Fősugárút

[Ivy Fable]

*2900 augusztus 22.
*Előzmény itt: Annantina nagyi boltja

*Még a boltban:
- Mia Spring, szép név. Bár szerintem illek rád. Az örök napsugár.
/Mondtam, majd elmosolyodtam. A festékes megjegyzésén, csak mosolyogtam egyet kínomban./
- Hát azért nem olyan rossz. Bár nem hittem volna, hogy egy nap ebben a színben fog pompázni a fejem, de új élet, új külső. Talán még meg is kedvelem. Ki tudja?
/Mikor dicsérte az új külsőmet, csak mosolyogni tudtam./
- Köszönöm a bókot.
- Miért kellene futni? Nem üldöz senki. Vagy ha igen, akkor kicsit megszabjuk.
/Miután válaszoltam, kiléptem a botból, egyenesen a Fősugárútra, ahol elvakított a nap fénye./

*Már a fősugárúton.*
/A szemem lassan kezdte megszokni a vakító fényt, ami kinn fogadott. A következő pillanatban azonban a szemeim kiguvadtak, mikor megláttam az utcát. Először is alattunk egy fátyol vékony átlátszó út volt,amit amikor megláttam először hátráltam egy lépést. Sosem voltam tériszonyos, de most mégis megijedtem, hogy szinte a levegőben járok./
- Ez aztán a jó trükk. Ezt még a mágusunk is megirigyelné. Átlátszó beton, vagy valami hasonlóan erős anyag. Bár az is biztos, hogy nem pókfonálból van.
/Néhány lépést óvatosan tettem, de azután már könnyedén és magabiztosan tettem meg a következő lépéseket.
Ezek után a környezetünket csodáltam meg. Csodaszép jövőbeli hely volt./
- Szép ez a hely. Újszerű város, újszerű járművek. /Mutattam egy járműre./ és pixik? Mi a?
/Megdörzsöltem a szemem, miután megláttam elrepülni előttünk egy tündért./
- Tina, vagyis Mia, kérlek nyugtass meg, hogy te is láttad amit én! Mert ha nem akkor hivatalosan is bediliztem. Vagy pedig ebben a korban már gyerekjátéknak számít a DNS manipulálás?
/Néztem értetlenül a lányra, közben pedig reméltem, hogy nemcsak hallucinálok itt össze-vissza./

(6)

[Drun]

*Tank*


/Hosszas utazás után, már majdnem zökkenőmentesen ekénétek a felszínt, amikor egy apró motor beáll elétek, és a rajta lévő pöttöm alak, apró öklét felétek lengeti, majd továbbszáll a kétkerekű, miniatűr járgányán.
Centaro mintha kicsit hátrább dőlne az ülésben és lassítana is./
- Kicsit tájékozott vagyok a húsz-huszonegyedik századi hadseregek felépítésével. Milyen rangfokozatig jutott el?
/Teszi fel a kérdést, majd egyenletesbe teszi az autót is./
- Az Árnyék Szakasz, egy a Vhinudrati rendfenetartók közé soroló szervezet. A hármas jeli, az egyfajta megkülönböztető jelzés. Mint például a régmúlt rendőrségeinek száma. Én a harmadik tag vagyok a szervezetben. A vezetőnk, Stewen Lawerson, a Nullás.
/Magyarázza teljesen közönyös hangon. Amint persze Blake kiparodizál./
- Mi nem állunk a városunk közvetlen vezetése alatt, hanem attól függetlenül tevékenykedünk, de felügyeljük a Vhinudrati szervek munkáját.
/Rávet egy pillantást társára, aki erre befejezi a grimaszolást, és egy fotóval zárja le a dolgot./
- Ha a vadászok központjában elérsz egy megfelelő teljesítményt, akkor kérheted az áthelyezésed akár közénk is.
/Belenéz a visszapillantó tükörbe, hogy így nézzen a szemedbe./
- De egyenlőre, próbáld majd túlvészelni a vadászközpontot.
/Ezzel egyenlőre mintha részéről befejezettnek tekintené eme témát, elhallgat és csendben vezet tovább./

[Mia Spring]

/Egy kis utcát láttam meg a talpam alatt miután hozzászokott szemem a fényhez. Az utca egy kissé átlátszó volt egy fátyolszerű anyagnak köszönhetően. Ekkor vettem észre, hogy szinte a levegőben álltam, mellettem most már Ivyvel, aki hátrált is pár lépést a meglepettségtől. Én se voltam most elragadtatva a levegőben lógástól, annak ellenére, hogy artista voltam a múltban. Ivy tett is egy megjegyzést a jelenlegi helyzetünkről./
-Azt én se tudom milyen anyagból van és az biztos, hogy ha most itt megállunk egy helyben, nem fogunk rájönni egy hamar, hogy hova is érkeztünk.
/Vetettem rá egy gyors és kedves pillantást, majd tettünk pár lépést és a környezetet kezdtük el csodálni. Egy gyönyörű helyre érkeztünk. Egy tündér suhant el nem messze előttem, épp, ahogy tettem 3-4 lépést, miután Ivy egy arra felé közlekedő járműre mutatott. Hitetlenkedve néztem, amint a pixi cirkált a levegőben és ahogy elrepült a szemünk elől ./
+Ugye ez most csak hallucináció? Vagyis remélem, hogy az, mielőtt kezdek megőrülni.
-Én is láttam ezt a tündért, ezzel nem vagy egyedül.
/Válaszoltam Ivy kérdésére, majd zavarodottan rá emeltem a tekintetem./

(6)

[Ivy Fable]

*2900 augusztus 22. Mia Spring.*

/Miután Ma megerősített abban, hogy ő is látta a pixit, kissé megnyugodtam./
+Legalább nem buggyantam meg, vagy ha igen akkor Mia is.
- Keressünk valami támpontot ami alapján elindulhatunk.
/Kíváncsian fürkésztem a környezetünket, miközben egyre több furcsa lényt véltem felfedezni az utcákon. Hegyes fülű magas alakokat, pixiket, szárnyas angyalokat, meg valami rusnya manó félét./
- Hű anyám, itt aztán nagyon jelen van az evolúció, vagy pedig én vertem be nagyon a fejem.
/A nagy forgatagban ami körülvett minket végre megpillantottam valamit ami végre segíthet elindulni a helyes úton./
- Nézd Tina, vagyis Mia! A XXX. században is léteznek még útjelző táblák.
/Mutattam egyre lelkesen, majd odasétáltam hozzá és olvasni kezdtem a feliratot, bár a betűk amik szerepeltek rajta nem hasonlítottak a XXI. században megszokottakhoz, de valamiért az agyam automatikusan el tudta olvasni azokat./
- Kávéház, nem hiszem, hogy elfogadnák a múltbéli pénzt. Bíboralkony, Suhanj velünk motorbolt ezzel a kettővel is ugyanaz a probléma. Áhá, megvan. Múzeum a XXI. századból, ez lesz az. Ott talán lesz valaki aki el tudja árulni nekünk, hogy mi is történt valójában.
/Elindultam hát a múzeum felé, tudtam, hogy Mia úgyis követni fog, vagy ha nem akkor hátraszóltam neki, hogy kövessen./

(7)
*folytatás itt: Múzeum a XXI. századból
*Még egyet írj ide Mia, aztán én írok a múzeumhoz.Aztán ha te is írtál oda, akkor majd kérjük szépen Jóindulat mesélését a továbbiakban. *

[Mia Spring]

*2900 augusztus 22. Ivy Fable*

-A támpont keresése tényleg nem rossz ötlet. De merre menjünk?
/Kérdeztem társamat, közben szemem újra végigpásztáztam a környezeten, annak reményében, hogy látok egy irányt, amerre elindulhatnánk. Viszont ahogy elkezdtem körülnézni, egyre több mesebeli lény került elő, angyalok, manók meg miegymás./
+Azt hiszem egy kicsit nehéz lesz megszoknom ezt az új helyet. Ennyit változott volna a világ 900 év alatt?
-Inkább az előbbi véleményedre szavazok. Hát, ezek szerint nagyot változhatott a világ. Ez most komoly? Manók meg angyalok?
/Jobban szemügyre vettem a lényeket, akik előttem jártak-keltek. Ismét megláttam egy tündért, majd egy magas, hegyes fülű lényt./
+Ejha! Mintha egy tündérmesébe csöppentem volna bele. Ennyi különféle lény láttán nem is tudom merre kapjam a fejem. És állítólag én mágus vagyok.
/Nézelődésem Ivy hangja szakította félbe, mi szerint talált egy útjelző táblát. A tábla felé néztem és számomra először egy idegen nyelven írt felirat volt, amit egy pillanattal később már el tudtam olvasni./
+De fura, hirtelen még új nyelven is megtanultam volna olvasni? És ezen a nyelven is beszélnék?
/Ivy hangosan, én magamban olvastam a táblát, amin kávéháznak, motorboltnak meg egy múzeumnak volt a reklámja mellettük egy térképpel, hogy miként lehetne eljutni oda. Barátnémmal a múzeum mellett döntöttünk és elindultunk az úton, melyen a térkép szerint kell haladni./
-Most, hogy új életet vagyunk kénytelenek folytatni, Ivynek hívjalak ezentúl, vagy megmaradjak a Lailánál?
/Kérdeztem jókedvűen, majd folytattam./
-Bár most, hogy jobban belegondolok szerintem nem ártana az új nevünket használni. Lélekben ugyanazok maradtunk, barátok, akiket a múltjuk összeköt. Te mit gondolsz?


(7)

[Jóindulat]

*Theo*

/Fájdalomtól zúgó fejjel, de azért rezzenetlen lélekkel tekint szembe Theodore a kapubejáró felől érkező, bakancsos lábak tulajdonosaival. Még jóformán látni sem lát senkit, máris csattan egy hangosbeszélő által torzított hang./
- Maga ott! H'Sekirat város nevében, ne mozduljon! /Hangzik a feleslegesnek tűnő figyelmeztetés, majd szépen lassan egy testpáncélos, valamiféle lőfegyvernek tűnő eszközt Theora irányító figura óvakodik beljebb a kapu árnyékai közül./ Lássam a kezeit! /Kerül óvatosan oldalra a földön meghúzódott öreg nő irányába, kényelmes és biztonságos távolságot tartva a célszemélytől, rutinosnak látszó módon elszeparálva a hölgyet egy esetleges további támadás útjából, azonban ezzel egyúttal szabaddá téve a kifelé vezető utat./
- Feküdjön a földre, lábakat szét, kezeket tarkóra! /Csattan irányából a továbbra is megerősített hangerővel az utasítás, aminek a kezében tartott futurisztikus pisztolyszerű valami ad nyomatékot./

[Theodore Arthur McWilliam]

*Jóindulat*

/ Kissé elfog a szédülés, ezért fejemet ide-oda ingatom, de amint a rámförmedő hangot meghallom a kapun túlról, megállok és gyűlölködő tekintettel figyelem, ki jelenik meg. Alig vagyok itt fél órája, de a város már meg akar ölni és ez nem villanyoz fel. /
- Talán előbb válaszokat, parancsol..
/ Mondja, majd mikor meglátja a páncélos figurát, aki a kapualjban tűnik elő, a tekintete inkább mosolygóra vált, hiszen mindössze egyetlen embert küldtek érte. Még ha az elég veszélyesen is néz ki, van esély, hogy elintézze.. ÉS a kezében ott a fegyver, ami a jövőben jól jöhet. Kezét fájdalmasan emeli fel a derekáról a feje magasságába. /
- Ne kiabáljon, itt vagyok maga előtt! Akár még arról is lehet szó, hogy készségesen együttműködök, de akkor válaszokat akarok.. Mi ez a hely egyáltalán?
(8)

[Jóindulat]

- Hát ez hülye... /Szökik ki a felerősített sóhajt követő suttogás a sisak hangszóróin, majd ismételten az emelt hangvételű utasítások hangzanak fel./
- Feküdjön a földre, lábakat szét, kezeket tarkóra! H'Sekirat város nevében őrizetbe veszem más fajú megtámadása, azonosító hiánya, intézkedésnek ellenszegülés és a város tulajdonának rongálásának alapos gyanújával!
- És még engem is megtámadott, hogy elrabolja a sétabotomat! /Sipítja közbe a biztonságban heverő öreglány. A sisakos alak egy pillanatra felé tekint, majd ismét Theora fókuszálva vállat vonva még hozzáteszi:/ Fentieken kívül még a hölgy sérelmére elkövetett rablás gyanújával. /A férfi egy apró mozdulatára fegyverét árnyalatnyit megemelintve gyorsan mennydörgi:/
- Utolsó felszólítás, feküdjön a földre! Figyelmeztetem, hogy ezen intézkedésnek történő ellenszegülés esetén jogomban áll neurosokkolót használni!

[Theodore Arthur McWilliam]

- Csak ezt tudja mondani? Különben is.. Első találkozásnál lefektet? Hát hová tűnt az erény?
/ Vihogok magamban, látom, hogy egyelőre egyszerűbb együttműködni, mint ellenszegülni és minden erre irányuló gondolatomat el is hajtom. Letérdelek, kezeimet pedig a tarkómra teszem, miközben a fémpupák sorolja, hogy mit sikerült a fél órás ittlétem alatt összegyűjtenem. /
- Anyukámnak ne mondják meg, légyszi! Szegényke nem bírná.
/ Dobom oda még mindig röhögve, majd hasra fekszem. /
+ A fenébe veled.. Valahogy ki kéne, hogy hámozzalak a konzervedből, aztán eltűnni.. Itt hagyni ezt az őrült várost és keresni egy értelmes alakot ebben az idióta világban. Valakit, aki képes lenne figyelni is, mikor hozzá beszélek és nem csak ezeket a fémvalamiket küldözgetni.. Már ha van itt ilyen. +
- A botot visszakaphatja a boszorkány.. Még a végén kiderül, hogy miattam nem tud majd varázsolgatni, mivel eltüntettem a varázspálcáját.
/ Továbbra is nevetek, de inkább kínomban. A légzésem talán "helyre állt" már ha annak lehet mondani ezt, talán helyesebb ha azt mondom, visszaállt olyanra, amit úgy tűnik, ebben a testben kénytelen leszek elfogadni.. A derekamban a fájdalom nem csillapodik, a térdem viszont csak akkor fáj ha mozgatom. Micsoda szerencse.. /

[Tank]

*Drun*

/Miközben haladtunk előre célunk felé egy motoros állt akadályunkban bevágott elénk és az öklét kezdte rázni szemüvegemből kitekintve igen csak röhögés fogott el amelyet póker arcommal lepleztem. Megfordult a fejembe, hogy meglesz az első huszonkilencedik századi balhém igazából azt se tudtam felfogni mit keresett előttünk Centaro vezetési stílusát kritizálta vagy a feliratot a kocsin. A kis kirohanása után tovább is hajtott motorosunk mielőtt még tettünk volna valamit így mint ha semmi sem történt volna vezetőnk tovább is ment./
- Őrmester voltam. Mielőtt még magasabb rendfokozatra jutottam volna hát… idekerültem./ Mondtam felsóhajtva és kissé elmosolyodva a sors iróniájától. Miközben Centaro folytatta a válasz adást Blake parodizálásától kezdek nem meglepődni bár én nem merném csinálni ezt a helyzetemben. Fotósunk is hamar rájött, hogy nem kéne és inkább abba is hagyta. Ezután én az Árnyak szakasz hármas tagjával a vissza pillantó tükörbe néztem farkas szemet pár pillanatig. Majd Válaszként mindössze mosollyal az arcomon hátra dőltem és azt feleltem:/
- Értem, majd meglátjuk.

[Drun]

*Tank folytatás itt.*

[Riggs O'Conell]

/ Nem is kell olyan sok idő hogy visszataláljon a fősugárútra. Ha emlékei nem csalnak innen egész jó kép tárul a városra. Átvág egy sikátoron, két kereszt utca és rá is fordul a széles útra. Hagy némi időt magának hogy átgondolja merre is van, és merre kéne menni. Aztán megindul, s közben - végre először - alaposabban is felméri a terepet. Megfigyeli az őt körülvevő lényeket. Mindent ami repül vagy sétál, nem hagy ki senkit./
+De rohadt sokan vagytok...+
/Keresnie kell valakit aki részletes felvilágosítást adhatna arról melyik mire jó, és hogy lenne érdemes elkészíteni reggelire, meg a szokásos dolgok. /
+Kell némi dohány is...+
/ Hihetetlen, hogy egy helyen sem látott valami normális kis trafikot, vagy dohányboltot, vagy akármit. Találomra letér az egyik zsúfoltabb sikátor felé. Bízik benne hogy 30 évnyi masszív alkoholizmus után az ösztöne nyomot fog, és egy kocsma szerű valami pultjáig vezeti. Már ha egyáltalán létezik még ilyesmi. Hömpölyög a tömeggel, egyelőre nem tehet mást. Bezzeg Londonban, ott aztán nem volt soha ilyen gondja. Vagy Amsterdam, ki se láttak a prostiból.../
+Ha egyszer kijutok innen végre, szét iszom az agyam és felcsípek valami dögös kis szajhát+

(36)

[Jóindulat]

*Theo*

A páncélos alak óvatosan, továbbra is előre szegezett fegyverrel közelíti meg a földön fekvő Theodore-t, majd rövid, ám nagyon is célszerű mozdulatsor végén sziszegő hang hallatszik, és a korábban bőszen vigyorgó férfi arcáról lefagy a mosoly, ahogy megérzi a csuklójára feszülő, meglehetősen vékony és kemény - fészkelődés hatására kifejezetten kellemetlenül vágó - pántokat.
- Béklyó felhelyezve, jöhetsz bekísérni. /Hallatszik a hangja, majd arra válaszul a kapu felől újabb pár, bakancsba bújtatott lábat látni./
- Akkor a páncélra már nincs szükség, ugye? /Kérdezi a másik géphang, kissé óvatoskodva, majd hozzáteszi:/ Tudod mennyire utálom...
- Persze, de ha egyszer majd megmenti az életed, megtanulod értékelni. /Érkezik a válasz, majd egy azonosíthatatlan, vibráló hang után egy kellemes, gerincborzoló női hang csendül./ De egye fene, a sisakot leveheted. /A röviddel ezután, az érkező lábak felől érkező, ismételt vibráló hang után már egy fiatal férfi hangja hallatszik./
- És most?
- És most, ahogy a kiképzésen is tanultad, segítesz felállítani, bekísérni, aztán meg hitelesíted az elkészült logot. Ne töketlenkedj már! /Osztja ki a nő a férfit, majd kisvártatva Theodore meg is pillanthatja az őt szilárdan fogó nőt és a fiatal férfit/.
- Na mozgás, nagyfiúk. /Indítja meg a hármast a nő az utca felé, majd a csuklóját a szájához emeli./ Járőr szállítót és takarítószemélyzetet kér, harminckettes droid koordinátáira. /Pillanatnyi szünet után folytatja./ Akkor az utolsó rögzített koordinátákra. Ne értetlenkedj már! Nyugta./Kezét elveszi szájától, majd szorítása ha lehet, még erősebbé válik./ Ez az idióta kicsinálta a droidot. Rögzíthetjük utólag az akciót. /Bosszankodik egy sort a társának./

[Theodore Arthur McWilliam]

* Jóindulat*
/ A kezemre feszülő béklyó válik hirtelen a legnagyobb gondommá. Ha belegondolok, hogy a XXI. században még csak gyorshajtásért sem állítottak meg soha, itt meg már az első órámban bilincsbe vernek, elönt a méreg. Hallgatom a másik kettő traccspartiját, miközben a földön fekve agyam egyre csak azon zakatol, hogy miként tudnék megszökni előlük.. Sajnos a hátrakötött kezem, kombinálva a csekélyke közelharci készségemmel nem juttat nagy előnyhöz.. És most már emberelőnyben is vannak.. Mikor a nő leveszi a sisakját, felemelem a fejem a földről, hogy szemrevételezzem. A páncél alatt, az eltorzított hangú személyről nem is sejtettem, hogy nő lenne. /
+ Egy nő fogott el ?! +
- Ne is törődjön vele kérem, hogy itt vagyok! Tudja nagyon lekötelezne, ha elmagyarázna egy-két dolgot.. Például, hogy mi a fenéért csak egy tükör volt képes valami válasz-szerűséget adni arra, hogy mi is ez a hely.
/ Mikor felállítanak, megveszekedetten rángatom magam a nő kezében, igyekszem szembe kerülni vele, miközben hajam csapzottan a korbácsolja az arcomat, ami pedig a haragtól elvörösödik. /
- A bádogdobozotoknak semmi baja nem lett volna, ha nem külditek rám ilyen kis semmiségért.. De tudod kit nevezz idiótának!
/ Vonogatom a vállam és csak lassan lépdelek velük, a nőnek nem keveset kell erőlködnie, hogy meg tudjon mozdítani. /
- Egyáltalán hova akarnak vinni? Kik önök egyáltalán?
(10)

[Murgen]

/Hála a kedves bolt noszogatásának, igen hamar kipróbálhattam újdonsült testem képességeit. Különös ámbátor érthető, hogy a magam húsz centijével nem nagyon szúrtam szemet senkinek. Nekem ellenben több cipőtalp is szemet szúrt volna, ha nincs olyan mázlim, hogy kikeveredjek közüllük. Rövid, de annál izgalmasabb akadályfutást tudtam magam mögött, mikor a saját lendületemtől hajtva kenődtem a falra. Igen, falra, mert valahogy elsodródhattam a bolttól és hiába meresztgettem a szemem, volt bolt, nincs bolt. Legalább lett volna egy fix pont a világon. De nem, minek az. Idekinn már jobb rálátásom nyílt erre a világra, és csak fogtam a fejem./
+ Na most vagy tényleg begyalogoltam az Alkonyzónába, vagy nem Vikodint toltam be.
/Jobb híján bíztam az előzőben és reméltem, hogy nem csak bedrogozva kóborolok a sivatag közepén. Nem lenne szép ébredés. Jobb ötlet híján és mert nem akaródzott visszamennem a lábak rengetegébe, a falhoz szorulva indultam el találomra. A jobb ugyanolyan jónak tűnt mint a bal, de már meg nem mondom, merre is mentem.
A látvány azért nem volt piskóta, sőt, steaknek is elment volna. A repülő autókat még lenyelem. Az üvegnek tűnő utakat - repül az autó, minek neki aszfalt? - is. A járdán kószáló emberekkel se volt olyan nagy gond. Mit érdekel engem, hogy hegyes a füle vagy hogy a fél arca implant. Még az se nagyon zavart, mikor egy jelenleg hozzám hasonló lepkekölyök suhant el mellettem Pán Péternek öltözve. De mikor elsétáltam egy muki mellett, akinek a hátán két méteres szárnyak feszítettek. Na az kiverte a biztosítékot. Jó hogy nem puttók röpködnek kis piros íjakkal és Tumnus úr elhív teázni. Tolkien ezt látná sírva fakadna, de még Lewis is. Mázli, hogy könnyebb kitérni ha mozog az ember, úgyhogy egyre kevesebben akartak belőlem matricát csinálni. Bakker, húsz centis emberkék röpködnek és méteres manók császkálnak az utcán. Senkinek nem jut eszébe a lába elé nézni? Mázli hogy feltalálták a hókotrót. Amilyen hideg volt, azt hittem ott fagyok meg a járdán. Szerintem csak én nem röhögtem volna, ha mindezt fél méteres hóban kellett volna megtennem. Na igen, az út. Már pont azon gondolkoztam, hogy ez a két vitorla itt a hátamon csak nem viccből van, amikor egy kedvemre való helyre sétáltam be, persze teljesen "véletlenül". A véletlen egy motoros csizma képében érkezett balról én pedig jobbra el. Mázli, hogy az ajtó már nyitva volt, így akadálytalanul csúszhattam végig a padlón egész addig, míg a friss kaucsuk illata és a hozzá tartozó abroncs meg nem fogott. Érdekes látványt nyújthattam felkenődve a járgány kerekére, mint akit frissen gázoltak. De legalább nem traktor, hanem egy kétkerekű volt az áldozat.


* Folytatás a motorboltban. *

(3)

[Jóindulat]

*Theo*

- Egy igazi kretén szökött fel ide. /Jegyzi meg fintorogva a nő a másik páncélosnak, miközben kemény kézzel és egy határozott karfeszítéssel elveszi a kezeik között vergődő férfi kedvét a ficánkolástól éppúgy, mint a passzív ellenállástól./ Nem hallasz, vagy csak nem fogtad fel, csökött agyú?
/Fordul cseppet sem kedvesen Theodore-hoz./ Rendfenntartók vagyunk, te pedig a letartóztatottunk. És amilyen szerencséd van, a város tulajdonába tartozó droid sincsen itt, hogy rögzítse, pontosan miket is csinálsz. Szóval én a helyedben szépen csendben kussolnék és igyekeznék tisztelettudó jófiú benyomását kelteni, nehogy bármit is félreértsünk és ellenszegülésnek, neadjaég támadásnak vegyünk. Zöld, kispofám? /Szúr keményen tekintete a másikéba./

[Theodore Arthur McWilliam]

- Meglehetősen humoros a kisasszony..
/ Bököm oda a rendfenntartónak, mire erőteljesen megszorítja a kezem, mely egy halk szisszenést vált ki belőlem./
- Mondja, minden férfit így szerez meg vagy csak a kedvemért kivételezik?
/ Humorizálok továbbra is, majd végképp abbahagyom a mocorgást és csak csendben követem, itt-ott botladozva, néhol egy kicsit lemaradva. Hiába végül is minden, a nő csak rángat magával. /
- Na látja, elkezdtünk társalogni és ez már haladásnak mondható. / Mikor a tekintetük találkozik, arcomról szarkasztikus mosoly tükröződik, míg szememben egy cseppnyi gyűlölet ég. /
- És mégis mi ez a hely, aminek a rendjét önök ily buzgón fenntartják? És mi ez a rengeteg fura alak? Repkedő, tollas angyalok és tündérkék.. A zöld kis mitugrászokról nem is beszélve..
(11)

[Jóindulat]

- Hülyékkel nem tárgyalok. /Vicsorogja a nő Theodore arcába, majd hátralép egy fél lépésnyit és figyelmeztetően a társára villan tekintete./ Engedd el!

/A felszólított nem késlekedik, teszi amit mondanak neki, így a hátrabilincselt kezű férfi előtt felcsillan a halvány remény, hogy talán futni engedik... Egészen a következő pillanatig, mikor is tekintete elé kerül a nő addig üres keze, ahogy a korábban látott fegyvert markolja. Egy sistergő csattanást hallani, majd a következő pillanatban lábujjától az utolsó hajszáláig marokra kapja idegrendszerét valami egyszerre égető és fagyos érzés, mintha egyszerre marna belé legalább három fészeknyi apró, elektromos darázs, hogy átrágva magukat a belsején a túloldalon bukkanjanak ki.

A rövid agónia után elsötétedik minden, hogy aztán a lesokkolt férfi egy másik helyen térjen magához, ezúttal bilincsei nélkül, mindössze azok halvány lenyomatával a csuklója bőrén./

[Theodore Arthur McWilliam]

- Rosszul teszi, tőlük tudhatja meg a legérdekesebb dolgokat. És különben is, akkor hogy kapta meg ezt az állást? / Mikor a nő vadul az arcomba vicsorít én csak egy mosollyal viszonzom azt. Kissé megszorítja a kezem, majd ellök magától, pár lépéssel előrébb. Kezdem érezni, hogy túlléptem egy határt. /

/ Mikor a társa is enged a szorításon már tudom, baj van, támad is egy nagyon rossz sejtésem, mi következik majd.. Ahogy hátrafordulok, ez be is igazolódik. A nő felemeli a fegyverét és egyenesen nekem szegezi. Arcomra azonnal riadtság és megvetés ül ki, majd rohanva teszek pár lépést felé. /
- Mi a fenét művel? Megbo..
/ Mondanám, de több hang nem hagyja el a számat. Látom, ahogy egy kis szikra kicsap a fegyverén, de hangokat már nem hallok. A térdem megrogy miközben futok, testemen pedig végigáramlik valami különös érzés, ami egyszerre facsar ki izmaimból minden fájdalmat és lazítja el azokat. Látom végigsuhanni az utca elmosódott képét előttem, majd tompán puffanok a földön és tekintetem üvegesen a rendfenntartó csizmájára mered. Nem ájulok el azonnal, de nem kapok levegőt. /
+ Talán így van vége? Hehh.. Nem baj, gyűlöltem ezt a helyet.. Jobb is. +
(folytatás az Előállítóban)
(12)

[Gaius]

Előzmény: Annantina nagyi boltja

/A boltból kilépve egyszerre rohant meg ennek az új városnak a nyüzsgő forgataga, mindenhonnan zajok, éles fények és különös járművek száguldoznak és ami a legsokkolóbb, hogy nem csak az úton, hanem afölött 8-9 méterrel is. Az ragyogó toronyházak körös-körül gombamódra törnek az ég felé, hihetetlen magasságokig. Majd tekintetem lejjebb siklik és ösztönösen ugrok hátrébb, köszönhetően a teljesen átlátszó útnak, hogy nemcsak fölfelé, hanem lefelé is jókora tér terpeszkedik. Nem féltem soha igazán a magasban, de innen letekintve egyszerre rándult görcsbe a gyomrom és fogott el a szédülés./
-Mi a pokol ez?
/Bámultam továbbra is lefelé és próbáltam felfogni a hely pikantériáját. Közben az utcán elhaladók egyike, másika megbámult, de nem úgy tűnt mintha meg lennének lepődve rajtam. És ahogy megfigyeltem őket rájöttem miért. Némelyikük még nálam is merészebb öltözéket viselt./
-Üdv pajtás. Kitalálom, most jöttél ki a boltból, valami számomra ismeretlen helyre emlékszel utoljára és most lenne rengeteg kérdésed.
/A mögülem érkező mély tónusú, alkoholtól kissé rekedtes hang minden volt, csak barátságos nem. Megfordultam, hisz lényegében igazat mondott, rengeteg kérdésem lenne és ő úgy látszik csak tudhat valamit. Azonban a hangomat nem találtam, így csupán bólintottam. Az illető, vagyis illetők mert ketten voltak, valamiféle egyenruhát viseltek, és mögöttük egy jelzésekkel ellátott autó volt, vagy legalábbis leginkább autónak tűnt. Valamiféle rendőröknek tudtam elképzelni őket, bár életemben nem láttam ehhez hasonlót./
-Nos pajtás, ha nem haragszol ne is fáradj, hogy felteszed őket nekem. Lehet tudnék rájuk válaszolni, de így is egy hosszú műszak végén járunk.
-Ne tipord már ennyire a földbe, nem ő tehet róla.
/A másik illető arcáról inkább azt olvastam le, azért vágott közbe, hogy elejét vegye a szó áradatnak, mintsem felebaráti szeretet miatt./
-Lássuk hova is tartozol...
/Erre egy tasakból valamiféle tárgyat vett elő. Leginkább egy hamutartó nagyságú diszkoszra hasonlított, aminek a felszínét rengeteg aprólékosan kidolgozott minta díszítette és közepén valamiféle kristály volt./
-Nyújtsd ki szépen az ujjad!
-Mi ez a .... dolog?
-Ne fárassz pajtás, mondtam hogy nincs kérdés. Ha azt csinálod amit mondok, sokkal előbb fogsz válaszokat kapni.
/Lassan, kissé bizalmatlanul nyújtottam ki az ujjam, mire az illető hozzáérintette a kristályt az ujjamhoz. Egy apró szúrást éreztem hirtelen, és rögtön visszarántottam a kezem. Úgy tűnik a kristály megszúrta az ujjam, és most egy csepp vér ott volt rajta, ami szemmel láthatóan beivódott a kristályba, majd az eddig színtelen áttetsző anyag mély vörösre változott./
-Necradit. Pompás, tetves pióca. Már csak ez hiányzott a napból. Nah nyomás, ülj be hátra és elfuvarozunk a kapuhoz.
-Addig nem, amíg végre nem mondják el mi a fene folyik itt!
/Néztem dacosan szembe a két illetővel. Meguntam ezt az egészet és válaszokat akartam./
-Figyelj nyugodj meg. Rendfenntartók vagyunk, akik figyelik a bolt körüli új alakokat és segítenek eligazodni merre is menjél. Ennyi. A haverom komolyan mondta, elviszünk egy olyan helyre, ahol tényleg tudnak neked segíteni. A másik lehetőséged, hogy hagyunk téged itt, hadd kóborolj egyet egyedül és amint valamit elcseszel és megszeged a törvényt begyűjtünk újra vagy levágjuk a fejed. Rendben van akkor? Ülj be szépen!
/Kis ideig haboztam, majd körülnézve rájöttem, hogy ez lesz a legjobb megoldás. Hisz egyedül voltam és fogalmam sem volt mihez kezdjek. Így hát beültem az autó hátsó ülésére és elindultunk. Nem tudtam hova, miért, de legalább elindultam valamerre. Az út alatt pedig a magasból jól beláthattam a várost és volt időm, hogy rendet rakjak a gondolataim között. Nemsokkal később villódzó fény tűnt fel a szélvédő túloldalán./
-Végre megjöttünk, lepasszoljuk és már mehetünk is haza.

Folytatás: H'Sekirati Teleportkapu

(2)

[Drun]

*Addeus Axcylius -- 2900. augusztus. 25. -- Előzmény Annantina nagyi boltjában.*


/A hófehér hajú nő akihez oda mentél, csak zavartan pislog párat, amikor hitelen egy kellemesen lágy kacagás tör ki belőle. Percek telhetnek el, mire észre veszi magát és rendezi érzéseit. Mintha csak most léptél volna oda hozzá, és nem történt volna meg ez a kis közjáték, feléd nyújtja törékenynek tűnő kezét./
- Üdvözlöm! Ne haragudjon, de eléggé nehezen értem, mit szeretne megtudni.
/Kedves mosolya mögött látod, hogy valamilyen együttérzés húzódik meg. Amikor egy megszokott mozdulattal hátra simítja haját az arcából, észreveszed, hogy egy kötés van a jobb szemén./
- Miben tudnék segíteni?

[Addeus Axcylius]

* Drun --- 2900. augusztus. 25. -- Előzmény Annantina nagyi boltjában. *

/ Amikor a nő felkacag, kicsit furcsán érzi magát Addeus. Nem érti, mégis mi lehet nevetséges azon, hogy valaki segítséget kér. A percekig tartó komoly hahotázást, lapos pillantásokkal nyugtázza, ami nem kimondottan szép arcát, csak tovább torzítja. Az érzelmek kicsit másképpen tükröződnek már Addeus arcán, mint egykoron. Amikor azonban a nő megszólal és Addeus rájön, hogy bizony szó sincs nyelvi nehézségekről, akkor az ő arca is láthatóan nyugodtabb vonásokkal próbálkozik jelezni, "Béke van". /
- Hííí. Bocsánat, csak azt hittem fennállnak majd, bizonyos nyelvi nehézségek. Hííí. Egy boltból jöttem ki és ... Hííí.
/ Amikor a nő megigazítja haját és láthatóvá válik az eltakart szem, Addeus semmi komolyabb reakciót nem produkál. Csak egy halvány, kedves mosolyt próbál arcára erőltetni. Az azonban komolyan hátráltatja, hogy az új élmények sora, komoly sípolási reakciót váltott ki belőle. Amikor pedig a nő végül megkérdezi, hogy miben tudna segíteni, végleg megnyugszik, csak a sípolás marad árulkodó jelül, hogy korábban kicsit feszült volt. /
- Hííí. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Ez a helyzet. Hííí. Egy boltba mentem be, majd itt jöttem ki. És ... nem tudom mi ez az egész.
/ Addues most ébred rá, hogy valami olyasmi történt, amit józan ésszel nehezen lehet felfogni. Lassan leül a földre és a fejét tenyerébe temeti. Elképzelése sincs, hogy mégis hol van. Azt pedig végképpen nem tudja felfogni, hogy lehet, hogy 2900 van, amikor ő úgy tudja, hogy 2012-nek kell lennie. Úgy tűnhet és így van, a férfi határozottan kiborult valami miatt. /
- Fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Egy ... tükör ... Hííí. Hííí.
/ Légzésébe egyre gyakrabban kezd elvegyülni a torz sípolás. Beszéde szaggatottá válik, ahogy a sokkhatás kezd kiteljesedni a férfin. /
- Hííí. Tényleg ... Hííí. ... kétezer kilencszázat írunk? Hííí. Egy tükör .. érti? Egy tükör azt írta, hogy Addeus Axcyliusnak hívnak, ráadásul H'Sekiratban vagyok. De.. Hííí. ... ez nem lehetséges.
/ Felnéz a nőre és látszik, hogy Addeus igen közel van az összeomláshoz. /
- Kérem... segítsen.

(2)

[Drun]

*Addeus Axcylius -- 2900. augusztus 25.*


/Világos zöld, már-már sárga szemek elfordulnak rólad, és az említett bolt felé tekintenek. Amikor leülsz még egy ideig szótlanul áll előtted, bár érzed, hogy nagyon sok mindent szeretne mondani./
- A nevem Adya Ellestys.
/Kezd be kisvártatva./
- Örülök, hogy megismerhetem Addesus Axcylius!
/Bólint egy aprót a fejével./
- Az a bolt, ahonnan kijött eléggé sok múltbélit hozott már magával, az elmúlt időben, de sosem gondoltam volna, hogy pont akkor fog megint a mi időnkbe tévedni valaki, amikor erre járok.
/Kicsit lehajol, hogy a válladra tudja tenni a kezét kényelmesen./
- Kérem nyugodjon meg. Biztos vagyok benne, hogy amit most látott és hallott felzaklatta!
/Nagyon gyengéden megszorítja a vállad, közben leguggol eléd. Így szinte egy magasságban van a fejetek. Hangja megnyugtatóan cseng, de látod, hogy ö is izgatott!/
- Valóban a fővárosban van.
/Apró grimaszt vág, de nem neked szól valószínűleg, hanem a szituációnak./
- Nem tudom, hogyan tudnék Önnek segíteni. Nem találkoztam még múltbélivel. Eddig csak hallottam róluk. Illetve a Múzeumban láttam annak a kornak az emlékét.
/Vállat von, majd felkel./
- Talán egy csésze frissítő mellett megpróbálhatnánk megérteni a helyzetet és kiokoskodhatunk valamit, mit szól?

[Addeus Axcylius]

* Drun -- 2900. augusztus 25. *

/ Addues igen mélyre süllyedt, amikor azonban a lány bemutatkozik neki, valami elkezd felengedni benne. Szimpatikusnak találja a nőt, ahogyan beszél. A folyamatosan adagolt információ, amely a boltról szól, szépen lassan üt szöget Addues fejében. A lány szavaiból, odáig eljutott, hogy nem hallucinál. Az érintés, mely során vállára helyezi Adya a kezét, rádöbbenti arra, hogy ez mégsem álom. A férfi ebben a pillanatban úgy érzi magát, mint egy elveszett gyermek. Aki azonban nincs teljesen elveszve, halvány reménysugarat jelent egy idegen. Egy idegen, aki most segítséget kínál számára, hogy haza találjon. Bátortalan mosolyt erőltet arcára, amely torz grimaszba húzza arcát. A férfi végül lehunyja a szemét. Agyán ezernyi gondolat berreg keresztül. A szülei mindig azt mondták, hogy ne adja fel. Remény mindig van. Nem gubbaszthat itt, mint valami túzok. Semmi köze sincs Toldihoz. Nem olyan erős és nem egy fiktív műben van. Hanem, a való életben, ahol erősnek kell lennie. Ezt már megtapasztalta, csak az erős marad életben. Nem feltétlen fizikailag kell erősnek lennie. Mély levegőt vesz, amely hosszan tartó sípolással párosul. Végül kinyitja a szemét és a kedves nőre pillant. Legalábbis ez lehet az a kedvesség, amely minden nőben ott lapul, melyet még sosem tapasztalt. Miután kifújta a levegőt, végül megszólal. /
- Hííí. Kérem, bocsásson meg nekem. Hííí. Nem akartam leterhelni ... azt hiszem ... igaza van. Hííí. Zaklatott vagyok.
/ Lassan feltápászkodik a földről és leporolja a ruháját. Látszik a férfi mozgásán, hogy még bizonytalan. S valójában, ő maga sem tudja, hogy mitévő legyen. Udvariatlan lenne ezek után nem elfogadni a felajánlott segítséget. Ez a hely, annyira idegen. Talán, tényleg jobb lenne, ha valakire támaszkodhatna. Utána természetesen visszafizeti számára a szívességet. Elvégre élősködni nem akar. Egy utolsó mosoly próba után megszólal. Hangjában már érződik a nyugalom. Igazából a lány kedvessége van rá ilyen hatással, amelyről még maga sem tud. Olyan különös hatást gyakorol rá Adya, amilyet még nem tapasztalt. Végig sem gondolja, csak lassan bólint, miközben a következőket mondja. /
- Híí. Köszönöm... én ... Hííí. ... nem leszek hálátlan a segítségéért. Híí.
/ Nem is lehet az. Csodálattal adózott az olyan emberek iránt, akik képesek másokkal ennyire könnyedén kapcsolatot teremteni. Neki mindig is nehézségei voltak. Mindössze egyetlen nővel tudott ennyire kötetlenül és nyugodtan beszélgetni. De... vele már úgyse fog találkozni. Elvégre, a nő szavaiból az derül ki, hogy valóban időutazott. /
+ Időutazás? Várjunk csak! +
/ Különös áttörés érződik a férfi viselkedésében. A technika iránti érdeklődése, rutinparancsként írja felül a zavart és agyát logikus gondolkodásra készteti. /
- Hííí. Adya, egy dologban biztosak lehetünk. Hííí. Az időutazás lehetséges. Ha azonban lehet előre, abból egyenesen következik, hogy visszafelé is lehetségesnek kell lennie. Hííí. Menjünk ...
/ Indulna el egy találomra választott irányba, végül megtorpan. Megvakarja a feje búbját, majd egy nagyon halk visszafojtott, zavart nevetés után ismét megszólalt. /
- Hííí. Akarom mondani... csak Ön után.

(3)

[Drun]

*Ad. Ax. -- 2900 augusztus 25.*


/A nő láthatólag próbálja leplezni szomorúságát, de végül mégiscsak kiböki./
- Nem hallottam olyanról, hogy egy a Múltból érkező személy vissza jutott volna a saját idejébe!
/Elindul veled, és amikor megállsz újra felkacag, majd beléd karol./
- Mehetünk tulajdonképpen erre is.
/Mosolyog kicsit a zavarodon, de nem rosszindulatúan./
- Ha nem zavarja Mr. Axcylius, tegeződhetnénk. Tudom, hogy nem ismerjük túl régóta egymást, de azt hiszem az adott körülmények között ez nyilvánvaló, és könnyebb lenne átvészelnie ezt a helyzetet, ha van valaki akivel megtudja érteni magát. Amit talán könnyebben kivitelezhet, ha a felek nem tartanak egymással szemben akkora falat, ami miatt magázódniuk kellene.
/Törékenynek tűnő teste ellenér, könnyedén vezet a számodra oly furcsa és ismeretlen környezetben, hogy egy idő után teljesen természetesnek veszed, hogy haladtok valamerre. Hagyja, hogy kedvedre nézelődj, nem rohantok./