Karakter neve: Himura Kaoru
Kora: 17
Nem: Nő
Születési hely: Altmyrca
Születési időpont: 2883.június.15.
Faj: Varázshasználó
Életem korai éveire csak homályosan emlékszem. Rémlek egy családi ház, egy apa, egy anya. De ennél többre nem tudnék igazán visszaemlékezni. Tíz év telt el azóta, hogy Takani nagymester a szárnyai alá vett. Még nem voltam hét éves és a külvilág történéseit nem igazán értettem. Azt tudtam, hogy történt valami a családommal. Kiáltozásra, tűzre emlékszem, de senki nem volt hajlandó akkoriban még csak meg se próbálni elmagyarázni, hogy miért nem láthatom többé a családomat. Fél évet voltam egy "nagybácsi" gondozásában mielőtt a mesternek adott. Emlékszem, akkoriban sokat sírtam, hiányzott az anyai ölelés, de hamar leszoktam róla. Anyai gondoskodás helyett nevelést, kiképzést kaptam. És lassan az édességek, a játékok, a család emléke elhalványult. Tudtam persze, hogy mik ezek és legbelül nem váltam géppé, sem szörnyeteggé, de neveltetésem által teljesen más ember lettem, már értékeket vallottam magaménak.
Szóval még nem voltam hét éves, amikor taníttatásom megkezdődött. Eleinte, csak nyújtásokat kellett naphosszat gyakorolnom. Futni, ugrálni, fára mászni tanultam. Sok-sok olyan dolgot, amit egy gyerek élvez. Mondhatni egész nap játszottam, de mindig meg volt mondva, hogy melyik "játék" következik. Nem voltam szerencsére egyedül. Altmyrca, a varázslóváros mellett van az a kis "kolostor" ahol tanultunk és éltünk. Régi, évezredes minta alapján épült. Állítólag, a régi világban még sok helyen voltak hasonló komplexumok. Manapság csak elvétve találni. De hát sok minden megváltozott azokhoz a régi időkhöz képest.
Mire tizedik évemet betöltöttem, már jó ideje nem csak könnyed gyakorlataink voltak, hanem egyre többet tanulhattunk abból, amit mestereink harcművészetnek neveztek. Eleinte furcsa volt, hogy lehet a harcot és a művészetet összetenni, de nekik valahogy mégis sikerült. Ezzel egy időben elkezdtek minket nem csak testi dolgokra tanítani. "Pallérozták elménket", legalábbis így nevezték. Olyan dolgokról tanulhattunk, amikről szerintem az átlag gyerekek ebben a világban nem hallottak még soha. Természetesen megvoltak a rendes dolgok, mint a történelem, az írás-olvasás és még sok minden más is, viszont tanultunk különleges dolgokat. Tanultunk vallásokról, kereszténység, budhizmus. Tanultunk filozófiát, s így megismerkedhettem a Tao-val, a Zen-nel. Megtanultuk hogyan uraljuk a testünket teljesen és hogyan legyen összhangban a testünk s lelkünk.
A következő években egyre ritkábban edzettünk, gyakoroltunk, tanultunk nagy csoportokban. Tudás, tehetség és fejlődésünk tempója alapján egyre apróbb csoportokba kerültünk. Az én oktatásom egyre inkább a harcművészet illetve ennek szellemi ikerútja felé terelődött. Persze ez nem jelentette azt, hogy csak ezeket tanultam, de a tudásom jó része, inkább ennek a kettőnek a járuléka volt. Megtanultam, hol s hogyan feszítsem az ízületeket ha fájdalmat akarok okozni és hogy nyomjam meg az izmokat, ha el akarom őket lazítani. Megtanultam, hogy melyik növények enyhítik a fájdalmakat és melyek azok, amiktől az embernek látomásai lesznek. Megtanultunk sok olyan tevékenységet, gyakorlatot, amivel segíthettem elmém ellazulását. Egyszerre lettem nagyon művelt és egyben buta is, de senki nem érthet egyszerre mindenhez.
Mindamellett amit verejtékes munkával kellett megtanulnom, voltak dolgok, amik olyan természetesen jöttek számomra mint másnak a légzés. Már nagyon fiatalon képes voltam szinte egy pillanat alatt kiüríteni az elmémet és ellazítani. Ez a későbbiekben komoly segítséget jelentett és sok társam előnynek vélte. Talán ennek is köszönhetem, hogy igen fiatalon, tizenhárom évesen már képes voltam a testi energiáimat felszabadítani és kontrollálni. Persze közelébe se érhettem Takani nagymester képességeinek, de miután megcsillant bennem a tehetség szikrája, igen hamar azon kaptam magam, hogy egy-két kivételesen tehetséges tanítvánnyal együtt, gyakorta tanulunk személyesen a nagymestertől.
Tőle nem csak a testünk de a szellemünk használatát, igazi erejét is megtanulhattuk. Bár maga a mester igen szerény saját képességeit tekintve de én nem találkoztam még senkivel, aki hozzá hasonló képességekkel vagy tudással bírna. Gyors mint senki más, erősebb egy vérfarkasnál és bölcsebb mint bármely sidhe. Tőle tanulni olyan volt, mint belenézni a végtelen tudás kútjába és kedvemre meríteni belőle. Még akkor is tanultam tőle, amikor nem tanított. Mostanra, taníttatásom tizedik évére, sokak szerint az iskola legtehetségesebb növendéke lettem. Növendéknek nevezem magam, mert még ma is tudok mit tanulni a nagymestertől, a többi mestertől sőt még maguk a tanítványok is tudnak mindig tanítani. De a mi életünk amúgy is erre épül, tanítunk és tanulunk. És bár a legfiatalabbként, mindössze tizenhat esztendősen értem el a mester fokozatot, csak nagyon nagyon ritkán használom ezt a titulust én magam, hisz ez csak azt jelenti, hogy magasabb szinten tanulok és már nekem is felelősségem a tanítás. Persze, mikor tanítok meg kell követeljem, hogy mesternek szólítsanak, de ez is inkább csak azért, hogy könnyebb legyen a tanítványaimnak, hisz sokan nehezen boldogulnak azzal, ha a tanítójuk úgy beszél velük mint bármely barátjuk.
Most viszont, hogy már nem köti le minden napom minden óráját a gyakorlás és a többi mestertől való tanulás, Takani nagymesterrel úgy döntöttünk, hogy ideje egy kicsit tényleg világot látnom. Hisz az iskola falain kívül is sok a tudás és ezzel gazdagodva többet is taníthatok a növendékeimnek majd. De ez csak az egyik indok volt. Mélyen magamban, én is vágytam arra, hogy utazzak, világot lássak és új embereket ismerjek meg. Vágytam arra, hogy kilépjek az iskola falain kívülre és ne csak annyi időre, amíg a városban vásárolok vagy valamilyen hivatalos ügyet kell intéznem. Sokszor olvastam és hallottam róla, hogy a régmúlt időkben, az ősi népeknél gyakori volt, hogy harcosok, gondolkodók vándornak álltak és évekig, olykor évtizedekig járták az útjukat, keresvén a válaszokat olyan kérdésekre, amiket még fel sem tettek. És úgy gondoltam, részint Takani mester szavai alapján, hogy a világban szerzett tapasztalatok segítségével, a mostani tudásomat is jobban el tudom mélyíteni. Így hát összeszedtem a legfontosabb holmijaimat. Elköszöntem a mesterektől és tanítványoktól, majd szélesre tártam az iskola kapuját és kiléptem rajta.
Külső tulajdonságok: Alacsony, úgy 160 centi magas, vékony, inas testalkatú. Világos bőre és fakó, fehér színű haja van (nem tudni miért), ez utóbbit rövidre vágva hordja. Távolkeleti felmenőire csak mandulavágású, világosbarna szeme és a mongol redő utal. Teste arányos, és bár formás, de idomai méretben nem veszik fel a versenyt a "férfiak vágyaival", meg ha ezek az idomok többnyire olyan kemények, hogy a legtöbb próbálkozónak a keze is beletörne. Mozgása könnyed, egyensúlya kiváló. Csak könnyű ruházatot hord, ami lehetőleg nem zavarja a mozgásban.
Belső tulajdonságok: Nyugodt, kiegyensúlyozott jellem, bár megvan benne a fiatalság tüzessége. Sokat mosolyog és szinte folyamatosan vidámnak tűnik. Ettől eltekintve az érzelmeit igen jól uralja és igen ritka az, hogy eluralkodjanak rajta. Kissé naív és igen segítőkész, rendkívül barátságos lány.
Kedvencek: Szereti a friss gyümölcsöket, a nyílt terepet, a hegyeket. Szeret mozogni és élvezi az emberek társaságát.
Életcélja: Igen erős tanulásvágy hajtja és szeretné a saját tudását is megosztani az arra érdemesekkel, egyúttal élvezettel kutatja a régi és új harcművészeteket. Mivel sokáig szinte elzárva élt a külvilágtól, ennek a mélyebb megismerése is hajtja. Bár már csak homályos emlékei vannak családjáról, távoli, magának is be nem vallott vágya, hogy megtudja kik voltak s mi történt velük.
Egyéb: Stílusának 1 danos mestere.
Harcművészet - Hét szirom iskola (beleértve az alapvető harcművész fegyvereket is) 1 pont (Ezt a későbbiekben szeretném fejleszteni, mivel ez részben tanult képzettség)
Filozófia 0 pont
Természetgyógyászat 0 pont
Testmágia II 5(2+2+1) pont
- - Robbanékonyság II
- Sikaku (kitérés) II
- Kinkane (sebzés felfogás) I
Főkarakter: Legion
