Lyendryana Daimon lakrésze

[Alyara Nirois]

A Holdfényes udvar egyik lakójának, furcsa mintázatú, kétszárnyú-ajtaja elé érve, nem tudja megállni az erre elhaladó, hogy ne vessen egy pillantást az ezüstös-fényű, íves, kelta-csomó mintázatú rovátkákra, amik az ébenfa ajtóba vannak belevésve, és a gyönyörűen kialakított koponyás kilincsekre, melyek szemében smaragdzöld színű fényárad.

A roppant nagy ajtón betérve, egy kör alapú, kupolás fedelű előszobába jut az erre tévedő. Ahol az egész helyiségben félhomály uralkodik, de még így is látni lehet a fekete falakon előtűnő freskókat, melyek az univerzumot ábrázolják, csodás színekben. A tükörsima márvány padlón, egy körön belül aranybarna színt árasztó, kelt-fa minta adja meg a hangulatos fényt.
Három nagyobb, és (közöttük) két kisebb boltíves folyosó vezet tovább a szélrózsa különböző irányába. A bejárat falát fehéraranyból készült, kelta-csomó mintás vasalás díszíti. A folyósokra nem lehet belátni mindaddig, míg arra nem veszi útját az ember.
Az óramutató járásával megegyezően, balról haladva a folyosók végén a következő helyiségek tárulnak fel a szem előtt, hálószoba, fürdő, nappali, vendégszoba, és a konyha.

Hálószoba felé vezető folyosón haladva, kicsit világosabb lesz, két oldalán szekrények és polcok sorakoznak. Melyek egyik oldalt ruhákat rejtenek, a másik oldalt ékszereket, lábbeliket, és egyéb kiegészítőket. Az ébenfaszínű fogantyúkat, csak akkor lehet észrevenni, ha tudja az ember, hogy mit keres, mert addig csak a szemet gyönyörködtető, művészien elkészített erdőséget ábrázoló falfestményt látja, amiben elveszik az apró gombszerű szekrénynyitó, és a földelem sidhjei bontakoznak ki itt-ott, tündérek és goblinok mellet.
Belépve a köralapú szobába, megint a félhomály veszi át az uralmat, és egy hatalmas baldachinos ágy foglalja el a helyiség jó egyharmad részét. A padlón puha és vastag szőnyeg terül szét, az egész szobában, az ágy egyik oldalán egy kis íves kovácsoltvas munkára emlékeztető állvány található meg, amin, apró üveglapon egy szolid díszítésű keretben fénykép látható. A falakon itt is az előtérben már megszokott fekete alapból előtűnő gyönyörű színekben játszó, bolygókat ábrázoló freskó látható. A szoba színvilága a fekete, vörös és az arany színekben, és azok sötét árnyalataiban keveredik.

A fürdőszoba felé vezető folyóson, szemet még nem bántóan, de nappali fény váltja fel a kinti előszobáét. Kétoldalt itt is szekrények és polcok rejti magukban egyik oldalt, a törölközőket, köntösöket, a másik oldalt, a fürdősókat, egyéb kenceficéket és a pipere eszközöket. Itt úgy érzi az ember, hogy korallok közötti ösvényen sétál keresztül a fürdőhelyiségbe, ahol a szoba közepén egy hatalmas fekete-színű, süllyesztett jakuzzi kád terül szét. A bejárat felőli bal sarokban egy halványkék-zöld és sötétkék-üveges hidromasszázsos zuhanykabin áll, vele átellenben egy rejtett toalett, mellette mosdótál és egy hatalmas tükör. A kézmosó alatt egy kis szekrény, amiben a kéznél lévő dolgokat lehet megtalálni, amik kellhetnek, kézmosó mellett egy kéztörlő lóg le, a folyékony szappantartó mellett. A padló sötétkék és ezüstszürke-színű márványlapokból van kitéve, falakon lévő képek egy tengeralatti világot ad vissza, ahol a vizelem sidhjei tűnnek fel.

Nappali felé vezető folyóson, a napszaknak megfelelően váltakozó, hol félhomály, hol nappali fény váltakozik. Kétoldalt ébenfapolcokon könyvek sorakoznak, az íves mennyezeten a sidhekre jellemző kettősséget ábrázoló festmény vonja magára a tekintetett, emellett fekete, barna és arany színek keverésében kelta-csomó motívumok rajzolódnak ki és adják meg a világítást. A tágas napaliba érve a falakon újabb polcrendszert látunk, mely az egész szobát körbeöleli. A mennyezeten a tejútrendszer és pár a valóságos méretükhöz képest nagyobbnak ábrázolt bolygó díszeleg, megannyi elhunyt sidhe lélek illusztrációval karöltve. Az ében-fahajópadlón több kisebb nagyobb szőnyeg terül szét. A szoba központjában egy kör alakú néhol kipárnázott, háromlépcsős mélyedésben egy szép kovácsoltvaslábakon álló, üveg fedlapú dohányzóasztal foglal helyet, az ülőhelyekül szolgáló párnák, unottan heverésznek körülötte, az asztalon egy gyertyatartó vonja magára a figyelmet, mely vörös márványból faragott, két kezet ábrázol, ami egymásba tekeredve megfogja a közé helyezett gyertyát. Az egyik sarokban kis éjjeliszekrények között, bőrhuzatos szófa és a rajta lévő fekete-színű bársony hengerpárna, az olvasás kényelmét szolgálja. A szoba másik végében egy kovácsoltvaslábú, ébenfából és vörös lakkal lekent tölgyfából, sakktáblakockás mintázatú kis asztalka áll, rajta a felállított bábukkal, két kényelmes bőrfotel között békés perek hangulatát kelti a nézelődőnek, a mögötte a falhoz simulva, megtörve ezzel a könyvespolc egyhangúságát, feketemárvány falú, kristályüveges jó két méter magas állóóra tűnik elő, melyben az idő múlását homokóra méri. A homokszemek az órák elteltével, ahogy áthaladnak egyik kehelyrészből a másikba és megfordul tengelye körül az üveg, varázslatos fénnyel váltanak szint. A nappaliba lépve jobb kéz felőli sarokban egy félköríves bárpult rejti magába a frissítőt. Előtte három furcsa, groteszk alakú lábakon álló párnás, bárszék helyezkedik el. Baloldalt egy batikolt csigalépcső vezet fel a galériára, mely körbefut az egész nappali falán. Az olvasórész felett félköríves karzatrésznél, a szófa mása foglalt helyet, egy kisebb méretű, mint a nappali közepén található dohányzóasztal mása terül el előtte, és egy tömör ébenfából készül íróasztal, mellette, mely mögött egy bőrhuzatos fotel volt. A nappali fő színei a barna, a vörös és az arany.

A vendégszoba felé vezető folyosón, félhomály uralkodik, a falakon a tűzelemű sidhekre jellemző festmény vonja magára a tekintetett. A folyosó végén lévő szoba mindig változik, az adott vendég ízléséhez igazodva. Éppen mire van szüksége.

A konyha felé vezető folyosón, napfényhez közel álló fény ragyogja be a falakat, amin egy gyönyörű parkot és sidhek pihenését a mezőn elterülve ábrázolja az alkotó, úgy mintha ez egy teljesen természetes és megszokott esemény lenne. A konyhában lépve egy hegyvonulatot, erdő övezte rét mellett elfutó patakot vehet észre a falakon, a mennyezeten a felhők közé levegőelementálokat és a levegőben szárnyaló sidheket pillanthat, meg aki ide betér. Csak az után, hogy a teljesen természethez visszanyúló festményről elveszi tekintetét, veheti észre az étkező bútorzatát, ami az eddigi látottakhoz képest teljesen elüt. Csontokból készül étkező asztalt, székeket, és tálalóasztalt láthat. A tálalópulton túl egy a boszorkánykonyhára emlékeztető lim-lom, füvek és más szárított valamik lógnak, a polcokon különböző formájú, színű és méretű üvegekben valami folyadék, vagy kocsonyás zselé mosolyog a szemlélődőre. A csontokból készült konyhaszekrényeket gondos kezek díszítették.

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Caridwen]

*előzmény után egy kicsivel. Lyennek.*

/Éppen az előszobában voltál, amikor megérezted az idegen, mégis ismerős mágia halk sóhaját. Már egy ideje nem zavart senki, eltelt pár nap azóta, hogy a sötét királynővel beszélgettél, és a dombra pedig mintha vihar előtti csend borult volna. Senki nem mozdult, csak a megszokott politikai hadakozások, szadista játszadozások, és szerelmi légyottok nem maradtak abba, habár még mintha a sidhek ezen kedves elfoglaltságai is kisebb erőbedobással folytak volna. Minden olyan volt, mintha a Tündérdomb, sőt az egész udvar várakozna valamire... valami hatalmasra, aminek az eljövetelét, a vihar első dühös széllökései már jelzik, habár még senki nem tudja pontosan mikor és hol fog lesújtani ez a vihar, azonban mind inkább valami fedezék közelében tartózkodnak, hogy nehogy rájuk sújtson le teljes haragjával.
Azonban talán most végre megtörténik valami. Amint megérezted a másik sidhe mágiáját az ajtód előtt nem kellett sokat várnod máris lágy, ám határozott kopogás hallatszott az ajtód felől. Kedves és régimódi bebocsájtás kérés volt, és igen kevesen voltak a Holdfényes udvarban, akik ahelyett, hogy betörtek volna inkább bekopogtak.
Ha az ajtóhoz mész nem is kell csalódnod, valahol a lelked mélyén már felismerted a hozzád hasonlóan kitaszított Eponát. Aranyszín-platina haja lágy hullámokban omlott végig a hátán egészen a földig, meseszép smaragd-ezüst-arany szemei pedig barátságosan pillantottak rád. Kivételesen egyedül volt, pedig igen gyakran lehetett az ikertestvére nélkül látni, aki a te másik feled is eszedbe juttatta.
A másik sidhe barátságosan biccentett. Soha nem vitte túlzásba a kedveskedést, ő egyszerűen tényleg ilyen volt, segítőkész egy olyan világban, ahol mindenki kihasznált mindenkit. Napcsókolta bőrét szinte megfakította a domb félhomálya, de még így is mintha ragyogott volna./
- Danu áldjon meg testvérem! /üdvözölt./ Nem haragszol ha bejövök? Beszélnünk kéne.

[Lyendryana Daimon]

/Egy pillanat erejéig még arról is megfeledkeztem, hogy hova tartottam, hiszen nagyon ritkán jön hozzám látogató. Némi kíváncsisággal vegyes gyanakvással nyitok ajtót. Mégsem tükröződik semmilyen érzelem arcomon./
- Üdvözöllek, Virágok között táncoló!
/Tőlem is csak egy apró fej biccentére futja, mivel már megettem a kötelező illendő kört, azzal, hogy rangján üdvözöltem. Teszek egy fél lépést hátra, miközben a szabad kezemmel, egy kézmozdulattal invitálom beljebb, míg a másik kezem az ezüst vasaláson nyugszik.
Nem szólalok meg, még a vastag ajtót be nem csukom és magunk mögött nem hagyjuk a félhomályos központi helyet. Határozott léptekkel indulok meg a nappali felé.
Nem lesek hátra, hogy követ e vagy sem. Biztos vagyok benne, hogy velem tart./
+ Vajon hol van az elválaszthatatlan fele? +
/A napaliba érve a bárpult felé veszem az irányt és beállok mögé. Groteszk -sikoltó koponyát ábrázoló- kristálypoharakat veszek elő és kérdőn nézek felé./
- Iszol velem?


{16}

[Caridwen]

*Lyen*

- Én is üdvözöllek Bevégzés Bárónője. /teszi még hozzá, hogy megadja neked ő is a rangodat.
Azonnal belép a félhomályos előszobába, habár és valahogy természetellenesebbnek hat itt, mint te. Olyan, akár egy homály pókhálójába ragadt aranyos pillangó./

- Gyönyörű a lakrészed, mindig is csodáltam a stílusod, ami a legkisebb részletekre is kiterjed. /mondja csengő hangon miközben követ téged beljebb a lakosztályodban. Tudod, hogy igazad mond, hiszen a sidhe soha nem hazudik és ő még a többiek között is őszintének számít.
Amikor itallal kínálod kecsesen biccent, majd gyorsan szóban is hozzáteszi./

- Természetesen, egy jó italt soha nem utasít vissza, akinek egy kis esze is van. /mosolyog, majd ragyogó arca egy kissé elkomorul./
- Azonban most sajnálatos módon komorabb ügyek miatt kellett, hogy felkeresselek. Habár egyszer majd ha szánsz rám egy kevés időt szívesen elcsevegnék veled, persze csak ha nem untat a társaságom, ám sajnos most nincs túl sok időnk egy kellemes beszélgetésre. A Királynő kért meg, hogy jöjjek el hozzád. Azt üzeni, hogy a terve kezdetét vette és szeretné, ha jönnél te is, hogy elvégezd a feladatod. /mondja kissé összeráncolva a szemöldökét./

- Ennél többe nem volt hajlandó beavatni, habár bevallom nem igazán tetszett, ahogy mondta az egészet. Van valami rémisztő abban a nőben, mintha nem is ő uralná a sötétséget, hanem az őt...

[Lyendryana Daimon]

/A folyosón haladva csak egy újabb fejbiccentéssel jelzem, hogy meghallottam dicséretét, de ennek csak akkor adok hangot, mikor már az üveg zöld tündér is előkerül./
- Köszönöm az észrevételét!
/Válaszolom neki./
- Ritkán fogadok vendégeket, így még ritkább az, ha valakinek elnyeri tetszését.
/Kitöltöm mindkettőnknek a dwar-t, majd egyszerre felemelve, egyiket kissé előrébb nyújtom./
- Amennyiben nem akarod mégis átrendezni, és van időnk, jöhetsz!
/Végighallgatom és hosszan fürkészem vonásait. Ha nem tudnám miért lettek kitagadva, megkérdezném, hogy mit keres egy ilyen őszinte és törékeny teremtés ezen a sötét helyen./
- Értem.
/Mondom végül. Lehörpintem egy húzással, cseppet sem nőies és elegáns mozdulattal az italt, majd amikor a pohár talpa halkan koppan a pulton, folytatom érzelemmentes hangon./
- Csak az uralkodhat rajtunk akinek hagyjuk! Ha a sőtétséggel így is áll, engem nem érdekel.
/Elindulok a pult másik felére, hogy mellé állhassak./
- Nem kell tartanod semmitől nővérem! Semmi olyan nem fog történni, amit Danu ellenezne!
/Rápillantok a könyvre, mely a szófa mellett hever az éjjeli asztalon, amit akkor hoztam el, mikor megegyeztem az új királynővel./
- És semmi olyan, amit én ne élveznék!
/Fordulok vissza hideg mosollyal arcomon./


{17}

[Caridwen]

*Lyen*

- No de kérlek, ami igaz, azt ki kell mondani. /mosolyog továbbra is kellemesen. Amikor az üveg előkerül, akkor a mosolya még egy leheletnyivel szélesebb lesz, és elismerően pillant rád./
- Nos talán nem a megfelelő vendégek jönnek hozzád akkor. Vagy egyszerűen csak nem tudják értékelni a szépet. /mondja, miközben átveszi az italt, majd szép lassan belekortyol és elégedetten lehunyja a szemeit utána. /
- Nos azt hiszem mindenképp élek majd a meghívással, egyszer szívesen szemügyre venném az egész helyet, ha lesz végre időm.

/Aztán csendesen kortyolgatva hallgatja végig a további szavaidat és végül csak biccent. Enyhén szomorkás, beletörődő és fáradt az arca. Sokszor láthattad ilyennek, mióta elűzték a Napfényes udvarból. Habár a testvére jelenlétében mindig boldog, de magányosan látod rajta, hogy mennyire hiányzik neki a régi otthonotok, habár lehet valami más bántja.../

- Természetesen, én is tisztában vagyok vele mik a törvények. Kérlek ne vedd úgy, hogy a Királynő ellen szóltam, egyszerűen csak túl hamar eljárt a szám. És nem aggódom, nem igazán szoktam.
/Végül amikor ő is megissza a maga italát, akkor leteszi a tied mellé a maga poharát, majd int neked./
- Ha készen állsz akár indulhatunk is, Anolgelis már vár ránk.

[Lyendryana Daimon]

/Nem felelek az igazsággal kapcsolatos kérdéskörre, pedig szép kis vitánk válna belőle, amit talán még élveznék is!
Megingatom a fejem mikor szabadkozik./
- Félreértettél!
/Kezdek neki a mondandómnak, majd hideg hangszínnel mégis jóízűen felkacagok./
- Itt aztán tényleg szabadon beszélhetsz nővérem!
/Mondom miután csillapodik jó kedélyem állapota./
- Sem a régmúltban, sem a jelenben, és meg kell, hogy mondjam, a jövőben sem fog érdekelni, ki mit mond, vagy tesz az éppen aktuális uralkodók ellen!
/Teszek egy kézmozdulatot, mellyel a folyosó irányába mutat, majd megindulok kifelé./
- Ne várassuk meg, húgunkat. Még a végén lemaradok a lényegről!
/Nem teszem szóvá, hogy érzem a változást, mely a hangulatán bekövetkezett. Talán, ha nagyon unatkoznék, meghallgatnám egyszer a történetét, de ez valószínűleg jó pár évszázadig nem fog bekövetkezni!/


{18}

[Caridwen]

- Nos köszönöm húgom. /biccent egy aprót, de azért láthatóan mostmár inkább magában tartja amit a királynőről gondol. Tudod róla hogy tényleg nem szokott panaszkodni és a békességet mindennél jobban szereti, tehát hajlamos így lenyelni, ami a gondja./

- Ebben az esetben azt hiszem valóban jobb, ha indulunk. /biccent ő is.
Aztán megindul kifelé a lakosztályodból, most ő vezet, elvégre hírnökként ő jött hozzád. Ahogy te sem tetted, úgy ő sem néz hátra, hogy vajon követed-e.
Kivezet a szobádból, ott bevár, majd szép lassan kisétál a dombból is egyenesen a teleportkapuhoz vezetve téged.
Közben mindenféle apróságokról beszél, láthatóan csak azért, hogy ne hulljon rátok kínos csend. Nagyon profi lehet már az ilyesmiben, mert aki nem ismerné annyira, mint te, vagy bárki más az udvarból, annak talán fel sem tűnne, hogy ez csak hosszú évek alatt kialakított védekező mechanizmus nála./

- És neked nem hiányzik a Napfényes udvar? /teszi fel végül az utolsó kérdést, ezt immár tényleg kíváncsian, amikor odaértek a kapuhoz és már érzed a mágiát, ahogy a bőröd csiklandozza./

*A következőt már írd a kapuhoz.*

[Lyendryana Daimon]

*Előzmény a Kertben*


/Adok a szájára egy futó csókot, majd elindulok kézen fogva vele, a szállásom felé. Az oda vezető úton, nem szólalok meg, mert nem akarom, hogy bárki meghallja, miről beszélünk.

Kis idő múlva amikor az ajtóhoz érünk, megállok és ránézek./
- Itt volnánk.
/Mondom kicsit félszegen, hiszen most először fogadom őt itthon./
- Lépj beljebb, és néz körbe, nyugodtan.
/Mondom amikor kinyitom az ajtót. Bent, várom, hogy elinduljon magától valamerre./
- Én örülnék, ha újra velem lennél.
/Mondom nagyon halkan, mikor már bezárult az ajtó./


{61}

[Caridwen]

*Lyendryana - 2900. augusztus 4.*

/Csak rád mosolyog majd megfogja a kezed, láthatóan máris megnyugodott kissé, annyira mindenképp, hogy érdeklődve figyeljen mindenre, amíg a szobád felé haladtok.
Aztán amikor odaértem, csak biccent, ahogy kitárod neki az ajtót, a keze automatikus Gquen felé lendül, aki odabújik, de aztán egy kecses szökelléssel át is ugrik hozzád, és kissé macskásan bújik, mintha azt üzenné ne légy féltékeny, téged szeret./

- Egyszerűen gyönyörű... /néz körbe Lyen halvány mosollyal./
- Tudod, mindig valami ilyesmi helyet képzeltem el neked. Valahogy soha nem illettél az arany cirádák és rózsaszín vésetek közé. /villant feléd egy halvány mosolyt, aztán újra tanulmányozni kezdi a lakhelyed./

- Nos... Nem vezetnél körbe? Mégiscsak te vagy a helyi. /mosolyog immár a régi mosolyával, ami mindig boldogságot tudott cseppenteni a szívedbe.
A karját nyújtja, hogy belé karolj és vezesd amerre gondolod./

[Lyendryana Daimon]

/Valahogy megtelik a szívem boldogsággal, hiszen most úgy érzem megkaptam mindazt, ami az enyém lehet.
Itt van velem a testvére, és egy társ is, aki tudom, hogy nem fog elárulni. Ha el is hagy, akkor az Danu akarata miatt lesz. Gquent tőle kaptam, ezét bármikor vissza is veheti. De most itt van. Akárcsak Lyen. Tudom, hogy őt is Anyánknak köszönhetem, hogy vissza kaptam./
+ Köszönöm Istennőm! +
/Mondok egy fohászt, miközben nézem a két férfit. Legalábbis remélem, hogy Gquen is az közé sorolandó. Furcsa grimaszt vágok, miközben zen tűnődve nézek vissza rá. Megsimogatom fejét, majd figyelmemet testvéremre szegezem./
- Köszönöm! Te vagy a második, aki megdicséri az előszobát!
/Megsimogatom a felkarját./
- De, szívesen!
/Mosolygok vissza. Annyira fura, hogy ennyi idő után is sikerül ezt a mimikát felöltenem./
- Balról haladva a folyosók végén a következő helyiségek vannak a hálószobám, a fürdőm, a nappalim, a vendégszobám, és a konyhám. Melyiket szeretnéd először megnézni?
/Sorolom fel neki a boltíves ajtók mögött várakozó helyeket. Majd egy kosza gondolattól vezérelve elindulok a konyha felé./
- Kezdjük valami nassolni valóval.


{62}

[Caridwen]

*Lyendryana - 2900. augusztus 4.*

/A megjegyzésedre kuncogni kezd./
- A második aki megdicséri? Akkor azt hiszem én vagyok a második, aki látja... /mosolyog rád és ez már szívből jön.

Aztán elgondolkozva hallgatja végig amit mondasz és mielőtt a nassolnivalót mondanád szinte veled egyszerre mondja ki./
- Nos mondjuk legyen ez fordított sorrendben...

/Aztán csak neevtve megcsóválja a fejét, amikor te is a konyhát ajánlod elsőre./
- Rendben, akkor menjünk is, úgyis éhezem. /Azzal megindul utánad./

[Lyendryana Daimon]

/Félrebillentett fejjel nézek ár./
- Ha jobban belegondolok, alig maroknyian voltak eleddig itt. És csak egy személy jutott az előszobán túl.
/Viszonozom mosolyát, amikor látom, hogy kezd felengedni.
A konyha felé vezető folyosón, napfényhez közel álló fény ragyogja be a falakat, amin egy gyönyörű parkot és sidhek pihenését a mezőn elterülve ábrázolja az alkotó, úgy mintha ez egy teljesen természetes és megszokott esemény lenne./
- Remélem lesz valami finom a te ízlésednek is.
/Nézek le Gquenre, a folyosón haladva./
- Te mit szeretnél enni Lyen? Tapaest vagy Tonkorongot?
/Teszem fel a nagy kérdést.
A konyhában lépve egy hegyvonulatot, erdő övezte rét mellett elfutó patakot vehet észre a falakon, a mennyezeten a felhők közé levegőelementálokat és a levegőben szárnyaló sidheket pillanthat, meg aki ide betér. Csak az után, hogy a teljesen természethez visszanyúló festményről elveszi tekintetét, veheti észre az étkező bútorzatát, ami az eddigi látottakhoz képest teljesen elüt. Csontokból készül étkező asztalt, székeket, és tálalóasztalt lát./
- Foglalj helyet nyugodtan, bár azt hiszem a berendezés nem fogja elnyerni a tetszésed, legfeljebb a színvilág.
/Kicsit zavartan mondom, mert tudom, hogy nincs oda a csontokért.
A tálalópulton túl egy a boszorkánykonyhára emlékeztető lim-lom, füvek és más szárított valamik lógnak, a polcokon különböző formájú, színű és méretű üvegekben valami folyadék, vagy kocsonyás zselé mosolyog a szemlélődőre. A csontokból készült konyhaszekrényeket gondos kezek díszítették.
A pult mögé lépve, kinyitom a rejtett hűtőt és elkezdek kipakolni belőle Tapaeseket és Tonkorongokat./


{63}

[Caridwen]

*Lyendryana - 2900. augusztus 4.*

- Hmm és mégis kicsoda az a szerencsés? Kit kell megfenyegetnem, hogyha nem vigyáz a testvéremre megjárja? /néz rád egyszerre csibészes mosollyal, egyszerre pedig végtelenül komolyan./

- Hmm nos azt hiszem ma maradok a Tapaes-nél. /mondja elgondolkozva, közben elismeréssel figyeli a berendezést.
Aztán amikor hellyel kínálod le is ül, majd egy legyintés után hozzáteszi./

- Ne viccelj! Gyönyörűszép az egész! Nem az én stílusom ez igaz, de olyan, mint te, tehát hogy lehetne, hogy azt gondoljam nem néz ki jól? /mosolyog rendíthetetlenül és azt is tudod, hogy komolyan gondolja./

- De mesélj valamit! Olyan régen nem láttalak már... mi történt veled mostanság? Minden érdekel! /nevet fel./

[Lyendryana Daimon]

/Mosolyom töretlen, ahogy figyelem testvérem./
- Azt hiszem félreértettél.
/Ingtatom meg a fejem kicsit./
- Epona Olloatir, járt itt pár órával ezelőtt, mert ő volta a követ, hogy a Királynő hívat, a szertartáshoz.
/Kiviszem neki a kért ételt, majd vissza megyek és teszek veszek a konyhába. Igyekszem úgy alakítani a mozgásom, hogy ne lássa az arcom.
Hangom könnyed, ahogy fesztelenül próbálok beszélni./
- Az előtte lévők, akik a bejáratig eljutottak, még Ammerit idejében volt. Akkor Ő hívatott, magához olykor.
/Elővarázsolok a különböző üvegek közül, finom gyümölcslikőrt, mely illik az ételhez./
- A mesék ideje lejárt.
/Nézek a szemébe, ahogy kijövök szerzeményemmel./
- Most az evés ideje van itt!
/Teszem le mellé a poharat és a méreg feliratú fiolát./
- Flappábol van. Én csináltam, majdnem alma íze lett. Az ital a nappaliban van, itt nem tartok.
/Mondom magyarázólag, majd elkezdek enni./


{64}

[Caridwen]

*Lyendryana - 2900. augusztus 4.*

- Áh így már értem... /mosolyodik el és egy kis megkönnyebbülés is megcsillan a szemeiben.
Ammerit említésére a tekintete azonban megkeményedik./

- Igen, még én is emlékszem Ammerit idejére... /csak megrázza a fejét, mint akinek valami rossz emlék jutott az eszébe, majd elfogadja az ételt és italt, amivel kínálod, aztán falatozni kezd. Csöndesen eszik, közben láthatóan a gondolataiba van feledkezve./

- Lyen? Gondot jelentene, ha itt maradnék? Mármint most éjszakára... Fáradt vagyok, de nem akarok még visszatérni. Taszít a Napfényes udvar és még nem rendeztem magamban a gondolataimat... Ellenben érzem a fáradtságot, a szertartás és minden egyéb kimerített...
/Itt elcsöndesedik és kiismerhetetlen pillantással várakozik a válaszodra./

[Lyendryana Daimon]

/Önkéntelenül is viszonozom mosolyát, bár magamban annyira nem örülök, ennek. Hiszen, ez annak a jele, hogy senki sem volt kíváncsi hajlékomra, anélkül, hogy lefeküdne velem. Miután elterjedt, az udvarban, hogy nem érintkezek senkivel sem fizikailag, mert túl értékesnek tartom a testem, ahhoz, hogy egy a fertőben élő alantas sidhével kapcsolatot létesítsek, mert a Napfényes Udvar tagjai majdnem kivétel nélkül így gondolkodnak, ezért engem is ennek a felfogás képviselőjének tettek meg, persze csak a hátam mögött. Szemtől szemben egyikőjük sem merte mondani, aki meg mégis vette a bátorságot, az a párbajunk végével, vesztesként távozott. Én ezzel magamat attól is távol tartottam, hogy a teljesen természetes, mindennemű szexualitást mellőző érintésektől is elzárkóztam, amikor csak tehettem, nehogy hirtelen feltámadjon az erőm, annyi nélkülözés után, és feleslegesen nem akartam senkit megölni. Hiszen akkor nem azok az idők jártak. Nem mintha bárminemű lelkiismerete furdalást érzetem volna, ha meghal valaki kezem adományától, de akik mégis körbevettek, azok valamiképp szövetségeseim voltak, és ha a sidhe hosszú távra tervez - márpedig arra tervez mindig, legfőképp én-, akkor nem árt ha nem hullattatja el maga mellől azokat akik hajlandóak egy irányba haladni vele. Főleg nem a sötétség bugyrában!/
- Talán volt valami közöd az akkori Királynőhöz?
/Teszem fel a kérdést. Hiszen, nem tudok ilyenről, és bár eléggé sokáig éltünk külön, nem beszélve a másikkal, azért nyitott füllel haladtam saját utamon, hogy ha szükséges megfelelő időben tudjak lépni. Nem csak az élet, de Llyr is megtanított rá, hogyan kell túlélni. Nem mondtam ki soha, de sokat köszönhetek neki. És a legszebb ebben, hogy nem csak én voltam ezzel így. Mégis, amikor meghalt, senki sem, még én sem tettem semmit az érdekében. Szánalmas!/
- Nem tudom, hogy a Napfényes udvarban mi minden jutott át, és mennyi volt belőle az igazság.
/Csóválom meg a fejem, majd csendben eszek, még azután is hosszú ideig csendben ülök, hogy feltette a kérdést. Agyam száguld. Tudom, hogy mindennek mi lesz a következménye. Tudom, hogy ez nem vezet semmi jóra. Félek, hogy nem élné túl ezt az Udvart, attól függetlenül, hogy mindenben segíteném. Boldog vagyok, hogy itt van, hogy velem akar maradni, mert tudja, hogy én nem fogom bántani, nem akarom kihasználni, sem becsapni. Ö az egyetlen akivel ezt nem tenném meg. Boldog vagyok, már attól, hogy láthatom, hogy hallhatom hangját. Nem csak a hosszú magány miatt, hanem azért mert Ő a másik felem. Öt szabadon szerethetem, titkok nélkül. Nem úgy mint Öt! Aki soha nem lehet az enyém.
Szótlanul nézem testvérem szemeit. Gyönyörű, csokoládébarna-aranybarna-fehérarany gyűrűkből áll. Nézem a szemeit, a semmit mondó arckifejezését, ami mögött tudom, hogy elakarja rejteni a kérdése igazi jelentését./
- Természetesen itt maradhatsz!
/Mondom nagy sokára, egy nehéz sóhajjal kísérelve. Mert ezzel a saját önös érzéseimet vallottam meg, nem a józan eszemét, ami azt mondja, hogy nem szabadna itt maradnia az Udvarban. Mert ez egy végleges döntés, ami megmásíthatatlan. A Napfényes Udvarba nem fogják vissza fogadni, bármennyire is egy jelentőséggel teli család tagjai vagyunk. Vérvonalunk egészen a kezdetekig vissza vezethető. Lyendryn mindig jól helyezkedett el, hogy legyenek támogatói és szava az Udvarban. De ezt nem fogják maradéktalanul elfogadni, hogy otthagyta őket./
- Ha gondolod, egyből le is pihenhetsz, és majd később megnézed a lakrészem többi részét, miután felébredtél.
/Felkelek, és a használt dolgokat a mosogatóba, az érintetten ételt vissza teszem a hűtőbe./
- Engem is lefárasztott a két szertartás, így teljesen megértem, hogy elfáradtál!
/Fecsegek a hátam mögé miközben pakolok./
- Viszont nem tudom, hogy a vendégszoba milyen. Még soha nem voltam ott.
/Mondom mikor mellé lépek és a vállára teszem a kezem./
- Tudom, hogy a célnak megfelelő lesz, úgy fogja magát kialakítani, ahogy azt a használója szeretné.
/Adok a homlokára egy csókot./
- De mégsem tudom.
/Mosolygok rá./
- Szóval számomra is meglepetés lesz. De ahogy kívánod, olyanná fog alakulni. Szóval csak bátran!
/Rákacsintok. Megfogom a kezeit és felhúzom a székből, majd elindulok az előtér felé, hogy utána a jobbra az első -kis- boltíves ajtón belépve felfedezzem, testvérem szobáját./


{65}

[Caridwen]

*Lyendryana - 2900. augusztus 4.*

- Nos mondhatjuk így is... Egyszer Drabassus követségbe küldött hozzá. Maradjunk annyiban, nem ez a legszebb emlékem. /mondja csendesen, majd tovább eszik./
- Nem tudom pontosan... A Napfényes udvarban a pletyka talán még a Holdfényes udvarbeli testvérénél is torzabb... Értelmetlen odafigyelni rá, mert oly kevés a valóságalapja, hogy már a saját kiötlője se ismer rá rövid időn belül. Voltak pletykák, de én nem törődök velük.
Amikor pedig megengeded, hogy maradjon egy valódi őszinte mosolyt kapsz cserébe./
- Köszönöm. /mondja és ebben az egy szóban benne van minden, a hála, a szeretet és a teljes biztonság érzése./
- Akkor azt hiszem jobb lesz, ha mindketten pihenünk és majd holnap folytatjuk a beszélgetést. /mondja komolyan, majd megindul veled a vendégszoba felé.
Amikor benyittok érzed a mágia érintését, ahogy nyílik az ajtó és ezzel változik a szoba... Amikor elétek tárul mindenhol mintha a testvéred szemének színei ragyognának. A szoba elegáns, de nem giccses, főleg sápadt krémszín, szikrázó arany és édes csokoládébarna keveredik mindenfelé. Az arcán apró mosollyal lép be és veszi szemügyre a szobát./
- Gyönyörű. Habár nem a te világod, de nekem nagyon tetszik. /mosolyog rád. Aztán megölel, majd ő is csókot nyom a homlokodra./
- De nem is terhellek tovább testvérem! Holnap reggel találkozunk. /mondja egy mosollyal elbúcsúzva./

[Lyendryana Daimon]

/Figyelmesen hallgatom, mit mond, és akárhogy járatom az elmém, nem emlékszem erre az esetre./
+ Meglehet, akkor voltam éppen távol az Udvartól. +
/Tetszik amit látok, mikor betérünk a szobába. Nem tudok meglepődni rajta, hiszen, ez a testvérem ízlése. Elegáns és szolid./
- Meglehet, hogy nem az én színvilágom, de semmi kivetnivalóm sincs ellene. Tetszik.
/Mondom, miközben körbejárom a helyiséget. Bár kicsit furcsállom, hogy nem a saját szobáját látom viszont, mégis úgy érzem, hogy ennek így kell lennie./
- Elküldesz?!
/Játékos durcásságot öltök magamra, amikor elküld. Levetem magam, karba font kézzel, és grimaszolva a kanapéra, ahonnan belátom az egész teret./
- Szép vagy mondhatom.
/Öltök nyelvet rá. Pár pillanatig még játszom a megsértődött gyereket, majd vissza térek önmagamhoz. Halk, de hosszú sóhaj hagyja el az ajkam./
- A fürdőt a folyosóddal szemben találod meg, hacsak nem kreáltál magadnak sajátot. Szintén a kis boltíves folyóson kell majd bemenned. Felkelek, és újra oda lépek hozzá. Megölelem, hosszan./
- Pihend ki magad!
/Búcsúzom el tőle, majd Gquent nyakon csípve kimegyek a saját szobámba./
- Neked megengedem, hogy velem aludj, ha gondolod!
/Mondom neki a folyosón haladva, majd elkezdek levetkőzni, amikor beértünk és elnyúlok az ágyamon./


{66}

[Caridwen]

*Lyendryana - 2900. augusztus 4.*

/Csak elmosolyodik őszinte örömmel./
- Hát igen a színeink nem azonosak, de a szépérzékünk igen. /nevet fel játékos önérzettel.
Amikor pedig játszod a gyermeket csak felnevet, majd odahuppan melléd és játékosan birkózni kezd veled, ahogy csak egészen kicsi korotokban tettétek legutóbb./
- Nah megállj testvérkém! Ha így kelleted magad még a végén soha nem engedlek el! /nevet fel és erősen magához szorít. A bőre egy pillanatra felizzik a mágiától, aztán tovatűnik az egész és elenged, amikor te is lecsillapodsz kicsit./
- Rendben köszönöm, megjegyeztem. /biccent, de a mosoly még ott ül az ajka szélén.

Aztán amikor távozol Gquen hozzádörgölőzik a kezedhez, és rád pillant, majd követ aludni. Álmodban különös látomás köszönt rád. Egy elmosódott női arc pillant rád, szeme ezernyi szem, arca ezernyi arc./
- A testvéred is visszatért hozzád leányom. Újra egész a fél. Ami elbukott ismét emelkedőben van... A halott újra életre kel. Ahol nem volt remény ismét reménység születhet... Légy okos leányom és áldás kísérje utad! /suttogja és mennydörgi a hang egyszerre. Nem ébreszt föl azonban, utána békésebben alszol, mint eddig bármikor és nagyon kipihenten ébredsz. Azonban minden egyes szó mintha a tudatodba égett volna, még reggel is könnyeden felidézed őket./

[Lyendryana Daimon]

/Gyermeki játékossággal fogadom közeledését, hiszen oly rég volt már, hogy mindenben osztoztunk, és amikor gyerekek voltunk, ez nem volt kérdéses. Most már felnőttként ezt nem tehetjük meg, mégis akadnak pillanatok amikor vissza térhetünk a gyermekkorba, pár pillanat erejéig, amikor magunk vagyunk, és senki nem árthat nekünk./
- Ki mondta, hogy engedj el?
/Kérdezem tőle, már komolyan. Majd választ sem várva felkelek és elbúcsúzom tőle egy könnyed csókkal./
+ Jó éjt Testvérem! +
/Miután felkelek abból a furcsa álomból, tudom, hogy megint Anyánk szólt hozzám, ezért első dolgom, hogy elmormoljak egy köszönetet./
+ Köszönöm Istennő, hogy vissza adtad nekem! Továbbra is azon leszek, hogy teljesítsem óhajod! +
/Elmegyek lezuhanyzom, majd felöltözöm abba a ruhába, aminek tudom, hogy van párja a testvéremnek is. Hosszú ideje először öltök ennyire lenge és kihívó öltözetet magamra.
Sietve megyek a konyhába, hogy készítsek valami harapnivalót./


{67}

*A ruha a képen szereplő, ruhadarab*

[Caridwen]

*Lyendryana - 2900. augusztus 5.*

/Már javában főzöcskézel, amikor Lyen is megjelenik. Az arcán elgondolkozó kifejezés ül, mintha valamin törné a fejét. Amikor megpillant téged felszalad a szemöldöke, majd elmosolyodik./
- Csinos a ruhád testvérem. /nevet fel. Ő ugyan azt az egyszerű köntöst viseli, amit tegnap, de amint elmúlik az első derültsége visszatérnek a fellegek az arcára./
- Valami nagyon különöset álmodtam... Azt hiszem Danu beszélt hozzám. /pillant rád elgondolkozva.
A beszélgetéseteket Gquen érkezése zavarja meg. Odabaktat hozzád Lyen és az orrával megböki a lábad, ha lehajolsz egy nyakéket pottyant a kezedbe. Két medál van a szájába egybe csavarodva, az egyiken egy jin másikon egy jang medál van. Az egyik gyémántokkal, a másik apró obszidiánkövekkel kirakva./

[Lyendryana Daimon]

/Rámosolygok amikor meglátom./
- Köszönöm! Reméltem, hogy tetszésednek megfelelő lesz.
/Öltök nyelvet, egy pillanatra, majd komollyá válok én is, és érdeklődve figyelek rá./
- Pontosan mit értesz különös alatt?!
/Kérdezem meg, mikor Gquen megjelenik./
- Anyánk felébredt! Fogadd el, hogy ez egy természetes dolog, hogy sokkal többször kapunk majd tőle útmutatást!
/Fél térdre ereszkedem, miközben átölelem Gquen nyakát és elveszem tőle a medálokat./
- Az Istennő, kegyes!
/Nézek fel bátyámra. Közben bele tudok széttárt ujjaimmal a négylábú társam bundájába./
- Téged, és Gquent is neki köszönhetem!
/Bele fúróm a puha árny és láng bunda keverékébe./
- Azt, hogy még álmomban hallom a hangját, csak még egy újabb adomány.
/Ránézek Lyenre, de csak a szemem látszik ki a hatalmas kutyaszerű lény teste felett./
- Én követni fogom továbbra is az akaratát! Bármi legyen is az!
/Átölelem két kézzel Gquent./
+ Köszönöm a medálokat! +
/Felkelek és megmutatom fivéremnek új szerzeményeimet./
- Ha nem tévedek, ezt is valamilyen úton, Tőle kaptuk!
/Kedvesen mosolygok vár./
- A két fél újra egész lett!


{68}

[Caridwen]

*Lyendryana - 2900. augusztus 5.*

- Illetve biztos voltál benne, igaz? /mosolyog, majd kissé elkomolyodik, amikor az álom jön szóba./
- Nos... arról beszélt, hogy a fél ismét egésszé áll össze. Meg arról, hogy a halottból újra élő lesz... /pillantott rád elgondolkodva, de talán nem is téged nézett, a pillantása mintha átsiklott volna rajtad, majd visszatért az arcodra./

- Mit gondolsz erről? /kérdezte meglepően semleges hangsúllyal.
Majd csak gyorsan biccent, kissé zavartnak is tűnik./

- Persze tudom... De nálunk nem olyan megszokott Danu figyelme. Drabassussal együtt mintha a Napfényes udvart is elhagyta volna az Istennő... Tudod nem szoktam ezt meg.
/Aztán amikor ránéz a medálokra csak elmosolyodik, aztán fogja a fekete felét és annak a láncát a nyakadba akasztja, ha engeded./
- Úgy hiszem ez tartozik hozzád. /mosolyog rád./

[Lyendryana Daimon]

/Megingatom a fejem./
- Biztosa csak a Halálban vagyok! Minden más csak feltételezés!
/Kacsintok rá. Gquent ölelve hallgatom végig testvérem, és kifejezetten örülök, hogy el tudom rejteni érzéseimet.
Ugyanis nincs ínyemre, hogy nem tudom mi jár pontosan a fejében!/
- Akkor azt hiszem, ugyan azt az álmot küldte neked is, amit nekem!
/Jegyzem meg félhangosan, amikor éppen elmereng a semmibe./
- Azt gondolom, hogy a fél, az minket jelent. A halott akár lehetek csak én. Hiszen most úgy érezem, hogy élek!
/Megvonom a vállam./
- De ezt most mégsem tartom valószínűnek. Még gondolkodnom kell rajta egy keveset!
/Vallom be őszintén./
- Mintha nálunk mindennapos lenne?!
/Háborodok fel kicsit, majd megenyhülök./
- Viszont most már újra velünk van!
/A másik medált én is a nyakába illesztem, amikor felém közeledik a sajátommal./
- Ez pedig azt hiszem a tiéd!
/Mosolygok rá, majd adok az ajkára egy puszit, és átölelem./
- Köszönöm, hogy itt vagy!
/Suttogom a nyakába./


{69}