Nekromanták fellegvára

[Alyara Nirois]

Kissé távolabb a várostól, de még hozzá tartozva áll egy komplett kis város, illetve csak egy hatalmas vár.
Errefelé már gyakrabban fölszakadozik a sűrű felhőzet, de csak éjjelenként, hogy az ezüstös holdfény még hátborzongatóbbá tegye ezt a különös kis világot. Az itteniek arcán valami különös hidegség látható, valami dermedt düh. Néha a vámpírok is ellátogatnak a várba, de csak ritkán, mert láthatóan nem látják őket szívesen.

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Laila Finisse]

*Előzmény*

/Mintha megint egy kicsit más ember lennék. Különös dolgokon vagyok túl, ilyenben még sosem volt részem korábban - pedig már jó sok mindent kipróbáltam az életemben. Sosem gondoltam volna, hogy amit átélek, az lehetséges.

Amikor valakinek a lelke megérinti a tiedet... nincs arra szó, hogy az milyen érzés. Egy pillanatra elhagytam a testemet, hogy Max-szel táncolhassak az égi mezőkön.

A porhüvelyem kicsit megszenvedte az előző éjszakát. A nyakamon és a combomon sebek éktelenkednek. Nem tudom, hogyan is győzte le a félelmemet ez a férfi, hiszen még mindig rettegek a vámpíroktól. Ám ő más. Az ő harapása nem fájt, sőt! Hihetetlenül élveztem!

Most pedig kiélvezem ezt a csendes pillanatot. Szeretem, amikor hozzám ér, szeretem, amikor törődik velem./

- Hm... /sóhajtom elégedetten mintegy válaszként a kérdésére, majd elkezdtem simogatni kócos kis fejét./ Boldog vagyok, szerelmem.

/Önfeledten mocorgok egy kicsit a párnák között, aztán elégedetten lehunyom szemeim. Nem törődök többé semmivel. Egyetlen dolgom van ezután: kihordani a gyermeküket./

(84 + 20 költözés miatt)

[Caridwen]

*Laila*

- Ezt örömmel hallom kedvesem... ugyanis én nagyon régen nem voltam ilyen boldog. /mosolyog rád önfeledten.
Kis ideig még ott fekszik melletted, fejét a hasadon nyugtatja, a bőrödön érzed egyenletes lélegzetét és a mellkasodban érzed a szíve egyenletes dobbanásait.
Egy örökkévalóság vagy csak néhány perc telik el ebben a boldog mozdulatlanságban, aztán Max kicsusszan az ágyból, nyújtózik egyet, majd nekiáll felöltözni. Sápadt bőrén aranyos táncot lejt a vastag sötétítőfüggönyökön beszűrődő napfény.
Amikor felvette a ruháit, akkor fordul újra feléd, az arcán lusta elégedett mosoly ül./
- Szívem szerint minden percem veled tölteném kedvesem, de sajnálatos módon hív a kötelesség.
/Visszasétál az ágyhoz és csókot lehel a homlokodra, majd csettint egyet, mire az ajtó résnyire kinyílik és egy különös macska sétál be rajta.
Az állat leül a földön és okos szemeivel először Maxra, majd rád pislant. /
- Vérerdő Virága, ő itt Larva, az én öreg barátom. Elkísér bárhová mennél a várban, és ha szükséged van valamire még, akkor mond neki, ő majd gondoskodik az igényeidről. /mondja nyugodtan, majd még egyszer hosszan megcsókol, majd elindul kifelé.
Megpaskolja a macska fejét is, aztán az ajtóból még int és kecses alakja ezek után eltűnik a szemed elől.
Larva ekkor felugrik az ágy végébe és félre billentve különös fejét néz rád. Aztán viszketést érzel a szemed mögött, habár nem tart soká, és egy idősebb nő hangját hallod meg a fejedben./
- Üdvözlöm Úrnőm, mire van szüksége? Esetleg ha van kedve követhetne az ebédlőbe egy kellemes könnyed reggelire. Vagy a medencéhez is kimehet később fürdeni, ha úgy tartja kedve. De a filmválasztékunk is igen széles, ha érdekli valami.

[Laila Finisse]

+ Milyen szép, ilyenkor reggel. Milyen békés, milyen csendes! /ezekkel, és ezekhez hasonlatos gondolatokkal a fejemben figyelem, ahogy Max felöltözik. Amikor közli, hogy elszólítja a kötelesség, szomorkásan bólintok egyet, hiszen amit muszáj, azt muszáj. Korábban nem érdekelt volna a törvény, sem a felelősség, de most, hogy már vele vagyok, úgy érzem, ebben is változtam. Megkomolyodtam.

Még én is adok neki egy gyors csókot, mielőtt elmegy, aztán csak bámulok utána. Igazából ekkor veszem észre a macskát is.

Először csak pislogok egyet-kettőt, nem egészen fogom fel a macsek ábrázatát. Kicsit beteg volt az, aki ilyenre alkotta.

Viszket a szemem azon az idegesítő fajtán, amikor egyszerűen sehogy sem tudod megvakarni, ezáltal el sem múlik. Mielőtt azonban kicsaphatnám a hisztit, Larva megszólal./

- Először is lefürödnék, aztán belebújnék valami kényelmesbe /mondom csendesen némi elégedettséggel a hangomban./ Aztán következhet a reggeli.

(105)

[Caridwen]

- Igenis hölgyem, ahogy parancsolja. Kérem kövessen. A fürdőköpenyt és a törölközőt a szekrényben találja. /üzeni továbbra is az elmédbe a macska.
Ha átöltözöl, majd követed őt, akkor alig pár métert kell menned fürdőköpenyben a folyosón és máris eljuttok egy fürdőszobába ami kellemesen meg van világítva és a szinte bódító, ám inkább elandalító rózsaillat lengi be a helyet./

- Itt vagyunk hölgyem. A fürdőolajok és balzsamok a kis szekrényben vannak. Most magára hagyom. Az ajtó előtt fogok várakozni, szóljon, ha szüksége van valamire. Még egy kis idő, mire elmegyek a ruháiért, addig is fürödjön le, aztán kint leszek. Esetleg még valami?
/Ha másra már nincs szükséged, akkor a macska távozik és magadra maradsz a kellemes helyiségben./

[Laila Finisse]

/Feltápászkodva az édes emlékekkel bódító ágyról még nyújtózok kicsit, mielőtt odalépek a Larva által megjelölt szekrényhez kivenni a fürdőköpenyt. Az anyag lágyan omlik testemre, mint ebben a kastélyban eddig szinte bármi. A törülközőt kivéve eszembe jut Rose. Vajon jól van? Azóta nem láttam, hogy Max-szal visszajöttünk a fellegvárba.

Elhagyom a szobát, és a macskát követve elérkezek a fürdőig. Kellemes a helység, és hogyha jól értelmeztem a dolgokat, akkor a későbbiekben nem kell majd lemondanom az itt nyújtott luxusról. Mélyen magamba szívom a rózsaillatot, majd kitessékelem a macskát.

Kilépek a lágy köntösből, majd a forró vízbe merülök. A súlyom eloszlik, és én csak lebegek a felszínen. Csukott szemmel merengek mindaddig, amíg Larva vissza nem érkezik.

Tökéletesen boldog vagyok, jól érzem magam. Rég éreztem már ehhez hasonlót./

(106)

[Caridwen]

/Larva nem tér vissza, elvégre azt mondta te menj ki hozzá, ha végeztél, ő nem fog zavarni. Azonban ez nem is számít, hiszen a kellemes meleg és boldogság elandalít kissé és a balzsamosan meleg, illatos vízben akaratodon kívül elszenderedsz.
Az álmod úgy indul, ahogy a többi is, ködös képek, régiek és kitaláltak, ahogy minden álom lenni szokott, olyan, ami eloszlik, ha a reggel homlokon csókol. Azonban egyszer csak minden megváltozik....
Egy kapu előtt találod magad, érzed a kénkő orrfacsaró bűzét, a forróság pedig szinte lenyúzza a bőröd. Füledbe csengenek a kárhozottak sikolyai, amik borzasztó kakofóniában szűrődnek ki a hatalmas kapu résein.... Menekülni akarsz, de láthatatlan béklyók kötnek meg és rángatnak a kapu felé.... egyre közelebb és közelebb..../

- Ébredj szerelmem! /A mentális ordítás eltépi kötelékeid és úgy térsz magadhoz, mint egy haldokló a halálból....
Amint már kapsz levegőt és valamennyire szabályos a lélegzeted észreveszel valami különöset. A rózsaszirmok a kádban elhervadtak körülötted, megfeketedett halott darabkáékban lebegnek körülötted a gőzölgő vízben... A fürdővizedből ugyanis gőz száll fel ott, ahol a víz a bőrödhöz ér... Ahogy veszel egy kétségbeesett lélegzetet a kénkő szaga még ott kísért az orrodban..../

[Laila Finisse]

+ Nem hiszem el, hogy megint egy rémálomba csöppentem /gondolom kétségbeesetten a Pokol kapuja előtt állva. Sikítanék, de kén fojtogat, nem kapok levegőt. Ahogy egyre közelebb kerülök, a kaput őrző démon sárga szemibe meredek a félelemtől tágra nyílt pupilláimmal, és egy égi fénysugarat keresek, ami megment a szenvedéstől./

- Ébredj, szerelmem! /hallom valahonnan távolról, és a Férfi, a szerelmem hangja visszarángat a valóságba.

Amint kinyitom a szemem, az álomhoz hasonló pokoli környezetbe kerülök. Az édes rózsaillat elszállt, helyette még a kén bűze tölti be a levegőt. A szirmok a vízben elhamvadtak, undorító porrá égette őket a bőröm - ami a vizet is kiűzi a kádból.

Amikor eljut az agyamig, hogy gyakorlatilag égek, eszeveszett sikoltozásba kezdek, és megpróbálok kimenekülni a kádból. A vizet kipocsolom, és lelépve a csúszós csempére elterülök a földön. Fáj./

(107)

[Caridwen]

/Sikoltozásodra feltárul az ajtó és a különös ábrázatú Larva robban be rajta, nyomában egy ékkövekkel diszített ruha lebeg be.
a macska odasiet hozzád és orrával megböki a kezed. Nyugalom árad szét a testedben, és a fájdalom is enyhül egy kicsit. Még mindig szorongatja a torkod az átélt emlék, de már képes vagy tiszta fejjel gondolkozni./

- Mi a probléma úrnőm? /érdeklődik aggodalmasan a macska.
/Leül melléd és az egyik mancsával lesöpör a testedről egy rózsaszirmot... egy teljesen ép és tökéletes rózsaszirmot... olyat, akár az összes többi szerteszét szórva a fürdőszobában....
Ha beleszagolsz a levegőbe érezheted még a balzsamos és kellemes rózsaillatot is..../

- Úrnőm? Minden rendben? Hozzak segítséget? Szüksége van valamire?

[Laila Finisse]

/Larva beront, és amint megérint, nyugalom árad szerteszét a testemben. Megkönnyebbülten felülök, és körbenézve a szobán megpillantom az ép rózsaszirmokat, beleszagolok az illatos levegőbe./

- Azt hiszem, megbolondultam, Larva /jelentem ki nemes egyszerűséggel, némi kétségbeeséssel a hangomban.

Feltápászkodok, és magamra veszem a csodaszép rózsaszín ruhát, ami kihangsúlyozza bőröm fehérségét és hajam sötét árnyalatát./

- Tökéletes választás /simítom meg a macskát hálám jeléül./ Szeretnék reggelizni, utána pedig... nem is tudom, van valami feladatom? Vagy szabadon ellehetek? Találkozhatnék esetleg valakivel, aki bevezet a tudományokba?

/Minta egy másik nő szólna a számmal. Kedves vagyok, alázatos és... Mióta érdekel engem a művelődés?!/

+ Igenis, érdekelhetne, drága... Érdekel is. Okos leszel tőle, nem ilyen ostoba, buta liba...

/Miközben magammal vitatkozok, várom Larva válaszát. És ráébredek: nagyon jól érzem magam úgy, ahogy most vagyok./

(108)

[Caridwen]

- Ne mondjon ilyeneket úrnőm... biztosan csak a fáradtság teszi. /próbál nyugtatni a macska./

- Valóban álomszép, ám ön olyan benne, akár egy álomból kilépett hercegnő, mintha csak önre tervezték volna úrnőm. /bókol.
Aztán láthatóan elgonolkozik a szavaidon, majd biccent./

- Természetesen. El is vezetem az étkezőbe. A Nagyúrnak volt egy meglepetése az ön számára ám úgy gondoltam majd reggeli után mondom el. A Nagyúrnak ugyan el kellett mennie egy időre, ám nem szerette volna, ha az Úrnőm hiányt szenved a szórakozásban, így engedelmével a vámpírok báljára szerzett önnek egy meghívást és ha minden igaz egy kísérőt is. Ő hamarosan megérkezik, ha jól tudom, és minden bizonnyal jól fog esni az Úrnőmnek egy kissé színesebb és változatosabb társaság, mint jómagam. Most azonban kövessen kérem. Azzal elvezet az étkezőbe./



/Az egész étkezőben egyedül vagy, ám az elegáns helyiséghez mintha hozzá tartozna ez a kihaltság. Larva ahhoz az asztalhoz vezet, ami már szinte roskadásig van pakolva finomabbnál finomabb ételekkel./

- Jó étvágyat úrnőm! Reggelizzen nyugodtan, aztán pár órán belül ha minden igaz megérkezik a társasága. Ezt a könyvet addig is itt hagynám, ha olvasni támadna kedve. /Egy könyv jelenik meg az asztalon, elegáns fekete-vörös kötéssel és a címe alapján a modernebb divattal és a táncstílusokkal és válfajokkal foglalkozik. Ezek után a macska magadra hagy az étkezőben./

[Laila Finisse]

/Fejbiccentéssel köszönöm meg a macska bókját, és megjutalmazom egy ritka mosollyal. Aztán követem őt az étkezőbe, ahol helyet foglalva a kényelmes széken falatozni kezdek. Örülök, hogy végre kimozdulhatok a kastélyból, bár nem örülök a vámpíroknak. Maxon kívül mindegyiktől félek. Rettegek.

De miért is teszem ezt?

Ahogy végiggondolom, egyáltalán nem logikus, hogy félek a vérszívóktól./

+ Biztos valami undorító mocsoklakó tehet róla.

+ Nem szabadna így beszélnem.

+ De a fenébe is, ez hozzám tartozik! Ilyen vagyok!

+ De Max és Tony nem ezt várná el tőlem. Nem érek így fel hozzájuk. Nem vagyok elég tiszta lélek. Mi lesz, ha eltaszítanak maguktól, hogyha nem változom meg? Mi lesz, ha elhagynak, mert csak egy ostoba Barbie-baba vagyok? Hát ezt akarod, Klára?

+ Háh! Kit érdekel ez a baromság? A szerelem örök! Szeretnek engem mind a ketten teljes szívükből! És ha nem így lesz, hát meghalok. Na és?!

+ Arra nem gondoltál még, hogy fájdalmat is okozhatsz? Rengeteg embernek, Klára. Rengetegnek. Az életed értelmetlen, legalábbis jelen pillanatában. Ki vagy te? Vannak céljaid? Miért vagy itt? Ezeken sosem gondolkodtál el? Ez a bajod: mindent hasra ütésszerűen csinálsz. Modortalanul.

- Hallgass! /kiáltom eszeveszetten, és felpattanok az asztaltól. Körbenézek a szobában, és amint megpillantom, odaviharzok a tükörhöz. A tükörképem ugyanolyan, mint én. Azzal a különbséggel, hogy a Pokol kapuja előtt áll, és mosolyog. Csak mosolyog, szemében őrület villan.

Halálra rémülök, sikoltozva visszaszaladok az asztalhoz, és a tányéromat a tükörnek vágom. Aztán a másik tányért is. A gyümölcsöket, a zöldségeket. Mindent, amit az asztalon találok. Ha közben meg is sérülök, nem veszem észre./

- Távozz… tőlem… Sátán! /üvöltöm, mialatt folyamatosan dobálom a már ripityára törött tükröt. A hét év balszerencse már rég legalább negyvenkilenc évvé vált. Egy-két ép része még mindig van a tükörnek. A másik lány velem együtt közelebb lép a peremhez. Teljesen nyugodt, holott én már szinte az ájulás határán vagyok.

Üvöltök, a fejemhez kapok. Megmarkolom a hajam, és elkezdtem tépni. A fájdalom elviselhetetlen, mégsem ébredek föl.

- Nem tudom, mit csinálok, összezavarodtam /motyogom magam elé sipító hangon.

- Lélegezz! /felelem magamnak a saját hangomon, de mintha valaki más mozgatná a számat.

- SOHAAAAA!!!

/Odarohanok az asztalhoz, és kirántom a terítőt az összetört üvegek és tányérok alól. Visszaindulok a tükörhöz, hogy letakarjam ördögi részem, és soha, de kurvára soha többé ne lássam. Szemem vérben forog, vérző tagjaim alig működnek, de azért még megpróbálkozok a lehetetlennel.

Számból hab csordul ki, és fuldokolva megindulok az átkozott nőszemély felé, aki türelmesen várakozik énrám./

- Gyere, Klári, gyere! /szól lágyan, angyali kedvességgel.

A tükörhöz azonban már nem érek el, egy széttrancsírozott gyümölcsön elcsúszok, és beverem a fejem. Halványan még látom, ahogy a vérem kicsorog a padlóra. Pont olyan színe van, mint a gyümölcs vérvörös belsejének./

/Lassan kinyitom a szemem. Először csak valami pirosat látok. A vérem. Igen, a vérem. Mély levegőt veszek, és nyugalmasan felülök. Körbenézek a szobában.

Fölöttem egy tükör ripityára tört, mellettem egy asztalterítő van, közel a kezemhez. A padlón törött üvegdarabok, szétesett gyümölcsök, kifolyt italok. Káosz.

Még érzem az étel meleg, terjengő illatát a levegőben, és ráébredek, hogy halálosan éhes vagyok. Megmozdulnék, de rettenetesen fáj minden tagom, alig van olyan testrészem, ami ne szenvedett volna el valamilyen csapást./

- Larva! /szólalok meg tisztán, érhetően. Türelemmel várom a személyzet felbukkanását, addig is a terítőt vérző tartómra szorítom. Nem pánikolok. Már vége van./

(109)

[Caridwen]

*Vérerdő Virága*

/Amikor a hangod felcsendül a macska mint egy parányi tornádó úgy robog be. Egy macskánál igen nehéz megállapítani, de mintha elkerekednének a szemei, amikor meglátja a véres tombolást, az őskáoszt, ami az étkezőben uralkodik.../

- Nagyságos úrnőm, minden rendben van? /érdeklődik aggodalmasan, majd odasétál hozzád és megbök az orrával. Érzed ahogy a fájdalmaid enyhülnek és a sebeid is gyógyulásnak indulnak. Pár percig így marad, amíg teljesen meggyógyulsz, már csak az eddig kiömlött vér szennyezi a bőröd.
Ezalatt cselédek hada siet be elegáns egyenruhában és áll neki egy pisszenés nélkül eltüntetni a káoszt./

- Úrnőm? Szüksége van valamire? /érdeklődik még mindig aggodalmasan a kissé fáradtnak tetsző macska./

[Laila Finisse]

- Köszönöm a segítséged, Larva. Ne haragudj, hogy iderángattalak. Összetűzésbe keveredtem valakivel... /mondom csendesen, aztán még egyszer megsimítom a macskát, mint ahogy a fürdőszobában tettem./ Már látom, hogy Max miért kötődik hozzád annyira.

/Felállok a földről, lesöpröm magamról a törmeléket. A törött tükörbe tekintve megnyugszom. Újra önmagamat látom. Vérerdő Virágát.

Az asztalról felveszem a piros könyvet, leülök egy székre, miután már elmentek a cselédek. Elkezdem lapozgatni a könyvet, főleg a modern táncra koncentrálva, hiszen bálba megyek, meg kell tanulnom a pontos etikettet.

Hogyha van étel az asztalon, elkezdek falatozni, ha nincs, akkor jelezném valakinek, hogy éhes vagyok. Kulturálódva fogyasztom el a reggelimet a vérrel mit sem törődve. Jól néz ki tőle a ruhám. A hajam is ép, kicsit fésülgetem a kezemmel.

Várakozok türelmesen a báli kísérőmre./

(110)

[Arich]

*Előzmény*

/Athos készségesen +Bár egy kicsit elhamarkodottan, hiszen egyáltalán nem mondtam igent a felkérésre... Noha nem kétséges, hogy elvállalom. Adott pillanatban mást úgysem tehetek, s számomra is szükséges végre valami esemény, ami kimozdít a tornyomból.+ vezet a többé-kevésbé megismert ösvényeken, míg végül a város addig csak távolról kezelt részébe érkezünk. A hely és a róla hallott rövid felvilágosítás - nekromanták gyűjtőhelye - baljós érzéssel tölt el, ugyanakkor megacélozom magamat. +Ha egy herceg "lelki párja'", akkor több furcsaságra is fel kell készülnöm, mint hogy a nekromanták között találom. Talán ő is egy közülük... Netán ő irányítja őket. Ki tudja?+
Rossz érzésemet elemezgetve-boncolgatva követem Athost, aki végül hosszas kanyargás után elvezet végre egy bizonyos ajtóhoz, amin az eddigiekkel ellentétben már nem lép át./
- Megérkeztünk. Az ajtó mögött várja a hölgy. /Mármár magamra hagyna, boldoguljak, ahogy tudjak alapon, azonban egy finom mosoly és egy hangsúlyos pillantás elegendő ahhoz, hogy megállítsam fordultában./
- Ha lennél olyan kedves és bejelentenél...
/Hogy gesztusa, amit félbeszakítottam, önnön tudatlanságából, avagy Valentina utasítására történt volna, különösebben nem érdekel. Számomra elegendő annyi, hogy enyhe zavart rajtakapottsággal az arcán hebeg valamit, majd pár könnyed, ám hangos, érkezésünket jelző koppanás után nyitja az ajtót, s belépve hangos szóval hirdeti kilétemet./
- Vérerdő Virága kisasszony, engedje meg, hogy bejelentsem Mesterem, Valentina asszony küldöttét, Arich del Contiago urat!
- Köszönöm. /Mormolom mellette elhaladtomban, miután bebocsáttatást kapok./ És Athos... /Fordulok vissza felé./ Kérlek, a továbbiakban ne felejtsd el használni a csengőt, amit még a mai nap felszereltetsz a Tüskémben.
/Szúrásom csendes, hisz elvégre csak kettőnkre tartozik, viszont pillantásom, amivel kísérem, már más számára is nyilvánvaló lehet, hiszen a fiú arcán újabb zavart fintor fut át. Nem időzök rajta sokáig, tekintetem máris a szobát uraló, különös díszítésű ruhában könyvet olvasó hölgynek szentelem.
Ismerős a látvány, mégis, egész két másodpercig nem is tudom hova tenni, de aztán ahogy gondosan arcomra igazított, udvarias mosolyom leolvad arcomról, kibukik belőlem a meghökkent kérdés:/
- Klára?

(136)

[Caridwen]

*Laila és Arich*

/Laila neked természetesen hoztak újabb adag ételt, hiszen az előzőből szinte semmi nem maradt, és az étkezőt is teljesen rendbe rakták, ám a ruhádat nem bántották, talán nem akartak megérinteni. Larva is elmegy egy kis idő után, ha már nincs szükséged semmire, de megjegyzi, hogy a szomszéd helyiségben lesz, ha hívatnád. Aztán rövid idő után befut a kisérőd, akit felismersz ugyan, de miért érdekelne ő? Hiszen Klára már elveszett, te már más vagy, egy jobb és okosabb nő annál a Barbie-nál.

Arich Athos végül magadra hagy, habár látod, hogy lángol az arca, habár a csendesen ücsörgő nő jobban lefoglalja a figyelmed, mint a vérszolga./

//Nos most hagylak titeket futni néhány kört, ha bármilyen njk-t hívtok, akkor majd közbeírok, de most játszatok. //

[Laila Finisse]

/Csendesen falatozok az ételből, miközben békésen olvasgatom a könyvet. Minden lépést elraktározok, hogy a későbbiekben fel tudjam használni a táncparketten. Nevetséges, de mégis úgy érzem: az elméleti tudásomat egy pillanat alatt át fogom tudni ültetni a gyakorlatba./

- Vérerdő Virága kisasszony, engedje meg, hogy bejelentsem Mesterem, Valentina asszony küldöttét, Arich del Contiago urat! /hangzik egy férfi szájából. A bemutatottra emelem mélybarna szemeim, kedves érdeklődéssel. Arcomra barátságos mosoly ül ki.

A férfi ostoba kérdésére csak megrebben a szemem csodálkozást tükrözve, de ugyanolyan magabiztos maradok./

- Nem, tisztelt Arichom. A nevem Vérerdő Virága. Szólítson Vérerdőnek vagy Erdőnek, esetleg Virágnak, amelyiket jobbnak látja /mondom továbbra is magabiztos, határozott hangon, majd kezemmel kecsesen rámutatok a velem szemben lévő székre./ Esetleg óhajt valamit? Biztos tudnának Önnek is biztosítani valamit.

(111)

[Arich]

/Pár pillanatba telik, mire feldolgozom a hallottakat, ezalatt érzem, rezdületlenül igyekszem magamba szívni minden rezdülését. +A hangja, megjelenése ugyanaz... Azonban a stílusa, hanghordozása... Őszinte örömömre tényleg más. Hogy is van a mondás? Mindenkinek van valahol egy hasonmása....+ Mosolyom, mely újfent arcomra kúszik egyszerre szól a megkönnyebbülésnek és az udvariasságnak, s miközben biccentéssel nyugtázva a gesztusszintű hellyel kínálást leülök a jelzett székre azért biztos, ami biztos, lesem az árulkodó jeleket, ha netán valamiféle számomra ismeretlen tréfa állna a dolog mögött./

- Köszönöm, pillanatnyilag semmiféle különleges igényem nincsen.

/Villantom barátságos, visszafogott arcomat, miközben szemügyre veszem a nőt ölelő fényudvart. +Egyszerű halandó???+ Értelmezem a Valentinától tanultak alapján a látott halovány sugárzást. +Nem kellene legalábbis valami erőteljesebb fénnyel rendelkeznie, ha már nekromanta? Netán... Képes lenne rejteni az erejét? Egy egyszerű halandó nem lehet egy herceg "lelki társa"... Nyilván van benne valami különleges, csak még nem nyilvánvaló.+ Zárom az eszmefuttatást magamban, hogy verbális úton igyekezzek kideríteni róla valamit./

- Mindössze azzal a szándékkal érkeztem, hogy kicsit tájékozódjak, ismerkedjünk a bál előtt. Ha már Max herceg nem lehet jelen és így engem ért a tisztesség, hogy társasága lehessek az eseményen.

/Mosolyogva, tiszteletadással biccentek a jelen nem lévő ismeretlen tekintélynek, ami közvetve átsugárzik a nőre is, aztán a kötelező köröket letudva, megnyerőnek szánt szemöldökemelintéssel igyekszem pillantását elkapva feltenni a lényegi társalgást megindító kérdést:/

- Szóval, kedves Virág, ha már megengedte, hogy így szólítsam, mi az, amit ön vár az eljövendő báltól?

(137)

[Laila Finisse]

/Figyelmesen hallgatom Arichot, közben néhány falatot a számba veszek, és a lehető legilledelmesebben elfogyasztom. Most egy olyan almaszerű gyümölccsel szórakozok, amin alig pár perce megcsúsztam. Szerelmem említésekor apró pír szalad át az arcomon, pont mint az alma belseje. Élvezetesen belé harapok, mielőtt válaszolnék a kísérőmnek./

- Nem is tudom, mindenképpen élvezetes lesz. Talán bemutatnak minket pár nevesebb személynek. Bár én nem igazán számíthatok ovációra. Lehet, hogy Max egy herceg, de én akkor is csak egy halandó vagyok a sok közül.

/Úgy döntöttem, nem fogom a vámpír orrára kötni, hogy mi a legfontosabb feladatom Max és Tony életében. Hogyha világosan rákérdez, természetesen fogok rá válaszolni, de perpillanat semmi köze hozzá./

- Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogyha az este folyamán kicsit furcsán viselkedek, az a félelmemnek köszönhető. Nevetséges az én esetemben, de rettegek a vámpíroktól.

/Mikor megvallom gyengeségem a férfinak, lesütöm a szemem. Félénken tekintek föl rá pár pillanat múlva./

- Elnézést kérek, hogyha bizalmatlannak tűnök. Teljes valómban megbízok a páromban, de a félelmeimet le kell majd győznöm Önnel szemben is.

(112)

[Arich]

/Szabadkozását, félénkségét gáláns mozdulattal söpröm félre a levegőben, majd teljesen érdeklődő, őszintének ható hangon bókolok neki egy aprót:/
- Ugyan már, meglehet, hogy halandó, de minden bizonnyal nem "csak egy halandó"... Elvégre Max herceg tudomásom szerint nem pazarolja figyelmét arra érdemtelenekre. /Mosollyal zárom a gondolatot, jót mulatva csúsztatásomon +Azon túl, hogy herceg, ennél fogva kiemelt képességű, semmit sem tudok róla.+, egyúttal bizalmat, megnyugtatást is sugározva a nő felé, hogy következő félelmét is tompíthassam:/
- Meg vagyok róla győződve, hogy velem szemben nem kell semmitől sem tartania. /Kacsintással zárom pillantásomat, mivel szemeit keresem, s aprót gyengítek félelmén, amit akár felkuncogásomnak is betudhat, amivel eme mondatomat kísérem./ Igyekszek még a szokásosnál is jobban viselkedni... Mégiscsak egy bálról lesz majd szó. /Végképp megnyerő mosollyal zárom rövid lélekápolásomat, hogy más mederbe tereljem társalgásunkat./
- Azt már eldöntötte, milyen ruhában fog megjelenni? A dress code számomra még ismeretlen, de gondolom, a klasszikus white tie megfelelő lesz részemre.

(138)

[Laila Finisse]

/Őszinte, kedves mosollyal fogadom a bókját. Nem is tudja, mennyire igaza van./

- Nem tudom, hogy milyen öltözékben kell majd megjelennem, bár sejtem, hogy ebben kellett volna, ami most is rajtam van. Ám ezt sajnálatos módon valaki tönkretette. Volt egy kisebb vitám egy hölggyel. /Végigmutatok a ruhán, amit saját vérem mocskol be. A karomra és mezítelen talpamra alvadt vér tapad./ Ellenben abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy divatügyi problémáim nincsenek. Majd küldenek valakit, aki ismét felöltöztet /vonom meg a vállam egyszerűen. Aztán csilingelő nevetésemet hallatom./ Hát igen, maguknak férfiaknak nem igazán kell azon törniük a fejüket, hogy mit viseljenek! Szmoking, csokornyakkendő, lakkcipő... ennyi az egész!

/Időközben befejezem a reggelit. Jóllakottan simogatom a könyv borítóját, ami a társadalom krémjébe fog bevezetni. Aztán érdeklődve előrehajolok kissé Arich felé./

- Kérem, meséljen egy kicsit magáról! Szeretném megismerni a kísérőmet.

(113)

[Arich]

/Ahogy felhívja figyelmemet öltözékére, tudatosul bennem, mi is az a különös eloszlású díszítés, ami beteríti nemcsak a ruhát, de bizony bőrének kis részét is. Áldom a szerencsémet, hogy nem is olyan régen - mindössze tegnap - jártam a Templomban, így mindössze csak mosolyom szélesedik, ahogy a kósza illatfoszlányok elérnek hozzám.
Virág kérdésére biccentek, majd könnyedén megvonom a vállamat./
- Hogy is fogalmazott? Csak egy vámpír vagyok a sok közül. +Egy olyanféle, aki tudja, milyen nyegleség white tie dress code mellett szmokingot húzni...+ /Lesújtó szúrásomat kizárólag magamnak tartom meg, célpontja csak szerény mosolyomat láthatja, ahogy ismételten végigmérem./
- Akinek mindössze annyi a célja, hogy ön majd jól szórakozzon. Nem fárasztom a részletekkel, legyen elegendő annyi, hogy egy sajnálatos véletlen folytán az elmúlt időszakban nem volt alkalmam sűrűn részt venni hasonló eseményeken. Így hát igazából jómagam is meglehetős várakozással tekintek az elkövetkezendő rendezvény elé. /Magyarázkodóan megemelt kezemmel oldalt intve el is vágom a társalgás ezen fonalát. Mosolyom újra a régi, bókot kísérő./
- De elég is rólam. Mivel tehetek leginkább az örömére? /A hangomba vegyülő, mélyebb jelentést is hordozó árnyalaton jót mosolygok magamban. +Végtére is, egyáltalán nem ellenemre való a lány. Ha nem lenne Max...+/

(139)

[Laila Finisse]

/Felvonom a szemöldököm a "csak egy vámpír vagyok a sok közül" kijelentésére./

- Hogyha Önt választotta Max herceg a kíséretemre, nem lehet akárki /mondom egyszerűen, és tovább figyelem. Egy kicsit ismerős, de hát már annyi lélekkel találkoztam ittlétem alatt, hogy nem is tudom számon tartani./ Remélem, jól fogjuk érezni magunkat. /mosolygok várakozón. Szeretnék már menni, bár nem tudom, hogy mikor kezdődik maga a bál.

Fölállok az asztaltól a reggelit befejezvén, majd Arichra nézek. Pont akkor sikerül ezt megtennem, amikor kétértelmű kérdést tesz fel./

- Ha nem bánná, először is meg szeretném tudni, hogy mikor kezdődik pontosan a bál. És unom már ezt a szobát, muzsikára vágyok.

/A személyzet egyik tagjáért kiáltok, majd előadom kívánságom, hogyha nem lenne evidens. A társalkodóba szeretnék eljutni. Kellemetlen, hogy még mindig nem ismerem a kastélyt, bár nem vagyok olyan régóta itt. De akkor is ez a fellegvár az otthonom!/

(114)

[Arich]

/Talányos mosollyal kísért, apró vállvonással felelek, ahogyan kölcsönösen ugyanazon szavakkal kellemkedünk a másiknak. +Ha nem marad titkod, nem maradsz érdekes. Márpedig kifejezetten szándékomban áll az érdeklődésedet fenntartani, drága Virágom.+
Végezetül kimért bólintással nyugtázom kívánságát, miszerint elunta magát. Habár mosolyom halványul, amikor tudatosul, hogy ezzel burkoltan társaságomra is célzott, de a kiáltására előkerülő személyzet már változatlan hatásfokon üzemelő, százszázalékos társasági mosolyommal találkozhat./

(140)

*Caridwen néni, azt hiszem te következel.*

[Caridwen]

*Lail, Arich*

/Virág szavaira azonnal egy egyszerű cselédruhás lány siet be, egyszerű, azt leszámítva, hogy a nyaka tele van már behegedt harapások nyomaival. Azonban a hegek igen látványosak sápadt bőrén. Mélyen meghajol előttetek, majd kellemes ám kissé ijedt hangon szólal meg./

- Máris átkísérem önöket a társalgóba... /suttogja, de ez a kilátás mintha kicsit megrémisztené. Ha ezek után követitek, akkor átvezet titeket egy tágas csarnokba, ahol kényelmes kanapék és elegáns berendezés van ameddig a szem ellát, és sok-sok ember... Arich a te pillantásod behatol az aurájukba és látod, hogy mágiahasználók mind, sőt egyesek szinte szikráznak az erőtől. Belépőtökre minden fej egyszerre fordul felétek, mintha dróton rángatnák őket./

- Itt vagyunk. /rebegi a cselédlány és zavartan fészkelődik mellettetek./