Rét

[Alyara Nirois]

Lehet szaladgálni és vadászgatni, vagy csak hemperegni a fűben, de a hasad is süttetheted, ha úgy akarod...

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Alva]

*2900 augusztus 25.*


/Valamikor a késő délután folyamán, már azt hiszem sikerült lenyugodnom. A reggeli Cirkuszos mutatvány nem tett jót az idegállapotomnak! Azóta sem tudom kiverni a fejemből igazán az eseményeket.
Hiába vagyok itt a srácokkal, és próbálnak lekötni, nem megy teljesen. Imádom őket! Nem kérdezték meg, hogy mi a bajom, csak magukkal vonszoltak, hogy egy kis kora-téli nyúlvadászatra menjünk. A nyúl kevésbé tudott elvegyülni a körülötte lévő hótömegben, mint én. Hófehér bundám teljesen beleolvadt a környezetbe, Belkamé meg tejesen kontrasztot adott neki. Az éjfekete bundából melegség árad. A többiek, When, Goukan, Glen, Cody, Zora és Veronov a hóban játszanak egymással, míg mi ketten csak fekszünk és figyeljük őket. Ugrabugrálásuk és játékos morgásuk megtörik a nyugodt csendet és békét, de még így sem zavaró a helyzet. Talán kicsit furcsa a kialakult helyzet, hiszen az alfa mellett ritkán lehet az omegát így látni, de a "mi" falkánk nem is volt szokványos! Nem tudnék még egy falkát megemlíteni, ahol az egyik tag alakváltó és nem közülük való farkas./
- Ugye tudod, hogy ha beszélni szeretnél valamiről, bármikor meghallgatlak!
/A hangra, mely Belkamé volt, kénytelen voltam felkapni a fejem. Hosszú orrom, majdnem éri az övét, így kénytelen vagyok testhelyzetet váltani, hogy úgy tudjak felé fordulni, hogy ne legyen zavaró a közelség. Gyorsan megnyalom az orrom, hogy leplezzem zavarom, de valószínűleg pont ezzel árultam el magam a legjobban./
- Köszönöm!
/Morgom végül./
- De most még nem szeretnék róla beszélni. Egyenlőre meg kell emésztenem a dolgokat!
/Hangos nyekkenés és ezzel egyidejűleg egy halk nyüszítés kíséretében, úja felvettem az előző pozíciót, hogy rálássál a csapatra. Mivel Belkam nem mozdul meg mellettem, tudom, hogy csak a hang volt ijesztő, nem történt semmi komoly. Látom, ahogy When lassan felkel, és odadörgöli magát Veronov testéhez, aki kicsit meglepetten áll az események miatt. A játék folytatódik, mintha mi sem történt volna, egy fülmeghúzással./
- Ezért mondtam, hogy bármikor!
/Hallom Belkan halk morgását, majd érzem, ahogy nyakamra teszi a fejét. Halk szuszogásának levegőáramlata így a fülemet éri./


{14}

[Alva]

/Nem tudom mennyi ideig élvezem pontosan ezt a nyugodt és idilli pillanatot, de amikor a többiek végre felénk veszik az irányt, hogy minket is bevonjanak a játékba, cseppet sem zavar. Kellően fel tudtam töltődni, hogy élvezzem, és ne csak megjátsszam a jókedvet ugrabugrálás közben. A csapattal való hancúrozás a hóban, még jobban felszabadít, szint már teljesen elfeledem, hogy mi történt délelőtt. Legalábbis annyira mindenképp, hogy a pihenő közben, elmeséljem a többieknek, miért voltam annyira feszült, amikor megérkeztem./
- Reggel úgy volt, hogy a nővéremmel kettesben elmegyünk és megnézzük a Völgyben fellépő társulatot.
/Kezdek neki, minden előzetes felvezetést mellőzve. Egymás mellett, fekszünk egy kisebb kört alkotva. Zora és Cody inkább egymás hegyén-hátán találtak maguknak kényelmes fekhelyet. Mi megelégszünk azzal is, hogy itt-ott egymáshoz érjen a testünk, ezzel melegítve a másikat./
- Eledyl a fejébe vette, hogy ez egy nagyon jó családi program lesz számunkra. Én már akkor kételkedtem benne, de nem volt mit tenni, én nem tudtam kivonni magam a dologból, mint apáék, hogy be kellett mennie dolgozni. A bátyus meg éppen ügyeletben van alapból is, a héten.
/A kezdeti ficánkolódás mostanra teljesen elmúlik, és a halk moraj is elhalkul. Mindannyian figyelnek rám. Bevallóm jólesik! Máskor is figyelnek, de most mintha valahogy ez más lenne. Talán megérezték, hogy most nem csak egy szegyszerű összezörrenés okozza a problémám, Eledylel, hanem valami komolyabb dolog van ami bánt?! Nem tudom./
- A cirkusz amúgy alapvetően érdekel, mert néha vannak egyedi mozgások, és olyan is előfordult, hogy egy-egy koreográfia még ihletet is adott a következő fellépésemhez, de így, hogy ez most kötelező volt, nem rajongtam érte. El, még egy hülye témát is felvetett, hogy mi lenne, ha cirkuszban lépnénk fel. Persze ezen megint össze vesztünk.
/Fújok egyet, kelletlenül./
- Még jó, hogy így történt!
/Morgásszerű, horkantásom egy kis ideig még jobban elmélyíti a csendet./
- Megismerkedtem egy újságíróval, aki véletlenül belecsöppent az életembe, számára egy igen szaftos sztorinak a kezdetébe.
/Fejemet a lábaimra teszem, csak nézek magam elé./
- A VIP részen voltunk, névre szóló székekkel. Ez akkor még nem is tűnt fel. Pontosabban nem igazán foglalkoztam vele, hogy oda van készítve számunkra a hely.
/Lassan emelem fel a nyakam, és körbepillantok./
- Maga az előadás jó volt. Viszonylag le is kötött. Bár előtte Paynénak azt mondtam, hogy nem érdekel. Miután vég lett az első felvonásnak, egy hülye izomagy biztonságis odajött, hogy az igazgató vár minket. Pontosabban a nővérem és engem. Csak hát Paynét vélte Eledylnek. Gondolom nem az eszéért lett felbérelve a farkas.
/Kicsit elmosolyodom a hasonlaton, de csak, hogy élét vegyem a dolognak. Tudom, hogy nem sértettem meg őket, hiszen tudják jól, hogyan vélekedek a farkasokról. Csak hát na./
- Payne vette a lapot és kiadta magát a nővéremnek, mert valahogy nem tetszett neki sem a helyzet.
/Megvonom a vállaim, amik erre megroppannak. Szerencsére már hozzájuk vagyunk szokva, így nem okoz zavart a beszámolóban./
- Egy fura-bogár fogadott minket, egy különálló kis sátorba, aki kivitte nálam a biztosítékot.
/Nagy levegőt veszek, és a többiek is érezhetik, hogy most jött el a várva-várt idő, hogy elmondom mi a problémám./
- Azt mondta, hogy ismerte anyámat, és, hogy eddig nem beszélhetett róla, de most már eljött az ideje, hogy megtudjuk, megölték őt!
/Ha eddig csend volt, akkor az ami most jött az elkövetkező pár percben, nem tudom szavakba önteni. Mintha minden hang megszűnt volna. Láttam, hogy nem vesznek levegőt és hogy amit benntartanak, az is még jó ideig nem fog kijönni.
Leteszem a fejem újra a lábaimra. Hallom, hogy kifújják a fáradt levegőt tüdejükből, és ezzel egyidejűleg újra normális lesz a csend. Mert csend marad, csak most már lehet hallani a környezetet és a szél suhogását is.
Nem tudom, hogy pontosan ők min mennek keresztül, mire gondolnak, de azt érezem, hogy őket is megrázta, akárcsak engem./


{15}

[Renata Rebel Wood]

*Jóindulat*
*Előzmények.*

+ Így bízzak meg bárkiben is! Mit hittem?! Befogadás, közös bandázás, a lószart!/ dohogok magamban, miközben egyre vehemensebb léptekkel döcögök az emlékeimben élőnél is szűkebb sikátorban. Kristálytisztán és tökéletesen hallom, hogy Agni követ, de még csak hátra sem fordulok, felmordulva szaporázom tovább, majd mikor hirtelen elhalnak a neszek megállok és megfordulok. A kép azonban elmosódik, hiába emelem reflexből a karjaimat, az elsöprő erejű ütést nincs esélyem hárítani. Az agyamig előbb a döndülés jut el, majd a fájdalom ordít fel bennem, végül végtelen, fekete zúgássá csendesedik köröttem a világ.

Illatok… hűvös, nedves szagok, jég íze a számban. Az oldalamra fordulok és az álom szétszakad. Hasogat a fejem, szomjas vagyok és úgy érzem, mintha minden csontom helyére forró ólmot öntöttek volna. Kinyitom a szemem, de a magas hóból kikandikáló néhány szál száraz fűszálon kívül egyebet nemigen látok. /+Túl sokat szívtam... Sci-fi díszletek és egy nagyszájú vörös farkasember… Micsoda baromság! /kínomban felröhögök, ahogy próbálom ülő helyzetbe tornázni magam, de a fejembe nyilalló fájdalom belém fojtja a hangokat. A gyomrom fájdalmasan összerándul, a halántékom mintha satuba fogták volna, szinte érzem a koponyám reccsenését. Alig van időm oldalravetődni, hogy ne az ölemben landoljon a vacsorám. A szervezetem kínjában igyekszik mindentől megszabadulni, de a fájdalom nem enyhül. A gyomrom utolsó, gyengülő összerándulásait kísérve még köpködök párat, majd elcsigázva, reszketve vonszolom arrébb magam pár lépéssel, hogy ott összerogyjak. Magzatpózba kuporodva próbálok enyhülésre lelni. A nyálam folyik, a szomjúság kínoz, de egyelőre nincs erőm megmozdulni. Talán pár perc múlva… /+ Igen, pár perc múlva./ csukódnak le a szemeim lassan.

+ Víz… Szomjas vagyok. /nyílnak fel ki tudja mennyi idő után újra a szemeim. Sötét van és meglehetősen hűvös. Nem tudatosul bennem, ahogy a hóhoz hajolok és mint aki sivatagban oázist talál, mohón falni kezdem. Hideg, a fogaim, nyelőcsövemben és gyomromban kellemetlen fagyos érzés terjed szét, ami azonban hamar múlik és csak a szomjoltó, erőt adó víz marad. Óvatosan tápászkodom föl. A fejem határozottan jobb már, de még kicsit szédelgek. /+ Oké, ez itt Texas, de azon belül hol lehetek?/ fordulok körbe tűnődve, s ha egyedül találom magamat, akkor nyomokat, támpontot keresek, hogy merre induljak. Ha Agnit meglátom, előbb lendülne az öklöm az arca felé, és csak aztán kérdeznék:/
- Hová hoztál? Mit csináltál velem? /tenném fel a kérdést akár eltalálom a nagyszájú srácot, akár nem./

(23)

[Jóindulat]

*Rebel*

- Kár volt azért a finom szendvicsért. Ha ezt Dave megtudja... /Kajánkodik Agni a hóban guggolva, ahogy a végül csak magához térő Renata körbepislog. Aztán enyhe meglepődés ül ki arcára, amikor a lány első lendületével nekiront, pláne mikor annak ökle is útjára indul. Párszor csattan is hús a húson, mire az egymásba gabalyodott páros vehemensebb tagja felülre kerülve konstatálja, hogy a fiatal férfi lefogta kezeit./
- Ahogy ígértem, elhoztalak... Haza. Itt bátran tombolhatsz... Feltéve, ha tudsz.
/Válaszolja kivörösödött, megduzzadt arca ellenére csúfondáros hangon, majd Renata előtt tótágast áll a világ, ahogy a férfi lábával a magasba küldi, hogy egy csinos, jó másfél méteres magasságig ívelő repülés után odébb érjen földet.
Agni sem tétlenkedik, négykézlábra fordulva kerüll szembe a lánnyal, s a következő pillanatban annak szeme előtt indul változásnak a teste. Izmai dagadni, csontjai nyúlni kezdenek, hogy a rajta lévő, változásra képtelen ruha az illesztéseknél tépőzáras-szakadó hanggal váljon le. Ahogy a férfi csupasz bőre előbukkan, világosan látható, ahogy az addig éppen csak pihésen jelenlévő vöröses árnyalatú szőrszálak egyre rohamosabb tempóban indulnak növekedésnek. Jóvágású arca is torzul, vigyora egyre szélesedik, orra nyúlik, hogy kisvártatva a testén végigfutó szőrtenger fejét is beborítsa. Nem kell hozzá sok, mindössze pár pillanat az egész, hogy a fiatal férfi helyén a korábban már - igaz, éppen csak villanásnyi időre - látott vörösesbarna bundájú, farkasfejű, szőrös-karmos izomhegy vigyorogjon. A csúfondáros hatást csak fokozza enyhén kinyújtott nyelve, ami mintha egyenesen a felé forduló Renatát ingerelné./
- Ha játszani akarsz, most van itt az ideje.
/Kaffant még Agni, aztán mellső lábaival - kezeivel? - toppant egyet, mintha csak tovább ijesztgetni-ingerelni akarná a lányt./

[Renata Rebel Wood]

*Jóindulat*

/Agni arcán csattan az elégtételem, dühöm erőt ad, s felülkerekedek a pimasz srácon. Üröm az örömben, hogy a kezeim foglyul esnek, ám nemhiába nőttem fel az utcán, támadni ott vannak még a fogaim, s ha az sem segít, hát tapasztalatból tudom, hogy mennyire fáj, ha valaki állal érkezik a másik szemébe./
- HAZA?! Ez egy rét! /ordítom, bár talán a hangerőre erről a távolságról nincs szükség. Vicsorgásomnak hamar véget vet a srác, aki szépen ível röppályára állít. A puha hóban kigurulom az esést, majd térdelőtámaszba gördülve ugranék is újra, ám izmaim megbénulnak a látványtól, pislogni elfelejtek, még a szám is nyitva marad. /+ Vagy nagyon bevertem a fejem, vagy tényleg egy farkasember áll előttem…/ pislogok végre néhányat a szörnyre, ám nem tűnik el. /+ Nem szabad félni! Nem szabad látnia, hogy félek!/ hiába, érzem, hogy az alsó ajkam megremeg, légzésem szaporázza, szívem majd kiugrik./ + Oké, higgadás csajszi, ezt nem tudod lefutni. Vagy játszik veled és megesz, vagy játszik, és nem esz meg./ gyűlik a gombóc a torkomban, de kivárom mit akar a szörnyeteggé lett kalauzom. Félelemmel vegyes döbbenetem a srác szavai törik meg./
- Játszani akarsz, öcsisajt? /szűkülnek össze a szemeim, s ajkaim sarkába kaján vigyor gyűlik. Kezem már a havat gyömöszöli, hogy a következő pillanatban útnak indítsak egy méretes hógolyót. Ezt követően néhány lépést hátraszökkennék, biztos, ami biztos alapon./
- Ha megharapsz, visszaharapok! /fenyegetőzöm és rávillantom a fogsorom, bár magam se gondolom komolyan, hogy ezzel megijeszthetem. Nem akarom, hogy félni lásson, engem soha senki nem láthat gyengének. / - De azt ugye tudod, hogy így nem fair! Hogy csináltad? / Kérdezem kíváncsian, miközben újabb hógolyót gyurkálok kezeim között arra az esetre, ha közelebb jönne a játszótársam. A fegyver illúziója is bátrabbá tesz, még ha a fegyverem csupán egy maroknyi fagyott víz is./

(24)

[Fenrir]

* Jóindulat és Rebel *

* Augusztus 16 és 22 között *

/A telihold éjszakája után egy napot csak pihenésre és gyógyulásra szántam. Aztán jött a szokásos menetrend. Gyakorlatozás Ulfriccal és egy-két idősebb, "veterán" farkassal. Leckék Lupával. És amikor jutott rá időm, Tappanccsal bóklásztunk az erdőben. Egy kicsit még mindig különös, hogy külön foglalkoznak velem. Főleg, hogy szerintem lenne jobb dolguk is. Szerencsére mifelénk az élet nem túl eseménydús, vagyis épp ellenkezőleg, annyi mindent tesz a farkas egész nap, hogy egy idő után már csak az tűnik fel, ha valami nagyon kilóg a sorból. Nos a héten nem sok lógott ki. Voltam kinn vadászni és még egy pár kölyköt is a nyakamba sóztak. Nem tudom, hogy nekem kellett volna tanítani őket, va valamit tanulnom. Jó, ez valójában egyértelmű volt. Én tanítom őket nyomkeresésre és vadászatra, közben szokom hogyan kellene egy falkát vezetni, ezen a téren még bőven vannak hiányosságaim. De azért fejlődök. Már nem csapom le a kölyköket azért, ha egyszer-kétszer megroppan a lábuk alatt egy gally. A harmadiknál már igen. Most is volt egy kis nevelés és hát minél ügyetlenebb valaki, annál később kap a zsákmányból. Minden esetre, végül a kis társaság két szarvassal és egy kisebb nőstény vaddisznóval tért vissza a táborba. Ebből egy nagyobb társaság hússzükségletét biztosítottuk egy rövid időre. De persze nem egy vadászfalka eteti az egész népet. /

* Augusztus 22 *

/Huszonkettedikén reggel furcsa dolgot vettem észre a sátramból kilépve. Nem messze az enyémtől, egy másik sátor is áll. Már épp elég messze, hogy a magánterületem megmaradjon, de bőven közelebb mint a többi. Biztos valamelyik kölyök. Legalábbis a sátor mérete és díszítettsége arra utal. Nemrég kerülhetett ki az anyja szoknyája mellől. Nem baj, amíg nem lóg egy tacskó a nyakamon állandóan, addig semmi gond.
Megpöcköltem a sátor bejáratára kifüggesztett medált és végignéztem a sátortáboron. Nem vagyok sokkal magasabban mint a tábor többi része, de a sátram egy kis magaslaton van, talán ha 2-3 méterrel magasodom az alacsonyabb sátrak fölé. Innen a Fapalota apró folt csak, ebben az irányban a peremen vagyok, jó nekem most még itt, de lassan ideje lesz nekiállnom beljebb költözni.
Lerántom magamról a nadrágot és felveszem farkas alakomat. Ránézek a bal mancsomra simuló karperecre./
+ Legalább nem csörömpöl. Csak jó valamire ez a modern technológia.
/Felüvöltök, s hangomat messze viszi a szél. Páran felém fordítják a tekintetüket a környéken és érzem, hogy messzebb is felkeltettem egyesek érdeklődését. Távolról válasz is érkezik. Fák Között Suhanó az, ő is jó reggelt kíván.
Nekiiramodok hát az erdőnek és belevetem magam a bozótosba.
Jóval később, az egyik nagyobb réthez közeledvén ismeretlen szagokra leszek figyelmes. Meglapulok a hóban és széllel szemben lopakodok közelebb. A rét pereméről veszem szemügyre a kibontakozó jelenetet. /
+ Egy vérfarkas és egy nő. Hm... érdekes a szaga. Tán közénk tartozik.
/Néhány lépést teszek előre. A szél felém fúj, de előbb vagy utóbb csak észre veszik a társaságot. Addig meg kiderül hogy kik ők. Ha megint egy kitaszítottal hozott össze a sors akkor bizonyíthatom, hogy mennyit tanultam két év alatt. Legfeljebb hívok egy kis erősítést./


(129)

[Jóindulat]

*Fenrir, Rebel*

/A tisztes távolban meglapuló Fenrir szinte páholyból nézheti végig egy vöröses bundájú félfarkas és egy fiatal emberlány küzdelmét:

Agni bundás karját kapja feje elé, ahogy a lány hógolyójával támadásba veszi, azonban szükségtelenül: a becsapódásnál darabjaira robbanó lövedék izmos mellkasát éri s apró jégkristályok formájában hagy nyomot vöröses szőrszálai között. Boldog, vakkantó-nyüsszenő hang szakad ki a férfi tüdejéből, s amíg a lány az újabb lövedék előállításáért szükséges hómennyiségért hajol le, ő méretes mancsai egy mozdulatával kisebb hófelhőt hány a levegőbe, hogy Renata következő pillantásától kísérve, szinte horrofilmbe illő módon előrobbanjon a fehérségből, alig karnyújtásnyira érve földet a félkész hógolyójával éppencsak felegyenesedő lánytól. Annak még jóformán pislogni sincsen ideje, máris arcán érezheti a farkaslény forró nyálát, ahogy egy fenyegető kaffantás kíséretében összecsattannak azok a fehér agyarak az arca előtt; a következő pillanatban pedig kiszalad a levegő a tüdejéből, és Agni rúgásának nyomán ismét a levegőben találja magát, hogy odébb, egy kisebb hóbuckát maga köré gyűrve, a férfi lába nyomától sajgó mellkassal érjen földet./
- Gyerünk kislány, tudsz te ennél jobbat is. /Vigyorog-morog az rá ellenfelére, miközben ráérősen közelebb négykézlábal a hóban./

[Renata Rebel Wood]

*Fenrir, Jóindulat*

/Az első lövés alacsonyra sikerült, de már készül a második lövedék, mikor Agni mozdul, s valóságos förgeteget kavar a hóba. Hunyorogva próbálom megtalálni a vörös bundát a kavargó pelyhek között, ám ő talál meg engem, s taszít rajtam ismét óriásit. A levegő kiszorul a tüdőmből, nyekkenve érek földet, s bár a hó fagyos köröttem, én mégis izzó lávának érzem a dühöm. /+ Próbáld csak még egyszer, bolhazsák!/ Érzem, hogy valami elpattant bennem, átléptem egy határt, ahonnan nincs visszaút. A gát átszakadt, s enyhülés csak az áradat elvonultával jön majd, de addig... addig tombolok, vihar leszek, vad orkán, tajtékot hányó szökőár, förgeteg, futótűz. Vicsorgok, s torkomat valahonnan lényem legmélyéből felszakadó mély morgó hang hagyja el. Mintha eddig aludtam volna, s most felébrednék, a világ hirtelen változni kezd köröttem. A látásom fura perspektívát mutat, ám a hangok nem csapnak be. Hallom a a szelet, hallom Agni légzését, érzem fertelmes, ázott kutya szagát, s ez a szag egyrészt furcsán ismerős és otthonos, másrészt tovább hergeli bennem a Vadat. Érzem a dühöt, a sérelmet, amit meg akarok, meg fogok torolni, ezen a vigyorgó keljfeljancsin. Ujjaim karmokká görbülve szaggatják a havat, s ahogy négykézlábra fordulok a fehér havat habos nyálam szennyezi. Nyakizmaim megfeszülnek, torkomat mély, extatikus üvöltés hagyja el. Kiszabadultam, bár eddig nem is sejtettem, hogy rab vagyok. De most, így, a hóban térdelve, megalázva, megverve mégis felszabadultam. Érzem az igazi énem, a lényt, mely oly sok éve szunnyad, s nyugtalan álmában hajszolt folyton tovább és tovább. Most hazaért, s felébredt végre, hogy az legyen, akinek... aminek született. Izmaim feszülülése fájdalmassá válik, szinte érzem, ahogy a rostok egyenként pattannak el. Valami reccsen, a bőröm a hátamon fájdalmasan feszül, egy zavaró sötét dolog kúszik be a látóterembe, de számomra ezek a változások mellékes apróságok a bennem felágaskodó ősi ösztönhöz képest. Leszegett fejjel, megvadult bikaként rohamozom Agnit, hogy felökleljem, elgáncsoljam, s ezúttal ne hagyjam, hogy lerúgjon magáról. Nem hagyom megtorlás nélkül a gúnyolódását, nem én leszek az, akin nevetni fognak. Legyűröm és kinevetem, ahogy ő nevet ki engem. Farkasként harcolok, míg csak erőmből futja, annak ellenére, hogy igaz lényemhez méltó új testem kissé bizonytalanul mozog még, s a látóteremet részben kitakaró pofámat is szoknom kell még./

(25)

[Fenrir]

* Jóindulat & Rebel *

/Szép kis küzdelmet nyom le a két farkas. Bár inkább tűnik játéknak, mint amikor a fiatalabbak csak úgy heccből gyepálják egymást. Leülök ott ahol eddig ácsorogtam, és unottan megvakarom a füle tövét. /
+ Hm... egyik se ismerős. De miért zavarjam meg mások játékát.
/ Ásítok egyet és tovább figyelem a kis játékot. Még azt is az első sorból nézhetem végig ahogy a lány alakot vált./
+ Ez kívülről még mindig nem olyan igazán érdekes látvány. Nem értem, mások miért vannak ezen mindig kiakadva.
/ Még egy jó darabig hagyom hogy játszadozzanak, majd amikor már úgy tűnik a vége felé járnak, veszek egy mély levegőt és hosszú vonyítást küldök az égbe. A váltakozó hangszín egyetlen rövid üzenetet hordoz, mégpedig hogy ismeretlen farkasokra bukkantam a területünkön. Ez majd felhívja a határvadászaink figyelmét és könnyen belőhetik a helyünket. Ha eddig nem vettek észre, ezután már biztos megtörténik, úgyhogy sebhelyes tekintetemet a viaskodókra emelem és csukott szájjal, mélyen rájuk mordulok [Dominancia] . Teszek egy lépést feléjük és továbbra is rájuk szegezem a tekintetemet. Röviden kaffantok és tovább morgok halkan./
~ Ti jöttök drágáim! Na kik vagytok?

(130)

[Jóindulat]

*Fenrir, Rebel*

/A hóbuckákból rövid, ám a tapasztaltabb farkasoknak ismerős vergődés után már szörnyformába vedlett Renata vehemenciája enyhe meghökkenést rajzol Agni pofájára, majd a következő pillanatban egymásba gabalyodó testek eltűnnek egy kisebb hófelhőben. A szikrázó förgeteg mélyén pár, izomtól és karomtól egyáltalán nem mentes pofon mindkét részről kiosztásra kerül, majd végül csak eláll a kavarodás, s a lányt nagy erőfeszítéssel a földre szorító fiatal farkas alakja rajzolódik ki a lassan szállingózó pelyhek között./
- Nagyon jó, az alakváltással nincs gond, már csak szoknod kell a dolgot... Meg persze nem árt, ha majd megtanulod kordában tartani.
/Kacsint vigyorogva az alatta fújtató lányra, fel sem véve azt a pár, szépen vérző sebet, amik mintha egyik pillanatról a másikra egyre kevesebb cseppet hullajtanának, ahogy szemmel látható sebességgel forrnak össze.

Mielőtt Renata bármit is szólhatna, felhangzik a közelben egy vonítás, mire Agni meglepve arra kapja fejét, tökéletes alkalmat kínálva Renatanak, hogy méltóságteljesebb helyzetben fogadja az előlépő, elég masszív felépítésű, újabb, ám fenyegetően morgó farkast.

Az érkezőből előhullámzó, elemi veszélyt és csendes fenyegetést sugárzó erőt nyugodt sziklaként fogadja Agni, sőt mi több, kaffant is egyet felé, ahogy négykézlábra ereszkedve felé szimatol. Pár pillanat után fejét oldalra döntve mintha újabb vigyorra húzná a száját, ahogy fenekére ereszkedik./

- Ááá... Sebhelyek, szürke bunda, sötét sörény... Ha jól rémlik, maga az Ulfric hagyta rajtad keze nyomát, Ködökön Járó. Feleslegesen szólítottad a vadászokat, de ez majd legyen a te dolgod. Vöröslő Hold vagyok, az Ösvényeken Vezetők teljes jogú tagja, Zound követője. Ez a vehemens kölyök itt mellettem még nem szerzett nevet, de ha jól tippelek, hozzád hasonlóan hamar kipofozkodik magának valamit. Lásd majd el jó tanácsokkal, kiknek nem érdemes nekimenni. /Még farkasábrázatán is átsejlik még a korábbinál is pimaszabb vigyora./ Viszont most, ha már így összefutottunk, rád bízom. Vezesd be a frissen érkezettet a falkába, ahogy az jó farkashoz illik. Én megyek vissza az őrhelyünkre, hátha kidob az a bolt még valakit.

Testvéri mancsokban vagy, Renata, a feladatom ezennel véget ért. /Fordul meleg pillantással a lány felé, majd nekilát ruhadarabjai összeszedésének./ Ha gondolod, Dave-nél hagyhatsz majd üzenetet, ha végzel a regisztrálással. Addig is... /Végigpillant a másik kettőn, majd gönceivel a mancsában biccent egyet./ A legjobbakat!
/Mint aki jól végezte dolgát, csendes derűvel, toronyiránt megindul a Teleportkapu felé, egy csepp további figyelmet sem pazarolva a hátrahagyottakra./

[Renata Rebel Wood]

*Fenrir*

/Tűz és jég, karmok és agyarak. Az egyik pillanatban érzem, ahogy karmaim Agni bundájába tépnek, a következőben pedig a pofámba hasít a fájdalom. Friss, hűvös hó és émelyítő, forró vér szaga keveredik ázott bunda és düh szagával, míg végül ismételten a hátamon fekve találom magam. A gunyoros szavak bőszítenek, de hiába vergődök, próbálom magamról lerázni a rőt szörnyeteget, nem hagyja magát. Tehetetlenül morgok és csattogtatom felé tőrnyi fogaimat, amikkel nem érhetem el. Már a nyelvem hegyén a méltó válasz, mikor hátborzongató vonítást hoz a szél, ami azt illeti túlságosan közelről. Agni figyelme az érkezőé, ahogy az enyém is. Oldalra gördülök majd félig térdelő, félig guggoló helyzetbe emelkedem. Izmaim megfeszített rugókként készen állnak arra, hogyha a jövevény támad, én se legyek rest. Abban, hogy támadni, védekezni, esetleg futni kéne, már egyáltalán nem vagyok biztos. Nem akarok gyávának tűnni, de halott még kevésbé szeretnék lenni.

Az idegen belépője kétségtelenül hatásos, a jövevény láttán feláll a tarkómon és végig a gerincem mentén a szőr. Ahogy végigmérem, kényszerítenem kell magam, hogy ne hátráljak. Feszült figyelemmel hallgatom Agni és az idegen szóváltását, tekintetem a két hím között ugrál, de a hallottak egyáltalán nem tetszenek. /+ Lepasszol, mint valami óvodást? Pesztonkát állít mellém? Nevetséges!/ A regisztráció hallatán kivicsorítom a fogaim, s mikor a ruháit szedegetve indulni készül, dacosan a fenekemre huppanva nézem. /+Hát ez marha jó! Idehoz, felpofoz és lelép! Micsoda vendégszeretet! Amúgy hol vannak a ruháim?/ jut eszembe a nagy dacoskodás közepette, s ahogy a feldúlt csatateret lassan pásztázza a tekintetem, az a kellemetlen gondolatver bennem gyökeret, hogy azok a kék és fekete cafatok, nos azok a ruháim… voltak. /+Ó, hogy az a...! Pucér vagyok!/ a felismeréstől zavarba jövök, s hirtelen nem is tudom mihez kezdjek a testemmel. Kínomban vakarózni kezdek, de ettől még idétlenebbül érzem magam, úgyhogy gyorsan abbahagyom. Hisz még azt sem tudom meddig maradok farkas és ha egyáltalán valaha visszaváltozom, akkor… nos… egyelőre úgy érzem, hogy nem lenne jó visszaváltozni, pláne nem egy hóborította rét közepén. Mikor újra Agnié a figyelmem már egészen messze jár. Kissé tanácstalanul nézek a sebhelyes farkasra. Nem hiszem, hogy pesztrálni akar, de hogy mit akar, arról fogalmam sincs. Ahogy arról sem, hogy hol vagyok és hogy kerültem ide. Magabiztosságot erőltetve magamra feltápászkodok./
- Totál kerge a srác! /kezdem, de a hang, ami elhagyja a torkom annyira furcsa, annyira idegen és mégis annyira természetes, hogy elhallgatok. Fura ez a hatalmas, ormótlan bundás test, fura így kissé esetlenül állva lenézni a világra./

[Fenrir]

* Renata *

/Továbbra is felettébb ingerel, amikor valaki félfarkas alakjában beszél. Egyrészt ocsmány egy dolog, másrészt talán kissé zavar, hogy nekem igazán nem megy. De így jár az, aki inkább bestia mint ember. Lassú léptekkel, széles körív mentén indulok meg, hogy jobban szemügyre vegyem a két farkast./
+ Szóval Zound egyik falkatársa? Akkor a lány biztosan új.
/Igazán nem nagy nehézség erre a következtetésre jutni, hisz erre Vöröslő Hold is rámutat./
+ Gyűlünk, gyűlünk. Előbb Emmácska, most ő. Nem baj, nem árt a friss hús. Jut eszembe, hol a fenébe járhat Emmácska?
/Hold rögtön rám is lőcsöli az újoncot, amire csak rosszallóan fújok egyet. De ez van, amúgy se venném a szívemre, ha egy tacskót megtépnének azért mert nem tudja mi a dörgés, bár nekem is jót tett. Közben már érkeznek is a távoli vonítások, ahogy a környező határvadászok felénk indulnak. Meg is kapják a maguk válaszát is tőlem, elcsitítván a kedélyeket és a rögtönzött riadót. De így még mindig jobb, mint ha fölöslegesen loholnának ide, máshol úgyis erre kószál majd valami bolond egy órán belül és azt is ki kell pofozni a helyről.
Az mondjuk kissé meglepő, hogy Vöröslő Hold nem retten meg tőlem, bár ez csak azt mutatja, hogy nem egy kiskutyus. A lány viszont rendesen produkálja amit elvárnék. Lassan csak felmászok azon a bizonyos szamárlétrán. Még jó hogy nálunk nem adnak koronát prézliért./
+ És még te is félfarkasként csacsogsz? Eh....
/Mikor a hím távozik lassan közelítve járom körbe a nőstényt. A felveszem a szagát és megjegyzem magamnak. A bundája mintája mindegyikünknek elég jellegzetes, az övét se lesz nehéz később felismerni. Kíváncsi lennék az emberi alakjára, bár ez se túl rossz.
Megesik a szívem a lányon, és úgy döntök, beviszem a városba. Kaffantok is neki./
~ Kövess!
/Teszek néhány lépést a fák felé. Ha megértette és utánam jön, akkor elvezetem, ha nem akkor lehorgasztom a fejem és kénytelen leszek alakot váltani./


(131+30=161)

* Ezzel a jellel: " ~ " azt jelöljük ami az állati alak nem szóbeli kommunikációja, de könnyen értelmezhető jelentéssel bír. Testbeszéd, kaffantások, vonítás, ugatás stb. Ezt nem baj, ha még a karaktered nem ismeri, nem feltétlenül ösztönös, inkább tanult szerintem.*

[Renata Rebel Wood]

*Fenrir *

/Feszültté tesz, ahogy a hatalmas sebhelyes farkas megindul és lassan körözni kezd köröttem. Annak ellenére, hogy jelenleg jóval nagyobb vagyok nála, mégis kicsinek és esetlennek érzem magam./ +Vajon te is megtépsz, mint Agni? Vajon magaddal viszel? Nem tűnsz dada típusnak…+ /méregetem óvatos pillantásokkal a jövevényt. Valahogy nem akaródzik felhergelni, de gyávának se akarok tűnni, főleg úgy, hogy a távoli vonítások egyértelművé tették, hogy ehhez a nagy, sötét farkashoz jókora társaság is tartozik. Hatalmas kínban vagyok, nem merek se a szemébe nézni, se nem rá nézni, így viszont a tekintetem folyton az arcát éktelenítő sebhelyre vándorol, amivel csak remélhetem, hogy nem hergelem. Felém kaffant és hátrál pár lépést./ +Na most magaddal hívsz, vagy elköszöntél, haver?+ /Oldalra billentem a fejem, majd lassan tennék felé egy bizonytalan lépést, csak, hogy újra lehuppanjak és karjaimra támaszkodjak. Az idegen felé nyújtom kissé a nyakam, inkább érdeklődően, mint félve, szokatlan, bundás füleimmel és felé kagylóznék. Mintha eddig víz alatt lett volna a fejem, s most felbukkannék, a hangok olyan tiszták és élesek. Fura, de jó. A szagok, amik az orromat ostromolják, már kevésbé jók. Nem hittem volna, hogy ilyen sokszagú a világ, émelyít az élmény, pedig ez csak egy havas rét. Értetlenkedésem talán bőszíti a hímet, mert lehorgasztja a fejét és változni kezd. A látványra ösztönösen védekező pozíciót veszek föl, ugrásra készen figyelem az átalakulást. Megvédem magam, ha kell, akkor is, ha ő a nagyobb és az erősebb./

(27 + 30 = 57) *Már ha nekem is jár a szülinapi 30 hozzászólás *

[Fenrir]

* Renata *

/A változást nem erőltetem, így kevésbé fájdalmas. Azért most is mint rendesen megvannak a gyomorforgató reccsenések és a velőt rázó ordítások közben. De lehetne rosszabb is. Átváltozásom végeztével, teljes száznyolcvan centis meztelen valómban nézek a még mindig harci alakban lévő lányra. Így azért már termetesebb nálam. Felhúzott szemöldökkel nézek a lányra és szavaim nyomán apró pára pamacsok távoznak. Múlóban már a telihold hatása és bár nem dideregtem, azért érzékeltem a hideget./
- Egész nap itt akarsz ácsorogni vagy velem jössz? Ha nagyon szégyenlős vagy, akkor maradj felőlem ebben a formában, ha tudod tartani a lépést, de azért majd óvatosan a sátramnál. Tágas-tágas, de azért nem feszegetném a méreteit. Szólíthatsz Fenrirnek, most viszont induljunk! Hosszú futás vár ránk a táborig. Ott ráérünk megbeszélni mi történt és hogyan tovább. Na meg kerítünk neked ruhát, valahol kellene ott elfekvőben lennie pár göncnek ami neked is jó lesz, de miniszoknyát ne várj, nem is volt. Szóval van még valami vagy indulhatunk mielőtt lefagy a tököm?

/Ha nincs ellenvetése, akkor újra farkas alakját veszem és komótosan kocogva megindulok az otthonom felé. Folytatás a sátramban.

Ha még inkább itt akarna társalogni a nő, akkor kihagyom az átváltozást és a mellkasom előtt összefont karokkal figyelek rá.

(162)

[Renata Rebel Wood]

* Fenrir * Előzmény: Rét

/A farkas átalakulását érdeklődéssel vegyes iszonyattal szemlélem, a végeredmény azonban nem hoz zavarba, sosem voltam prűd. A férfit figyelve azon tűnődöm, hogy szimpatikusnak találom-e? Valahol az agyam hátsó részében az a képtelen vágy fogalmazódik meg bennem, hogy jó lenne alaposan megszaglászni. Az ösztöneim azt súgják, hogy a látvány hazudhat, de a szagok sosem. Önkéntelenül is teszek fél lépést és óvatosan felé szimatolok. Van benne valami fenyegető, valami vad és harcias, de nem érzem ellenségesnek, legalábbis közel sem annyira, mint mikor felbukkant. Négy lábra ereszkedem és indulásra való felszólítására válaszul, beleegyezésképpen hatalmas fejemmel idétlen, bólintás-szerűséget imitálok, de nem mozdulok még. Jól láthatóan hezitálok. Félek megszólalni, mert az a nem emberi hang, ami a torkomon kijött, elég ijesztő volt, ugyanakkor van egy kis gondom azon túl, hogy a ruháim cafatokban hevernek szanaszét köröttem a hóban./ +Mégiscsak jobb lenne egy ember… izé farkasember füle hallatára kinyögni, mint egy zsúfolt sátortáborban./ Mélyet sóhajtok, leheletem sűrű párapamacsként száll az ég felé./
- Nem tudok átváltozni. Agni tette ezt velem. /sütöm le a szemem gyengeségem beismeréseként./
- Segítenél? /emelem újra a tekintetem az idegenre. Megőrjít az a mély, állatias morgó hangom, a nedves orrom látványa, a kifakult színek, az erős szagok és hangok, a combomat verdeső farkam. A bőröm viszket, ügyetlennek, esetlennek és ormótlannak érzem magam, még ha lényem egy eddig ismeretlen része számára ez a természetes formám. /

(58)

[Fenrir]

* Renata *

- Hogy mi van?
/A meglepődés nem kicsit ült ki az arcomra. Még a szemöldököm is úgy szaladt fel, féltem hogy a tarkómon köt ki./
- Na várj, komolyan gőzöd sincs hogy csináltad?
/Jobb kezemmel elfedtem majd masszírozni kezdtem az arcom./
- Oh, hogy az a telibevert *********************
/Némi gőz kieresztése után elgondolkodva néztem a lányt./
- Hogy én ezt hogy utálom. Na figyelj, azt nem tudom megtenni, hogy most egy csettintésre visszaváltoztatlak. Nem így működik a dolog. Viszont mivel az átváltozás mindenkinek kicsit más, ezért nem is lesz egyszerű segíteni. De akkor próbáljuk meg ezt: Idézd fel magadban, hogy hogyan nézel ki emberi alakban. Ügyelj a szívverésedre, lassítsd le, nyugtasd le magad. Képzeld el, ahogy a farkas visszahúzódik a lelked mélyére. Ha úgy könnyebb, képzeld el, ahogy egy barlangban vagy bokrok között eltűnik. Aztán képzeld el, ahogy kibújsz ebből a bőrből és emberként sétálsz tovább. Ha ez nem megy, akkor legfeljebb eszméletlenre verlek és azzal is meg van oldva a dolog. Na hajrá!

(163)

[Renata Rebel Wood]

* Fenrir *

/Sejtettem, hogy irtó ciki beismerni, hogy halovány lila segédfogalmam nincs afelől, hogyan lettem otromba, nagy, nyálas, ázott kutyaszagú förtelemmé. Sejtettem, de most mégis attól félek, hogy Fenrir megüt vagy ami talán még annál is rosszabb lenne, hogy itt hagy… így. Igyekszem a kétségbeesésem palástolni, de előreejtett vállaim, behúzott nyakam, lehajtott fejem és kérlelő tekintetem elárul. Na nem mintha egy percig is hinném, hogy ezzel meghathatom a férfit, csak éppen úgy érzem, hogy a helyzet abszurditása erősen túlnőtte a „Carpe diem, nem érdekel a világ köröttem” hozzáállásomat. Mikor a férfi nagy levegőt vesz és beszélni kezd, óriási megkönnyebbülést érzek, de csak egy pillanatra. /+ Segít! /Az instrukciók hallatán azonban nem a belső béke az, amit először megtalálok magamban. /+ Hogyan nézek ki emberi alakban? Hát hogyan? Tegnap még más voltam, mint az, aki ma a tükörből visszanézett rám. Tegnap még egy lapos, zörgőcsontú gebe voltam, ma meg… / fejem a mellkasomra hajtva forró párapamacs formájában próbálok szabadulni a bennem felgyülemlett feszültségtől. A kérdés, amit ezelőtt soha nem tettem fel magamnak, most ezer karommal tép a húsomba és húz lefelé, lényem fullasztó, sötétét tudatalattijába. /+ Ki vagyok én? /visszhangzik a kérdés végtelenül koponyám falai között. /+ Mi vagyok én? / örökkévaló néma magányomban nem tehetek mást, minthogy szót fogadok az ismeretlennek és elkezdek koncentrálni, kapaszkodni abba, amiről úgy hiszem, még én vagyok. A szívem harci dob, vérem a fülemben lüktet sebesen és forrón. Az izmaim megfeszülnek a hátamon, vállamon, karjaimban és combjaimban. Erő vagyok, vad vihar, a düh vagyok, aki lángra lobbantja és elemészti a világot.

Lelkem egy darabja még emlékszik a tanácsra, ami nyugalomra intett, de valami, ami eddig ott lapult a sötétben felnyitotta smaragdzöld szemeit és lassan formát ölt. /+ Szabad vagyok. A szél vagyok. A Holdnak éneklő vagyok. FARKAS VAGYOK! / Az utolsó két szó életre kél. Különös, bűverejű felismerés. A világ hirtelen nőni kezd vagy én zsugorodom, nem tudom. A csontjaim felizzanak és elszenesednek, a húsom mintha lángok emésztenék el. Fájdalmasan felüvöltök, illetve felvonyítok, magas, panaszos hangon. Szédülök, a koponyámat régi, halott istenek harci pörölye hasítja széjjel, fuldoklom és félek, ám a kín alábbhagy mielőtt még elviselhetetlenné válna.

Puha, fehér felhőn fekszem. Kicsit kábán emelem meg a fejem. /+ Ilyen a halál? Mert akkor annyira nem is rossz./ Lustán beleszimatolok a levegőbe. Nedves szaga van, fagyott fű szaga van, ázott kutyaszaga van. Ismerős és megnyugtató szag. Már emlékszem. Emlékszem a vörös hajú Agni heccelésére, emlékszem a dühre, ami felizzott bennem, s szinte darabokra tépett. /+ Nem, nem szinte. A dühöm darabokra tépett./ Felállok, tekintetem egy meztelen óriás tekintetével találkozik. Emlékszem rá is. Fenrir, a farkasember. Az arckifejezését fürkészve próbálom kitalálni, hogy mit szól ehhez az átváltozáshoz, mert jól tudom, hogy nem erről volt szó, de valahogy így sikerült. Határozottan kényelmes farkasbőrben. Mintha így lennék egész. És szabad. Legfőképpen szabad. A gondolat örömmel tölt el, farkam felfelé kunkorodik, füleimet hegyezve szökkenek a férfi mellé, s nedves orrommal bökném meg a kezét jelezvén, hogy részemről minden rendben van, mehetünk is. Ha mozdul, követem, ha nem mozdul teszek néhány kört körötte. Tetszik ez a farkas-forma, sokkal stabilabb így négy lábon, mint kettőn volt. Szeretnék szaladni, szeretnék versenyezni a széllel és főleg Fenrirrel.

(59)

[Fenrir]

* Renata *

/Elégedetten elmosolyodom amikor végül mégis sikerül megkezdenie a változást. Leeresztem a kezem és könnyedebb állást veszek fel, hogy rögtön ugorhassak, ha valami rosszul sülne el. Szerencsére semmi ilyesmi nem történik, így nem jelent gondot, mikor a gondolataim elkalandoznak kicsit. Lassan felidézem első tétova lépéseimet ebben a világban, első átváltozásomat, az új érzéseket és mindazokat az embereket, akiket az utóbbi bő két év alatt megismertem. Milyen furcsa is, hogy a kisvárosi magyar kölyökből mivé is lettem. Erőm van, nevem van. A szavamat meghallgatják és adnak a véleményemre.

Gondolataimból egy nedves orr érintése ébreszt fel. Szelíd félmosollyal mérem végig a farkas-lányt. Alaposan megnézem minden oldalról, s körbe járom./
- Szép, tényleg szép. Nem baj, hogy elsőre nem sikerült emberbőrt öltened. De ez is csak azt mutatja, hogy itt belül /megkopogtatom a mellkasomat/ farkas vagy nem ember. Akár csak én. Remélem van kedved egy kos futkározáshoz. Messze van a sátram és addig elég hm... kellemes a terep. Élvezni fogod!

/Megmozgatom vállaimat és a hátam izmait majd én is felveszem farkasformám. Nem siettetem, nem tompítom fájdalmam, de nem is kell azt mindig. A végén túlságosan hozzászoknék. Immáron farkas testben rázom meg fejem, borzolom kissé szőröm s veszem szemügyre farkasszemmel a lányt. Kecses, izmos test. Selymesen csillanó bunda. Tényleg vonzó egy farkas. Ahogy körbe járom újra, alaposan eltárolom magamban az illatának minden apró részletét, teljes mintázatát, majd játékosan az arca felé kapok fogaimmal, de vigyázok hogy ne sérüljön meg. A játék az játék./

~ Gyerünk!
/Kaffantok egy rövidet felé és bevetem magam a fák közé./

(164)

[Renata Rebel Wood]

* Fenrir*

/ Fenrir kitalálta a vágyamat, szavaira izgatottan toppantok. /+ Fussunk, igen, fussunk!/ Megrázom vastag, tömött bundám, iszom a szagokat, szemem a tájon cikázik körbe és körbe, mígnem a férfi változása magára nem vonja figyelmem. /+Nagy és erős farkas, de én leszek a gyors! / gondolom magabiztosan, szinte vigyorog a farkaspofám. Társam játékosan felém kap, viszonzom a gesztust! /+ Játszunk, versenyezzünk, hisz miénk a világ!/ Megiramodik és én utána vetem magam. A hó száguld mancsaim alatt, leheletem forró párapamacsai messze mögöttem maradnak. A megváltozott perspektíva és a kifakult színek kissé szédítenek, de nem lassítok, félelem nélkül ösztökélem magam egyre gyorsabb és gyorsabb tempóba. Üstökös vagyok!

… Üstökös, túl sok lábbal. Hirtelen lelassul a világ, valami a jobb első lábamnak csapódik és ezzel egy időben a bal hátsó lábam beakad. Repülök. /+Csodálatos!/ villan át az agyamon, mielőtt pofával előre a hóba csapódok és felszántom a talajt jó darabon. A szemem, az orrom és a szám hóval telik meg, kissé szédülök. /+ Kétbalkezes! Jobban mondva: négyballábas!/ talpra szökkenek és megrázom magam. Azt hiszem minden alkatrészem a helyén. Lépek párat, szerencsére nem fáj semmim, így kocogásra, majd futásra váltok. /+ Utolérlek, Fenrir! Akkor is utolérlek! Egy-két pofára esés nem veszi el a kedvem a versenyzéstől!/ Futok a másik farkas után, amíg a lábam bírja vagy amíg oda nem érünk./

(60)

[Fenrir]

* Augusztus 22 *
* Renata *

/A lány benne van a játékban, és a versenyben is. Ez tetszik. A legtöbb "fiatal" vagy újonnan átkerült inkább fél. De ő nem. Egy kicsit talán magamra emlékeztet ilyen téren.
A lány igen gyors. Ha ügyesen edzi magát, egy napon a leggyorsabbak közé fog tartozni. Viszonylag hamar utol is ér engem, sőt, kezd elhúzni mellettem. És még én akartam mutatni neki az utat.
Persze a nagy loholásnak ára van. Nevetni támad kedvem, ahogy a lány átbucskázik a bokrok között és mint egy részeges hókotró vág utat magának a fehér leplen. /
+ Ettől nem lesz nagy baja. Percek alatt meggyógyulnak az ilyen apró zúzódások.
/Néhány szökkenésnyivel távolabb állok meg és nézek vissza a lányra. Figyelem ahogy feltápászkodik és megrázza magát. Torkomat halk morgás hagyja el és rövid kaffantás a végén./
~ Minden rendben?
/Tekintetemmel követem a lányt ahogy újra megindul./
+ Ebcsont beforr!
/Hosszú az utunk és amennyire sikerül tartani a tempót, incselkedem a lánnyal. A kergetőzés mégis csak jobb, mint a nyílegyenes loholás. Így hogy velem van, a határvadászok se zargatnak minket. Bár érzem több farkas szagát is menet közben, de szorult beléjük annyi jó modor, hogy vaktában ne szálljanak bele mások játékába. Majd később biztosan fognak, ha már megszokták a jövevényt.
Egy bő órányi kergetőzés után érjük el azokat az alacsony dombokat, ahonnan már belátható a sátortábor egy része. Itt megállok és kihúzom magam. Az apró kaffantást egy olyan test-mimika követi, ami nekünk csak egy dolgot jelenthet./
~ Otthon!
/Hosszú, hangos üvöltéssel jelzem visszatértem, amire hamarosan több távoli hang is válaszol. Régi barátok üdvözölnek. Hangom apró változásainak dallama pedig más üzenetet is visz./
~ Vendéget hoztam! Ifjoncot. Az alfához viszem majd.
/Eltelnek a "beszélgetéssel" töltött percek, majd újra a lány felé kaffantok./
~ Induljunk!
/Innen már csak rövid kocogás a sátortenger peremén emelkedő kis bucka, a magányos fával és a méretes sátorral. A sátor előtt megállok és körbe szaglászom./
+ Minden ugyanúgy ahogyan itt hagytam. De valaki keresett, érzem. Hm... Fák között surranó... és a nővérei. Majd keresnek még, ha fontos.
/A sátor nincs lezárva. A függöny ami a bejáratot borítja csak kicsit áll ellen, mikor testemmel benyomom, hogy otthonomba léphessek. A külső helyiségben megrázom magam. Kirázom bundámból a havat. Majd lassan újra emberi alakot öltök.

Ha a lány addigra nincs benn, akkor félrehúzom a függönyt és behívom./
- Gyere csak be. Adok valami ruhát is majd. Csak rázd le magadról a havat majd.

/Ha már benn van, akkor szigorú, de barátságos tekintettel figyelem./
- Most már tényleg muszáj emberi alakot öltened. Tudom, nem kellemes. Fájdalmas élmény. Arról nem is beszélve, mint ha valami kevesebbé válnál. De azért illik megtenni néha és most még könnyebb is így beszélnünk. Csináld! Ha sikerült, keresek neked ruhát is. De most lazíts, koncentrálj és próbáld meg!


(165)

* Folytatás a Fenrir sátrában. *

[Renata Rebel Wood]

* Fenrir *[2900. augusztus 23., hétfő]
*Előzmények*

/Fenrir kérdésére bizonytalanul megvakarom a fejem./
- ’Asszem. Legalábbis remélem. Tudod… áhh – legyintek, a hajamba túrok, de a kócok, kagylók, és egyéb bigyók között elakadnak az ujjaim, így leeresztem a kezem/ - nagyon remélem /ismétlem meg gondterhelten. Legszívesebben máris rohannék, hogy megtaláljam./
- Ha nincs ott, akkor… akkor a büfé és a rét között … /újabb reménytelen hajbatúrási kísérlet/ - A büfében még biztos megvolt. Utána meg kicsit bepöccentem és ott ébredtem föl a réten… ahol újra bepöccentett Agni… és … hát eléggé gubancosak az emlékem. Jajj, hogy a francba feledkezhettem meg róla?! /lelkiismeret-furdalásom és aggodalmam egyértelműen kicseng. Szeretnék minél hamarabb indulni, így hálás vagyok Fenrirnek, hogy nem szaporítja tovább a szót. Követem az előtérbe és már a bakancsot fűzve válaszolok./
- Odaát. A ranchen találtam, a zsebemben nőtt fel.
/Fenrir rém rendes farkas, vagy rendes rémfarkas? Végülis mindegy. Örülök a társaságának. Szaporáznom kell a lépteim, hogy a hosszúléptű férfivel lépést tarthassak, de nem teszem szóvá, sőt, legszívesebben rohannék Vikinghez, így szaporán lépdelek mellette. Érdeklődve hallgatom a farkasléttel kapcsolatos információkat, így azért egész gyorsan telik az idő, de így is meglep, hogy milyen messze is van az a bizonyos rét a sátorvárostól. Olykor felteszek egy-egy kérdést, hozzáfűzök pár megjegyzést. Alkalmanként a távolból felcsendül egy-egy vonyítás. /+ Beszélgetnek. /Nem értem, inkább csak érzem a bennük hordozott jelentést: „rendben”, „nemsokára” „enni” és hasonlók. Elfog az aggodalom./
- Remélem a határvadászok nem ették meg Vikinget. /adok hangot az aggodalmamnak. A réthez közeledve észre se veszem, hogy egyre jobban szaporázom a lépteim, szinte már szaladok. Ha Fenrir nem tart vissza, - például a nyomok barbár tönkretételének veszélye miatt - akkor a réten már futok átváltozásom mementói felé remélve, hogy a patkányom a szétszaggatott ruháim között talált menedéket. /+ Hisz a zsebemben nőtt fel!

(76)

[Fenrir]

* Rebel *

- Öh, büfé? Hát remélem nem valami büfében hagytad el, mert akkor az életben nem lesz meg. Na de gyerünk...

/A sátortábor peremétől még majd két órát gyalogolunk, nem gyenge tempóval, mire újra elérjük a rét peremét. Egy ideje már a saját nyomainkat követve jövünk. Külön kiemelem közben azt a részt, ahol bukfencezett Renata egy nagyot korábban, és hogy honnan tudja megmondani a nyomokból, hogy a két farkas, vagyis mi, futott. Nem nagy varázslat szerintem, bár a farkas ha nem tudja mire figyeljen, észre se veszi. Ez is tipikusan az a dolog számomra, amire ha egyszer rámutatnak, akkor szinte nevetségesen egyszerű. Nem tudom, hogy ő is így érzi-e de azért egy két trükköt most elleshet, ha nyitva tartja a szemét és fülét./
- Rendben, itt volnánk. Próbáld meg hívni, vagy nem tudom, hogy szoktad magadhoz csalogatni. Tessék, használd ezt!
/A magammal hozott táskából előtúrok egy kis darab szalonnát és a lánynak dobom. Sose gondolkoztam el azon, mit is eszik egy patkány, de szerintem a szalonna pont jó. Ha más nem, patkány helyett lesz széncinkéje./
- Reméljük erre előjön. Amekkora rumlit hagytatok itt, farkas legyen a talpán aki megtalálja. De ne aggódj, még ha a hó alatt is bújt meg, ki tudom szimatolni. Ritka erre a patkány, egy idegen szagot pedig könnyű megtalálni. De előbb próbálkozzunk az egyszerűbb megoldásokkal.
/Egy darabig hagyom a lányt próbálkozni. Csak pár perc után szólalok meg újra./
- Na, mit gondolsz az új testedről? Sikerült már megszoknod? Emlékszem, az volt a legfurcsább rész. Valahogy, ha ezt meg tudod emészteni, a többi.... az alakváltók, angyalok, tündérek, sárkányok.... szinte meg se kottyan. De az, hogy teljesen más lettél, mégis ugyanaz... nekem furcsa volt. Bár pechem is volt, alig pár nappal telihold előtt érkeztem. Képzelheted. Minden különös, minden furcsa és még belülről is feszít valami. Szinte lobog a véred, mindenki torkának neki ugranál, szinte csak az ösztöneid irányítanak. De csak eleinte ilyen. Nekem, már teljesen más. Érzem a holdat, érzem ahogy feltolulnak bennem az ősi ösztönök, de nem küzdök ellenük. Én az élet minden terén átadom magam az ösztöneimnek, egyé válok velük. Innen pedig már nem mondható az, hogy irányítanának, mert azt csinálom amit akarok, az ösztöneim az enyémek.... Bár igaz, hogy teliholdkor azért felmegy mindenkiben a pumpa... oh, de mekkora élmény is az. A verekedés, a vadászat, és utána a hajnalig tartó mulatozás.
/Kicsit elkalandozok a témával, de legalább addig se azon jár az eszem, hogy tényleg egy dögös farkast dobott végre a bolt. Lesznek ám kérői bőven, nagy bunyók lesznek./
- Na hol az a kis vakarcs?

(175)

[Renata Rebel Wood]

* Fenrir *[2900. augusztus 23., hétfő]

/Meglepve szemlélem orra bukásom nyomait. Rácsodálkozok arra, hogy mekkorát is eshettem, főleg miután Fenrir a nyomokból rekonstruálja az esetet. Akkor, a játék hevében nem tűnt olyan nagy dolognak./
- Még jó, hogy ilyen strapabíró vagyok. /összegzek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent ki lehet olvasni a nyomokból. A ranchen elég volt annyit tudnom, hogy merre mentek a marhák. Nos, egy csorda nyomát kicsivel könnyebb felfedezni, mint egyetlen fehér patkányét, aki elég kicsi ahhoz, hogy a hó alatt is tudjon közlekedni.
A réten szerencsére rajtunk kívül senki. Illetve remélem, hogy Viking azért itt van. Valahol. Kiabálok, szólongatom és közben minden érzékszervemmel a hóra tapadok. A felém nyújtott szalonna láttán szomorkás arccal csóválom meg a fejem./
- Ha engem nem érez meg, akkor a szalonnára se fog előjönni. /sóhajtok, majd aggódva folytatom a terület pásztázását./
- Merre vagy, kishaver? /ahogy ezt kimondom, nem messze tőlünk meglátok valamit kikandikálni a hóból. Óvatosan veszem föl a cafatot. Kell néhány pillanat, mire rájövök, hogy fél pár brutálisan széjjel szakadt tornacipőt tartok a kezemben./
- A filmekben persze a vérfarkas megtartja a ruháját átváltozáskor. /csóválom meg a fejem, de a leleten felbuzdulva újra szólongatni kezdem Vikinget. Hamarosan újabb balsorsú ruhadarabok kerülnek elő, de Viking sehol. Kezdek kétségbe esni, az ajkaim harapdálom az aggodalomtól. Fenrir témát vált, talán így akar megnyugtatni. Bár hallgatom őt, de szemeimmel továbbra is a patkányt keresem. Szerencsére nem esett még túl sok hó, de ahhoz épp elég, hogy finom leplet képezzen. Na meg amennyire összetúrtuk Agnival, minden buckát körül kell járnom, hogy biztos lehessek a dolgomban, közben Fenrir szavaira reagálok./
- Szívtam eleget életemben. Mármint füvet. Jó, volt olykor gomba meg bélyeg is… szóval kicsit olyan, mintha be lennék szívva. Egyszerre valószínűtlen és tök valóságos. De nem fogok azon lelkizni, hogy „Úristen, farkas lettem!” Ha belegondolok egész életemben falkában éltem. Miután önkéntesen tojtunk a társadalomnak nevezett baromságra, annak minden prüdériájával, hazugságával és képmutatásával együtt, csak egymásra számíthattunk. Együtt fáztunk, együtt éheztünk és együtt buliztunk, ha épp volt miből. Ezután se akarok másképp élni. Nekem nincs szükségem arra, hogy más mondja meg, hogy mi helyes. Az, akinek ehhez más… VIKING! /kiáltok fel a mondatot befejezetlenül hagyva, ahogy megcsillan a délutáni nap valamin és már rohanok is, hogy két másodperccel később a szétszakadt mellényem mellett térdeljek a hóban. Óvatosan hámozom ki a ruhadarabot, miközben Vikinget szólongatom, de hiába. Annyira reméltem, hogy a mellényzsebemben rálelek, hogy most nem bírom tovább és egy könnycsepp gördül végig az arcomon, amit gyorsan le is törlök. /+ Nem eshetek kétségbe, Viking talpraesett jószág, nem történhetett semmi baja./ Lassan állok fel, vállaim előre esnek. A férfi kérdésére nagy, szomorú szemekkel nézek fel rá./
- Annyira reméltem, hogy a zsebemben lesz, hisz ott nőtt fel. /ölelem magamhoz a megviselt mellényem. Hiába küzdök ellene, újabb áruló könnycsepp indul útnak az arcomon, ezért gyorsan elfordítom a fejem. Ha Fenrir nem tesz semmit, akkor én percekig szótlanul állok, miközben azon kattogok, hogy vajon, ha én lennék Viking, akkor hová bújnék, mit tennék.

Nem látom és nem hallom érkezését, csak az ismerős csiklandozást veszem észre, ahogy apró, karmos kis lábak kapaszkodnak a nadrágszáramon fölfelé. Mire a vállamra ér, már szélesen vigyorgok./
- Szervusz, Drága! /üdvözlöm a mancsaival fülembe kapaszkodó, nedves, hideg orrával bökdöső kis cimborám. Minden félelmem és kétségbeesésem egy szempillantás alatt elpárolgott. Szélesen mosolygok Fenrirre./
- Bemutatom Vikinget!
- Viking, ő Fenrir. Barát.

(77)

[Fenrir]

* Rebel *

- Hát, pechedre ez nem egy film. Bár az Indiana Jones elmehetne a sunyiba mellette. Itt a ruhád szakad, és többnyire pillanatok alatt. Bár elvileg van valami kis talizmán amivel ez kiküszöbölhető, de akkor hol az élvezet? Amúgy is, mik vagyunk mi, alakváltók? Hogy percenként ugráljunk egyik alakból a másikba? Eh... azok se teljesen komplettek.
/Tovább figyelem ahogy a lány kutakodik a patkány után. De még egyenlőre nem vetem be a "nehéztüzérséget". Jobb ha ő maga találja meg a kis pajtását./
- Azért ennyire ne ereszd el magad. Itt se anarchia uralkodik. Itt is megvan mindennek a rendje, csak kevesebb a zsaru. Mondtam, olyat úgyse kell betartani ami amúgy ne lenne marhára egyértelmű, de azért ez nem jelenti azt, hogy ne lennének szabályok.
/Mikor látom hogy kezd elszontyolodni, nekiveselkedem én is a keresésnek./
- Na nézzük, itt volt a mellényed. Ebben lakott, akkor valószínűleg elszaladt mikor neki álltatok balhézni, de vissza kell hogy jöjjön.
/Letérdelek és finoman hordozom a kezem a hó fölött, hogy az árnyék peremén észre vehessem a leheletnyi torzulásokat is. /
- Hm.. itt mint ha... na mindegy.
/Mire a mondat feléhez érek, egy apró árnyék surran fel Renata lábán. Mosolyogva emelkedem fel és megcsóválom a fejem./
- A vérfarkas és patkánya... mint egy ponyvaregény. Üdvözöllek Viking, Fenrir vagyok, a nagy csúnya farkas aki meg fog enni desszertnek ha még egyszer így eltűnsz és a frászt hozod anyádra.
/Egy pillanatra elgondolkodó arcot vágok./
- Gőzöm nincs hogy ezt miért így fogalmaztam, de csahos kutya legyek ha nem hangzott jól. Na de megvan a patkánykoma is, úgyhogy lassan indulhatunk vissza. Hamarosan besötétedik.
/Egy pillanatra felnézek a verőfényes napsütésben fürdő égboltra./
- De még addigra épp hazaérünk. Ma este maradsz nálam, vagy kerítsünk már most neked saját sátrat? Igazából engem nem zavarnál. Vagyok eleget egyedül így is, sőt, akár maradhatsz is egy darabig.

(176)