhatnak neked, megfigyelhetnek, segítenek, engedelmeskednek, kihallgatnak másokat.
Türelem 3p: A képesség birtokában képes vagy hosszabb-rövidebb ideig elviselni a vasat. Ennek a képességnek a hiányában akár a vér hordozta vastól is rosszul lehetsz, ha rád fröccsen, vagy nagy mennyiségben kiömlött valahol. Már minden következmény nélkül megérintheted a vasat, de erősen megfognod, tartogatnod nem tanácsos. A levegő már egyáltalán nem mérgező a számodra.
Avatar
Rabraquat
Arisztokrata
Arisztokrata
 
Hozzászólások: 391
Csatlakozott: 2012.05.15. 08:40
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Garien Seardur, Jessie Ellwood, Oldman

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Faerman Niqecanuwa Mikomi » 2012.09.04. 20:04

Lynarin Seeragic írta:AGYHALÁL......

Detto.
Hirig

Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel, mert a személyiségem Én vagyok, a viselkedésem pedig attól függ, hogy Te ki vagy!
Nem test vagyok, amelynek lelke van, hanem lélek, aminek van egy látható része, amit testnek hívnak.

Kép

Átváltozás 4p; Szárnyaid nem többek szépen rajzolt tetoválásnál, mikor megnősz, csak hozzáértő mondja meg, hogy tündér vagy. Vérnektár 1p; Ha megharapsz valakit, a véréből meg tudod mondani, milyen fajú. Zöldbeszéd 1p; Ezzel a képességgel megérteted magadat az élő növényekkel, kérheted, hogy tegyenek, vagy ne tegyenek valamit (Gombák, virágok).
Avatar
Faerman Niqecanuwa Mikomi
Arisztokrata
Arisztokrata
 
Hozzászólások: 334
Csatlakozott: 2012.08.30. 07:42
Tartózkodási hely: Negapan
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Tereus
Lyendryana Daimon
Drun
Alva
Lamya

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Tessa T'Ziczmesa » 2012.09.04. 22:54

Rabraquat írta:Kezdődik az iskola... :)
http://www.youtube.com/watch?v=K-iHHnWB4fQ


Hát, ettől nem lett jobb, de a Rababácsi hangulatot felélesztette. :P


Hirig írta:
Lynarin Seeragic írta:AGYHALÁL......

Detto.


Éljen a szeptember, igaz?
Kép
Avatar
Tessa T'Ziczmesa
Ébredt
Ébredt
 
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:04
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Faerman Niqecanuwa Mikomi » 2012.09.05. 07:10

Tessa T'Ziczmesa írta:
Rabraquat írta:Kezdődik az iskola... :)
http://www.youtube.com/watch?v=K-iHHnWB4fQ


Hát, ettől nem lett jobb, de a Rababácsi hangulatot felélesztette. :P


Nekem tetszett :)

Tessa T'Ziczmesa írta:
Hirig írta:
Lynarin Seeragic írta:AGYHALÁL......

Detto.


Éljen a szeptember, igaz?


Éljen a kialvatlanság és a fejetlen meló :D
Hirig

Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel, mert a személyiségem Én vagyok, a viselkedésem pedig attól függ, hogy Te ki vagy!
Nem test vagyok, amelynek lelke van, hanem lélek, aminek van egy látható része, amit testnek hívnak.

Kép

Átváltozás 4p; Szárnyaid nem többek szépen rajzolt tetoválásnál, mikor megnősz, csak hozzáértő mondja meg, hogy tündér vagy. Vérnektár 1p; Ha megharapsz valakit, a véréből meg tudod mondani, milyen fajú. Zöldbeszéd 1p; Ezzel a képességgel megérteted magadat az élő növényekkel, kérheted, hogy tegyenek, vagy ne tegyenek valamit (Gombák, virágok).
Avatar
Faerman Niqecanuwa Mikomi
Arisztokrata
Arisztokrata
 
Hozzászólások: 334
Csatlakozott: 2012.08.30. 07:42
Tartózkodási hely: Negapan
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Tereus
Lyendryana Daimon
Drun
Alva
Lamya

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Alyara Nirois » 2012.09.05. 16:24

Rabraquat írta:Kezdődik az iskola... :)
http://www.youtube.com/watch?v=K-iHHnWB4fQ

Rontom-bontom, kezdődik az iskola. xD

Agyhalál van mindenkinél, jól van. :D
Kép
Avatar
Alyara Nirois
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
Arany céhvezér, Mágikus diplomata
 
Hozzászólások: 1096
Csatlakozott: 2012.04.04. 15:54
Tartózkodási hely: Budapest
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Mira, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Vera Rider » 2012.09.05. 16:50

Alyara Nirois írta:
Rabraquat írta:Kezdődik az iskola... :)
http://www.youtube.com/watch?v=K-iHHnWB4fQ

Rontom-bontom, kezdődik az iskola. xD

Agyhalál van mindenkinél, jól van. :D


Kitartás mindenkinek. Elvégre, a főnix is feltámad hamvaiból. ;)
Élvezz ki minden egyes napot, mert nem térnek vissza a kedvedért, csakhogy megváltoztathasd őket.
Avatar
Vera Rider
Fiatal
Fiatal
 
Hozzászólások: 211
Csatlakozott: 2012.08.30. 11:17
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
Speciális: Halott karakter

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Faerman Niqecanuwa Mikomi » 2012.09.05. 17:53

Vera Rider írta:Kitartás mindenkinek. Elvégre, a főnix is feltámad hamvaiból. ;)

Ez így van, én is ott voltam, hogy lássam az esetet. Sajnos egyben halhatatlanná is tettem(tük). :D
Hirig

Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel, mert a személyiségem Én vagyok, a viselkedésem pedig attól függ, hogy Te ki vagy!
Nem test vagyok, amelynek lelke van, hanem lélek, aminek van egy látható része, amit testnek hívnak.

Kép

Átváltozás 4p; Szárnyaid nem többek szépen rajzolt tetoválásnál, mikor megnősz, csak hozzáértő mondja meg, hogy tündér vagy. Vérnektár 1p; Ha megharapsz valakit, a véréből meg tudod mondani, milyen fajú. Zöldbeszéd 1p; Ezzel a képességgel megérteted magadat az élő növényekkel, kérheted, hogy tegyenek, vagy ne tegyenek valamit (Gombák, virágok).
Avatar
Faerman Niqecanuwa Mikomi
Arisztokrata
Arisztokrata
 
Hozzászólások: 334
Csatlakozott: 2012.08.30. 07:42
Tartózkodási hely: Negapan
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Tereus
Lyendryana Daimon
Drun
Alva
Lamya

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Mira » 2012.09.05. 18:04

Hirig írta:
Vera Rider írta:Kitartás mindenkinek. Elvégre, a főnix is feltámad hamvaiból. ;)

Ez így van, én is ott voltam, hogy lássam az esetet. Sajnos egyben halhatatlanná is tettem(tük). :D

Semmi baj, a világvége holnapra várható. :P
Na, majd MET II-ben elláthatjátok a baját. :D
Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Faerman Niqecanuwa Mikomi » 2012.09.05. 18:30

Mira írta:Na, majd MET II-ben elláthatjátok a baját. :D

Azon nem vagyunk már túl? :D
Hirig

Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel, mert a személyiségem Én vagyok, a viselkedésem pedig attól függ, hogy Te ki vagy!
Nem test vagyok, amelynek lelke van, hanem lélek, aminek van egy látható része, amit testnek hívnak.

Kép

Átváltozás 4p; Szárnyaid nem többek szépen rajzolt tetoválásnál, mikor megnősz, csak hozzáértő mondja meg, hogy tündér vagy. Vérnektár 1p; Ha megharapsz valakit, a véréből meg tudod mondani, milyen fajú. Zöldbeszéd 1p; Ezzel a képességgel megérteted magadat az élő növényekkel, kérheted, hogy tegyenek, vagy ne tegyenek valamit (Gombák, virágok).
Avatar
Faerman Niqecanuwa Mikomi
Arisztokrata
Arisztokrata
 
Hozzászólások: 334
Csatlakozott: 2012.08.30. 07:42
Tartózkodási hely: Negapan
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Tereus
Lyendryana Daimon
Drun
Alva
Lamya

Re: Csevegő

HozzászólásSzerző: Caridwen » 2012.09.05. 22:52

Hirig írta:
Mira írta:Na, majd MET II-ben elláthatjátok a baját. :D

Azon nem vagyunk már túl? :D


Hát de, de talán mégsem... :twisted: Nah jó de... :P Vagy nem??? Vagy de???? Vagy nem???????

Nah jó legyen... :D Sőt lassan már a Danu gyermekei is bevégeztetik, most hogy rájöttem nekem kéne írni. :P De most nem lógok sehová elv. :D
Kép
Avatar
Caridwen
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
 
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:41
Tartózkodási hely: Abyss

ElőzőKövetkező

Vissza: Társalgó

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó