Az elfelejtett szentély

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 9.*

/Figyelem a testet öltött borzalmat és csak a megnyugtató közeg képes teljesen ellazítani. Nah nem mintha egy ijedős kislány lennék, rengeteg élettapasztalat, és sok furcsa dolog kavarog a fejemben, de az a borzalom, amivé a lény válik, még így is meglep.
Belekapaszkodom Lyen karjába, a keze a vállamon, a keze a kezemben pont olyan élő, hogy ellensúlyozza a sugárzó elmúlást. Khar is láng, forró és élettel teli, akár mi.../
+ Oh, oltalmazz Istennőm a sötétségtől! +
Fohászkodok némát, miután meghallottam a hangját. Persze, nyugtatott, hogy nem lesz gond, de szinte önkéntelenül is formába öntöttem az óhajt./

- Remélem nem mi rontottunk el valamit... /suttogom.
Felmerül bennem az is, hogy megzavartunk valamit, ami a nő testét szállta meg, de aztán ezt igen hamar elvetem. Egy sidhet nem lehet megszállni.
+ Oh büszkeség, te egyenlő vagy velünk...+
Aztán hirtelen felizzik a fény, szinte megvakítva. Ha nem ragyognék én is őrült lánggal, talán jobban zavart volna, de így csupán egy villanás volt, majd homály... Éreztem, hogy mintegy válaszolva erre az ellentétesre köröttem is mozdulnak az energiák.
Először Lyen remeg bele, ahogy előtör a mágiája, érzem az élet cirógatását az arcomon, ahogy próbálom támogatni őt, aztán hirtelen az én mágiám is robban, mintha a fény lefolyna az arcomról, mintha egybe gyűlne és rohanna ő is el.../

(161)

[Lyendryana Daimon]

*Tessa - 2900. aug. 9.*


/A vékony test és eleddig majdhogynem esetlen férfi, mintha teljesen megváltozna. A több százéves ármánykodás és csalódás ellenére bizalom tölt el felé, ahogy ölel és oltalmaz titeket a hatalmával. Érzed és tudod is, hogy legszívesebben most a testvérét ölelné, de a saját érzéseit háttérbe szorítja, hogy nektek ne essen bajotok. Arcéle megkeményedik, és tekintetéből is eltűnik az eddigi kisfiús csillogás. Nagyon is érett férfi tekintettel és, határozott tartással áll melletted.
Khar is melletted van, de ugrásra készen áll. Látod az izmain, hogy bármelyik pillanatban, ha történne valami ami árthat neked, kész cselekedni./
- Nem hiszem Tessa, hogy bármit is elronthatunk, ha már egyszer Danu megengedte, hogy ide jöjjünk! Bízz az Istennőben!
/Szólal meg a sötétségben Lyen, majd lassan tisztul a kép és meglátod magad mellett, először az arcát, ami nagyon közel van hozzád./
- Bízz benne, ahogy Ö is bízik bennünk!
/Fényetek kavarodik a sötétséggel, mígnem teljesen visszaáll a megszokott helyzetbe, minden./

+ Érzem a testem, de még nem tudom irányítani. Mintha lebegnék a levegőben. Hallom a hangfoszlányokat, amik nem a lelkektől szállnak felém. Tőlük már nem hallok semmi mást, csak egy megkönnyebbült sóhajt. Látom a lelkeket amik körbeölelnek és egy kisebb forgószelet imitálva szállnak el, fől az ég felé, majd szét a semmibe. Csodálatos látvány, meg kell hagyni, az ahogy a sötétséggel egybeolvadva a fény megszínezi a környezetem. +
+ Csodás! Valóban. Köszönöm Nektek Lyendryn, hogy vissza adtátok Nekünk a szabadságot! Most már teljesen elengedlek Téged is. Nem kellene velünk jönnöd. +
/Valami kiszáll belőlem is és végre érzem a testem, és saját akaratomból tudom irányítani. Furcsa, mert most olyan, mintha mindeddig víz alatt lettem volna. Próbálok egyenletesen lélegezni, de a légszomjam valahogy felülírja az akaratom./
+ Furcsa, mivel nem halunk meg, ha nem kapunk levegőt. Nincs alapvetően létszükségünk rá. Akkor most miért zakatol a szívem és a tüdőm miért követeli ennyire a levegőt? Mi történt? +
/Ülök. Érzem, hogy két kezemmel támaszkodom magam előtt, hogy ne dőljek el. Lassan kinyitom a szemem és ahogy megpillantom magammal szemben a kővet, kezd össze állni a kép./
+ Ki volt az a hang a fejemben? +


{95}

[Tessa T'Ziczmesa]

*Lyen & Lyen - 2900. augusztus 9.*

- Bízom benne. /mondom nyugodtan és így is van. Minden kétség és aggodalom elszáll belőlem. Valóban igaz amit mond és én is tisztában voltam vele, mégis szükségem volt rá, hogy felnyissa a szemeimet.
Léptem egyet hátra elengedve őt, hogy a testvéréhez siethessen, éreztem vele lenne legszívesebben. Én jól voltam, habár a ragyogás már tovatűnt, de a teljesség és a nyugalom érzése megmaradt.

Azonban úgy éreztem megtettem amit tennem kellett, nem volt rám továbbra is szükség. Hálás voltam Danunak, amiért elkíséri a lépteimet, de ez már nem az én ügyem volt. Nem akartam zavarni a testvéreket, mostmár eljött az idő, hogy egymással foglalkozzanak, én csak felesleg voltam./
- Köszönöm, amiért elhoztatok ide. /mondom nyugodtan.
Aztán a pillantásom a nőről a férfire siklik./
- Remélem találkozunk még, de most nem akarom elvenni az idődet, amit a nővéreddel tölthetnél. /mondom komolyan.
Lágyan végigsimítok Khar fején. Aztán biccentek mindkettejüknek, majd elhagyom a szentélyt azon az útvonalon, ahol érkeztünk./
+ Köszönöm neked Danu, hogy segítettél magamra találni! +

(162)

*Köszönöm a játékot.*

[Kryon Vorm]

[2900.Augusztus.18.]

*Tessa, Rabraquat.*
*Előzmény: Vadvirágos mezők

- Rendben -/ Hagyom helyben Tessa indulási szándékát./
/ Azzal el is indulunk. A hölgy elől, én meg mögötte. Aztán megjelenik egy ajtó a földben. /+ Tessék. Íme a harmincadik század fotocellás nyílászárója. +/ Odabent csodaszép látvány fogad. Az arannyal erezett márvány olyan hatást kelt, mint ha az egész fal aranyból lenne, csak kapott volna egy márványburkot, ami itt-ott megrepedt. Lenyűgöző. Ráadásul mozog. Ahogy haladunk a folyosókon, a saját szememmel látom, ahogy előttünk az egyik jobbra kanyarodó folyosó szépen lassan elfordul, mígnem balra kanyarodó folyosó lesz belőle. Megtorpanok egy pillanatra, de aztán megyek tovább Tessa után. Elérjük a napocskás, fénylő ajtót aztán le a lépcsőn. Odalent pedig egy kakukkos órákkal teletűzdelt esőerdő fogd minket. /
+ Azért ez még is csak valami, hogy fák meg papagájok laknak a föld alatt. +
/ De nem állok meg csodálkozni, hanem a többiek nyomában átvágok az esőerdőn. Aztán jön a fa aminek ajtaja van. /
+ Egyre jobb..... Visszavonom. +
/ A szentély ugyan is nem túl bizalomgerjesztő látvány. Mint valami elfeledett szellemváros egy mocsár közepén. Aztán lépcsőzés felfelé. Mire a tetejére érünk, addigra már zihálok, pedig rendszeresen futok, karatézom meg gimnasztikázom. De ennek a lépcsőnek mintha sosem akarózna véget érni. Ennek ellenére ezt az akadályt is legyűröm és végül megérkezünk egy nagy, zöld kőhöz. /
+ Na, a Zöldember Zöldköve. +
/ Gondolom magamban vigyorogva. Manó nem vigyorog. Ő szíve szerint megállt volna az esőerdőben papagájt üldözni. Ráadásul kölyök kutya, így nem vártam el tőle, hogy végigmássza a nem tudom hány emeletnyi lépcsőt, az utolsó harmadán én hoztam ölben. Ha pedig már itt van, akkor körbeszaglássza a helyet én meg körbetekintek. /

(83)

[Rabraquat]

*Tessa, Kryon*
*Előzmény: Vadvirágos mezők*

- Mi sem természetesebb. /Hajtok fejet én is, bár a pajkos mosoly ott bujkál az ajkaim között, néha-néha pedig fel is bukkan. Nem felejtettem ám el ezt a sidhe nőt, mondjuk nehéz lenne bármelyiket is, annyira tökéletesek. Éadrom azonban visszahozta nekem a reményt, amit eddig elutasítottam. Miért ne lehetne valahogy helyrehozni Lailát? Feleségem itt nem lehet - ott sem volt -, de nagyon a szívem csücske az a lány. Látni azt, hogy mivé vált pedig fájdalommal tölt el. Miután Kryon is beleegyezik az indulásba, én csak bólintok, Tessa pedig előremegy. Meglep azzal, hogy előreenged, aztán kapcsolok, hogy ez a rangomnak szól, ami még nincs is meg. + Milyen gyorsan beletanult az udvari etikettbe. Nekem meg milyen rohadt nehezen megy... + Régen sem foglalkoztam ilyesmivel, kaptam is érte rendesen anyáméktól, ha valami puccos helyre mentünk. De most muszáj, érzem, hogy ez az uralkodás nem lesz egyszerű, nagy terhet rak majd rá, viszont nagy hatalmat is. Belépve látom, ahogy Kryont lenyűgözi a látványt, ezt nehéz tagadni, szerintem nincs olyan lény, akit ez ne nyűgözne le. Engem még most is, valahogy nem tudok hozzászokni ekkora igazi - és nem gagyi másolat - pompához. Semmi gond, én azért el tudom tüntetni az érzelmeimet és kedélyesen tartok a kis csapattal, Tessát előreengedve hagy vezessen minket. Egy darabig el is visz és egy erdőbe érünk, vagy valami olyasmibe. Nem sokkal ezután egy lépcsősor előtt áll meg./
- Legyen meg Danu akarata. /tromfolok rá, majd követni kezdem az Üveg Úrnőjét. Lebegve is közlekedhetnék, az nem lenne annyira fárasztó, de aztán meggondolom magam. valahogy, amikor Danuról van szó, mindig mindenem átértékelődik. A lépcsősor végén elérünk egy szentélybe, ahol egy zöld oltár vár ránk, illetve az ide jövőkre. Nem foglalkozom az állatokkal, amiket hoztak, csak a feladatra koncentrálok./
- És most? /Fordulok Tessa felé, hiszen ő tudja, hogy miért kellett idejönnünk, vagy mi a teendőnk. magamba idézem fel a tengerparti élményt, ahol az Istennővel találkoztam, és megpróbálom felidézni neki a kisugárzását, és az egész lényét./

(362)

[Tessa T'Ziczmesa]

* Előzmény - Kryon, Rab *

- Most legyen meg Danu akarata! /mondtam nyugodtan. Odaléptem az oltárkőhöz, ahol nemrég már jártam. A levegőben még visszamaradt tavaszi aromaként lebegett a mágia, amit megidéztünk itt. Éreztem a bőrömön a csendes vibrálást, ami egyre erősebb és erősebb lett, ahogy közelebb sétáltam az oltárkőhöz. Minél inkább kinyitottam az elmém, minél jobban hagytam, hogy Danu akaratának eszköze legyek, annál egyértelműbb és tisztább lett mi is az ő akarata.
Ismét letérdeltem a kő elé és a kezembe idéztem egy üvegtőrt. Az éles penge áttetsző élén szikrázó rubinfolyamként folyt végig a vérem, majd a tenyerem a kőre helyeztem. A varázs felbőgött, akár egy felzavart fenevad és úgy csapott át rajtunk, akár egy őrjöngő ár. Éreztem a tiszta vadmágiát, akinek nem volt határ, ami képes volt teremteni és pusztítani is, attól függött csupán, mi mire használjuk.
A hajam eleven tűzként örvénylett a testem körül, aminek aranyos fényét láttam visszaverődni az oltárkövön. Tudtam hogy ragyogok, mintha lenyeltem volna a Napot és ez a sugárzás próbálná áttörni testem törékeny burkát. Felálltam, kissé szédülten a félelmetes mágiától, ami körbevett minket, de lépteim az istennő vezette, amikor a két férfihez sétáltam, feléjük nyújtottam a kezeim, a véreset Kryon felé./
- Fogadjátok el az Istennő kegyét, az ő mágiáját és legyetek tanúi dicsőségünk visszatértének! /mondom fennhangon. Ha elfogadják a kezem, akkor bezárul a kör. A teljesség, a mindenség szimbóluma. Ahogy tengerként áramlik körülöttünk a mágia érzem ahogy minden hullámverésnél visszacsapódik és egyre erősebb és erősebb lesz, mintha egy öngerjesztő folyamatba kerülnénk, aminek soha nem akar vége szakadni. Látom, ahogy a többiek bőre is ragyogni kezd, Rabé előbb, de szép lassan Kryoné is. A földből ismét növények nőnek, de ezek olyan sűrűn szövik be, mintha egy báb képződne rajta. Szép lassan a kezemre is felfutnak, hiszen Kryonét fogom vele, de engem nem hálóznak be. Érzem a vibráló energiát, ahogy köröttünk is rohan, majd amikor már azt hiszem belehalok, amikor már úgy telítve van a levegő varázzsal, hogy úgy érzem megfulladok, hogy a torkomat is perzseli, ha levegőt akarok venni, akkor mintha az egész világ felrobbanna. Nem valós robbanás ez ugyan, a mágia sül ki, de elég ez is bőven. Egy fényló robbanásban egyesül a mindenség, aztán válik szét minden....

Bágyadtan tértem magamhoz, halványan ragyogó bőr volt az első, amit megláttam és növények. Egy tavaszi virágokból font ágyon feküdtünk mind a hárman egymás mellett és ragyogtunk. Kryont félig meddig még mindig növények borították, de azok is szikráztam, mintha smaragdból lettek volna. Ha kinyitotta a szemét rámosolyogtam és elégedetten ismertem fel azt a háromszín szempárt, ami álmomban nézett rám. Óvatosan felültem, habár még mindig úgy éreztem egy kicsit, mintha lebegnék. A varázs még köröttünk lebegett, de csak úgy mint tavaszi zápor után az eső illata. Nem volt már zavaróan sok, inkább üdítő és erőt adó. A kezem arany fénynyomot hagyott a levegőben ahogy megmozdítottam, hogy kisimítsak egy hosszú lángvörös tincset az arcomból, majd szemügyre vettem a többieket. Nem tudom ők is azt érezték-e, amit én, minden esetre én leginkább egy lusta macskának éreztem magam, aki átnapozta a délutánt, aztán teleette magát tejszínnel. Napokig tudtam volna itt heverészni mozdulatlanul, akkor sem oszlott volna a teljesség érzése./
- Danu hatalmasabb, mint valaha. /mondtam mosolyogva Rabnak, aztán a fiú felé fordultam./
- Nos Kryon, mit érzel? /kérdeztem cinkosul egy borostyánszárat levéve a halványan ragyogó bőréről./
- Mert remekül festesz. /kuncogok egy aprót, továbbra is olyan jóllakott macskásan, majd az érintésemre fekete üveg folyik elő a földből és tükörré dermed, amiben Kryon szemügyre veheti az újabb vonásait. Nem változott annyit, de valahogy karakteresebb, gyönyörűbb lett az arca, nah meg persze ragyog és a háromszín szemekről se feledkezzünk meg, és a haja is nőtt néhány centit.

(168)

[Kryon Vorm]

[2900.Augusztus.18.]
*Tessa, Rab.*

/ Mindenki bebaktat a nagy zöld kőhöz, aztán ezzel véget is ér a nyugalmam. Mert a következő pillanatban egy tőr villan a lány kezében és mire bármit tehetnék megvágja magát vele. /+ Még is emberáldozat lesz? +/ A gondolat most már nem tűnik olyan poénnak mint a réten. Aztán a nő összemaszatolja a követ a vérével miután kántál valamit Danuról. /+ Ez totál begőzölt. Menthetetlenül hülye. +/ A következő pillanatban pedig elszabadul valami elemi erő. Olyan elementaritással csap át rajtam, hogy megszédülök. Ezért aztán automatikusan ragadom meg Tessa felém nyújtott kezét, remélve, hogy támasztékot akar nekem nyújtani, hogy ne essek el. Közben megint kántál, de a hangja egybeolvad Manó veszett ugatásával. A kutya is érzi a falrengető energiát, amihez képest egy szupervihar csak kakaskukorékolás. Olyan, mintha ennek az energiaorkánnak a szemében állnék és engem így csak súrolna a borzalmas erő ami elszabadul a teremben. Csak a töredéke ér engem az energiaorkán hatásainak. De ez a töredék is épp elég rá, hogy a szívverésem dobpergéssé gyorsuljon, a bőröm égni kezdjen mint aki anyaszült meztelenül csalánba feküdt a csontjaim és izmaim pedig elzsibbadnak. Ráadásul a dolog egyre fokozódik. Kétségbeesetten nézek körbe bármi után, amivel véget vethetnék ennek, de csak Manót látom aki lekushadt a földre és tehetetlen dühében acsarog a megfoghatatlan ellenségére. Szólnék neki, hogy megnyugtassam, vagy legalább utasítsam, hogy tűnjön el erről a helyről. De már szó szerint a hajszálaim is elzsibbadtak, képtelen vagyok kontrollálni a testemet, a puszta légzés is herkulesi erőfeszítéseket követel meg. Félni pedig akkor kezdek, mikor már a látásom is homályosulni kezd. Előbb csak apró fekete pontokat látok, mint megannyi repülő hangyát. Aztán a hangyákból katicabogarak lesznek, a katicákból pedig imádkozósáskák. Ezzel párhuzamosan az őrjítő fütyülés halkulni kezd. Gőzöm sincs mi okozza a fütyülést de már cseng tőle a fülem és biztos, hogy nem a fütyülés lesz egyre halkabb, hanem az én hallásom romlik. Mikor már csak sziluetteket látok és már semmit nem hallok, akkor az egyre növekvő félelmem aggodalomba csap át, hogy mi lesz Manóval. Az aggodalomból düh lesz, a dühből pedig eltökéltség, hogy nem hagyom magam ilyen könnyen feláldozni semmiféle elcseszett szertartáson. De a körülöttünk tomboló örvény egy hulláma átcsap rajtam és kimossa belőlem a haragot. Ismét a szokott derűvel és tárgyilagossággal tudom elemezni a helyzetem még ennek a pokolnak a kellős közepén is. /+ Legalább gondoskodnak róla, hogy boldogan halljak meg. Ez igazán rendes tőlük. Bár lehet ez is csak a szertartás része, hogy akadna a torkukon az a nagy zöld kavics. +/ De mintha csak a gondolataimra válaszolna, az örvény egy hulláma ismét tisztára mossa az érzelmi világomat és egy képet kapok helyette. A hófehér virág képét, ami kint a réten nem rég csapást mért a télre. Tulajdonképp most már van időm elmélkedni rajta, hogy mi a fenét kezdjek én ezzel a képpel. Mert nem látok, nem hallok és nem érzek semmit. Mintha már halott lennék. Mintha a semmiben lebegnék. A semmiben pedig totális nyugalom van így van lehetőségem felidézni a képet, ahogy az apró fehér virág köntössé formálódott körülöttem miközben a havas tájra elhozta a tavaszt. Életemben nem láttam még ilyen növényt, most még is tudom a nevét. Fehér Krókusz. /+ Jaj de hülye neve van. Viszont szép köntöst csinált nekem. De az sajnos már lefoszlott rólam a szentélyben. Kellene egy másik. Egy jobb. Egy sötétzöld. +/ A semmi pedig hirtelen megtelik millió növénnyel amik mind egyetlen, általam tervezett köntössé állnak össze. Aztán már nem is a semmiben vagyok, hanem ismét a szentélyben. Még mindig nem uralom a testem, de már ismét látom a sziluetteket és hallom azt a végtelenül idegesítő fütyülést. De rajtam van a köntös. Nem látom, csak érzem, ahogy a hátamon lobog a mágiaörvény keltette szélben. Ösztönösen tovább növesztem. El akarom magam határolni a külvilágtól, el ettől a borzalmas, lélekölő pokoltól. Befonom magam az egyre növekvő köntösömmel ami már nem is köntös. Mert pillanatok alatt lovagi páncél majd egy gubó lesz belőle ami alól csak az fejem látszik ki. De az aggodalom ismét tüzes nyílként hasít belém. /+Manó!! +/ Fogalmam sincs merre lett ebben az őrületben, de biztos, hogy itt van valahol. Neki is kell egy saját köntös. Mivel a látásomra nem hagyatkozhatom ezért újabb növényeket növesztek. Beborítom velük a padlót, az oszlopokat, falakat, a mennyezetet de még azt a francos követ is. Végül megnyugszom mert megérzem ahogy az egyik virágom egyik kacsa hozzáér Manóhoz. Szegény kutyakölyök egész testében remeg. Talán fél vagy fájdalmai vannak, bár leginkább mindkettő egyszerre. Kíméletlenül törnek utat maguknak a növénykéim kacsai az eszeveszett tombolás közepette, és óvón burkolják be a legjobb barátomat. Pillanatok alatt páncéllá fonódnak a remegő test körül és a remegő test már nem remeg. Már nem fér hozzá ez a borzalom ami egyre csak örvénylik a teremben. Megnyugszom. Olyan béke önt el, hogy szinte belebolondulok. Mintha egy napsütötte réten járnék. De nem is, én magam vagyok a rét. Én vagyok az összes virágom. Én vagyok minden egyes szirmuk, levelük, indájuk, gyökerük, kacsuk és ők mind mind én vagyok. A növénykéim már nem harcolnak a mágia örvénye ellen. Eggyé váltak vele. A mágia már egy élő organizmus ami lelket ad az egész szentélyt beborító élő szőnyegnek. Maga növény a mágia és a mágia maga a növény. Ez az elképesztő egyveleg pedig én vagyok. Még a homályos látásommal is érzékelem, hogy úgy világítok mint egy atomvillanás. De nem csak én, hanem a szőnyeget alkotó összes sejt izzik és olyan fényességet ad, hogy még a homályos látásom ellenére is be kell csuknom a szemem. Már nem zsibbadok és nincs kutya bajom sem. Azt is tudom, hogy Manó is teljesen rendben van. Már nem fognak feláldozni. Már nincs veszély, csak a rengeteg fény van, a földöntúli ragyogás ami addig fokozódik, míg végül a tudatom már nem bírja befogadni és inkább lekapcsol, mintha meg akarná előzni a túltöltődést./

/Mikor magamhoz térek érzem, hogy hanyatt fekszem. Nem nyitom ki a szemem. Olyan idilli minden, hogy nem akarom megtörni a pillanat varázsát. Bár fogalmam sincs hol vagyok és mi sült ki végül a szentélyes dologból, most nem is érdekel. Csak élvezem a puha fekhelyet és szépem kimérten lélegzem a mennyei puhaságú ágyon. Aztán eszembe villan Manó. A szemeim azonnal felpattannak és az első amit meglátok az Tessa nekem címzett ragyogó mosolya. Bár nemrég még komplett idiótának tartottam, furcsamód a mosolya most megnyugtat és már bizonyos vagyok benne, hogy Manó makk egészséges. Már meg sem lep az aranyló ösvény amit Tessa mozdulata nyomán látok. Tökéletes harmóniát érzek. Minden helyreállt bennem, nyoma sincs már az örvény kínzó hatásainak. De Tessa hangja valahogy megtöri a varázst. Nem kellemetlen, csupán visszarángat a valóság talajára és most meglehetősen bizonytalanul állok eme talajon. Így a válaszom is tanácstalan./
- Fogalmam sincs mit érzek. -/ Nem nézek rá. Csak fekszem és úgy bámulom a szemem elé emelt kezemen a fénylő bőrt és növényeket, mintha kisbaba lennék aki először látja a saját kezét és rendkívül érdekesnek találja. De a következő mondatára már felkapom a fejem mert van benne valami utalásszerű. Felhúzom a szemöldököm a tükörkészítési módszeren, de ahol üvegkutya van, ott egy ilyen apróság már nem oszt, nem szoroz. De az amit a tükörben látok nem hogy szoroz, de még hatványoz meg derivál is./
- Mi a gyűrűs szemű, hajnövesztő, arcelváltoztató átoknyavalya ez?! -/ Félrebillentem a fejem és úgy bámulom tovább tulajdon tükörképemet. /- Végül is tök jó lett. Pláne a szemeim.
/ Mondom immáron higgadtan majd megmosolyogtat egy gondolat. /
+ Na a szőke nő a Tanácsházán most már nem csak hátsóm bámulná meg de kompletten a lábaim elé omlana. +
/ Vidámságom egy ismerős érzés zavarja meg. A lábamra zuhanó Manó érzése. A Sárkánykertben is így szokott felébreszteni. Boldogan képen nyal aztán üdvözlésképp vakkant egyet./
- Jó reggelt Manó. -/ Mondom vidáman. Aztán Tessa felé fordulok. /- Remekül érzem magam. Tele vagyok energiával.
/ Aztán körülnézek a teremben. A növények nagyobb része már eltűnt, de a maradék így is tapétaként borítja az egész helyiséget a padlótól a mennyezetig. Most nem kérdezem meg, hogy ezt én csináltam e. Mert tudom, hogy én csináltam. Ez viszont fel vet egy másik kérdést amit viszont felteszek. /
- Hogy csináltam én ezt?
/ Közben pedig eljut a tudatomig, hogy Tessának és Rabraquatnak is háromszínű a szeme. Ettől merész gondolatom támad de túl merésznek találom így inkább csak magamban teszem fel az újabb kérdést./
+ Lehetséges volna, hogy én is sidhe lettem? +

(84)

*Lyn, köszönet a képért. *

[Rabraquat]

*Tessa, Kryon*

+ Legyen. +/Nem én fogok akadályt állítani eléje, viszont ez a színpadiasság néha az agyamra megy. Minden Sidhe ilyen, és nagyon vigyázni kell, hogy hogyan viselkedsz, miket mondasz. Igaz, nem hazudnak, de hallottam már olyan mondatokat, amiről biztos voltam, hogy az igazság oly mértékű elferdítése, hogy az már majdnem hazugság. Tessa közben megvágja magát és elkezdődik a szertartás. Mostanában elég sokszor kapok erős mágialöketet, de ehhez csak azt tudnám hasonlítani, amikor a vének odaadták a mágiájukat. Minden felszikrázik egyszerre, hatalmas orkán tombol mellettünk, én vagyok a közepe, de mégsem bántja a jelenlévőket, még a kutyát sem, szépen kikerüli a kis dögöt. Pedig semmi oka nincs rá, hiszen nem idevaló a kutya, de lehet, hogy Kryon kedvéért megkíméli azt életét. Orkán tűz és növények. Felragyogunk, mintha három nap lenne, talán én a legfényesebben, de ki tudná ezt megállapítani? Érzem, ahogy Danu mágiája átcsap rajtam és tökéletessé formázza az erőmet, tudom, hogy már csak pár lépcsőfok van és elérem ezt a szintet, hogy tökéletesen uraljam az elemem. Felnyit kapcsokat, másokat bezár és ebben a gyönyörű diszharmóniába égve, süvítve és nyílva egyszerre lépünk be. Úgy látom, hogy a többieket jobban megviseli, de ezzel nincs is baj, mégiscsak én leszek a király, vagy mifene, és én Danu kegyét tökéletesen érzem magamon. Ezután Tessa kérésére, aki jelenleg az istennő szócsöve, megfogjuk a kezét és egyesülünk, beleolvadunk ebbe a hatalmas esszenciába, amit úgy hívnak Danu. Érzem, ahogy Kryon megváltozik, kicsit kívülállónak éreztem mindig is, de, ahogy haladunk előre időben és térben, vagy éppen azokon kívül, egyre jobban átitatódik Danu akarata az ő lelkébe és testébe egyaránt. Aztán lehunyom a szemeimet és várom, hogy kiteljesedjen a varázs. Képeket látok felvillanni a jövőből és a múltból, mint amikor én voltam Danu hordozója, de a képek most szélsebesen reppennek oda, nincs hatalmam felfogni ezeket. + Most jön a neheze… + Kedvem támad mosolyogni, ahogy megtelítődik minden Danu varázsával, fojtogatóan vesz körül minket, és képes lenne egy pillanatig összeroppantani bennünket. De aztán tökéletesen a részévé válunk és elvesztjük a tudatunkat, beleolvadunk az istennőbe.

Felébredek, kiszipolyozva, mégis ez egy olyan jóleső fáradság, mint mikor sárkányrepülőztem az erőm határáig, és másnap rám szakadt az egész teher. Látom, ahogy Tessa felemelkedik és megnézi az új sidhet. Igen új, látszik a háromszínű szeme, de én még nem vagyok hajlandó felkelni, annyira jól érzem magam./
- Tudom. /Felelem, érzetem mindent. Az, hogy erősebb-e mint valaha, csak ő tudhatja, de amióta én itt vagyok, most a legerősebb, az biztos. Na, ezekből a ferdítésekből van elegem, de egész jól használom. Tessa kérdezgetni kezdi az új sidhet, én pedig feltápászkodtam, bár nem túl nagy elánnal. Kicsit kinyújtóztam és megnézem magamnak a ragyogó alakot. Tessát kicsit többet időzök, egyszerűen gyönyörű ez a nő. Azt észrevettem, hogy most nem működik a ragyogásom elnyomása, így hagytam. Gondolom a varázslat utóhatása, hogy lenyugodjon a sidhe hatalmam, a felesleg így távozik belőlünk./
- Úgy, hogy sidhe lettél és hatalmad van a természet egy része felett. Bár még nem tökéletes, de már így sem vagy kezdő, Danu csak megadta neked azt a kulcsot, ami elzárta ezt benned, te pedig kinyitottad. /Adom meg a választ a kérdésére, aztán visszavándorolnak a szemeim a tüzes nőre. + Be lehetne méltóképpen fejezni ezt a szertartást. + Halványan elmosolyodom az ötletre, itt ebben az udvarban ez nem is lenne meglepő, főleg nem megbotránkoztató. Amióta pedig Danu megtisztult, nagyon sokszor hallom, hogy milyen kincs egy sidhe gyermek, na és hallom még azt is, hogy ezért többet tesznek mostanában sidhék, mint eddig./
- Remélem sikerül felvirágoztatnod a palotát, hogy a régi fényében ragyogjon, vagy túlszárnyalja azt. Mi nemcsak a mágia, de a természet gyermekei is vagyunk, fontos leszel Danunak és az udvarnak. /Egy mély meghajlást kap tőlem az újonc, az uralkodótól elvárt legmélyebbet, ami még megengedhető. Aztán Tessára mosolygok, remélem, hogy minden jól ment. Bizakodó vagyok./

(363)

[Tessa T'Ziczmesa]

* Kryon, Rab *

/A mosolyom ragyogó, ahogy a két férfit hallgatom, de valahol legbelül valahogy mégis kimerült vagyok. Nem tudom mitől, de az eufória mögött megbújik egy cseppnyi kihasználtság is. Tudom ezt a régi emberi énem érzi, a csak magát istenitő önző asszony, aki végigélte egy másik isten által kiszabott összes főbűnt és imádattal áldozott az oltárukon. Ez az asszony most felveti a fejét és dacol velem, dacol velünk. Nem szereti, ami történt. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy Danu eszközként használ.
+ Dehát nem mind az Istennő eszközei vagyunk?! Nem... +
Nem akarok eszköz lenni, nem akarom hogy kihasználjanak, hogy szócső legyek, amin egy olyan hatalom szól, akit nem érthetek, csak méla imádattal vehetek körbe. Zavartan megrázom a fejem, próbálva kiűzni belőle az istentagadó gondolatokat, de azok valahogy jó mélyen gyökeret vertek benne, mintha Kryon virágaival együtt kicsíráztak volna. A zavarodottságom elől a szokott kedélyes ragyogásomba menekülök. /
- Valóban Kryon, Rabraquat igazat mond. Mostmár te is egy vagy közülünk, ennek minden csodájával és árnyoldalával. Danu magához emelt és felélesztette azt a hatalmat, ami eddig csak mélyen szunnyadt benned. /mosolygok rá.
Aztán Rab felé fordulok, továbbra is sugárzó mosollyal, mintha a világ egy ragyogó boldog hely lenne./
- Azt hiszem az Istennő elégedett. Minden egyes alkalommal egyre erősebb és erősebb a mágiája, amit megidézünk. Nem merek biztosat mondani, de úgy hiszem a sötét Királynő terve sikerrel járt, amikor megtisztította őt. Remélem ez azt jelenti, hogy teljes egészében visszakaphatjuk régi fényünket... /a mosolyom cinkos, kimondatlan ígéretek és fenyegetések sora bújik meg benne, de oly láthatatlanul, hogy csak a szívemben érzem.
A régi fényünkhöz ugyanis nem csak a Zöldemberre, hűséges népre és hasonlókra lesz szükségünk. Kelleni fog egy örökös is. Ha Danu valóban teljes mágiánkat visszaadja vissza kell, hogy adja a gyermekeket is. És ha nekünk lesz örökösünk a sötét udvarnak pedig ugye nem... nos azt hiszem ez mindennél jobban bebizonyítaná a feljebbvalóságunkat.
Azonban nem hagytam túl messzire kalandozni a gondolataim, inkább Kryon felé fordultam./
- Nos azt hiszem ez neked most teljesen új, és talán váratlanul is ért. Ha bármilyen kérdésed van tedd fel bátran!

(169)

[Kryon Vorm]

[2900.Augusztus.18.]

*Tessa, Rab.*

/ A gondolatban feltett kérdésemre is választ kapok a Trónörököstől. Méghozzá igenlő választ, sidhe lettem. Ennek tetejébe még meg is hajol felém. Viszonzom a meghajlását. Mivel jobbat nem tudok, pont olyan mélyen hajlok meg mint ő az imént. Azzal tisztában vagyok, hogy egy királyjelölt meghajlása piszok jó előjelnek számít és főképp megtiszteltetésnek. Így van némi bizodalmam a jövőmet illetően. Viszont fogalmam sincs mi fog ebből kisülni. /
- Köszönöm Levegő Lordja. Jól esnek a szavaid. -/ Aztán eszembe jut valami aminek kifejezetten örülök és hagyom, hogy ez látszódjon is rajtam. /- Tehát sidhe lettem. Ezek szerint már nem kell félnem az öregedés miatt bekövetkező haláltól, éltem nem korlátozza a halandóknak kiszabott időkeret. Végre lesz értelme tanulnom.
/ Nagyon örülök. Bár azzal is tisztában vagyok, hogy a Danu által rám ruházott hatalom sem piskóta, még is e percben a halandóságom láncának elpattanása az, aminek a legjobban örülök./
+ Az tuti, hogy innentől kezdve nem nagyon fogok sietni. +
/ Mikor kiörömködöm magam, akkor Tessa szól hozzám. Én pedig mindkettejükhöz szólok./
- Hálával tartozom nektek és Éadromnak is. Hozzá segítettetek, hogy olyasvalakivé válhassak aki rég óta szerettem volna lenni. Egy halhatatlanná akinek van ereje alkotni.
/ Ismét meghajlok, a mozdulat ezúttal mindkettejüknek szól. A köszönetemet és a tiszteletemet kívánom ily módon kifejezni. Kettejük beszélgetése alatt pedig újdonsült hatalmamat próbálgatom. Egy folyondárt hívok életre és indáit úgy növesztem, hogy betűket formázzak belőlük. Szépen lassan, nagy műgonddal alkotom meg az abc valamennyi tagját szépen egymás alá. Az utolsó betűvel kezdek az van hozzám legközelebb. Eggyel fölé jön az előtte lévő betű, a fölé az az előtti és így szépen egy két tenyérnyi széles betűösvényt készítek. A zöld betűk köré pedig virágokat növesztek. Az A-hoz Amarilliszt, B-hez Begóniát, C-hez Cikláment... Végül pedig az ösvény kezdeténél és végénél egy-egy jegenyefa tör az ég, illetve a szentély teteje felé. Mivel alapvetően alkotó személyiség vagyok, így nagyon élvezem a dolgot. Manó annál kevésbé. Már megtanulta, hogy ha a semmiből virágok nőnek akkor azok előbb utóbb ránk tekerednek. Így dühödten ugatja az alakuló Z-betűmet./
- Nyugi Manó. Ezek ártalmatlanok. -/ Mosolygok a kölyökkutyára. Manó meg mintha értené amit mondok, leül és gyanakodva figyeli az egyre növekvő növénykéimet. Én meg a jegenyefák elkészülte után Tessához fordulok./
- Igazad van Üveg Úrnője, tényleg nagyon új nekem ez az egész. Olyannyira új, hogy még kérdésem sincs. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha először feltérképezem önmagamat és tisztába jövök vele, hogy kivé váltam. Abban biztos vagyok, hogy élvezni fogom az új énemet. -/ Az utóbbi mondatot mosolyogva mondom aztán kissé megkomolyodom. /- Azt meg tudjátok nekem mondani, hogy mely udvarhoz tartozom? Mert gondolom ez is nagyon fontos lesz jövőbeni életem szempontjából. A másik kérésem pedig, hogy meséljetek nekem a sidhekről. Szokásokról, történelemről, a Dombról, a társadalomról és mindenről. Mert például rangnak egyenlőre a Természet Követe a legkézenfekvőbb számomra. De ha úgy gondolom akkor megváltoztathatom később ezt a rangot? Meséljetek nekem a hatalmamról. Fog még fejlődni? Ha igen akkor milyen irányba és meddig?... Elnézést ha túl sokat kérdezek. Mentségemre szolgál, hogy tájékozatlan vagyok még ebben a világban. Na meg sosem voltam még sidhe. -/ Nevetem el magam. /
+ Maga a leendő király mondta hogy fontos leszek az udvarnak. Remélem ez azt jelenti, hogy nem próbálnak majd meg kinyírni. +

(85)

[Rabraquat]

*Tessa, Kryon*

/Csak bólintok az engem méltató szavakra. Ez az igazság, én is sok mindent tudok Danu terveiről, csak kár., hogy lassabban rakom még össze a kis puzzle darabokat. De most úgy érzem, hogy végeztünk, megszületett az új sidhe, Danu erős, sínen vagyunk, mint József Attila. Minden szuper és jó, mi kell még? + Egy nő... mindig egy nő kell. + Felkacagok magamban, miközben a másik kettő sidhe beszélget. Mintha régi önmagamat látnám Kryonban, olyanokat kérdezget. Én csak nemrégen tudtam meg mindent, Danu adott lehetőséget erre, de még így sem vagyok sok mindennel tisztában, az apró kis szálak még össze vannak kuszálva és úgy érzem évek, évtizedek, mire azokat én ki tudom majd fésülni. Az utolsók közötti kérdésére, az udvar kérdésére úgy érzem tudom a választ. Ránézésre is van benne valami... hiba. hogy mi az, és hogy ez saját megérzés-e, vagy a domb segít fogalmam sincs, de ha már kérdezte megadom neki a választ./
- Úgy gondolom, hogy a Holdfényes udvar lakója leszel, szerintem ha átmész a másik dombba, ami sokkal eltér ettől, például nem lesz ilyen gyönyörű, érezni fogod. a természet követe szerintem megfelelő lesz, de később is kaphatsz még, ne feledd, minden rajtad múlik. /Rákacsintok, majd Tessához fordulok./
- A többiről ha lennél olyan kedves te felvilágosítani az ifjú sidhét, Üveg Úrnője. /Mosolygós meghajlás, majd egy kéznyújtás az új sidhének./
- Sajnos mennem kell, de örülök, hogy a társaságotokat élvezhettem és Danu újból érezteti velünk szeretetét és hatalmát. Danu legyen veletek! /Búcsúzom, majd egy elementált hívok és beleolvadok a saját elemembe a segítségével, majd eltűnök a helyszínről, a lakosztályomban. Furcsa érzés költözött hirtelen belém, ezért kellett elhagynom őket. Még nem tudom, hogy mi az, de keresni fogom a forrását./

(364)

[Tessa T'Ziczmesa]

*Kryon, Pápá Rab*

+ Oh kedvesem, nem tudsz te semmit! +
/A mosolyom rezzenéstelen, sugárzó és gyönyörű már-már igazinak tűnik, csupán a szeretet melege hiányzik belőle. Azonban semmi nem változik rajtam, mialatt hallgatom az új sidhe gyermeteg szavait. Annyira tudatlan, annyira őszinte és annyira tiszta... Nem csodálom, hogy Danu őt választotta, van valami elemi tisztító jóság benne, ám ez nem egy életbiztosítás errefelé. Figyelem ahogy alkot, ahogy próbálgatja a hatalma korlátait, ahogy kiélvezi a játékot./
+ Tedd csak drágaságom, és kívánom Danu védelmezzen, vagy nagyon rövid időm belül el kell vesztened ezt a tisztaságot, ha fel akarod venni a harcot a gonosszal... +
- Természetesen, ez érthető! Azonban ha bármi lenne, forduljon hozzám bizalommal. /mosolygok tovább. Amikor meghallom Rab szavait egy kissé megdöbbenek, persze csak belül. Eddig nem is figyeltem ilyen apróságokra, annyira elöntött a lelkesedés és a mágia, hogy nem is vacakoltam ilyesmikkel, mint udvarok... pedig ez fontos, nagyon is fontos!
+ Hogy a Holdfényes udvarhoz tartozna?! Lehetetlen! Dehát Danu miért hozzájuk küldi? Miért nekik ad minden megújulást?! Nem értem! +
/A döbbenet álnok kígyóként rágta be magát a keblembe, de nyugodtan folytattam, mert ahogy alaposabban kinyúltam, belemerítettem a sajátom az ő mágiájába, már éreztem... valóban fekete sidhe volt. Egy árnyalatnyi homály, valami megmagyarázhatatlan taszítás, ami jelzi, hogy nem ide tartozik./
- Nos valóban, a Levegő Lordja ahogy említette ön fekete sidhe. A történelmünk idősebb bármilyen emberi feljegyzésnél, ha meg akarja ismerni akkor évekig itt fogunk ülni, és még úgyis a töredékét tudnám csak elmesélni. Ha ilyesmi érdekli úgy gondolom az önök udvarában is áll rendelkezésre könyvtár, ahol ennek utána olvashat. /mondtam egy árnyalatnyit több távolságtartással./
- A természet Követe jól hangzik, de ezt nem ön választja ki, Danu, vagy ha szeszélyes kedvében van a Királynője fog valamilyen becenevet magára aggatni, ebbe nincsen beleszólása, maximum reménykedhet, hogy nem lesz kellemetlen.
/Aztán amikor Rab távozok a rangjának megfelelő meghajlást produkáltam, ami egy embernek ilyen fél ülő-fekvő helyzetből talán nehézkes lett volna, de én könnyedén kiviteleztem a fajtánkra jellemző eleganciának hála./
- Természetesen Levegő Lordja, ahogy kívánja. Remélem ha teendői engedik még találkozunk. /mondtam burkolt célzással, hogy majd beszélni szeretnék vele. / Danu kísérjen utadon!
/Aztán visszafordultam Kryon felé, de közben én is leszálltam a borostyánágyról./
- Azt hiszem jobb is lesz, ha átkísérem a saját otthonába, biztos vagyok benne, hogy kíváncsi rá. És a Királynőjével is jobb lenne beszélni. Danu áldása nagy kegy, ő pedig minden cseppjét kiélvezi. /mondtam, az utolsó szavaim enyhe gúnnyal fűszerezve. Khar odadörgölőzött a lábamhoz, de ez sem tudott megnyugtatni, a harag csak úgy tombolt bennem./
+ Oh szeszélyes Istennőm, miért adsz egyik kezeddel, ha a másikkal azonnal el is veszed?! +

(170)

[Kryon Vorm]

[2900.Augusztus.18.]

*Akkor most irány Lynarin? Na az jó móka lesz. *

+ Na most érzékeny pontra tapintottam. +
/ Rabraquat láthatóan nem foglalkozik az érzékeny ponttal. Úgy tűnik neki tökmindegy mely udvarhoz tartozom. Bár leendő királyként ez biztos nem így van, biztos neki is számít a dolog legalább kicsit. Elvégre hivatalból számítania kell mert ő lesz a király. /
- Tehát a Holdfényes udvar lesz az otthonom. -/ Kicsit bánom a dolgot, mert itt legalább már a leendő királyt ismerem és jó fejnek tűnik. De örök optimista lévén remélem, hogy a másik udvar uralkodója is jó fej. /
+ Végül is ha jól rémlik akkor Éadrom valami olyasmire célzott, hogy a Királynő is múltlakó. Talán rendes lesz velem már csak szolidaritásból is. +
- Köszönöm, hogy elkísértél utamon Levegő Lordja. -/ Viszonzom a meghajlást majd a kézfogást is. /- Megtisztelő, hogy jelen voltál az újjászületésem pillanataiban. Remélem máskor is lesz alkalmunk találkozni. Járj szerencsével.
/ Ezzel a Lord szó szerint köddé válik. Felvonom rajta a szemöldököm, de egy szót sem szólok. Kettesben maradok a hirtelen nagyságrendekkel hűvösebbé váló Úrnővel. /
+ Na ez a nő nem csípi a fekete sidheket az tuti. A további kérdéseimmel kapcsolatban kapásból elküldött a francba. De milyen szépen megfogalmazta és körülírta. Már majdnem úgy, hogy én magam vágyjam oda a legjobban. Na de egy több ezer éves nőnek nyilván ezt is volt ideje megtanulni.+
/ A kissé dilis csodacsaj mostanra hideg jégszoborrá vált ami engem cseppet sem dob fel. De jobbnak látom semmiféle reakciót nem mutatni. Inkább fapofával hallgatom amit mond mielőtt még menthetetlenül megutálna. Ha nem utál már így is./
- Értem. A könyvtár valóban ígéretes ötletnek tűnik, fel fogom keresni. -+ Bár gyanítom itt nem a latin betűket használják. +- Köszönöm. Valóban kíváncsi vagyok rá.
+ Jobb lesz ennek a nőnek a társaságából nagyon gyorsan eltűnni. +/ Világ életemben utáltam olyan emberek közelében lenni, akik pikkelnek rám. Gyanítom sokan így vannak ezzel. A "Királynője" szó azért kissé furcsán hangzik. Svéd vagyok, eddig is volt királynőm. Csak mellette volt egy parlament és nem volt varázsereje. Meg ami még ennél is biztosabb, hogy sosem találkoztam vele személyesen. De itt tutira más a felállás. Mi lesz ebből?.... +
/ Közben felállok, hogy ha Tessa elindul akkor követhessem. /

(86)

[Tessa T'Ziczmesa]

*Kryon - Igen kari váltás, egyszer mindenkinek találkoznia kell a Végzettel. *

- Igen, a Holdfényes udvar. /biccentek, habár leginkább üres udvariasság az egész. Már csak azért beszélek, mert a formaságok megkövetelik, habár belül fortyog bennem a düh. Nem tudom Danu miért jártatja velem a bolondját. Azonban azt hiszem erre úgyis csak akkor fogok rájönni, hogy eltűnik innen ez a fekete sidhe és végre megpróbálhatok kapcsolatba lépni az Istennővel./
- Akkor azt hiszem indulhatunk is. /mondom semlegesen, a kezeimmel Khar selymes bundájába túrva megindulok kifelé. Az elementál érintése kissé lecsillapítja forrongó fejemet, de még így sem az igazi.
Úgy sétálok végig a kerten, mintha a csodái nem érhetnének el hozzám. Legutóbb amikor itt jártam minden aprósága elbűvölt, ahogy egybe fonódott a régi emlékekkel, ahogy a múlt pompája mint egy homályos lepel úgy fedte be a jelent. Most azonban nem így van. Szellemként suhanok a fák között, úgy érzem magam, mint akit átvertek.
Hálás vagyok amikor elérünk a lépcsőig, majd fönt kijutunk a folyosókra. Nem szólók Kryonhoz, túl sok bennem a keserűség most ahhoz, hogy udvarias formaságokba burkoljam magam. A Domb is mintha csak meghallgatná az imám rövid utat mutat nekünk kifelé. Feltárul a csarnok ajtaja és hamarosan már a téli tájon vagyunk.
A fagy belemar napcsókolta bőrömbe, egy pillanat alatt dérrel borítana be, de a mágiám felszikrázik és vékony védelemként vesz körbe, akár egy óvó burok. Végül csak megcsóválom a fejem és elindulok a másik Domb irányába./
- Danu szeszélyes... /motyogom az orrom alá, habár Kryon is hallhatja a szavaim, ha figyel. A rövid séta után érzem a talpam alatt a másik Domb hűsebb sötétebb lüktetését. Csak itt fordulok az újdonsült sidhe felé./
- Nos ez lenne az. A Holdfényes udvar be fog bocsájtani téged, hiszen hozzá tartozol, de én csak eddig jöhettem. Örvendtem a találkozásnak Kryon Vorm. /biccentek, éppen csak annyit ami nem számít sértésnek. Nem rá haragszom, de a csalódottság most ilyen formát ölt bennem./
- Remélem találkozunk még, most azonban ha nincs szükséged további útmutatásra én távoznék. /mondom nyugodtan.
Ha nincs kifogása akkor el is indulok visszafelé a gondolataimba burkolózva Kharral a nyomomban./

(171)

[Kryon Vorm]

[2900.Augusztus.18.]

*Na ha Lyni lesz a végzetem az jó végzet lesz.
A Dombba a te 15-én kiadott parancsod miatt nem tudok bemenni.*

/ A nő olyan hideg mint a jég pedig lángvörös haja és ruhája a tüzet idézi. /
- Igen, mehetünk. -/ Mondom az övéhez hasonló semlegességgel.
A visszaúton ismét ölbe veszem Manót mert nem várom el tőle, hogy gyalog másszon le ezen a meredek lépcsőn. /
+ Vajon a növényeim megmaradnak? Egyszer talán még visszatérhetek ide és akkor megnézem. +
/ A lépcső aljánál leteszem a kutyát és nagyot fújok. Aztán irány a kakukkos órák esőerdeje. Itt ismét megnézem magamnak a fából kinőtt időmérő eszközöket meg a föld alatt élő papagájokat. Bár kíváncsiságom nem rejtem véka alá, csak mérséklem, azért én sem szólalok meg, csak nézelődöm. Aztán újabb lépcsők, de ezek nem vészesek a kutya itt magától is fel tud jönni. A lépcsők után mintha sokkal hamarabb kiérnénk a szabad ég alá mint mikor idefelé jöttünk. De talán ez is azért van, mert visszafelé az út mindig sokkal rövidebbnek tűnik mint odafelé. Bár a Domb alakváltó tehát a fene se tudja. Odakint összehúzom magamon a hosszú fekete kabátomat amit még Polimetronban vettem fel Mikor elindultam Tachi fegyverkereskedéséből nézelődni. Polimetronban sem volt melegebb.
- Köszönöm, hogy megmutattad nekem az utamat Üveg Úrnője. -/ Viszonzom a biccentését. /- Menj ha menned kell. Örömömre szolgálna, ha még beszélhetnénk a későbbiekben is. -/ Egy kedves mosolyt is küldök felé mert az én mondataim őszinték. Tényleg szeretnék még beszélgetni majd vele, csak előbb magamban is rendeznem kell az eseményeket.
Mikor Tessa alakja végképp elenyészik, megpróbálok bejutni a Dombba. Ahogy az előzőekben láttam, a tenyeremet ráteszem a selymes fűre, illetve az azt beborító hótakaróra./
+ Őőőőő.... szezám tárulj? Szóval szeretnék bemenni, légy kedves és engedj be. +
/ Igazából fogalmam sincs mit csinálok, csak egy ötlet. Ennek ellenére a Domb válaszol. Nem szavakkal. Egy lelakatolt ajtó képével és egy parancsoló női hanggal ami azt mondja, senki nem mehet be a dombba az ő engedélye nélkül. Ezek után még megosztja velem az érzést, hogy nagyon sajnálja. Aztán ennyi. Bennem kavarognak az érzések. Először is, beszélgettem egy dombbal. Méghozzá telepátiával. Ez már önmagában érdekes. Ráadásul ennek a dombnak érzései is vannak és ezen érzései alapján a Domb tök aranyos. Megkedveltem. /
+ Komolyan itt állok a semmi közepén és megszerettem egy dombot?! +
/ De túlteszem magam a dolgon és növesztek magamnak egy mohaszőnyeget. Illetve próbálok és a jelek szerint profi módon csinálom. /+ Kertész leszek fát nevelek... +/ Piszkosul tetszik a dolog. A hó helyét egy ágynyi helyen a vastag mohaszőnyegem veszi át. Én meg hanyatt fekszek az ágyamon és miközben Manó elhelyezkedik a lábam szárán én lehunyt szemmel nem csinálok semmit. Relaxálok. Élvezem a csendet és a magányt. A Domb, mintha tiszteletben tartaná pihenésemet, magamra hagy, már nem érzem azt a mindennél hatalmasabb jelenlétet, de tudom, hogy csak hívnom kell és visszajön. De most nem hívom. Csak fekszem a mohán és behunyt szemmel mosolygok. Ezek azok a pillanatok amik feltöltenek engem a rám annyira jellemző optimizmussal és életkedvvel. Ezek azok a pillanatok, mikor megértem, hogy Danu miért engem választott a természet követének. Azért, mert én tényleg vissza tudom hozni a vidámságot és az életet erre a pompázatos de hideg és kissé komor helyre. Mert belőlem mióta az eszemet tudom, ömlik valami mindent megtisztító, megszépítő jókedv és mert nyitott vagyok mindenkire és mindenre. /+ Na meg nem kicsit élvezem az új képességemet. +
/ Fogalmam sincs meddig feküdtem itt, talán el is aludtam. Nem félek tőle, hogy megfagyok mert tudom, hogy a Domb azt nem hagyná. Mert valóban fontos vagyok neki. Azt hiszem, bízom a Dombban. Ha az összes sidhe utálni fog, a domb akkor is mellettem áll majd. /+ Legalább is remélem. +
/ Még mindig hanyatt fekve, lehunyt szemmel megszólítom a Dombot. /+ Ha megkérlek szólnál valakinek, hogy én is itt vagyok? +

(87)

[Caridwen]

*Kryon - aug. 18*

/Ahogy lepihensz a Domb tövében folyamatosan érzed a jelenlétét. Olyan, mintha egy patak mellett aludnál és az édes csobogás folyamatosan ott duruzsolna a füledben. Otthonos, megnyugtató és pihentető érzés, olyan, mintha ismét kisgyermek lennél, és anyád ölelése ringatna el.
Sajnálja, hogy nem engedhet be, hiszen érzed hozzá tartozol, de azt is a tudomásodra hozza, hogy ő másnak és csakis neki tartozik engedelmességgel, a többiek fölött ő rendelkezik. Minden amit kapsz tőle inkább érzés, mint konkrét gondolat, mégis nagyon tiszták.
Nem mondja, hogy hoz valakit, azonban egy fél óra-óra várakozás után nem messze tőled megrezzen a pázsit és mintha leolvadna egy mágiából és sötétségből font hatalmas kapuról./
/A szárnyak feltárulnak és mint a pokol forrósága úgy csap ki rajta a fülledt hatalmas mágia. Még annál is nagyobb, ami a másik udvarban vett körbe téged. Egy a kapu méreteihez képest parányi alak sétál ki rajta, de ahogy megáll melletted, látod, hogy a vöröshajú férfi sem parányi termetű, nagyjából olyan magas lehet, mint te./
- Üdvözöllek Zöldember, én Oegus vagyok, az Anyag Lordja. Azért jöttem, hogy a Királynő elé kísérjelek téged. /mondta udvariasan. Nem volt olyan hűvös mint Tessa, inkább enyhén érdeklődő, de mindenek felett udvarias./
- Elnézésed kérem a rideg fogadtatásért, de a Királynő lezáratta a Dombot, így senki nem léphet se ki, se be az ő engedélye nélkül. De a továbbiakat azt hiszem jobb lesz bent megbeszélni, ott biztonságosabb. Jöjj velem! /ezzel meg is indul befelé a Tündérdombba.
Egy ezer tükörrel borított hatalmas előcsarnokba érkeztek, ahol első pillanatban mellbe vág a hatalmas mágia, ami az oszlopok között hömpölyög. Oegus azonban nem ácsorog tovább, int neked és megindul a kanyargós folyosókon, egyértelműen valamerre vezetve téged./

*Még ide írj egyet, aztán majd írom hol folytatjuk.*

[Kryon Vorm]

[2900.Augusztus.18.]

/ Tényleg elaludtam. Nem túl mélyen, de elszenderedtem. Frissen és kipihenten ébredek. A szokásosnál is jobban érzem magam, pedig a napfényes reggeli ébredésektől alapból is jó kedvem van. Most viszont, ahogy végig gondolom az elmúlt napok eseményeit, mosolyogni támad kedvem. Pár nap leforgása alatt időt utaztam, sárkányokkal beszélgettem sőt még repültem is rajtuk, egy kősárkányon átutaztam egy komplett kontinensen, beszélgettem egy alakváltóval két farkasemberrel és egy máguscsajjal, ma meg egy mágikus faj tagja lettem. Sőt, van egy kutyám ami teliholdkor ideiglenesen sárkánnyá fog változni. /
+ Erről a huszonegyedik században király kis regényt lehetett volna írni. +
/ Az idillt végül a Domb szakítja meg egy képpel. Az iménti lelakatolt ajtóval ami most tárva nyitva áll. /
+ Nocsak nocsak. Köszönöm. +
/ Felállok és leporolom magamról az esetlegesen rám ragadt mohadarabkákat. Mikor végzek, a Domb megmutatja nekem a bejáratot. /+ Nem túl bizalomgerjesztő. +/ Már maga a kapu sem, de a mögüle áradó fülledt mágia még a kapunál is lehangolóbb. /+ Te jó ég, ugye nem ilyen komor az egész udvar? Ugye nem azért fekete sidhek mert emósok? +/ Az engem fogadó illető is inkább hasonlít protokoll droidra mint élőlényre. Nem a külseje miatt, hanem mert pont azt csinálja mint C-3PO. Ettől függetlenül nem nézem le. Az övéhez hasonló tisztelettel és udvariassággal válaszolok. /
- Üdvözöllek Oegus, anyag Lordja. Kryon Vorm vagyok a Természet Követe. A fogadtatás nem volt rideg, a Domb gondoskodott a kellemes közérzetemről. Örömmel követlek a Királynőhöz.
/ Tényleg örömmel követem, mert hajt a kíváncsiság. De közben reménykedem, hogy a domb belseje nem ilyen komor. De a reményem hamar szertefoszlik, mert bent még az előbbinél is töményebb mágia fogad. /+ Uhh. +/ Állok meg egy pillanatra. De máris elmosolyodom. /+ Mennyi borotválkozó tükör. +
/ Rengeteg tükör meg oszlop olyan hatást kelt, mintha egy labirintusban járnék. Egy kopár, élettelen és nyomasztó labirintusban. /+ Borostyán. Az kell ide. Befuttatni az összes oszlopot borostyánnal. Meg futórózsával. +
/ Sok időt nem jut belsőépítészkedni, mert már megyünk is tovább. /
+ Remélem most valami szép helyre megyünk. +

(88)