Nekromanták fellegvára

[Arich]

- Igazán megtisztelő számomra ez a mérvű gondoskodás. /Mosolygok Sirenre, majd inkább Virághoz fordulok./
- Engedje meg drága, hogy előre figyelmeztessem: én nem táncolok egyedül. Társaságban még csak-csak, párban örömmel, de ha esetleg egyedül is szeretné kipróbálni, milyen élményeket nyújthat a táncparkett, engem valahol a terem szélén, a szemlélődő közönség sorai között találhat majd meg, mikor végül elunja magát. Mert előbb vagy utóbb el fogja, ebben bizonyos vagyok. Nem gondolom, hogy annyira exhibicionista lenne, hogy ne tenné.
- Akad esetleg idő még egy párosra? /Kérdem Siren felé fordulva, majd széles mosoly kíséretében tenyeremet kínálva figyelmem visszatér Virághoz./ Persze, csak ha nincsen kifogása ellene.

(151)

[Laila Finisse]

/Figyelmesen hallgatom Siren instrukcióit, és próbálom minél gyorsabban és elegánsabban felvenni a ritmust. A kezdeni szerencsétlenkedést egy idő után felváltja a siker mámorító érzése, ahogyan Arich is egyre ügyesebbé válik.

A férfi közelsége eleinte feszélyez, feszengek szoros karjaiban, de ahogy összeszokunk, én is feloldódom. Meg hát... szerencsére nem egy teljesen vadidegen férfiként áll már előttem. Így azért jóval egyszerűbb. Párszor belezavarodok a lépésekbe, de ilyenkor csak a kísérőmre pillantok, és megnyugtató magabiztossága engem is visszapenderít a lépésekhez. Ha nem lenne ott Max... Á, nem is tudom! Ilyenekre nem szabad gondolnom! Mégis, úgy érzem: elég csapodár lehettem egykor, hogy máris egy kis romantikára vágyom. Hűha, lesz mit kiirtani magamból./

- Ne aggódjon, nem fogom magára hagyni! /nevetek Arichra, majd örömmel helyezem kacsóimat kezébe./ Feltéve, hogyha más úrfik is ezt akarják. /Hangom huncutul cseng, de ugyanakkor egy ijedt pillantással simulok a vámpír karjaiba. Nem. Nem akarom, hogy más piócák hozzám érjenek, hogy aztán nyakamra tapadjon bűnös ajkuk. Énhozzám csak Max és Arich érhet - csak bennük bízom ebben az átkozott kastélyban./

(126)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

- Természetesen, csak nyugodtan, örülök, ha gyakorolnak. És még van pár óránk, tehát olyannyira nem szorít az idő, hogy egy tánc se férjen bele. Különben is, táncolni mindig van idő. /mondja nyugodtan, aztán elkezditek újra.

Amikor befejeztétek, Siren csak akkor lép oda ismét hozzátok./
- Néhány apróság, amit fontos még tudniuk. A Hercegek és Hercegnők rangját egy ezüst bross fogja jelölni, őket ha valamiért meg akarnák szólítani tegyék a rangjukat a nevükhöz, vagy ha nem tudják, csak a rangjukon szólítsák őket, az uram, vagy hölgyem illetlenségnek számít.

/És mutat egy képet erről a brossról, majd egy másikat, amin Nostrefat látható./
- Ő pedig Nostrefat a vámpírok királya, ha esetleg eddig még nem találkoztak volna vele, van rá esély, hogy most fognak... Ha önökhöz szólna válaszoljanak illedelmesen, de különben ne szólítsák meg! Esetleg valami kérdés mielőtt indulnánk? /néz rátok hűvös rubinkő szemeivel./

[Arich]

- Más "úrfiak" /emelem gúnyos piedesztálra a szót fülébe susogva, miközben karomban tartva Virágot suhanunk a padló felett/ kívánsága nem fog befolyásolni az este folyamán. Ezt szeretném leszögezni.

Mikor végül úgy érzem, a tánccal elég önbizalmat csepegtettem Virágba, hogy különösebb feszélyezettség nélkül nézzen az este eseményei elébe, következik Siren további leckéje. A kapott információkat egy főhajtással nyugtázom, majd rövid gondolkodás után egyetlen kérdésem marad, ami még gondot okozhat az éjszaka forgatagában.

- Ugye jól tudom, hogy a kísérők megosztása, esetleg cseréje még mindig csak komoly bizalmi helyzetben lehetséges és illendő?

(152)

[Laila Finisse]

/Továbbra is Siren ajkán csügg a figyelmem, próbálom elraktározni az általa megosztott információkat, miután kísérőmmel befejeztük a táncot.

Igyekszem megjegyezni az instrukciókat, majd Nostrefat arcát is agyamba vésem. Kiráz a hideg a fickótól, de ugyanakkor egy nevetséges kérdés merül fel bennem: a vámpírokat hogyan lehet lefotózni?? Kacagnék magamon, de jelen pillanatban nem illendő, még a végén azt hinné a nő, hogy az uralkodót nevetem ki, mégpedig akkor Max ide, vagy oda, de nekem kampec lenne.

Arichra csendesen rámosolyodom látva töprengését, majd pedig Sirenre fordítom mélybarna tekintetem, hogy meghallgassam a választ./

- Nekem is csak egy kérdésem van /mondom végül./ A bálon... öö, nos... lesz lehetőségem nekem is étkezni? /Enyhe pír lehel csókot orcámra, közben pedig látható, hogy jobb kezemet, mellyel eddig a hajamat csavargattam, most nyakamra teszem, önkéntelenül is kifejezve, hogy nem szeretném, ha bárki prédájává válnék./

(127)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

- Nos alapvetően nem. Valójában egy önnél magasabb rangú vámpír bármikor lekérhetné a hölgyet, de mivel ön Maximiliam Herceget képviseli és Vérerdő Virága az ő társa, így jelenleg Hercegi kísérőnek számít a hölgy, vagyis egyedül az uralkodó kérheti le öntől, a többiektől illetlenség lenne, így csak akkor kell táncolnia velük a hölgynek, ha úgy tartja kedve. /válaszol Arichnak a maga hűvös kimért hangján.

Ezek után Laila felé fordul, továbbra is ugyan azzal az arccal, mintha csak egy maszkot viselne./

- Természetesen lesz kedvesem, még a feltételezés is sértő, hogy efféle modortalanságot követnénk el. Az emberi kísérőknek lesz emberi táplálék is, de ha a hölgy éhes, akár most is táplálkozhat még bál előtt. Igazán nem venném a szívemre, ah rosszil lenne. Kíván valamit kisasszony? /pillant rád érdeklődve./

[Arich]

/Rezzenéstelenül mosolygó arccal biccentve fogadom Siren pontosítását +Annyira sokat nem is tévednek a könyvek, pedig csak halandók írták őket, ráadásul még bőven a nyilvánosságra lépésünk előtt. Ejnye-bejnye, valahol, valaki pletykálhatott. Az interjú a vámpírral nem is csak egy szimpla könyv lett volna?+ majd gondolataimba merülve igyekszem felkészülni a ránk váró mulatságra./
+Vajon egy herceg az elmúlt évek, évszázadok alatt mennyi olyan erős ellenséget szerezhetett be, aki elég erős és kellőképp elszánt ahhoz, hogy kockáztassa a herceg és vendéglátónk haragját egyaránt azáltal, hogy Max legújabban megmutatott kedvencét inzultálja? Gyanítom, nem kevesen szerepelnek azon a listán. Bár, ha jól emlékszem, csak szórakoztatásról s nem testőrködésről volt szó... Továbbá visszakanyarodva a korábbi felvetéshez: ha valami baja esik, lényegében akkor sem unatkozik, nemde?+

(153)

[Laila Finisse]

/Megnyugtató a tudat, hogy csakis Nostrefat kérhet le engem, és mások nem fognak zargatni. Pillantásomból, melyet Arich felé küldök, világosan kiderül, hogy nem vagyok hajlandó más piócákkal táncolni, csakis a kísérőmmel.

Siren válaszára mentegetőzni kezdek:/

- Elnézést, én nem... nem akartam sértő lenni! Csak nem számítottam arra, hogy rajtam kívül is lesznek a bálon halandó vendégek! /+Arról már ne is beszéljünk, hogy kit fognak szárazra szívni ezen fényes ünnepség alatt... Undorító.+/ Kérem, folytassa, amit elkezdett. Ám ha indulnunk kell, hát menjünk. Repesve várom már, hogy Arich megforgasson a táncparketten! /vigyorgok a férfira, majd odalépve hozzá belékarolok. Biztonságban érzem magam, bár lehet, hogy ostoba vagyok. Siren rubintvörös szemei nem tudnak megnyugtatni./

(128)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

- Semmi probléma kisasszony, habár úgy hiszem egyértelmű, hogy lesznek emberi kísérők, hozzá tartoznak a bál hangulatához.
/Aztán rövid szünetet tart./
- De akkor haladjunk is. /mondja miután elsőre Laila nem kért tőle semmilyen táplálékot most. Ezzel int is nektek, majd ruhakölteménye örvénylik utána, ahogy kisétál az ajtón. Nem néz hátra, láthatóan egyértelmű számára hogy követni fogjátok.
A sötét folyosókon végigsétáltok, egy pillanatra úgy tűnik, mintha minden szín kiveszett volna a világból.
Végül amikor elértek a kapuhoz az magától tárul fel, felfedve egy fekete lovaskocsit, ami egyértelműen rátok vár. Siren kitárja az ajtaját, és a fekete-vörös bársonnyal bélelt belső felé int. A lovak halkan prüszkölnek néhányat vérvörös szemeikkel néha felétek lesnek, ahogy éjszín testük izgatottan meg-megremeg.
Ha beszálltok Siren is beül utánatok, majd lehunyja a szemét, mire a kocsi megindul. Lágyan remeg csak, mintha a kerekek alig érintenék az utat. Egy jó darabig csendesen haladtok, egyszerre tűnik egyetlen percnek és egy órának az út.
Végül a kocsi megáll, Siren kinyitja az ajtót és kiszáll, nyitva tartja nektek és int, hogy kiszállhattok. Mögötte meglátjátok a kos szarvát és a kőtüske előtt megláttok egy kastélyt, ami eddig nem volt itt, fekete kövei mintha magukban szippantanák még az éjszakát is, mintha sötétebb lenne magánál a homálynál is./
- Megérkeztünk. /mondja Siren nyugodtan és elindul a kastély felé, habár most megvárja, hogy felzárkózzatok mellé./

[Laila Finisse]

Előzmény [2900. augusztus 20., péntek]

/Figyelem, ahogy a táj változik körülöttünk. Az apró pelyhek megnyugtatnak kissé, de Arich közelléte is segít./

- Micsoda fazon! /török ki hirtelen./ Hihetetlen, hogy ilyen felfuvalkodott, megalomán, irányításmániás piperkőc alakokkal van tele egész Necradit! Már értem, hogy Max miért él külön tőlük, távol a belvárostól. Jaj, Istenem! Azt hittem, hogy jól fogom érezni magam, de ez a sok magamutogató vérszívó alak teljesen elrontotta a kedvem! Még milyen szerencse, hogy velem volt, Arich! Maga volt az egyetlen, aki megértett engem abban a... á, mindegy, ne is beszéljünk róla többet! /ásítok fáradtan.

Megáll a hintó, valahogy lekecmergek róla. Már alig van energiám, lassan elszenderedem állva. Kész csoda, hogy a kocsiban nem aludtam el! A komornyik mondatára azonban felcsillan a szemem, és kislányos vigyorral az arcomon kezdek el masírozni a palotában.

Hogyha végre felérünk arra a helyre, ahol a szerelmem várakozik ránk, minden szemérmességemet levetkőzve rohanok oda hozzá, és csókolom meg. Nagyon hiányzott nekem./

(149)

[Arich]

+Ohh, hát persze! A kocsit lovak húzzák!+ /Mosolyodom el csekély bajszom alatt, ahogy végül csak megtalálom a módját hintónk elindításának./ +No hát akkor drágáim, amilyen úton idefelé érkeztünk, azon most haladunk is szépen vissza. Tudjátok az utat, szóval gyerünk!+ /Dőlök hátra végül elégedetten, s ugyanezen tőről táplálkozó, jóllakott mosollyal hessegetem el Virág hálálkodását./
- Ugyan kedvesem, szóra sem érdemes! Azért jöttem, hogy vigyázzak Önre és a jókedvére! +És mert persze Max herceg kérte... De ez már mellékes. Apropó, ha már itt tartunk...+ /Kapcsolok, ahogy szemmel láthatóan kezdi utolérni a kimerültség, s egyre laposabbakat pillant.

Előre dőlve szemét nem kereshetem, de karját pillekönnyen megérintem, hogy elsimítsak egy apró, aliggubancot okozó, vékonyka kis szálat./
- Örülök, hogy elbeszélgettünk mindenféle csipcsup apróságról... Viszont, hogy az esetleges kellemetlenségeket elkerüljük, alázatosan megkérem, hogy az emlékfeltáró, lélekbúvár szeánszra vonatkozó ígéretemet tekintse semmisnek, felejtse el, mintha sosem hangzott volna el! Jobb lesz ez így mindkettőnknek. /Susogom még orvul fülébe, ahogy egyre csendesebben szuszogva halványan elszenderedik a hintó monoton himbálózásától.

A Fellegvárba megérkezvén aztán készségesen lesegítem járművünkről, s a lovak +Ha jól sejtem az itteni szokásjogot, legújabb szerzeményeim! Előző gazdájuk halott, én pedig irányításom alá vontam őket... Vagyis mostantól az enyémek kell, hogy legyenek. Ha persze van elég erőm, hogy megtartsam őket...+ felém vetett, szinte kérdő pillantására válaszul csendesen sugárzom következő utasításomat./
+Várjatok még egy kicsit, rögtön indulunk!+
/Számításomat azonban keresztülhúzza Max herceg utasítása. Megadóan biccentek s udvarias mosollyal az arcomon válaszolok./
- Természetesen, ha a herceg úr ezt kívánja... Mutassa az utat, hol, merre várakozhatok, amíg az úr és a kisasszony üdvözli egymást. +És persze kivárhatom, amíg alaposan kifaggatja a történtekről. Mert hogy le fogja ellenőrizni, mi is történt a bálon, az egészen bizonyos. Még ha ennek szegény Virág nem is lesz tudatában.

Ti pedig várakozzatok, amíg vissza nem térek.+ /Fordulok még vissza a lépcsőn a lovak felé, aztán pedig csak hagyom, hagy vezessen a komorna./


(175) *+30 szülinapi ajándék, vagyis*
(205)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

/Arich a lovak egy pillanatra dobálni kezdik a fejüket, érzel némi ellenállást, dacot és hűvösséget, de aztán csak megrázzák éjsötét sörényük még egyszer utoljára és elcsitulva várakoznak néha egymás felé kapva mintegy játékosan./
- Félreértett Tisztelt Arcih, a Herceg kérése az, hogy ön is jöjjön velem, nem kell várakoznia sehol. /mondja nyugodtan, aztán el is indul, félig Virágba karolva, mintegy támogatva a kimerült hölgyet.
Rövid kavargás és lépcsőmászás után végül feljuttok egy magas toronyba. A feltáruló ajtó pedig fekete üvegablakokkal borított középkori hangulatot árasztó nagyteremre nyit nektek kilátást. A terem közepén egy hatalmas hófehér trónuson, amit fekete farkasirhával takartak le ott ül a Herceg.

Pillantása jéghideg és úgy érzed egészen a lelkedig lát, habár ez csak kellemetlen érzés, mert ugyan amint beléptek érezd a termet betöltő szinte fojtogatóan hatalmas mágiát, de nem bánt téged, udvarias, nem is próbálgatja a te pajzsaidat, egyszerűen haladhatsz a mágia hullámai között nem próbál beférkőzni a fejedbe, habár van egy olyan rossz előérzeted, hogy nem okozna neki túl nagy problémát.
Virág amint meglátja odarohan hozzá és szerelmes csókjától furcsa mód a Herceg mintha megenyhülne. Ölébe vonja a lányt és elsimít az arcából egy hajtincset. Az arca életre kel, egészen élőnek tűnik, ahogy a lányra néz... és még valamit észreveszel. Amikor megérintik egymást a mágia mintha kisülne, hullámot vet és még sokkal erősebb és hatalmasabb lesz... A csók után a homlokát a lányéhoz érinti, majd még egy apró csók után feléd fordul Arich, megnyugtatóan simogatva Virág haját./
- Üdvözlöm Arich, fogadja hálás köszönetem, amiért vigyázott arámra a bálon. Igazán remélem nem volt az ön számára megterhelő ez az estély.... /kezd bele. Zöld szemei olyanok, mintha egy ragadozó nézne rád a bozótból, mint aki arra vár, hogy félre nézz, hogy gyengeséget mutass és akkor a torkodnak esik./

[Laila Finisse]

*Caridwen, Arich* [2900. augusztus 20., péntek / 2900. augusztus 21., szombat]

/Csak ölelem, gyengéden csókolom Őt, mintha egy élettel ezelőtt láttam volna utoljára. Meghittség szállja meg a lelkemet, és nyugodtság. Végre megint vele vagyok! A lelkem szárnyal, örömteljes, őszinte mosoly terül szét gyönyörű arcomon. Szerelem. Ez a szerelem./

- Arich nagyon kedves és figyelmes volt velem, szerelmem /búgom kedvesen Max fülénél a dicsérő szavakat a férfiről. Közben ásítok egy keveset. Udvariasan eltakarom a számat. Egyáltalán nem szándékosan teszem ezt, egyszerűen csak vannak fizikai szükségleteim, aminek eleget kell tennem. + Van még itt más is + kacsintok magamban, de arcomon nem változik semmi, továbbra is egy álmoskás, de felettébb boldog tekintetet láthatnak a szobában lévők.

Tényleg álmos vagyok. Ezért valahogy feltápászkodom párom öléből - bár igazából legszívesebben itt aludnék el, a karjaiban -, és odalépek Arichoz./

- Köszönöm a mai estét, uram /mondom udvarias hangon egy pukedli után./ Remélem, élvezhetem társaságát a közeljövőben is. Azonban most el kell köszönjek Öntől, sajnos nem tudok tovább uralkodni a fáradságomon.

/Hogyha esetleg kezet akar csókolni nekem, vagy intéz hozzám pár kedves szót, azt még megvárom, de egyébként visszamegyek a jegyesemhez, egy gyengéd csókot lehelek a szájára./

- Ne haragudj, drágám, hosszú volt ez az este. Remélem, mellettem leszel reggel /mondom, hogy csak ő hallja elbűvölten jelenlététől. Aztán megsimítom az arcát./ Jó éjt.

/Mindezek után még egyszer elnézést kérek a jelen lévőktől, és elvonulok aludni./

(150+30=180)

[Arich]

/Kissé feszengve lépek végül Maximilian herceg fogadótermébe. Akárhogy is nézzük, csak olyan vérszívó, akinek szava van a tanácsban... +Én pedig nyilvánvalóan jó benyomást akarok kialakítani magamról... mindenkiben.+
Igyekszem nem tudomásul venni Virág és hercege bizalmas gesztusait, de óhatatlanul is az fordul meg a fejemben, vajon mennyi ezekből a megjátszott érzés Max részéről. /

+Ha tényleg ennyire odavan a nőért, azt vajon miért fedi fel előttem? Ennyire nem tartana tőlem, hogy ezt a potenciális gyenge pontot megmutatja? Netán pont hogy erre a pontra várná az esetleges csapást s csak felkínálja, mint sakknál teszem azt a vezéráldozatot? Vagy szükségét érezné, hogy Virágnak játsza meg így magát? Mi célból? Ha sejtésem helyes és keltett érzelemről van szó, elegendő néha egy-egy érintés is... Vagy... Így kevesebb erőt igényelne fenntartani a nő érzelmeit? Csak ez lehet a megoldás...+

/Elkalandozó gondolataimat aztán gyorsan a herceg kérdésére, pontosabban az arra érkező válaszra fókuszálom. Virág meglehetősen lelkesen vesz védelmébe, nekem semmi más dolgom nem marad, csak jólnevelten mosolyogjak dícsérő szavai alatt./

- Nem okozott különösebb nehézséget, kisasszony. /Bókolok végül felé, miközben felkel hercege mellől és hozzám lépked./ A továbbiakban is szívesen állok rendelkezésére. /Még talán hajszálnyit a bokáimat is összecsattintom, ahogy végezetül meghajlok neki s mivel látom, kézfogást, vagy valami egyéb tevékeny búcsút vár kezeivel babrálva, +Hercege szeme előtt meg azért mégse ölelném, egy esetleges, szolid búcsúcsókról nem is beszélve+ udvarias és áthidaló megoldásként csókot lehelek kezére./
- Aludjon jól és mélyen. /Mosolygok még szemeibe, és hajszállal ugyan, de sikerül leküzdenem a késztetést, hogy utasításként égessem elméjébe jókívánságomat./ +Saját területén így azért egy kicsit erős lenne a herceg tulajdonát piszkálni. Még a végén zokon venné.+
/Virág távoztával aztán kissé kihúzom magam s a herceghez intézem szavaimat./

- Részemről a megtiszteltetés, hogy a kisasszony kísérője lehettem. Az este nem volt ugyan unalmas, sőt, meglátásom szerint akár még különösen mozgalmasnak is nevezhető volt, de nem, egyáltalán nem okozott megterhelést a számomra. Kissé még profitálnom is sikerült belőle, ha megenged egy ilyen személyes megjegyzést. /Finoman vállat vonok./ A kísérőnkül érkezett Siren nevű hölgy sajnálatos afférja folytán személyes jellegű csecsebecséi közül párat birtokomba vontam... már csak helyet kell találnom nekik, meg valakit, aki gondozná őket. /Újabb vállvonás, ezúttal szabadkozó mosollyal is kísérem./ De nem is untatnám tovább ilyen jellegű apró-cseprő problémáimmal.

/Meghajlok, majd ismét felegyenesedve mosolyt öltök arcomra, úgy zárom mondandómat elbocsátásra várva./
- Örülölök, ha segíthettem.

(211)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

- Pihend ki magad kedvesem. /mondja mélyen búgó hangon, amikor pedig a reggelt említed már-már csibészes mosoly az egyetlen, amivel válaszol neked, de ennél többre nincs is szükség.
Virág aki idevezetett titeket már az ajtóban vár téged és átvezet egy közeli hatalmas kellemes melegre befűtött díszes hálóterembe, ahol az öt embernek is bőven nagy ágy hívogatóan nyújtózkodik a szoba közepén.

Arich, amint Laila távozik a teremből, érzel egy finom hullámzást ismét a mágiában, de leginkább a Herceg ismét szoborszerűvé dermedő vámpírok között jól ismert pókerarca tanúskodik a hölgy távozásáról.
Udvariasan hallgat végig, mintha valóban érdekelnék a problémáid, vagy csupán annyira sem tart, hogy megszakítson. Amit azonban reagál a mondandódra, az meglepő lehet./
- A lovakkal nem kell vesződnöd. Itt élnek a Lidérces Álmok ligetében, ott lakik az egész ménes. Ha hozzád tartoznak már jönni fognak a hívásodra, meg különben is, jobb ha nem akarod bezártságra kárhoztatni őket. De vigyázz azért azzal, hogyan nyúlsz mások tulajdonához. /mondta csendesen. A végére éppen csak egy árnyalatnyi fenyegető éllel fűszerezve a mondandóját. Érthetted a lovakra, de másra is.../
- És mi a véleményed Árnyról? /fűzte még hozzá mintegy csevegő stílusban, látszólag csapongóan, minden rendszer nélkül./

[Arich]

/Visszafogott figyelmeztetését nem vagyok hajlandó a lovakon kívül másra is értelmezni. +Virághoz sosem elsajátítás célzatával piszkáltam, csak hogy hangulatát javítsam. Elvégre erre kértek fel, nem?+ Finoman elmosolyodok s egy apró, éppencsak jelzésértékű vállrándítással jelzem véleményemet./
- Nos, az említett lovak legjobb tudomásom szerint a legcsekélyebb szinten sem tartoztak az adott pillanatban máshoz. A továbbiakban pedig majd kiderül, hogy valóban magaménak tudhatom-e őket... /Biccentek, elismervén igazát. +Mindenesetre egyszerűbb így, ötletem nem lett volna, hogy és hol rendezzek be nekik egy istállót, netán kifutópályát, a kiszolgáló személyzetről nem is szólva.+ Már éppen elbocsátó intést várnék, mikor Max herceg könnyed stílusban feltett kérdésével nyilvánvalóvá teszi, más forrásokkal is rendelkezik szerény személyemen kívül./
- Mármint arról az Árnyról? /Nyerek villanásnyi időt, miközben gyorsan megfogalmazom mondandómat./ Teljesen őszintén... Eléggé hátborzongató, már ha szabad így fogalmaznom. Potensnek tűnik, ugyanakkor teátrálisnak is. Namármost ez valahol kishitűséget takar, ami a saját képességeihez fűződő viszonyát illeti. Mindenesetre tény, hogy nem szívesen tűzném össze vele a bajuszt. Olyan csekélyke az enyém. /Mosolyodom el végezetül szabadkozóan./
+Igen, kedves herceg uram. Jól érted. Kis hal vagyok én, hogy bárki erőssel is összeakaszkodjak, veled pedig aztán pláne nem áll szándékomban. Haladjunk is szépen tovább, nem kívánom fenséges idődet rabolni...+

(213)

[Laila Finisse]

*Caridwen, Arich* [2900. augusztus 20., péntek / 2900. augusztus 21., szombat]

/A hálórészlegbe érve azonnal igyekszem megszabadulni kényelmetlen ruhámtól, bár gondolom, hogy ebben a szolgáló bizonyosan segít. Kérek egy forró fürdőt, mikor már levetkőztem. A vízbe belemerülve kiengedem hosszú fonataim, és lebukom a víz alá.

A buborékokat jókedvűen figyelve lent maradok, amíg a levegőm el nem fogy. Aztán ismét megismétlem, egészen addig, amíg úgy érzem: a bál minden egyes piszka lepergett már rólam. Tisztán emelkedem ki a vízből, a szolgálót már rég elbocsájtottam, így a köntösöm én magam adom fel magamra. Utána átlibbenek az ágyhoz, és a selyempizsamámat felvéve bebújok a pihe-puha paplan alá.

Nyomban álomba szenderülök./

(181)

*Hogyha most csak beszélgettek, hagyjatok ki nyugodtan egy pár körig, én már csak reggel fogom folytatni a játékot - kivéve, ha Caridwen máshogy gondolja.*

[Caridwen]

*Arich & Laila*

/Arich a Herceg arcán semmilyen érzelmet nem látsz tükröződni, de a zöld szempár éberen figyel, mint egy nagymacska szemei, aki arra vár, hogy elfordítsd a pillantásod, aztán felfal./
- Nos fogadja köszönetem, amiért kísérte a Hölgyem a bálon. Remélem igen hamar tökéletesen otthonának fogja érezni e várost és e kort. De igazán nem venném a szívemre, ha tovább rabolnám az idejét és ráadásul a Virágom is vár reám. /mondta negédes ragadozó mosollyal, majd fölállt. Egy aprót biccentett neked, majd egy oldalsó ajtón távozik.
A szolga ott várt már rád az ajtóban hogy kikísérjen. És meg is teszi, egészen a hintóig, ami a helyén áll. Ha követted odakísért megvárta amíg beszállsz és elhajtasz.

Virág te békésen aludtál el, azonban az álmaid ismét zavartak és kesze-kuszák voltak. Az éjszaka közepén amikor felébredtél, csak sikolyokra és férfi nevetésre emlékeztél az egészből, de a rettegés és az ijedtség még ezernyi pókként mászkált a bőröd alatt. Azonban ahogy kinyitottad a szemeid Max kontúrjait vetted észre az ágyon, amitől a rettegés kissé oldódott a gyomrodban./

[Laila Finisse]

*Caridwen* [2900. augusztus 20., péntek / 2900. augusztus 21., szombat]

/Amikor kipattannak a szemeim, felülök az ágyban. Remegek, testem verejtéktől nedves. A paplan rám csavarodott. Zihálok, két pillanatig nem fogom fel, hogy biztonságban vagyok Max oldalán. Megérintem a testét, amitől kiráz a hideg, de végre realizálom, hogy pontosan hol vagyok, és hogy ez az egész borzalom... csak álom volt. Fellélegzem.

Aztán azzal a mozdulattal, rohanok is a fürdőszobába. Nem sokat ettem a bálon, sőt, de minden, ami bennem van a vécébe kerül. A hajamat hátrafogva öklendezek perceken keresztül, majd amikor az inger elmúlt, akkor is görnyedezek még egy kicsit a biztonság kedvéért. Aztán összeszedem magam, megmosom az arcom és a fogam, a kedves róka urat meg természetesen lehúzom.

Letekintek magamra, ráteszem a kezem a hasamra. Elmosolyodom./

- Szeretlek, de ne csináld ezt...

/Lehet, hogy nem a baba miatt volt ez az egész incidens, hanem valóban elrontottam a gyomrom, de azok alapján, amiket Max mondott, először mégiscsak a terhességemre tudok gondolni.

Visszaosonok az ágyba, és befészkelem magam a szerelmem mellé. Szorosan hozzábújok, amíg ismét el nem tudok aludni. Remélem, az álmok megkímélnek. Ha mégsem, reggel megosztom a Herceggel az aggodalmaimat.

Nem mellesleg pedig hogyha Maxot felkeltem a.... "balesetemmel", akkor hálásan fogadom a segítségét, még akkor is, ha gyengének lát. Össze fogunk házasodni. Nincs mit szégyellnünk egymás előtt./

(183)

[Arich]

Max herceg távozását szolid, biccentéssel kísért meghajlással várom ki, aztán felegyenesedve én is dolgom után indulok. A várakozó szolga vezetését szívesen fogadom, noha igazából szükségét nem érzem. +Nem volt olyan bonyolult az útvonal, hogy ki ne találnék, de ha ez a módi, hát alkalmazkodok. Valahol csak a protokoll része ez is...+

- Köszönöm./Villantom rá mosolyomat egy biccentés kíséretében +Ha már apró nincsen nálam, hogy borravalót adjak... Már ha szokás lenne még ez, főképp itt. A csuklómat mégse nyújthatom neki jutalomképp... Meg hát az se biztos, hogy élne a lehetőséggel.+ aztán figyelmemmel lovaim felé fordulok. Szerencsémre türelmesen megvártak, így beszállok a kocsiba és kiadom az utasítást: +Vigyetek a tornyomhoz... Nem, ne is, inkább a Katedrálishoz!+
Kicsit toporognak még, mintha az útvonalon töprengenének, aztán mozgásba lendül járművem, így végül csak elhagyom a herceg kastélyát./

(217)

[Caridwen]

*Laila - [2900. augusztus 20., péntek / 2900. augusztus 21., szombat]*

/Ahogy a márványisten arca felett görnyedezel elmélázva, egy finom érintést érzel a válladon, majd azt, hogy a hajad egy finom mozdulattal hátratűrik és másik kézzel óvatosan átfogják a vállad mintegy átvéve minden súlyt. Minden fájdalom és rosszullét semmivé lesz, mintha elvennék tőled, de ez nem egy kellemetlen veszteség.
Amikor megszólalsz Max is suttog valami, egy számodra ismeretlen nyelven, mire olyan érzésed támad, mintha a gyermek megmoccanna. Nem vagy biztos benne, hogy csak képzelted, vagy valós volt, egy ilyen idő gyermek elvégre még nem igazán mozoghatna... vagy de?
Minden esetre a Herceg visszakísér betakar és melléd heveredik. A sötétben még haloványabb a bőre szemei zöld ékkövekként ragyognak a sötétben, ahogy téged figyel, majd csókot lehet a homlokodra./
- Pihenj kedvesem, majd én vigyázok az álmaidra. /susogja lágyan, mire az álom ólmos súllyal kapaszkodik a szemhéjadra és bárhogy küzdesz magával ránt...
Most semmilyen rémálom nem kísért, azonban valami furcsa emlék mintha hatalmába kerítene... Egy vadvirágos mezőn ücsörögsz tőled messze egy különös társaság tanyázik. A kockás abrosz közepén egy idősebb indián asszony ül az kartávolságban két kisfiú játszik, az egyik vörös a másik fekete hajú. Egy görög vonásokkal megáldott idősebb lágy terít mellette a piknikkosárból, három szőke gyermek pedig a mezőn futkározik. Ahogy feléd rohannak ki tudod venni a vonásaikat is... Egy leány és két kisfiú, az utóbbiak ikrek. Bronzos bőrükkel éles kontrasztban állnak a hosszú tejfölszőke tincsek... Ahogy feléd futnak felismered őket... Max.
Aztán felébredsz. Az óra reggelt jelez. Valami különös vibrálás remeg a testedben. Nem kellemetlen csak idegen. Max ott fekszik melletted az arca békés, akár a kisfiúnak a mezőn, csupán nem bronzbarna, hanem hófehér akár egy holté..../

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 21., szombat]

/Miközben álmodom, szorosan hozzábújok szerelmemhez, kezem pedig a hasamon nyugtatom. Barátságos tájakon barangolok - napok óta először. Amikor reggel kinyitom a szemem még a hajnal első sugarai előtt, kedvesen megcirógatom Max arcát./

- Veled álmodtam, szerelmem. És a családoddal. Minden olyan tökéletes volt... Az édesanyád... hogy is mondják... rézbőrű volt? Gyönyörű asszony. Biztos büszke lenne rád, ha látná, mennyi mindent elértél az életben, és hogy még mindig ennyire fontos számodra a család.

/Adok neki egy gyönge csókot, majd kikászálódok az ágyból. A kezem mindvégig a gyermekemnél van. Szeretem őt, bár tudom, hogy Max ikertestvére az, aki bennem van. Legalábbis ő lesz./

- Gyorsan nő /jegyzem meg, miközben a fürdő felé igyekszem, hogy forró fürdőt vegyek. Kicsit émelygek, de ezen egyáltalán nem lepődök meg. A terhesség ezzel jár. Ettől függetlenül nem érzem magam rosszul. Teljesen átszellemültem, az anyai ösztönök átvették az irányítást.

Ázok egy bő fél órát a vízben, majd a szokásos piperekörök után felöltözök. Egy hosszú, fekete ruhát választok, vállamra ezüstös stólát tekerek, hiszen a kastélyban még mindig hideg van, ahogyan odakint is. Fülembe szintén egy kisebb vagyont érő ezüstékszer kerül. Engedélyezem magamnak, hogy hercegnőnek érezzem magam.

A felkelő nap sugarait az erkélyről köszöntöm, miközben nagyokat sóhajtok. Szeretem Maxot, de a Napot képtelen vagyok föláldozni érte. A boldogságomban ez jelenti az egyetlen törést. A Nap. Az, ami az emberek birodalmába köt. Nem tudom, hogy akarom-e ezt tovább hagyni. Nem tudom, hogy hova tartozom. Csak azt, hogy kihez./

(184)

[Caridwen]

*Laila - [2900. augusztus 21.]*

/Valami egészen szokatlannak leszel tanúja... Amikor az álomról beszélsz Max szemében kihuny a rajongás és szerelem lángja és valami olyan költözik bele, amit még nem láttál... egy ragadozó kegyetlen haragja. A macskazöld szempár egy tigris haragjával pillant feléd. Az egész ugyan egy pillanat csupán, de a szívedbe így is rettegés markol. Hamar föláll és elfordul./
- Ne haragudj... de kérlek ne beszélj róluk. /mondja színtelen hangon.

Mire visszatérsz a fürdőszobából már egy székben ücsörög a kezében egy méretes aranyserleggel, abból kortyolgat. A pillantása a távolba réved. Amikor visszaérsz azonnal feléd fordul, de nem megy oda, nem érint meg, valami enyhe távolságtartást érzel felőle./
- Beszélnünk kell Virág. A gyermekünk nem egy átlagos gyermek. Ha már osztozol az álmaiban, akkor növekszik az ereje, ez pedig azt jelentik, hogy nem sok van hátra a születéséig. A hatalom ébredésével exponenciálisan felgyorsul a növekedése. Szeretném, ha az egyik Fekete Nővérrel lennél ezentúl. Ő nem akar bántani téged, azonban egy démon ébredő hatalma darabokra téphet, ha nem vigyázunk, ezt a kockázatot, pedig nem szeretném vállalni, megérted? /fúrja pillantását a tiedbe.

Ahogy az erkélyre lépsz, keresve a Napot, rájössz, hogy ez csak egy vágy. Az ablakon csupán tört szürkésfekete fény szivárog be, ami a Necradit felett lebegő örök mágikus fellegből árad. Ez biztosítja a vámpírvilág feletti örök éjszakát. Egy pillanatra megdöbbent, hogy mennyire hiányzik a fény, ahogy a szürkés derengés nyálkás csigaként kúszik végig sápadt bőrödön. De hiába keresed, itt nincs fény, hosszú ideje nem volt és nem is lesz talán soha.../

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 21., szombat]

/Megijeszt az, amit Max szemében látok. A félelem kiül az arcomra, miután visszafordulok a naptalan erkélyről. Nem örülök a reakciójának, ugyanakkor mégiscsak jól tettem, hogy megemlítettem neki az álmomat, ha a gyermekünk és a saját épségemről van szó. Hogyha egy asszonyt, egy bábát rendel mellém, elfogadom, hiszen tudom, hogy csak a legjobban szeretné nekünk, a családjának.

Odalépek a széke mellé, majd leereszkedem a földre. Kezemmel megfogom az ő kezét, bátorítóan megszorítom./

- Csodás apa lesz belőled /mondom neki biztatóan, miközben lázas szeretet ragyog a szemeimből. Tudom, hogy imádom ezt a férfit. Bármit megtennék érte./ Szívesen magam mellé fogadom az asszonyt, hogyha úgy látod jónak. A gyermekünk valóban gyorsan növekszik, én is érzem. A terhességem előrehaladt állapotban van./ Elnémulok pár percig, komoly arccal nézek rá. Aztán hogy enyhítsem egy kicsit ezt a nagy komolyságot, ami egyáltalán nem jellemző rám, elkezdem simogatni a kezét, felnyúlok az arcához és megcirógatom azt, kicsit játszadozom a hajával./

- Szerelmem /kezdem lágyan, búgó hangon szintén hosszas hallgatás után/, egy olyan családból származom, ahol a gyermekvállalást egy szertartás előzi meg. Tudom, hogy távol vagyok a szüleimtől minden értelemben, de úgy érzem, követnem kell ezt a hagyományt. Kérlek, add meg nekem azt az örömet, hogy engedsz engem a fiunk születése előtt hófehér ruhába bújni, s egy csendes, szép helyen örök szerelmet fogadni neked. /Megcsókolom a kezét. Arcomon a boldogság terül szét, s izgalom. Sosem gondoltam volna, hogy én leszek az, aki megkéri a szerelmét. Mindig is fordítva képzeltem.

S most remegve várom válaszát. A szívem majd kiugrik a helyéről./

(185)

[Caridwen]

*Laila - [2900. augusztus 21.]*

/Egy pillanatra ismét megpillantod azt a veszélyes halált hozó fényt a szemében, amikor kiejted a szádon az apa szót, de aztán tovatűnik, mintha ott sem lett volna.
Az arca ellágyul, a mosolya szívélyes lesz, ahogy viszonozza a törődésed, beletúr a hajadba és lágy csókot lehet a szádra./
- Oh Virágom, mily kedves, mily törékeny, és mily egyszerű. /suttogja a hajadba, aztán a kezébe vonja az arcod és csókot lehel az ajkadra. A csók íze olyan édes mint semmi a földön... az a fémes mellékíz teszi különösen egyedivé, és ellenállhatatlanná, ami szétterül a nyelveden. Úgy érzed új erő árad szét benned azzal a csókkal./
- Ez csak természetes! Ha neked fontos ez a hagyomány, akkor igazán ne ezen múljon a boldogságod. /suttogja az ajkadba, amikor kiszakad a csókból. Aztán hátrébb húzódik a kezébe fogva az arcod. /
- Most azonban mennem kell virágom, légy erős, hamarosan visszatérek! /mosolyog rád még egy lágy csókkal búcsúzva. Aztán feláll és az ajtóba sétál, ahonnan még visszanéz rád./
- A Fekete Nővér hamarosan érkezik, addig találd ki milyen ruha illene a te gyönyörűségedhez a szertartáson. /néz rád valami talányos mosollyal, amiben ott rejtőzik valami megfoghatatlan, számodra azonban most csak a boldogságot jelenti, ahogy az erővel eltelve ott maradsz egyedül a szobában Max távozása után./