Nekromanták fellegvára

[Laila Finisse]

/Nem lepődök meg azon, hogy a lányt már szétmarták. Undorító vérszívók. Hála minden istennek, amiért az én Maxom egy ilyen úriember!

Előkelő léptekkel követem a lányt egészen a társalgóba. Belépve kicsit zavarba jövök, nem gondoltam volna, hogy itt ilyen sokan vannak. Mint a bábok. Halálra rémölük tőlük. Mindegyikük testét egy fényes ragyogás vonja be. És most, hogy Arichot is jobban megfigyelem, ugyanazt a bevonatot látom, csak fakóvörösben. Fogalmam sincs, mi az, de megjegyzem magamnak. Larvától pedig megkérdezem, hogy mi is történt velem pontosan.

Helyet foglalok az egyik kanapén, majd megvárom, míg Arich is helyet foglal. Ültemben közelebb hajolok hozzá, és odasuttogom neki:/

- Kellemetlenül sokan vagyunk ebben a teremben. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan élünk itt.

(115)

[Arich]

/Kissé meglepődötten konstatálom a hirtelen jött plusz társaságot, főképp mikor tudatosul, miféle népek közé is vezetett a szétmart nyakú cselédlány. Miután egy mosollyal kísért biccentéssel megköszönöm a közreműködését, természetesen már rutinosan csak a kísért hölggyel foglalkozom, így legalább nem vagyok kénytelen felfedni zavaromat: olajozott mozdulattal és legfőképpen szélesen mosolyogva foglalok helyet a kanapé mutatott felén./
- Ezek szerint nem túl sok ismerőse akad a jelenlévők között. /Oldalt pillantok a szemlélődőkre, majd egyetlen kimért biccentéssel üdvözlöm úgy nagy általánosságban az összeset, végezetül figyelmem peremére száműzöm őket, ahogy ismét Virághoz fordulok./
- Hogy őszinte legyek, nem csodálom, hogy tart a fajtámtól. Sajnálatos módon, mint azt kísérőnk is illusztrálja, nem mindannyian vagyunk képesek bírni magunkkal egy-egy felszabadultabb pillanatban. De attól, hogy az emberek között akad elmebeteg tömeggyilkos, nem jelenti azt, hogy az összes az lenne, nemde?
/Mosolygok szemeibe, majd ismételten mérsékelem kicsinység azt a nyavalyás félelmet. +Ha már felemlegeted és van rá eszközöd, tegyél is ellene. Szórakoztatásról volt szó, nem halálra rémítésről. Bár, ha szigorúan filozófiai oldalról tekintjük, akkor sem unatkozik, ha valamitől retteg. Mindenesetre még jó, hogy az nem az én stílusom.+/

(141)

[Laila Finisse]

/Arich szavaira csak elmosolyodok./

- Bármennyire is hihetetlen, emlékeim szerint mindig is itt éltem, de nem nagyon mozdultam ki a lakosztályomból. Ezért ebből az következik, hogy nem ismerem ezeket a szerencsétlen fazonokat.

/Zavarodottan beletúrok kibontott üstökömbe. Látszik rajtam, hogy valami nagyon bosszant, jelen esetben az, hogy a Maxszal eltöltött órákon kívül, meg persze a Ros-féle szülésen kívül nem igazán emlékszem sok mindenre, pedig annak a tízen-húszon pár évnek (+Jesszusom, azt sem tudom, hány éves vagyok!+) nem kellett volna csak úgy nyomtalanul eltűnnie.

Visszaejtem a kezemet az ölembe, majd körbenézek a teremben./

- Igazán indulhatnánk lassacskán. Bár előtte még át is kéne öltöznöm. /Hangom kicsit nyugtalan, türelmetlen... és mintha egy kevés izgatottságot is ki lehetne hallani belőle./

(116)

[Arich]

/Meglepődve észlelem, hogy partnerem felbosszantotta magát valami szokásos női csekélységen. Lélekbeli szemöldökömet gyanakodva húzom össze +túl sok az egyezés ezzel a Klára nevezetű nőszeméllyel+, kifelé azonban megértő-empatikus tekintetet villantok. Pláne, mikor felveti, hogy mehetnénk már. +Tereli a gondolatait, hogy ne kelljen azzal a valamivel foglalkoznia+/
- Látom, izgatott már a bál miatt... Avagy a társaság /intek tekintetemmel a teremben tolongók felé/ az okozója? /Ismételt kedélyességgel rámosolygok, majd felállva karomat kínálom./
- Ha kívánja, szívesen elkísérem egy sétára. /Vállamat szolidan megrándítva hozzáteszem:/ tudomásom szerint úgysem azonnalosan kezdődik a bál, hiszen még a meghívót sem kaptuk kézhez. Meg különben is /szégyenlős-kisfiús mosolyt villantok, talán még némi pír is kúszik arcomra/ nekem még a megfelelő ruhát is elő kell kerítenem valahonnan. /Mikor végre +csak egészen érintésnyi ösztökélés segítségével+ elfogadja gesztusomat, bizalmas közelségbe hajolva búgom fülébe:/
- Közben esetleg megoszthatná velem, mi az, ami igazán bántja...

(142)

[Laila Finisse]

- A társaság, a társaság... /motyogom, aztán csak idegesen belekarolok a vámpírba./ A séta jó ötlet! /mosolygok rá egy vérbeli Klára-mosollyal Arichra, de aztán gyorsan elhessegetem a múlt árnyait. Az a lány már nem én vagyok, és sohasem akarok újra ő lenni. Gyűlölöm azt az idiótát.

Hogyha Arichhal kiviharzunk a teremből, akkor arcomra kiül a tanácstalanság. Látszik rajtam, hogy el szeretném mondani végre valakinek, ami a szívemet nyomja, de ehhez egyáltalán nem bízom meg a kérőmben - egyelőre. Kellemes társaság ugyan, de eddig nem igazán tudtam meg róla semmi hasznos dolgot.

Nem próbálok meg csevegni, nem kezdeményezek semmilyen beszélgetést. Nem érzem, hogy kellene. Nincs köztünk kellemetlen csönd, legalábbis én így érzem. Nem vagyok feszélyezett, egyszerűen csak bizalmatlan az olyan témák terén, mint a teljes zavarodottságom./

- Meséljen nekem valami tudományos dologról, rettentően érdekel a tudomány /kérem szelíden remélve, hogy jókedvre tud deríteni./

(117)

[Arich]

/Miután gondtalanul keresztülvágunk a termen, az egyik üvegajtón keresztül elhagyjuk azt és egy sötétbe borult kertbe érünk./
- Hm... Valami tudományos... /Morfondírozok magamban, mialatt a növények között bolyongunk, közben kétségbeesetten igyekszem feltúrni elmém bugyrait. +Tudományos tény, hogy a csupasz nő mell nézegetése olyan hormont szabadít fel a férfiagyban, ami hozzájárul a kiegyensúlyozott lélekhez... Nem, azt hiszem, ez nem idevaló. Másról meg...+ Bocsánatkérő mosolyt villantok./
- Attól tartok, a legújabb kutatási eredményeket mostanában nem sikerült követnem. A legfrissebb információm is nagyjából ezer éves. /Szerényen megvonom a vállam, majd újabb mosollyal kísérem./ Erős a sejtésem, hogy ön jóval tájékozottabb a témában, így inkább nem untatnám, ha lehetséges. Egyébként... Mivel teltek napjai máig, hogy ki sem mozdult a lakosztályából?

(143)

[Laila Finisse]

/Meglepődve felhúzom a szemöldököm./

- Hogy érti, hogy ezer éves? Tán ezer évig aludt?

/A folyosón járva közben megfigyelem a környezetem. Mintha jártam volna itt korábban, azt hiszem, Callával voltam itt. De nem tudom. A múlttal kapcsolatban minden olyan homályos.

Arich felé megismétlem a gondolatom, mintegy a kérdésére válaszolva:/

- A múlttal kapcsolatban minden olyan homályos. Nem emlékszem a gyermekkoromra, nem emlékszem a családomra, nem értem, mitől vagyok én én. De nem is akarom tudni. A múltat így könnyen lezárhattam. /Komolyan kísérőm felé fordulok./ A múlt nem érdekel, én a jelenben élek a jövőnek. Most csak azt tudom, hogy ki szeretnék lenni. És tudja mit, Arich? Ennek semmi akadálya. Itt - bármilyen meglepően is hangzik - szabad vagyok.

(118)

[Arich]

/Miután egy szemöldökemelintést követően talányosan elmosolyodok, mindössze egy/
- Úgy is lehet mondani.
/hagyja el ajkaimat válaszul Virág kérdésére. Rövid és homályos válaszom elegendőnek bizonyulhat +Ez tipikus vámpírbeszéd lenne? Titkainkat megtartjuk magunknak, s csak sejtetünk dolgokat?+, hiszen mialatt sétálunk, magába mélyed. Ezt követően rezzenéstelen arccal fogadom a meglepőbbnél meglepőbb kinyilatkoztatásokat.
+Hogyhogy nem emlékszik a múltjára? És miért nem zavarja? Meg úgy egyáltalán... Valamitől Elizabeth jut róla az eszembe... Hogyhogy csak így elfogadja a dolgokat, ahelyett, hogy igyekezne a mélyére túrni a titkoknak?+
Fejcsóválási kényszeremet megtartom magamnak, ehelyett bizalmas-tréfás +érti, ahogy akarja+ hangon, újabb elbűvölő mosollyal kísérve teszem fel következő kérdésemet, amely segíthet az ismerkedésben... De legalábbis az időtöltésben./
- Miért, ki szeretne lenni?
/Pillantásom, mellyel kísérem, igyekezetem szerint kecsegtető, mintha ismerném a titkot, ami bármily válasz esetén lehetővé tenné, hogy segítséget nyújthassak. +Elvégre az érdeklődést fent kell tartani...+/
(144)

[Laila Finisse]

/Arich titokzatos válaszára csak egy mosollyal felelek, majd folytatom utamat mellette haladva. Megint elrévedek, de egyszerűen nem tehetek róla, a Ros-zal átélt események megérintettek, és most valahogy csak Skarlát Rózsa jut eszembe mindenről.

Rápillantok a kísérőmre, majd pironkodva válaszolok neki:/

- Anya.

/Szabad kezemet szeretetteljesen méhem fölé helyezem, miközben elbűvölten figyelem a hasamat. Egy életet hordok a szívem alatt./

- Bár előtte talán feleség szeretnék lenni /kacagok fel jóízűen, majd a vámpírra emelem tekintetem, hogy kifürkészhessem arcát szokatlan válaszaim miatt. Egészen kedvelem. Kár, hogy szóba se jöhet. Gyakorlatilag már férjes asszony vagyok - még ha nem is hivatalosan./

(119)

[Arich]

/Igyekszem türtőztetni magam, de sajnos minden igyekezetem kevés... Nemes egyszerűséggel fogalmazva leesik az állam./
- Anya? /Szemem, szám csak egy pillanatig marad kerek, aztán máris a szokásos, jókedélyű mosolyra húzódik./ Nem azért, hogy okoskodjak, de attól tartok Max herceg ez ügyben nem nagyon fog tudni segíteni. Hacsak nem valamiféle másodhegedűs, vagy egyéb külső segítség közreműködésével. /Vállamat szolidan megvonom, mint akinek minden mindegy, valójában azonban eltűnődök egy kissé. +Nemzővé válhat egy vámpír, na de apává... a szó klasszikus értelmében tudomásom szerint egyáltalán nem lehetséges a dolog. Vagy hiányos lenne tudásom? Úgyis kijavít, ha tévedek...+/
- Feleség? Na igen, abban már könnyebben zöld ágra vergődhet hercegével. Ha jól tippelek, az eljegyzés már meg is történt... Vagy nagyot tévednék? /Mosolygok, aztán fejemhez kapok./ Bocsásson meg, hiszen most említette, hogy nem igazán emlékszik...
/Miközben szabadkozok, gondolataim meglódulnak./
+Vajon erre kellene ez a nő Maxnek? Vámpírrá teszi, mielőtt megszülne, hogy a gyermek örökölhesse a vámpírképességeket? Micsoda ördögi kísérlet...+

(145)

[Laila Finisse]

/Kérdéseire csak egy csendes mosollyal válaszolok, majd mellkasomon gyengéden összefonom kezeim. Hosszú, sötét hajam jobb kezemmel elkezdem csavargatni, miközben Arich tekintetét keresem./

- Már csak idő kérdése, és összeházasodunk, igen /mosolygok a vámpírra kicsit elpirulva, örömmámoros hangon. Közben persze kétségnek merülnek fel bennem, és elhatározom, hogy a legközelebbi Maxszal való találkozáskor megpróbálom finoman az értésére adni szerelmemnek, hogy itt az ideje elvennie engem.

A folyosón haladva most megállok, és a kőpárkányhoz lépek, ahonnan le tudok tekinteni a belső udvarra. Pásztázom a tájat, mélyeket lélegezve az éjszakai levegőn. Arcomat a hold felé fordítom./

- Szeretek itt lenni. Jó itt.

(120)

[Arich]

- Nem csodálom. /Mosolygok a lányra, majd látványosan én is mélyeket szippantok a levegőből. Nem mintha annyira nagyon lenyűgözne maga az illat, de igenis kellemes emlékeket idéz. Mikor még jól esett belélegezni a többféle illattal terhes levegőt... Mostanra kissé megváltozott az értékrendem. Beazonosítom, különválasztom, analizálom, de egyetlen igazán érdekes illatot sem sodor felém a lágy, hűvös szellő. Különféle növények zöld szaga, a hűvös, kissé harapóssá váló levegő közelítő télszaga, valahol még mintha egy puha, tollakkal bélelt fészek is leledzene. De sehol a nyálképzésemet beindító vér zamata. Nem meregetem hát tekintetemet a távolba, inkább társnőmhöz fordulok./
- Mielőtt megfeledkeznék róla, előre is sok boldogságot. /Mosolyom továbbra is változatlanul ragyog, miközben gondolatban be is fejezem a mondatot +Ha igaz, amire gondolok, szüksége is lesz a jókívánságokra.+/
- Eldöntötték már, hogy mikor lesz a nagy esemény? Vagy hogy mikor jelentik be? Esetleg már meg is történt volna, csak én maradtam le a legújabb hírekről?

(146)

[Laila Finisse]

/Belenevetek a levegőbe. Kicsit már hűvös van, talán fázom is egy csöppet, de valahogy most minden kellemesnek és idillinek hat. Arichra emelem mélybarna tekintetem, majd továbbra is fenntartom ragyogó mosolyom./

- Mindenről időben tájékoztatom majd, ezt megígérhetem. Főleg, hogyha az este is tökéletesen alakul. Bízok magában /kacsintok szinte pajkos vigyorommal./ A jókívánságot pedig köszönöm. Jól esik.

/Arcom ismét a fényesen ragyogó hold felé fordítom, és elmerengek fehér sugarában. Vajon szabad vagyok most? Vagy rab? Hisz itt élek, itt zajlik le életem minden mozzanata, és bár nem vágyok másra, mégiscsak mintha tilos lenne elhagynom ezt a kastélyt. Bár ki tudja? Annyi, de annyi kérdésem van! Max, merre vagy...?/

(121)

[Arich]

- Megtisztel. /Bólintok, egyszerre nyugtázva az ígéretet és hogy elsődleges célomat már elértem, mivel nem óhajt sikítva elmenekülni a közelemből. +Pont tőlem? Hisz tőlem nincsen miért tartania... De legalább ezt már ő is belátja.+ További hebegését elnéző mozdulattal hessegetem odébb, mint valami szóra sem érdemes apróságot, elvégre az is. +Ennyit csak megtehetek azért, hogy jó érzéssel menjen végzete elé. A gazda is jól tartja a hízót, amíg le nem vágja...+
Kis ideig némán élvezzük a holdsütést, majd mielőtt túl hosszúra nyúlna a csend, újból szóra nyitom számat./
- Javítson ki ha tévednék, de jól tudom, hogy nem a mai este lesz a bál éjszakája, ugye? Pusztán csak azért kérdem, mert úgy veszem ki szavaiból, arra készül, hogy még a ma este elmegyünk táncolni. Persze /mosolygok rá megnyerően/ ettől függetlenül nincsen akadálya, hogy ilyen módon múlassuk az időt, azonban attól tartok, ha a rendezvény mára lett beharangozva - noha még a meghívót sem kaptuk kézhez - számomra még szükséges egy gyors ruhaváltás. +Meg persze előtte még a vásárlás... De legalábbis a kölcsönzés is.+

(147)

[Laila Finisse]

/Arich szavaira csak megvonom a vállamat./

- Ahogy mondtam, még mindig nincs semmilyen információm se az alakuló bálról azon kívül, hogy vámpírok tartják, és hogy Max helyett Ön fog kísérni engem. /Végignézek magamon./ Valóban, nekem se ártana egy alkalmasabb öltözék. Nem szeretném, ha prédaként kezelnének. Tudom, nem illik senkit se beskatulyázni, de jobb félni, mint megijedni. Ezért inkább eltüntetem a vért a ruhámról. Én nem leszek senki prédája sem. Mellesleg, hogyha a megfelelő ruházatra vágyik, szerintem megoldhatom, hogy hozzanak Önnek valami kényelmesen elegánsat. Itt bőven sok forrás áll a lehetőségemre.

/Elmosolyodok. Valami azt súgja, mindig is gazdag leány voltam. Talán egy előző életben, de már akkor is az ehhez hasonló luxushoz voltam szokva. Hiányzott. Gyűlölöm a mocskot, és jó tisztaságban lenni. Még ha ilyen átkozott, romlott lelkek között vagyok, akkor is. Itt érzem magam otthon.

Felsóhajtok./

- Remélem, minél hamarabb tájékoztatnak minket. Idegtépő ez a tudatlanság.

(122)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

/Mintha csak Laila szavai idéznék meg hamarosan észreveszitek a holdfényben közeledő sápadt női alakot. Hófehér ruhája és rajta a drága kék ékkövek magukra vonják a figyelmet, mégis a nő vérvörös tekintete az, ami a legfényesebben szikrázik az éjszakában.
Nyugodtan sétál oda hozzátok, mint akinek a világ minden ideje rendelkezésére áll. Tartása légiesen könnyed minden léptéből egy ragadozó kecsessége sugárzik, habár a hatalmas ruhaköltemény amit visel jelentős súlyt képvisel. Az illata hamarabb elér hozzátok mint ő maga, valami émelyítően és egyszerre kellemesen édes aroma amely összefonódik a krizantémok illatával.
Amikor megáll előttetek végigmér titeket, majd két gyönyörű és hozzá hasonlóan kecses fekete borítékot nyújt felétek./
- Vérerdő Virága és Arcih, ha nem tévedek, igaz? Az én nevem Siren, azért küldtek, hogy segítsen önöknek felkészülni a bálra, ami ma éjfélkor veszi kezdetét. /csak ennyi mond.
Ha kinyitjátok a fekete borítékokat, amelyekre a friss vér színét idéző tintával írtak a neveteket egy elegáns meghívót találtok benne vastag és drága díszes papírra nyomtatva, melyben meginvitálnak titeket a ma éjfélkor kezdődő "véresen jó" mulatságra./

[Arich]

/Az érkező nőt egy biccentéssel üdvözlöm, majd átveszem a borítékot egy mosollyal érkező/
- Örvendek
/kíséretében. Nem tudom türtőztetni magam, hát kinyitom a levelet, s a benne olvasottakra válaszul kérdőn felvonom szemöldökömet./
- Ez komoly?
/Kérdésem egyszerre szól társnőimnek, az éjszakának és magamnak, azonban tekintetem Virágra siklik, mintha gondolataimat közvetítetni tudná. +Pont ettől tartottam. Miféle összecsapott hacacáré lesz ez?+/
- A világért sem sérteném meg leendő házigazdánkat, /pillantok a másik hölgyre/ de kissé késői értesítés ez ahhoz, hogy a megfelelő felkészüléssel tiszteljük és köszönjük meg figyelmességét. Mindazonáltal /mosolyodok el, miközben a borítékot tartó kezemet magam mellé engedem/ részemről nincsen komolyabb akadálya, hogy részt vehessek a rendezvényen. A felkészülésben viszont minden segítséget és tanácsot szívesen veszek. /Szívélyes mosolyom egyformán ragyog a hölgyekre, mielőtt ábrándos sóhajjal zárnám mondandómat./
- Jóideje az első bál, amin részt venni szerencsém lesz.

(148)

[Laila Finisse]

/Szavaimra egy női alak rajzolódik ki az éjszakában, aki a későbbiekben Sirenként mutatkozik be nekünk. Úrhölgyi biccentéssel köszöntöm, majd én magam is - Arich példáját követve - felnyitom a borítékot. Szemöldökömet felhúzva nyilvánítom ki nemtetszésemet a késői tájékoztatás miatt, s egy lopott pillantás kíséretében társammal is megosztom felháborodásom. Igen, pontosan erről beszéltünk korábban. A vámpír szavaira, melyben udvariasan kifejti, hogy későn érkezett a meghívónk, elégedetlen fejjel rábólintok, mintegy megerősítve a férfi véleményét az én részemről is./

- Kedves Siren, ez esetben akkor meg is kérném, hogy kezdjük el a kezdő lépéseket /mosolygok hideg bűbájjal a vörös szemű hölgyre./ S mivelhogy énnekem is mondhatni ez az első bálom /pillantok kedvesen Arichra/, remélem, megfelelően fel fog tudni minket készíteni. Javaslom, ne is késlekedjünk többet.

/Nem, egyáltalán nem unszimpatikus számomra ez a hölgy, tényleg nincs vele semmi bajom. Csak magát a szervezést tudnám leminősíteni. Dacom nem a lány ellen, hanem ezen méltatlanság ellen irányul, miszerint semmibe vesznek minket azzal, hogy ilyen későn értesítenek minket. Gőgös tartásom valóban csak ennek köszönhető./

(123)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

/Siren csak hűvös rubin pillantással néz rátok és először Arich a te szavaidra válaszol./
- Nos azt hiszem helytelen a döbbenetük. Illetve úgy pontosabb, hogy hiányos ismereteik alapján nem képesek reálisan megítélni a kialakult helyzetet. Valóban kissé későn figyelmeztették önöket, de ez messze nem a rendezők hibája. A bált már hónapok óta szervezzük, azonban Maximiliam Herceg csak tegnap értesített minket, hogy szeretné, ha a társa is részt venne a bálon. Mire megfelelő partnert találtunk neki és elkészítettük a meghívókat és az önök ruháját... és el is jutottunk a mostani időpontig. /mondja hűvös eleganciával./

- De én sem szeretném, hogy késlekedjünk, így is igencsak le vannak maradva. Kérem kövessenek, elvezetem önöket az öltözőbe, megmutatom a ruháikat.
/Ezzel meg is indul és egy ízléses szalonba vezet titeket, ahol már két próbababán láthatjátok is a ruháitokat./


- Ez itt a hölgyé, a másik pedig az úré. /mondja el teljesen feleslegesen, és közben a ruháitok felé int./

[Arich]

/Siren pirongatását alig észrevehető ajakbiggyesztéssel hallgatom, hiszen mindezen megjegyzések igazából nem nekem szólnak. Végül sértettségemet egy mosoly fújja el, amit megnyerően a nőre villantok./
- Megbocsásson kedves, sosem a küldönc a hibás. /+Értse magára, avagy ránk... Egyre megy. A lényeg, hogy emlékeztessem, a konfliktus igazából nem köztünk áll fent.+ Mondandóm közben pillantását elfogva lelki kezeimmel szolidan kisimítom esetlegesen felhorgadó haragját, olyas lágy gesztussal, mintha csak egy, az arca elé hullott hajszállal tenném mindezt. Ténykedésem vélhetően sikert von maga után, +Vagy csak ennyire nem érdekli, milyen viszonyt építünk ki, amíg a feladatát teljesíti. Egyre megy.+ mindenesetre rövid úton elvezet minket egy újabb szalonba. Helyeslő biccentéssel jelzem, a számomra kijelölt ruhaválasztás elnyerte tetszésemet. Virágra pillantva felmérem az ő reakcióit is, majd egy újabb pillantással valami paravánt, vagy egyéb, illedelmes átöltözést lehetővé tévő egyéb megoldást keresek./

(149)

[Laila Finisse]

/Sarkomon billegve várom, hogy végre elinduljunk. Mikor ez a varázslatos, várva-várt pillanat végre elérkezik, kissé sértett, de izgatott arccal vetem magam az előkészületek közé.

Siren bevezet minket egy kellemes terembe, és én ismét megjegyzem magamban, hogy hitetetlenül bosszantó, hogy nem ismerem a saját otthonom. Ezt is meg kell majd említenem Maxnak, hogyha végre megint találkozunk majd.

Elégedetten sóhajtok, amikor megpillantom rubintvörös ruhámat. Remélem, jó lesz rám, remélem, jól fog állni. Bár rajtam szinte minden tökéletes - mosolyodok el.

Ahogy Arich, úgy én is megkeresem a helyet, ahol felölthetem magamra ruhakölteményemet, majd a hajamat és a sminkemet is elkészítik. Remélem, Siren segítségemre siet, azonban, ha ez nem történik meg, elegánsan szólok neki./

(124)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

/Siren mutat Arichnak egy kis oldalsó szobát, ahol felöltözhet, majd egy másikat Lailának, akinek miután elkészült gyakorlott mozdulatokkal nekiáll elkészíteni a frizuráját a sminkjét és eligazítani a ruhát.

Amikor mind a ketten elkészültetek, akkor visszatér veletek a kis szobákból a nagyobba, ahová először érkeztetek./
- Remek, gyönyörűek. Talán kezdjük az alapoktól. Milyen tánci és társasági alapismeretekkel rendelkeznek? Kérem válaszoljanak pontosan, ennek alapján tudom mennyi továbbképzésre lesz szükség. /mondja hűvös nyugalommal./

[Arich]

- Valóban gyönyörű. /Bukik ki belőlem a hangos, vágyakozó-elismerő sóhaj, ahogy meglátom Virágot a ruhájában. +Sosem árt a bók, pláne, ha őszinte... Még ha egy kissé el is túlzom a hatást.+/ Egy jó ruha bárkin jól mutat, de ön, kedves még egy egyszerű zsákruhát is ruhakölteménnyé lényegítene át. Ebben a toalettben pedig egyenesen lenyűgöző. /Mosolygok rá elismerően egy meghajlást követően, majd a kimért tartással álldogáló Siren felé fordulok./
- Mint arról bizonyára értesítették, az elmúlt, kvázi ezer évben nem nagyon volt alkalmam követni a szokások változásait. Viszont úgy nagyjából a huszadik-huszonegyedik századi etikettel, szalontáncokkal tisztában vagyok. Azóta mi minden változott?

(150)

[Laila Finisse]

/Siren ügyes kézmozdulatait elismerően nyugtázom, és mielőtt még visszatérnénk a szobába, megszemlélem magam a tükörben. A csodás vörös anyag forró szeretőként öleli körbe törékeny testemet (ezzel a fránya csípővel igazán lehetne végre mit kezdeni!), sötétbarna, szinte már ében lokniaimat segítőm laza, elegáns kontyba igazította./

- Köszönöm, Siren, remek munkát végzett! /dicsérem meg a hölgyet, majd kényelmes magassarkú, vörös cipőmben kitipegve visszaérkezem a szalonba.

Arich szavaira enyhe pír önti el arcom, de cserébe én is végigmérem./

- Azért Ön sem panaszkodhat /mosolygok a vámpírra, majd Sirenhez fordulok./ Elméleti tudással ugyan rendelkezem, de a gyakorlatba még nem sikerült átültetnem a tapasztalataimat. Ezért az lenne a legegyszerűbb, hogyha teljesen elölről, az alapoktól kezdenénk. Ne görcsöljünk az idő miatt, biztos vagyok, hogy gyorsan beletanulunk a dolgokba.

(125)

[Caridwen]

*Arich & Laila*

- Nos a szalontáncok maradtak a régiek, elvégre azok A szalontáncok. Ellenben mi egy kissé egyedibb stílusokkal is bővítettük a felhozatalt. Tudja vannak igényei az olyanoknak, akik már azelőtt éltek, hogy kitalálták volna a szalontáncokat... /pillant rátok.
Aztán kecsesen int, hogy álljatok párba./
- De röviden bemutatom a három legfontosabb táncot, aztán rátérünk majd az etikettre.

/Ha beálltok magyarázni is kezd, néha megmutatja ki hová lépjen, vagy javít néhány tartáson. Nem egyszerű a szalontáncok, a reneszánsz korabeli mozdulatok és mintha valami árnyalatnyi modern vonulat különös egyvelegét próbálná mutatni nektek. Nem olyan borzasztó nehéz, azonban nem is a legegyszerűbb tánc.
Jó egy óráig magyaráz és javít és csak akkor szólal meg./
- Nos nagyjából jó lesz. Az első egy körtánc volt, ott elvileg párt fognak mindig cserélni, a másodikban a saját párjukkal maradnak, a harmadik pedig egyéni, amit mint látták egyedül táncolnak. A többieket követve tudni fogják melyik jön éppen, de nem fontos mindig táncolni, csupán úgy gondoltuk kellemesebb úgy önöknek, ha nem idegen ez a közeg is.