Feledések Árnyligete

[Lyendryana Daimon]

A Holdfényes Udvar egyik legősibb és legritkábban használt helye, ez a roppant hátborzongató és veszélyes liget.
A fák ébenfekete törzsekkel, levelekkel, átláthatatlan kuszaságban kanyargó indákkal, amik a fákat szövik át, vagy szétterülnek az egész földön, karmazsin vörös avar alatt rejtőzve. Idebent soha sincs nappal, vagy éjszaka, az örök félhomályé az úr!
Fakó holdfényszerű világítás telepszik az Árnyliget közepén elterülő réten, aminek közepén egy a földből előtörő indákból összefonódott filagória áll.

[Lyendryana Daimon]

/Nem tudom, hogy mennyi idő telt el miután eljöttünk Quolren Draquyvell lakosztályából, de a Domb valamiért nem akarta, hogy gyorsan ide érjek a Ligetbe.
Fejemben még mindig az ott történtek kavarodnak. Két kísérőm, akik szinte testőrként haladnak mellettem, kicsit furcsának tűnhettek a lakók számára, akikkel útközben összefutottunk.
Nem csoda, hogy így közlekednek, hiszen már évszázadok óta bele ivódott a mozgásukba, minden egyes gesztusukba, ez a fajtaviselkedés. Igazából nem engem védenek, pusztán csak jelképekként állnak az oldalamon.

A borongós liget egyetlen a fák indáiból előtörő építményénél, vagyunk.
Kellemes meglepettséggel nyugtázom, a kialakult helyzetet. Hiszen szinte az első alkalom, hogy Raina és Keeleryn nem vitatkozik egymással, emiatt szinte békés csend borul ránk.
Aldecar hanyagul fekszik a bejárattal szemben lévő korláton, csak szeme sarkából figyeli léptem, ahogy a lépcsőn felfelé haladok. Valahogy nem zavar, ez a bensőmig hatoló hideg, kicsit örült, szinte felnyársaló, vizslató tekintet. Megszokott már számomra, hiszen amikor a Kínok Csarnokában voltam, Ő is azok közül való volt, aki a megtörésemen élvezkedett. Őt nem érdekli más, csak az, hogy áldozata belsejébe férkőzzön. Kínzásom alatt, elég behatóan tanulmányozott. Nem haragszom rá, neki köszönhetem, hogy én is felfedeztem a testem határait.
Orchestra szinte egész lényével, nem csak ruhájával, tűnik ki a zord környezetből, a ragyogó kisugárzásával, amit kivételesen vissza fog. Hiszen egykoron Ö is a Ragyogó Udvar tagja volt, és soha nem hagyott fel a tündökléssel az évezredek alatt. Lágysága viszont megtévesztő, hiszen amilyen gyengédnek és érzékenynek tűnik, pont annyira ideg és könyörtelen.
Ambardrynella mellette áll, és tökéletes kontrasztot ad, a mellette törékenynek tűnő nő Orchestraval. Ha van akitől bármikor felállnak a szőr a hátamon, ha nem itt lennénk, akkor az egyik személy Ő lenne. Nem mintha másik esetben nem lenne tanácsos mindegyik jelenlévőtől tartani. Vagy legalábbis egészséges lenne, ha hosszú távra gondolkodik a shide lánya, ebben az Udvarban. Itt is ésszel kell lennem, hiába vagyunk mesterünk kedvencei, ő már nincs közöttünk, és mi soha nem voltunk jóban. Ha rosszul szólok, akár az életembe is kerülhet.
És most már van mit vesztenem.
Effrythen a bejárati ajtónak támaszkodik, hideg tűzzel égő szemei, a messzi sivatagba, a tűz síkjára repít el egy pillanat leforgása alatt. Érzem, ahogy testem felforrósodik, pusztán a közelségétől. Igaz ennek az is az oka, hogy pár órával ezelőtt még Draquyvell karjaiban feküdtem, megtörve évszázados cölibátusom. Kénytelen vagyok tekintetemet elkapni róla.
Így Drazulra esik pillantásom, az utolsó alakra, akit érdemesnek találtam arra, hogy a gyűlésre elhívjam. Vannak még az udvarban náluk idősebb és talán hatalmasabb sidhek, de azok nem a testvéreim, és nem egy cél vezérel minket. Nyugodt tartása, tökéletes, akárcsak a többieké, de tudom, hogy feszült. Legutóbbi találkozásunk óta nem volt alkalmam egy félreértést tisztázni vele. De mivel most nem emiatt vagyunk itt, így nem is térek ki rá./
- Köszönöm, hogy eljöttetek a hívásomra. Mint mindig, most sem fogok körmondatokba és szépen becsomagolt habcsókos lírában előadni a gyűlés mibenlétét. Gondolom sejtitek, hogy nem egy apróság miatt vagyunk itt. Biztos, vagyok benne, hogy rengeteg teóriát gyártottatok már, de el kell, hogy szomorítsalak titeket. Tudom, hogy még halvány elképzelésetek sincs az igaz okról.
/Kis szünetet tartok, hogy egy picit nagyobb hatást keltsek a bejelentésnek./
- Azért vagytok itt, hogy az Örökös leendő testőreinek kérjelek fel titeket.
/A felvezetés lehet, hogy mégsem volt annyira egyenes, mint szoktam volt lenni, most mégis nyíltan közöltem velük a szándékom. Ha meg is lepődtek, akkor nem a nyerseségem miatt, hanem a hallottak alapján, de persze ez egyikőjükön sem látszott.
Hosszú ideig senki sem szólal meg, majd a csöndet, Orchestra töri meg./
- Úgy gondolod, hogy ha eleget is tennénk ennek a felhívásnak, akkor követnénk téged, mint vezetőt?
/Halvány mosoly jelenik meg a szám szegletben. Lassan lehunyom a szemem, és mélyen beszívom a levegőt./
+ Igen. Eleget tesznek az akaratodnak Llyr! +
/Ahogy kinyitom a szemem, a fejem lassan ingatom meg./
- Nem vagyok ennyire ostoba! Természetesen a Testőrök vezetője nem Én lennénk, hanem Gladeron.
/Mutatok a jobbomon álló testőrre. Draquvell két jobb keze áll mellettem, ezzel adta tudtára a jelenlévőknek, hogy ő is támogatja szándékaim.
Többen alaposan szemügyre vették az eddig csak szoborként álló férfit, aki erre a felhívásra egyet előrébb lépett./
- Ha nem tesztek eleget Lyendryana kérésének, akkor a Llyrnek tett eskütöknek szegitek meg.
/Hangja jeges dörgésként visszhangozott hosszú ideig a Ligetben./
- A Királynő felfog kérni titeket nemsokára, arra, hogy legyetek a méhében növekvő gyermek lelendő testőrei. Mit fogtok felelni erre?
/Mindenki apró fejbólintással reagált csak. Gladeron hideg tekintetét az enyémbe fúrta./
- Most már csak a Hercegnőt és a másik feledet kell meggyőznöd, hogy elvállalják a Dada szerepét.
/Állom a tekintetét, de magamban kellően meglepett a kijelentésével. Hiszen ezeket a gondolataimat, még Draquyvellel sem osztottam meg./
- A Királynő egyenlőre a Tanácsadóját akarja Dadának, majd, ha megkérdezi a véleményem, intézkedni fogok.


{140}

[Lyendryana Daimon]

/Gladeron már majdnem felelne nekem, temperamentumához mérten, csípőset, mikor Gquen leugrik a filagoria tetejéről, kettőnk közé érkezve, könnyed huppanással. Kecses, macskás mozgása még így a félhomályban is észrevehető, hiszen hagyja, hogy látszódjanak mozgása közben, a feszes és ruganyos izmai./
+ Ejnye! Azt ígérted, hogy nem jössz elő, míg be nem fejezem a tárgyalást. +
/Korholom le gyengéden./
+ Meggondoltam magam. +
/Feleli az elme útján, ahogy leginkább szoktunk beszélgetni. Kezemet belefúrom a finom és puha bundába.
Igaz is, még soha nem hallottam az Elfelejtett Szentélyen kívül, hogy megszólalt volna. Ott is csak a másik a hozzá hasonló lénnyel váltott szót, Nyqylel.
Ennek az emléknek hatására kicsit kizökkenek ebből a környezetből, mert hosszabban gondolok vissza a velem történtekre.
A levegőbe beállt csöndbe veszett kérdésre leszek figyelmes.
Rezzenéstelen arccal tekintek fel, elrévedésemből, mintha mi sem történt volna. Lassan mindegyikőjüket sorra veszem. Ezzel is felmérve részemről, hogy ki szólt hozzám. Persze az igazi segítség társam, Gquen./
+ A kérdést Drazul tette fel, és azt kérdezi, hogy Te milyen szerepet fogsz betölteni az Örökös mellett. +
/Megállapodik a pillantásom, az illúzió egyik mesterén./
- Én a Végrehajtó leszek, amennyiben elfogadja majd a felajánlásomat.
/Hangom hidegen cseng, ahogy lassan formálom a szavakat.
Nézeteltérésünk ellenére, azt hiszem ezt a beszélgetést megtudjuk úszni ennyivel. Bízom benne, hogy sem közöttünk, sem Raina és Keeleryn között nem fog most kirobban megint egy párbaj./
- Ha nincs más kérdés, akkor nem is rabolnám tovább az időtöket.
/Kezdek neki kis idő múlva, hagyva számukra időt, hogy emésszék a dolgot./
- Csupán ennyit fűznék még hozzá, hogy a döntéseteket a Királynőnek kell elmondanotok, amikor hívat majd titeket, nem nekem kell választ adnotok. Viszont bármi is legyen a válaszotok, ami itt most elhangzott, más nem szerezhet róla tudomást!


{141}

[Caridwen]

* Lyendryana Daimon *

/A testőrjelöltek úgy tűnik egy időre elég megfontolni valót kaptak, mert szép lassan mind elszivárogtak. Egyesek arcán még láttál egy-egy felvillanást, mintha jeleznék, hogy lenne még kérdésük, de végül mindenki elment, hátrahagyva a kétségeket, de még inkább a kérdéseket.
Végül kettesben maradtok Gquennel. A lény a lábadnál pihent, és amire figyelmes lettél, hogy a kezed alatt a selymes bunda egyszer csak felborzolódik... Halk morgást hallottál meg, aztán körülöttetek fekete lánggyűrű lobban fel, olyan sötét akár a csillagtalan éjszaka. A lángok a magasba csapnak szinte kupolát képezve körülöttetek, aztán elhamvadnak egy alakot hagyva hátra.
A férfi tűnődve körbepillantott, mint aki keres valakit, csak aztán állapodott meg a tekintete rajtad. A szája halovány mosolyra húzódott, és egy apró biccentéssel üdvözölt, mintha csak az uralkodói család egyik tagja köszöntene egy rangban alatta álló sidhet./
- Üdvözöllek Bevégzés Bárónője. Azt hiszem lenne néhány dolog, amiről beszélnünk kéne... Te vagy a felelős az Örökös testőrségének összeállításáért... /nem kérdezte, egyszerűen kijelentette. A hangja mély volt, tömény füstös tónussal, de mérhetetlen hatalom áradt belőle, hideg, bizsergető és otthonos hatalom... Ha nem is ugyan olyan mint a tied, de testvére lehetett annak./
- A kérdés az, mennyire bízik meg benned a Királynő. A gyermek kiházasításával is megbíz-e majd vajon, vagy a hatásköröd csupán néhány ember begyűjtésére terjed ki? Mesélj nekem Bárónő, lássuk oly hasznos vagy-e, amennyire a Királynő annak ítélt... /mosolyodik el, olyat szívet fájdító jóképűséggel, ami az arany sidhek sajátja, habár süt róla az a halálos kegyetlenség, amivel nem tartozhat közéjük. Hószín-angyali fénnyel izzó, arany és éjfekete karikákból álló szemeit rád függesztette és érezted a hatalma súlyát is a levegőben, tudtad ki ő, habár személyesen még soha nem láttad a Holtak Hercegét./

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen*


/Magam maradva, megengedek egy halk sóhajt. Kicsit megkönnyebbülök, mikor már egyiküket sem érzem./
- Könnyebben ment mint vártam.
/Mondom Gquennek félhangosan. Bele túrok a bundájába, kicsit rá is dőlök, hogy félig elfeküdhessek rajta./
+ Vigyázz, még a végén össze nyomsz. +
/Nyelvet öltök a megjegyzésre, majd felkelek róla. Tudom, hogy csak ugrat, de inkább nem maradok vele így, még a végén valaki meglát és furcsállva nézne rám.
Ahogy ez a gondolat szöget üt a fejemben, meg is jelenik az a valaki./
+ Nah, még ez hiányzott! +
/Egyenes tartással fogadom jelenlétét, mindaddig, míg nem köszönt./
- Üdvözöllek Holtak Hercege!
/Biccentek felé én is. Jelenleg nem érzem magam annyira alsóbbrendűnek, hogy igazán hajbókoljak, de ettől eltekintve tudom, hogy hol a helyem./
- Kellemes meglepetést okoz jelenléte és az, hogy szóba áll velem.
/Nem válaszolok a nyíltan feltett kérdésre. Elsétálok a filagória egyik kerítéséhez, hogy neki tudjak támaszkodni./
- Mégis mérhetetlenül sajnálom, hogy idejét rám pazarolja Herceg.
/Nézek egyenesen a szemeibe, miután lábam mellett elhelyezkedik Gquen. Hosszú vékony ujjaim megint beletúrom mágikus bundájába./
- Nem tudom, hogy miről beszél. Ha valóban lesz a Királynőnek Örököse, akkor gratulálok neki.
/Mosolyom halvány, de ezt akár betudhatja annak is, hogy nem repdesek az örömtől. Vagy akár annak is, hogy nem tudok uralkodni vonásaimon, és valóban örülök a hírnek./
- Viszont, ha Danu is úgy akarja, akkor talán tudok majd segíteni.
/Kecsesen megvonom a vállam./


{142}

[Caridwen]

* Lyendryana Daimon *

/Látod, ahogy mosoly terül szét a szívszorítóan jóképű arcon. Van egy árnyalatnyi őszinte jókedv a mosolyában. Az egész a semmiből lett, tökéletesen megrendezett arcjáték, de kevesebbet nem is vársz az önjelölt hercegtől./
- Mily elegánsan diszkrét, ahogy egy arany sidhetől elvárja az ember. /somolyog tovább./ Még a végén kiderül a Királynő kivételesen a jó emberben bízott meg? Milyen érdekes fordulatok... Érdemes volt ma reggel felkelnem. /kacag fel. A hangja is olyan simogatóan elegáns, akár az egész megjelenése.
Elindul feléd, illetve Gquen felé... először még látod hogy a lény ellenségesen viselkedik, de amikor kartávolságon belül é és felé nyúl az ellenségesség eltűnik. Látod hogy a fülei felemelkednek és belesimul az érintésbe./
- Milyen lenyűgöző állat.... ezer éve nem találkoztam a fajtájával. Úgy néz ki a Tündérdomb valóban kezd régi fényében tündökölni. Ennek pedig a következő lépése a méltó Király és Királynő. /mondta csendesen de határozottan.
Azonban a mélázásból hamarosan felnéz rád, tovább cirógatva Gquent./
- Tisztában vagyok vele, hogy a Királynő terhes, nem várok magától megerősítést, ha ettől fél. Tudom, hogy a maga hatalmi helyzetében végzetes lenne, hogyha kihívná maga ellen az uralkodó haragját egy árulással. Nem vagyok bolond, nem kérem ilyenre, nincs szükségem rá, megvannak a magam forrásai. Ennél egy hosszabb távú tervhez lenne szükségem magára. A Királynő valamiért megbízik magában, vagy legalábbis nem olyan ellenséges és gyanakvó, amilyen mindig. Van csupán szüksége van szövetségesekre és ön a helyzete kapcsán megfelel neki. Ez jól is van így. Azonban ha okos tanácsokat adna neki, az önnek is nagyon jövedelmező lenne.... /mosolyog rád ismét./

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen*


/Erősen megfordul a fejemben, hogy most sértegetni próbál. Sőt, kifejezetten ez az érzésem van a kialakult helyzettel kapcsolatban. Hiába mosolyog magával ragadóan, hiába lesz ettől még sármosabb, pont ezért érzem, a szavait tőröknek, melyek belém vágnak./
- Köszönöm. Régen hallottam már, hogy valaki a másik Udvarhoz sorolt volna.
/Megvillan a tekintetem, arcom mégis rezzenéstelen./
- Legutóbb sem maradt megtorlatlanul, ez a sértés.
/Hangom tárgyilagos. Csupán szememből láthatja, hogy most igen rossz nyomon jár./
- Bármikor kész vagyok vérét venni annak, aki megkérdőjelezi idetartozásom jogát!
/Gquen reagálása viszont meglep. Nem engedte eddig, csupán a fivéremnek, hogy hozzá érjen. Figyelem társam reakcióit. Próbálok rájönni, hogy miért lehetséges, mindez./
- Ritkább az, amiért korom miatt kérek elégtételt, hiszen pontosan tudom, hogy mennyire fiatal vagyok. Szinte a legutolsók közül születtem. Nem kell emlékeztetni, olyan dolgokra amik születésem előtt történtek.
/Kelek fel a filagória kerítéséről. Megnyugtató szavai sem tudják benne most lehiggasztani a feltörő indulatot. Igaz, hogy csak tartásomból érezhető, mert sem hatalmam nem változik, sem arcom mimikája nem árulkodik, hangulatom változásáról./
- Az, hogy a Királynő miért tart számon, azt talán kérdezze meg tőle.
/Közelebb lépek a Herceghez. Annyira, hogy már a hatalmunk súrolja egymást. Annyira közel, hogy érezze leheletem az arcán, mikor közelebb hajolok a füléhez./
- Az viszont, hogy mikor és mit mondok a Királynőnek, csak rám tartozik.
/Lassan elkezdem ujjaim hegyével végigsimítani a kezét. Kézfejétől a válláig./
- Még nem győzött meg arról, hogy ez számomra mennyire jövedelmező lenne, vagy sem, ha ráállnék, arra, amit Ön sugall most nekem.
/Beszívom illatát, majd kiegyenesedem előtte. Szemeibe pillantok. Mostanra már teljesen ura vagyok tekintetemnek is, amiből semmit sem lehet kiolvasni./
- Egyenlőre, nem látom hasznát annak, hogy a népünk előnyt kovácsolna abból a frigyből.
/Halvány mosolyom lassan megjelenik szám szegletében. Amikor ujjaim elérik nyakát, onnan tovább kúszik fel fülei irányába, majd egy tincset begyűjtve magam felé mozdul tovább./
- Hercegem, ha nem áll elő egy megfelelő érvvel, akkor azt kell, hogy mondjam, nem segíthetek.
/Arcom elé vonom hószín haját, és beleszagolok, miközben nem eresztem tekintetét./


{143}

[Caridwen]

* Lyendryana Daimon *

- Pedig se nem bóknak, se nem sértésnek szántam. /von vállat a letörölhetetlen mosolyával. Aztán egyenesen felkacag. A hang végigszalad a gerinceden, akár egy szerető könnyed érintése./
- Vérét venni? Mily sötét, mily drámai.... Önnek kedvesem igazán nagy tehetsége van a fenyegetésekhez és a tüskésséghez. Mily hatalmas kár, hogy alapja nincs hozzá. A vérem venné? Hát tegye meg kedves, ha úgy érzi jogtalanságot követtem el. /mosolyog. Aztán miután még egy utolsó cirógatás után elveszi a kezét Gquenről így folytatja./
- Én azonban nem kérdőjeleztem meg semmit. Nem kell feladnia a származását azért, hogy ide tartozzon. Itt a hatalom a fontos, nem a származás. Senkit nem érdekel honnan jött, tudják, hogy ide való, ha megvan az ereje hozzá... Igen, most kérdőjeleztem meg az idetartozását, nem pedig az előbb kedves heves hölgyem. /somolyog.
Amikor közelebb mész hozzá nem moccan, a tartása uralkodói, egyenes és magabiztos, mint aki soha semmitől nem fél, mint akarja és elvárja, hogy a lába előtt heverjen a világ./
- Talán meg is kérdezném... Ha nem lenne oly bizalmatlan mindenkivel... De így örülj, mert előbb hozzád jöttem. /susogja az arcodba.
Ahogy a hatalmad hozzásimul az övéhez, valami megdöbbentőt tapasztalsz. Éjfekete szikrák pattannak köztetek, az ő bőre alatt pedig fekete tűz támadt. Nem a hószín bőrű sidhek megszokott holdfény ragyogása.... fekete tűz, erős és birtokló, de hidegebb, mint bármely sápadt téli éjszaka. A hatalmad reagál rá, a te bőröd fehér tűzbe borul, érzed, hogy a hatalmad úgy áhítja azt a fekete tűzet, akár a pillangó a lámpafényt egy sötét téli estén... Még soha nem hallottál ilyenről, vagy tapasztaltál hasonlót. Az illata is olyan, akár egy fekete drog, amint beszippantod többet és többet akarsz.... Amikor megérinted közel hajolsz az egész egyre csak rosszabb és rosszabb lesz.../
- Én a te helyedben nem feszegetném a határaim kedves, mert csak magadnak ártasz vele, önmagadat erősnek hivő, törékeny gyermekem. /susogja a füledbe előre hajolva./
- Mert elárulok neked egy titkot, és vedd ezt előlegnek... Danu első és egyetlen szerelmének vérvonalát nem zárták el húsból született ikreivel. Az Ő vérük tovább él bennünk, a családunkban... /hinti a szavakat légnemű méregként a füledbe. Hallod őket, azonban az értelmük elsőre fel sem fogod. Aztán kissé távolabb húzódik tőled, mire tudsz értelmesen gondolkozni, habár még minden oly ködös..../
- Tudod senki nem tudta a mi családunk hogy maradt fenn, amikor oly sok szerintük nálunk hatalmasabb bukott el... Tudod hogy lehetséges ez Bevégzés Bárónője? Én nem csak hívom és kérem a halált, akár egy eszközt... Én az Ő Utódja vagyok. /mondja mély füstös hangon./
- Kezded már érteni kedvesem? /kacag fel. A nevetése könyörtelen visszhangként verődik vissza, befészkelve magát a tudatod peremére és nem engedve az érzést, nem engedve a hitetlenséget, hiszen ha felfoghatatlan is, érzed, hogy igaz..../

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen*


/Belsőm, jólesően megborzong a nevetésétől, mégis tartásom nem változik. Ha egy pillanatra is gyengédnek mutatnám magam, akkor ennek az egésznek nem lenne értelme. Nem fogok behódolni neki!
Pillantásom lapossá változik, szemeim csillogása eltűnik, nem-régi jókedvem tovaszáll./
- Ha úgy gondolja, hogy nincs meg szavaimnak kellő súlya, akkor azt hiszem, nagyon nem ismer! De nyilván ezt nem róhatom fel magának, hiszen begubózva éli mindennapjait. Nincs tisztában, azzal, hogy a fiatalok mire képesek.
/Hangom továbbra is tárgyilagos./
- Egyenlőre tekintse figyelmeztetésnek szavaim. Nem kívánom vérét. Pusztán, megjegyeztem, hogy aki ilyennel sérteget, miképp jár. Az, hogy nincs meg a hatalmam hozzá, ne nyilatkozza ennyire elhamarkodottan ki.
/Megvonom kecsesen a vállam./
- Nem volt ott, amikor Danut felébresztettük. Nem volt ott, azon a szertartáson sem, amikor Életet adtunk a Királynőnek.
/Egyáltalán nem dicsekvésnek szánom a felsorolt tetteket, semmilyen gőg nincs bennem. Sem tartásomban, sem hangomban, sem lelkemben./
- Nem maga volt ott kettőnk közül.
/Arcom közel van az övéhez./
- Danu nem magát választotta ki erre a feladatra. Az Istennő engem szólított. Az én hatalmamra volt szüksége.
/Nézem szája szegletében megbúvó mosolyt, és legszívesebben lekevernék neki egy pofont. De mégsem teszem. Nem vagyok annyira hamari, mint amilyennek gondol. Sokkal türelmesebb vagyok, mint azt korom sejtetné./
- Ha azt hiszed, hogy ennyi elég az örömömhöz, hát valóban nem ismersz.
/Nem hajlok meg ereje hatására, mégis egy pillanatra vesztek határozottságomból. Annyira meglep ez az új érzés, hogy szemen nem tudok uralkodni, olyan hamar, mint testem többi részén. Így a gaz árulóban, látható meglepettségem. Tartásom, mégis az arnysidhéket meghazudtoló eleganciával és magabiztossággal áll előtte.
Hallom szavait, de nem igazán tudom egyenlőre hova tenni. Jobban érdekel a kettőnk hatalmának hatása.
Testem ragyog, mintha a Teliholdat nyeltem volna le. Ahogy egyre jobban nekifeszülök, úgy tejed gyomromban szét a forróság. Légzésem lelassul, szívverésem meg dübörög./
- Lehetetlen!
/Lehelem alig halhatóan. Akarom ezt az erőt! Ebben a pillanatban jobban, mint bármi mást eddigi életemben./
- Kudram... válaszolj nekem!
/Vissza nyerve hangom felett az uralmat./
- Mi volt ez? Miért volt ez...?
+ Ennyire jó?! +
/Gquen testét érzem lábaimnak nekitámaszkodni. Érzem az érintkezésünknek köszönhetően, hogy mágiánk egybeforr, és ettől, még tisztábban tudok már gondolkodni. Ami nagy segítsége, mert legszívesebben letépném róla a ruhát, hogy még közelebb legyek annak a hatalomnak a forrásához. Még a Branwyn virágaiból nyert könnyeket használva, Denwyrrel együtt töltött órákat is apró flörtnek érzem most./


{144}

[Caridwen]

*Lyendryana Daimon*

- Nos ezzel egyet kell értenem. /tárta szét a karjait őszinte megadással./ Valóban nem túl sokat tartózkodok a nép között, de azt hiszem ez mindenkinek jobb így. /mondja teljesen semlegesen.
Aztán érdeklődve pillant rád, amíg beszélsz, de a mosolya ismét szélesebb lesz, mire végzel./
- Igenis Hölgyem, egy efféle figyelmeztetést igazán nem hagyhatok figyelmen kívül. /mondja, de a beleöntött irónia túlcsordul a szavaiból./
- Mellesleg nem vitattam soha a tetteit, csak az erejét. Azért mert valaki jókor van jó helyen, nem jelenti azt, hogy mindenhez hatalma van... csupán annyit, hogy pont kéznél volt, amikor valami olyasmire volt szükség, amihez értett. Véleményem szerint ez nem jelent semmit, de az érdemeket nem vitatom, kicsinyesség lenne. Csupán ajánlom gondolkozzon el rajta, mennyi volt az ön valós szerepe, és mennyi a szeszélyé.
/A mosolya félszeg lesz, egyszerre kihívó és valahogy sötét, olyan mélységekbe mutatva utat, amiknek a létezéséről eddig még csak nem is tudtál./
- Nincs olyan, hogy lehetetlen. Ha még pár énokot eltöltesz ezen a világon ezt meg fogod tanulni. Okos nő vagy, talán hamarabb is, de még nem éltél eleget, hogy mindent láss.
/Aztán egy könnyen érintéssel végighúzza az ujját az arcodon. Szinte érzed, ahogy a világtalan fekete szikrák beleolvadnak a hófehér fénybe, sötétre színezve a holdfényt, mintha kihunyt volna minden az égen... Érzed felszikrázni a hatalmat most még erősebben. Olyan hatalom ez, amilyennel még soha nem találkoztál, de még csak a létezéséről se hallottál soha, mégis a lelked tudja, hogy létezik./
- Csupáncsak a hatalmam. A Bevégzés Bárónője, nem igaz? Akkor azt hiszem valami köze van a halálhoz... Nekem az ereimben folyik, nem csupán a hatalmam. Élet és Halál különös elegyéből születtem. Nem kerülünk Danu szeme elé ha nem muszáj, nem kedvelte túlzottan a Gyermekeit, mi pedig tőlük származunk. Azonban várunk az időre, amikor visszatérhetünk. Ez az idő pedig most jött el. Amikor egy Halott ad Életet, amikor olyan Örökös kerül a trónra, aki tiszta mágiából született... igen, ez a mi időnk. /láttad felragyogni a szemét, aztán a pupillája kitágult, a feketeség elnyelte a hószín-angyali, majd az arany gyűrűt is... de nem állt meg a külső feketénél, elnyelte a teljes szemét, míg nem az ürességbe magába bámultál bele, ami mintha a mélyére akart volna rántani. Gquen érintése segített, de mintha csak veled zuhant volna... nem vesztetted el a kontrollod, de önmagad kis híján igen, ahogy meghallottad a sötétség suttogását a tudatod peremén, azt az ősi dermesztő hangot, amitől az ősemberek rettegve bújtak össze a tüzeik körül, amikor a Halál még a Földön járt./

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen*


/Jóízűen felkacagok. Hosszan és tisztán. Hangom messze száll a ligetben, de valahol a mérhetetlen sötétségbe vész el./
- Szerencse? Szeszély? Véletlen?
/Arcomon lágy mosoly terül szét, miután jót derültem./
- Ugyan már Kedvesem! Kit érdekelnek ezek a fogalmak? Elárulom, hogy ezek semmit sem jelentenek.
/Szemem továbbra is hidegen csillog./
- Tisztában vagyok vele, hogy én csak egy apróság vagyok az Istennő játékában, de ha azt hiszed, hogy mindaz, ami történt egy egyszerű véletlen műve, akkor semmit sem tudsz!
/Lágy mosolyom lassan lehervad, ahogy hangom is egyre hidegebben cseng./
- Az egyetlen aki tudja, hogy mi miért történik az Danu, Ő dönt mindenek felett. Ha megkérdőjelezed akaratát, azzal már meg is tetted a végső pontot a kettőnk kapcsolatára.
/Vonásaim most már újra, szoborszerűnek tűnnek./
- Nincs dolgom olyannal, aki az Ő akarata ellen létezik!

/Figyelem hatalmának látványos erejét. Élvezem, hogy mit tesz az én hatalmammal./
+ A Halált akarom... +
/Érzem Gquen jelenlétét. Érzem a belőle áradó erőt, ahogy az enyémmel keveredik, lassan de biztosan összeolvadva. Holdfényem lassan alakul át fekete lángszerű sötét árnyszerű derengéssé. Az én fényem világítja meg, a fekete lángokat. Még nem vagyok elég erős, hogy minden hatalmát átadhassa nekem, de most már érzem, hogy miért akarom ennyire Kudramot. Gquennel nem tudok egyesülni jobban. De Kudrammal, akár még az is lehet, hogy szeretkezés közben még közelebb kerülhetek a hatalmam forrásához.
Közel hajolok az ajkaihoz. Egyik kezemmel átölelem a vállát, míg másikkal a fejét próbálom magamhoz húzni./
- Csókolj meg. Érezni akarom...
/Suttogom, egy leheletnyire tőle. Elakarok veszni ebben a hatalomban, a magamévá akarom tenni, hogy az enyém legyen, de ehhez tudom, hogy még kevés vagyok. Túl fiatal./
+ Gquen köszönöm, hogy vagy nekem! +
/Tudom, hogy ha nem lenne itt Társam, akkor most mindent feladnék csak, hogy a végletekig élvezhessem ezt az erőt. Igen, bele halnék. De most mégsem fogok, Gquennek hála. Így élvezni tudom, míg Kudram hagyja.
Denwyr soha nem értette, hogy miért izgulok fel jobban, amikor érzem, hogy az élet elhagyja a testet, mint amikor ő cirógatott. Igazából sosem tudtam megmagyarázni, de amióta az eszemet tudom, mindennél jobban élvezem ezt az érzést./
- Megfogtál.
/Lehelem. Erre csak akkor jövök rá, hogy valóban kimondtam, amikor Gquen kuncogását hallom elmémben. Nem zavar, csak elmosolyodom, most először őszintén./
+ Nevetséges vagyok igaz? Ennyi elé volt, hogy megnyerjen magának? +
+ Csak gyerek. +
/Bosszankodnék ezen, ha nem lenne ennyire jó érzés a Halál ölelésében lenni./


{145}

[Caridwen]

*Lyendryana Daimon*

- A legegyszerűbb a tagadás. /mosolyog.
Aztán az éjszín pillantás mintha fekete vászonná változna, semmit nem tudsz kiolvasni belőle, tompa és távoli, mintha csak egy játékbaba pillantása lenne./
- Nem mondtam neked soha, hogy megkérdőjelezném az Ő akaratát kedvesem... /mondja kiismerhetetlen hangon, kikerülve minden konkrétabb válaszadást.

Aztán ahogy közelebb hajolsz, ahogy érzi a vágyad, a pillantása ismét megtelik hatalommal, mintha fekete mágiával itatnák át azt a fekete vásznak, azt a sötét tükröt, ami elnyelte a szemeit. A mosolya széles lesz és vegyül bele valami végtelen hidegség, valami túlvilágian érthetetlen fagy./
- Ha erre vágysz... vedd előlegként. /suttogja az ajkadba, aztán hirtelen megcsókol. Egy pillanatig csak valami keserédes ízt érzel, aztán mintha megfagyna minden. Érzed, ahogy egy pillanat alatt elfogy a levegőd, leáll a szíved, a tested megdermed, ahogy minden porcikádon éles tőrként döf át a fekete hatalom... Egy pillanatig jelen vagy és egyszerre nem is. Érzed, hogy a lelked a testedhez csupán a csók köti, hogyha hívná ki tudná tépni a lelked a testedből, csupán egyetlen csókkal. Aztán a pillanatnak vége lesz, messzebb húzódik, beléd pedig visszatér az élet, habár a halál csókja még ott vibrál a testedben, érzed a szíved reszketeg dobbanásain, hogy nem is olyan rég majdnem elpihent örökre.

Kudram ellép előled a csók után, olyan távolságba, hogy ne érinthesd, hogy tudj koncentrálni másra is, ne csak rá... habár ez még így is nehéz. Érzed ahogy a fekete fény távozik vele, de az illata még ott lebeg, a hatalmának lenyomata a szívedbe fonódott, hiába ment messzebb./
- Nos Bevégzés Bárónője, még mindig azon a véleményen van, hogy nincs miről beszélnünk? /kérdi sejtelmesen mosolyogva./
- Vagy mostmár esetleg hajlandó lenne tenni nekem, néhány mindkettőnk számára előnyös szívességet?

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen -- 2900. augusztus 20.*


/Nézem a szemeit, melyekbe nem látok semmi mást, csak azt az illúziót, amit akar, hogy lássak: a Halált.
Nem tudok ellene tenni, és ez bosszant. Bosszant, mert tehetetlen báb vagyok csak a kezeiben. Csókjában. Tudom, hogy ha tehetné megölhetne és ezt kimondatlanul élvezem. Élvezem azt a pillanatot, ami a hatalmam forrásához legközelebb tesz. Remeg a lelkem a gyönyörtől! De a boldogságot felváltja távozásával a harag. Ahogy ellép tőlem, úgy lesz rajtam úrrá a düh. Szerencsére ez nem látszik meg kívülről rajtam, csak bensőmben tomboló érzések azok amiket Gquen érez.
Vonásaim teljes uraként állok a Herceg előtt. Légzésem lassú, tartásom határozott, még akkor is ezt tudom mutatni másoknak -annyira belém ivódott még a másik udvarban, hogy ez annyira egyszerű mint az embereknek a levegővétel-, mikor belül remegek, mint most is./
- Átgondolom az ajánlatod Kudram.
/Elfordulok tőle, és a nemrég még ülőkeként használt kerítésre támaszkodom. Háttal vagyok neki, amit tudom, hogy annak veszi ki magát, hogy nem akarom, hogy olvasson bennem. Tudom, de nem érdekel. Nem akarom, hogy a szememből bármit is kitudjon olvasni./
- Esetleg akarsz mást is tőlem, vagy csak azt, hogy szóljak pár szót az érdekedben az Uralkodónál?
/Hangom hidegen cseng. Gyűlölöm, hogy ennyire hatalmába tudott keríteni. Gyűlölöm azért, mert ennyire belém tudott látni./
+ Nem lehet ő a Király! Ha ő lesz, akkor nekem nem lesz maradásom az Udvarban! +
/Mondom keserédes gondolatokkal Társamnak./
- Ha nem akkor, hagyj magamra. Amikor döntöttem, majd értesítelek.
+ Nem tudom megint elviselni évszázadokon keresztül látva, hogy másé az amit akarok! Nem fog menni Gquan! +
/Könnyek csordulnak végig arcomon./


{146}

[Caridwen]

*Lyendryana Daimon*

- Ezt örömmel hallom. /mondja nyugodtan, habár egy kevés jókedv, mintha ismét bujkálna a hangjában. Olyan, mintha számára ez lenne a mindig semleges maszk, a jókedvű jóképű hercegecske.
Mivel elfordulsz nem láthatod a reakcióját, de a kérdésed után egy hosszabb hatásszünetet tart, mintha tűnődne valamin. Akár azt is hihetnéd, hogy eltűnt, amíg nem néztél rá, hogy látomás volt csupán, ha nem éreznéd a hátad mögül a hatalma simogatását, akár egy partot ostromló tengerárt. Most könnyed érintés csupán, ahogy a hullám a partra ér, de a vihar ígérete ott lakozik benne./

- Nos valójában lenne még valami. A családom... a Thanewyeran ház feje látni kíván. Úgy gondolja hasznos lenne mind számodra, mind pedig számunkra, ha felkeresnéd. A parancsa szerint lehetőleg azonnal kísérjelek elé. /egy pillanatra ingerültség jelenik meg a hangjában, mintha ez nagyon nem lenne ínyére, de éppen csak olyan rövid időre, hogy nem is tudod a füled tévesztett-e meg, vagy sem.
Itt újabb szünetet tart, majd mélyebb és jóval kifejezéstelenebb hangon folytatja./

- Ha most nem kívánod felkeresni a családfőt, akkor magadra hagylak, ha azonban megengedi az időd elvezetlek hozzá, a döntés rajtad áll. /mondja mindenféle érzelem nélkül.
Azonban a hatalom szikrázása felerősödik mögötted, mintha az ígért vihar támadni készülne./

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen -- 2900.08.20.*


/Gyűlölöm magam amiért ennyire gyenge vagyok. Gyűlölöm őt, amiért ennyire a hatalmába tudott keríteni. De abban a pillanatban, hogy újra megérzem hatalmát, ahogy hozzám simul, a gyűlölet szomorúsággá változik át./
- A Thanewyeran ház feje látni kíván, és egy Herceget küldet értem?!
/Még nem fordulok meg./
- Ezt vagy megtiszteltetésnek veszem, hogy az Örökösét küldi egy egyszerű Bárónőért. Vagy sértésnek, az előző beszélgetésünket, mert mégsem vagy annyira kegyelt a családodban, mint azt rebesgetik.
/Lassan kiegyenesedem, ahogy érzem a vihart közeledni. Mégsem mutathatom magam gyengének. Ennél már sokkal több veszteséget elszenvedtem és túléltem. Az évtizedeken keresztül való kínzást is kibírtam a csarnokban, mégsem törtek meg! Hátra simítom a hajam, közben suttyomban letörlöm a könnyeket arcomról, hogy amikor megfordulok ne látszódjon semmi sem, az iménti hangulatomból./
- Időm mint a tenger. Mégis, azt hiszem erről az invitálásról előbb egy kicsivel többet kellene mondanod.
/Tartásom az évszázadok óta belém ivódott eleganciával felvértezve áll, mint egy bástya./
- Meglehet, hogy csak az évszázados paranoia az ami most belőlem beszél, de ha jól tudom, hozzátok nem igazán szokott csak úgy kívülálló sidhe menni.
/Kecsesen megvonom a vállam./
- Félre ne érts, nem félek, hiszen az előbb még egy hosszútávú egyességet ajánlottál.
/Mintha elunnám az álldogálást, lehajolok Gquenhez és átölelem a nyakát. Hajam egy része újra előre szökik./
- De jobb tájékozódni mielőtt belépsz egy másik területre.


{147}

[Caridwen]

*Lyendryana Daimon*

- Nos úgy tűnik ez a helyzet. Ennél többet azonban nem tudok mondani. Anyám az a lény, akinek a szándékai örök homályban maradnak előttem, de talán erről szól a család. /mondta semleges hangon. Ez a semleges hidegség azonban valahogy félelmetesebb volt, mint más sidhe szájából egy nyílt fenyegetés. Amint nem leplezte kedélyességgel érezted a belőle sugárzó hidegséget, a halál úgy lengte körül, akár egy fekete parfüm. Ott lebegett a levegőben és nem lehetett nem észre venni./
- Vedd ahogy szeretnéd, nem tudom mi volt anyám szándéka vele. Attól azonban ne félts, hogy ne lennék kegyelt, megvan a magam hatalma. Azonban nem sért a mondandód, hiszen nem ismered a családunk, persze más sem. Nálunk nem büntetés, ha a Családfő parancsot ad, ez egyszerűen egy olyan dolog, amit teljesíteni kötelesség. Én és a fivéreim is engedelmeskedünk Neki, de egyes-egyedül neki. /mondta továbbra is hidegen, egy árnyalatnyi haraggal, ami még tovább hűtötte a levegőt. Szinte érezted ahogy a hajadba tép a közelgő vihar szele./
- Mond mit akarsz tudni és elmondom, habár véleményem szerint nincs erről mit beszélni. Ha meg akarnánk ölni, már rég halott lennél, még mielőtt egyáltalán rájöttél volna, hogy bárki a vesztedet áhítja. Ezt pedig ne vedd sértésnek, ez egyszerű tény. Nagyobb erőt képviselünk, mint azt bárki hinné, ebben biztos lehetsz. Ez az erő pedig hív téged. Nem tudom miért, de azt akarja, hogy elgyere hozzánk. Amiért pedig kevés a vendégünk, az igen egyszerű. Nem vagyunk vándorszínészek, hogy mindenkinek mutogassuk magunkat. Mi egy hatalmas és erőteljes vérvonal leszármazottjai vagyunk, büszkék arra, ahonnan jöttünk és amit képviselünk, nincs szükségünk a pletykás korcsokra, akik itt mindent elárasztanak. Veheted nyugodtan kitüntetésnek, hogy eljöhetsz az udvarunkba. /egyszerűen beszél, minden fellengzősség nélkül, mégis lebilincselőbbek a szavai, mint a legnagyobb szónokoknak.
Amikor már látod ismét ámulatba ejt. A tartása akár egy valódi királyé, a sötétség úgy lebeg körötte, akár egy köntös. Maga a Halál, fenséges és elegáns, egyszerre pusztító és lenyűgöző. Ahogy ott áll előtted egyszerre a hatalmába kerít az az érzés, hogy még soha nem láttál ennyire királyi jelenséget, még maga Drabassus sem ért fel hozzá, akit valódi királynak neveztek nálatok./
- Amint pedig én kértem tőled, az a saját kérésem. Anyám azért küldött, hogy hozzánk kísérjelek, de minden, amit az örökössel kapcsolatban kértem a saját ügyem, neki semmi köze hozzá. Ne hazudj neki soha, de ha nem kérdi, ne említsd meg. /mondja ismét arannyá váló pillantását a tiedbe fúrva. Nem kér, hanem parancsol, mint aki ehhez szokott és csak ezt ismeri. Aztán kezet nyújt feléd./
- Nos, mehetünk Lyendryana?

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen -- 00.08.20.*


/Elzúzom a szám, mikor a családról tesz megjegyzést./
+ Nekem sosem volt igazán semmilyen kapcsolatom anyámmal. Túl távol állt mindig is tőlem. Szóval ezt nem kommentálom. Nem tudok véleményt nyilvánítani. +
- Számomra egyetlen személyben merül ki a család fogalma. Ez pedig a fivérem. Aki már itt él.
/Belefúrom a tekintetem az övébe. Zavar és egyben vonz is, hogy ilyen a hatalma, a kisugárzása, és a modora./
- Miért féltenélek? Ugyan! Nem vagy a szívügyem, hogy érzéseket tápláljak irántad. Főleg nem ilyent!
/Lehet, hogy meg fogom bánni, de jelenleg ez az egyetlen amivel erre felelhetek. Gquen közelsége, hagy saját gondolatokat, és elhatárol is tőle, ahhoz legalábbis eléggé, hogy ne csak azon járjon az agyam, hogy hozzá bújjak, és magamba olvasszam./
- Fiatal vagyok, és ez azzal jár, hogy a hatalmam nem ér fel az öregekéhez!
/Össze vonom a szemöldököm./
- Nem kell kioktatnod! Tisztában vagyok vele. De te se felejtsd el, hogy akitől akarsz valamit, azt ne sértegesd! Nem illő dolog, a fiataloknak az orrára koppintani, egy beszélgetés alkalmával többször is, hogy menyire ifjú!
/Felegyenesedem. Tartásom akár a meg nem értett anyámé. Mindig is feljebb állt a többi arany sidhénhez képest. Sosem foglalkoztam vele, de családunk vérvonala vissza vezethető Midirig./
- Szóval mindenki aki nem közületek való, az pletykás korcs?
/Hangom hidegen cseng. Nem tetszik a kioktató hangneme, sem az, hogy ekként tekint rám is. Hiszen általánosságban beszél. Így ebbe én is bele tartozom./
- Bármennyire is vonz a hatalmad, mely az enyémhez hasonló, ekkora sértést nem tűrök el!
/Bennem is közeleg változik pár dolog, és a viharra felkészülten, vagy pont elébe vágva állok vele szemben./
- Ezért nem teszek eleget a meghívásnak.
/Gquen is érzi a bennem lévő változást. Így kettőn közé áll félig./
- Még egy ilyen ifjúnak is mint nekem, van Önérzete!
/Bár arcomon nem látszik érzelem, a hatalmamban viszont igen./
- Képzeld, nem csak te vagy az aki vérvonalára büszke! Még akkor is, ha nem hirdeti!
/Pupillám össze szűkül. Így jobban látszik, háromíriszes szemeimnek színjátszása./
- Azt hiszem a további vita elkerülés végett, jobb ha most távozol és többet nem keresel fel!


{148}

[Caridwen]

*Lyendryana Daimon*

- Nekem is vannak fivéreim szép számmal, de anyám más. Persze megértem, hozzá hasonló személlyel keveseknek van szerencséje vagy balszerencséje találkozni. /von vállat könnyeden.
A szavaidra ismét hamiskás mosoly ül ki az ajkaira, egy csipetnyi kegyetlenséggel és önérzettel színezve. Vagy borzasztó színész, vagy ami valószínűbb, megvan hozzá a hatalma, hogy ne kelljen elrejtenie az érzéseit, mert nincs amiből kára származna./
- Ez megnyugtató. Kétlem, hogy jót tenne az ügyemnek, hogyha belém szeretnél. Még a végén egy vérző szív megakadályozna benne, hogy elhozd nekem a kis hercegnőt. /mosolyog rendíthetetlenül./ Persze megnyugtattál, hogy ilyesmiről szó sincs.
/Amikor láthatóan felhúzod magad, akkor egy egyszerű legyintéssel elintézi a dolgot./
- Látod? Ezzel is csak az én állításom támasztod alá. Ifjonti hév, heves gyermekkor. Mellesleg nem sértegetlek, hidd el, azt nagyon hamar észrevennéd. Én csupán tényeket közlök és próbálom felhívni a figyelmed arra, hogy csak nyernél vele, hogyha tartoznál is valahová és esetleg némi befolyásra tennél szert. Persze ha az álszent büszkeség többet ér neked, az a te hibád. Az utóbbi valóban egy sértés volt, habár ha így cselekszel inkább tény ez is.
/Ezzel ki is egyenesedik. Az ereje fellobban, mintha elcsapná a tiedet. Mintha a körötted kavargó fuvallatot elsöpörné egy vihar. Az arcára pedig őszinte széles mosoly ül ki./
- Te valóban hihetetlenül büszke vagy Bevégzés Bárónője, és borzasztó sértődékeny is. De ha mindenben a sértést akarod látni, hát tedd azt! Habár én már régen nem vagyok azon a szinten, amikor alantas kis sértésekkel kéne háborúznom. A döntésed pedig elmondom anyámnak, kíváncsi leszek az arcára. /nevet fel.
Ezzel el is indul kifelé a ligetből. Pár lépés után azonban még megáll és visszanéz rád. Aranyos szemének mélyén sötét árnyak kavarognak./
- A tied nem önérzet, hanem butaság, de hívd ahogy akarod. A következő azonban egy jótanács lesz. Ne dobd el magadtól a jövőd mindenféle buta hazugságok miatt. Akik a hatalmasok játszmáit játsszák, azoknak nem adatnak meg ilyen kiváltságok mint önérzet. Vagy nyersz vagy elbuksz, az út mindenképp mocskos és soha nem maradsz tiszta, de ha végigmész rajta a tied lehet, amire vágysz! /ezzel zsebre vágja a kezét és folytatja a sétát kifelé halkan fütyörészve./

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen -- 00.08.20.*


/Márvány arccal nézek rá. Tekintetem egyenesen az szemeibe fúrom./
- Információid, meglehetősen hiányosak, úgy látom. Mivel a Draquyvell családhoz tartozom. Nem vagyok ház-nélküli!
/Sosem hirdettem, de köztudott volt, mindig is, hogy hatalmam miatt ebbe a klánba kerültem, miután átjöttem a Napfényes udvarból.
Örülök, hogy elfogadta a hazugságom, mert tudom, hogy az volt. Érzem, hogy egyáltalán nem vagyok közönyös a Holtak Hercege iránt!/
- Nem hiszem, hogy jöveteled hasznos lesz.
/Hatalmam vissza húzom falaim mögé. Érzem, hogy elsöpörne, ha akarna, de nem emiatt rendezem gondolataim, érzéseim, erőm. Nem akarom, hogy ennyire könnyen olvashasson bennem. Van mit vesztenem már! A testvérem itt van velem. Érte is felelek már, nem csak magamért./
- Ha gondolod küldess egy tündért, hogy megoszd velem is édesanyád reakcióját, pusztán csak azért, mert ennyire fontosnak tartod, hogy beharangozd előre, hogy nem lesz hétköznapi válasz.
/Könnyedén vállat vonok./
- Igen, büszke vagyok. Mert egymagam értem el azt, ami most az enyém. Nem azért mert jó családba születtem, és az ölembe pottyant a hatalom, mikor semmit sem kellett tennem érte.
/Egy fanyar félmosolyt kap viszonzásul, mikor vissza fordul./
- Mit tudsz te arról, hogy mit játszanak a hatalmasok?! Hiszen, te elzárkózva élsz a fészkedben. Fogalmad sincs, hogy azok, akiket nem anyuci szoknyája véd, miképp élik mindennapjaikat.
/Legyintek./
- De ez nem is fontos. Akárcsak te.
/Elfordulok tőle, a ligetet kémlelem./
- Nem volt unalmas a beszélgetésünk, ennek ellenére, nem hiszem, hogy lesz következő alkalom.
/Érzem, ahogy kimondom a szavakat, úgy lesz teljesen stabil bennem minden./
+ Erősebb és hatalmasabb leszek mint azt Te valaha is elérhetnéd a véred által! Nem lesz rád szükségem! +


{149}

[Caridwen]

*Lyendryana Daimon*

- Vagy talán a te információd hiányosak meglehetősen... Ha valóban így gondolod, én a helyedben azért ránéznék ezeknek az állítólagos szövetségeseknek a körmére. /mondja a szokottnál éppen csak egy leheletnyivel komolyabban, azonban mégis érzed, hogy ez nem kötekedés csupán, annál sokkal komolyabb és több./
- Oh kedvesem, én mindig hasznos vagyok... el sem tudod képzelni mennyire. Vagy talán de. /biccenti félre macskásan a fejét és van egy árnyalatnyi kihívás a tekintetében, ami egy pillanatra feketén villan fel, akárcsak a túlvilági homály.
Aztán csak vállat von./
- Nem dolgozunk tündérekkel, nem bízunk az aprónépben, besúgok és mindenbe beleütik az orrukat, ha kíváncsi vagy anyámra neked kell megnézned, de mivel úgy látom erre nem vagy hajlandó reménykedj, hogy soha nem látod a Halál Nagyasszonyát. /mondja és a névnél valódi tisztelet költözik a hangjába. Még a te hatalmad is megremeg, csupán a név említésére és mintha a sötétség is megsűrűsödne és hűvösebb lenne köröttetek. Soha nem hitted volna, hogy igazak a mítoszok, de most egy pillanatra elhiszed, hogy a Nagyasszony talán még a halhatatlanokat is képes megölni egy az éjszakába elsuttogott szóval..../
- Elérted a.... mit is? Ne haragudj, úgy tűnik valóban hiányosak az ismereteim, de én nem látok túl sok eredményt. Szeretőket és elhagyott házakat, próbálkozásokat és kirekesztettséget... de ha számodra ez eredmény, hát hagyd, hogy belefulladj a saját hamis önérzetedbe, ha olyan édes az íze a nyelveden, hogy nem veszed észre, hogy megtölti a torkod és megfullaszt, nos akkor csak rajta.... Én csupán jó tanácsokat akarok adni, de azt hiszem minden szó hiábavaló. Ám mivel a kárba veszett időt gyűlölöm a legjobban, így magadra is hagylak, te és a büszkeséged úgy látom bőven elegek vagytok egymásnak. /von vállat könnyedén. Aztán felkacag és a kezedért nyúl. Ha engeded neki kézcsókot lehel rá, aztán ragadozómosollyal csak ennyit mond./
- Én biztosra veszem, hogy találkozunk még büszke Bárónő, tehát jól teszed, ha megfontolod a szavaim. A nem fontos herceg tehát távozik is. /tiszteleg neked játékos mosollyal azzal elnyelik a fekete árnyak, amik hátán érkezett. A kézfejeden ahol megcsókolt fekete koponya ragyog fel, érzed a belőle áradó hatalmat, egyszerre idegen és ismerős./

[Lyendryana Daimon]

*Caridwen -- 2900.08.20.*


/Nem kommentálom, egyetlen szavát sem. Nem akarok tovább vele ellenkezni, nem azért mert egyet értek azzal amit monda. De nem is azért mert feladtam volna. Nem. Egyszerűen, a hazugságok, melyeket magamban kezdek elterjeszteni, az iránta való érzéseim kapcsán, elterelik a problémám./
- Holtak Hercege!
/Kezdek neki, mikor kezemért nyúl./
- Roppant megtisztelő volt, hogy az elfecsérelt idődet Rám szántad. De a jövőben, tartózkodj az ilyesfajta megnyilvánulásoktól, nehogy megint bosszús legyél. Nem venném a szívemre.
/Hideg mosoly terül szét arcomon. Hagyom, hogy kezet csókoljon. Hiszen az illem ezt kívánja meg tőlem. Még mindig rangban felettem áll./
- Soha viszont nem látásra...
/Suttogom bele a sötétségbe, mikor eltűnik.
Vállam megereszkedik, tartásom kicsit enged, a feszült és kimért, kötött ívéből./
- Oh Gquen. Mond, miért futok bele ilyen férfiakba?
/Egy apró morgást sem kapok válaszul és figyelmem is, a kezemen lévő koponyára szegeződik./
- Tudod mi ez?
/Kérdem tőle gyanakodva. Nem örülnék, ha ez a billog megmaradna.
Elindulok a filagória egyetlen kivezető boltívén keresztül, ki a ligetből./


{150}