Sátortenger

[Alyara Nirois]

A sátrak között kisebb tisztások, útvonalak találhatóak, de erről a területről összegileg elmondható, hogy csupa-csupa sátor borította rész. A Fapalotán kívül gyakorlatilag ez a hely jelenti a várost magát.

[Alyara Nirois]

*Előzmény // Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Még mindig felbuzdulva a történtektől jó kedélyűen toppanok be a sátrak közé. Nem is tudom, hogy hirtelen mit is akarok csinálni, a lényeg, hogy itt vagyok. Reggel van, de már most sokan kint vannak az őszi levegőben. Összefonom a kezem a mellkasom előtt. Nem fázom, de mégis úgy teszek, mintha fáznék. Egy-két, a fonatból kiszabadult rakoncátlan tincset hegyes fülem mögé tűrök. Szemem egy ismerősért kutatja a sokaságot.

Sokfajta pillantást kapok viszonzásul. Vannak, akik semlegesen néznek rám, vannak, akik idegenként kezelnek. Elvégre az is vagyok. Ám kapok izgatott, kedves, de még huncut pillantásokat is. Ezek elől normális esetben pironkodva fordulnék el, de most csak kacéran visszakacsintok.

Így haladok a sátortengerben, mint egy elveszett hal, közben pedig igyekszem megérdeklődni, hogy hol találom Zoundot. Egy idő után már inkább az Ösvényeken Vezetők falkát keresem, ugyanis Zound az ottani alfa, és így talán könnyebben megtalálom.

Egy lány szegődik mellém, velem egykorú lehet. Yvette-ként mutatkozik be. Könnyed csevegésbe kezdünk egészen addig, míg Zound falkája helyett az övébe csöppenek. Hogyha nem zavar meg senki, vagy semmi, ezekkel a jó kedélyű kölykökkel töltöm el a napomat megtanulva egy vérbeli farkas játék nem túl bonyolult szabályait./

(108)

[Renaviel]

*Előzmény //Alyara*

/Valóban olyan volt, akár egy vezeklés. Mindössze sarum nem kopott le a lábamról, vagy a durva föld nem vágta sebesre meztelen talpamat... Én ugyanis az égi rónán ballagtam magányos vándorként.
Még frissen lüktetett a szentélyben történtek által hagyott seb a lelkemben, de a régi emlékek édes enyhülést csepegtettek rá. Még mindig fájt, amit tennem kellett és ahogyan, de már megtaláltam magam. A bizonytalanság elmúlt, már nem viaskodtam magammal és dacoltam eme évszázaddal. Már magam voltam Renaviel, Jeanne, Raven.... és mintha lett volna még valami régebbi emlék, de ez még túl homályos volt ahhoz, hogy emlékezzek rá. Ott motoszkált a tudatom peremén, de még nem tudtam előcsalogatni./

+ Nem is számít... voltam, az számít kivé válok! +

/Megacélozva az akaratom szilárd határozottsággal ezüstös tekintetemben szálltam alá a felhők közül, amikor már tényleg nem tudtam tovább repülni. Fáradt voltam, végtelenül kimerült, a szárnyaim elzsibbadtak a rengeteg használattól. Amikor megérkeztem a puha fűbe letérdeltem és halkan imádkozni kezdtem. Reméltem, hogy meghallgatásra talál az imám, hogy a fáradtság is tovatűnik, amikor már nincs milyen bűnért vezekelnem.
Mintha közeledő hangokat hallottam volna a hátam mögül, de nem törődtem vele, nem akartam félbe szakítani az imám. Csak átkaroltam magam, mintha fáznék, pedig csak fáradt voltam, habár üdítő élmény volt, hogy nem a lelkem fáradt el, mindössze csak a testem. /

(149)

[Alyara Nirois]

*Vadászidény // Raven*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Az angyal, a fény és Danu teremtménye lassan ereszkedett alá, csendes alázattal. Eleinte nem akartam megzavarni, a farkasok sem tervezték, de annyira fáradtak látszott, hogy megesett rajta a szívem.

Imája végezetével megérintem szárnyas vállát, olyan finoman, amennyire csak tudom. Hogyha feltekint, megláthatja aggódó arckifejezésem, amely a jelenlegi lezser és hozzám képest vad külsőmhöz egyáltalán nem passzol. Mögöttem három farkas: Yvette, Joxh és Kalin, egy nőstény és két hím. Mindhárman készségesen várják utasításaimat, hogyha úgy adódik. A követőim lettek percek alatt./

- Gyere, pihenj le! /szólok csendben, majd fejemmel Yvette közeli sátra felé mutatok./ Fárasztó utazáson lehetsz túl, s látom, a szíved is nyomja valami. A nevem Alyara. Segíteni szeretnék.

(109)

[Renaviel]

/Enyhe meglepettséggel nézek föl. Úgy elmerültem a saját gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy valaki időközben a közelembe ért. Megfedem magam, hogy jobban kéne figyelnem, de szinte közvetlenül ezután rá is jövök, hogy butaság ilyesmiken gondolkozni, hiszen épp nem is olyan régen döntöttem úgy, hogy békével próbálom megoldani a dolgokat./

- Köszönöm kedvességed. /mondom azonnal az első szavaira. A pihenés valóban jól esne, habár nem tudom fogok-e még tudni aludni azok után, amiket láttam. Végül halk sóhajjal talpra állok, hófehér ezüsttel szegett szárnyaim szorosan a hátamhoz simítom, majd egy gondolattal eltüntetem, hogy ne legyenek olyan feltűnőek./

- Köszöntelek Alyara, az én nevem... Raven. /mondom rövid habozás után. Az elmúlt életek olyan kavalkáddá olvadnak össze bennem, hogy lassan már nem is tudom eldönteni ki vagyok.../

- Mellesleg honnan veszed, hogy nyomná valami a szívem? /érdeklődök csendesen, ezüstszín szemeimmel kutatva bármilyen árulkodó érzelmet. Közben felmérem a ruházatát és egy pillantást szentelek a különös társaságának is./

- Mind idevalósiak vagytok?

(150)

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Yvette helyett csak én szólalok meg:/

- Yvette, Joxh és Kalin farkasok, idevalósiak, igen /mutatom be közbe társaimat./ Én azonban máshol lakom... két helyen is /mosolyodok el bűbájosan. Hagyom, hogy az a rég látott tisztaság körbelengjen. Olyan rég éreztem ilyesmit! Valóban jó vagyok.

Lehunyom a szemem, és hagyom, hogy a levegő körbelengjen, úgy eresztve át a fényt, hogy kicsit felragyogjon körülöttem az aurám.

Mikor kinyitom ragyogó smaragdjaim, már feltöltekezve fordulok ismét az angyal felé, közben intek a farkasoknak, hogy segítség föl./

- Sok mindent látok, kedvesem. De engem most nem látnak sokan. /teszem hozzá inkább csak magamnak, és megkönnyebbülten sóhajtok egyet./ Látod, most szabad vagyok!

- Gyere, vigyázunk álmodra. Pihenhetsz, amennyit csak szeretnél. Fáj valamid? Meggyógyítsalak?

(110)

*Gratula! ^^*

[Renaviel]

/Igazából nem értem a különös vörös hajú nőt, aki furcsa ruhái ellenére mégis mintha valami tiszta fénnyel ragyogna. Csak figyelem őt, majd a három farkast is afféle csöndes sztoikus magánnyal. Távol vannak tőlem, hiába döntöttem el, hogy segítek bárkinek, ha tudok. Nekik mondjuk nincs szükségük segítségre...
+ Nehéz lesz ez az egész... +
Olyan mintha én lennék aki segíteni akar, de mégse. Egy részem megfürödne a fényben és odaállna a nő mellé, hogy vele együtt ragyogjon lágyan és tisztán, ártatlanul távol tartva a világ mocskát. Egy másik énem, akit egy gondtalan anya nevelt fel, akit soha nem szerettek és aki soha nem szeretett, az pedig egyszerűen csak kacagna, kacagna ezen a nőn, aki szánalmasan tiszta próbál maradni egy szadistán mocskos világban....
+ Nincs olyan, hogy ártatlanság, csak olyan állapot, amikor még nem döbbentél rá mennyire mocskos is vagy... +
Enyhén megrázom a fejem, hogy messze űzzem a kéretlen gondolatokat, majd ezüstös pillantásom a smaragdba fúrom./

- Köszönöm a kedvességed, de nem fáj semmim. Én is gyógyító vagyok, tehát ilyesmivel nincs problémám. /mondom. Igazából nem akarok aludni. Az alvás az álmok ideje, az emlékezésé, azok a pillanatok, amikor az agyunk megpróbálja feldolgozni a napközben átélt élményeket... én nem akarok visszaemlékezni arra, ami ma történt veled./

- Ha nem haragszotok még nem szeretnék lepihenni, jobb lenne ébren maradni még. Persze ha megzavartalak titeket elmehetek. /mondom csendesen, de határozottan. Arra már nem teszek megjegyzés, hogy sok mindent lát. Ha valóban belelátna a lelkembe, már réges-régen máshogy nézne rám, talán több undorral, talán több távolságtartással. Nem lát tehát, csak elhiteti magával az ellenkezőjét./

(151)

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Türelmesen hallgatom Raven mondatait, közben pedig mindvégig fürkészem smaragd tekintetemmel. Valahogy nem látom meg benne azt az angyalokra oly jellemző éteri békességet, mégis határozottan érzem a belőle áradó jót./

- Álomtalan álom? /susogom végül csöndesen az angyal felé, és titokzatosan elmosolyodom. Aztán csak intek a farkasoknak, hogy kövessenek, és elkezdek haladni az úton, hogy Raven is becsatlakozhasson./

- Honnan jöttél, angyal? Mintha nem teljesen Anolgelis lenne az otthonod /mondom csendben, miközben továbbhaladok a sátrak között olyan irányba terelve az utat, ahol békében lehetünk a zsivajtól./

(111)

[Renaviel]

/Nem igazán értem meg a különös nőt, de szépen lassan ellazulok a közelségében. Végre valaki, aki nem akar tőlem semmit, aki nem próbál a maga céljaira használni, egyszerűen csak kíváncsi rá ki vagyok, vagy hogy vagyok.../

- Nos igen, valami olyasmi... /mondom halkan, nem is tudom miért. Idegeneknek nehezen nyílok meg, illetve régen többnyire így volt. Habár ha jobban belegondolok néhányszor már áthágtam eme szabályomat....
Végül fürkészve pillantok rá, mialatt követni kezdem. Elgondolkozom rajta megbízhatok-e benne.... Végül úgy döntök igen. Valóban jónak és kedvesnek tűnik, és ennyire nem lehet jó színésznő... mármint hogy ennyire jóságosnak adja ki magát, egyszerűen ez lehetetlen./

- Nem, valóban nem az otthonom, és nem is tudom lesz-e az valaha... Szörnyű dolgoknak voltam a részese ott, ami miatt az egész fajban csalódnom kellett kicsit, és magamban is... A múltból jöttem, de még mélyebben a múltban élek manapság, mint eddig... /mondom csendesen elmélázva.
Aztán érdeklődve pillantok rá./

- És te? Veled mi a helyzet? Te sem tűnsz éppen idevalónak....

(152)

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Raven ódzkodva bár, de örömömre hamar megnyílik. Borzadva hallgatom, hogy őt is megkínozták az itt eltöltött hónapok, évek. Rokonszenvem fejéül a vállára helyezem kezem együtt érző tekintettel, aztán leengedem onnan./

- A múlt csodálatos dolog, Raven, de mi sajnálatos módon a jelenben, illetve hogy pontosabban fogalmazzak, a jövőben élünk. Mindkettőnket meggyötörtek. /Kisebb szünet után folytatom:/ Elsőként érkeztem a nővéremmel a jövőbe, körülbelül három éve lehetek itt. Azt hittem, különleges helyzetemnél fogva előnyre tehetek szert, és ezt az előnyt át tudom majd formálni mások megsegítésére. /Fanyar mosoly szalad végig arcomon./ Erre mivé lettem, Raven?! Nézz csak rám! Fél éven keresztül bujkáltam saját száműzetésemben egy vén bolond miatt! És most az örömmámor megőrjíti minden tagomat!

- Nem, én sem erre vágytam! Kihasználtak, bábként mozgattak. De itt az idő talpra állni, angyal! /ragadom meg a csuklóját a mellkasomhoz emelve./ Itt az idő, hogy a talpunkra álljunk! Hogy ne mások árnyékában éljünk! Hogy a magunk urai lehessünk! De nem itt. Nem ezen a vértől szennyezett, szenvedésekkel teli földön!

/Pillanatok alatt fogalmazódik meg bennem a terv. Felcsillan a szemem, arcomra diadalittas mosoly ül ki, arcom kipirul. Lelkendezve beszélek tovább, a saját szavaim hatására:/

- Elhajózunk, elrepülünk! Elhagyjuk Negapant! Kilépünk az itt élők bűvköréből, és megkeressük régi otthonunkat! Egy új várost alapítunk! Egy független várost! Aminek semmi köze az itt zajló borzalmakhoz!

/Megint felragyogtatom magam körül a levegőt, és kedvesen, reménykedve fordulok újdonsült barátnőmhöz... testvéremhez./

- Velem tartasz?

(112)

[Renaviel]

/Enyhe döbbenettel fogadom Alya kirohanását, de ahogy az első sokk elmúlik a gondolat egyre inkább befészkeli magát a tudatomba./

+ Igen, talán ez a megoldás... Talán el kell hagynom ezt a helyet és messzire mennem, hogy megtaláljam önmagam. Milyen csodás is lenne egy új világ... Egy olyan világ, ahol senki nem mozgat bábként... +

/Engem is elfog az ötlet mámora, habár az én viselkedésemen nem látszik olyan kitörő és mindent elsöprő szenvedély, mint az övén, de engem is magával ragadt az ötlet. Közben azért csodálkozva konstatálom, hogy ez a kedvesnek tűnő lány már jó három éve él ebben a században. Megjegyzek mindent amit mond, de már engem is a terv foglalkoztat./

- Igen, veled tartok. Bevallom először azt hittem megőrültél, de ha belegondolok... /mondom őszintén./ Azonban tetszik az ötlet. Egy olyan világ, ahol mi irányítunk, ahol nincsen, aki parancsolgatna nekünk... /Rámosolygok, ezüstös szemeimbe is befészkeli magát a lelkesedés./

- Viszont az álmok addig csak álmok maradnak, amíg pontosan nem körvonalazódnak. Mégis hogyan akarod elhagyni ezt a világot? Persze tudok repülni, de nem hiszem, hogy elbírnálak téged... Ráadáésul ha mégsincs más föld ezen kívül, akkor belefulladok a végtelen óceánba pár nap után, ha előbb nem halok éhen, mielőtt végleg kifáradnék... Tehát mi a őpontos elképzelésed? Veled tartok, de sajnos álmokon nem tudok hajózni.

(153)

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Örömmel konstatálom, hogy Ravennek tetszik az ötletem. Ahogy felteszi a kérdéseit, ahogy magyarázatot vár, elkezdem törni a fejem. Közben a mögöttünk lévő Yvette felé fordulok, intve, hogy elmehetnek./

- Nézzük csak. A repülés nekem nem okoz gondot. Ellenben abban igazad van, hogy mindenképpen jó lenne, hogyha hajóval, esetleg repülővel közelítenénk meg az új város szigetét. Ám az alapítás már nem jelenthet problémát, hiszen egy jól működő céhet is sikerült már összehoznom. Aquapolitant fölött vannak kikötők, talán ott beszélhetnénk valakivel.

/Komolyan rátekintek az angyalra./

- Viszont néhány alapszabályt a normális működés érdekében azért le kell majd fektetnünk. De ott semmilyen hatalmi harcokban nem rángathatnak majd minket, és azokat, akik odavágynak, ígérem. Szabadok leszünk, és megtagadunk mindent, ami nem passzol az értékrendünkbe. Talán jobb lenne, ha leülnénk mindent átrágni. Nem szabad elkapkodnunk a dolgokat, abból semmi jó nem sülne ki. És bár azonnal indulnék, lassan kell cselekednünk.

(113)

[Renaviel]

/Figyelem a távolodó farkasokat és be kell vallanom magamnak, hogy egy kicsit megnyugszom. Nah nem mintha féltem volna tőlük, de egyszerűen minél kevesebb ember társaságára vágytam. Alyával egyenlőre egész jól kijöttem, de a farkasok közelsége feszélyezett.
Amikor a lány beszélni kezdett érdeklődve fordultam felé és kíváncsian hallgattam a mondandóját./

- Valóban tudsz repülni? Mégis hogyan? /kérdezem kíváncsian. Elgondolkozok, hogy vajon ő is angyal-e, de hamar elvetem az elképzelést, mert túl abszurdnak tűnik és valahogy nem is érzem úgy, hogy a fajtársam lenne.../

- Mellesleg részemről valami hajóféleségre szavazok. Biztosabb, mint a repülő és könnyebben lehet vele manőverezni meg persze nagyobb súlyt bír el, és kisebb az esély, hogy lezuhan... Illetve azokkal a technológiai ismeretekkel, amikkel én rendelkezem... Ha te három éve élsz itt ezt jobban tudod nálam, de nekem akkor is szinpatikusabb a hajó. Mellesleg milyen céh?

/Aztán elgondolkozva összeráncolom a szemöldököm./
- Nos igen, ezt valóban jobb előre átrágni, mert a szabadásgot és a káoszt csupán egyetlen hajszál választja el egymástól... Szóval ha nem akarjuk hogy az egész ötlet káoszba fulladjon, akkor azt hiszem stabil törvényekre van szükségünk, habár nem tudom mik lennének jók, de mindenképp meg kell beszélnünk őket.
/Egészen fellelkesültem ettől, még a fáradtságom is elmúlt egy időre./
- Esetleg tudsz valami helyet, ahol nyugodtan beszélhetnénk?

(154)

[Alyara Nirois]

*Vadászidény*

[2900. augusztus 4., szerda]

/Csak bólogatok Raven mondandójára, egyetértésemet kifejezve./

- A káosz csak káoszt szül, jó nem származik belőle. Ugyanakkor majd figyelnünk kell rá, hogy a törvényekkel ne szabályozzuk le olyannyira a polgárokat, hogy minket is olyannak tituláljanak, mint a Tíz Város Szövetségének jelenlegi tagjait.

/Összeráncolom a szemöldököm, és elmerengek egy kicsit./

- Azt hiszem, a polimetroni otthonom tökéletesen alkalmas lesz a további társalgáshoz. Igen, alakváltó is vagyok. Mondtam, hogy különleges helyzetben csöppentem ide. Remélem, ezzel választ kaptál minden velem kapcsolatos kérdésedre.

/Szavaim után megremeg a testem, és bőrömet levetve egy hatalmas griff áll a helyemen./

- Repülve a leggyorsabb, Polimetron itt van egy köpésre /mondom még, aztán felemelkedek a levegőbe. Legközelebb már csak a házamnál érem újra a talajt./

(114)

[Evangeline Stockbauer]

*Előzmény*

/A döbbent sikkantás még a torkomon izzik, ahogy a medálból sugárzó erő magával ragad és úgy taszít át máshová, mintha egy megvadult térkapu lenne....
+ Nem is, inkább mint valami kiéhezett szerető, aki csak arra várt, hogy bekebelezzen... +
/Kissé szédelegve döbbenten nézek körbe, kell pár pillanat, amíg feldolgozom, hogy hová kerültem, meg úgy nagy általánosságban, hogy mi a sidherágta fene történt....
Oké, listázzuk. Ad egy, megmenekültem egy idegbeteg kérő elől. Ez jó, pirospontot nekem. Ad kettő, Iza teljesen hülye, a medált, amit nem ad ide, hozzám vágja... Oké, ezen nem lepődünk meg, szerintem még pontot sem ér....
Aztán amikor körbelesek kósza aranyszín tincseim sátora alól egy pillanatra a szusz is belém fagy./
- Nah ne.... /egy pillogás, kettő... nem, ez baromira nem csak egy rémálom. Vetek egy pillantás a cipőimre és igen, hamisítatlan latyakban tocsogok... /+ öcsém, ezek még nem hallottam a kriolitüveg borításról, vagy valami kőszorszakiról, mondjuk kőutakról, vagy mit tudom én?!? +
- Oké Thris, nyugodj le, a bolhások valószínűleg valami koszos nyuszi után szaladgásznak az erdőben, valószínűleg észre sem veszik, hogy itt voltál. Szépen hazamész, mintha mi sem történt volna.... /suttogtam magamnak és a hangom dallamosan csengő éteri búgása ellazított. Igen, már ismét a magam ura voltam, semmilyen szupervarázsló nem kényszerített mozdulatlanságra.
Amikor rájöttem, hogy még mindig a medált szorongatva bámulok körbe, mint egy rémült nyuszi, akkor azért kicsit helyreraktam magam. Ez a pár pikoszekundumnyi idő elég volt, hogy a teherrepülőnyi szart helyre rakjam magamban és a célra összpontosítsak.
A medált a nyakamba akasztottam, aranyosan ragyogó tincseim hátrasimítottam és kihúztam magam, mint aki aztán teljesen otthonosan mozog itt. + csak ekkora dzsuva ne lenne.... + Aztán hátravetett fejjel megindultam ki a sátrak közül, mintha csak egy holofotózás kifutóján sétálnék. Jeges kék tekintetemmel azért pásztáztam a tájat, hátha valahol feltűnik valami kellemetlen alak, de fohászkodtam minden istenhez, akikben nem hittem, hogy azok a koszos barbárok ne másszanak elő a lyukaikból, amíg errefelé császkálok. Azt hiszem első pillantásra se illettem ide... Nah nem baj, hátha kellően buták hogy bevegyék... Mondjuk az állatok inkább ösztönösek, akkor meg nem sokra megyek, hogy a fene enné meg./
+ Nah kerüljön még egyszer a kezem közé a bagázs kifilézem mindet, aki idejuttatott....+
/A haragra a fehér bundás megmoccant bennem, mire ismét lefagytam./
+ Nah nem cicám, te most nagyon nem hiányzol... elő ne merd dugni azt a púderezett nózidat, mert akkor aztán lőttek nekünk! +
/Próbáltam nem nagyon lélegezni, mert az itteni illatok valahogy furcsán erősek és otthonosak voltam... ráadásul a furcsa bizsergést a testem mélyén nem hogy csitították volna, de még több fát hordtak a tűzre./
+ Franc franc franc... csak át ne változzak itt.... +

(80)