Az elfelejtett szentély

[Drun]

A rideg falakból előtűnő köböl kirakott boltíves ajtó látható, ami teljesen elüt a ragyogó udvarban megszokott fényes és díszes közegtől. A köveken egy egy furcsa jel, van bele vésve, mely már annyira elkopott, hogy csak azért tűnt fel, mert szabályosan helyezkedik el a köveken. Ha elég tiszta sidhe vér folyik az ereidben, akkor megjelenik előtted a kopottas ajtón egy tisztán kivehető kelta csomó, zöld izzása lassan megváltozik, és átalakul egy másik kelta jellé. Ha megakarod érinteni az ajtón lévő nap szimbólumot, ez eddig kopottas kinézetű ajtó, mintha megváltozna, és fénnyel telié válik. Mintha életre kelne. Majd kinyílik a tölgyfa ajtó, hogy egy hosszú lépcsőt feltárjon maga mögött. Aminek az alján egy kisebb ligetbe érkezhet meg a sidhe, ami szintén el van hanyagolva, viszont az élet jele ott érezhető, minden apró részében.
Itt az idő teljesen másképp dolgozik, mint a Domb többi területén, még a számtalan óra sem segít az idő meghatározásában.
A fában megbúvó ajtón áthaladva, egy régen elveszettnek hitt szentélyt lát meg aki ide merészkedik. Hajdan ragyogó csillogása, a friss virágok illata megtöltötte az egész teret, de most csak a mohás, nyirkos szag és a félhomály az úr. A hosszú lépcsőkön a filagória szerű fehér-márványból készült épületekhez érhet fel, ahol körszerűen elrendezett kőpadok szolgálnak ülőhelyet. Egynéhány közepén kis csobogók, vagy kutak láthatóak. De akad olyan is, ahol akár az egész Udvar kényelmesen elférhetne egy táncmulatságra. És igen itt található meg az a hely is ami, hajdan a szertartások színhelyéül szolgált. Közepén egy roppant nagy kősziklával, melynek közepén még most is halványan derengő jel látható.

[Tessa T'Ziczmesa]

*Előzmény - Lyen & Lyen - 2900. augusztus 5.*

/Egy pillanatig habozok csupán, annyira rövid ideig, hogy szinte habozásnak sem nevezhető. Ennyi elég, hogy végigfusson rajtam mennyi előnye és hátránya lehet a kis kirándulásnak. Abban majdnem biztos vagyok, hogy veszély nem leshet ránk, legalábbis bízom Danuban annyira, hogy a Tündérdomb területén maximum próbákra bukkanok, de veszélyre nem.
Tehát figyelem, amint a nő habozás nélkül belép, majd amikor a férfi megszólít a kissé félénk mosollyal pillantok rá, majd biccentek./
- Igen, azt hiszem egy ilyen lehetőséget nem lehet kihagyni. /mondom izgatottan, és meg is indulok a testvére után a lépcsőn.
Veszek egy mély levegőt, amikor elindulok lefelé. Egy kis félsz van bennem, de hamar elnyomom, nem az én természetemhez tartozik. A sötétben a ruhám vörösesen dereng, akár a parázsló tűz, így nem kell teljes vakságban botorkálnom. Követem az előttem haladó nőt, de tartva a tisztes távolságot, hogyha esetleg mégis történne vele valami időben tudjak reagálni, meg hogy ne lépjek rá a még mindig nem túl nagy fényben./
+ Mi ez a hely Danu?+
Aztán amikor leérünk a lépcsőn és megérkezünk a ligetbe a szívem eltelik Danu dicsőségével, annyira csodálatos az egész, hogy egy pillanatig a levegőt is visszatartom, hogy ne törjem meg a pillanat varázsát./
- Gyönyörű. /mondom ki suttogva, mintha a hangom is megtörné az illúziót./
+ Annyira ismerős ez a hely... Mintha már jártam volna itt... +
/Kétségbeesetten kutattam az emlékeim között, de még túl ködösek voltak, hogy megtaláljam, amit keresek./

(149)

[Lyendryana Daimon]

/Már-már kezdem azt hinni, hogy a Domb szórakozik és egy végtelen csigalépcsőt tett elénk, amikor végre megérzem a friss levegő illatát. Tenyerem puha mohába nyúl bele, a hosszú kőfal után, furcsának hat, de nem ijedek meg. Nem érzek semmilyen ártó mágitát, így nincs mitől tartanom. A rejtet mágiától, meg úgy vélem, hogy Gquen védene meg.
Amikor égre leérünk és körbetudok pillantani, saját gondolataimat hallom a hozzánk verődött arany sidhétől. Igen, nagyon szépnek találom amit látok. Viszont én nem adok ennek már hangot. Elég egy pillanatra lehunynom a szemem, hallom testvérem szavait./
- Egyet kell értenem! Valóban lenyűgöző!
/Felpillantva látom, hogy Lyen tesz pár lépést, hogy megérinthesse az egyik fának virágát, ami legközelebb van hozzánk. Viszont hirtelen vissza is húzza, mert egy furcsa kis lény száll oda./
- Ez meg mi?
/Hallom meglepődött hangját. Mivel Gquen nem jelez nekem, hogy baj lenne és én sem érzek a kis szárnyas felől fenyegetést, magamban tartom hatalmam./
- Nem tudom.
/Válaszolom őszintén. Ránézek Tessára, aki láthatólag szintén élvezi az új környezetünket, bár az udvartartásra jellemző maszkot nem veszi le./


{83}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 5.*

- Egy sárkánypille... /suttogom mielőtt végiggondolhatnám mi is teszek. Gyermekkorunkban a testvéreimmel egy kertben játszotunk... még él az emlékeimben a virágok illata és a parányi lények, akiket kergettünk, mintha valódi sárkányok lettek volna... Hiába mondta apánk, hogy fejezzük be ezt a butaságot a fivéreim folytatták, már csak azért is, mert tudták, hogy élvezem...
+ Oh te buta!+
Az arcomra zavart mosolyt illesztek és vetem egy pillantást a két másik sidhere./
- Mármint ha jól tudom így nevezik őket, a kertben is volt egy ilyen. /mondtam nyugodtan. A sidhe nem hazudik, csak annyira kicsavarja a valóságot, hogy az már csak nyomokban marad meg régi önmaga. Valóban volt ilyen a kertben, csak nem abban a kertben, ami most a Domb központi része. Abban a kertben volt egy ilyen, ahol parányi Corriola játszadozott a testvéreivel.
De hogy eltereljem a figyelmet az apró ballépésemről, ami jobb esetben talán fel sem tűnik nekik magam is megindultam előre./
- Azonban kíváncsi vagyok mi ez a hely, még soha nem jártam itt... /pillantok körbe még egyszer. Habár van egy olyan érzésem, hogy mégis, de a sárkánypillén kívül más emlék nem tör elő./
- Talán fedezzük föl. /mondom, habár az hiszem felesleges, de ha másért nem is, hát érdemes beszélnem, hogy gyönyörűen zengő hangom halljam.
Kisimítok néhány lángszín tincset az arcomból és megindulok előre. Nem messze a sárkánypille felszállóhelyétől egy ajtót veszek észre az egyik fába vésve. Vetek egy pillantást útitársaimra, de most nem szólalok meg, a kíváncsiság hajt előre.
Ha nem előz meg senki átlépek az ajtón várva az újabb csodákra, amik talán a múlt újabb emlékeit hozzák el./
+ Érdekes, az vagyok aki voltam és valahogy mégis más.. A tudásom néhol hiányos... De vajon miért?+

(150)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900. augusztus 6.*


/Felpillantok elkalandozott gondolataimból, amikor meghallom a meglepőnek ható megjegyzést Tessától. Majd összevont szemöldökkel fürkészem arcát egy pillanatig. Amit a szemében látok, nem tudom megfejteni pontosan, ellenben az arcáról nem tudok semmit sem leolvasni, ahogy sejtettem is./
+ Gquen, mik ezek a lények? Valóban sárkánypillék, ahogy Tessa mondja? +
/Rám pillant hatalmas szemeivel és csak halványan bólint, majd elugrik a fák rengetegébe./
- Elég sokat jártam a kertben, de még nem láttam ott egyet sem.
/Mondja Lyen, de ez persze, nem bizonyít semmit./
- Aranyosnak tűnik.
/Egy fél mosolyt küldök testvéremnek, amikor a lágy zöngést meghallom hangjában./
- Köszönöm a felvilágosítást!
/Jegyzem meg félhangosan, majd szinte egyszerre indulok meg vele a furcsa fa felé. Testvérem csak akkor indul utánunk, makor már Tessát elnyeli a sötétség és én is belépek utána. Nem tudom, hogy mi vár odaát, de ez nem tántorít el a célomtól.

Amikor kilépek a túloldalon, mintha egy másik korba csöppentem volna bele. Valahogy kicsit furcsán érzem magam, de talán ez annak köszönhető, hogy önkéntelenül lobban fel egy pillanatra hatalmam, hogy egy védőburkot vonjon körém, amikor egy tisztább energia megpróbált megérinteni.
A nyirkos és párás levegő szinte tapintható. Amerre csak nézek a régvolt dicső kis városrészt látok. Vagy talán nem is város, de a filagóriaszerű építmények azt engedik számomra sejtetni, hogy itt igenis volt mindennapi élet.
Már csak az a kérdés, hogy miért?/


{84}

*Gratulálok! Egy nappal öregebb is lettél!*

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 6.*

/A férfi kijelentésére csak kecsesen vállat vonok, mintha nem számítana, hiszen nincsenek mindig a kertben, pedig csak a zavarom palástolom ezzel. Kicsit haragszom magamra a felelőtlenségem miatt, jobban oda kéne figyelnem rá mit mondok ki.
Az aranyos jelzőre rezzen bennem valami, egy emlék a sárkánypillékről, de ahogy minden más, ez is olyan homályos... Nem jut eszembe, pedig tudom fontos lehet.
+ Valami különleges van ezekben a parányi jószágokban, csak tudnám mi... +

De aztán amikor átlépek a fába vájt ajtón minden gondolat semmivé foszlik és ahogy az ősi mágia szele végigsimít az arcomon érzem hogy a ruhám fodrai még inkább lángra kapnak, már valóban olyan az egyszerű szövet, mintha tűzből font köntöst viselnék.
Aztán valami ismerős erőre felkapom a fejem. A mágia mintája olyan új, és egyben mégis régi... A növényzet közül egy szinte folyékonynak tetsző test sétál elő és pedig boldogan nyúlok ki felé. A fenevad aki felénk sétál kicsit nagyobb egy rendes farkasnál, azonban az egész teste áttetsző, mégis hajlékony üvegből áll. Egyedül a szemei szikráznak pokoli tűzzel./
- Khar! /mondom boldogan és a kezeim felé nyújtom. Egy pillanatra megtorpan és beleszagol a levegőbe, még üvegfogait is kivillantja, mintha nem ismerne meg... Talán nem is ismer... Azonban mielőtt eluralkodhatna rajtam a zavar megnyugszik és közelebb sétál, hagyja, hogy magamhoz vonjam. A külső megtévesztő, minden egyes szőrszála hiába van üvegből lágyan hajlik el az érintésem elől.
Egy ideig még ölelgetem, Tessa teljesen előtérbe kerül az elmémben, mintha az elementál vele kapcsolódna össze, és igazából így is van. Corriola a Lángok Leánya, Tessa az Üveg Úrnő. Azonban hamarosan ráeszmélek, hogy nem vagyok egyedül és fölnézek, úgy gondolom a többiek biztos csodálkoznak rajta mit is csinálok./
- Elnézést kérek, de már egy ideje nem láttam őt. A neve Khar. /mondom mosolyogva. Ez a mosoly azonban őszinte, tényleg örülök az elementálnak./

(151)
*Köszi. *

[Lyendryana Daimon]

*Tessa – 2900. augusztus 6.*

/Tessa ahogy a múlt emlékeit kutatod magadban, feldereng egy apró jelenet, amikor még teljesen természetes volt ez a lény, a mindennapokban is az Dombok területén. Nem kis kellemetlenségeket okoztak a tündéreknek, akik próbáltak odafigyelni a növények és az állatok fejlődésére. Voltak, igen jól idomított fajtájuk is, amiken az apró lények lovagoltak, és keltek hosszú útra, akár a tengereken keresztül szállva, vagy a föld belsejébe közlekedve. Egyetlen urat fogadtak el, egy egész életre, ha az elhunyt, akkor követték. De a rakoncátlanabb fajtája, a kár még a sidhék akaratának is ellen tudott állni, nem kis fejfájást okozva a nemesi udvar bármely tagjának ezzel. Ahogy kezdtek kihalni, úgy esett vissza a tündérek megbecsülése is az Udvarokban.

Amint átérek, nem kerüli el figyelmem a változás, ami a kis Tessában megy végbe, de bármit is szólhatnék, egy újabb energiát érzek megjelenni a közelünkben. Látom, ahogy a fizikai törvényeknek ellentmondva, simulékonyan és könnyedén mozog egy üvegből létező elementál felénk./
+ Úgy tűnik, nem csak nekem van egy segítőpajtásom! Oda kell figyelnem erre a nőre! +
/Abban a pillanatban érkezik meg bátyám is, ahogy Tessa magyarázatot ad nekem Kharról./
- Üdvözöllek Khar!
/Biccentek felé, majd Lyenbe karolok, hogy érezze, nincs egyedül./
- Nem kell szabadkoznod Tessa. Nem lehetsz tudatában még teljesen tisztában azzal, hogy mivel sérthetsz meg egy sidhét, vagy mivel nem.
/Vonok vállat, majd elindulok az egyik romos márványhídon át egy roppant mély szakadék fölött./
- Az én esetemben, meg végképp nem tudhatod, hogy mivel hívsz ki éppen egy párbajra!
/Vetem oda a hátam mögé, felé sem pillantva./
- Előremegyek, megnézni, hogy mit rejtenek a romok.

{85}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 6*

/Az üvegtestbe bújt elementál selymes-különös bundájának érintése megnyugtat, van valami nagyon békés már-már családias abban, hogy itt van ismét velem. Tessa fel sem tudja fogni, hogyan hagyhattuk hátra, amikor Danu magához emelt, de a lelkem Corriola része nem különösebben zavartatja magát, neki csupán a testvére számít.
A lelkem öregebb része el is árasztja a tudatom, a sárkánypillék rejtélye a helyére kattan, mintha sikerült volna megragadnom egy fontos kulcsot a tudáshoz és most minden a helyére kattanna. Eszembe jut kik voltak ők és egy részem örül neki, hogy visszatértek, ez azt jelenti az udvarunk újra erősödik, vagy legalábbis azt, hogy Danu hatalma visszatérőben van.
Figyeltem, ahogy az állat pillantása a társaimra siklik, majd mintha kecsesen biccentett volna. Hát igen, néha még elfeledtem, hogy az elementálok nem állatok, csupán gyakran öltenek ilyen testet.
A nő szavaira enyhe harag remeg végig a bensőmön, amiért lebecsül, de azonnal elcsitítom, tudom, hogy jobb úgy nekem, hogyha azt hiszi egy buta kis múltlakó vagyok csupán. Így csak ártatlan mosolyt ültetek az arcomra és vöröses pillantásomban is enyhe zavar ül./
- Nos igen ez igaz. Még sokat kell tanulnom, de remélem egyszer majd én is olyan jól fogok mozogni a népünk köreiben, mint bárki más. /mosolygok rájuk tétován. A harag nem ül ki az arcomra mélyen gomolyog csak a lelkemben.
Azonban amikor a párbajokat említi nem bírok magammal, enyhe szarkazmus ül a pillantásomba, amikor válaszolok./
- Oh, akkor majd igyekszem nem felbosszantani olyan embereket, akik ártani tudnak nekem... /suttogom, aztán felállok Khar mellől, habár nem megy messze a lábamtól a többieket figyeli./
- Ha megengeded csatlakoznék én is. /mondom még kecsesen és ezzel utána is indulok. Sok rejtélyt tartogat még ez a hely és én szeretném megismerni, szeretnék emlékezni./

(152)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa – 2900. augusztus 6.*

/Figyelmen kívül hagyom a sértést, amivel a népünket illette. Hiszen mi nem vagyunk emberek! Méghozzá nagyon távol állunk tőlük./
+ Ők csak mulandó percek. Jelentéktelen senkik. Mi sokkal többek vagyunk náluk! +
/Ahogy áthaladok a hídon, érzem a mélyből hirtelen feltörő levegőhullámot, ami leakar taszítani a hídról minket. Érzem, ahogy megmoccan valami odalent. Tisztán hallom, ahogy a vizet felkavarja valami.
Hátrapillantok, hogy lássam a többiek is használják e hatalmukat, hogy ellen tudjanak állni az erős hullámnak. Szerencsére Lyen hamar kapcsolt, és belekarolva Tessába, gyorsan követnek engem, hogy átérjünk a sziklás, márvány-törött, mohás földre. Khar segíti őket ebben. Bár én voltam legelöl, egyszerre értünk át./
- Ti is éreztétek az a valamit odalent?
/Kérdezem, kicsit nehezen véve a levegőt. Érzem, hogy hatalmam valami miatt meggyengült. Érzem, hogy az én mágiámnak helye itt nincs! Csak az élet az ami létezhet. Bár az ami odalent volt, csupán a halál, semmi élet nem volt benne./
- Mi ez a hely?
/Kérdezem testvérem. Próbálok úrrá lenni testemen, hogy szabályosan lélegezzek. Szerencsére arcomon nem látszik semmi, de a légzésemet nem tudom ilyen jól irányítani, mint a mimikáimat. Az erőm csak halványan pislákol bennem, ez is csak azért van meg, hogy ne fogyjak el./

{86}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 6*

/Ahogy haladok a nő után át a hídon valami megváltozik. Érzem ahogy a hatalmam felszikrázik a ruhám lángokat vet, mintha valami félelmetes erő szele söpörne végig rajtunk... Annyira fájóan ismerős, de mégsem... Megszédülök egy pillanatra, hogy a levegő fejbe kólint, de szerencsére ott van a férfi karja, amibe tudok kapaszkodni.
Kicsit dühös vagyok magamra a gyengeségem miatt, de nem hagyom, hogy ez a düh legyen a vesztem, a büszkeség egy bizonyos fok után már veszélyes... Habár mi sidhek mindig is nagyon vékony jégen táncoltunk közel állva a már-már életveszélyes büszkeséghez./
+ Khar! +
/Kinyúltam és ott is volt az eb, megtámasztott oldalról, hogy még biztosabban átjussak, habár az ő testén is éreztem ahogy változik, mintha olvadozna az erőtől az üvegbunda.
De végül átjutottunk és közel álltam hozzá, hogy zavartan lerogyjak a fűre de végül sikerült csupán annyira redukálnom a zavarom, hogy a normálisnál kicsit erősebben karoltam a férfibe./
- Fogalmam sincs... Azt hittem nem árthat nekünk, hiszen ez Danu szívében a Tündérdombban van, de ez az erő... /csóváltam meg a fejem. Nem tudtam mit mondhatnék. Ráadásul bárhogy törtem a fejem nem tudtam felidézni mi lehet az./
- De én csak rövid ideje vagyok itt, az én szavaim persze nem mérvadóak... /tettem még hozzá a kis ártatlant./
- De éreztem... hatalmas volt... /motyogtam csak úgy magam elő meredve. A kezem Khar bundájába mélyedt ami ismét szilárdnak tűnt, nem olvadó masszának./

(153)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900. augusztus 7.*


/Lyen erősen tart, hogy épségben átérjetek, de még utána is támaszként áll melletted. Kharon keresztül érzed, hogy ő valóban nem akar rosszat neked, tiszta szándékai mögött nincsenek semmilyen sidhe összeesküvési lépések, sem pedig ártó vonatkozás. Valahogy nem tudod elképzelni, hogy ez valós legyen. Mégis ő az egyetlen akinek aurájában nem történt változás. Abban a pillanatban, ahogy elhalkultok, meghallod a lágy szellő suhogását, amibe bele keveredik a forróság. Érzed, hogy a közelben lennie kell egy nagyon forró helynek.

- Nem tudom, hogy mi ez a hely. De nem tetszik az ami ez előbb történt.
/Hallom Lyen szavait, amire csak egy szkeptikus tekintettel reagálok. Szerencsémre, nem vették észre, hogy elgyengültem. Ha így lenne, akkor már a bátyám engem ölelne és nem azt a kislányt. Mindenhonnan érzem a tiszta mágiát, a régi idők hatalmát. Még a már összetört márványokból is. Tudnom kell, hogy mi ez a hely. Bármennyire is ágál a testem az ellen, hogy itt maradjak, a kíváncsiságom hatalmasabb az elhalványodástól való félelmemnél.
Alapvetően sem félek a haláltól, de érzem, azért feleslegesen nem akarok semmivé válni. Most meg főleg nem, hogy vissza kaptam a testvérem és, hogy Danu újra teljes!
Ha mégis megtörténne, legalább tudnom kell, hogy mi miatt történik meg.
Elindulok a legközelebbi lépcső felé. Pár lépés után érzem, ahogy eléggé közel ér hozzám egy nagyobb mágiagócpont, ami arra int, hogy megálljak. Nem telik bele, manifesztálódik a forró levegőből, egy Gquenhez hasonló lény./
- Üdvözöllek Titeket! Régen volt már, hogy valaki erre a területre téved volna.
/Hallom a mélyről feltörő ropogós hangját visszahangozni az egész barlangszerű helyen./


{87}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 7.*

+ Nos nekem se tetszik... +
/Még egyszer körbepillantok, majd amikor már óvón magam köré borítom a hatalmam, mint egy kabátot és mintha az lenne végső és igaz menedékem kissé csitul a szívem is és az egész őrület, ami eddig körbevett.
Rámosolygok a férfire hálásan a segítségért, habár egy adag megjátszás van az én mosolyomban, hiába nem éreztem felőle furcsamód színlelést. aztán elengedem a karját, engem kissé zavar, hogy mint egy buta kislány úgy ragaszkodtam hozzá.
Követném a nőt, nagyon érdekel már mi ez a hely, habár még mindig zavar, hogy nem tudom elcsípni azt a buta kis emlékfoszlányt...
+ Mintha pár ezer év haláltól minden kifakulna az ember tudatából.. Felháborító! +
Aztán megdermedek, érzem, ahogy a tenyerem alatt Khar bundája felmered, akár a macskáké ha fújnak valakire, habár az én társam jelenleg jobban emlékeztet egy kutyára.
Vetek egy pillantást először a nőre, aztán a férfire, aztán a velük érkezett lényt is felidézem majd a jövevény felé fordulok. Szembeötlő és egyértelmű a hasonlóság, habár valahogy mégis alapvetően különbözik a két lény.
Ahogy a forró levegő megérint, elmosolyodom. A régi hatalmam szele még most is megnyugtatóan hat rám, ha másért nem, hát a testvérem juttatja eszembe. Ebben az otthonos közegben a kezemmel a társam bundáján kissé magabiztosabban lépek elő és szólítok meg a lényt./
- Én is üdvözöllek téged. Remélem nem zavartunk meg semmiben... Minket is csupán Danu szeszélye sodort ide, ellenben ha időd engedi örömmel vennénk, ha felvilágosítanál minket mi is ez a hely. Ahogy említetted rég nem járt itt senki, a Tündérdomb szemével mi pedig fiatalok vagyunk, de felkeltette az érdeklődésünk ez a hely. /Rájöttem a végére átcsúsztam abba, hogy a többiek helyett is beszéljek, de a régi szokások nehezen múlnak, amikor egyik szószólója voltam a családunknak. Minden esetre inkább elhallgattam és vártam a lény válaszát, vagy a többiek szavait./

(154)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900. augusztus 7.*


/Érzed ahogy a lény közelébe hatalmad egyre jobban nő, és érzékeid sokkal messzebb kiterjednek. A szakadék mélyén érzed, a víz alatt, meglehetősen élő, folyó magmát mozogni.

- Örvendek a találkozásnak! A nevem Lyendryn Diamond, a hölgy mellettem Tessa T'Ziczmesa, az Üveg Úrnője, és az előtted álló testvérem, Lyendryana Daimon.
/Kezd bele a bemutatkozásba testvérem, így úgy vélem, hogy nekem nem is kell megszólalnom, a másik jómadár eleget fecsegett hozzá, hogy letudjuk az első köröket. Most csak várok./
- Benned kit tisztelhetünk?
/Mostanra szerencsére sikerült légzésemet is egyenletesé tenni, tartásom, újra a régi. Bár azt hiszem ez az álca sem téveszti meg mindent látó tekintetét ennek a mágikus lénynek. Érzem, hogy belém lát. Bármennyire is nem akarom. Senki előtt nem akarok gyengének mutatkozni!
Mintha egy pillanatra lány dallam foszlányait hallanám meg, a felénk folyó szélben./
- Ez egy szentély az Istennőnek.
/Dörmögi a lény, földöntúli hangján. Kecses mozgással fordul meg, és indul a lépcsőnek./
- Egykoron sokat látogattátok, és adományokat hoztatok Neki.
/Magyarázza hátra sem nézve, hogy figyelünk e rá, vagy követjük e. Részemről mindkettőt teszem./
- Én az egyike vagyok azoknak akik itt vártak, hogy az Istennő, ide küldje választottait, hogy újra élettel népesítsék be a helyet.
/Egy pillanatra felém fordul, feketés-vöröses szemét az enyémbe fúrja, mintha így akarná tudomásomra hozni, hogy az előbbi szavainak komoly jelentése van. Méghozzá, hogy nekem semmi keresnivalóm itt. Bár meglehet, hogy rosszul vonom le a következtetést, és tévedek./


{88}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 7.*

/Megmártózom a mágia folyamában és úgy érzem magam, mint aki a fiatalság kútjába merült alá. Ez a hatalom olyannyira hasonlít az enyémhez, vagy rokona, hogy eltölt a teljesség érzése. Ahogy a tudatom és erőm kiteljesedik szinte minden porcikám eltölti a hely. Én vagyok a folyó alatt rohanó magma, én vagyok a nap melege, amely életre hívja a virágokat.
Egy pillanatra lehunyom tűzgyűrűs szemeim és csak élvezem, ahogy átáramlik rajtam a hatalom. Aztán mosolyogva pillantok a lényre, már nem is számít mit mond, az érzés csodás.
Végigmérem a szentélyt és sok minden értelmet nyer. Aztán beugrik egy másik emlék is.

Apám karjába kapaszkodva haladtam át a tölgykapun. éltem a helytől, olyan ősinek és hatalmasnak tűnt. Apám hiába nyugtatott, hogy nem lesz semmi baj én azért aggódtam, amikor elsétáltunk a szentélyt őrzője mellett. Azt akartam legyenek velünk a testvéreim is, velük valahogy nagyobb biztonságban éreztem magam.
Aztán apám megkért, hogy várjam meg a lépcső alján, én pedig boldogan tettem meg, amíg ő bemutatta az áldozatát....

Kinyitottam ismét lehunyt szemeim, ahogy elmúlt az emlék.
+ Most fölmegyek azon a lépcsőn. +
Jómagam is követem a lényt. Ezernyi szavam lenne, de most egyik sem számít, csak az, ami odafönt van. Meghempergőzve a lángok hatalmában haladok felfelé, egy régi világ újraéledő csodája felé./

(155)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900. augusztus 7.*


/A tiszta tűz és a nap melege átjárja tested, mígnem saját magadból érzed kisugározni az eszenciát, ami eddig téged környezetből táplált, most te adod neki, ugyan azt. ragyogsz, pedig a hatalmadat nem használod. Bevilágítod a környezeted, és a növények, mohák követik fényed.
Khar hozzád simul, mint akinek igazán jólesik a közelséged, majd hagy szabadon mozogni. Látod, hogy az ö üvegbundája alatt is játszik a fény, mintha a nap beleragad volna egy kristály belsejébe. A te fényed sokkal erősebb, te ragyogtatod, de neki nem takarja el a testét semmilyen ruha, mint a tiédet.
Emlékek és érzések egyaránt előtörnek a felszínre. Tudod, hogy nem szerezheted vissza minden tudásod a múltból, mert már más vagy. Soha nem leszel ugyan az a személy, mint akkor voltál, viszont általa több lettél azzal, hogy visszakaptad Danutól.
Egy pillanatra elfog a keserű gyász. Mert eszedbe jut, mi mindent vesztettél el. Az emlékfoslány, ami elmédet betölti, elillan. Ennyi volt, szép lassan eltűnik, csak az érzés marad meg. Múltadból előbukik pár kósza pillanat, vissza nézed volt benne jó és rossz talány, de mind megérte. Miden döntésedet egy újabb tapasztalt követte, legyen sikeres vagy kudarcralitélt. Minden egyes alkalommal, erősebb lettél. Már nem vagy az a kislány.

Mielőtt fellépnék az utolsó lépcsőfokra a helyet betölti valami hihetetlen melegség, és fény, ami a hátam mögül érkezik, így kénytelen vagyok megfordulni.
Egy pillanatra elcsodálkozom azon, amit látok, de aztán úrrá leszek a döbbenten./
+ Nem véletlenül volt ott, Ö is a szertartáson, amikor Danu erejét élesztettük újjá. +
/Egy fejbiccentést küldök felé, bár nem hiszem, hogy ebben a pillanatban foglalkozna velem, de nem is érdekel különösebben, a lényeg, hogy részemről megtettem amit ebben a pillanatban éreztem. Elfogadtam őt, hogy közölünk való, és nem csak egy múltból érkezett gyerek.
Nem szólok semmit, folytatom az utam. A zene forrása nem ebből a szentélyből érkezik, de erősödik a hang is, ahogy beljebb lépek a kör alapú, kupolás fedelű, több mint száz embert befogadni képes szentélybe.
Látom, hogy a közepén egy hatalmas kő áll. A jel ami bele van vésve, abban a pillanatban felizzik, ahogy Tessa és Lyen is belépnek./


{89}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 7.*

/Élvezem a varázst, minden annyira régi és egyben mégis új. A múlt árnyai a testem fényében eggyé fonódnak a jövő ragyogó horizontjával és én magam leszek ez a fény, én vagyok a láng, a tűz sugárzó szikrái belőlem fakadtnak.
Elmosolyodom aranyos fénnyel ragyogó fénnyel végigsimítok a kristályszerűen ragyogó Kharon és egy pillanat alatt minden a helyére kerül. Nem aggódom a beilleszkedés, a testvérem, a múltam, az emberi részem, se a holt miatt. Csak én vagyok és érzem, hogy Danu vigyáz ránk.
Megfürdök a mágiában látom az arcom körül lángként tündöklő tincseket, ahogy elfordulok.
Furcsamód annak ellenére hogy mindennél fontosabbnak tűnik a fény, a mágia amely átjár nem feledkezem meg a környezetemről sem. Annak ellenére, hogy még soha nem éreztem ennyire teljesnek magam, egy ennyire egész rendszernek, nem feledkezem meg a külvilágról sem. Amikor a nő biccent felém a béke csak még teljesebb lesz és viszonozom a gesztust.
Ahogy felérünk a szentélybe érzem, hogy egy korszak lezárult. Megszabadultam a kislánytól is, aki lent maradt a lépcső alján és az emberi asszonytól is, aki száz esztendőt élt, de rettegett a haláltól. Messze szállnak, illetve belém olvadnak, már csak én vagyok, az Üveg Úrnője.
Amikor beérünk a kő felé indulok el, annyira vonz, hogy a közelébe legyek, szeretném látni közelebbről. A ruhám üveget izzad a lábam nyomán dermedt csodakristályok maradnak, amelyek elsimulnak és rádermednek a kőre.
Ha közelebb érek áttetsző-vörös fénnyel szikrázó szemeim a lény felé fordítom, ha követ még minket./
- Hogy tudnánk visszaadni ennek a helynek a régi fényét?

(156)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900. augusztus 8.*


/Mintha egy pillanatra éreznéd Danu jelenlétét, hogy figyelme rád szegeződik. Az érzés, ami egy kellemes meleg levegővel érkezik, olyan számodra, mintha egy anya kedves simogatása lenne, majd a kellemes levegő, hirtelen elviselhetetlenen forróságú lesz, és felperzsel mindent körülötted. Csak a kővet látod még magad előtt, ahogy haladsz. Ekkor felismered számodra már ismerős sivatagot, ahol legelőször találkoztál az elementálokkal. Most a néhai önmagaddal állsz szemben, nincs ott más csak te. Tudod, hogy ez egy látomás, és a szentély nem pusztult el, mégis hiányzik egy kicsit az a közeg. Szemtől szemben állsz önmagaddal, aki némán néz rád, majd mielőtt megszólalhatnál, int egyet feléd, és eltűnik, mint a homokszem a szélben. Ahogy megbékéltél önmagaddal a szentélyben, úgy békélsz meg lelked legmélyén, és felejted el, mindazt a rosszat, amit a szádban érzel, mióta emlékezni kezdtél a múltadra.
Újra a szentélyben állsz, mintha nem történt volna semmi. A hangod hallod, mintha kicsit visszhangozna a teremben./
- Higgy és adakozz!
/Dörmögi a lény, aki nem maradt le tőletek. Ott áll nem messze, hogy figyelemmel kövessen titeket.

Amikor Danu jelenlétét érzem, mintha gyomorszájon ütne valami, így egy kicsit összegörnyedtem a fájdalomtól. Arcomra is kiül a meglepettség, hiszen nem voltam felkészülve erre. Lyen egy kis pillanatra mintha össze lenne zavarodva, de arcát csak nekem mutatja meg ebben a pillanatban. Mellém áll és az aggodalom csillanását látom a szemébe felderengeni./
- Minden rendben?
/Bólintok neki és még egy mosolyra is futja erőmből. Mire oda lép, már sikerül kiegyenesednem rendesen./
- Persze!
/Belekarolok, hogy érezzem megnyugtató közelségét. A feltett kérdésre és a számomra egyértelmű válaszra először nem is reagálok. Aztán mégis./
- Ne haragudj.
/Egy pillanatra mégis magamba fojtom mondanivalóm, aztán a mégis fojtatom./
- Elárulnád a neved?
/Kis ideig várnom kell a válaszra, mert látom, hogy gondolkodnia kell, a megfelelő válaszon. Nem mintha kételkednék benne, hogy lenne neve és nem tudná, csupán Gquennek is van egy olyan neve amit nem tudnék kiejteni, így egy másik néven mutatkozott be. Ezért feltételezem, hogy ugyan erről lehet szó és maradok türelemmel, a válaszig./
- Nyqyl. Szólítsatok Nyqylnek.
/Bólintok egyet, jelzésképp, hogy megértettem./
- Szóval, ne haragudj meg Nyqyl, de a hitünk úgy érzem, hogy nem képezi a megkérdőjelezhetőséget az Istennő felé. Az adományokat illetőleg, meg nem hiszem, hogy megfelelően értelmeztem, szóval kérlek segíts ki ebben.


{90}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 7.*

/Annyira megnyugszom, hogy az már veszélyes. A túl nagy békesség veszélyes lehet, egy olyan udvarban főleg, ahol minden kedves arc mögött egy sötét árnyék bújik meg. De most nem számít, annyira teljesnek és egésznek érzem magam, hogy nem tudok félni. A hatalmam szikrázik, akár egy üvegkastély a verőfényes nyári napon és úgy érzem nem árthat nekem semmi.
+ Hogyan is árthatna, amikor én vagy az Üveg Úrnője és Danu kegyeit élvezem? +
A mosolyom őszinte ahogy a többiekre nézek. Nem jellemző ez rám, de ma találtam valamit, ami mindennél fontosabb, magamra találtam. Nem másokhoz kúszok nyüszítve és kapaszkodva a kabátjuk sarkába. Nem, ma én vagyok, senki más, csupán én. És ezáltal valahogy közelebb kerültem mindenki máshoz is.
Hallgatom a hangot, aztán az ikreket figyelem, de én tudom a választ, illetve tudni vélem. Az Istennő soha nem kér tőlünk olyat, amit ne tudnánk megadni neki, azt hiszem ez a döntés leginkább egy állásfoglalás. Ő nem olyan, mint a keresztények istene, hogy örök szegénységre ítél téged, hogy kiteljesítsd a lelked... Nem, az Istennő kegyes, ő az Anyánk, csupán nekünk is tisztában kell lenni hogy vele vagyunk, vagy ellene.
+ Én veled vagyok. +
Mialatt a nő a lény nevét kérdezte az pedig válaszolt és a kőhöz sétáltam. A kezembe egy üvegtőr jelent meg a hatalmam teljességében szikrázott körülöttem. Aztán letérdeltem a kő elé és végighúztam a tőrt a tenyerem aranyosan szikrázó bőrén.
A vér eleven ragyogó rubinként bukkant elő és festette bíborra az áttetsző pengét. Letettem a kő elé a véres tőrt, majd a még mindig vérző kezem a kőre szorítottam és lehajtva a fejem suttogtam./
- Fogadd el az adományom Istennőm, és térj vissza hozzánk. /mondtam tiszta hangon lángként ragyogó hajam alól. Tudtam, hogy megtisztult, de azt akartam legyen jelen újra mindenhol, ne csak a fekete sidheknél, de itt is./

(157)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa 2900. augusztus 8.*


/Abban a pillanatban a kő még jobban felragyog, amikor a vér kibuggyan Tessa kezéből. A szívem egy erős ütéssel jelzi, hogy akár az egész életét elvehetné tőle, hogy még több hatalmat szerezzen, de nem teszi. Beéri ennyivel. Nem kapok választ Nyqyltől, és Lyendryn is elhagy. Határozott léptekkel odamegy a fiatal arany sidhe mellé, és gyengéden megérinti a kezét. A hatalma sűrűsödik, olyan tisztán érzem, mintha mellettem lenne és engem akarna meggyógyítani. Érzem, hogy belőlem a maradék mágia is kiszáll. Elvesztem az eszméletem.

A seb olyan gyönyörűen forr be, mintha meg sem vágtad volna magad. A melletted álló férfi, annyira tiszta, mintha csak Ö maga lenne Danu ebben a pillanatban. Tudod, hogy az Élet most belőle táplálkozik, de neki semmi baja. Nem gyengül és nincsen semmi hatással rá, hogy tőle nyeri a környezete az erőt, ahogy belőled a fényt.
Hallasz egy nagyon halk puffanást a hátad mögött, viszont nem tudod a tekinteted egykönnyen elvenni a férfi aranylóan ragyogó tekintetéről. Mintha megbabonázna, pedig csak gyengéden figyeli a kezed, hogy biztosan meggyógyult e./


{91}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 8.*

/Érzem az Istennő végtelen hatalmát és jóságát. Szorosan körbeölel a mágia, olyan akár egy köntös. Felszabadulok, amikor érzékelem, hogy Danu elfogadja az áldozatot, és ez valami végtelen békével tölt el. Mint amikor egy hatalmas tűzvész közepén állsz, de tudod, hogy a lángok neked engedelmeskednek a végtelen pusztításra képes hatalom neked engedelmeskedik, téged szolgál...
Amikor a férfi odajön hozzám egy pillanatra meglepettség ül ki a szemembe, annyira elmerültem a mágiában, hogy szinte el is feledkeztem a többiekről. Ezt óriási hibának vettem volna alapvetően, de ez most más volt, itt nem árthatott nekem senki./
+ Légy áldott Danu! +
/Bemélyedek a férfi aranyszínű pillantásába és tudom az én lángszín tekintetem is hasonló tűzzel ég. Csak mosolygok, ahogy átjár az élet, ahogy belőle is árad az erő... Én vagyok a Fény, ő pedig az Élet. Érzem és tudom, vagy talán csak a mágiám van tisztában ezzel.
Akár egy üvegkristály gyűjtöm magamba a fényt és sokszorosítom vetítem ki. Annyira csodálatos. Egy részem azt kívánja bárcsak eggyé válhatnék a szentéllyel és örök fénnyel ragyogva itt tündökölhetnék ezentúl mindig.
Érzem ahogy a vágás meggyógyul a kezemen, aztán már lassan a külvilágot is érzékelni kezdem, habár nehezemre esik még koncentrálni. Ahogy körbe tudok nézni látom, hogy zuhan el a nő, és egy pillanatra nem értek semmit. /
+ Teljes az élet és a fény, mi baja eshet bárkinek is ilyenkor? +
/Kissé megszorítom a férfi kezét, aztán mágiától parázsló hangon odaszólok neki./
- Köszönöm. Azonban valami történt a testvéreddel, neki szerintem nagyobb szüksége van rád.

(158)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900. augusztus 8.*


/Amikor Danuhoz szólsz, mintha tisztán érzenéd, hogy meghallotta. Sosem érezted ennyire közel magad hozzá. Valóban itt akarsz maradni, de aztán eszedbe jut a testvéred és az, hogy mennyi minden vár rád. Nem maradhatsz itt.
Lyendryn rémült arccal rohan húgához, de mielőtt elérhetné, fekete árnyakból előtűnik az a mágikus lény, ami a tölgykapu előtt elment mellőletek. Fenyegetőn néz a férfia, teste alá rejtve a lányt. Nem morog, és nem mond semmit, de a puszta jelenléte, a testtartása és a kisugárzása fenyegető. Annyira tisztán érzed az elmúlást, a jéghideg ürességet, mintha csak téged akarna megérinteni vele.
Lyen tesz egy lépést hátra, feltételezéseid szerint, azért, mert nem akarja, hogy a lény jobban kiterjessze hatalmát, és ártson nektek. Viszont minden porcikájából érzed, hogy csak azért teszi, mert bízik a lényben, hogy segít valahogy a lányon. Minden izma feszülten, ugrásra készen áll, akárcsak a hatalma, amit annyira össze sűrűsít, hogy kicsit hiányolod magad körül is az élet eszenciáját.
Nyqyl csak figyeli a másik lényt, mintha nem akarna hinni a szemeinek, hogy látja Gquent./

+ Nem érzek semmi mást, csak a hideg és féktelen ürességet magam körül. Nem látok semmit, sem árnyakat, sem fekete sötétséget. Semmit. Tudom, hogy nyitva van a szemem, de mégis olyan mintha nem lenne. Nem, mert akkor nem a semmit látnám, hanem a sötétet. Nem tudok gondolkodni sem tisztán, mert rengeteg gondolat szánkázik keresztül elmémen. Olyanok is, amik nem az enyémek. Vagy mégis? Nem tudom. Semmiben sem vagyok biztos. Egyedül vagyok és mégsem. Érzem, hogy milliónál is több lélek kavarog mellettem. Bennem. Velem. Hallom a halál előtti gondolataikat, az utolsó lélegzetvételüket, sikolyukat. Mint a múltban elhunyt lényekét, és a most meghaltakét egyaránt. Fázom, bár lehet, hogy nem én fázom, csak érzem a kihűlt testeket, mintha a sajátom lenne. Ki tudja, lehet, hogy az én testem az?! Az enyém? De ki vagyok én? +


{92}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 8.*

/Danu figyelme átjár, de sikerül magam elszakítani a kőtől. Szép lassan felállok, elsimítom a ruhám ragyogó lángjait, amik mintha élő tűzként örvénylenének aranytüzű testem körül, aztán a kezem Khar kristályként izzó testén nyugtatva a kis közjáték felé fordulok.
Tudom, hogy nekem itt nincs mit tennem, ez csupán a testvérek és a lények dolga, mégis vonz egy kicsit, hogy én is odamenjek, hogy részese legyen a történetnek, de csak egy messzebb lobogó lángként figyeljem mit is csinálnak.
+ Mit tegyünk Khar? +
/Pillantok az üveglány felé, aki enyémhez hasonló tűzvörös szemeivel felpillant rám, mintha csak hallaná a kérdést. Talán hallotta is. Aztán megindul előre, én pedig egy pillanatnyi meglepettség után követem.
Amikor odaérek a férfi mellé biztatóan, de egyáltalán nem tolakodóan megfogom a kezét a két szemkápráztató ragyogás ismét egymásba vegyül, ahogy az élet ismét elér hozzám, tudom, hogy az én fényem is erősebb lesz./
- Minden rendben lesz vele. /mondom csendesen, de a hangom magabiztosabb, mint én.
Tudom, hogy valószínűleg ő is tisztában van ezzel, de azt akarom, hogy emberi szót halljon, az mindig megnyugtató./
+ Bárcsak többet segíthetnék, de ahová ő tartozik, nekem oda nincs bejárásom... +
/Nem tudom honnan bukkan fel az érzés, de ott van, ahogy a lényre és az általa oltalmazott nőre pillantok. Khar is a lábamhoz bújik, érzem a teste melegét, és Lyen mágiáját is. Szívesen megosztanám a testvérével ezt a félelmetesen csodás varázst, de attól félek azzal nem segítenék./

(159)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900 augusztus 9.*


/Lyen kicsit zavartan néz rá, amikor megérinted. Mintha nem itt járna, csak te zökkented vissza a valóságba. Látod szép arcán, hogy homlokán megjelennek az aggodalom redői és szemébe, mely még mindig aranyfényben ragyog, a kimondatlan kérdés, amit nem mert hangosan megejteni. Közelséged megnyugtatja, hiszen, minden sidhe megnyugszik ha valaki hozzáérnek. Érzed a lány felől az elmúlás minden szikráját. Khar, nem csak azért ült le melléd, hogy várjon, hanem, hogy ne is engedjen tovább. Érzed, hogy félt./
- Remélem Tessa. Remélem.
/Hallod a férfi lágy hangját, ahogy megfogja kezed és végre reagál arra, amit mondtál./
- Köszönöm, hogy itt vagy!

+ Mintha lebegnék. Nem érzem, sem a talpam alatt, sem körülöttem a teret. Van egyáltalán talpam? Hol van a fent és hol a lent? Nem hallok semmit, mégis érzem, hogy valakik azt üvöltik: Itt vagyunk! Aztán semmi. Nincs se hang, se érzés. Tudom, hogy nem vagyok egyedül. De mégsem érzem, hogy mellettem lenne bárki is. Nem tudom mennyi idő telik el, de nem is érdekel, mert érzem, hogy nem vagyok egyedül. Hallom a hangokat, amik körülöttem hol suttognak, vagy kiabálnak egymással. Nem értem mit mondanak, de most nem is számít. Csak az, hogy nem vagyok egyedül. Halvány szürkés fényfoltokat kezdek végre látni. De ha jobban koncentrálok, a hangok is eltűnnek és nem látok semmit, csak a sötétséget. Így hát nem koncentrálok, hogy lással, halljak, hogy érezzek. Hagyom, hogy magától jöjjön minden, ahogy annak lennie kell. Valamivel ezután a döntésem után, újra előjönnek a hangok, a fények és az érzések is. Kicsivel ezután már külön tudom választani a távoliakat, a nagyon közeliektől. Érzem a hátamon, fekszem és alattam lélegzik a föld. Danu itt van! +


{93}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 9.*

/Egy örökkévalóságnak tűnik, mire a férfi reagál bármit is. Pár pillanatig még azért is aggódtam, hogy jó ötlet volt-e idejönnöm, de a támogatást nem érzem hamisnak, így maradok csendesen fogva a másik sidhe kezét.
Itt én most tehetetlen szemlélő vagyok csupán. Ha odamennék a nőhöz talán többet ártanék. Érzem a fényt, ami még mindig beborít és egybevegyül az élettel, ahol a kezem összeér Lyenével. Nem tudom mi ez az egész, miért erősítette fel ennyire a mágiánk ez a hely, de azt érzem, ahogy csapong köröttem az ár, ahogy üvegprizmaként megtöröm a fényt és felerősítem.
+ Adj nekünk Danu bölcsességet, hogy jól cselekedjünk! +
A néma fohász közben is a nőt figyelem, ha még mindig nem kezd magához térni, akkor lassan aggódni kezdek. Már egy örökkévalóságnak tűnik az idő amióta csak itt ácsorgunk. Ha tudnám mi a célunk, mit kell tennünk, akkor könnyebb lenne, de ez a néma várakozás kikészít.
+ Magamra találtam ezen a helyen, de talán valami egészen mást is találtunk... +
A szívem mélyén reméltem, hogy talán egyszer sikerül visszaadnunk a Tündérdombnak valamennyit a régi fényéből./
- Gyerünk térj magadhoz... /suttogtam halkan a nőt figyelve. A szavaim szinte ki sem mondtam olyan halkak voltak./
+ Gyűlölöm ezt a tehetetlenséget....

(160)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900 aug. 9.*


/Nyqyl lassan odalép hozzátok, érzed felőle is az élet eszenciájának növekedését, de igazán még mindig a forró magma az ami igazán alapja. Míg a veletek szemben lévő lényé, pont az ellentéte. Belőle a hideg elmúlás eszenciáját érzed.
Lyendryn átöleli vállad, ahogy megérzi a lény közeledtét, másik kezével még mindig fogja a kezed. Khar fejét dugja szabad kezed alá, hogy érezze érintésed./
+ Minden rendben lesz gyermekem! +
/Suttogja a széllel egy lágy dallamos, vénségesen öreg hang, neked -a fohászod után-, a megnyugtató szavakat.
Bár amit ebben a pillanatban látsz, nem ezt engedi sejtetni. Gquen fekete lángszínű bundájának formája megváltozik, és a füstszerű alaktalan formából, millió apró lélek sikoltó arcát veszed észre. Szemei fehéren izzanak fel, ahogy a mellettetek álló lényre pillant.
A nő mellkasa végre megmozdul, és ahogy a lény ellép mellőle, felül, majd könnyedén feláll, hogy a filagória közepén lévő kőhöz menjen. Mintha egy hatalmas lélegzettel visszatért volna belé az élet, de nem önmaga. Tisztán látszik a tekintetében, hogy nincs magánál. A lény mellette halad. Bundája körbelengi mindkettejüket.

+ Engednem kell szabadjára minden maradt emlékem és tudatom, hogy teljesen megérthessem azt ami körbevesz, hogy újra önmagam lehessek, nem pedig az a millió lélek ami szabadulni vágyik. Érzem a testem önkéntelenül mozog. Nem én irányítom, de tudom, hogy helyesen cselekszem. Pontosabban nem is én, hanem azok a lelkek akik kiakarnak szabadulni. Én csupán egy csatorna vagyok számukra. Én csak megadom számukra a lehetőséget az igazi halálra! Vagy inkább a továbblépésre. +

A nő felemeli kezeit, és az ősi jel felizzik, majd vakító fényét, aminek köszönhetően nem látsz pár pillanatig, sötétség fedi be. A melletted álló férfi megremeg, majdnem össze is esik, de végül megtartja magát. Érzed, hogy a benne felgyülemlő eszencia kiszabadul és belőled is kiakar robbanni./


{94}