Ariell

[Ariell]

Ariell

Általános

Karakter régi neve: Audrey Noir
Karakter új neve: Ariell

Kora: 52
Neme: Nő.
Születési hely: Franciaország, Párizs.
Születési idő: 1959

Fátyolos város: Párizs.
Faj: Angyal.

Előtörténet

Párizs a fények és a szerelem városa. Sokaknak. Nekem inkább a felfedezések városa volt. Itt láttam napvilágot és itt ért a gyermekkori felfedezések minden csodája. Volt mit felfedeznem.

Kezdésnek ott volt Apu és Anyu. Anyu írónő volt, krimiket írt. Charlotte Aigle regényei országszerte ismertek és kelendőek voltak mindaddig amíg fel nem hagyott az írással. Ez már évekkel az után történt, hogy megismerte Aput. Olivier Noir apja nyomdokain járva lett építészmérnök és apjától örökölte azt a kis tervezőirodát is amit később feleségével közösen futtattak fel hatalmas cégóriássá. E közben hagyta abba Anyu az írást és lett Apu titkárnője.
Egy közös barátjuk születés napi buliján ismerkedtek meg. Két évvel később már házasok voltak még két évvel később megszülettem én. Utánam egy évvel a húgom Sabrina. Ekkor hagyott fel Anyu az írással. Aztán ahogy cseperedtünk ő az írás helyett inkább segített apunak felfuttatni a céget.
Az üzlet szinte túl jól ment. Egyre ritkábban láttuk őket Sabrinával, négy éves korunkra már dadát kellett mellénk fogadniuk. Ő volt Isabelle néni. Őt nagyon szerettük és ő is minket de ő nem anyu és Apu volt. Azért jól megvoltunk vele. Nem sokkal az iskolába íratásom után a szüleim rászoktak, hogy otthon dolgozzanak és ne menjenek be a céghez. Eddigre már egy több száz fős cégóriás volt a kezük alatt és megengedhették maguknak, hogy ott dolgozzanak ahol kedvük van. De az otthon létükben sem volt köszönet mert többet voltak a dolgozó szobájukban mint bárhol másutt együttvéve. Oda pedig nekünk a húgommal tilos volt a belépés. Mindennek ellenére sem voltunk elhanyagolva. Bár hét közben jóformán csak köszönni volt idejük nekünk, hétvégén soha nem dolgoztak. Akkor a mieink voltak és akkor beszélhettük meg velük a hetet. Játszottak velünk, meséltek és akkor mindig közös családi reggeli volt meg ebéd és vacsora.
Nyolc évesen egy ilyen családi ebéd közben kérdeztem meg bosszúsan, hogy mit tudnak ők egész álló nap csinálni abban a dolgozószobában. Összenéztek és hatalmasat nevettek. Aztán betereltek minket a dolgozó szobába és meséltek a munkájukról. Még a tervrajzokat is megmutatták az elkészült házak fotóival együtt. Sabrina közben elaludt. Én azonban nagyon büszke voltam a szüleimre hogy ők ilyen szépeket tudnak alkotni. Akkor tudtam meg, hogy a mi házunkat is Apu tervezte, ez csak tovább növelte a büszkeségemet.
Onnantól szinte minden hétvégén kikérdeztem Anyuékat, hogy min dolgoznak épp ők pedig nagy örömmel mutogatták meg nekem az aktuális projectjeiket. Sőt, Apu még tanítgatott is. Persze én ezekből a magyarázatokból nem értettem meg mindent de érdekelt a dolog. Borzasztóan érdekelt és mire gimnazista lettem már tudtam, hogy én is ezzel akarok majd foglalkozni.

De gimnazista koromra nem csak a matekban meg a fizikában mélyültem el. Tizenkét évesen meghíztam. Nem vészesen de szembetűnően. Anyu tanácsára kerestem magamnak valami sportot. Végül a lovaglást és a vívást választottam. Mikor a családi reggelin ezt bejelentettem, Apu nevetve közölte, hogy attól fél, hogy a végén még amazonná nevelnek. Persze nem gondolta komolyan. Elkezdtem mindkettőt és élveztem. A lovagláshoz hamarosan Sabrina is kedvet kapott bár ő sem amazon akart lenni hanem balerina. Jellemző rá, álmodozó volt világ életében.
Én viszont céltudatos voltam midig is bár bolondozásért nekem sem kellett a szomszédba mennem. Gimnazistaként a vívó edzőm be akart nevezni egy versenyre. Ehhez azonban többet kellett gyakorolnom így feladtam a lovaglást. Sajnáltam, de nekem is csak huszonnégy óra egy nap és a tanulás, a vívóleckék meg természetesen a szórakozás mellé nem fértek be még a lovak is.
Pláne akkor nem mikor megismertem Sebastiant. Ő volt a vívó mesterem fia. Egy évvel volt idősebb nálam. Bár már évek óta tanultam a mestertől, még is csak a gimnázium első évében láttam először a fiát. Ugyan abba a gimibe jártunk. Novemberben már egy párt alkottunk. Közösen fedeztük fel a szerelem érzelmi és testi vonatkozásait is. Nagyon jól megvoltunk. De még a szerelem sem vakított el annyira, hogy elhanyagoljam a tanulást. Jól tanultam, különösen a matekot és a fizikát. Mert egy leendő építészmérnöknek erre van a legnagyobb szüksége. Meg a német nyelvet mert az tetszett.
A vívás jól ment bár elsős gimnazistaként nem értem el helyezést még a városi bajnokságon sem. Viszont a verseny után Sebastian adott nekem ajándékba egy kardot. Igazából az édesapjával közösen adták. A mester vette a kardot és Sebastian találta ki a szöveget amit a pengéjébe gravíroztattak.
Az életem szinte tündérmese volt egészen a gimnázium utolsó éve előtti nyárig. Ekkora érettségizett le Sebastian és Lyonban készült egyetemre. Nem volt tovább, szakítottunk. Negyedikbe már szingliként mentem de így több időm volt a sportra és a tanulásra. Több energiát is fektettem mindkettőbe, csak hogy elfelejtsem Sebastiant. A felejtés nem volt könnyű, viszont megnyertem a városi bajnokságot. Ez pedig automatikus indulási jogot jelentett az országos versenyen. Nemvolt könnyű összeegyeztetnem a sportot a tanulással. De akartam azt a versenyt és akartam az építészmérnökséget is. Tehát abban a tanévben nem nagyon szórakoztam. Meglett az eredmény. Az országos döntőben bronz érmes lettem és az érettségit is négy és feles átlaggal tettem le.

A nyarat végigbuliztam pótolandó az elvezett időt. Sokat voltam együtt Sabrinával is és az időközben megismert pasijával, Pierre-vel. Jó fej volt a srác és szintén álmodozó. Összeillettek. Nekem még futó kalandjaim sem voltak mivel nem volt rá időm a suli alatt. De nyáron ezt is pótoltam.
Aztán jött az egyetem. Felhagytam a versenyszerű vívással de a mesteremmel továbbra is tartottam a kapcsolatot.
A legfőbb súly azonban már a tanuláson volt és e mellet a pasizáson. Kihevertem Sebastian kilépését az életemből és megismertem Nicholast. A német nyelvvizsga letétele után egy hónappal, az egyetem második évében ismertem meg. Ő akkor volt elsős. Pont az ellentétem volt. Szertelen és naív de végtelenül szeretetreméltó és nagyon odaadó minden téren. A kapcsolatunk kissé viharos volt de úgy tűnt ő lesz az akivel együtt öregszünk meg. Egészen addig úgy tűnt, mígnem a diplomaosztóm előtt egy hónappal rajtakaptam, hogy megcsal. Akkor beismerte, hogy ez már többször is előfordult. Azonnal szakítottam vele. Hatalmas csalódás volt nem csak benne de úgy általában a férfiakban.

Diplomám kézhezvétele után munkába álltam Apuék cégénél. Addigra már nem "csak" egyszerűen generálkivitelezéssel foglalkoztak de nagyobb volumenű városrendezési munkákkal is. Az egész országban. Új szemszögből ismerhettem meg Franciaországot. Szépen telerajzolt vászonként amire lehetőségem nyílt a magam motívumait is odavarázsolni.
Mint a két tulajdonos lánya, természetesen nagyon rövid idő alatt nagyon sok szakmai tapasztalatot szereztem. Már csak azért is mert alig foglalkoztam mással mint a munkámmal. Élveztem, ráadásul még évek múlva sem tettem túl magamat a csalódáson amit Nicholas okozott. Így max pár futó kalandom volt, semmi több.
Ötvenkét évesen azon kaptam magamat, hogy több évtizedes szakmai múlttal a hátam mögött én vezetem az idő közben elhunyt szüleim cégét és teljesen egyedül vagyok. Volt ugyan pár közeli barátom és ott volt nekem Sabrina meg Pierre akik már felnevelték két lányukat és már lassacskán az unokákat várták. De az igazit nem találtam meg. Elsuhant mellettem az élet és túl későn kaptam észbe.


Belépés a fátyolba

Madárcsicsergéssel teli nyári reggel volt. Szombat reggel. Megtartottam szüleim hagyományát, hétvégén én sem dolgoztam. Ilyenkor látogattam meg a húgomékat, mentem moziba, kirándulni, szóval ilyenkor kapcsolódtam ki. Épp a húgomékhoz igyekeztem és mivel születésnapja volt, vinni akartam neki valami ajándékot. Annak idején Pierre vett neki egy sakk készletet és megtanította sakkozni. Annyit mondhatok, hogy szimultán is megeszem reggelire mindkettejüket a mai napig. De sokszor felpakolták annak idején a bábukat és beszélgettek a táblánál az üres délutánokon. Sokszor én is csatlakoztam hozzájuk. Sosem a játékon volt a hangsúly, hanem a beszélgetésen így előfordult, hogy ebédtől vacsoráig rá sem néztünk a táblára csak ültünk mellette és beszélgettünk. Az a készlet egy emlék volt. Mindhármunknak. Fából készült de olyan régen, hogy talán még a nagyapám is gyerek volt akkor. Nemrég elveszett belőle az egyik huszár én pedig megfogadtam, hogy kerítek egyet. Szétnéztem a neten, bejártam egész Párizst de még csak hasonló bábut sem találtam, nem hogy az eredeti huszár másolatát. Már sötétedett mikor leparkoltam egy félreeső utcácska aprócska boltja előtt. Még délelőtt hívtam a húgomat, hogy ne várjanak aznap, másnap megyek. Azt nem mondtam nekik, hogy bábut keresek és amint megtalálom végre akkor haza megyek és kipihenem az egész napi rohangálást.
Megtehettem volna, hogy kiadom az egészet a titkárnőmnek, hogy kerítsen ő egy olyan bábut. De az már nem ugyan az. Tény, hogy önmagában is jól esne Sabrinának a készlet kiegészítése, de az akkor csak egy bábu lenne, semmi több. Így viszont egy személyesebb dolog, aminek megkeresésébe személyesen én fektetek energiát. Ha nem így tennék, akkor ezzel az erővel vehetnék neki a boltban egy másik sakk készletet is. Pont ezért nem is gyártatom le. Meg akarom találni.
Bementem a boltba. A gyér napsütés ellenére is meglepően világos volt. Festői összevisszaságban hevert itt minden amit valaha legyártottak. Biztos voltam benne, hogy ott megtalálom a huszárt. Annyi kacat közt egyszerűen ott kellett lennie annak is. Ott volt. Két perc alatt megtaláltam. Ekkor jutott eszembe, hogy eladót még nem is láttam. A nélkül pedig igen nehéz bármit is megvenni. Tehát körbejártam a boltot és keresés közben bekukucskáltam egy fátyol mögé. Megérintettem a makettet ami mögötte volt. Egyszerűen lenyűgözött a város amit ábrázolt. Szakmai ártalom talán de jól meg akartam nézni. Olyan jól megnéztem, hogy végül ott kötöttem ki...

Jellemzők

Külső tulajdonságok:

Régi tulajdonságok: Őszülésnek indult rövid sötétbarna haja volt és barna szeme. Arcán már akadt néhány ránc. Annyi évesnek látszott amennyi volt. Idomai teltek voltak ahogy midig is de már azokon is meglátszott a kor. Bőre kissé túl fehér volt hisz nem sokat tartózkodott a napon. Bár rendszeresen mozog, már jelentkezett néhány plusz kiló a száznyolcvankét centi magas testén.
Új tulajdonságok: Visszakapta huszonhét éves külsejét. Akkoriban még nem sötétbarna hanem bronz-barna haja volt aminek egyenes szálai a háta közepéig értek. Bőre ismét feszes és ránctalan, idomai is visszanyerték hibátlan alakjukat. Súlyfeleslege is eltűnt, tökéletes homokóra alakja van. Mindig sápadt bőre egészségesebb színű lett, bár a napbarnítottól még nagyon messze áll. Mozgásában benne van az az elegancia és kecsesség amit élete fátyol előtti öt évtizede alatt elsajátított. Magassága a régi maradt. Száznyolcvankét centiméteréhez a hetvenkét kilós testsúlya gyakorlatilag tökéletes. Egykori huszonhét éves önmagától csak a két hatalmas, hófehér angyalszárny különbözteti meg.

Belső tulajdonságok: Az régi, bohókás lány megkomolyodott. Nem keseredett meg, de nem egy mosolygós alkat. Van humora de jól titkolja. Szűk szavú aki esetenként csak akkor beszél ha kérdezik. A férfiakban nem bízik olyan téren ahogy egy nőnek kellene egy férfiban megbíznia. Ez nem zárja ki egy kaland lehetőségét de igen megnehezítené egy hosszabb távú kapcsolat létrejöttét. Egyenes nő, mindig vállalja a felelősséget a tetteiért és sosem szépít az eseményeken. Az üzleti életben nem ismer kíméletet bármely versenytárs céget kíméletlenül eltapos ha módja van rá. Ugyanakkor ő lesz az első, aki a tönkretett cég utcára került dolgozóin igyekszik segíteni. Empatikus alkat aki szeret örömöt okozni másoknak. Hidegvérű, céltudatos és fegyelmezett, nem nagyon mutatja ki sem örömét sem bánatát. Főleg a bánatát nem. Ennek ellenére nem szégyell sírni ha oka van rá és senki nem látja. Elégedett önmagával és az eddigi életével, bár bánja, hogy sosem találta meg az igazit. Nem sértődékeny s szívesen veszi az építő jellegű kritikákat.

Kedvencek: A kastélyok. Az öreg, de masszív és a mai kor kívánalmainak is megfelelő épületek az égbe törő tornyaikkal mindig lenyűgözik. Szereti a munkáját is. Ezen felül zenekedvelő. Még munka közben is gyakran hallgatott rádiót és ha épp egyedül volt akkor nem ritkán ő is a rádióval együtt énekelt. Szereti a savanyú cukrot és a pezsgőt. Szeret Negapan felett repülni és a magasból szemlélni a tájat.

Életcélja: ---

Képességek

Vívás: 0p


Gyógyítás: I. ( 1p, Kisebb és közepes sebek gyógyítása. )
Fegyver: II. (3p, Tiszta energiából tudsz fegyvert alkotni, ami eltűnik, ha elengeded.)
Transzformáció: I. (1p Képes vagy a szárnyadat éteri energiává alakítani, amit halandó szem vagy gépezet nem képes érzékelni. Ebben a formában keresztülhatol minden, nem mágikus anyagon, viszont ezzel együtt a repülésről is le kell mondanod. )

Összes: 5p
Elköltött: 5p
Maradt: 0p

Áthozott dolgok: A kis fekete sakkbábu, a fából készült alig három centis szépen faragott huszár. A ruházata megváltozott, sarut és egy hófehér hosszú ruhát visel, ami kompatibilis a szárnyaival.

Felhasználó

Fő karakter: Kyron Vorm.

[Jóindulat]

Nnah, szeretném leszögezni, hogy annyira azért nem primitív a bolt mágiája, hogy társaság egyik tagja látja, a másik nem. Ha így lenne, pillanatok alatt kiderülne a létezése, mint ahogy az is, nem csak egyik városban van. Nem, az az aljas, sunyi bolt megvárja, amíg egyedül vagy és csak akkor lép működésbe. Esetleg úgy alakítja a dolgokat apró kis történésekkel, hogy egyedül keveredj oda. Hogy ezt véletlenekkel, valóságszerű illúziókkal teszi, már lényegtelen. A lényeg, hogy magát a boltot csak az látja, aki átkerül, illetve csak akkor látja, ha csak ő láthatja.

[Ariell]

Köszönöm az információt.
Ennek megfelelően módosítottam.

[Drun]

...Két évig szenvedtem így. Éjjel rémálmaim voltak. Nappal némán bámultam a falat. Lassan leépültem fizikailag. Lesoványodtam. Elerőtlenedtem. Elsápadtam. Nem érdekelt. Aztán jött a doktor. Valaha nevetve közölte, hogy négyes ikreim lesznek. Évekkel később komoran közölte, hogy tüdőrákom van. Áttétes. Egy évem sincs hátra. Nem érdekelt.

Erre nem azt fogja mondani az orvos, hogy tüdőrákod van, hanem, hogy most visznek elmegyógyintézetben!
Mellesleg az az orvos aki a terhesség mellett van végig veled, nem a házi orvosod, és így végképp nem fogja mondani, hogy egy kivizsgálás alatt tüdőproblémát állapít meg, hanem altájékit, mert aki az állapotos nőket kíséri végig, az a nőgyógyász/szülész.
Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen állapotban lévő beteget nem engednek el a kórházból!

Szerintem nem igazán gondoltad át ezeket a lelkis, betegséges dolgokat.

Mellesleg nem hiszem, hogy neked női karakter kellene. Az egész történetből, éreztem, hogy nem nő írta, hanem egy fiú. Egy árvaházban felnevelkedett lány, nem lesz ilyen "könnyed" majd nemtörődöm jellemű!

Én az átlépés a fátylon részt egy az egyben nem fogadnám el!

[Ariell]

Tüdőrák törölve. Fátyol átírva.

Angyal karakterem lesz. Számomra az angyal alapból egy női lényt jelent. Itt nem hatnak az észérvek, ez az én rigolyám, kész. Tehát angyal és ebből fakadóan nő.

Egy árvaházban felnőtt embert semmi nem gátol abban, hogy felnőttként "könnyed" legyen. Nem minden árva depresszív és önmarcangoló. Alapból olyan a világképe, hogy csak azzal foglalkozik ami fontos neki. Ebbe a kategóriába nem tartozik bele szülői háttér, hiszen sosem ismert ilyesmit. Ami viszont számára beletartozik a fontos kategóriába, abból nem szenved hiányt. Tehát semmi nem indokolja, hogy szomorkodjon.

Egész a családja haláláig. Itt semmis szerepe nincs a gyermekkorának. Férje és négy gyermeke a világot jelentették neki a munkája mellett. Egyikük halálával még elboldogult volna. De mind az öten egyszerre haltak meg és ezt nem képes feldolgozni. Ezért ilyen élőholt. A családja volt az egyik legfőbb motiválóerő az életében. Az ő elvesztésükkel elveszett a motiválóerő. Nincs ami éltesse, ami célt adjon neki. Ha megkérik valamire megcsinálja, de saját gyönyörűségére semmit nem fog csinálni. Már csak azért sem mert semmiben nem leli örömét. Kiveszett belőle minden érdeklődés, minden jókedv. Mert a gyász maga alá temette.

[Drun]

Tüdőrák törölve. Fátyol átírva.

Angyal karakterem lesz. Számomra az angyal alapból egy női lényt jelent. Itt nem hatnak az észérvek, ez az én rigolyám, kész. Tehát angyal és ebből fakadóan nő.

Egy árvaházban felnőtt embert semmi nem gátol abban, hogy felnőttként "könnyed" legyen. Nem minden árva depresszív és önmarcangoló. Alapból olyan a világképe, hogy csak azzal foglalkozik ami fontos neki. Ebbe a kategóriába nem tartozik bele szülői háttér, hiszen sosem ismert ilyesmit. Ami viszont számára beletartozik a fontos kategóriába, abból nem szenved hiányt. Tehát semmi nem indokolja, hogy szomorkodjon.

Egész a családja haláláig. Itt semmis szerepe nincs a gyermekkorának. Férje és négy gyermeke a világot jelentették neki a munkája mellett. Egyikük halálával még elboldogult volna. De mind az öten egyszerre haltak meg és ezt nem képes feldolgozni. Ezért ilyen élőholt. A családja volt az egyik legfőbb motiválóerő az életében. Az ő elvesztésükkel elveszett a motiválóerő. Nincs ami éltesse, ami célt adjon neki. Ha megkérik valamire megcsinálja, de saját gyönyörűségére semmit nem fog csinálni. Már csak azért sem mert semmiben nem leli örömét. Kiveszett belőle minden érdeklődés, minden jókedv. Mert a gyász maga alá temette.

Angyal nem női lény! Az angyal leírásban szerepel, hogy az esetek többségében nemtelen. Ez nem a te rigolyád szerint fog változni! Még mindig úgy gondolom, hogy nem való neked női karakter.

Egy árvaházban nevelkedett gyerek, igenis problémákkal küszködik, mert sehol nincs olyan otthon, ahol elkényeztetik a gyerekeket! Érzelmileg nem lesznek kiegyensúlyozottak, és felnőtt korukra "könnyedek"! Nem a szőlői háttér problémával gyerekként nem kerűl szembe, csak akkor, amikor a legjobb barátnőjének elmondása alapján, és az örökbefogadó szülök (mert vannak, ha a gyerek fegyelmezett és jó eredményeket ér el az iskolákban) nevelése közben tapasztal. Ha ez utóbbi mégsem/nem volt, akkor nem fogja tudni a saját gyerekeit megfelelően felnevelni (még elvesztésükig sem), és nem is akar majd sajátokat ilyen hamar!
Nem tudod, hogy milyen egy árvaként felnevelkedett gyerek érzelmi/pszichológiai fejlődése, így ezt sem/nem javaslom neked!

Mint mondtam, ha ennyire depressziós, akkor gyógyszeres kezelést kap, ha azt nem fogadja el, akkor diliház! A gyógyszeres kezeléseknek hatására, meg nem fog "érdektelenként" élni, mert erről gondoskodik a pszihódoki és a bogyó!

Gondold át még egyszer alaposan az egész történtet és írd át annak megfelelően, ha van benne életszagú dolog, akkor újra átolvasom és véleményezem!

[Ariell]

Az eddigiek alapján jelentősen át kellene írnom az előtörténetet. Annyira bele kellene nyúlnom, hogy az már inkább csak tákolás lenne. Utálok tákolni és most sem fogok. Tehát töröltem az eddigi előtörténetet és már most gondolkodom egy újon.
Amiket meghagytam a karakterlapon azok maradnak a régiek.

A karakter nő lesz!

[Ariell]

Az új előtöri fent van.

Alyara, ezer köszönet az avatárért. Az a kép teljesen Ariell.

[Jóindulat]

Nem értem, miért nem lehet szimplán jól menő tervezőirodából hozni a szülőket, miért kell üzletóriás vezetőivé tenni. Anyuci most akkor végül miért is hagyta abba az írást? Nem volt ideje a gyerekek, vagy a munka miatt? Amikor meg már lett ideje (legalább 7végenként), miért nem vágott bele ismét, netán pont a gyereknevelési élményeire támaszkodva? Ha már jól ment neki, ismert volt, sikeres...

A szobába lépni tilos szabályt gyakorló apaként értem én, de szvsz kizárt, hogy 8 éves koráig a gyerek semmit ne tudjon abból, mi folyik ott.

Amúgy hogy van az, hogy hétközben dada kezeli a gyerekeket, de nincsenek elhanyagolva? Apa, anya dolgozik, a gyereknek igenis igénye van rá, hogy velük legyen, legalább az egyikükkel. Pláne ha csak jól megvannak a felügyelőjükkel. Szvsz reálisabb az anya 8órás titkárnő, apa elhavazott szakember felállás. Igaz, nemtom a sikeres írónőnek ennyi anyagi gondja van-e, hogy inkább beáll apuci alá melózni, mintsem kiadjon egy újabb könyvet, teszem azt a sátáni gyerekekről...

Onnantól a Mesterem a kardforgatásra is tanított bár ezt inkább csak hobbiból, érdekességként. Nagyon más egy vívótőrt és egy két élű egyenes kardot forgatni.

Na nem. Ne tanulj középkori stílusban harcolni. Maradj a vívótőrnél. Qra más stílust igényel, valszeg a mester nem is fogja tanítani. Hobbiból sem. Nem mellesleg az energiafegyver a saját kívánalmaidnak megfelelően alakul ki. Vagyis bármilyen lehet, nem kell h lángpallos legyen, vagyis nem szükséges hozzá, hogy a fattyúkardot-pallost megtanuld használni.

Nem volt tovább, szakítottunk. Negyedikbe már szingliként mentem de így több időm volt a sportra és a tanulásra.

Ahha. Élete első nagy szerelme, gyakorlatilag az egész iskola alatt együtt vannak, és mikor nyáron lelép a srác, optimistán látja a világot és több ideje marad egyébre... Szvsz az is irreális, hogy a karakter be tudja osztani: nyáron buli, pasizás, utána szigorúan csak a tanulás, meg a sport. Általános tapasztalatom szerint ez nem ilyen egyszerű.

Szétnéztem a neten, bejártam egész Párizst de még csak hasonló bábut sem találtam, nem hogy az eredeti huszár másolatát. Már sötétedett mikor leparkoltam egy félreeső utcácska aprócska boltja előtt. Addigra már rég hívtam a húgomat, hogy ne várjanak aznap, másnap megyek. Azt nem mondtam miért.

Naszal. Jól menő cégem van, lóvém mint a tenger, ha nem találok a neten, boltokban pont olyan bábut, fogom a másik huszárt és lemásoltatom. Csak hogy teljes legyen a készlet.
És miért is jelzed, hogy ne várjanak? Csak mert van még egy bolt, amibe beugrasz?

Bőre kissé túl fehér volt hisz nem sokat tartózkodott a napon. Sosem félt letenni a tollat és rajzolás helyett meszelni vagy téglát adogatni.

Gondolkozz el a válaszon: láttál már sápadt kőművest? Más kérdés, hogy a tervező mennyire keveredik a tényleges építkezés fizikai részéhez közel. Max kimegy ellenőrizni, hogy minden a tervek szerint halad-e. Nem fog beállni a melósok közé, pláne ha jól menő, sikeres cég színeiben indul.

Az üzleti életben nem ismer kíméletet bármely versenytárs céget kíméletlenül eltapos ha módja van rá. Ugyanakkor ő lesz az első, aki a tönkretett cég utcára került dolgozóin igyekszik segíteni.

Ezt szvsz nem lehet összeegyeztetni. Ha túl sokat molyolsz azon, h mi lesz az emberekkel, nem dózerolod be a céget, ami foglalkoztatja őket.

Énekhangod egyébként honnan van? Sehol nem írtad, hogy képezted a hangodat, anélkül viszont esélytelen még a 0p-s is.

Fizika helyett pedig inkább a Statika megnevezést javaslom, esetleg a Építészmérnöki tudást. A fizikába sok minden belefér, ami a másik kettőbe nem.

Egyelőre ennyi, amibe belekötnék.

[Ariell]

Az óriáscég azért szükséges, mert minél nagyobb a cég, annál nagyobb volumenű beruházásokat vállalhat el. Ez pedig azért jó, mert így több szakmai tapasztalatot szerezhet a karakter. A tapasztalat pedig kelleni fog neki ha már Alyara városának IC főépítésze lesz.

Anyuci a gyerekek miatt hagyta abba az írást. Aztán nem folytatta. Eleve krimi író volt, a gyerekkönyv egészen más műfaj. Azért nem folytatta mert inkább a férjének akart segíteni a cég ügyeiben. Igaz ez talán nem volt elég egyértelmű, de most már benne van ez is.

Nem értem mi olyan hihetetlen abban, hogy a szülők csak hétvégén vannak együtt igazán a gyerekekkel. Valahol igazad van ez tény, igényük lenne több időre is. De a hétvége csak és kizárólag a családé így az elhanyagolás szerintem igen erős túlzás.
A gyerekek honnan tudnának, hogy mi folyik a dolgozószobában? Be sem léphetnek oda, a szülők meg nem beszélnek a munkájukról egészen az ominózus kérdésig. A két gyerek csak annyit tud, hogy a szüleik abban a szobában dolgoznak.

A mester nem sportból tanítja a karaktert a hosszúkard használatára. Nem akarja versenyre küldeni vele. Csak azért tanítja mert kedveli a tanítványát és mert a fia (Sebastian) révén kicsit protekciós nála a lány. Ez nem a vívás tudásának fejlesztéséért van, hanem kedvességből. Azért tettem bele, mert a karakteremnek bár nem lángpallost, de majd hosszúkardot szánok és én is tudom, hogy az nem ugyan az a stílus mint a vívótőr.

Bábut nem lehet csináltatni. Tapasztalatból mondom. Annak idején én is szerettem volna egy pár gyalogot és egy fehér huszárt csináltatni egy sakk készlet hiányzó darabjai helyett. De azt a választ kaptam, hogy annyiért nem éri meg beindítani az eszterga gépet. Kézzel meg talán ki sem lehetne faragni. Én legalább is nem tudok olyan szakmáról aki bárminek a kézi kifaragásával foglalkozik. Talán a hangszerkészítők. Egyébként meg a karakter egyszerűen nem tudja kihez forduljon ilyen ügyben, tehát egyszerűen megpróbál venni egyet.

Nem akkor jeleztem, hogy ne várjanak, mikor leparkoltam a kocsival a bolt előtt. Hanem sokkal korábban. Azóta nem egy boltba ugrottam már be. Elismerem, ez sem volt elég egyértelmű, javítva.

Nem, a srác lelépése után nem látja optimistán a világot. Benne van, hogy azért fektet több energiát a tanulásba és a sportba, hogy elfelejtse a fiút.

Megértem, hogy nem egyszerű beosztani, hogy most tanulás meg sport és nyáron majd lazítok. A jellemhez nem írtam oda, de azt hiszem az előtörténetben benne van, hogy a lány céltudatos. Mindegy, a jellemhez odaírtam, hogy céltudatos és fegyelmezett. Eleve oda akartam írni, csak lemaradt. A karakternek céljai vannak és ha kell keményen megdolgozik értük. Ennek érdekében hajlandó minimumra csökkenteni a szórakozás időtartamát.

Nos igen. A téglapakolás túlzás volt. Töröltem.

Miért ne lehetne összeegyeztetni? Nem molyol azon, hogy mi lesz az emberekkel. Azt írtam, hogy eltapossa a vetélytárs cégeket ha arra van szükség. Ezen nem molyol. Ha bedöntötte a céget, csak ez után kezd el a már utcára került emberek sorsával foglalkozni. Ez miért olyan lehetetlen? Ha egy versenyben legyőzöl valakit attól még a verseny után adhatsz neki egy pohár vizet nem?

Énekhangom onnan van, hogy velem született. Nem képzem de énekelek. Ez is a képzés egyik formája. De ezen ne múljon, töröltem.

A fizikával kapcsolatban igazad van. Töröltem.

[Jóindulat]

A szükséges szakmai tapasztalatról, a karakter távlati vagy közeli céljairól sehol sincs egy halvány utalás sem. Ez meglepő info volt. (Apropó, tényleg nincsen semmilyen célja?)

A hosszúkardoktatást továbbra is vétózom.

A bábukészítésre visszatérve: az adott helyzetben és az adott anyagi háttérrel a következő kérdésem az lenne: és mennyiért éri meg beindítani a gépet, hogy elkészítse a bábumat? Ha már úgyis céltudatos és könyörtelen (de utólag azért lelkiismeretem megnyugtatása végett bőven alamizsnát osztogató) cégvezető vagyok, nem egy ilyen csicska kis kétkezi melós fogja keresztülhúzni a számításaimat. Szélsőséges esetben felvásárlom a céget... Továbbá nem hiszem, hogy sok gondot okozna legrosszabb esetben az asszisztensemet rászabadítani a kérdésre, hogy kerítsen olyan vállalkozást teszem azt az interneten, ahol bármit legyártanak, -esztergálnak. Bár szvsz ennyi rutint magára ránthatott már a tisztes hölgy is, hogy kezelni tudja a google-t.

A dolgozószoba misztériuma számomra még mindig erős, de ezen ne múljon. Nem lehet mindenki tökéletes és felvilágosult szülő.

A jellemvonásokról, időbeosztásról:

Az régi, bohókás lány megkomolyodott.

Feltételeztem, hogy ez felnőttkorára érvényes. Ha nem, akkor viszont ezt sem egyértelműsítetted.

A felejtés dolgot eddig nem vettem észre. A fennmaradó dolgok pedig ahogy nézem, javítva.

[Ariell]

A karakternek a fátyol előtt nincsenek már céljai. Néhány évtizeddel előtte meg akarta találni az igazit, családot szeretett volna. De ötven évesen ebben már nem reménykedik.
A fátyol után majd találkozik Alyával és akkor lesz célja, hogy Alya leendő városának IC főépítésze legyen. Tulajdonképp ezért hoztam létre a karaktert. Na meg azért, mert rég gondolkodtam már egy angyalon.
Tehát a céljához majd odaírom, hogy a tizenegyedik város megtervezése és felhúzása, de ezt majd csak akkor, ha már IC ott tartunk.

Mivel a hosszúkard oktatását megvétóztad, töröltem.

A bábut viszont nem töröltem. Megindokoltam miért nem gyártatja le és miért nem sózza az egészet a titkárnője nyakába.

A jellemvonásokról a feltételezésed helyes.

[Alyara Nirois]

No, végigolvasva a karakterlapot néhány apróbb vesszőhibán (jó-jó, abból igazából sok volt), és egy másik apróságon kívül nem találtam semmit (a franciák huszas rendszerben osztályoznak, 4,5-ös átlag nálunk remek, de náluk nagyon ciki), tehát én a részemről elfogadlak.