Qaeriss rezidencia - Eoryann lakosztálya

[Eoryann Qaeriss]

A lakosztály bejárata egy meleg színekbe öltöztetett nagyobbacska helység, ahonnan három ajtó nyílik: egy a nappaliba, egy az étkezőbe, egy pedig Eoryann hálószobájába.

A nappali a nyár hangulatát idézi vidám, élénk színeivel, fehér bútoraival és égszínkék falaival. Kifejezetten barátságos.

Az étkező az alvadt vér színében fürdik, s hozzá a karamell párodul a földszínnel együtt. Az ételliften keresztül a legfinomabb fogásokat szolgálják fel, ám apró-cseprő falatozások esetére található egy beépített szekrény az akna mellett. Igazi Kánaán.

A hálószobába belépve a későnyárból megérkezhetünk az őszbe. A vastag avaron lépkedve - mely puha szőnyeget képez a padlón - az ember fia szemügyre veheti a tölgyfából faragott hatalmas francia ágyat, melyet mustár sárga pamuttakaró fed. Az ágy előtt egy kis ládika, melyre kényelmesen le is lehet ülni. A Domb a hálószoba fölött nyitott, a leheletvékony üveg, mely a külvilágtól elválasztja a helységet szinte észrevehetetlen. Különlegessége ennek az ablaknak, hogy teljesen besötétíthető egyetlen kérésre, ilyenkor az üveg beleolvad a Domb mágiájába.

Mégis, Eoryann a legtöbb idejét a hálószobából nyíló titkos laboratóriumában tölti. Van ott minden: ezer éves könyvek, különböző csillagászati eszközök, fűszerek, dézsák, mozsarak, csontok. Minden, amit csak el lehet képzelni. Az itt lévő tető is ki tud nyílni, hogy éjszaka a csillagok megfigyelhetőek legyenek. Mindennek megvan a maga helye, és ez így jó. A Tudás a legfontosabb.

[Eoryann Qaeriss]

*Előzmény // Időfolyam*

/Mindeddig dacosan, felemelt fejjel léptem a dombi lakók között, eddig a pillanatig tartottam magamat annyira, hogy ne tegyem tökre szeretett Dombomat néhány hirtelen, forrófejű tettel. Ám amikor betoppanok a lakosztályomba, hagyom, hogy az őrület ismét elhatalmasodjon fölöttem - az őrület, mely most kivételesen nem átokként nehezedik rám, hanem dühöm fejezem ki vele.

Üvöltve tépem szét rongyos köpönyegem magamon, és tapétámat végigkarmolva táncolok át a lakásomon. Tudom, hogy a Domb majd újra rendbe rakja otthonomat, ezért hagyom, hogy minden méreg kiszivárogjon belőlem. Narancsos íriszemmel végül a laboratóriumomba botladozok immáron a kimerültségtől remegve. Eszelősen tépem le az egyik ókori okkult könyvem a könyvespolcról, és hangos csattanással az íróasztalomra ejtem. A laboratóriumomban érzem csak biztonságban magam. Itt senki sem találhat rám, egyedül lehetek saját bosszúságom közepette, válaszokat kutatva.

Könyvtáram minden egyes darabját tüzetesen átvizsgálom, addig nem nyugszom, amíg nem találok valamit. Időközben felébresztek egy tündért, egy zsoldost, akit elküldök italért és ételért. Miután visszaért a táplálékommal, hibernálva ruháim redőibe rejtem a többiek közé. Mindig van nálam tartalékban néhány pixi, akit kedvem szerint ugráltathatok, mert már nem csak a zsoldosaim, hanem hűséges szolgálóim, annyi időt töltöttünk már el együtt. Míg kutakodok, gondolatmenetem elkalandozik./

+ Egyáltalán hogyan lehetséges ez? Persze, olvastam már egy-két dolgot az időutazásról, Sidhék is képesek rá. De miért? Miért kell nyomorult, izgága halandókat ideteleportálni, hatalmat adva a kezükbe?! Tessék, egyszerű emberből Üvegek Úrnőjévé válhat bárki! Miféle groteszk úr kíván ilyen hadsereget magának...?

(7)

[Caridwen]

*Eoryann - Időfolyam*

- Jó lenne abbahagynia ezt az őrült tombolást kedvesem, mert higgye el nekem nem sok jó fog kisülni ebből. - közli egy idegen hang a hátad mögül. Először azt hiheted elméd teljes mértékben megbomlott, hogy az őrület úgy elhatalmasodott rajtad már biztonságos menedéked mélyén is ellenségre gyanakszol, de a hang nem tágít, ismét megszólít./

- Örvendek Eoryann, azért küldtek, hogy magammal vigyem önt, de ha megtámad kénytelen leszek eszméletlen állapotban elcipelni.
/Ha a hang irányába fordulsz először nem látsz senkit, aztán a fal síkjából mintha előolvadna valami fantasztikus lény, a fény furcsán törik meg, aztán megszilárdul és testet ölt előtted egy katona. Futurisztikus páncélzata egy bogár fekete kitinpáncéljaként tompán szívja magába a fényeket, pillantása pedig határozott, amikor rád pillant./

- Ha érdekli az időutazás hölgyem tartson velem, a kérdéseire a csapatunk koordinátora Erik tud majd válaszokat adni. Én csak a kéz vagyok, amely cselekszik, a feladatom annyi, hogy magammal vigyem.

[Eoryann Qaeriss]

*Időfolyam*

/Szisszenve felvonom a szemöldököm, miközben hitetlenkedve figyelem, ahogy a biztonságos, titkos menedékhelyemre odateleportál egy bogárnak öltözött fruska. Legelső reakcióm valóban a támadás lenne, főleg ilyen állapotban, de aztán megpróbálom elhessegetni magamtól a gondolatot, miszerint a vérében fekve tanulmányozom az anatómiáját, hátha választ kapok arra, hogyan talált meg itt, hogyan jutott ide.

Mézédes mosollyal üdvözlöm inkább, ám szemem ugyanúgy hidegen, türelmetlenül csillan./

- Hölgyem, abban igaza van, hogy válaszokat akarok, de megzavart abban, hogy a saját módszeremmel keressem meg azokat /felelem neki, de remegésemből látszik, hogy igenis el akarok vele menni, bárhova is megy. Komoly önuralomra van szükségem, nehogy rávessem magam azt követelve, hogy azonnal mondjon el nekem mindent, amit tudni akarok./ Ellenben igencsak érdekes dolgokat ígér nekem, hogyha elmondja, hogy hova óhajt vinni, és hogy kit is tisztelhetek magában, talán meggondolom, hogy csatlakozom-e kegyedhez, avagy sem /mondom felhúzott szemöldökökkel, miközben ujjaimat tördelem a hátam mögött./ Már igazán megtanulhatta volna, hogy illendő bemutatkozni, aranyom.

/Danu, Istennőm! Mennyire rühellem az embereket!/

- Azonban kérem, mielőtt bármit is tennénk, felvilágosítana, hogy hogyan jutott el hozzám? Tudniillik a laboratóriumomba nem léphet be senki rajtam és a tündéreimen kívül. /Narancssárga pupilláim fenyegető aranyra váltanak, s még mindig hidegen mosolyogva egy lépést teszek hívatlan vendégem felé./

(8)

[Caridwen]

* Eoryann - Időfolyam*

/Semmilyen reakciót nem váltasz ki belőle továbbra is mozdulatlanul áll, és csak amikor mindent elmondtál már, akkor szólal meg./
- Megzavartam, mert az volt a feladatom, hogy megzavarjam. Az idő telik, a percek visszafelé haladnak. /mondja rejtélyesen./

- Nem kell tudnia ki vagyok, valkűr vagyok, legyen elég ennyi, ennél többet majd a megfelelő időben fog megtudni. Választhat természetesen, de ha most nemet mond soha nem fogja megismerni az idő titkait és tudatlanul fog elenyészni.
/A tudatlan szót valami különös iróniával ejti ki, nyilvánvalóan tisztában van vele milyen fontos neked a tudás./

- Személyi teleport technológiával jöttem és így is fogunk távozni innen, azt hiszem pontosan most. /mondja nyugodtan, majd megérint valamit az övén, mire fény villan és a teleportkapukkal való utazásra olyannyira emlékeztető érzés kerít hatalmába. Atomjaidra bomlasz és megindulsz valamerre messze, egészen messze de a Tudás Csarnokai felé.../
*Folytatás Valhallában*

[Caridwen]

* Előzmény - Időfolyam - 2900. augusztus 8. - Eoryann *

/Öntudatos és cinkos a mosolya egyben, ahogy mély lágyan bizsergető hangon felnevet./
- Oh pontatlan lenne ha azt mondanám még nem volt szerencsém sidhehez, csupán a lakosztályukhoz nem. /majd egy kacsintás után folytatja./
- Mellesleg igaza van Eoryann kisasszony, önöknek csodálatos a vendégszeretete, ám egy hozzám hasonló utazónak talán túlságosan is marasztaló egy ilyen lehetőség... Habár bevallom egyre csábítóbb. /mosolyog rád ismét.

Aztán amikor megérkeztek a lakosztályba kíváncsian néz körbe, látod az őszinte érdeklődést az arcán./
- Hmmm nagyon csinos, jó ízlésre vall. Itt magunk vagyunk, igaz? Senki nem tud kihallgatni, ugye? /pillant rád kivételesen komolyan./

- Nos sajnos be kell vallanom jómagam nem vagyok annyira dicső szolgálója Danunak mint az ön fajtársai, inkább afféle közös az ellenségünk kapcsolatban vagyok vele, azonban mivel közös az ügyünk, így most én is az ő ügyét szolgálom. De ha biztonságos a hely máris beavatom a részletekbe. /mondja kissé komolyabban, a játékos évődésnél, ami eddig körbevette. /

[Eoryann Qaeriss]

*Időfolyam* [2900. augusztus 8.]

/Élvezem ennek az úrfinak a társaságát. Udvarias, kedves, játékos és jóképű. És bevallom férfiasan, rettentően felkeltette az érdeklődésemet. Amikor megdicséri az otthonom, diadalittas mosoly terül szét az arcomon, de amikor a kihallgatni szót a szájára veszi, a mutatóujjamat az ajka elé illesztem, majd komolyan biccentek, hogy kövessen. Közben pedig hallgatom, amint magáról beszél, és elraktározom az információt.

Bevezetem a hálószobámba. A plafonról beszűrődik némi fény, de nagyrészt hó fedi a tetőablakot, emiatt sejtelmes hangulata lesz a szobának. Hm, meghitt is lehetne, nagyon is az lehetne, de most nincs időnk erre, és különben sem érdemel meg egyelőre ez a férfi, bármennyire is szimpatikus. A hálószobában odalépet az ágykerethez, és megérintem a falat, majd elégedetten figyelem, ahogy egy rés támad a Domb oldalán, ahová csak én léphetek be - és most kivételesen a szép Raizelior.

Belépve a laboratóriumomba az átjáró bezárul mögöttünk, és a sötétség beburkol minket. Szemem aranyszínbe vált, mire a kandallóban fellobban egy haldokló tűzcsóva. A fény kísérteties árnyékot vet a könyvek és az üvegcsék között, s felmelegíti lelkemet. Nagyon lélegzem. A por marja a tüdőmet, köhögnöm kell. Kifordulok magamból, újra megvénülök, ruhám szakadt lesz, hátam meghajlik, hajam megőszül, arcomra kiül az őrlet. Köhögnöm kell. Kendőt szorítok a szám elé, amikor elemelem, véres. Undorító vigyor költözik az arcomra./

- Végre itthon! /hörgök démoni hangon, majd lerogyok a kőasztal mellé letámasztott bársonyszékbe, ahol éveket szoktam eltölteni szüntelen kutatással. Intek Raizeliornak, hogy foglaljon helyet velem szemben egy hasonló székben. Aztán könyököm letámasztom az asztalra, államat kezembe helyezem, és recés hangon megszólalok:/ Regéljen, kedves.

(20)

[Caridwen]

*Időfolyam - 2900. augusztus 8. -Eoryann *

/A férfi csak udvariasan pillant körbe, semmilyen negatív érzelmet nem látsz az arcán, csupán udvarias érdeklődést. Habár a véres zsebkendőt mintha egy pillanattal tovább figyelné a normálisnál, de semmi feltűnő. Hamar leül és beszélni kezd./
- Nem tudom mennyit hallott az Ősökről. Természetesen nem az önök Istennőjéről, hanem Vérkönnyről és Ezüst Sárkányról... Megbízható források szerint felébredtek, és Északon mozgolódnak.... A Valhalla azt szeretné, hogy megpróbálnák felderíteni mi a helyzet és lehetőleg felvenni a kapcsolatot Ezüst Sárkánnyal, vagy ha nem találják meg őt, akkor Vérkönnyet figyelni meg és lehetőleg hátráltatni a hatalomra jutását.... Tudom ez hatalmas feladat, de a Valhalla nem lenne hálátlan érte.
/Teljesen komolyan beszél, minden játékosság kiveszik a hangjából./
- És nem hiába használtam többes számot. A Valhallának vannak forrásai, és hamarosan ide érkezik egy arany sidhe hölgy, a neve Tessa, ő a múltból érkezett és nagyon nagy segítségére lehet a hatalmi harcokban. A hölgy sincs tisztában a saját értékével, de azt javaslom Maximiliam herceget keressék fel először ha a városba érnek. És persze lehetőleg minél kevesebben tudjanak az ottlétükről, habár azt hiszem ilyen nyilvánvaló dolgokkal nem is terhelem önt... /mosolyog rád ismét elbűvölően./
- Nekem tovább kell állnom, Necraditban újra megkeresem önöket, addig várja meg a hölgyet és kövessenek. Bízom önben. /mosolyog rád, aztán a kezedért nyúl és ha engeded kezet csókol, aztán egy színpadias meghajlás után kisétál, ha elengeded és magadra hagy a gondolataiddal./

[Eoryann Qaeriss]

*Időfolyam* [2900. augusztus 8.]

/Amikor meghallom Ezüstsárkány és Vérkönny nevét, feszülten bólintok. Pontosan tudom, hogy mikről-kikről van szó. Danu bemocskolói./

- Örömmel felkeresem őket /sziszegem./ De azt ne várja el tőlem, hogy kedves leszek akár egyikőjükhöz is. Mindkettőjüket el kell pusztítani. Persze el lehet halasztani a dolgokat...

/Felállok, odabotorkálok az egyik könyvespolchoz. A szekrény roskadozik az évszázados tudományoktól. Leveszek egy különösen szétcincált kötetet. Amikor hozzáérek a borítójához, újra megfiatalodom. A könyvet óvatosan ráhelyezem a hatalmas kőasztalra./

- Észak /mormogom magamnak. Fellapozom a vaskos kötetet, amely a történelemről szól regéket./ Mi lehet északon a vámpírokon kívül, ami érdekelheti a Testvéreket? /teszem fel a kérdést szinte csak magamnak. Rámeredek Raizeliorra./ Nos, akkor Tessa jön már, vagy nem? /vicsorgok rá türelmetlenül./ Mellesleg ismerem a hölgyet, tőle kellett megtudnom, hogy mindenféle korcsok lépnek át az idő hálóján.

/Hagyom, hogy kezet csókoljon nekem, majd kikísérem a lakosztályomból. Tessát megvárom idekint, nem akarom bevezetni a laboratóriumomba. A könyvet a nappaliban ülve lapozgatom, átolvasom az Északról szóló feljegyzéseket. Az Excaliburon, a Kifordult Csarnokon és a Reményfokon kívül nem kelti fel más az érdeklődésemet. Nem kérdés, hogy Vérkönny hol van. De vajon Ezüstsárkány mit kereshetett odafönt? A Reményfokbeli családja már rég meghalt, az Égbéli Mágusok nagy része eltűnt, vagy körözik. Az illegális villámbegyűjtők pedig inkább Anolgelis környékén dolgoznak. Északra, a Lebegő-hegység közelébe senki sem megy, mióta a jég átvette az uralmat./

- Remélem, Tessa, okosabb vagy nálam. Jóval több a lemaradásom, mint amennyire képzeltem...

(51)

[Tessa T'Ziczmesa]

*Eoryann - [2900. augusztus 30.] (Téged mondjuk a Tündérdomb megtréfált kicsit a dátummal, mert én itt járok időben, szóval előre kéne ugranod picit. ) - Erről jöttem*

/Már egy ideje vissza kellett volna térnem a Dombba. Ez akkor tudatosult bennem, amikor kóborlásaimból hazatérve megéreztem a tiszta ragyogó mágiát... Volt családom, volt hírnevem, volt pénzem, szeretőim, minden amit az ember el tud képzelni, de ez az otthonos érzés, ez a biztos tudat, hogy hazaértem, soha nem ölelt magához oly esszenciálisan, mint most.
A bátyám volt az első akit felkerestem, de az ő állapota nem igen változott. Továbbra is az elvonulás, a csendes magány volt egyedül gyógyír a sebeire. Ez kissé elszomorított, hiszen segíteni akartam neki, hogy visszatérjen, dolgunk volt! Persze nem siettethettem a gyógyulását, ez egy lassú folyamat volt valaki olyannak, aki azt élte át, amit ő....
Végül a lakosztályomba mentem, hogy ruhát váltsak, és egyek pár falatot, de amikor beléptem mindenről megfeledkeztem. Az ágyamon egy csomag hevert, egy szépen beborítékolt levél és egy kép.... Aranybarna bőrű kezeim remegtek, amikor fölvettem azt a képet. Olyan volt, mintha a múltam tartanám egy idegen kezében... Az indián nő arca egy ismerős idegené volt, a mosolya... az a sugárzó boldogság, ahogy a kezében tartott ikerfiúkra nézett... A gyermekek beletúrtak hosszú fekete hajába és kacagtak... hallottam a kacagásukat is, azt a tiszta csengő hangot... éreztem az érintésüket....
Az arcom nem rezzent, az érzelmek csak belül kavarogtak, akár egy orkán, azzal fenyegetve, hogy elmosnak. Az a rég elfeledettnek hitt élet, amire az arany sidhe leány élete is rárakódott, amit már régen elfeledettnek hittem most visszatért és a jussát követelte. Csodálkozva figyeltem, hogy remeg a kezem, amikor felvettem a borítékot és óvatosan kibontottam. A szemeim falták a sorokat és minden egyes elfogyasztott szóval tovább növekedett bennem a döbbenet.../
- Ez lehetetlen.... /suttogtam. A levél kiesett a kezemből földre hullt egy könnycsepp kíséretében. Azonban ennyi volt, az arcomra visszakerült a szenvtelen maszk, aztán egy intésemre a levél és a kép üveg alá került, beolvadtak a lakosztály falába. Aztán sarkon fordulva megindultam kifelé. Ha valaki a bolondját járatja velem, akkor nagyon megbánja! Ha azonban nem... ha ez igaz... nem, ez nem lehet igaz!
Tűzorkánként rohantam végig a folyosókon, nem törődve vele, ki mellett haladok el, a célom számított egyedül. Amikor elértem a kérdéses lakosztályt kopogtam, majd ha megkaptam az engedélyt beléptem./
- Üdvözlöm Lady Eoryann, bocsássa meg a zavarást, de tudtommal vár rám. Ha azonban nem, és egy átverés áldozata lettem kérem nevezze meg számomra a felelőst! /sziszegtem, éppen csak egy csipetnyi érzelem volt a hangomban, egy árnyalatnyi harag, de ez a megfelelő mennyiségű hidegség alapjára kenve épp elég félelmetes lehetett, annak aki ismerte a természetünk. A válaszára vártam, habár reménykedtem benne életemben először, hogy felültettek és nem igaz, amit abban a levélben olvastam..../

(208)

[Eoryann Qaeriss]

*Időfolyam - Tessa* [2900. augusztus 30.] *Inkább a Valhalla szórakozott.*

- Szabad /mondom, mire beviharzik az Üveg Úrnője. Sziszeg. Nem szeretem a kígyókat. Feltekintek a könyvemből érzelemmentes, hideg kifejezéssel. Pislantok egyet narancsos szememmel, majd nyugodtan becsukom a vaskos kötetet. Megérintem az akvamarinos gyűrűmet, mire egy robusztus, magas férfi lép ki a hálómból teljes fegyverzetben. Szó nélkül kiemeli a tudományt az ölemből, majd elviszi, vissza a hálószobába. Mikor tudom, hogy a könyv a helyén van, ismét megérintem a gyűrűt. A tündér megfagy a laboratóriumomban./

- Igen, vártam Önre, hölgyem /mosolyodik el a szám./ Azt mondák, olyan információkkal rendelkezik, amelyek nélkülözhetetlenek az Ősök legyőzésében. Örülök, hogy látom /szólok fagyosan./ Idegesnek látszik, kedves. Esetleg segíthetek valamiben?

/Ahogy végigmérem, rájövök, hogy egyáltalán nem lesz kellemes vele az utam. A küldetésem. Egy korcs sidhe, aki méltatlanul viseli Danu porhüvelyét. Ugyanakkor a kíváncsiság, amit iránta érzek, szinte már beteges. Ő már a második sidhe - valójában az első -, aki a múltbor érkezett, és ismerek. Nevetséges, hogy ébredésem után több a hamis sidhe, mint a valódi, akivel felvettem a kapcsolatot./

- Remélem, nem képzeli, hogy én vagyok a felelős azért, amiért ide kellett jönnie /nevetek fel fanyarkásan./ Higgye el, én is jobban örültem volna egy másfajta időtöltésnek, de Danu - szokása szerint - ismét bajban van. Tudja, nekünk, nőknek kell mindig intézkednünk. Úgyhogy kérem, tájékoztasson: mennyit tud az Ősökről? Ezüstsárkányról és Vérkönnyről? Én egyet biztosan: meg kell halniuk. Végérvényesen. Nem ért egyet talán? Akkor miért pattog? Nyugodjon csak meg, az érzelmek - a mi érzelmeink - nem vezetnek sokra. Majd másokat úgy ugráltathatunk, ahogy akarjuk, de egyelőre el kell indulnunk valahonnan. A Testvérek Északon vannak. Gondolom Vérkönny a piócáival táncikál. Sárkány kiléte még ismeretlen, de szívesen ráállítom a hálózatomat az ügyre. Mit akar, mit tegyünk? Kezdhetnénk mondjuk a tegeződéssel.

(52)

*Annyi lesz majd a kérésem, hogyha hazudsz, írd ki. Csak a képességem miatt. *

[Tessa T'Ziczmesa]

*Eoryann - [2900. augusztus 30.]*

/Amint meghallom a másik sidhe hangját kissé megnyugszom. Az ellenséges fensőbbségesség, a beképzelt önimádat szinte tapintható aurája, ami az udvar minden tagja körül ott lebeg visszarángatott a jelenbe.... illetve talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy egy másik emlék-ént kapart elő... Anita visszasüllyedt a mélybe, habár anyai karmaival dühödten kaparta a felszínt, de a volt nemes kisasszony nem engedte át az uralmat. Amint beléptem feldúlt arcom kisimult áttetsző-vörös-mélybíbor szemeimbe semleges udvariasság költözött és az egész viselkedésem átalakult, mintha kicseréltek volna./
- Igen kedves öntől az aggodalom, de nincs ok rá, csupán kaptam egy felkavaró levelet nem is olyan régen... /mondtam egy udvarias, tökéletes műmosoly kíséretében. Ahogy kezdtem visszatérni az igazi énemhez egyre nyugodtabbnak éreztem magam, a levél okozta káosz már csupán az agyam egy elzárt szegletében dühöngött./
- Az Ősök? Igen, hallottam már róluk, de tudtommal réges-rég elzárták Danu mételyeit. /ráncoltam össze a szemöldököm. Ez az információ meglepett, ráadásul nem találtam a kapcsolatot a saját információim és az ő szavai között, egészen, amíg be nem fejezte a hibbant-csapongó szóáradatot.../
- Először is azt hiszem jómagam is az elpusztításuk mellett vagyok, ez csak egyértelmű, és nem, nem állt szándékomban pattogni, az efféle alantasság nem az én műfajom. /mondtam felvont szemöldökkel./ Mellesleg nem gondoltam, hogy ön felelős érte, csupán arra gondoltam, ha ez csak egy rossz vicc és esetleg önt is hasonlóan megtréfálták, tudja ki a felelős érte. De a kezdet után úgy hiszem ez nem így van, tehát kár is rá több szót pazarolni.
/Próbáltam felidézni, amit erről a nőről tudtam, de nem sok jót találtam... +Teljesen őrült, óvatosnak kell lenni vele.+
Legszívesebben nem is érintkeztem volna egy ilyen mentális métellyel fertőzött nőszeméllyel, de úgy tűnt Danu útjai kifürkészhetetlenek és egymás mellé rendelt minket, mint szükséges rosszat, akiknek szüksége van a másikra annak tudása miatt. Tehát meg is osztottam annyi morzsát, amit szükségesnek és még veszélytelennek ígértem./
- Az Ősökről jómagam nem tudok sokat, azonban ha Északon tanyáznak azt hiszem ismerek ott valakit, aki nagyon is sokat tudhat, főleg Vérkönnyről. /mondtam a sidhekre jellemző szenvtelenséggel a másikat figyelve, hiába tudtam, hogy maximum az őrület csillogását fogom észrevenni a tekintetében./

(209)

*Oks vettem mindent. *

[Eoryann Qaeriss]

*Időfolyam - Tessa* [2900. augusztus 30.]

/Fanyar mosoly szalad át a számon. Kesernyésen felnevetek./

- Ó, engem is megtréfáltak. De még hogy... ez az egész egy rossz vicc. Ez az egész egy rossz vicc.

/Átkozom magamban a napot, amikor a korcsok átlépték a jövő ködös fátylát. Nem értem, hogy engedhette ezt meg... bárki is. Felállok a karosszékemből, elkezdek járkálni a szobában. Megőrülök attól, hogy nem tudom: mennyit mondhatok el Tessának, és miről kell hallgatnom. Ha még egyszer találkozom a szép Raizeliorral, vagy a Valhalla bármelyik ügynökével, esküszöm, megfojtom./

- Nem érdekel Maximiliam. A vérszopók között akad más, aki sokkal értékesebb információkkal rendelkezik Vérkönnyről. Nem hiszem, hogy a hercegnek érdekében állna a szukát elpusztítani. Lehet, hogy herceg, de vannak nagyobb halak nála. Képzeld csak el, Hölgyem, vajon Nostrefat mit szól Vérkönny felbukkanásához? Megjött anyuci, és minden hatalmat magának akar. Mindent, amit a király évszázadokon, évezredeken keresztül épített fel. Erősebb szövetségesre lelhetünk Nostrefat személyében. Persze nem feledkezhetünk meg arról az opcióról sem, hogy a király örülhet Vérkönnynek. (Bár ezt erősen kétlem.) Emiatt mindenképpen úgy kell Necraditba mennünk, hogy nem fedjük fel valódi szándékunk egészen addig, míg a király színt nem vall.

- Persze lehet, hogy ostobaságot követünk el. Bevallom, rég nem jártam már Necraditban, nem ismerem a helyi erőviszonyokat. Ám a vérszívók szokásai és viszonyai nem változnak olyan gyorsan. Talán ugyanazt találom ott holnap, mint harminc évvel ezelőtt.

- Kérlek, mesélj nekem valamit. Bármit, amit a kis piócákról tudsz. Bármilyen információ a hasznunkra válhat. Gyűlölöm a Mocsarat, fel kell készülnünk, mielőtt odamegyünk. /Pár perc hallgatás után hozzáteszem:/ Természetesen nem megyünk fegyvertelenül. +Bár örülök, ha csak egyikünk tér vissza.

(53)

[Tessa T'Ziczmesa]

*Eoryann - [2900. augusztus 30.]*

/Enyhén felvonom a szemöldököm, amikor meghallom Eoryann szavait. Érdekelne, hogy őt hogy keverték bele ebbe az egészbe, mivel szerény véleményem szerint egészen máshogy, mint engem.... Vagy legalábbis erős a gyanúm.
Ez ismét tovább lendít, már szinte teljesen a régi vagyok, aztán kiejti azt a nevet... A felvont szemöldök ráncba szalad, hagyom, hogy az arcomra kiüljenek az érzelmek, hátha így veszélytelenebbnek, gyengébbnek ítél meg, az nekem mindig csak jó. Akit alábecsülnek, az már félig győzelmet aratott./
- Maximiliam? Ne haragudj, de esetleg megkérdezhetném miért gondolod, hogy hozzá menjünk először? Tudtommal én nem említettem. /nézek rá kérdőn, majd még folytatom./ Nem másodsorban pedig, miért tudna Nostrefat a legtöbbet Vérkönnyről? Talán az egyik uralkodó titkolja kilétét a másik elől és a Király annyit sem tud, mint egy mezei vérszopó.... Vagy ha van valamely biztos forrásod a találgatáson és konspirációkon kívül, akkor kérlek légy oly kedves és fedd fel előttem, mert ezek a kijelentések így mindössze légből kapott pletykáknak titulálhatóak csupán mindenféle alapot nélkülözve. /mosolyogtam rá negédesen.
Aztán hátravetve lángszínnel izzó hajfátylam beljebb sétáltam érdeklődve nézve körbe, de közben nem tartottam szünetet./
- Az csak természetes, hogy nem fedjük fel szándékainkat, úgy hiszem ez még az újszülött sidhek számára is nyilvánvaló lenne, tehát kár is rá szót pazarolni. Azonban véleményem szerint a király színvallása után sem kéne felfednünk szándékainkat, ez olyan buta és felesleges kockázat lenne, amit csak legvégső esetben javasolnék. Hiszen Nostrefat nem király, csak egy vérszívó, aki magasabbra kapaszkodott a többinél. /vonok vállat kecsesen. A ruhám tűzfodrai szikrázva követik a mozdulatot./
- Nos a jelenlegi erőviszonyokkal jómagam sem vagyok tisztában. A régi időkről sokat tudnék mondani, hogy akkor hogyan éltek a vámpírok, eme kergetett és tévelygő sötét lelkek, de a Mocsárról mint társadalmi struktúráról vajmi kevés értesüléssel rendelkezem. /csóváltam sajnálkozva a fejem./
- Mellesleg ezért lenne logikus felkeresni valaki olyat, aki jártasabb a társadalomban, de mégsem a legfelsőbb erő. Valakit aki tájékoztathat, de tán nem pusztít el, ha követelőzve, mint nyafka gyermekek odaállítunk elé a javaslatainkkal hogyan lehetne valamit tenni a Vérkönny probléma megoldására. /mondtam könnyed dallamosan csengő hangon. Közben néha sandítottam csak a hibbant sidhe nőre, többnyire inkább a lakosztályt vettem szemügyre, az kevésbé bántotta a szemem./

(210)

[Eoryann Qaeriss]

[2900. augusztus 30.]

/Megint szórok egy átkot a kedves Valhallára./ - A hercegről azok tettek említést nekem, akik tájékoztattak Vérkönny és Ezüstsárkány jelenlétéről, illetve felkértek rá, hogy foglalkozzak egy kicsit az üggyel. Információim szerint ők szerveztek be Téged is. Hm... nevezzük őket... Svédeknek. Sajnos nem mondhatok róluk többet. Nem kaptam erre engedélyt. /Grimaszt vágok, amiért engedélyhez vagyok kötve. Úgy érzem magam, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Egy Sidhét nem lehet engedélyekhez és szabályzatokhoz kötni! Átkozott valkűrök!/

- Éveket töltöttem el Necraditban, vannak szövetségeseim. Talán Yugos barátomat kéne felkeresnünk először. Nem herceg, de sok mindent tud a helyi viszonyokról - információkkal kereskedik. /Beszéd közben elkezdem tördelni a kezem. Bosszant, hogy nem tudok mit kitalálni, de nem vagyok hajlandó a Svédek által kijelölt útvonalat követni./ A királlyal amúgy is más terveim vannak /somolygok. Nem örülök annak sem, hogy Tessa mit sem tud a jelenlegi helyzetről, de ez ugyanakkor elégedettséggel is tölt el./

- Voltál már a Mocsárban? Mielőtt elindulunk, mindenképp fel kell alaposan vérteznünk magunkat. Danu megóvja a lelkünk, de azok a nyomorult piócák nem fognak kímélni a testünknek, ha rossz helyre keveredünk. Ahogy mások sem odakint. /Megdörzsölöm a csuklómat, ott, ahol a rúna van felvésve rá. Nem akarom, hogy az Üveg Hölgye lássa a jelet, ezért gyorsan ráhúzom a ruhám ujját. Ő csak egy ezüstös villanást láthat, és Danu jelentétét érezheti./ Szükségem lesz a szolgáimra, nem indulhatunk el azonnal /teszem hozzá pár perc szótlanság után./

(54)

[Tessa T'Ziczmesa]

*Eoryann - [2900. augusztus 30.]*

- A svédek... /a hangom hitetlenkedőnek és gunyorosnak tetszett, nem hiába, azt akartam érezze amit gondolok. Én aztán nem hallottam semmilyen svédekről, de még csak másról sem, aki beszervezett volna. Csak azt a levelet kaptam, rendben, utasításokkal és javaslatokat ellátva, de hogy ennek mi köze a svédekhez?
Aztán azonban csak megcsóválom a fejem./
- Rendben, ha nincs engedélye rá, ne beszéljen róla, azonban mindenféle badarságokkal se húzza az időt ebben az esetben. /mondtam könnyeden, de jelentőségteljes pillantással. Ez az egész svédes kaotikus dolog idegesített.
Amikor feldobott egy újabb barátot, egy újabb tervet, akkor már nem csak az épelméjűségében, de az intelligenciájában is elkezdtem kételkedni./
- Már engedd meg nekem a kérdést, hogy mégis miért akarsz mindenképp máshoz menni, mint akihez kéne? Mármint először a király, ami alapvetően őrültség lenne és csak felesleges figyelemfelkeltés, aztán pedig valami jelentéktelen alak... Vagy azt gondolod egy Hercegnél tudhat bárki többet a helyi viszonyokról? /nézek rá kérdőn. A szemem gyűrűi felvillannak, a vörösökkel távolról akár még én is vámpír lehetnék, ha nem lennék túl szép hozzá./
- Persze azt is megértem, ha tartasz a Hercegtől, azért akarod elkerülni a találkozást vele mindenképpen... /mondtam mézesmázos behízelgő hangon.
Aztán a felvértezés emlegetése még valamit eszembe juttatott. Kinyúltam a mágiámmal, a bőröm napfényarany szikrát vetett, aztán a padlóból mintha üveg bugyogott volna elő, akár egy forrás... aztán egy alak lett belőle, egy sivatagi farkasra emlékeztető lény, tiszta üvegből, csupán a szemeiben izzott az üvegtestben élő tűzelementál lángja./
- Még nem jártam a Mocsárban, de nem félek a vérszívóktól. Én a tűz leánya vagyok, a lángok pedig felfalják a holtak hideg húsát. Mellesleg ha ragaszkodsz a kísérethez, amely mellesleg természetesen nem árt, akkor engedd meg, hogy bemutassam neked Khart. /simítottam végig az állat selymes üvegbundával burkolt fején./

(211)

[Eoryann Qaeriss]

[2900. augusztus 30.]

/Hitetlenkedését látva a Svédekkel kapcsolatban rávillantom fejedelmi mosolyomat./ - Tudom, hogy őrültnek tartasz, és van alapja a véleményednek, de most tényleg nem hazudok, ez nem kitaláció. Magamnál vagyok. Az, hogy miért vagyok ennyire beteg, egy átok következménye, erről többet nem szeretnék mondani. /Szemem aranyszínben pompázik, Tessa rövid ismeretünk alatt még nem látott ennyire "józannak". Most egy kicsit megtört, meggyötört nő vagyok, aki hatalmas terhet cipel a vállán, aki nem is feltétlen sidhe. Sosem tartottam magam igazán annak. Hangom szomorkásan cseng, amikor kimondom az igazságot. Nem tudom, hogy mikor és kinek mondtam ki legutóbb. Talán a szerelmemnek harminc évvel ezelőtt./

- Ne hordj le engem /pillantok rá a szemem sarkából./ Sosem teszem azt, amit akarnak, hogy tegyek. Ezért kell egyedül dolgoznom. Meglep, hogy adtak mellém valakit. Nehezen alkalmazkodom másokhoz. És igen, tudom, hogy Maximiliam bőven el tudna látni minket mindennel - de képtelen vagyok odamenni. Taszít a Mocsár és taszít Vérkönny. Mindegy. Tudom, hogy igazad van, és hozzá kell mennünk /mondom vonakodva, kicsit morogva. Tekintetem lemondó és megadó. Utálok ilyen kiszolgáltatott helyzetben lenni. De be kell látnom, kettőnk közül inkább ő a sidhe, mint én. Ez elborzaszt.

Hozzáérek a falhoz, miközben Khart materializálódik. A Domb kinyúl felém, s egy hosszú, Necraditra tekintettel most épp fekete köpeny csavarodik körém. Rengeteg belsőzsebe és titkos zuga van; a bő kabátban jó néhány tündér lapul. Az én tündérkéim./

- Találkoztunk már /jegyzem meg úgy, mintha az időjárásról csevegnék./ A Tűz és a Jég. Szép menet lesz, húgom /dünnyögöm magam elé./ Akkor, mehetünk? /fordulok vissza Tessa felé már az ajtóból. Kíváncsi vagyok, mi fog ebből kisülni. De végül is teljesen mindegy. Vagy meghalok, vagy nem - de akkor már ezt a nőt is magammal viszem./

(55)

[Tessa T'Ziczmesa]

*Eoryann - [2900. augusztus 30.]*

- Kérlek! Igen udvariatlan lenne ilyesmit mondani bárkiről is. /mondom nyájas-elegáns modorban. Csupa jókedv, vörös csillám, szikrázó pompa vagyok, olyan fénylő és hazug, mint bárki közülünk. Azonban a felszín alatt megjegyzek mindent amit mond, az összes újdonság érdekel. A szavai nyomot hagynak bennem, a meglepően tiszta pillanata kellemes csalódás, amit a megfelelően kezelek, látszólag sehogy.
Aztán közelebb lépek, a mosolyom még sugárzóbb lesz, a hangom akár ezer csengettyű által komponált tiszta kristályfüttyű dallam, annyi melegséggel és barátságossággal, hogy szinte már túlzás lenne, de csak ha egy hajszálnyival tovább mennék.
Azonban ezek voltunk mi. A hazugságok és torzítások mesterei, akik mindent addig csűrtek és csavartak, amíg már-már mássá lett, de azelőtt egy pillanattal megálltak, és soha nem estek át a határon, amit ezerszer ostromoltak meg./
- Mind meg vagyunk átkozva. A te átkod azonban talán mindannyiunkénál hatalmasabb, ezért becsülöm az erőd, amiért viseled ezt a terhet. Nem akartalak tehát lehordani, csupán rámutatnék, hogy talán pont ez az, amiért egy társat adtak melléd. A változás, hogy máshogy cselekedj, hogy kitörj a béklyódból, levesd az átkot.
/Itt kis szünetet tartok, látszólag hatásszünetet, valójában próbálok választ adni a teljes káoszra, ami a szavaiból kicseng./
- Megértem a vonakodásod, engem is taszít az a hely! Azonban ahogy mondtad kénytelenek vagyunk oda menni, akkor pedig viseljük el a dolgot és lépjünk túl rajta, azt hiszem ez az egyetlen amit tehetünk. /mondtam együtt érzően, pedig valójában csak untatott ez az összefüggéstelen hülyeség, ami áradt ebből a nőből. Néha elgondolkoztam rajta hogy maradt életben ennyi ideig ilyen elborult elmével.... de a Domb titkai néha kifürkészhetetlenek.
Az utolsó szavaira egyik lángszín szemöldököm feljebb szalad, de nem fűzök megjegyzést a dologhoz. Nekem nem rémlik a találkozás, vagy legalábbis a lényem tudatos része nem tud ilyesmit felidézni, de elmélyedek, hátha találok valamit... A szavaira pedig csak biccentek./
- Igen, én készen állok, minél hamarabb indulunk, annál előbb térünk vissza. /somolygok. Magamat nem féltettem attól akihez tartottam, a nő pedig nem érdekelt, akkor mégis mi baj lehetne?/

(212)

[Eoryann Qaeriss]

[2900. augusztus 30.]

/Talán nem is Draechen érkezését kellett volna várnom, hanem az övét. Talán Tessa az, akiért várnom kellett. Akinek az úmutatására harminc évet kellett várnom. Ezt a gondolatot nem nagyon tudom hová rakni, inkább, hogy lefoglaljam magam, elrendezem köpönyegem redőit, majd felhajtom az ébenfekete csuklyát őszi hajkoronámra. Mindig is tudtam, hogy rossz helyen és időben születtem, s a létezés egy különös dolog, mégis, miközben kilépek a lakosztályomból lelkem mélyén irigyen figyelem ezt a különös nőt, aki mellettem lépdel. Neki megadatott, hogy beteljesítse a sorsát. Talán világéletében sidhe volt még emberi bőrében is a múltban, talán az időkutatás volt az, aki megadta neki a teljes életet. Megmosolygom ezt a gondolatot, hiszen ezt azt jelenti, hogy Tessa igenis függ valamitől - valakiktől. Ez pedig a Valhalla. Közelebb kell férkőznöm az Időkutatási Intézethez, be kell jutnom a belső körökbe. Ez ugyanis azt eredményezi, hogy kedvem szerint küldhetem vissza ezeket a mocskokat oda, ahonnan jöttek.

A Domb folyosóin lépdelve hosszas, mély hallgatásba burkolódzom. Én megyek elöl, nem nézek hátra. Mellettünk elhalad egy-egy lakótárs, de rám egyáltalán nem figyelnek oda. Ez nem zavar, örülök neki, hogy nem kell leállnom csevegni, bonyolult mondatokat szőni, rafináltan megszerkesztett szálakat mozgatni. Ugyanis ez jelen pillanatban nem megy. Oly sokáig voltam távol a saját társadalmamtól, hogy elfelejtettem a praktikákat. Szerencsére ezt sokan betudják a betegségemnek, ám én inkább úgy érzem: ezen talpnyalók és köpönyegforgatók felett állok. Kinőttem az ármánykodást és a féktelen gyűlöletet. Egy dolog fertőz csak: testvéreim elpusztításának gondolata.

Nem próbálok meg értelmetlen csevegést kezdeményezni az Üveg Hölgyével. Már megtudtam róla azt, amit feltétlen szükséges. Saját gyengeségemmel is tisztában vagyok. Továbbra is szótlanul haladok előre a teleportkapuk irányába. Ujjamon fényeges csillagként villan meg néha-néha szerelmem ajándéka, más nem uralkodik a jelenlétemről. Pille könnyen lépek, hangtalanul suhanok az árnyak mellett. Tessa mögöttem a szöges ellentétem lehetne, annyira ragyog és fénylik a Domb csarnokaiban. Pár perc múlva meg is érkezünk a Domb kijáratához. A teleportkapu már fénylik a távolban, a jeges táj felerősíti ragyogását. Biztos lépekkel közeledek./

- Uclysse - Necradit /suttogom határozottan, majd egybeolvadok a térrel és az idővel. Feketeségem elnyeli a kékség./

(56)

[Tessa T'Ziczmesa]

*Eoryann - [2900. augusztus 30.]*

/Örömmel vettem, hogy a másik sidhe felhagyott az értelmetlen káosszal, amit a mondandójának kéne neveznem. Azonban rövid időnek elég volt eltelnie, hogy rájöjjek, talán mégse a barátom a csend. Ahogy közeledett az indulás pillanata, ahogy a másik magára vette köntösét én pedig a szívem burkoltam utazógúnyába ismét felúszott a ködből tudatom peremén, hogy hová tartok, illetve leginkább az, hogy kihez. A szívem még mindig nem akarta elfogadni azt, amit a fejem hinni akart. a lelkem vergődött, akár egy aranykalickába zárt sólyom. Akartam hinni, de nem mertem. Ha átvernének, a felismerés és rádöbbenés pillanata túl fájdalmas lenne.
Elengedtem már egyszer a gyermekeim, tovább léptem. Egy még mindig vérző, de már forradó seb volt az, amit a levél most ismét feltépett, és jobban vérzett, mint eddig bármikor.

Ehhez hasonló gondolatok kavarogtam a fejemben, miközben a köpenybe burkolt alak után sétáltam az arannyal futtatott fehér márvány folyosókon. Néha az arany erezet visszatükrözte az arcom, azt az éterien tökéletes lényt, akivé váltam. A láng ezernyi színében izzó földig érő hajkoronát, a gyűrűs szempárt, aminek tökéletes íve csak még elegánsabbá tette az arcom. Aranyos bőröm ragyogását csak még jobban kiemelte a ruhám vöröses szikrázása. Khar is ott sétált a jobbomon éberen figyelve helyettem is.
Néha össze-összefutottunk egy-egy arany sidhevel, akiket fensőbbséges biccentéssel üdvözöltem csak, éppen úgy, mintha mind alacsonyabb rendűek lennének. Hisz azok is voltak. Persze a többség nem tudta ki vagyok igazából, a bátyám még nem állt készen rá, hogy visszatérjünk és visszavegyük, ami minket illet.

Végül kiértünk a Dombból. Legszívesebben felsóhajtottam volna, de nem tettem. Rezzenéstelen arccal követtem a csuklyás alakot a kapuig, aminek földöntúli fénye még mindig megbabonázott. Mintha Danu szemébe pillanthattam volna egy pillanatra. Szinte egyszerre ejtettem ki a szavakat ideiglenes társammal./
- Uclysse - Necradit. /búgtam bele a téli szélbe. Hangom zengett, akár aranyharangok megindító csengése. Aztán felolvadtam a fényben, ragyogás a ragyogásban, hogy átszáguldjak a mágikus mindenségen megjelenve az örök éjszaka birodalmában, talán viszontlátva a fiamat..../

(213)