Auriel

Auriel

HozzászólásSzerző: Auriel » 2012.12.13. 22:27

Általános

Karakter régi neve: Martin Blake

Karakter új neve: Auriel

Kora: 26

Nem: férfi

Születési hely: Anglia, London

Születési időpont: 1986.11.12

Fátyolos város: London

Faj: Vámpír

Előtörténet

1986-ban születtem Londonban a Blake család harmadik gyermekeként. Családunk szegénységben élt, mert apám elitta és elköltötte cigire a pénzünket. Mikor két éves lettem, a bátyám eldugta apám cigijét és 2 hónap (na meg sok új doboz eltűnése után) sikerült leszoknia. Elkezdett gyűlni a pénz és apámat felvették egy nagyon jól fizető munkahelyre. Innentől fogva beléptünk a jómódú családok közé. Anyám ügyvéd volt és az ő keresete sem számított rossznak. Jellemem első hibája 3 éves koromban mutatkozott meg, mivel a játszótéren mindenki megvertem, aki nem hagyott homokvárat építeni. Az oviban csak egy-kettő barátot sikerült szereznem, mert a többiek féltek tőlem. Egyedül a barátaimmal, a testvéreimmel és a szüleimmel bántam tisztelettel, mindenki mással szemben tiszteletlen voltam. Öt éves koromban szüleim kérésére elkezdtem karatéra járni, hogy fegyelmet tanuljak. Egy kis haladást sikerült elérni, de még mindig sokat verekedtem. Az iskolában nagy örömömre több barátot sikerült szereznem és egy kicsit visszavettem az agresszivitásomból. Az általánosban harcoltam a négyesekért, mivel a matekon kívül egyáltalán nem érdekelt az anyag. Szinte csak négyeseim voltak, kivéve az éneket, rajzot és a nyelvtant, mivel egyikben sem voltam túl jó. Ez idő alatt a karatéban egyre több sikert értem el, de valamiért megutáltam. Túl merev volt számomra. Most már elég ritkán verekedtem, ezért sikerült rábeszélnem a szüleimet, hogy átmehessek egy "dzsucsejkiokszul" nevű kevert küzdősportra. Először tiltakoztak, de elég meggyőző tudok lenni velük szemben. Ez sajnos mással nem működik. 14 éves koromban sikeresen felvettek az általam kiválasztott középiskolába, ahol beléptem egy parkour egyletbe. Az első évben a bennmaradásért nagyon keményen kellett harcolnom, ezért nem sokat parkouroztam, a másodikban pedig a hármassal teli bizonyítványt tűztem ki célul. Harmadikban és negyedikben pedig hármasaim és négyeseim voltak. Az osztály egyik legrosszabb tanulója voltam, mert rajtam és pár emberen kívül mindenki színötös volt. 17 évesen megszereztem a jogsit autóra és motorra és azon túl mindenhova motorral jártam. Autóra csak kényszerből raktam le, mert néha apám elküldött boltba és a motorra nem fér fel minden. A motorok viszont teljesen más téma voltak. Imádtam őket és volt egy SUZUKI GZ 500 F típusú motorom. Mikor elmúltam 18 éves, beiratkoztam claymoreral való vívásra. 19 évesen elkezdtem egyetemre járni matematika szakra. 20 éves koromban mesterré váltam a kevert harcművészetben és a mesterem elismerését is sikerült kivívnom, bár ő még mindig laposra vert. 21 évesen elkezdtem sakkozni, hogy fejlesszem a logikámat, de nem jártam sok sikerrel. Egy rövid idő után rájöttem, hogy vagy jól verekedik valaki és hülye marad, vagy okos lesz, de az első rabló megöli. A sakk helyett az addig elhanyagolt parkourra álltam nagyon rá, egészen addig, amíg el nem törtem három bordámat és a lábaimat, ami miatt többé nem bírtam rászánni magam a parkourozásra. Szintén ebben az évben egy fickó meggyilkolta a szüleimet. Én épp akkor érkeztem haza és rám támadott. Jutalma nem maradt el, mert miután lefegyvereztem, hasba szúrtam a késével. A kórházban megmentették az életét és utána börtönbe zárták. Engem bíróság elé állítottak, de mivel egyértelműen önvédelem volt, ezért hosszú vita után felmentettek. Én már régóta független voltam, de a három évvel idősebb bátyámat és a 6 évvel idősebb nővéremet nagyon megviselte a szüleink elvesztése. Ebben az időben a tanulmányi eredményem romlott és vívásban is visszaestem egy kicsit. 25 éves koromban elértem azt a szintet vívásban, amikor már teljes taníthatnék, de valamit még nem tudok és ez akadályoz benne. Idő közben beszereztem egy diplomát is (matekból), amiért szintén nagyon sokat harcoltam. Állandóan a szüleim halálán járt az eszem és arra jutottam, hogy ha lett volna egy fegyverük, akkor még mindig élnének, ezért rászántam magam arra, hogy a kardom mellé vegyek egy 9mm-est. Soha nem rajongtam a lőfegyverekért, ezért nem is tanultam meg lőni a pisztollyal és csak vész esetére tartogattam, meg hogy biztonságban érezzem magam. Ez alatt csak kevés, hosszan tartó kapcsolatom volt, mivel én nem szeretek csak rövid ideig lenni egy nővel. Szeretem kiismerni és boldoggá tenni a barátnőimet. Épp második diplomámon dolgoztam, mikor bátyám közölte velem, hogy munkát ajánlottak apám cégénél. Én szívesen elfogadtam és nekiálltam dolgozni. Az első hónap után ’majd elájultam, hogy mennyi nulla van a keresetem számai mögött. A következő évben kicsit elhanyagoltam a kedvteléseimet, hogy még jobban menjen a munka, bár az egyetemről kirúgtak és nem sikerült a második diploma, de ekkor történt valami…

"Belépés a fátyolba:" 26 éves koromban randira hívntam a lányt, aki már régóta tetszett. Azon az éjszakán a kis kávézó felé sétáltam, ahol tíz perccel később a randinak kellett volna kezdődnie. Hideg téli este volt, ezért jól fel voltam öltözve. Egy könnyű, mégis meleg kapucnis kabát és sál volt rajtam. Hirtelen egy hang szólalt meg mögöttem:-Add ide az összes pénzedet, vagy elvágom a torkodat.-Amint befejezte, én már megpördültem, kitértem a kése elől, ágyékon rúgtam, majd (nagy erőfeszítéssel, de már elsőre) kitörtem a fickó nyakát. Ez szándékos volt, nem kellett volna megtennem, de annyira hasonlított a szüleim halálának esetére, hogy elszaladt velem a ló. Ekkor egy sikoly hallottam meg, majd egy női hangot:-Gyilkos! - Megfordultam és odarohantam a nőhöz, hasba rúgtam a jobb térdemmel, a jobb könyökömmel az álla alá vágtam, a bal lábammal beléptem mögé és a bal kezemmel meglöktem előre. Hatalmasat esett és a feje nagyot koppant a földön. Rávetettem magam és az alkaromat erősen a torkának nyomtam. Csodával határos módon nem ájult el eséskor, de elég kába volt. Ekkor belenéztem a kék szemekbe és ráismertem arra a lányra, akivel 10 perc múlva találkoznom kellett volna. Rögtön elengedtem és örömmel nyugtáztam, hogy nem fulladt meg, csak elájult. Ekkor vettem észre, hogy kisebb tömeg vesz minket körbe és a távolból egy rendőrautó szirénáját hallom. Elindultam az ellenkező irányba és elrohantam. Épp hazafelé mentem, amikor észrevettem, hogy rendőrök állnak a házam előtt. Az egyik észrevett és elkezdett felém futni. Én elkezdtem menekülni és berohantam az első épületbe, ami nyitva volt. Egy régiségboltban találtam magam. Körülnéztem és találtam egy kitűnő minőségű, kovácsoltvas kardot, amiből kiélezve halálos fegyver válhat. Felvettem és elindultam megkeresni az eladót, amikor észrevettem egy kis makettet. Átléptem a függönyön, hogy egy pillantást vessek rá, majd megérintettem. Ekkor a függöny összehúzódott mögöttem és a világ elsötétült…

Magammal hozott tárgy: Egy kovácsoltvas hegy számszeríjvesszőhöz, amit különös vésetek borítanak és nyakláncként használok.
Jellemzők

Külső tulajdonságok:

  • Régi tulajdonságok: 188 cm magas voltam, kreol bőröm, sötétbarna hajam és zöld szemem volt, illetve tekintélyes izomzatom.
  • Mostani tulajdonságok: 190 cm magas vagyok, vörös hajam és kék szemem van. Az izomzatom kicsit csökkent, de a vámpírságnak hála, sokkal erősebb vagyok, mint ez előtt. A bőröm feltűnően fehér és általában a szemem is vörös. Általában vállig érő, enyhén hullámos, vagy rövid hajam van és az arcom gyakran borostás.

    Belső tulajdonságok: Imádok motorozni, verekedni, ölni, de szeretni is képes vagyok. Imádom a vér ízét és a nőket. Örülök neki, hogy vámpír lettem. Vélhetőleg ez a legjobb, ami történt velem. A vámpírrá válás hatására megváltoztam: Lelkem mélyéről visszatért az agresszivitásom és a tiszteletlenségem, bár ezt próbálom elnyomni, mert nem akarok egy nálam sokkal erősebb lénnyel harcolni, amíg erősebb nem leszek.

Kedvencek:
Szín: Vörös, cián, kék
étel: -Jelenleg: vér
-Régen: Lasagne
ital: orosz vodka
tantárgy: Matematika, Történelem
növény: Rózsa, Liliom, Orchidea
állat: farkas, denevér, sárkány
könyv: Eragon

Életcélja:Sok vért akarok inni, erős akarok lenni és azt akarom, hogy mindenki tiszteljen és féljen tőlem, de király még akkor sem lennék, ha az életem múlna rajta.
Egyéb: Nem titkolom, hogy vámpír vagyok, sőt büszke vagyok rá és rájöttem, hogy hogy lehetnek állandóan vörösek a szemeim és hosszúak a fogaim, ezért gyakran így hordom.

Képességek

Ősi Hatalom I 1p
Befolyásolás I 1p
Denevérré válás I 1p
Gondolatlopás I 1p
Varázsszem I 1p
Kiemelkedő tulajdonság: Vívás 0p
Kiemelkedő tulajdonság: Közelharc 0p
Felhasználó

Főkarakter: Ez

Rólam: Egy predátor és vámpírmániás kilencedikes kocka vagyok, aki az AvP:War című FRPG-n játszik Steg-'in névvel. :)

Meghívott: Senki, csak úgy keresgélés közben találtam az oldalt és megtetszett :)

Hangodat elfojtod mikor hozzád lépek
s kiéhezve könnyes szemedbe nézek.
Ugye félsz? Hisz, ami nekem édes étek,
neked gonosz. Életet elvenni vétek.

Teljes vers itt: http://www.poet.hu/vers/80489
Avatar
Auriel
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.12.13. 20:44
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Laki » 2012.12.13. 22:42

Uff!

1, Bőven rövid még. Ha jól tudom 4-500 szó kell, ez 217.
2, Sok a következetlenség: Először is, ha agresszív kismalac vagy, ki az a nemnormális aki megengedi hogy fegyverforgatást tanulj? Másodszor, írod hogy másfélkezes karddal tanulsz, majd rögtön a karaténál rájössz hogy nem neked való, és átmész X harcművészethez. Valamint nem lenne rossz, hogy ha az előtörténeted tartami része nem az lenne ahogy megölsz valakit. Javasolnék egy komolyabb ráncfelvarrást még a történetnek, mielőtt a moderátorok szeme elé kerül. És hát mit ne mondjak, fegyver áthozni legkevésbé se gyakori, sőt, én személy szerint nemet mondanék rá.

Szólottam, Uff!
- Imádkoztál ma már?

A bitófán is csak addig nehéz, amíg hozzá nem szokik az ember.

M.A.G.U.S. utolsó szavak:
"Oh, hogy Ranagol verné beléd azt a kosfejes kékerest! - Dagoneth, kráni száműzött, miután a harmadjára és utoljára érték utol a Birodalom fejvadászai."

"Ember tervez, Darton perverz. - Lucius, Darton pap, midőn dwoon papok karóba készültek húzni majd máglyára vetni."

Frags: Vera Rider
Avatar
Laki
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 456
Csatlakozott: 2012.09.24. 13:14
További karakterek: Fenrir, Legion, Himura Kaoru, Murgen

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Jóindulat » 2012.12.13. 22:58

Laki írta:Uff!

1, Bőven rövid még. Ha jól tudom 4-500 szó kell, ez 217.
2, Sok a következetlenség: Először is, ha agresszív kismalac vagy, ki az a nemnormális aki megengedi hogy fegyverforgatást tanulj? Másodszor, írod hogy másfélkezes karddal tanulsz, majd rögtön a karaténál rájössz hogy nem neked való, és átmész X harcművészethez. Valamint nem lenne rossz, hogy ha az előtörténeted tartami része nem az lenne ahogy megölsz valakit. Javasolnék egy komolyabb ráncfelvarrást még a történetnek, mielőtt a moderátorok szeme elé kerül. És hát mit ne mondjak, fegyver áthozni legkevésbé se gyakori, sőt, én személy szerint nemet mondanék rá.

Szólottam, Uff!


Egyetértek. Konszolidáld kissé (nem, inkább nagyon :)), aztán ha úgy érzed, véleményezhetjük, jelezd.
A jóság nem azonos a jóhiszemű ártatlansággal.

Sub pondere crescit palma!
Avatar
Jóindulat
Mesélő - Általános moderátor
Mesélő - Általános moderátor
 
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2012.04.07. 12:23
Tartózkodási hely: Budapest
További karakterek:
Arich

Ry Fomor
Fiona Freefall
Yllion

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Auriel » 2012.12.14. 14:47

Nah, javítva. Így talán jó lesz.

Hangodat elfojtod mikor hozzád lépek
s kiéhezve könnyes szemedbe nézek.
Ugye félsz? Hisz, ami nekem édes étek,
neked gonosz. Életet elvenni vétek.

Teljes vers itt: http://www.poet.hu/vers/80489
Avatar
Auriel
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.12.13. 20:44
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Lynarin Seeragic » 2012.12.14. 17:14

Nos először is üdv az oldalon, véres álmainkban a 30. században!
Nah kezdjük ott, hogy miután végigolvastam a dolgaid nem tudtam eldönteni, hogy nagyon ingerül legyek, vagy nagyon szeressem a karit.
De kezdjük az elején a dolgot, például személy szerint érdekelne melyik volt az a küzdősport, amire átmentél, ráadásul ne haragudj, de szerintem ha valamit elkezdesz tanulni annak ha már a nevét sem tudod, akkor ez nem egy olyan tudás, aminek a vége az lesz, hogy még a mesteredet is legyőzöd... Részemről pont nem egy karate ismertségű küzdősportra járok, de ettől függetlenül elsőnek a nevét tanultam meg... Szerintem ez logikus, szóval kérnék egy küzdősportot! Oké tudom valószínűleg nem akartál keresni egyet, de ne ezen bukjon el a sztori...
Aztááán én nem fogok amiatt pampogni, hogy agresszív a kari, de azt tudnod kell, hogy ha nagyon elvadulsz vele, akkor szépen a fal adja majd a másikat, szóval csak nyugodtan, viszont előre szólok, ha léptek nyomom kitöröd mindenki nyakát, akkor esélyes, hogy jön valami igazhitű vadász és szépen mértanilag megkurtít egy fejjel egy katana segítségével.
Aztán ez csak felvetés, de néha csak pislogtam milyen hanyag eleganciával zártál le dolgokat egy mondattal, de mivel megvan a terjedelem ezért nem kötekedek, csak mondom, hogy ha majd játszol már azért majd lehet kicsit bővebben is kifejteni a dolgokat, mert a tőmondatos reagokért harapok, még másik vámpírokat is.
De nézzünk néhány apróságot. A mesterem legyőzőst részt kérném kihagyni, mert ennyi tanulás után azért még elég húzós a dolog szerintem. Aztán nem vagyok rendőr vagy ilyesmi, de ha önvédelemből megölsz valakit, azért még csak meg sem szidnak? Ehhez majd kérném még valaki felülbírálatát, ha valóban így van nem szóltam, ha igen, akkor még ez javítandó.
Tehát összegzés egyenlőre szeretlek is, meg nem is, de a vámpírok elburjánzását a fórumon mindenképpen támogatom, tehát teljes Hercegnői voksommal elfogadlak, (ha kijavítottad azt a néhány dolgot, amit hibának mondtam), utánam a vérözön, persze csak ha találsz nekem egy gyönyörű vöröshajú kékszemű vámpírpasit avatárnak. :D Vagy ha nem szólj és segítek képet keresni, viszont valahogyan mindenképp keríts magadnak.

ui.: Az aláírásod nagyon hosszú. Alapvetően tetszik a vers, viszont kb a felét hagyd bent, és linkeld hozzá a végét, vagy valami, mert így nagyon széthúz mindent.
“Come on, say it again. I’m a perfect devil. Tell me how bad I am. It makes me feel so good!”
- Anne Rice, The Queen of the Damned

Kép
Avatar
Lynarin Seeragic
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
 
Hozzászólások: 493
Csatlakozott: 2012.04.04. 19:53
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Raven, Tessa, Nymloth, Caridwen, Evangeline, Payne

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Auriel » 2012.12.14. 21:04

Köszönet. A karaktert saját magamról mintáztam (15 éves korig) és a harcművészet nevét beírtam (bár sajnos nem tudom, hogy hogy írják, ezért fonetikusan írtam. A mesterem legyőzöm részt átírtam és a gyilkosságnál eztet találtam: http://index.hu/bulvar/nvdlm8310/ . Igaz, hogy ez magyar, de az ilyen törvények sok országban hasonlítanak. Szépen megkérnélek, hogy mondd meg, hogy melyek azok a részek, amiket "hanyag eleganciával" zártam le és azokat szívesen kijavítom. Avatárképnél meg elfogadnék egy kis segítséget. Alapból skyrimben akartam karaktert csinálni és annak a képét feltenni, de túl nagy is lett és nagyon gagyin is néz ki. Meg aztán nem igazán tudom, hogy milyen a gyönyörű vörös hajú, kék szemű pasi. Nekem inkább a gyönyörű, vörös hajú, kékszemű nők tetszenek (pl.: a barátnőm9. Tehát szívesen elfogadnék egy kis segítséget. Amúgy a régi kinézet vagyok én.

UI: A vámpírok képesek véren kívül mást is enni/inni?

Hangodat elfojtod mikor hozzád lépek
s kiéhezve könnyes szemedbe nézek.
Ugye félsz? Hisz, ami nekem édes étek,
neked gonosz. Életet elvenni vétek.

Teljes vers itt: http://www.poet.hu/vers/80489
Avatar
Auriel
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.12.13. 20:44
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Jóindulat » 2012.12.15. 10:47

A kevert stílusról tudsz valami linket, leírást, vagy egyebet mutatni? Nem állítom magam szakértőnek, de nem tudom beazonosítani, mi lehet ez.
A mester legyőzése effekt még mindig benne maradt , pedig Lyni direkt kérte (amit én is megteszek), hogy szedd ki.

Meglehetősen tudatosan (ami számomra furcsa, de sikeresen is) fejleszti magát a karakter. "Legyek jó dumás, karizmatikus, jó harcos (puszta kézzel és fegyverrel is, természetesen), bárhonnan meg tudjak lógni... ja és még okos is legyek." Életszagúbb lenne, ha nem lenne ennyire nagyon sikeres mindenben.

"Állandóan a szüleimen járt az eszem, ezért rászántam magam, hogy vegyek egy kardot és egy 9mm-est." Csak számomra furcsa ez a mondat?
Vívásra mivel mentél gyakorolni, ha csak most vettél kardot? Főleg minek veszel pisztolyt, ha nem tanulod meg használni? Holtsúlynak egyszerűbb féltéglát beszerezni, ráadásul ahhoz még engedély se kell.

A nyakkitörés elég egyszerű műveletnek van leírva (különösebb küzdelem nélkül kétszer is ártalmatlanítasz vele támadót), valójában sokkal nehezebb kivitelezni. Nem, nem személyes tapasztalat, csak olvastam egy gyilkossági kísérletessel folytatott beszélgetést, ő nyilatkozta.
Apropó, szüleid gyilkosának nyakát a leírás alapján nem önvédelemből törted ki. Számomra azt mondja, mivel megölte őket, megkerested és szétkaptad. Ha a támadás során te is otthon vagy, éppen hazaérsz, minősíthetik így a dolgot.
Egyébként a jogos védelem tudomásom szerint mindenhol felmentő tényező, max a finomságai változnak, mit minősítenek annak. Magyar szabályozás szerint amíg fennáll a támadás vagy a folytatásának a veszélye, védekezhetsz. (Durván egyszerűsítve, erre ne hivatkozzon senki a bíróságon!) Az angol jogrendben nem vagyok otthon, de szvsz nem is igazán lényeges.

A másfélkezes (mellesleg nem kell kötőjelezni) kardot írhatod nyugodtan claymore-nak, angolföldön hagyományőrző egyesület azzal foglalkozik.

"26 éves koromban végre volt bátorságom randira hívni a lányt, aki már régóta tetszett." Leírás alapján a karakter full sikeres, erre hasbavág ez a mondat. Jaigen, a szuperharcos még félénk, érzékeny is. Nem szóltam. (Igen, a szarkazmus a Sz betű alatt és itt is megtalálható...)

"Megfordultam és odarohantam a nőhöz, a könyökhajlatommal elkaptam a nyakát és elkezdtem fojtogatni. Ekkor belenéztem a kék szemekbe és ráismertem arra a lányra, akivel 10 perc múlva találkoznom kellett volna." A harctéri sokk, mi? Na... Mellesleg, ha fojtogatsz valakit, az nem profi harcos szint, amit sugallsz a korábbiakkal. Ütés, rúgás sokkal gyorsabb és hatékonyabb lehet és könnyebb fenntartani a harci lázat, könnyebb vétlent bevonni a küzdelembe. (Laki, Lyni, javítsatok, ha tévedek)
Ja, ha a könyökhajlatodba fogva fojtasz, nem nagyon tudsz a másik szemébe nézni, hacsak nem törted porrá a csigolyáit. Bár szerintem akkor is csavarnod kell a fejét.

Itt is kiemelem, hogy a jövőbe kerüléshez a maketthez kell hozzápiszkálni, nem a függönyön átlépni.

Egyelőre ennyi, ha majd még eszembe jut vmi, jelzem.

Ui: A vámpírok képesek véren kívül mást is enni-inni, de nem nagyon teszik. Te szoktál hamut, vagy kőolajat fogyasztani? Kb ugyanannyi a tápértéke meg az élvezeti szintje.
A jóság nem azonos a jóhiszemű ártatlansággal.

Sub pondere crescit palma!
Avatar
Jóindulat
Mesélő - Általános moderátor
Mesélő - Általános moderátor
 
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2012.04.07. 12:23
Tartózkodási hely: Budapest
További karakterek:
Arich

Ry Fomor
Fiona Freefall
Yllion

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Auriel » 2012.12.15. 11:44

Ezer bocsánat, hogy nem írtam át a mesterem legyőzöm részt. Tényleg ki akartam javítani. Lehet, hogy véletlenül nem küldtem el. Most viszont tényleg ki van javítva. A stílusról sajnos nem tudok linket adni, mert engem és pár haveromat a faterom tanít, viszont magyarországon már nincs jelen e stílus. A sikerességet javítom (iskolai teljesítmény, a parkourral felhagy és nem mindenkit, csak a szüleit tudta jól meggyőzni), azt is beleírom, hogy otthon volt akkor, mikor történt a gyilkosság. Én még csak csirke nyakát törtem ki, de megfelelő kondícióban ha rájössz, hogy hogyan kell, akkor könnyen megy. Ráadásul ilyen esetben a harag és az adrenalin is erőt adnak. A volt bátorságom részt kihagytam, a fojtogatásos rész átírva. Kard átírva és már korábban is megvolt. Az ember pedig biztonságba érzi magát, ha van a közelben egy pisztoly. Közelről pedig csak a legbénábbak nem képesek eltalálni egy ember méretű célpontot.
UI: Ettem már hamut véletlenül, de nem volt valami kellemes íze. :)

Hangodat elfojtod mikor hozzád lépek
s kiéhezve könnyes szemedbe nézek.
Ugye félsz? Hisz, ami nekem édes étek,
neked gonosz. Életet elvenni vétek.

Teljes vers itt: http://www.poet.hu/vers/80489
Avatar
Auriel
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.12.13. 20:44
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Jóindulat » 2012.12.15. 12:36

Nos, a stílusról valami leírást azért adhatnál, mikből áll össze, milyen, ismertebb stílushoz hasonlíthatnánk. Nem mintha nem működne anélkül, csak jó ha tudják a mesélők, kb milyen stílusban verekszik a karakter.

A nyakkitöréshez nagyon ragaszkodsz :), de üsse kavics. Csak ha második próbálkozásra sikerül, azt már nehéz önvédelemnek beálítani. :P Ha már mesterszinten állsz, nem okoz gondot lefegyverezni és eszméletlenre verni a támadót, ilyenkor el tudom képzelni, hogy az adrenalin annyi benned, hogy nem állsz le időben. De a nyaktörést nehéz kimagyarázni, szóval ha még mindig ragaszkodsz hozzá, akkor írd le a szituációt, miért ezt választottad. Ja és a rablótámadás esetén hatásos ágyékrúgás után nincsen szükség nyaktörésre, hacsak nem esel transzba, vagy kifejezetten ki nem akarod nyírni a másikat. ;)

Ezek javítása és avatárkép linkelése után, részemről is elfogadva, mehetsz Adatlapot gyártani.
A jóság nem azonos a jóhiszemű ártatlansággal.

Sub pondere crescit palma!
Avatar
Jóindulat
Mesélő - Általános moderátor
Mesélő - Általános moderátor
 
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2012.04.07. 12:23
Tartózkodási hely: Budapest
További karakterek:
Arich

Ry Fomor
Fiona Freefall
Yllion

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Auriel » 2012.12.15. 12:52

Avatárképet éppen keresek, a dolgok javítva. A harcművészetről meg annyit, hogy nem kell hozzá nagy testi erő, mert a másik erejét használod hozzá, de minnél izmosabb vagy, annál jobban tudsz így verekedni. Általában arra megy ki a játék, hogy gyorsan lefegyverezd a másikat, vagy kibillentsd az egyensúlyából. Arról viszont fogalmam sincs, milyen stílushoz hasonlít. A karatén kívül mást nem ismerek személyesen, arra pedig nem hasonlít.

Hangodat elfojtod mikor hozzád lépek
s kiéhezve könnyes szemedbe nézek.
Ugye félsz? Hisz, ami nekem édes étek,
neked gonosz. Életet elvenni vétek.

Teljes vers itt: http://www.poet.hu/vers/80489
Avatar
Auriel
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.12.13. 20:44
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Jóindulat » 2012.12.15. 12:57

A javítások tarthatóak. Gyere holnap a találkozóra és mutasd meg milyen a stílus. :P
A jóság nem azonos a jóhiszemű ártatlansággal.

Sub pondere crescit palma!
Avatar
Jóindulat
Mesélő - Általános moderátor
Mesélő - Általános moderátor
 
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2012.04.07. 12:23
Tartózkodási hely: Budapest
További karakterek:
Arich

Ry Fomor
Fiona Freefall
Yllion

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Auriel » 2012.12.15. 13:36

Mennék én, de Pécsi vagyok és holnap más elfoglaltságom van a haverjaimmal (ebbe bele tartozik pár liter vodka is).

Hangodat elfojtod mikor hozzád lépek
s kiéhezve könnyes szemedbe nézek.
Ugye félsz? Hisz, ami nekem édes étek,
neked gonosz. Életet elvenni vétek.

Teljes vers itt: http://www.poet.hu/vers/80489
Avatar
Auriel
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.12.13. 20:44
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Lynarin Seeragic » 2012.12.15. 20:23

Mini harcművészeti bemutatót tartunk holnap? :P Amúgy valóban ha bemész fojtogatni valakit az biztos nem a legjobb módszer, legalábbis szvsz, de ha nyakfétised van, hát egye vérfarkas, vámpíroknak érthető.
Még annyi, hogy ugye adatlap, meg megmutatom neked a kis kedvencemet, aki lehet az én karim lett volna, de mivel tuti nem lesz időm megcsinálni most, így kölcsönadom a képet, hogyha tetszik. (Nekem igen. :P) Vagy ha mást szeretnél pm-ben vagy chaten elérhető vagyok ha éppen itthon vagyok végre.
Kép
“Come on, say it again. I’m a perfect devil. Tell me how bad I am. It makes me feel so good!”
- Anne Rice, The Queen of the Damned

Kép
Avatar
Lynarin Seeragic
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
 
Hozzászólások: 493
Csatlakozott: 2012.04.04. 19:53
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Raven, Tessa, Nymloth, Caridwen, Evangeline, Payne

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Auriel » 2012.12.16. 20:27

Denevérré válásnál csak egy, vagy több denevérré lehet átváltozni?
UI: Valaki légyszi írjon az adatlapomhoz.

Hangodat elfojtod mikor hozzád lépek
s kiéhezve könnyes szemedbe nézek.
Ugye félsz? Hisz, ami nekem édes étek,
neked gonosz. Életet elvenni vétek.

Teljes vers itt: http://www.poet.hu/vers/80489
Avatar
Auriel
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 53
Csatlakozott: 2012.12.13. 20:44
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Oldman » 2012.12.17. 10:59

Csak eggyé. :)
Avatar
Oldman
Mesélő
Mesélő
 
Hozzászólások: 41
Csatlakozott: 2012.05.15. 08:57
További karakterek: Rabraquat, Garien Seardur, Jessie Ellwood

Re: Auriel

HozzászólásSzerző: Jóindulat » 2012.12.17. 11:43

Oldman írta:Csak eggyé. :)


Amíg legalábbis nincsen Átváltozás 5-öd, mert akkor akár többé is, bár azoknak később egyesülniük kell, ha nem akarsz hátrányt. ;)
A jóság nem azonos a jóhiszemű ártatlansággal.

Sub pondere crescit palma!
Avatar
Jóindulat
Mesélő - Általános moderátor
Mesélő - Általános moderátor
 
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2012.04.07. 12:23
Tartózkodási hely: Budapest
További karakterek:
Arich

Ry Fomor
Fiona Freefall
Yllion


Vissza: Vámpírok

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó