Általános
Karakter régi neve: Nadina Steljova
Karakter új neve: Nekhen ava Senrod
Kora: 31 év.
Nem: nő
Születési hely: Szovjetunió/mai Oroszország, Szentpétervár
Születési időpont: 1981. Február 12.
Fátyolos város: Moszkva
Faj: Alakváltó
Előtörténet
Az Árkádiai szarvas. Lába fénylő bronz, agancsa arany, bőre akár az égetett umbra. Fénylő kék szemek körül aranyszőke göndör loknik táncolnak. A balett táncos, Nadia Asarenko a szentpétervári társulat príma balerinája főszerepet táncol. Nem is akárhogyan. Első fellépése ez, mint főszereplő s máris megfogta az egész közönséget. A lelátón visszafojtott csend ül meg, csak a zenekari árokból hallatszik zeneszó, amint a „szarvast” vadászok üldözik. Az egyik páholyban sötétkék szemű férfi ül. Haja tejfel szőke, ajkán heg látszik. Erős, hosszú ujjait összefonva hajtja, a párkányra miképp előre dől, hogy még jobban láthassa a jelenetet. De főként a táncost. Nem először látja táncolni Nadia-t. A „Szöktetés a szerájból” című operában látta táncolni úgy egy éve. Azóta minden előadásra elment ahol látta a szereplők között a nevét. Opera, balett előadás mindegy volt, ha Nadia neve szerepelt, akkor Danovics, az orosz maffia ifjú királya ott ült a nézőtéren, két testőrével oldalán, hogy újra láthassa a lányt. Ahogyan az operalátogatás, úgy a liliom csokor küldése is szokásává vált. Nadia minden előadás után az öltőzőjébe érve egy csodás friss liliom csokrot talált. Bár sokáig nem tulajdonított nagy fontosságot ennek, elvégre minden társnője, aki kicsit is szebben táncol, kap rajongói levelet és virágot is. S persze ő maga is egyre több ilyen ajándékot kap. Még is a liliomok levél és kártya nélkül érkeztek, s ez egy idő után, ha nem is zavaró lett, de felkeltette Nadia érdeklődését. Kérdezgette a színház alkalmazottait kitől jönnek, a virágok, de senki nem tudott soha semmit.
Most első főszerepénél azonban nem csak liliomot talál, de egy hideg tekintetű magas erős férfit, akinek hangjára egyszerre rándultak meg izmai. Hiába kellemes külsejű Danovics, a szemében ülő kegyetlenség sejteti mindenkivel, hogy nem átlagos úriember. Azonban a tizenhét éves balerina naiv kalandvágya messzebbre űzi őt, mint szabadna.
Nem nehéz innen már kitalálni mi történt. A harminc éves, kegyetlenségéről híres és hírhedt „Pöröly”, és az ártatlan, bronz lábú „Szarvas” egymásra találtak. Persze Nadia nem tudta eleinte, hogy kedvese miért is olyan gazdag, átlagos üzletember… évekkel később, pedig ha már tudta is, hogy Danovics a maffia főnöke, az Első ő a Fej, egyszerűen nem vett tudomást róla. Eleinte szerelme, majd férje iránt érzett félelme miatt nem foglalkozott a dologgal. Sokáig persze nem tudta magát kihúzni a dolgok folyásából. Hiába próbálta csendben kedvese mellett építeni karrierjét, előbb utóbb utolérte mindkettejüket az a végzet, ami minden alvilági vezetőnek meg van írva.
De még a vég előtt történt valami, ami miatt még Danovics is képes lett volna felhagyni addigi életével, és csendben visszavonultan élni. Immár a világ legjobbjaként kikiáltott táncosaként huszonnyolc évesen, Nadia visszavonult a színpadtól, a fiatal szerepektől végleg. Világra hozta, férjével közös gyermeküket, Nadinát. Öt év adatott nekik viszonylagos boldogságban, de felesége hiába kérlelte Danovicsot, hiába ígérte meg többször is, hogy elhagyja azokat a sötét alvilági köröket, ami árnyékot vet boldogságukra, ez soha nem történt meg. Végül csak a halál által tarthatta meg ígéretét.
A részletek túl homályosak már a sok vértől és fájdalomtól. Így azokat mellőzve a lényeget mesélném csak el. Danovics kegyetlenkedései megülték feleségének gyomrát. Aki lassan maga is hasonszőrűvé vált, mint amilyen férje volt. Hideggé, fájdalmasan vaddá. Nem egyszerűen elhagyta a férfit a gyerekkel együtt, de el is árulta. Danovics nem volt jó ember, bár szerető férj volt egy ideig. Senki nem ítélheti meg kellően, hogy felesége tette jogos volt-e vagy már túlment a határokon. Én, mint egykori bizalmasa, sem tudom megmondani. Láttam életük minden pillanatát. És „Pöröly” tette olyan vad menekülő „Szarvassá” Nadiát mint amilyen lett. Danovics amint megtudta, hogy neje elhagyta a szentpétervári kúriát, a nő nyomába eredt, hogy megölje, és gyermekét visszahozza. De túl sok időt töltött a nő mellette, s ismerte, tudta miként akarja majd megtalálni, és végül a macska ugatta az ebet. Nadia elárulta férjét egyik ellenségének. Ő pedig lányával el tudott menekülni. De mint mondtam, nem húzhatta ki magát ebből a sötét körből. Három pisztolylövés a tarkóján végzett vele. A kis Nadina pedig hozzám került. Hogyan maradtam életben az maradjon az én titkom. Hiszen halálos ágyamon békében írhatom ezt a memoárt. Nem óhajtom, hogy ellenségeim megtudják második legféltettebb titkom.
Nadina végignézte az egykori príma balerina, anyja halálát. Egy szekrénybe rejtőzött el, mikor jöttem a „Szarvasért”. S ahogyan az árkádiai szarvast, őt is elérte a halál. A kis Nadina csendben, könnyek nélkül nézte végig, ahogyan megölöm Nadiá-t. A feladatom volt a zavart elméjű, üres tekintetű kislány visszavitele is. Ismertem születése óta, bízott bennem, annak ellenére is, amit látott. Kicsi kezét fogtam, ahogyan visszaindultunk főnököm búvóhelyére, azonban a régi színház alagútjaiban nem várt már senki, aki élt volna. Az őröket megölték, ahogyan Danovicsot is. Az utolsó rejtekhely volt ez „Pöröly” számára. De úgy tűnik Nadia ezt a titkos búvóhelyet is ismerte, így árulhatta el.
Innen nem volt hova tovább menni. Minden pénzemet, amim volt szerencsére nem orosz bankok számláján kuporgattam. Első gondolatom az volt, hogy árvaházba adom a gyereket. Csak nyűg lett volna a számomra. A síró koszos utca kölykök látványa ismerős volt. A matróna, aki kilépett a már rozsdás kapun pont olyan, az a fajta volt, aki sanyargatja a rá bízott elárvult kölyköket. Tudom, hiszen ilyen helyen nőttem fel én is, ahogyan „Pöröly” is. Nem akartam ilyen életet egy gyereknek. Választanom kellett, vagy elhagyom örökre legjobb barátom gyerekét, vagy magammal cipelem olyan messzire amennyire csak lehetséges. Ezt tettem. Olyan helyre mentem, ahová ép elméjű orosz maffia tag nem tenné be a lábát… Olaszországba, Szicíliába. Viszont ott nem is keresnének soha. Ennek részleteibe megint nem szeretnék belemenni, hogyan jutottunk ki, és élhettünk éveket, feltűnés nélkül.
Nadinát nem csak sorsa miatt, az árvaház által vetített jövő miatt nem hagyhattam magára, de a második okról csak később szereztem illetve szereztünk tudomást. Mindenhol a gyereket keresték. Nem hittem el, illetve csak nem akartam tudomást venni arról, hogy Nadina különleges gyerek. Nem pozíciója révén, hogy a főnök lánya, hanem jelleme és képességei miatt. Jómagam csodagyereknek gondoltam, amilyenek vannak máshol is. Hihetetlen logikai képességei már kicsit korában jelentkeztek. Három évesen már remekül tudott sakkozni. Persze apja is remek sakkjátékos volt. Egy buta baromból nem is lehet nagyfőnök az alvilág profi szintjein. Nadina csendes volt, de a szemén, azokon az okos kék szemein mindig látszott, hogy figyel. Remek volt a memóriája. Nem szólt sokat, de a tekintete minden felvett, megjegyzett és meglátta az összefüggéseket ott is ahol amúgy keresni sem próbálná senki. „Pöröly” tett is egyszer egy ilyen kijelentést, hogy majd a lányából lesz az, aki örökül kapja mindenét. „…Sőt, már meg is kapta.” Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelentett. De kiderült később, hogy a versikék, amiket kis korában mondogattak vele, a sakkjátszmák, mindenre emlékszik, és Nadina csodás agya felfedte az összefüggéseket. Tudja Oroszország összes csempész járatának útvonalait, bankszámlákhoz kódokat, helyeket ahol el vannak rejtve fegyverek, más gazfickók hamis kettős könyveléseik, vagy éppen pazarul megkomponált erotikus fotók egy politikusról. Atyja rá is hagyott pár dokumentumot, és adatot, amit majd holnap kell odaadnom, mert megfejtésre vár néhány talány…így mondta Danovics.
Mindenkinek kellett Nadina, pontosabban a tudása, ami szétfeszítette a fejét. Sajnos átok is volt egyben minden tudása, folyton fájt a feje, mintha szét akarná valami erő feszíteni, legalábbis ő mindig így jellemezte. De megtanulta eltűrni, sőt elnyomni ezt a fájdalmat. Ahogyan szép lassan felnőtt, úgy nőtt tudásvágya, és csiszolgatta ezeket a logikai képességeit, sőt mindezt felhasználta nem csak tanulmányaiban, de a küzdősportokban, harcművészetekben is, amiket elkezdett tanulni. Hihetetlen stratéga lett belőle. Különösebben soha nem volt erős alkatú. Édesanyja törékenységét örökölte, bár pont olyan hajlékonnyá vált, és légiessé. S ahogy ezeket papírra vetettem hallom, ahogy olaszul beszélgetnek odakint. Sandro a ház mindenese az, és az Ő hangja. Mély kissé álmatag, mint mindig, mint aki unja a társalgást. A kiejtése csodás, szebben beszél, mint az olaszok nagy része. Leteszem a tollat, nem szeretném még, hogy elolvassa ezt a kis történetet, majd reggel… igen majd reggel.
2012. október 24. 5:34
Gregori szíve ebben a pillanatban állt meg. A vodkától mindig zaklatott ketyegés elhalt örökre. Hiába mondtam neki mindig, hogy szokjon le a piáról és a bagóról, hogy egyen mást is tésztán kívül… pont olyan volt, mint egy tégla. Egyszerű, de kemény, mind külsőleg mind belsőleg. Óvatosan takarom le azzal a kockás pléddel, amit én kötöttem neki. Mint akkor, anyám halálakor, most sem rendülök meg. Tudtam, hogy ez lesz, és ehhez nem kellet titkos összefüggéseket keresnem. Ahogyan anyám halála sem ért hirtelen. Mikor már értettem a felnőttek beszédét ki tudtam következtetni, hogy milyen szavaknak, és milyen tetteknek milyen végkimenetele lehet. Gregori-t mindig gyötörte a bűntudat, hogy elválasztott anyámtól, és soha nem tudta megérteni, hogy én nem okolom és mérges sem vagyok rá. Szüleim magukra hozták a bajt, lettek volna okosabbak… ilyenkor persze mindig jégszívű szukának hívott az öreg varrott képű. Pedig vannak érzéseim, csak éppen feleslegesnek érzem őket világgá kürtölni, no meg a nagy részük csak eltérít eredeti feladatainktól.
A temetést hamar megszerveztem, igazából már másfél hónapja megvan a sírhely, a virágokat megrendeltem, kifizettem a papot, a temetkezési vállalkozót, és a sírkő faragót is, mindenkit. Pedig Gregori csak két hete kapta a szívrohamot, azóta esett ágynak és haldoklott. Most az iratait rendezem. A kis poros házban ahol felnőttem, itt a szicíliai sziget egyik falujában. Napsütés, meleg, olaszul vakkantó digók… rosszul vagyok tőlük. Soha sem szívleltem őket, rém buta egy népség. Bár ha a szükség rá viszi őket, az állatias ösztönök meglepően jól működnek náluk. Azonban nem antiszemitizmusomon kellene rágódnom, inkább az iratokon. Ujjaim már tintásak, annyit nyálaztam át levelekből, dokumentumokból. A legérdekesebb mégis atyám rám hagyott levele, semmi érzelgősség, csak adatok. Nekem ennyire van szükségem, nem többre. Nem fárasztanám magam a részletezéssel, a kódokat még nekem is nehéz volt megfejtenem, de végül csak kijött a cím is, minden.
"Belépés a fátyolba"
Ideértem, a boltocska öreges rozoga, de tudom, hogy a látszat sokkal többet takar. Muszáj, különben nem lettem volna ideküldve. A régiségek nem igazán izgatnak, bár tudom értékelni művészeti szépségüket, bár a legtöbb tárgy csak giccs. A levélben szereplő kis makettot és a fátylat keresem. Tudom, hogy itt az ideje visszatérnem, és a kapott hatalommal, amit eddig megszereztem és a végső kulcsnak itt kell lennie, lemészárolhatom apám gyilkosait, és átvehetem az engem illető helyet. Elvégre a legsikeresebb maffia főnök lánya vagyok, többet érdemlek. Egész életemben erre készültem. Pénz? Nem hiszem. Fegyver? Nem. Valami ütős dolognak kell lennie… talán gyógymód az állandó fejfájásomra… ezt én sem gondoltam komolyan. A fátyol halk susogása kelti fel figyelmem, mögötte épp csak sejteni a makett sziluettjét. Megbabonázva bámulom, a jövőt látom ez biztos. Az emberiség jövője sok szálon halad. Lehet teljes pusztulás a vége, de akár fel is virágozhat. Talán ilyen lesz egy jövőbeli város… ujjaim a fátyolra fonódnak elhúzom s a maketthez lépek. Hirtelen kezd el lüktetni a fejem, mintha megint szét akarná valami feszíteni, megint egy roham? Más, ez jobban fáj, ez… sötét, olyan sötét. Nem hittem, hogy van a feketénél sötétebb szín.
Jellemzők
Külső tulajdonságok:
• Régi tulajdonságok: Hajlékony, úgy százhetven centi magas. Nem túl nőies alkat. Hátközépig érő mézbarna kicsit szőkés haj, kék szemek.
• Mostani tulajdonságok: Ugyanúgy hajlékony és mozgékony test, de alig százhatvan egy centi magas, széles csípő kicsit kerekebb idomok. Gesztenyebarna haj kis vörös fénnyel, és lila íriszek. Arca kissé álmatag és unott, mint régen. De a szeme állandóan figyel.
Belső tulajdonságok: Végtelenül unja az életet, semmi nem rázza fel. Talán ezért is néz ki mindig úgy, mint aki aludni készül. Más emberek és azok érzelmei nem igen érdeklik, ahogyan a sajátjai sem. Igen gyakorlatias gondolkodású, jó problémamegoldó. Másokat hajlamos lenézni, de az igazi ellenfeleket tiszteli. Jó stratéga remekül következteti ki a dolgokat.
Kedvencek: Szín: lila, kék, zöld. Étel: tintahal. Ital: víz. Tantárgy: filozófia, matematika. növény: bambusz. állat: hiéna. Könyv: Frank Herbert: A Dűne (minden rész)
Életcélja: Maffia főnök szeretne lenni, mint az apja, főleg csempész akar lenni, illetve az az ember aki bármit meg tud szerezni, még azt is ami nem létezik.
Egyéb: Remek stratéga, tud táncolni, egy harcművészeti ágban mester: ninjutsu. Imád sakkozni és olvasni. Gyilkos humora van.
Képességek
Alakváltó
- patkány – 1p
- hiéna – 2p
Kiemelkedő tulajdonság
- logikai/stratégiai jártasság - 2p
Felhasználó
Főkarakter: Nekhen ava Senrod
Rólam: Hmm… 8 évig játszottam egy másik fórum alapú szerepjátékos oldalon, de az megszűnik, és már mindent elértem benne, amit lehetett. Jó magam az V. kerületi Polgármesteri hivatalban dolgozom, az építési és műszaki osztályon, mellette a Pázmányra járok BTK- filozófia szakra (nem röhögni XD).
Meghívott: keresgélés közben akadtam rá az oldalra.
Mystical Future FRPG
A XXX. század
Ajánlom majd felkeresni Alfonz Stockbauert, habár csak ha biztos vagy magadban. 
