Klinika a város szélén

[Jóindulat]

/Az üzenet elküldését követően hamarosan érkezik is Alva készülékére a fogadott státuszt jelző kettős vibrálás, a továbbiakban viszont a készülék semmi jelét nem adja, hogy a másik fél válaszolni óhajtana. Így eseménytelenül (pár udvariassági köszönést leszámítva) jut el Alva Sámán birodalmába.

Az ősi korokat idéző folyosó egy csontokkal, tollakkal és mindenféle össze-vissza kötözött, meghatározhatatlan rendeltetésű vackokkal borított, vaskos fahatású ajtóba torkollik, melynek közepén egy fémmel teleöntött ragadozómadár koponyája szolgál kopogtatóként.

Kopogtatás után nem sokkal feltárul az ajtó és a koponya-fejfedőtől mentes, alig pár szál, szénfekete hajú Sámán ráncos arca vigyorog Alvára./
- Nahát, nahát, csak nem végeztél? Gyere csak beljebb /Invitálja félrelépve az ajtóból, majd egy, láthatóan frissen tisztára pucolt fazsámolyra mutat a sarokban./ és foglalj helyet ott. A szabályt már tudod, nem babrálsz, nem nyúlkálsz. Még nem végeztem teljesen a kissráccal /Bök fejével a durván faragott fából ácsolt asztal felé, ahol füstölők, gyertyák és az ágynál is használt fehéres porból alkotott kör közepén a korábban látott tollcsomó hever./ azt meg egyikünk sem akarja, hogy esetleg az arcodba robbanjon egy ragya-átok.
/Szokott foghíjas vigyorát villantja, majd az ajtó becsukását követően visszatér az asztalhoz./
- Hallgatlak. /Pillant vissza a lányra, majd lassú léptekkel, csendesen motyogva elkezd körözni az asztal körül./

[Alva]

*2900.08.25.*


/Most sem vagyok elragadtatva a látványtól, ami fogad, mikor betérek a folyósora, de nem undorodom tőle! Láttam ennél vissza taszítóbb dolgokat már. Nem ettől fogom kidobni a taccsot, vagy nyüszítve menekülni. Tény és való, hogy nem tetszik, és tudom, hogy ha olyan dolgokat tennék, amivel ártani akarnék, akkor én ütném meg a bokám. Méghozzá nem is kicsit. Így túlteszem magam a nemtetszésen, és csak egy fintor kíséretében kopogtatok./
- Felsőbb utasításra.
/Félig mosolygok az öregre, félig fintorgok. Köszönés helyett./
- Köszönöm.
/Mondom, mikor hellyel kínál. Lehuppanok, lábaimat törökülésbe magam elé gyűröm a zsámolyon. Körbenézek miközben beszél./
- Nem terveztem, hogy engedély nélkül nyúlkálok! De ezt nagyon jól tudja, hogy nem is szoktam máshol sem. Bármennyire is kíváncsi vagyok, nem nyúlok mások holmijaihoz!
/Érdeklődve hajolok kicsit előrébb./
- Kissrác? Hát ezeknek van neműk is?
/Megvonom a vállam, mert igazából nem tudom milyen egy átok alatt élni, hacsak nem vesszük ide a nővérem./
- Szerencsére a ragyák elkerülnek...
/De ebben sem a pubertás kori dolgokat értem, viszont most nem akarom kifejteni az öregnek, ezért kapok az alkalmon, ha már felvetette, hogy szabad./
- Szóval, Ön tud beszélni a szellemekkel? Ha igen, akkor megkérdezné, hogy milyen képeket, álmot mutatott a páciensnek?


{63}

[Jóindulat]

/Sámán mintha meg sem hallotta volna a kérdést, továbbra is dünnyögve párszor megkerüli az asztalt, várakozásra kárhoztatva fiatal vendégét. Végezetül egy hangost toppantást követően, határozottan madárra emlékeztető hangon felrikolt, s ujjával az asztalon heverő tollcsomóra mutat. Alva szeme láttára, mintha csak valami láthatatlan szellő simítaná, felborzolódik pár toll, majd egy szempillantás múlva már mozdulatlanságba dermed a bokréta./
- Nem nyert. /Pillant végül a lányra, közben összeszedett mozdulatokkal nekilát letakarítani az asztalt./ Nem igazán próbált ő kommunikálni az alannyal. Inkább meghúzta volna magát, amíg jobb helyre ér, de az a másik nem engedte. /Dudorászik egy sort, végezetül az egyik polcról újabb tollcsomót leemelve somolyogva Alva elé áll./ Jössz, vagy megvársz itt?

[Alva]

*Jóindulat -- 00.08.25.*


/Félárbocon lévő szemöldökkel figyelem az öreget. Magamban kezdek lemondani erről az egészről. Sosem fogok normális, számomra kielégítő választ kapni./
+ Miben is reménykedtem?! +
/Nem jártatom, hát tovább feleslegesen a szám, csendben szemlélődöm. Kérdéseimet megtartom magamnak.
Sámán totyorgását megunva, még éppen elkapom a tollcsomó mocorgását az asztalon./
+ Érdekes... +
/Figyelmemet viszont újra az öregre szegezem, mert mostanra már újra beszédes kedvében van./
- A beteg, akit behoztak a sürgősségire, azt mondta, hogy még nem akarja, hogy elmenjen belőle a lidérc.
/Megvonom a vállam./
- Vagy legalábbis valamit nem akart.
/Felkelek, közben zsebre teszem a kezem./
- Nem szívesen maradnék itt, mikor nem csinálhatok semmit. Szóval egyértelműen, mennék.
/Még vissza tekintek az asztalon lévő pemzlire./
- Hova is megyünk tulajdonképpen? Nem azt mondta, hogy van még amit el kell intéznie ezzel?
/Bökök a fejemmel tekintetem fókusza felé, majd Sámán felé fordulok./


{64}

[Jóindulat]

- Okos nagylány. /Mosolyodik el Sámán, majd madárkoponyáját a falról leemelve az egyik polcon heverő titiokzatos zacskó felé int./ Hozd légy szíves azt a csomagot! Meglehet, hogy kevés lesz a tartalékom... Nem, ne azt, azt a barnát! /Végezetül, ahogy Alva megtalálja a megfelelő, valamiféle nehéz porral töltött bugyellárist, helyeslően biccentve felveszi kevéssé bizalomgerjesztő sipkáját./

- Ami elintéznivalóm még volt vele, azt megtettem. Most békében várhatja, hogy végre legyen időm átvinni Ghostba. Egy futár még a végén kiszabadítaná, és akkor kezdhetném elölről az egészet. /Vigyorodik el Sámán, mintha a lehetőség egyáltalán nem is lenne ellenére./ Mindenesetre ami a lényeg, hogy most meg kell találnunk most azt a másikat, akiről beszélt. Akire megpróbálta felhívni a figyelmemet. És aki most ott bujkál valahol... /Fejét határozottan madárra emlékeztető módon oldalra döntve pillant Alvára, majd csontos ujjával felé bök./ Te hogyan fognál neki, hol és hogyan keresnéd?Tudom, hogy csak érintőlegesen hallottál a lidércekről... De mégis... Mit súg a megérzésed?

[Alva]

*Jóindulat -- 00.08.25.*


/Meglepett tekintet és önkéntelen mosoly jelenik meg arcomon./
- Köszönöm!
/Nyögöm ki, félhangosan. A pillanat tört része alatt zajlik le ez a folyamat, mert ez az őszinte dicséret annyira idegen, hogy nem voltam felkészülve rá.
Sietve rejtem el arcom, ahogy elfordulok, és a zacskót keresem./
- Tessék.
/Nyújtom át a kis szütyőt, mostanra újra a megszokott mimikáimmal./
- Úgy tűnik, hogy a mágia számomra nagyon messze áll. Semmit nem láttam, vagy legalábbis nem fogtam fel belőle semmit.
/Vonom meg a vállam egykedvűséget imitálva, de belül igazából zavar./
- Nem tudtam, hogy végzett... elnézést!
/Figyelmesen hallgatom az öreg szavait, de most valahogy nem tudom, mire vélni./
- Talán ott ahol ő is egy testbe került?
/Vonom meg végül a vállam megint csak./
- Ha a kórház területén belül van, akkor a furcsán viselkedő személyeket keresném. Azon kívül meg...
/Felhúzom a vállaim, és széttárt karokkal figyelek, kicsit én is félre billentett fejjel a Sámánra./
- Nem fogtam még eddig egy szellemet sem, nem tudom, hogyan kell keresni őket.
/Leengedem kezem, hadd lógjon mellettem./
- Ha az ösztöneimre kellene hagyatkoznia, akkor régen rossz helyzetben vagyunk.
/Mosolygok az öregre./


{65}

[Jóindulat]

/Alva szabadkozó szavait az öreg továbbra is oldalt döntött fejjel, elgondolkodva hallgatja végig, véleményéről mindössze feje tetejére szaladó szemöldöke árulkodik. Végül egy sóhajt követően komolyra váltott arccal, a korábbi játékos hangnemet teljesen mellőzve, enyhe sajnálkozó éllel a hangjában, ajakbiggyesztve szólal meg:/
- Pedig ott van az, csak keresned kell. /Arca a következő pillanatban felderül, hangja is megelevenedik, ahogy folytatja./ Na, ha ügyes vagy, akkor meglesz az a szellemfogás. De ahhoz előbb ugye meg kell találnod. /Kacsint a lányra, közben megindul a folyosón vissza a sürgősségi felé./ Natehát keresés... Hogyan keresnéd a szellemet? Navárj... Mi is az, amit tanítottak neked róluk?

[Alva]

*Jóindulat -- 2900.08.25.*


/Kezdem egy kicsit különcnek érzeni az Öreget. Nem, eddig sem volt teljesen százas az én szememben sem, de most egy kicsit sok időt vele töltve, és olyanokat elvárva tőlem, amiket mások soha, igen, így kezdek kételkedni benne, hogy nem biztos, hogy jó választás volt ez./
- Hát rendben!
/Sohajtok egy nagyot megadóan./
- Szóval, feltételezem, hogy ebben az épületben van.
/Mondom az orrom elé, félhangosan, de igazából nem ezen a szálon megyek végig, hanem a kérdésre válaszolok./
- Igazából ugyan annyit tudok, mint bárki más. Vannak. Azok az itt maradt, itt ragadt lelkeket tekintjük Lidérceknek, akik nem tudtak tovább jutni, haláluk után, Danuhoz. Azok akiket fűt valamilyen ragaszkodás, ehhez a világhoz. Vagy eltévedtek, az úton, és nem találtak át, a Paraván túlsó oldalára.
/Zsebre teszem a kezeim./
- A többi igazából feltételezés, amit róluk gondolok. Bár meglehet, hogy amiket tényként kezelek, azok is csak feltételezések.
/Fél lépés távolságban, haladok mellette, és ha nem ő vezet, akkor én vezetem magunkat, vissza a rezidensek felé./
- Amit tanítanak, az egy rakat baromság, ezért azokat inkább mellőzzük! Eddig azt sem mondták, hogy kommunikálnak az alannyal, akinek a testét megszállják, így inkább azokból nem indulok ki, amit a tanároktól hallottam. Szóval...
/Hangom most is olyan, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk./
- Szerintem, egy Lidérc, azért szállja meg a testet, hogy újra élő lehessen. Képletes értelembe véve, persze. Hiszen, sosem lesznek újra haladok. Azért vannak elzárva, egy olyan helyen, ahonnan nem tudnak átjönni, hogy ne legyen a normális életüket élő emberek rémei. Mert amikor megszállnak egy testet, akkor átveszik rajtuk az uralmat. Már ha az alany nem elég erős, hogy lebírja gyűrni, azt a makrancos lelket.


{66}

[Jóindulat]

/Sámán hümmentve bólint egyet Alva összefoglalójára, majd gondolataiba merülve battyog előre. Végezetül csendesen mormogva szólal meg, hogy kettejükön kívül ne sok mindenki hallhassa mondandóját:/
- Felismerni alapesetben marha egyszerű, hogy Lidérc van a közeledben: egyszerűen baromi hideg lesz. Zavart is, hogy miért nem érzem a kissrác körül... De aztán mikor rájött, hogy csapdába akarom zárni, gyorsan lehűlt a levegő. Szerinted miért? /Vár egy kicsit, esélyt hagyva a lánynak a válaszadásra, de végül meg is válaszolja a kérdését./ Szerintem akkor hagyta el testet. Ugyanis vagy ő, vagy a másik /bök a háta mögé, kuckója felé/ de az egyikük el tudja rejteni a jelenlétét. Vagyis nem lehet érezni a levegőn, hogy ott van. /Feltolja fején a madárkoponyát, és elgondolkodva megvakarja a homlokát./ Érdekes, érdekes... Vagyis hiába kérnénk gyors összesítést a helyiségek hőmérsékleti kijelzőiről nem találnánk ez alapján. Ezek után két lehetőségem van: vagy végigcsámborgunk az összes helyiségen, én pedig begyűjtök egy csúnya fejfájást, vagy pedig kölcsönkérem azt a detektorrobotot a sürgősségiről és azzal mászkálunk végig az egész komplexumon. Vagy... /Gondolkodik el egy pillanatra, de végül vállát megrántva, tanácstalanul Alvához fordul:/ Neked van esetleg még valami ötleted?

[Alva]

*Jóindulat -- 2900.08.25.*


/Enyhén megingatom a fejem, mikor a könnyű felismerésről tesz említést./
- Nem csak a saját energiáját tudta elrejteni, de a társáét is. Egyáltalán nem volt érezhető a jelenlétük. Egyiké sem!
/Csendben hallgatom végig az öreget. Előbbi szavaimat is, csak félhangosan ejtem meg./
- Én úgy gondolom, hogy egy idősebb, vagy erősebb Lidérccel van dolgunk. Az, hogy ez pontosan miben merül ki, nem tudom. Szerintem Kékharisnyát szállta meg, mert teljesen megváltozott a személyisége. Nagyon feltűnően vissza húzódó és Cuki lett!
/Fintorom, telesen őszinte, mely arcomon terül szét./
- Nem vacakolnék a detektorral, mert igazából, nem tudja kimutatni. Csak azt, jelzi ki, hogy mágikus fertőzés alatt áll. Ami igazból nem valós, diagnózis. Ha meg azzal felszerelve mennénk a közelébe, tuti átsuhanna másik testbe.
/Rátekintek./
- Vagy? Van valami előcsalogató varázslata?


{67}

[Jóindulat]

/Sámán miután meghallgatja Alvát, bosszús ajakbiggyesztéssel csóválja meg a fejét./

- Ha már megvan, az elvi esélye is adott, hogy szót tudok vele érteni. Csak megtalálni macerás. Ha igazad van /kérdő tekintettel kísért vállvonás/ és miért is ne lenne, van abban ráció, amit mondsz... szóval nagyon úgy néz ki, hogy egy jó alapos fejfájásnak nézek elébe.

/Elfogadó sóhajjal fintorog egyet, majd megrázva magát hirtelen Alva szemébe mered./

- Számítok a segítségedre. Azt már tudjuk, hogy a körből nem tud kitörni, mert különben nem rendezett volna akkora ribilliót legutóbb... Szóval ha és amikor megtalálom, segítened kell csapdába ejteni. A porral, amiből hoztál még egy zacsival... Azzal kell körbe zárni. Teljes körbe. Pontosabban a kör nem lényeg, csak az, hogy folyamatos legyen. Viszont szerintem ezt egyedül nem fogom tudni megtenni. Legutóbb is meglógott, mikor ezzel próbálkoztam, most talán téged figyelmen kívül hagy. /Kis szünetet tartva hagyja ülepedni a mondottakat, végül megemelinti szemöldökét./ Van kérdésed?

[Alva]

*Jóindulat -- 2900.08.25.*


/Nagy levegőt veszek, és hosszan fújom ki a levegőt, miután jó-ideig betartottam./
- Van.
/Mondom végül, mikor már látszólag nekem is van választási lehetőségem./
- Mindig valamilyen fájdalommal jár, egy-egy varázslat?
/Nem, azt nem kérdezhetem meg, hogy alapvetően beteg-e. Csak annyit tehetek, hogy körbekérdezem míg oda nem érünk a kis csoporthoz.
Aztán meg amikor ott leszünk, hogyan fogom rávenni Kékharisnyát, hogy kedvem szerint maradjon egy helyben, mindeközben a lidérc ne fogjon gyanút? Fogalmam sincs egyenlőre./


{68}

[Jóindulat]

/Sámán büszke mosollyal nyugtázza Alva sóhaját követő "Van"-ját, majd amikor meghallja a kérdést, őszinte meglepetés ütközik ki az arcán. Sokáig nem időzik rajta, a szétömlő széles vigyor gyorsan kiszorítja, majd az öreg göcögve felkuncog./
- Én meg már azt hittem, a porszórással kapcsolatban merült fel kérdésed. /Kicsit még fejcsóválva kuncog magában, aztán komolyra fordítva hangját folytatja./ Nem, nem minden varázslat. Olyan ez, mint egy kiadós koreográfia. Egy-egy mozdulatot akár bemelegítés nélkül is röhögve megcsinálsz, de ha a komplett gyakorlatot mutatod be, tuti kiköpöd a tüdődet, hiába készülsz rá akár egy évig is. Egyébként nem szeretem a varázslat kifejezést. /Feddi meg játékosan ujjával a lányt./ Túlságosan könnyű ráhúzni bármire, amit nem ért az átlagember. Bár végülis... /Tűnődik el kajánul vigyorogva./ Ha jobban belegondolok, sokkal misztikusabb a dolog, ha van benne füstölő, némi réveteg ingadozás, meg hasonló teátrális móka. Lehet, hogy az emberek csak a színházat látják? /Megrázza a fejét, majd kacsint egyet Alvára./ Tudod, ha egy mutatványhoz elegendő egy krétadarab meg némi firkálgatás... /Megvonja a vállát./ Egyébként igazi varázslatot talán nem is ismerek. Csak tudom, hogy kell kérni, és főleg hogy kitől vagy mitől. Ennyi az egész. /Még helybenhagyólag megborzolja a lány haját, aztán újra irányba fordulva botja kopogásától kísérve ismét megindul./

[Alva]

*Jóindulat -- 2900.08.25.*


/Egy félmosoly és egyik szemöldököm felvonásával, alig rápillantva hümmentek egyet./
- Legyen kérdésem, a porral kapcsolatban?
/Igazából költői kérdésnek szánom, mert a szavait hallgatom, hogyan értelmezi is azt amit csinál. Én mágiának, mert ahogy ő is fogalmazott, a színjátszást látom./
- Még szerencse, hogy a kérései meghallgattatnak!
/Mondom közönyös hangon, miközben magamban egyáltalán nem így érzek.
Soha nem kérhettem, vagy ha meg is tettem, soha nem kaptam meg semmit. Kértem az Ősök szellemeit, de nem gyógyították meg anyám. Kértem, hogy adjanak türelmet a nővéremhez, de nem adták meg. Sőt még agyat sem adtak neki, hogy elviselhetőbb legyen./
- Vissza térve a koreográfiára és a porra. Valahogy majd csak megoldom, hogy egy zárt körön belül legyen Kékharisnya, és a feltételezéseim szerint a benne lévő lidérc.


{69}

[Jóindulat]

/Alva megjegyzéseit mintha meg sem hallaná az öreg, megvárja, csatlakozik hozzá a lány a folyosón. Pár hosszú pillanatnyi hallgatás után aztán bizonyságát adja, mégsem engedte el a füle mellett a lány szavait./

- A kör mérete igazából nem számít. /Mormogja csendesen, miközben botjával járásának ütemében kopog a földön./ Csak annyi a lényeg, hogy folyamatos legyen. Jó, nyilván könnyebb a dolgom, ha nem kell utánarohangálnom az orvosságos zacskómmal, de ez a legkevesebb. A lényeg, hogy ne legyen rés... Elég a kis jómadárnak egy gyufafejnyi kis hézag... /Pillanat erejéig elakad a szava, majd kísérőjére pillantva legyint egyet./ Hagyd csak... Szóval elég akár egy fél hangyányi kis rés is, és kiszökhet rajta. Attól viszont igencsak őrizkednék, ha megoldható. Nincsen rosszabb egy mindenáron szabadulni igyekvő lidércnél, aki tudja hogy kergetik. Szóval csak ügyesen, módszeresen. /Kacsint a lányra, majd a sokadik folyosó végén hívogató ajtóhoz közel érve kihúzza magát./
- Nos, ha nincs más hátra... Hát előre. /Biztatja magát egy nagyon sóhajtva, majd kinyitja a fahatású ajtót.

Odabent, a sebészeti részleg egyik műtője fölött kialakított megfigyelőteremben aztán ott tolonganak a rezidensek, akiknek az időközben úgy tűnik, előkeveredett Anades igyekszik elmagyarázni, mit is látnak. A tömeg szélén viszonylag könnyen észrevehetően ott álldogál Reniva is, igencsak mérsékelt érdeklődéssel figyelve az áttetsző padlólap túloldalán folyó beavatkozást. A nyíló ajtó által csapott zajra ő, Anades és még alig páran felkapják tekintetüket, majd már fordulnak is vissza az addig figyelt történések felé.
Alva kap még egy biztató mosolyt Sámántól, majd az öreg határozott léptekkel megindul a lány bátyja felé./

[Alva]

*Jóindulat -- 2900.08.25.*


/Érdeklődve hallgatom az öreget, de nem mondok semmit. Amikor belépünk a terembe, akkor is csak egy fejbiccentéssel jelzem udvariassági szándékom./
+ Hogy a viharba táncoljam körbe, hogy ne fogjon gyanút? +
/Érdeklődést mímelve állok meg Kékharisnya mellett./
- Kérdezhetek valamit?
/Nagy sokára teszem fel őszinte hangszínnel a kérdést. Még akkor is, így hangzik, mikor baromira nem érdekel a válasz./
- Tudsz táncolni?
/Teljesen nem idevágó a kérdés. Tudom. Legalábbis egy rezidensnek biztos, hogy nem az. Nekem viszont nincs más ötletem, hogyan oldjam meg.
Válaszától teljesen függetlenül, elkezdem körbe járni, mintha méregetném./
- Pedig az alkatod meglenne hozzá.
/Hátam mögött tartom a kezem, melyből a por szépen szemerkélve csorog lefelé. Igyekszek a körön belül maradni én is, nehogy kilépjen belőle. Ha kell megfogom, nehogy elszabaduljon.
Attól egy pillanatig sem tartok, hogy netalán belém telepedne a szelem./


{70}

[Jóindulat]

*Cca irl egy hónap kockacsörgés után csak idekeveredek *

- Anades, ha megengeded, egy kicsit feltartanám a körutazásotokat! /Lép oda Alva után kicsivel lemaradva Sámán a lány bátyjához, aki láthatóan megörülve az érkezőnek, felhagy az unott arccal ácsorgással./ Lenne pár semmitmondó kérdésem a reménybeli doktorokhoz. Talán a tanulmányaiknak is jót tenne...

/Aztán hogy milyen párbeszéd zajlik le kettejük között, Alva figyelmét már elkerüli, ahogy a szinte már gyanúsan közömbös arccal szemlélődő Renivát megszólítja./
- Hogy mi?
/Ül ki a zavar a fiatal nő arcára, ahogy felvont szemöldökkel, megütközve mered a lányra. Ahogy az aztán elkezdi méregetve körbejárni, láthatóan egyre fokozódó idegességgel fordul utána, mígnem feldúltan hátralépne... az elszórt porocska fölött azonban, Alva számára is meglepő módon megbotlik és visszatántorodik, mintha csak valami láthatatlan falnak ütközött volna. Egy pillanat erejéig kiül az őszinte döbbenet az arcára, hogy aztán átadja helyét a mélyről jövő, igazi, őrjöngő dühnek./

- NEEEM!

/Rikoltja, majd Alvát láthatatlan erő vágja mellbe, így az óriási porfelleg és ki-kihagyó világítás közepette emelkedik a levegőbe, hogy a mögötte pár lépéssel álló, terebélyes, kemény testnek ütközzön. A lány repülés közben még látja, hogy Reniva magatehetetlenül, fennakadt szemekkel keresztülbukik a levegőben lebegő porfelhőn, aztán már csak a rasztafrizurás srác előbb értetlen, majd dühösbe átcsapó arca tölti be látóterét, ahogy a fiatal férfi hullámzó izmokkal, láthatóan erős és gyors növekedésnek indult arc- és testszőrzettel fekteti a földre a megmagyarázhatatlan módon elgyengült, de még eszméletén lévő Alvát./

[Alva]

*Jóindulat -- 2900.08.25.*


/Megfoglalkodik benne egy erős gondolat, mely nagyon mélyre ereszit ki gyökereit./
+ Ez nem volt valami jó ötlet! +
/Megkapaszkodni próbálok a srác kezébe./
- Fejezd be ezt a viselkedést Dörmögi!
/Ahogy próbálom magam ülő helyzetbe tornászni egy grimasz kíséretében Kékharisnyáról a sámánra nézek./
- Nem jött össze. Meglógott a Szemét. Ötlet, hogy hol lehet most?
/Mire végre eljutok odáig, hogy befejezzem monológom, újabba kezdek, de megint máshoz intézem a szavaim./
- Ha tudnám, hogy hol van a lidérc, akkor azt mondanám, hogy küld ki a gyerekeket Bátyus. De így arra kérlek, hogy ne engedj ki senkit az ajtón.
/Mint az éjjeli pillangó rebbenek is tovább a rasztás srácra vissza./
- Ha nem hagyod abba, azt kell feltételeznem, hogy benned van az a kis alattomos Dög.
/Hideg szemeimet belemélyesztem az övébe./
- Nem illik így viselkedni a klinikán! Maradj emberi alakodban.
/Kezét nem engedem el. Próbálom erőmhöz mérten fogni, és nem elengedni./


{71}

[Jóindulat]

/Alvának nagyon nem kell visszafogni a fölébe tornyosuló, emberre szinte már alig hasonlító szőrös izomhegyet: annak semmi szándékában nem áll elmozdulni a földre rogyó lányzó fölül, négykézláb térdelve-támaszkodva óvja testével a pillanat alatt kitörő ribillió kellemetlen következményeitől./

- Csak vigyázok rád, kislány. /Morogja torokból a lány éles szavaira válaszul, majd fejét elfordítva a történésekre vet egy pillantást. Hogy mit láthat vagy sem, arról sok fogalma a lánynak nem lesz, annál inkább érzi viszont, hogy egy Sámán felől érkező kurta vijjogást követően valami megmoccan a levegőben és egyetlen pillanat alatt elül, szinte lefagy a kétségbeesett rohangálás és kiáltozás./

- Elnézést a kellemetlenségért hölgyeim és uraim... ez egy kis ideig el fog tartani. /Hallja Sámán kuncogó hangját, egyúttal érzi is, mintha erős karmok kényszerítenék mozdulatlanságra. Csak az öreg pasas az egyetlen, akinek szokott, kissé csoszogó léptei hallatszanak, majd kedélyesen dünnyögve ténykedni kezd./

- Már csak annak örülök, hogy nem féllábon ért a varázslat. /Morogja félállati hangon a srác Alva fölött, azonban reszelős hangjával ellentétben zöld tekintete pajkosan csillan./ Szerintem görcsöt kapnék, vagy pofára esnék, mire befejezi.

[Alva]

*2900.08.25.*


/Meglepettség vegyül tekintetembe./
- Kislány?
/Sűrű pislogás után, meglepettség fénye haragra vált./
- Ezt pont te mondod nekem? Még ott van a tojáshéj a seggeden Dörmögi!
/Hitetlenkedő és felháborodott horkantásfélét ejtek meg a mondandóm végén./
- Vigyázni? Te? Rám? Aham...
/Szem forgatva tudom csak jelezni, még jobban hitetlenkedésem. Ugyanis artikulációm ennyire terjed ki. A megfagyasztott testem nem reagál. Így nem láthatja fanyar fintorom, melyet önkéntelenül is megejtenék./
- Hát persze.
/Mondom még, élő-szőr-sátramnak. Figyelmem, szemem sarkából Sámánt keresi./
- Nem csak görcsöt kapnál azután, ha rám esnél.
/Morrantom még oda Rasztafárinak./


{102}

[Jóindulat]

/A srác szemöldöke felugrik, majd Alva szemeibe pillantva kihívóan morogva válaszol is:/
- Hanem?
/Talán a másik kissé állatiasan morgó hangjára, talán a hangsúlyra, ahogyan ezt a rövidke kis kérdést felteszi, de Alva szinte a zsigereiben érzi, ez egy _olyan_ pillanat... Legalábbis a pasas részéről.

Aztán két pillanat múlva már Sámán hangját hallani:/
- Köszönöm a türelmet hölgyeim és uraim, a kis szökevény már jó karmokban... Izé, kezekben. Folytassák csak nyugodtan, amit elkezdtek, én távozok is.
/Az öreg pár lépését követően Anades kissé kényszeredett hangját hallani:/
- Sámán, ha lehetne... A varázs...
- Ó, persze, persze, elnézést.
/Egy csettintést követően aztán megszűnik a láthatatlan szorítás, ami mozdulatlanságra kényszerítette a jelenlévőket, a megfagyott jelenetet újból mozgásba lendítve. Az Alva felett támaszkodó srácról lekopik a bunda és az extra izomzat, egyebekben viszont lényegileg nem mozdulva bámul a lányra./

[Alva]

*2900.08.25.*


/Farkas-medve szemet nézek Rasztával, és a kezdeti vehemenciám kicsit lelohad, ahogy megérzem, benne más mozdult meg. Annyira idegen és furcsa ez az érzés, hogy megzavar. Igazából azért mert még felém senki nem viseltetett így.
Elkapom a tekintetem, amikor hallom az öreg hangját./
- Várjon...
/Mondom félhangosan, de bátyám megelőz, mondandómban.
Amint megtudok mozdulni, meg is teszem. Elsőnek az ujjaimat mozdítom meg, majd újra a srácra pillantok, mostanra már rendezett tekintettel is./
- Ha már nem kaptál sem görcsöt, sem nem vagy lekorlátozva, akkor engem se tegyél azzá. Kelj fel.
/Mondom, miközben felkönyökölök, és a lábaimat magam felé húzom, hogy utána térdelve, fel is húzzam magam, ülő helyzetbe.
Körbe pillnatok, megnézem Kékharisnyát./
- Fájni fog ha magadhoz térsz.
/Eleresztek egy félig meddig halk megjegyzést a helyzete miatt.
Bennem dúl még a zavar Rasztafári pillantása miatt, de nem mutatom. Remélem, hogy hamar kiveri a fejéből, hiszen úgysem valós amit érez. Irántam? Felejtős. Biztos csak valami mellékhatása a mágiának./


{103}

[Jóindulat]

- Öhm, persze, persze... /Dörmög hirtelen tekintetét elkapva a srác, majd lendületesen feltápászkodik és furcsán suta mozdulattal, félszeg félmosollyal tenyerét nyújtja, hogy felsegítse a felpattanó lányt.
A továbbiakban aztán szemeit lesütve gyorsan elkeveredik a közeléből és inkább a hirtelen mindenki által körülzsongott Reniva köti le figyelmét./
- Helyet, hölgyeim és uraim, levegőt a kisasszonynak!
/Teremt magának és az elzuhant rezidensnek hangjával és könyökével utat és teret Anades, majd szakavatott mozdulatokkal kezdi vizsgálgatni a lány állapotát.

Alva figyelmét pedig felkelti az ajtóban álló Sámán, ahogy tűnődve nézi őt. Végezetül úgy néz ki, döntésre jut az öreg, mert hívó mozdulattal int a lánynak, majd szokott, enyhén csoszogó lépteivel, botjával azokat kísérőn koppintva megindul vissza, amerről érkeztek./

[Alva]

*2900.08.25.*


/Nem fogadom el a segítő "mancsot"./
- Kössz!
/Mondom kicsit elhúzva a szót. Ahogy a többiek gyűlnek Kékharisnya köré, én úgy távolodom a másik irányba kifelé.
Bátyám szavaira csak egy apró ajakbiggyesztést ejtek meg./
+ Halálra ne aggód magad! +
/Az öreg sámánra nézek. Nem tudom mennyi ideig nézzük egymást, de még mindig jobb őt bámulni és azon gondolkodni, hogy mi lesz ezután, mint Rasztafári viselkedésén.
Szótlanul megyek egy ideig az öreg mellet. Csak akkor szólalok meg, amikor már az "ö" folyósólyán haladunk./
- Hogy fogja eljuttatni a lidérceket Gshotba?


{104}

[Jóindulat]

/Sámán csendben, minden sietség nélkül battyog birodalma felé, a vele tartó lányról látszólag meg is feledkezve. A nagy hallgatás közepette Alva fülét végül megüti a férfi dúdolása: a kissé fals hangokból aztán nagy nehezen csak ráismer az egyik, éppen aktuális tucatsláger fő motívumára.
Az öreg a legkisebb mértékben sem zavartatja magát, csak akkor szakítja meg önmaga szórakoztatását, mikor a lány megszólal. A dudorászás elhal, a megtorpanó Sámán meglepett tekintetet villant, aztán jókedélyűen elmosolyodik. Kis szünet után, ami alatt mosolya eltűnik s derűsen csillogó szemébe költözik, helybenhagyólag bólint./

- Postán, csomagban. /Egy pillanat múltán fejét rázva megvonja vállait./ Nem, az nem jó ötlet... Megvan, futárral. Lássuk, ki is lenne alkalmas a közelben... /Tűnődik el, majd tekintete végül megállapodik Alván./ Hm... Te például vállalnád?
Gsoht, a szellemek városa, ahonnan szellem csak elvétve, halandó is csak nehezen tud szabadulni... Elvinnéd oda a tollbokrétákat?

/Az öreg arca komolyra vált, ahogy a lányt fürkészi, azonban az mintha észlelné a még mindig benne bujkáló csillogást.../