Samhain novella - 2007. Halloween másnapja

[Arich]

- Hé, Erich, nyisd már ki!
Ez a hangos dörömbölés... A hang... Joel. Mit keres itt?
- Gyerünk haver, ne szórakozz már!
- Ne hívjuk ki a mentőt?
- Még... Még ne.
Ideges... De nemcsak Joel. Tim is. Mit keresnek itt? Egye fene, mielőtt felverik az egész szintet, beengedem őket - szánom rá magam végül a döntésre, s a gondolatot tett követi, ahogy kinyitom a szememet. Aztán a lendület el is fogy, ahogy konstatálom, már ott tipródik mindkettő az ágyamnál, sőt mi több, Tim az, aki vállamnál fogva, halálra váltan ébresztget, vagy legalábbis igyekszik felrázni álmomból. Kétségbeesett igyekezetére az ágy fejénél lévő komód hamarabb reagált, mint jómagam, hiszen a nagy rázogatás közepette fekhelyem kerete már oldalát ütögette.
Adott a dörömbölés forrása. De mi ez a nagy kétségbeesés?
- Jól vagy? - Kissé zavartan bár, de bólintok. Igaz, hogy pillanatnyilag azt sem tudom, mi a gond, de határozottan jól érzem magam.
- Mi...? - kezdenék bele, de aztán eszembe villan a tegnapi kísérlet...nek mondható vállalkozásunk - Ó, a franc - szökik ki belőlem rövid és velős véleményem. - Ennyire kiütött a cucc?
Véleményem szerint még a szomszéd szobabéli srácok is hallhatták, ahogy a megkönnyebbülés mindkettejükből egy óriási sóhaj formájában szakad fel. A következő pillanatban aztán már mindketten röhögnek.
- Te, ne tudd meg, milyen szinten ránkhoztad a parát!
- Jaja, egyik pillanatban még aktívan pörögtél, aztán már csak feküdtél és azt se lehetett tudni, élő vagy-e avagy holt.
- A fene a szóvirágaidba, Tim. - Pillanatnyilag ennyire futja, ahogy eljut tudatomig, minden izmom sajog. Mintha csak két turnus erőnlétit csináltam volna, totálisan kész vagyok. - Nektek azért jól sikerült a buli?
- Ahha...
- Ja...
Hangzik a két, kissé bizonytalan a válasz.
- Na, meséljetek, mi történt?
- Huhh... - túr a hajába Joel - Hol is kezdjem? Meddig van meg az este?
Meddig is... - túrom fel emlékeimet, aztán, ahogy sorban kerülnek elő, mondom is.
- Az odáig megvan, hogy meghoztad a halloweeni hangulatjavító kotyvalékodat, meg az is, hogy koccintottunk vele... Aztán, mikor semmi hatása nem volt, lementünk a csajok bulijába...
Itt már kissé homályosabb a dolog, de ez nem is csoda. Ezek az elfuserált évbúcsúztató partik nem szólnak másról, mint hogy ki tudja komolyabban elengedni magát. Hát igen, kaja kevés, pia annál több, esetleg előkerülnek egyéb cuccok is, amik a hangulatot fokozzák.
- Gondolom, belekeveredtünk a sűrűjébe.
Ismét röhögnek.
- Bele ám, de vastagon.
Tim a szokásos idióta vigyorával jelzi, nagyon nem volt ellenére, ami történt. Hiába nagy bölcsészkoponya, a bókoláson sose nagyon tud túllépni, hacsak nem elég kezdeményező a csaj. Most valahogy az a sejtésem, összejött neki valami... Vagy még inkább valaki.
- Majd elmondod, várj már!
Joel szokás szerint vezényli a beszámolót. Megadóan bólintva elfogadom az irányítását, már csak az éjszaka eseményeit igyekszem összerakni.
- Szóval, mi történt?
- Hát... - bizonytalanodik el végül Joel. - Buliztunk. Egész jó volt, volt minden, ami szokásos. Pia, csajok, kis tánc, tapi, baromkodás, aztán te egyszercsak felborultál. Elhoztalak, letettelek, de akkor még nem volt semmi. Csak azt néztem, hogy kiütötted magad, de egyébként úgy minden rendben volt. Mire visszaértem, Tim felszívódott és senki nem tudta, hol lehet.
Jó érzékkel szünetet tart, hangsúlyos pillantással hívva fel figyelmemet Tim rosszul rejtegetett, széles vigyorára, mire az említett egy kérdő tekintet és az arra kapott beleegyező bólintás után végre szóhoz jut.
- Hááát... - húzza az időt, meg persze az agyunkat, de aztán végül csak kivágja, mi történt:
- Összejöttem egy baromi aranyos csajjal. - Rövid hatásszünet után aztán folytatja: - Szóval ott álldogált egyedül a nagy tömegben, láthatóan hiányzott neki valaki. Én meg odamentem és tök jól eldumáltunk... Most mit néztek, néha én is lehetek nyomulós, nem? Na, szóval egész jól elvoltunk és... És szóval nála aludtam.
Hitetlenkedve meredtem rá, aztán megerősítést várva Joelre néztem. Ő csak a vállát vonta meg.
- Állítólag... De azért azt is mondd el, Tim, hogy hol voltatok.
- Hát - hervad le a vigyor az arcáról - A lánykoli felső szintjén...
Zavartan elcsendesedik, de nem úgy Joel.
- Pont a lényeget hagyod ki. A felső szinten, a tizenhármas szobában, balról a hetedikben voltak.
Már épp nyitnám szóra a számat ÉS?, mikor azért csak leesik.
- De hát ott csak tizenkettő szoba van... Hat jobbról és hat balról... Bal oldalon nincsen hetedik! Kitör belőlem a nevetés. - Ugye nem a zuhanyzóban aludtál, a csajt meg csak behalóztad?
- Ne szívózzatok már! Tényleg ott volt a csaj, meg a szobája is. És nem, nagyon nem zuhanyzó volt. Nívós ágyneműje volt, meg olyan illata... Sőt még valami bort is ittunk, aminek olyan íze volt... Az elmondhatatlan.
- Na jó – Joel igazságot tesz – nem akarlak elkeseríteni, de szerintem tényleg csak halóztad a dolgot. Nekem is...
- Mi volt neked is?
- Mondd csak, nekem nem is meséltél semmit!
- Szóval szerintem a kotyvalék csak később ütött be. Ugyanis mikor visszamentem a csajokhoz és te nem voltál ott – fordul Timhez – kérdezősködtem, merre lehetsz, de csak annyit tudtam meg, hogy elmentél. Csajról viszont senki nem mondott semmit. – Jelentőségteljes a pillantás, amivel mondatát kíséri, de a már érkező bizonygatást feltartott kézzel fékezi meg. – Oké, szóval elmentél egy csajjal, akit senki nem említett. Nem azt mondom, hogy nem látott, csak hogy nem említették, így megfelel? Na, szóval elindultam megkeresni, merre mehettél, szóval bóklásztam kicsit a környéken. Mondjuk szerintem ott már én se voltam teljesen józan, mert azért ilyenkor megtalálni valakit… Tudjátok, a sok gyökér ott rohangál jelmezben, és/vagy részegen, szóval kész tömeg van az utcákon. Elegem is lett és valahogy a temető oldalánál kötöttem ki. Leültem egy padra és csak élveztem a nyugit, mikor egyszercsak látom, hogy caplat kifelé egy tag a kapun. Ránézésre elég szutyok módon kiüthette magát, mert csak tántorgott össze-vissza, de aztán láttam, hogy elvágódik. Nekem se kellett több, tudjátok, Halloween film, meg ilyesmi… Szóval rápörögtem a gondolatra, hogy valaki megtámadta, úgyhogy rongyoltam hozzá, hátha tudok segíteni valamit. Mire odaértem, már tápászkodott fel, úgyhogy könnyen talpra rángattam, de akkor megcsapott a bűze. Tuti valami csöves lehetett, mert olyan ordenáré, penetráns szagot ti még nem éreztetek. Mondjuk nem sokáig szaglásztam, mert mire megkérdeztem volna, hogy jól van-e, odafordult hozzám. Aztán… - tart a szükségesnél árnyalatnyival hosszabb szünetet, mire Tim nem bírja türtőztetni magát.
- Aztán? Nem fair, hogy húzod az idegeinket!
- Jól van, jól van… Szóval így utólag elemezve, tuti a kotyvalék ütött be, de a pasas pofája egy az egyben olyan volt, mint valami sírból kikelt hulláé. Először csak azt néztem, hogy tuti valami maszk van rajta, de mikor a szemgödréből kikandikált valami kukac, elkapott a pánik. Hagytam a fenébe, én meg rongyoltam el a rákba, nem foglalkozva azzal, hogy bárki is hülyének nézne. Tudjátok, ha egy lassan mozgó hulla próbál felzabálni, nem állunk és sikítozunk, hanem rohanunk, ahogy a lábunk bírja.
Feszült, ideges nevetgélésbe kezd, mire Timmel összenézünk.
- És, később visszamentél megnézni? – kérdezem kisvártatva, nem bírván felébredt kíváncsiságommal.
- Vissza hát, de csak most reggel. Persze, mondanom sem kell, nem találtam ott. Körbenéztem a temetőben is, de semmi jelét nem találtam, hogy tényleg valami zombi kelt volna elő valamelyik sírból. Szóval tuti behalóztam az egészet.
- Hát, srácok, örülök, hogy engem csak kiütött Joel kutyulmánya – mondom, miközben felrémlik előttem egy vérbe borult tekintet, ahogy metsző pillantásokkal engem fürkész, aztán hideg kezek tapintása, miközben az ablakon süvít be a fagyos szél.
- Nem is tudom, mi lett volna, ha én is flasheltem volna valamit – teszem hozzá, miközben tekintetem a becsukott szobaablakra siklik. – Mindenesetre ha bárkinek eszébe jutna, hogy jövőre is a kémia tanszék laborjából szedjünk anyagot, lőjétek le.
A feltörő röhögés közepette nem tudom figyelmen kívül hagyni azt az apró, sötétbarna foltot, amit a takarómon látok. Mintha egy apró, beszáradt vércsepp lenne… Bár az is lehet, hogy csak nem vettem észre, mikor felhúztam az ágyneműt. Igen, csak ez lehet az egyetlen, logikus magyarázat.