Vadvirágos mezők

[Alyara Nirois]

A Napfényes udvarhoz közel húzódó gyönyörű napsütéses mezők. A távolban látszanak a hegyek.

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Legion]

/Az utam túlnyomó részt zavartalanul telt, csak egy két helyen találkoztam a két "város" között elszórtan emberekkel. Ahogy közeledtem a tündérek városához, legalábbis e ként jelölte a térképlemez, egyre bujább növényzet fogadott. Különös volt látni, hogy ezen a világon, ahol úgy tűnik csak egyetlen szuperkontinens van, szinte látható határvonalak húzódnak az egyes területek között. Altmyrca melankólikus erdeit szinte egy szempillantás alatt váltotta fel a buja őserdő és az ezernyi színben pompázó rétek./
+ Oké, valami dombokat kéne keresnem ha jól értelmezem a leírást.
/Megálltam a magasban és lebegve szemlélődtem. A távolban láttam olyasmit, ami engem dombra emlékeztetett, de városnak se híre se hamva. Bár már kezdtem sejteni, hogy nem a hagyományos értelemben kell vennem azt, hogy város. Nagyot sóhajtottam és megdörgöltem az arcom és a szemem./
+ Kezdek elfáradni és már magasan áll a nap. Eszek előbb, utána keresem tovább.
/Így hát még néhány percig repültem, végül egy gyönyörű mezőn szálltam le. A fülemben még mindig ott csengtek az egyik sidhe szavai a szentélyből. Nem tudom, de távoztamban is elértek szavai. Mint ha maga a szél hordta volna a szavát./
+ Végül is, Lyn parancsolt a víznek, lehet hogy ez az illető a szélnek. Minden esetre ő az egyetlen közülük, aki úgy tűnt nem élvezetből pusztított. Hát majd meglátjuk.
/Egy darabig elmerengtem azon, hogy vajon hogyan tudnék kapcsolatba lépni vele, már ha egyáltalán itt van. De túl sok ötletem nem volt, így a legegyszerűbb megoldást választottam. Hagytam hogy ők találjanak meg, még segítettem is nekik. Összegyűjtöttem a hatalmamat, összepréseltem egy gömbbé míg szinte ki nem robbant belőlem, aztán néhány szívdobbanásnyi ideig hagytam, hogy szabadon áramoljon. A mágikus áramlatok megbolydultak körülöttem s hatalmam, akár egy gigantikus jelzőfény, úgy lobogott a mágia világában. Végül leültem, kényelembe helyezve magam egy fa tövében és amíg vártam, ettem pár falatot./

[121]

[Rabraquat]

Előzmény
*Éadrom*

/Pár nap múlva kisétáltam a dombból. Furcsa volt a vegyes fogadtatás, de egyelőre semmilyen konfliktusban nem volt részem. Tudom, hogy Drabussus fel fog keresni, hiszen névlegesen ő a király, a domb irányítása viszont az enyém, ami elég sok mindent jelent... Neki viszont nem sok jót. Ki kellett szellőztetni tehát a fejemet, ezért hagytam el szeretett dombunkat. Újra felemelkedtem és repültem, mert egyszerűen határtalan szabadságot ad a repülés, és élvezem is. Bár stílusos lett volna az is, ha motorozom, de már olyan régen repültem magamhoz képest, hogy már majd' beleőrültem. De most újra a levegőt szelem, igaz, nem kell túl sokáig repülnöm, hogy megtaláljam az ismeretlen mágia forrását, ami szinte belehasított a lelkembe, amikor kiléptem a dombból. Az Éadrom nevű angyalt egyből felismerem, hiszen nem túl régen váltunk el a szentélynél. Elegánsan landoltam mellette, és kérdően néztem rá. + Vajon megnyugodott már? Nagyon kiborult legutóbb... Mégis csak egy angyal, velük jóban vagyunk elméletileg.+ Morfondírozom, miközben figyelem a meditációt./
- Üdv Éadrom, a szél legyen veled! Mi hozott szerény hajlékunkba? /Érdeklődőm tőle, de csak halkan szólítom meg, nehogy megzavarjam a dolgában. Ha nagyon belemélyedt nem fog kizökkenni, ha meg nem, nos akkor beszélgetünk vélhetőleg./

(316)

[Legion]

/Nem kellett sokáig várnom, fel is bukkant az egyik sidhe. Sőt, úgy tűnt szerencsém van, ugyanaz, akit a szentélyben láttam. Legalábbis nagyon hasonlított rá./
- Üdv, ne haragudj, de én nem tudom a neved. Őszintén szólva, nem tudom mi hozott ide. A szentélyben történtek után amúgy se tudom hova mehetnék. De megkaptam az üzeneted. Őszintén, te is úgy gondolod, hogy mindenképpen pusztítani kellett volna? Azt még le tudom nyelni, hogy egyeseknek nem sokat számít az élet és szemrebbenés nélkül feláldoznak ártatlanokat. De genocídium? Ezt ti sem gondolhattátok komolyan! Ezt még Lynarin se gondolhatta komolyan! Ha nincs ott az a manó, akkor a Föld népeinek legjava talán már nem is létezne. Még szerencse, hogy ott volt és képes volt megállítani azt a teremtményt. De ha már itt vagyunk, el tudnád magyarázni, hogy mégis mi az Isten búbánatos, kékeres....szóval, hogy mi történt ott?
/Egy pillanatra megint éreztem hogy felfortyanok, de sikerrel uralkodtam magamon. Talán a táj vagy az hogy mégse pusztítottuk el a világot, nem tudom, de valahogy jobban tudtam uralkodni magamon. És furcsa mód, mint ha a világot belengő mágiát is közelebb éreztem volna magamhoz. Letéptem egy fűszálat és morzsolgatni kezdtem, amolyan kényszercselekvésként./
+ Eh, mibe keverem már megint magam.

[122]

[Rabraquat]

*Éadrom*

/Az anygal nem sokáig teketóriázik, halmazati büntetésként mert megzavartam, kérdésekkel bombáz engem. Némileg adok neki igazat is, de ha nem látja át, hogy szükséges volt a szertartás, akkor vagy szimplán idióta, vagy nem fogja fel, hogy vannak olyan dolgok, amit muszáj meglépni, még akkor is, ha ellenünkre van./
- Rabraquat vagyok, a Levegő Lordja, jó Éadrom. Hmm, ez elég fantasysan hangzott. /Eltűnődöm, pedig régen nem voltam ilyen szentimentális. Fantasyt meg kerültem, az akciófilmek jobban lázba hoztak, mint bármi más. De az már olyan távolinak tűnik, mintha évszázadokkal ezelőtt lett volna. Mondjuk, így is van. Mellé telepedek, hosszú hajam félresöpröm, még gyakorolnom kell ezt is. Vagy a mágiámmal fogom féken tartani a rakoncátlan hajzuhatagot./
- Nézzük sorjában. Anolgelis megfelelő hely számodra, de ha csak ki akarod engedni magad, a H'Sekirati menedék tárt karokkal vár. Igen, míg birtokoltam a Vének hatalmát, nagyon sok mindent meg tudtam. A múltról és a jövőről is egyaránt. Próbáltam úgy figyelni, hogy ha elveszik a varázs, a nekem kellő információk megmaradjanak, mert jól tudtam, hogy esélyem sincs mindent megtartani. /A hangomból bölcselet árad, de ez nem az én bölcseletem, hanem a Véneké, és azok mágiájáénak maradványaié./
- Úgy gondolom szükséges volt, bár tény, hogy a sötét királynő nem lett volna rest feláldozni akár magát is. Tudtam, hogy a goblin kulcskérdés lesz, és nagyon reménykedtem, hogy megteszi, amit kell, bár ezt elősegíteni nem maradt erőm. Az ötödik elemhez szükség volt az összes bennem és Tessában lévő varázsra. Az, hogy ott volt a goblin nem szerencse volt, valaki okkal küldte oda, de már nem maradt rá figyelmem kideríteni, hogy ki az. A lényeg, hogy Danu megtisztult az idegen fertőzéstől, mindenki megmaradt. Vitatkozhatnánk, hogy mi lett volna ha... Felesleges. Nem az történt. A lény meghasonlott és csak Danura koncentrálva kimerítette éhségét arra, hogy megtisztítsa. Úgy gondolom Danu meghálálta a tettünket, például nekem, egy múltbélinek adományozta a sidhek koronáját és a domb kegyelmét. Ha az Istennőnknek megérte, akkor mindenkinek meg kellett, hogy érje. /Itt megállok, hagyok egy kis időt az információk feldolgozására. Egy név ugrik be az elmémbe akaratlanul, Vérerdő Virága. Elhúztam a számat egy pillanatra, talán nem vette észre, vagy nem érdekli majd különösebben. Egyelőre várom, hogy megeméssze a dolgokat./

(317)

[Legion]

- Hát igen, elég fantasys volt. Ezek szerint te se itt születtél. Örülök hogy megismerhetlek Rabraquat. Bár még lehet hogy megbánom ezt is. De azt, hogy nem tudom hova mehetnék nem így értettem. Kétlem hogy az angyalok között most tárt karokkal fogadnának. Kicsit most nehezen találnám meg a helyem bárhol, de ezt hagyjuk is.
/Végighallgatom okfejtését de csak a fejem csóválom. /
- Érdekes, te is csak ugyanazt mondod mint azok a bolondok. Csak kacifántosabban fogalmazva. Hangoztathatjátok fennen azt, hogy ez a Danu adta nektek az utasításokat. De ez akkor is a ti döntésetek volt. Ti hazardíroztatok milliárdnyi élettel. Nem tudom nálatok hogy zajlottak a dolgok, de a mi oldalunkon rajtam kívül mindenki olyan vakon ugrott, hogy inkább éreztem magam marhák között mint angyalok között. Persze, hit kérdése a dolog. Itt úgy tűnik mindenki vagy vakon hisz ebben a Danuban, vagy pedig túl ostoba ahhoz, hogy kérdéseket tegyen fel. Akár így akár úgy, de így nagyon könnyen lehet irányítani bárkit. Had kérdezzek valamit. Ti kerestetek más megoldás? Vagy számotokra ennyire könnyen jön a fél világ kiirtása? De persze az ember biztosan sokak életét hajlandó feláldozni egy koronáért. Kíváncsi lennék, hogy vajon milyen ígéretekkel lehetett megrontani az ott lévő angyalokat. Mond hát Rabraquat, sidhék királya, hát tényleg olyan romlott a világotok mint ahogy azt nekem mutatja?
/Eldobtam a kezemből az összegyűrt fűszálat és az ég felé tekintettem./
- Nem fölösleges arról beszélni, hogy mi lett volna ha. Mert lehet, hogy legközelebb ti is rajta vesztetek. Most csak három ártatlan lelket adtatok az enyészetnek. De mi lesz, ha legközelebb nem három hanem háromszáz vagy hárommillió áldozat lesz. Mi lesz, ha legközelebb ismeretlenek helyett a szerelmedet, vagy gyermekedet kellene feláldoznod? Kész lennél mindent eldobni, csak mert valaki azt állítja, hogy Danu akarata?

[123]

[Rabraquat]

*Éadrom*

- Ne kételkedj bennük. Vagyis a fogadtatásban... /Jegyzem meg, mert elég élesen bírálta az egész akciót a szentélyben. Pedig szükséges volt, csak ő még ezt nem tudja, saját siralmai elvakítják./
- Először is, ne sértegesd az Istennőt, akinek a szeretetéből te is születtél. /A morcos képem bemutatom neki, de csak nem kéne kinyírnom egy angyalt, mert elborult az elméje egy pillanatra. Nyugalom nagyúr./
- Másrészt nem vagyok király, ne legyél illetlen egy olyan cím adományozásával, ami nem illet meg jelenleg. A koronát rám bízták, a domb és Danu engem választott, de nem vagyok király még. /Egy kis felvilágosítás sosem árt, de folytatnom kell. Nem fogom győzködni, elmondom a tényeket, és ő azt kezd vele, amit akar./
- Harmadrészt nem ígért semmit nekem Danu, csak a segítségemet kérte. Még a Vének, akiknek a mágiája olyan ősi, hogy már maga a tudata elpusztítja az egyszerű lényeket, még ők is belátták, hogy szükséges Danu megtisztítása. A földanya teremtette ide a lelkeket, a betolakodók pedig megfertőzték őt. Ha nem sikerült volna, Danu lassan elenyészik és mi is kihalunk, veled együtt. Több millió varázslatos lény. Nem minden fekete és fehér. A királynő is úgy gondolkodott, ahogy te, csak éppen a másik oldalról. Szerencsére mindig vannak titkos ütőkártyák, mit gondolsz ki küldte oda a goblint? Ki adta a kezébe a köveket? /Kicsit indulatosabban adta elő magam, mint ahogy szerettem volna, így egy kicsit leállítottam magam, a felragyogó fényem is kihuny, ahogy egyre jobban önuralmat gyakorlok./
- Három lélek? A szentélyben nem halt meg senki, lelkük visszatért a porhüvelyükbe. /Nem tudok másik három lélekről, ha tudtam is elszivárgott az információ már./
- Nem lehet minden fekete és fehér. /Ismétlem magam. Én, aki Danu mágiájából vagyok , belőle születtem még akkor is, ha a fátyol segítette ezt elő, sosem kételkedem az Istennőben. Ő tudta, hogy ott lesz a goblin, bárki bármit is mond.../
- Elfogadom azt, hogy nem értesz ezzel egyet, hogy sokak halljanak meg, én sem értettem egyet, de a kezeim meg voltak kötve. Ha nem lettek volna... Nem tudom, hogy mi lett volna. De mivel minden jól alakult, senki sem halt meg, nem értelek, hogy miért nem emelkedsz felül ezen. Rengeteg dolog lesz még, ami nem fog tetszeni neked, hidd el, azokhoz ez csak jótékony hatás volt... /Ezt nem tudom, hogy miért mondtam, de bevillant valami éppen akkor, ami azóta már nincs meg. Megrázom a fejem, majd az angyalra nézek újra./
- Sidhék királya. Jól hangzik. Klári bepisilne örömében. /Szomorkás vigyorra húzódik a szám, a fájdalom kilátszik mögüle. De mégis, jól hangzik, és egyszer nagyon nagy bajban leszek. Amikortól én leszek a király./

(318)

[Legion]

- A történtek után, nem tudok nem kételkedni bennük. Legalábbis egyesekben. De ki vagyok én, hogy a Nagy Lucifert bíráljam, igaz? A pokolba is követtem volna, sőt, talán meg is tettem már párszor. Az gondoltam, úgy tűnik nagy naívan. Hogy ha ilyen múltja van két embernek, akkor legalább megbíznak egymásban. Jó persze, nem vagyok teljesen ugyanaz, még nem, de valahogy nem tetszik az ostoba bábu szerepe. Mert lehet, hogy ti sok mindenről tudtatok, mi viszont csak a sötétben tapogatóztunk. És mint a szentélyben is mondtam, korábban szó nem volt áldozatokról, sőt tagadták azt hogy ilyenre készülnének.

/Lehajtom és megcsóválom a fejem. Egy feltüzelt jehova tanúja se adhatta volna jobban elő a mondandóját mint a sidhék leendő királya./
- Tudod mi ezzel az egyetlen baj. Hogy nem szól mindenkihez egyenként Isten. Ha így tett volna, akkor én is minden részletről, minden lehetőségről tudtam volna és nem csak egy bábu lettem volna akit dróton rángatnak. Presze, megértem, Hit kérdése az egész. Alig néhány napja még ajándékot keresgéltem egy poros kis boltban. Most pedig itt vagyok egy világban, ahol az angyalok semmivel nem tisztábbak mint a részeg a kocsmában. A felhőkön sétálgatok és lángoló kardokat varázsolok elő a semmiből. És itt ücsörgök egy mezőn, egy királlyal aki mégse az, de gond nélkül lebonthatna egy fél várost. Nem tudom ki volt az a nagyon okos, aki ezt az egészet kitalálta. De ez eddigi életem legkaotikusabb hete. Örülök ha ép ésszel átvészelem. Nem tudom hogy te mit láttál amit én nem, mert én igen is láttam három lelket kiszakadni a testéből. És tudod mi volt a legszörnyűbb az egészben. Hogy ott álltam tehetetlenül, és csak azt bámultam, hogy Lucifer milyen elégedett magával. De ha azt mondod élnek, elhiszem. De a lényegen ez se változtat. Mert akárkik is vagyunk, nem dobálózhatunk mások életével kényünkre kedvünkre. Csakis emiatt nem tudok felülemelkedni a történteken. Mert most lehet, hogy nem halt meg senki, de mi lesz legközelebb? Az a baj az emberekkel, hogy ragaszkodnak a bevállt dolgokhoz, és a hatalom könnyen a fejükbe száll. Legközelebb se restelnek majd életeket kioltani, csak hogy elérjék céljaikat. Vagy ha ennyire biztosak voltatok a dolgotokban, ha Isten ilyen pontos utasításokat adott, akkor miért kellett előlünk titkolózni? Akkor mire volt jó a színjáték?

/Kezdem lassan feltüzelni magam, de megpróbálok tárgyilagos maradni, nem sok sikerrel. Végül leeresztem a fejem és már magamon kacagok./
- Nevess ki nyugodtan. De nekem az angyalok mindig is a tiszta jóságot testesítették meg. Én mindig hittem abban, hogy van fekete és fehér. Hogy vannak olyan dolgok, amiket semmilyen gonoszság nem ronthat meg. Erre itt vagyok és átkozom az angyalokat és titeket, holott én is részt vettem ebben az egészben. Ne haragudj, de ezen egyszerűen muszáj nevetnem. Klári? A húgod...volt?


[124]

[Rabraquat]

*Éadrom*

/Hallgatom az angyalt, aki egy kicsit visszavesz a mondandója éléből. Így azért mindjárt más, a leányzó fekvése, vagy az angyal üldögélése. Kezdtem megérteni, hogy mi a baja igazából, de én erről nem tehetek, hogy őt átverték, vagy nem tájékoztatták eléggé./
- Mindig is ez volt, csak a varázslények rejtőztek. Mindig is ők irányítottak, csak nem nyilvánosan, meglepődnél, ha találkoznál olyan arccal, aki már a mi időnkben is létezett... De megértem, hogy zavar ez. Engem is zavart, mert én, amióta itt vagyok folyamatosan ezt teszik velem. Most volt először, hogy kérték a részvétemet. Danu nem szól mindenkihez, Luciferhez sem szólt véleményem szerint. Ő és a királynő a fekete, te pedig a fehér. Nem lesz ilyen mértékű dolog még egyszer, illetve nem vagyunk képesek még egyszer ezt létrehozni. Ha Danu meghal, azt innentől csakis magunknak köszönhetjük, habár ezt most már nehezen tudom elképzelni. Szóval, ha lesz lélekáldozat, azt a fekete oldalon keresd, márpedig az biztos, hogy létezik, még ha én nem csak két oldalt látok. Te viszont maradj meg ilyennek, te vagy az, aki számomra megtestesíti az angyalokat. /Meghúzom a vállam, mert tényleg ilyennek, tiszta lelkűnek képzelek egy normális angyalt./
- Ilyen a világ, attól, hogy romba dönthetnék egy várost, vagy bárkit elpusztíthatnék, aki lélegzik, még nem teszem meg, és nem is fogom. Attól, hogy ilyen erőkkel rendelkezünk, muszáj álcát hordanunk, ami az évezredek alatt formálissá avanzsálódott, azért vagyunk jobbak, vagy épp felsőbbrendűek másoknál. Ha ez ésszel is párosul nincs gond. Remélem én a nincs gond kategóriába tartozom. /Morfondírozom felé, Majd még válaszolok neki, rengeteg kérdést tett fel./
- Az, hogy Lucifer mit mondott el a kisebb angyaloknak, nekünk nem volt beleszólásunk és tudomásunk sem. Nyilvánvalóan ismert titeket és valószínűleg visszautasították volna, ha jól gondolom. /Nézek rá szkeptikusan, mert fogalmam sincs, hogy mi az igazság. Nevetése halvány mosolyra késztet, igazat adok neki. Klári említése azonban elveszi a jókedvemet, de nem mutatom ki./
- Ő a szerelem volt, míg meg nem halt. Vagyis... vérszolgát csináltak belőle, de nem hiszem, hogy jelentek már számára valamit. A mondat, csak jó emlékek idézett bennem, mert az a lány... Kiakadnál tőle. /Beharapom az ajkaimat, mert bár szavaim igazak, a reményt még nem vesztettem el teljesen, és még a hangulatom is egy fokkal jobb lesz a gondolattól. Maximum lesz miért majd dühösnek lennem, ha találkozunk valaha./
- Egy verseny addig a felhőig? /Vigyorogva vonok vállat, miközben mutatom a távoli felhőt. Még egy király jelölt is szórakozhat, nem?/

(319)

[Legion]

- Nem, azt hiszem már nem lepődnék meg. Már nem. Nem tudom, azok alapján az emlékeim alapján amik már visszatértek, nem így emlékeztem Luciferre. Talán, ha visszakapnám minden életem emlékeit, akkor könnyebb lenne megérteni a dolgokat. De valahogy tartok a dologtól . Végül is, mi van ha én is ugyanolyan romlott voltam mint ők?
/Forgatom a kezemben az amulettet és eljátszom a gondolattal, hogy visszakérjem az angyallelkem. /

- Kösz ez jól esett!
/Nem tudom nem megköszönni az angyalos megjegyzését. Még ha nem is ismerjük egymást igazán, azért jól tud esni, ha nem nézi mindenki naív bolondnak./

- Na ebben igazad van. Ha ezzel kezdi Lucifer, valószínüleg ott helyben nyomtam volna le a torkán a köveit. Nem, azt hiszem megpróbáltam volna lebeszélni, mint ahogy Lynarint is megpróbáltam jó útra téríteni. És egész a szentélyig biztos voltam benne, hogy ha akarja visszavezethetem a fénybe, de nem tudom. Áh a fenébe, milyen angyal lennék, ha ilyen könnyen feladom. Bármit is próbált meg tenni, valahol még lennie kell benne is jónak, és elő lehet még hozni. Van számára is remény.

/Összehúzott szemöldökkel hallgatom azt, amit a szerelméről mond. /
- Kiakadnék tőle? Biztos aranyos lány. Hát figyelj, arról gőzöm nincs, hogy mi az a vérszolga, de nem hangzik túl jól. Viszont nekem úgy tűnik, hogy nem is pontosan halált jelent. Tehát még megmenthető! A kérdés már csak az, hogy mire vársz? Persze, király ként biztos könnyebb. Mindegy, a te dolgod és te valószínüleg jobban is értesz az ilyesmihez. Viszont ha valaha úgy döntenél, hogy ideje visszaszerezned a szerelmed, szólj nyugodtan. Ha hatalmamban áll, segítek neked. Ha nem, hát majd bíztatlak.

/Megnézem magamnak a felhőt amit mutat és elmosolyodok./
- Verseny? Én benne vagyok! Hajrá!
/Ellököm magam a földtől és még mielőtt rendesen lábra állhatnék el is rugaszkodok. Teljes sebességgel lövöm ki magam a felhő irányába. /


[125]

[Rabraquat]

*Éadrom*

- Erről csak te dönthetsz, de nem hiszem, hogy olyan rossz ötlet lenne. Tudod, mint az emlékmásban. Más ember lett Schwarciból, miután visszakapta az emlékeit, mert tanult azokból is. /Ebből a beszélgetésből kevesen érthetnek bármit is, de az egy jó akciófilm volt, talán Éadrom is látta. Csak legyintek könnyedén, amikor megköszöni a bókot, ami nem bók volt számomra, hanem kinyilatkoztatás./
- Hát nem tudom. Lynarin nem tűnik olyan nagyon meggyőzhetőnek, ráadásul hatalmas is, ami egy kicsit elvette a józan eszét. Bár tény, hogy általában Danu kedvére cselekszik, inkább a módszerei megkérdőjelezhetőek. De a Holdfényes udvar királynőjénél ez nem meglepő, úgy gondolom. De azért sok sikert, Luke! /Elmosolyodom a végére, mert eléggé Vader-Luke párhuzamosan fejtette ki ez irányú véleményét. Klári kérdésénél már újra belendül, bizonyítja igazi angyali mivoltát./
- A vérszolgaság... Nos, egy vámpír szolgája és még szereti is, amit csinál. Ahogy egyre többször iszik majd mestere véréből, úgy érzi magáénak a vámpír céljait, átveheti bizonyos képességeit, csak őt nem bántja a nap. Szóval ő már nem az a Klári aki volt és sajnos soha nem is lehet már ugyanaz. Ő most már Vérerdő Virága. /Túlságosan tárgyilagosan beszéltem róla, ami egyet jelent azzal, hogy nagy részben már lemondtam a volt csajomról. De, nem hiszem, hogy van ellene orvosság, ha elpusztulna a vámpír, talán még bele is halna. Akkor ugyanott vagyunk... Megtöröm a jeget a repüléssel, és Éadrom kapva-kap az alkalmon. Én sem vagyok rest, azonnal utánamegyek, majd kérem a levegőt, hogy segítsen. Utolérem természetesen, hiszen az elem őt alig észrevehetően hátráltatja, miközben engem segít. Persze, valószínűleg egyébként is gyorsabb lennék. Egy csuklónyival nyerek, amikor berobbanok a felhőbe és kibukok a másik oldalon. Azért arra figyeltem, hogy ne legyen túl egyoldalú a verseny. Pörögve repülök mellé és a kezemet nyújtom./
- Nem rossz, egy angyalhoz képest. /Felkacagok, mert most igazán "elememben" érzem magam./

(320)

[Legion]

- Kösz. Bár ha ilyen tempót diktálsz csak széllel, akkor inkább nem akarom tudni, hogy mire vagy képes egy kiadós káposztásbab után.
/Ráléptem a célpontul szolgáló felhő peremére és elfogadom a kinyújtott kezet./
- Majd gyakorlok még, új nekem a repülés. Egy hete még mindenhova gyalog jártam.
/Mosolyogva nézek el a nap irányába./
- Tudod, semmi nem lehetetlen. És most nem csak Lynarinról van szó, de a te Kláridról is. Bármi lehetséges, amíg a magunk fajta nem adja fel. Hm... a vámpírokon kívül ki tudhat legtöbbet erről a vérszolgaságról? Bocsánat, csak a magam ügyében kicsit meg vagyok akadva, de hátha más szemszögből olyat is meglátok amit......
/Arcon csapom magam a felismeréstől./
- Oké, hivatalosan is hülye vagyok. Itt nyavajgok Lucifer miatt és pont annak a véleményét nem kértem ki, aki rávilágíthatna a dolgokra. Mellesleg a menedék amit említettél, az mi?
/Gyors fejszámolást végzek a városok távolságáról. Pontosan nem tudtam megjegyezni a térképlemezen lévő távolságokat, de körülbelül tudtam, hogy mekkora út áll még előttem./
- Hm... valahogy kerítenem kéne egy autót vagy valamit. Nekem ezektől a térkapuktól még a tollaim is reszketnek. Na mindegy, kocsihoz pénz kell, pénzhez meló, és ahogy elnézem se kertészre, se informatikusra nincs itt szükség. Úgyhogy egyenlőre marad a repülés. Arra gondoltam, hogy felfedezem kicsit ezt a világot mielőtt bármibe belekezdek. Ha találok valamit erről a vérszolgaságról, majd megüzenem.
/Kissé csapongtak a gondolataim, mivel egyszerre több gondolatmenetet követtem. Már lassan én is kezdtem belezavarodni ezért gyorsan új mederbe tereltem gondolataimat./
- Mesélnél nekem a népedről, csak úgy dióhéjban!

(126)

[Rabraquat]

*Éadrom*

- Nagy durranás lenne az biztos... / Felkacagok, legalább van humorérzéke a fiatal angyalnak./
- Ismerős érzés, de én sem vagyok itt túl régóta, nagyjából egy éve. Bár ez alatt az egy év alatt több történt velem, mint a XXI. században, még akkor is, ha ott maradtam volna. Szerintem egy év alatt húszat öregedtem, de szerencsére ez nem fog soha meglátszani. /Ráülök a felhőre, igazán jól érzem magam a magasban, Éadrom pedig jó fejnek tűnik továbbra is./
- Azért vannak olyan dolgok, amikkel ugye lehet tenni valamit, csak nem biztos, hogy megéri. Nem tudom, hogy ha megszakadna a kötelék, nem sérülne-e a lelke. Lynarin vámpír is, nem csak sidhe. Szóval érdeklődhetsz nála majd erről is, egyelőre nekem fel kell építenem magam köré a dolgokat. Nem egyszerű, most pár napig elbeszélgettem dombbal, sok mindent tudok. A mostani király nem örül nekem, de ez természetes, viszont a domb nem engedelmeskedik neki. Én pedig nem vagyok még felkészült sem az uralkodásra, sem semmire. Tanulnom kell, de szerencsére elég jól megy. /Meghúzom a vállaim, beletörődtem már, hogy nem vagyok egy a sok közül. Sajnos ennek felelősségvonzata is van, amihez nem vagyok hozzászokva.../
- H'Sekirat negyedik szintjén áll a menedék. Bárkit befogadnak, az igazgató pedig szívességért cserébe elszállásol. Ez lehet, hogy takarítás, de lehet, hogy nagyobb, a képességektől függ, de nem kér illegális dolgot, úgy tudom... /Ebben mondjuk nem vagyok teljesen biztos, hiszen ez csak olyan mellékes információként jutott el hozzám./
- Nekem van egy motorom, nagyon baba. A térkapuk teljesen tökéletesen működnek, egy Onuris nevű sidhe az alkotójuk, de megértem, hogy ódzkodsz. Eleinte én is ezt csináltam... mondjuk amióta repülök, nagyon ritkán térkapuzom. Köszönöm, hogy gondolsz majd rám. /Megjegyzem neki ezt is, hagy ismerjen meg még jobban. Sosem baj, ha esetleg lesz az angyalok közt is támogatóm./
- Hú, dióhéjban? Megpróbálom. /Itt egy kicsit elgondolkodom, majd belefogok./ Először egy egységes nép volt, Danu kegyelméből, majd ketté váltak arany és fekete sidhekre. A legfőbb különbség az, hogy míg Lynarinék bárkit befogadnak és párosodnak, az Arany Sidhek csakis tiszta vérű sidhekkel nemzenek gyermekeket. Nagyon nehezen születik bárki is, a shidhek is fogyatkoznak. Majd talán most, a vérfrissítés érkeztével megoldódik ez a probléma is. /Vigyorgok./
- A hatalmunkat Danutól kaptuk és igen, nagy erejűek, némelyikünket Istenként tisztelték egykoron, mondjuk például Taranis-t, nem tudom mennyire ismerős a név. Az arany sidhék szépségben tökéletesek, a másik udvarban viszont akár torzszülöttek is foganhatnak... Nem mennék bele abba, hogy kiket tisztelünk, ránk felnéznek az emberek most is, de egyéb lények is. Gondolom kik tiszteletből., kik a hatalmunktól félnek. Dióhéjban ennyi. /Elmosolyodom, majd felállok és kémlelem a vidéket. Semmi dolgom most igazán, de jót is fog tenni a pihenő, bármilyen hosszú, vagy épp rövid is lesz az./
- Ha gondolod, a rendelkezésedre bocsájtok egy szélszekeret, amíg eljutsz a következő városig. /Felajánlásom nagylelkű, hiába, még egy Weindligheris tud változni. Legalábbis egészen úgy tűnik./

(321)

[Legion]

- Hát úgy látom, elég sokan átpotyogtunk ide. Kíváncsi lennék, hogy mégis miért és miért pont mi. Majd idővel kiderül szerintem, bár azért furcsa. Na ha meggondolod magad Klárid felszabadításában, akkor üzenj nyugodtan. Én minden esetre utána fogok nézni ennek a vérkötelék dolognak. De biztos hogy nem Lynarinnál. Van egy olyan érzésem, hogy nem látna szívesen és én is úgy gondolom, hogy kell egy kis idő amíg újra szembe tudok majd nézni vele. De ez még mindig jobb, Lucifert legszívesebben elásnám bokáig, de fejjel lefelé.
/Röviden felkacagok érzékeltetve utolsó megszólalásom vicc mivoltát. /
- Azért nem rossz, van egy király és Istentől kaptál te egy koronát. Még jó hogy nekem nem kell ilyen politikai halálcsapdákba sétálnom. Bár ki tudja, lehet mi angyalok se vagyunk különbek. /Figyelmesen hallgatom a sidhe-elméleti kiselőadást, és megpróbálom minél jobban összerakni magamban mindazt amit a sidhékről tudok. Minél többet tudok róluk, annál kevésbé lepődöm meg, hogy Lynarin szívfájdalom nélkül kiirtotta volna a fél világot. Vagy hogy pillanatnyilag két királyuk van. Bele se merek gondolni, hogy milyen intrika-háborúk zajlhatnak itt, inkább hálát adok az Úrnak, hogy nem közéjük rendelt. Mikor azt a Taranist említi, csak megcsóválom a fejem. Soha nem hallottam e nevet./
- Na ezt a Menedéket majd megnézem, kicsit később. Még elég sok utazni valóm van hátra. Úgy gondoltam, hogy bejárom a földrészt, hátha megvilágosodom út közben. Kissé elveszettnek éreztem magam induláskor. Azt a szélszekeret, bármi is legyen az, örömmel elfogadom, már ha nem akar majd megenni. Azt hiszem innen az alakváltók felé veszem majd az irányt. Vettem egy egész jó térképlemezt nemrég, de még nem volt erőm bemagolni az összes városnevet. Lassan indulnom kéne, nem akarnálak sokáig feltartani. Egy királynak végül is sok dolga van..

[127]

[Rabraquat]

*Éadrom*

- Én is úgy gondolom, hogy nem véletlen az átkerülésünk, de idővel biztosan ki fog derülni, hogy miért, ahogy mondod. Szerintem inkább az idősebb fajoknak lehet nyűg, hogy újoncokat kell befogadniuk maguk közé. Rendben, szólni fogok neked. / A többire már csak bólintok és halkan kuncogni kezdek. Elképzeltem ugyanis a földig fejjel beásott Lucifert, ahogy csapkod a szárnyaival. Elég eszményi a kép./
- Danu megvonta a jelenlegi királytól a támogatását, de ez kevés ahhoz, hogy bárki a helyébe léphessen. Majd idővel kiderül, hogy méltó vagyok-e rá. Na, azt nem tudom, hogy az angyaloknál mi van pontosan, de náluk nemigen változik a vezetőség. Ha minden igaz, még mindig Michael vezeti őket. /Ebben nem vagyok olyan biztos, és nem is tudom pontosan, hogy hogyan maradt meg ez az információ bennem. Gyorsan elmondom a Sidhek jelenlegi állapotát Éadromnak, ha már úgy rákérdezett és felajánlok neki szekeret, amit el is fogad, örömömre. Intésemre meg is jelenik egy szélből szőtt hintó - ami természetesen egy légelementál - és az angyalnak mutatom, hogy hol kell beszállnia./
- Nos, elvisz téged Polimetronig, az alakváltókig, utána elenyészik. Örültem a találkozásnak Éadrom! Remélem még találkozunk, a szél legyen veled! /Intek neki, majd megvárom, míg eltávolodik. Amint ez így alakul visszatérek a dombhoz, hogy folytassam a felfedezését, és megtudjam az alapvető dolgokat, szokásokat és, hogy még mit kell tennem, hogy király lehessek egyszer./

(322)

[Legion]

* Rabraquat *

- Na igen, a helyükben nekem is fájna a fejem, hogy mit kezdjek ennyi újonnan átkerülttel. Főleg, hogy a többségünk ha jól sejtem nem egyik pillanatról a másikba illeszkedik be. És nem hiszem, hogy olyan nagy dobra szeretnék verni ezt az egész átkerüléses dolgot. De úgy néz ki a világnak tényleg célja van velünk. Végül is, te már jószerivel király vagy, Lyn pedig királynő. Na várj csak, ha ő királynő te pedig király, inkább nem akarom tudni.
/Számba veszem Rab mondandóját, majd átgondolom azt a kevés emléket, amit eddig vissza sikerült hívnom magamhoz./
- Michael? Az baj, kettőnknek, nos, van némi múltunk, azt hiszem. Zavaros, még csak egy-két képet ismerhettem meg a korábbi életeimből. Nem tudom nálatok ez hogy megy, de nekem eddig minden próbálkozásom, nos, biztos hallottál már az elefánt és a porcelánbolt esetéről.
/Végignézem amíg megidézi a "légszekeret", nem kicsit bámulok. Majd kissé óvatoskodva de beszállok és jól megkapaszkodom./
- Na igen, mire én hasonló kaliberű mágiát idéznék meg, a fél erdőt letarolnám. Mint ha ágyúval lőnék verébre. Valahogy olyan érzésem van, hogy az én mágiámat nem ilyen finom dolgokra tervezték, hanem inkább arra hogy elengedjem aztán majd lesz valami. Na mindegy, majd kiderül. Még egyszer köszönöm a segítséged, és ha bármikor szükséged volna rám, nos, szerintem megtalálsz. Na gyia!
/Az utolsó szavam már csak a saját feszültségem oldására szolgált. A szekér felemelkedett velem és suhanni kezdtünk a következő állomásom felé./

(128)

[Lynarin Seeragic]

*Előzmény*

/A hajnal első sugara elűzte a fenevad őrületét a szememről. Tudtam kitisztult a vér színe belőle, már ismét a régi ezüst-zafír-fekete pillantásommal találkozna az a botor lélek, aki most a mezőre tenné a lábát. Szép lassan felültem, majd átkaroltam a lábaim és a térdemre hajtottam a fejem. Véres fekete hajam hihetetlenül hosszú fátyolként terült szét a környező füves területeken. Rövid ideig csak ültem ott, bámultam ki a fejemből csendes ürességgel és próbáltam elrendezni a káoszt, ami a koponyámban vert tanyát. Újra éltem, illetve a léteztem pontosabb megfogalmazás az én esetemben, de valami mégis hiányzott, mintha a lényem egy részét a túlvilágon hagytam volna... Habár azt hiszem ez a rész már sokkal régebben elveszett.
Halk sóhajjal nekiálltam, hogy emberi formába hozzam magam, nah nem mintha érdekelt volna, hogy aki erre tévedne, az mentem szívrohamot kapna ha meglátna így. Vizet idéztem és mozdulatlanul ültem, ahogy a mágiámmal megtisztítottam magam. Volt valami hátborzongató ebben is, hogy a varázslat ösztönösebben jött már, mint a mozgás, mégis olyan természetes volt. Amikor már tiszta voltam, akkor csak ücsörögtem, amíg a hűs hajnali levegő meg nem szárította meztelen bőrömet. Attól nem kellett félnem, hogy megbetegszem, vagy tüdőgyulladást kapok. Kezdjük ott, hogy halott voltam, de még ha csupán sidhe lettem volna, akkor is itt ücsöröghettem volna teleken át meztelenül, akkor sem lett volna az ég világon semmi bajom.
Hiába voltam immár kívülről teljesen tiszta ez a fejem káoszán nem sokat segített. Árnyakból font fekete örvényként kavargó ruhám magamra idéztem és megnyugtatott kissé, ahogy a játékos árnypamacsok lágy táncot lejtettem a bőrömön. Olyan otthonos volt, hiszen hozzám tartoztak az én mágiámból születtek még a napfényben is. Ugyanis a reggelből délelőtt lett és a Nap egyre magasabbra emelkedett a horizonton. Nem törődtem vele, mintegy kínozva magam mozdulatlanul ültem a szemem csípő fénnyel mit sem törődve. Sápadt bőröm kissé viszketett a fénytől, de nem ölt meg, ahogy vámpírtestvéreim. A fenevadat viszont nyomtalanul elűzte a fejemből, magam voltam ismét, illetve a sidhe énem lett az erősebb.
Tűnődésemből a vad falka érkezése zökkentett ki. A földből olvadtak elő néma kísértetekként. Fekete testük maga volt az éjszaka a szikrázó napfényben. Rengetegen voltak, pokoli fekete szörnyek, kutyák, tigrisek, jaguárok... Beazonosíthatatlan förmedvények a rémálmok lényei. Esti homályba burkolták a rét füvét ahogy elhelyezkedtek körülöttem. Az arcomra halovány mosoly ült, ahogy az egyik háromfejű szörny behódoló tartásban hozzám sunnyogott, majd lefeküdt mellém. Szerintem nagyobb volt nálam valamivel, ráadásul a szájából óriási pengeéles fogak meredtek elő, mégis kölyökkutyaként hengeredett mellém. Sápadt kezemmel beletúrtam a kénes illatú fekete bundába és tűnődve simogatni kezdtem az állatot./
+ Ez az én sorsom és ők az én társaim... Másnak a szivárvány jut, nekem az éjszaka, de azt hiszem ennek így kellett lennie...+
/A Domb játszadozott velem, vagy talán a népem valamelyik tagja volt a felbujtó, arról fogalmam sincs, de a Falka egyértelműen afféle kis torzítás volt, ami olyan jól jellemezte a népünk. Azt parancsoltam ne kövessenek, de azt nem kötöttem ki, hogy testőrnek a pokolbéli állatokat sem küldhetik utánam. Kissé lenyugodtam, de még nem akartam visszatérni a Dombba, tehát csak ücsörögtem a pokoli lények gyűrűjében és simogattam az egyik bestiát, miközben hunyorogva bámultam a napfénybe. Afféle kis vezeklés volt ez a részemről, vagy egyszerűen még nem tudtam szembenézni a valódi uralkodás terheivel. A kezem tétován megérintette a fejemen nyugvó koronát. Még mindig ott volt, Danu nem vette vissza az ajándékát... Én voltam a Királynő.
+ Lassan nem árt, ha úgy is viselkedek, nem pedig úgy, mint egy hisztis tinilány. +/
(186)

[Lynarin Seeragic]

*Éadrom - előzmény - 2900. augusztus 10.*

/Már napok óta a bál bűvöletében élt az udvar. Hivatalosan még be sem jelentettem, hiszen alig öt nap telt el azóta, hogy kitaláltam az egészet, mégis már mindenki tudott róla és mindenki erről beszélt. Engem persze nem zavart a dolog, végre nem a félvérségem volt a téma, hanem az, hogy a Holdfényes udvar újra bált ad... Nos igen, azt hiszem ennél jobb ötletem nehezen támadhatott volna.
Szerettem az előkészületeket. Soha nem gondoltam volna, hogy élvezni fogom a díszítés, a ruhák, az ültetési rend és egyéb butaságok szervezését, mégis így történt. Egy kis változatosság volt, ami kirántott az önostorozásból. Már nem éreztem úgy hogy felesleges lennék. Mindenki velem akart beszélni, mindenki messziről üdvözölt ha megérkeztem... Megvolt a bája is, habár azt hiszem művész vagyok, mert én sok ember, illetve sidhe között is képes vagyok magányos lenni, vagy talán úgy vagyok a legmagányosabb. Azonban persze a világ pozitív hozzám állása jelentősen javított a dolgokon. Meg persze az is, hogy immár igazi Királynőjük voltam. A koronám amit Danutól kaptam jeles bizonyítéka volt ennek. Biztonságot adott, amíg a mágikus fém a fejemen pihent, szinte éreztem ahogy hatalom áramlik az ereimben... vér helyet... vér...
Éppen a meghívók stílusát választottam ki az egyik alacsonyabb rangú ám igen tehetséges sidhevel, amikor valami rég nem zargatott szál megperdült a belsőmben. Zavartan ráncoltam össze a szemöldököm, hirtelen nem tudtam hová tenni az érzést. Aztán amikor rájöttem enyhe meglepettség futott át rajtam./
- Köszönöm a segítséged, később folytatjuk. Most távozhatsz. /mondtam nyugodtan, ő pedig földig hajolva el is ment. Egy darabig csak ültem és a félelmetes mágia mélyére ástam a belsőmben. Szinte ingerülten dobáltam félre a kötelékeket, az ezernyi szálat, amivel a népemhez kötődtem, mindenkihez, aki hűséget esküdött nekem... de nem azok rezegtek, egy homályos fényfonál, ami egy régi ismerőshöz kapcsolt.
Egy kecses mozdulattal felálltam, a végére kellett járnom ennek az egésznek. Ahogy kiléptem az ajtón ott állt a két testőr, akik ma vigyáztak rám. Vetettem rájuk egy pillantást, majd megszólaltam./
- Maradjatok itt egészen addig, amíg nem szólítalak titeket! Majd a kutyák elkísérnek! /mondtam nekik hűvös fensőbbséggel. A Vad Falka még mindig nem tűnt el pokoli árnyékból font testük fel-feltűnt mindenhol a Dombban. Hozzám jöttek, mindig volt mellettem és a testőrök mellett néhány. Az a három, aki a közelben mászkált azonnal mellém is szegődött a testőrök pedig csak rezzenéstelen pillantással álltak tovább az ajtóban. Már megszokták az őrült parancsaim, nem jelentett meglepetést.
A lépteim pedig a felszín felé vittek, a Domb gyors ösvénnyé változtatta a kanyargós utakat a talpam alatt, hogy hamar a felszínre vigyen.
Ahogy kiléptem a Dombból néhány hópehely hullott a éjnél is feketébb hajamba, de persze nem olvadtak el. Hideg voltam én is, a Tél leánya, nem hordoztam a havat elpusztító élet melegét. Ezüst-zafír-obszidián pillantásom a hófellegekkel teli ólomszürke égbolt felé fordítottam, a lélekmaradvány a különös kötelék egyre erősebben feszült. /
- Milyen kellemes meglepetés... Habár úgy gondolom egy vendégnek illenék bejelentkezni előre, nem pedig csak a gazda portája körül ólálkodni... /suttogtam bele a téli sötétbe, de Danu mágiája felerősítette a hangom, tisztán zengett még a hóviharban is. Az árnykutyák vicsorra húzták pofájukat, vörös szemükben pokoli lánggal keresték az idegent akihez beszéltem./
- Azt hiszem jobb lesz ha előjössz. Én nem fogok megfagyni, de te téged felfal a Tél, ha még sokáig kint maradsz. /mondtam továbbra is hűvös fensőbbséges hangon. Habár a jeges szél táncot járt árnyakból font ruhámmal, de engem nem zavart a hideg. A halottat nem bántja már a fagy. Tehát csak álltam és vártam, bevallom a kíváncsiság is felütötte bennem a fejét, hogy vajon miért tért vissza az angyal, akiről azt hittem sereg élén pusztítani jön majd. Talán ezért is jött, ki tudja? Éreztem, hogy a fenevadak körözni kezdtek mellettem, hiszen érezték a gondolataim, ahogy a Domb is kommunikált velük./

(191)

[Legion]

/Bár a navigáció nem volt még igazán erősségem, de ahogy közelebb értem a dobokhoz, már éreztem hogy el nem tévedhetek. Megrezzent a Lynarinnal összekötő mágikus kötelék és szinte mutatta az utat. Jó néhány órányi repülés volt már mögöttem. Az időérzékem szinte teljesen elveszett repülés közben. Hogy pontosan mennyi idő telt el, nem voltam benne biztos. Már egy ideje a Dombok fölött köröztem mikor meghallottam hangját. Eleinte azt hittem, talán itt van körülöttem, de ahogy lassan lejjebb ereszkedtem megláttam, hogy a mező szélén áll. Lassan, lomha köröket írva ereszkedtem, majd megálltam jó tíz méternyire a talajtól. Innen már jól láthattam Lynarin legújabb házőrzőit és legkevésbé se füllött a fogam ahhoz, hogy megismerjem őket közelebbről./
- Látom új házi kedvenceid vannak. Mit ne mondjak nincs meleg, de valahogy úgy érzem, a kutyuskáid nem kedvelnek engem. Másrészről nem ólálkodtam, mindössze erre jártam és gondoltam meglátogatok egy barátot. És veled mi újság kedvesem, ma is elpusztítod a világot vagy van jobb dolgod? Eh, ne haragudj, csontig átfagytam és azért tényleg mély nyomot hagyott bennem, amit legutóbb műveltetek Luciferrel. Ha úgy gondolod, hogy elszakadsz legújabb világromboló terveidtől és talán egy kicsit ettől a királynős tehertől is megszabadulnál, akkor küldd el a kutyákat. Sokkal kényelmesebb úgy beszélgetni, ha közben nem kell ilyen távolságot tartanom. Becsület szavamat adom, hogy nem esik bántódásod, bár lehet ezt a biztosítékot inkább nekem kellene kérnem. Még mindig érzem ahol legutóbb csókot kaptam tőled. Bár abból kiindulva, hogy mennyire ellentétes elképzeléseink vannak a világról és hatalomról, lehet nem kellene minket kettesben hagynia senkinek. De azt hiszem ez a te döntésed. Nos, mi legyen? Felajánlod házad melegét egy régi ismerősnek vagy szálljak inkább tovább, hátha a másik udvarban melegebb a fogadtatás?


(163)

[Lynarin Seeragic]

*Éadrom - 2900. augusztus 10.*

/Hónál is fehérebb ujjaim játékosan túrnak bele az egyik pokoli bestia árnyékból és szenvedésből szőtt fekete testébe. Nem nézek az állatra, háromszín tekintetem az angyalra függesztem, aki előttem lebeg. A különös mágikus kötelék érzem, hogy ott feszül köztünk. Hasonló ahhoz, ami minden alattvalómhoz köt, de valahogy mégis teljesen más. Zavar, hogy nem ismerem mibenlétét, zavar, hogy nem ismerem a korlátait és a felhasználását.
Pár pillanatig csak csönddel válaszolok a szavaira, egyedül a jeges téli szél fütyül körülöttünk. Bevallom kissé meglep a vakmerősége. elszoktam ettől a közvetlenségtől, attól hogy valaki ne csak az én kívánságaim és parancsaim lesse. A ajkamra csak semleges uralkodói mosoly ül ki, majd egy kecses csuklómozdulattal elbocsátom az ebeket. Rám emelik pokoli tűzzel lángoló pillantásuk, majd semmivé oszlanak, akár a sötétség a nap csókjától./
- Egy barát kérésének nem tudok ellent mondani. /mondom. A hangom dallamosan lágy, átszövi a mágia és a hatalom ad neki angyali bájt. Élvezem a mágiát, ami felébredt, minden rezdülésemben, minden porcikámban érzem Danu sugárzó hatalmát. Főleg itt, ahol a talpam alatt ott lüktet a Domb, akár egy újabb szív, ami egy ütemre ver az enyémmel./
- Nos ne aggódj tisztalelkű angyalkám, jelenleg békében élhet a világ, még nem találtam semmi igazán frappáns tervet, hogy homályba taszítsam. /mondom egy gunyoros mosollyal./
- Nem mellesleg túlságosan lefoglal a téli bál megszervezése ahhoz, hogy kiéljem kegyetlen természetem. /mondom továbbra is enyhe gúnnyal. Amikor a legutóbbi elválásunk emlékét említi a szemem gyűrűi egy pillanatra vörösbe olvadnak, ahogy eszembe jut a vére íze, az angyali vér lágy zamata... Egy mély lélegzettel elűzöm az emléket, most könnyebben megy a szokásosnál. Mióta visszatértem a sidhe sokkal erősebb bennem a vámpírnál./
- És ne aggódj, nem kérek biztosítást. Ha akarnál se tudnál kárt tenni bennem. /villan rá kihívóan a szemem. Élvezem a hatalmat és kellő időt töltöttem már a sidhek között ahhoz, hogy elteljek felsőbbrendűségünk biztos tudatával.
Bevallom az volt az egyik döntő pont, amikor a másik udvarról beszélt. Nem tehetek róla, se főleg amióta a történelmünk tanulmányoztam, amióta a korona ott pihent a homlokomon átéreztem a rivalizálást, ami a két udvar között feszült. Nem volt egy nagy jelentős figura, de még a kishalakat sem engedhettem tova. Az enyém volt mind, az enyém volt minden hatalom, minden./
- Nos akkor fáradj be barátom... A Holdfényes udvar szeretettel lát minden megfárad vándort. /mondtam néhol gúnyosan, de továbbra is angyali hatalomtól túlfűtött tónusban. Mintha a hóvihar is az én hangom dallamára fütyült volna. A szavaimra a Domb feltárta testét, árnyakból és mágiából fekete kapu nyílt ki. A dombból kiszűrődő mágia és az előcsarnok tükreinek szikrázó fénye vakítóan szűrődött ki a homálynál is sötétebb kapun.
A tetejére ezüstös betűkkel néhány sort vésett a domb, tudom az én kedvemért tette, hiszen egy volt az elménk, egy volt a szívünk./
Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába,
én rajtam át oda, hol nincs vigasság,
rajtam a kárhozott nép városába.
Nagy Alkotóm vezette az igazság;
Isten Hatalma emelt égi kénnyel,
az ős Szeretet és a fő Okosság.
Én nem vagyok egykoru semmi lénnyel,
csupán örökkel; s én örökkön állok.
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
- Nos angyalom? /mosolyogtam rá, ahogy a ragadozó néz a bárányra mielőtt fölfalná. Határozottan kezdtem élvezni a helyzetet, végre elterelte valami a figyelmem a sok szervezésről és egyéb őrületekről. Határozottan szórakoztató volt az egész. Ezek után nem néztem hátra árnyakból font ruhám kavargott, fekete hajam uszályként suhant utánam, ahogy besétáltam az az előcsarnokba./

(192)

[Kryon Vorm]

[2900. Augusztus. 18. ]

*Előzmény: Uclysse-i Térkapu.*


- Sokat tesznek érte? -/ Lepődöm meg. /- Én azt hittem, hogy varázslattal ápolják a környéket. De a kétkezi munka csak még értékesebbé teszi a szememben ezt az ápoltságot. De a tél is szép.
/ Szavaimnak ellent mond, hogy én is fázok. De alig veszem észre, olyannyira elbűvöl mindaz a fenségesség és csend ami árad felém. /
- Én világ életemben élveztem a hóvihartól az orkánerejű szélen át a perzselő napsütésig az összes időjárási jelenséget. Na jó, mondjuk a szelet nem annyira, mikor majd letépte a fejem. De álltam már ki az esőbe, hogy bőrig ázzak.
/ Nem vagyok egy fecsegős alkat. De most valahogy jó kedvem van. Fogalmam sincs mitől, egyszerűen csak örülök az életnek. Talán csak azért, mert épp most szabadultam ki egy pezsgő városból. Köröttem érintetlen hómező, enyhe szellő és szikrázó napsütés. Meg két Domb a fák mögött, amikre Éadrom hívja fel a figyelmemet. /
+ Egészen dombszerűek. Az életben nem mondanám meg róluk, hogy élőlények azt meg pláne nem, hogy alakváltók. +
- Báli előkészületek?
/Ismét meglepődöm, bár most csak kicsit. A sárkányok elmondása alapján a shidek nem az a bálozós fajta. Bár a fene se tudja. Végül is ki vagyok én, hogy minden szeszélyét ismerjem olyan isteneknek, akiket eddig még nem is láttam? Közben kísérőm szó szerint a levegőbe beszél. Ezen is felszalad a szemöldököm, de inkább nem kérdezek semmit. Talán az akihez megyünk, így is meghallja a neki szánt üzenetet./
+ Jó füle lehet. +
- Ha jól sejtem, akkor most Rabraquathoz megyünk. -+Valami ilyesmit susogott z előbb a levegőbe. +- A tanácsot köszönöm, majd igyekszem nem fecsegni.
/ Eddig is jók voltak a tanácsai, bizonyára most sem mond hülyeséget. Aztán egy pillanatra megállok és hátranézek. Mosolyogva figyelem az érintetlen hómezőn hagyott lábnyomainkat, amit csak a körülöttünk sertepertélő Manó nyomai kísérnek. Aztán folytatjuk utunkat a Napfényes udvar felé./
- Van bármi amit tudnom kellene a szokásaikról, mielőtt találkozom velük? Úgy értve van esetleg bármiféle szó vagy mozdulat, amit kerülnöm kellene? Vagy akár olyan ami kiemelt megtiszteltetésnek számít?
/ Még sem árt az ilyesmivel tisztában lenni. /

(76)

[Legion]

* Kryon *

- Igen, sokat tesznek érte. A mágia maga is erőfeszítéseket igényel. Egyeseknek nem többet mint a légzés, de akkor is igényel némit. Ez a vidék, hogy is mondjam, át van itatva mágiával. A sidhék mágiájával, Danu mágiájával. A dombok tövében mindig dús fű burjánzik s a természet oly élettel teli, mint talán sehol máshol.
/Megállok a mező szélén és elnézek a domb felé./
- Éltem én is északon, nincs különösebb bajom se a hideggel, se a széllel, se pedig az esővel. De néha az ember másra vágyik. Azt hiszem, legközelebb lemegyek valahova a tengerpartra. Hm.. igen, bál. Nem tudom pontosan, hogy milyen apropóból, de azt hiszem, talán az új királynő bemutatása az indok. Lehet hogy nem nagy bálozók, hisz az erejük javát leköti az, hogy egymást próbálják hátba szúrni.
/Sóhajtok egyet és elindulok a domb irányába átvágva a mezőn./
- Igen, Rabraquathoz. Ne aggódj, ő más mint az átlag sidhék és szerintem meg fogjátok egymást könnyen érteni. Mellesleg vele gond nélkül szétnézhetünk a Dombban.
/A kérdésére egy pillanatra megállok és elhúzott szájjal tekintek rá, majd megpróbálom felidézni mindazt amit a sidhe kultúráról tudok. Ami sajnos lehetne több is./
- Hm... jól tudsz kérdezni, bevallom most feladtad a leckét.
/Szinte észre se veszem, hogy kis sétánk óta lassan elhagyom a magázást. Na igen, máshova figyelek és néha nem könnyű fenntartani a távolságot./
- Alapvetően ami az emberek között nem ildomos, az itt se. Nem vagyok nagy tudója a sidhe kultúrának, de azt javasolom, hogy legyél őszinte, még ha nem is osztasz meg mindent. Nekik lételemük a megtévesztés, a vérükben van. Ezen kívül sokat nem mondhatok. Ellenben Rab majd igen. Azt hiszem neki eredményesebb lesz feltenni ezt a kérdést. Remélem hamar előkerül. Várunk itt egy keveset, ha pedig nem jön, akkor meglátjuk, vajon itt szívesen látnak-e.

(209)

[Kryon Vorm]

[2900. Augusztus. 18.]

- Szóval mágiával dolgoznak, csak a mágia sem annyiból áll, hogy kimondok két varázsszót aztán el van rendezve. Így már értem.
+ Ma is tanultam valamit. Éadrom pedig egész jó tanár. +
- Ó igen, az ember sokszor vágyik másra mint ami van. Télen nyárra, nyáron télre. Én igyekszem azt kiélvezni ami van. Ha már a tengerpartra megy, talán megismerkedhetne majd Aquapolitanttal. Hogy mesélhessen róla, ha legközelebb találkozunk. -/ A mosolyomból kitalálható, hogy az utóbbi mondatom csak poén volt. /- Szóval ez a bál csak amolyan egyedi eset.
/ Inkább kijelentés ez mint kérdés. Aztán a fickó észre sem veszi és ismét letegez. Engem nem zavar, csak furcsa hogy hol magázódunk, hol tegeződünk. /
+ Eldönthetné végre. +/ Vigyorgok magamban kajánul./
- Ha úgy hiszed, hogy a fickó jó fej, én hiszek neked.
/ Mondom őszintén. A kérdésemre adott válaszán elmosolyodom. /
- Hidd el, nem volt szándékomban. Jó tanár vagy mondták már? A történelmet meg a földrajzot is olyan szépen összefoglaltad és felvázoltad, hogy nem került erőfeszítésembe megérteni és megjegyezni. A kérdéseimre is türelemmel válaszolsz és érthetően. Örülök, hogy az utamba ejtett téged a sors. De rendben, akkor majd Rabraquatot faggatom ki.
/ Ismét elmosolyodom az utolsó mondat közben aztán ha már így jött össze, akkor visszatérek a magázódós témához, csak ezúttal ki is mondom amit gondolok./
- Nem tudom észrevetted e, de hol magázódunk, hol meg tegeződünk. Szerintem döntsük el egyszer és mindenkorra a kérdést, tegeződjünk. Mit szólsz hozzá?
/ Végül is ha a magázódást választja, azon sem fogok megsértődni. Csak a tegeződés jobban tetszik. /

(77)

[Legion]

* Kryon *

- A sidhék maguk a mágia. Legalábbis szerintük. Mindenkinek más a mágia. Van akinek varázsszavak és betanult mozdulatok kellenek, másoknak elég csak rágondolniuk. Van akinek egy apró szikra is komoly erőfeszítés, mások pedig a mennyek haragját is a fejedre idézik egyetlen pislantással. A mágia mindent átjár ebben a világban és mégis annyira egyénre szabott amennyire minden élő különbözik egymástól. Ha egyszer benned is feléled a mágia akkor az is teljesen más lesz, mint bárki másé akivel találkozhatsz és mégis hasonló. Na igen, mindig másra vágyik az ember és néha vágyni sem kell, egyszerűen kénytelen néha valamiről lemondani, hogy valami másnak utat adjon...... vagy a magasabb jó érdekében.
/Ekkor egy kicsit elhallgatok és messze keletnek bámulok a felhők felé. Aztán megcsóválom a fejem és elmosolyodok./
- Lehet mire legközelebb találkozunk, már te fogsz nekem mesélni.
/Aztán rendesen meglep a kijelentésével és őszinte ámulattal nézek rá./
- Még hogy én jó tanár? Na ezt se hallottam mostanában. Sőt, nem is tudnék visszaemlékezni, hallottam-e valaha. Bevallom, hogy olyan témákat boncolgattunk amik tényleg nem erősségeim. De hát mindenki más. Majd lehet egyszer valami olyat is "tanítok" amihez tényleg értek. A türelem rózsát terem és nem árt, ha van aki segít elindulni. Van már így is elég őrült ebben a világban túl nagy hatalommal. Egy apró jótett pedig sokkal nagyobb jó dolgokhoz vezethet. Bárki bármit mondjon, nem csak másokon átgázolva, gyilkolva, hazudva lehet ebben a világban élni és előre jutni. Csak sajnos, ezt sokan nem értik meg. Túl erőszakos ez a világ. Ilyen téren, az utóbbi ezer évben nem javult az emberiség. De talán majd most. Már érezni a közelgő változások szelét. A világ egy töréspont felé halad és ott a legkisebb döntésen múlhat az, hogy mi lesz utána. Oh, bocsánat, néha elragad a hév és filozofálok. Elég ha a beilleszkedéssel és a tanulással foglalatoskodsz. Ne aggasszon a világ sorsa, eddig is elvolt ezután se fog csak úgy összeomlani.
+ Nem amíg én itt vagyok!
- Eh, igen észrevettem. De igen, legyen, tegeződjünk. Egyszerűbb. Néha megesik, hogy váltogatom.

(210)

[Kryon Vorm]

[2900. Augusztus. 18]

/ Kísérőm tényleg jó tanár. olyan kiselőadást rittyent nekem elő a mágiáról, hogy azt Harry Potter sem csinálhatta volna jobban. Éadrom ráadásul kisujjból rázta ki. De az utolsó mondatai igencsak meglepnek./
+ Egyre többször lepődöm meg mióta ezen a réten vagyok.+
- Bennem mágia? Nekem már keresztapám a tükör is megmondta, hogy egyszerű halandó vagyok, még egy árva varázspálcám sincs. A polgármesteri hivatalban..... Izé a tanácsházán is közölte velem egy angyal, hogy halandó vagyok. Mondjuk ő azt is mondta, hogy ez bármikor megváltozhat. De nem kecsegtetem magam hiú ábrándokkal, a valóságban élek. -/ Elnevetem magam. /- Legalább is azt hiszem, bár az utóbbi napok eseményei nem erre vallanak. Én amit szeretnék, az annyi, hogy hosszú életem legyen. Nem szűk száz év. De megbékéltem ezzel is és nem kergetek álmokat.
+ Hát már most is tudnék mit mesélni, csak gyanítom a sárkányok nem örülnének neki. +
- Ha mást nem, elmesélem mi történt velem a legutóbbi találkozásunk óta. - / Hagyom helyben a dolgot. /
- Nem mondták még? Pedig így van. Meg van a türelmed és a fogalmazási készséged hozzá, ez pedig egy tanárnak fontos. Ha meg még mellé szereti is amit csinál, akkor tökéletes népművelő. Attól nem félek, hogy beleőrülnék ebbe a világba. Ez sem bolondabb mint a huszonegyedik század, csak mások a bolondságai. A változások szelét én nem érzem, bár bizonyára azért nem, mert még a változások szele előtti világot sem ismerem. De jól elvagyok. A világ sorsa eddig sem az én vállamon nyugodott, ez után sem azon fog. Bár ez a töréspont ez érdekes, ha olyan komoly a dolog mint amilyennek az elmondásodból tűnik, akkor biztos, hogy az én életemre is hatással lesz. Na de ezen a hídon majd akkor megyek át, ha odaértem.
/ Éadrom elfogadja a tegeződést aminek kifejezetten örülök. A magázódással csak a macera van, meg olyan idegen is. /
- Örülök, hogy így döntöttél. Amíg Rabraquatra várunk, addig mesélsz nekem róla? Annyit tudok, hogy ő is ember volt. Ő is múltlakó vagy jelenkori?

(78)