A Kos szarva

[Alyara Nirois]

A többi tüskétől körülvéve egy kosszarv szerű építmény tör az ég felé. A sziklaréseken át az ember megpillanthat túlvilágian fehér arcokat, vagy szemek vörös villanását, persze ha van oly botor, hogy ide merészkedik. A Kos szarvának nevezett tüskében gyülekeznek a vámpírok, ha valami az egész fajt érintő kérdésben kell dönteni. Ilyenkor ebben a keskeny teremben gyűlnek össze és inkább a plafon közelében lebegnek, vagy a fal réseiben kapaszkodnak meg, hogy mind elférjenek. De ha egyszer gyűlés van, jobb ha ide halandó nem lép be.

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Arich]

*Előzmény*

/Virág pillantására csak csendesen elmosolyodok, majd cinkos kacsintással biccentek, ahogy belémkarol. +Ezek szerint sikerrel jártam, tőlem legalább nem tart. Sőt, még talán bízik is bennem. De miért is ne tenné? Kérdés, ki akarja majd mindezt kihasználni...+
Sötét sejtéseimbe burkolózva, ám kifelé kedélyes mosoly maszkját öltve lényegi, a vérembe ivódott alapvető udvariassági formulákon túlmutató kommunikációba nem merülök, azonban a csendesen induló kocsi fülkéjének csendjét már kénytelen vagyok megtörni. +Mégse mondhassák rólam, hogy megkukultam, netán valami gondom van!+/
- A bál menetrendjét tartalmazó programfüzetet nem találtam a meghívónál... /Mondandóm megszakad, ahogy látom, Siren néma csendben, lehunyt szemmel koncentrál a kocsi irányítására. +Mintha kocsist sem láttam volna a bakon...+ Váltom hát társalgásom célpontját, s Virágnak fejezem be a gondolatot./
Csak hogy tudjuk, mikor érdemes abbahagyni a táncparkett koptatását. Tudja kedves, az esetlegesen szervezett művészi előadásokat azért érdemes figyelemre méltatni... Persze csak kissé késve, ugyanis a büféasztalok környékén olyankor szokott alábbhagyni a tánctól távolmaradó tömeg ostroma.
/Magabiztos, cinkos mosollyal kísérem szavaimat, miközben kedélyesen megsimítom karját./ A világért sem hagynám, hogy ma este szükséget szenvedjen. +Vagy netán bántódása essék. De ezt inkább nem hangoztatom, így véletlenül sem kell megszegnem az ígéretemet.+ /Tekintetemmel igyekszem magabiztosságot sugározni, legalább azt a mértékűt, ami ahhoz szükséges, hogy szavaimat komolyan vehesse.
De aztán egy visszafogott bólintásra késztetve mindannyiunkat a kocsi megáll, az ajtaja feltárul, jómagam pedig Siren nyomában kiszállva szembesülök a minden árnyéknál sötétebb kövekből épült kastéllyal./
- Fenséges és fenyegető. Mi más megfelelőbb szolgálhatna helyszínéül fajtánk báljának? /Mosolygok segítő karomat kínálva a kiszálló Virágnak, majd ahogy párosunk felzárkózik Siren mellé, a hó csendes ropogásától kísérve csak gyönyörködök a látványban./

(154)

[Laila Finisse]

/Mi mást tehetnék? Arichba karolva (akár akarja, akár nem, én nem közlekedek egy piócákkal telezsúfolt kastélyban egyesegyedül) követem Sirent egészen a hintónkig. Megborzongok a vörös szemű lovak láttán, s még közelebb férkőzök a férfihoz.

Bebújva a sötétségbe, helyet foglalok a vörös bársonnyal beszőtt ülésen, Sirennel szemben, Arich mellett helyezkedek el. Kísérőim szavait egyáltalán nem hallom, tekintetem elkalandozik, kibámulok az ablakon.

A fekete tájra gyenge hótakaró ereszkedik alá. A sötétséget befedi a világosság. Vajon mindenkinél így van? Hogy szépnek mutatkozik, de ugyanakkor romlott belül? És amikor elolvas a hó, elolvad a szép, akkor másoknál is csak egy undorító maszlag marad helyette?

Ki vagyok én? Énbelőlem is csak egy maszlag lesz? Sár? Víz? Ami alól végül majd kitüremkedik a kopár iszonyat?/

- Tessék? /kérdezek vissza a vámpír szavaira, mert egyáltalán nem figyeltem rá. Látszik rajtam, hogy csak most tértem vissza a jelenbe. Ebben a pillanatban megáll a kocsi, megérkezünk a bál helyszínére. Baljóslatú tekintettel lépek ki a hintóból, s mérem fel a fénytelen kastélyt, ahol majd én is táncolni fogok./ Menjünk hát... /suttogom édesen szinte csak Arichnak, s remélem, hogy félreérti szándékaim./

(129)

[Caridwen]

*Arich & Laila - 2900. augusztus 20.*

/Siren csak biccent Arich szavaira, majd nem fecsérelve a szót megindul a kastély felé. Közben a lehullott hóra újabb réteg hull, a pelyhek egyre vadabb táncba kezdenek körülöttetek.

Aztán elértek a kapuig, monumentális és félelmetes sötét iszonya árad a torkán. Két lakájnak öltözött vámpír áll ott és egy udvarias üdvözlés után elkérik a meghívóitokat, majd egy programfüzetet adnak át helyette, aminek a stílusa tökéletesen illeszkedik a meghívóéhoz./
- Jó szórakozást. /biccent udvariasan az egyik vámpír, majd kitárul a kapu.

Fények, szagok, fények hiánya... bódulat... Ennyi csap meg titeket, ahogy a vámpírbál elétek tárul. Falfehér arcok, milliókat érő régi és új ruhaköltemények. Vörösen villanó számító szempárok. Nem fordul felétek mindenki döbbent csendbe, a zene tovább szárnyal éteri ritmusokkal töltve meg a táncparkettet. Néhányan pillantanak csak felétek, de aztán ők is visszatérnek a partnerükhöz. Kisebb folyosó vezet a parkettig, onnan egy másik nyílik egy díszes étkezőféleségbe, ahol emberi táplálék van kirakva az asztalra és az egyik sarokba pedig önkéntes vérdonorok ücsörögnek és jó hangulatban beszélgetnek. A mosdóba a másik irányba lehet eljutni, egyenesen tovább pedig egy csöndes könyvtárszerű épület van, ahol néhány magányban beszélgetnek, talán terveket szőve...
De mindennek a közepe a tánctér, ahol az egyik sarokban hatalmas zenekar húzza a nótát fáradhatatlanul./

[Arich]

/Mosolyogva, fesztelenül, előzékenyen kísérem-vezetem be Virágot a kastélyba. A programfüzetre csak egy gyors pillantást vetek, terembeosztást, helyszínrajzot kutatva, majd belső zsebembe rejtem az irományt. +Mindennel a maga idejében... Előbb körbenézünk, mi merre van.+ Döntöm el magamban a saját programfüzetem első pontját s máris elnyel minket a bál forgatagától zsúfolt termek hálózata.

A felénk pillantóknak mosolyogva biccentek, cseppet sem vesztegetve az időt bemutatkozásra. Amúgy is, amíg nem csatlakozunk egyik társasághoz sem, nemhogy felesleges, de még faragatlan dolog is lenne. Ehelyett sorra járjuk a megjelölt és megnyitott termeket, majd mikor már nem maradt újdonság, mosolyogva Sirenhez és Virághoz fordulok./

- És most hölgyeim? Belevetjük magunkat a mulatságba, vagy előbb még társasági életet élünk? /Kérdésem, dacára a megfogalmazásnak, igazándiból Virágnak szól. +Mégiscsak az ő szórakoztatására vagyok itt...+/

(155)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/A feszültség egyszerre folyamatosan nő bennem, majd hirtelen felváltja az izgatottság. A két érzés zaklatott, gyors ciklusként váltja egymást, nagyon-nagyon furcsa belső ellentétet keltve bennem. Arich jobb oldalán lépkedek csodálatos ruhámban, úgy érzem magam, mint egy hercegnő. Noha ez az első bálom, mégis magabiztosan, pirospozsgás arccal vonulok, s agyamba egy gondolat férkőzik, miszerint én már lehettem ehhez hasonlatos eseményen. Rápillantok Arichra mélybarna szemeimmel, s elmosolyodom. A vámpír helyett egy ismeretlen, elmosódott arcot látok. A szerelmemét. Hol zöld, hol vörös szeme van, egyszer-kétszer pedig háromszínű az írisze. A boldogságtól remegni kezdek. Szerelmetes pillantásom elfordítom, nehogy úgy érezze: neki szól. Pedig teljesen olyan.

Hagyom, hogy Siren vezetésével körbehordozzanak a vámpíroktól zsúfolt helységeken, míg végül ragyogó mosollyal az arcomon a táncparkett felé pillantok. Félreérthetetlen, hogy mit akarok. Táncolni. Táncolni, amíg bele nem halok. Aztán pedig, a bál befejeztével majd néhány szerelmes pillanatot tölteni a férfival, akit szeretek - akárki legyen. Teljesen össze vagyok zavarodva. Az érzések kavarognak bennem és körülöttem, s én most megint az a kislány vagyok, aki valaha egyszer lehettem. Boldog, tudatlan. Hálás, amiért itt lehet. Még nem akarok nő lenni. Egy ideig még nem. Mert ha egyszer kinyitom a szemem, a sötét borzadállyal fogok szembenézni, ám én előtte még ki akarom használni ezt a rózsaszín pillanatot. Arichkal./

(130)

[Caridwen]

*Arich & Laila - 2900. augusztus 20.*

- Nos részemről a saját teendőimet kell intéznem. Még néhány másik személyt is el kell igazítanom. Önöknek azonban jó szórakozást kívánok! /mondja nyugodtan, majd egy kecses meghajlással el is búcsúzik./

- De mindenképp táncoltassa meg a hölgyet! /teszi még hozzá búcsúzóul./
Magatokra maradtok, köröttetek idegen arcok, csak a zene az ismerős, táncoltatok már erre régebben. Ha a táncparkett felé veszitek az irányt nem kell túl nagy zsúfoltságban forgolódnotok, de nem is kihalt a terem./

*Nos innentől bátran csináljatok amit szeretnétek, majd ha njk-kkal tárgyaltok írok, de egy kicsit beszélgessetek, meg bálozzatok, bízom a kreativitásotokban. *

[Arich]

- Feltett szándékom. /Mosolygok a távozó Sirenre s ráragyogok a táncparkett felé tekintgető Virágra./
Mondania sem kell, kedves, az arcára van írva, mivel járulhatok hozzá boldogságához. Jöjjön, mulassunk! /Mikor rám pillant, egy szelídet lendítek közérzetén, esetleges gátlásain gyengítve. +Hadd legyen felhőtlen a jókedve, ne feszélyezze a rengeteg ismeretlen és potens vérszívó!+ Kellőképpen feltüzelt partneremet aztán bevezetem a tánctérre, s a jól beidegződött, rutinszerű mozdulattal már karomba is fogom, hogy az elkövetkezőkben elválaszthatatlanul táncoljunk a zene ritmusára./
- Ha bármiben a szolgálatára lehetek, csak szóljon. /Susogom fülébe, miközben valamiféle keringő lendülete forgat a megszokott 3/4-es ütemben./

(156)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Olyan jó kedvem van! Minden tökéletes! Minden félelmem elenyészett abban a pillanatban, amikor Arich hozzám simult, én pedig hozzá. Jó kedélyűen keringőzök vele, nem számít most az, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk. De én mégis kíváncsi vagyok./

- Arich, megtenne nekem valamit? Tudna segíteni valamiben? /tekintek fel szemébe könyörgően, hangom suttogásig halkítom./ Ezt még senkinek se mondtam el, mert nem volt rá lehetőségem... és nem is tudtam megbízni senkiben sem. De az a helyzet... hogy nem emlékszem a közelmúltban történt eseményeken kívül semmire... nem tudom, ki vagyok. /Továbbra is mosolygok, de mélybarna szemeim megtörtek. Félelem, keserűség és éteri mélységű bánat csillan benne. Igen, képmutatásnak hívják, amit most teszek. A publikum körülöttem semmit sem sejt magányomról, mert nem mutatom. Csak a szemeim... a szemeim árulnak el mindig engem.../

- Tud rajtam segíteni valahogy? Ki tudja deríteni, ki tette ezt velem? Hogy honnan jöttem? Hogy ki volt a múltamban?

(131)

[Arich]

/+Ehh, na igen, ezért nem érdemes felelőtlenül ajánlkozni!+ Kesergek magamban egy sort Virág felvetésére. Ami persze az én szavaimra érkezik válaszul, hát rajtam múlik, hogyan keveredek ki belőle. +Nyilván nem véletlenül felejtette el, amit. Nagyon úgy érzem, Maxnak célja van az egésszel. Hogy mi, az az ő dolga, és nem szeretném keresztezni a terveit. Még nem. Az emléktörlés egyébként nem egy bonyolult feladat, még én is képes vagyok rá, Valentina meg is lepődött a tényen... Csak azt nem értem, miért nem épített a lánynak egy tökéletes előéletet a tisztelt herceg úr... Ha most megpróbálom megtörni az ő bűbáját, hát a következő, ami az eredménytől függetlenül megtörik, valószínűleg az én koponyám lesz. Állítólag még az sem halálos a számunkra, de azért nem szeretném megtapasztalni, tényleg így van-e.+ Töprengek merengő arcot öltve, miközben öntudatlanul is magabiztosan vezetem partneremet a pörgő-forgó ruhaköltemények között. Végezetül, mint aki összeszedte gondolatait +mert hisz valóban összeszedtem, nem?+ pillantok szemeibe továbbra is mosolyogva, azonban a komolyság szikrájával tekintetem mélyén./
- Ha jól emlékszem tanulmányaimra, az emberi elme meglehetősen könnyen módosul az igényeknek megfelelően. +Ha még tudnád kedves, mennyire!+ Gondoljon csak bele kedves! /Még idejében megállom, hogy automatikusan csavarjak egyet gondolatmenetén. +Nem, ezt saját, józan eszéből kell belátnia. Úgy sokkal mélyebben hat.+/
Az anya kiállja a terhesség hosszú hónapjait; a vajúdás, a szülés minden borzalmát, és a végén mindössze az a csodálatos emlék marad meg a fejében, hogy világra hozta a leggyönyörűbb teremtményt a földön, akiről viszont neki kell gondoskodnia, még akkor is, ha ezzel saját magát, párját, vagy bármelyik másik lényt kell is veszélybe sodornia.
Vagy vegyük például a szerelmet. Hány nő lángol a legmagasabb fokozaton az aktuális partneréért, miközben az előzőt - akiért, megjegyzem, ugyanígy lángolt - csak halvány gondolatra méltatja, s mikor róla kérdezik, jó ha kellőképp illedelmes, s véleményét kinyilvánítva nem köp ki?
Ezek után nem csodálkoznék azon, ha egy olyan prominens személy kitüntető figyelme, mint Max hercegé, feledésre késztetné minden más tekintetében is. /Mosolygok rá, mint aki egy üres bókkal ütné el a választ, de aztán komolyra váltom tekintetem után hangomat is./ Aztán persze az is lehetséges, hogy arról van szó, valami hatalmas tragédia történt korábban, amire így, a felhőtlen boldogság állapotában egyszerűen elméje megtagadja, hogy emlékezzen rá. /Könnyed vállvonással zárom az okfejtésemet, azonban a tekintete nem hagy elsiklani. Ha ígértem, hát segítenem kell. Vagy legalábbis el kell hitetnem, hogy tudom a megoldást a problémájára./
- De ha nagyon kívánja, mindig is kíváncsian olvasgattam a hipnózis művészetéről, s ha nem tűnik nagyzolásnak, állíthatom, hogy egy gyengébb terapeuta ismeretével bírok a témában. Vagyis, ha esetleg vége lesz ennek a mulatságnak, nyugalmas és biztonságos keretek között megpróbálhatunk visszatérni az elveszett emlékek közé. /Suttogom bizalmasan a fülébe, hogy éppencsak hallja./ +Ki tudja, akkor mi lesz éppen a kívánsága! Meglehet, el is felejti az egészet, vagy ha mégsem... Nos, hát befejezem, amit Max elkezdett. Visszahozzuk azokat a sosemvolt emlékeket!+

(157)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Miközben csak forgunk, forgunk, Arich válaszát hangosan dübörgő szívvel várom. Valami mély várakozás vegyül mélybarna tekintetembe, társulva a keserűséghez és a zavarodottsághoz. Visszamosolygok rá, amikor rám mosolyog. Hallgatom szavait. Arcomra mély ráncok futnak jelét adva annak, hogy elmélyültem szavai hatására a gondolataimban./

+ Ez lehet az ok? Valami sokk érhetett a múltban? Igen, hiszen amikor először találkoztunk, könyörögtem Maxnak valamiért... hogy feledtessen el valamit.

- Meg akarom ismerni a történteket /válaszolok komolyan partneremnek./ A bál után keressen fel mindenképpen, kérem /pillantok fel a vámpírra, majd hálám jeléül gyengéden megpuszilom az arcát. Jéghideg bőréhez érve megborzongok. Max sosem tűnt ilyen élettelennek, mint Arich.

A bál továbbragad minket. Egyre több pár táncol a parketten, és én is továbbélvezem kísérőm társaságát. Nem tudom, hogy hányan vagyunk itt, emberek, nem tudom, hogy emiatt mennyire bámulnak meg engem. De nem izgat jelen pillanatban. Csak ki akarom élvezni, hogy nem félek. Mert ha visszatér hozzám a fojtogató érzés, úgy érzem, egy időre el kell búcsúznom a józan eszemtől.../

(132)

[Arich]

- Hacsak nem kifejezetten ez a kívánsága, hölgyem, magára sem fogom hagyni, nemhogy később megkeresnem kellene. /Mosolygok Virágra ismételten, miközben arcát megsimítva reagálok gesztusára. A mai este másról sem szól, mint az ő örömét keresem, hát feltűnik, finoman bár, de bizony lúdbőrzik. Röpke pillanatra magamban átkozódom, hogy feledkezhettem meg ilyen apróságról, de aztán már érzem, ahogy szívem ismételten elkezd pumpálni, valamelyest felmelegítve bőrömet./
- Bocsásson meg kedves, tudja, az elmúlt időszakban attól tartok, keveset forgolódtam olyan körökben, ahol ilyen apróságokra, mint a testmeleg figyelni kellett volna. /Bocsánatkérő pillantásom, mosolyom, miközben gondolataim megszaladnak, sőt, mit több, magamban tartani sem tudom őket, hát kibuknak ajkaim közül is./
- Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok erre a szintre, amikor ennyire magam mögött hagyom a halandó lét olyan apróságait, mint a szívdobogás, vagy netán /kapcsolok, s szaporán pótlom az elmaradást/ a pislogás. Pedig mindig is azzal áltattam magam, hogy én aztán teljesen emberi maradok. /Mosolygok rá végezetül, de hangom elárul: komolyan, már-már sajnálkozva csendül, hát el is csendesedek egy pillanatra./

(158)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Felnevetek válaszát hallva./

- Ó, jóuram, felőlem addig marad velem, ameddig csak óhajt! /kacagok rá, majd jólesően veszem észre, hogy langyosodik a keze./ Melegebb /jegyzem meg csodálkozva arcomhoz emelve kezét. A szívem hevesebben ver.

Táncolunk tovább, miközben egyre komolyabb vizekre evezünk. Csendben, szomorkásan hallgatom. Sosem gondoltam arra, hogy valaki elveszítheti igazi énjét. A vámpírokról mindig is vadállatként gondolkoztam, akik olyanok - és kész. Nincs átmenet. Erre itt van ez a férfi, aki minden elméletemet fenekestül felforgatja. Nagyot sóhajtok./

- Hát, ha emberi akar maradni, keressen magának halandó barátokat. Látja, velem könnyebb embernek maradni, mintha a társaival lenne együtt. Vagy nem így van? /kérdezem mézédesen, majd felpillantok rá a szempilláim alól./

(133)

[Arich]

- A felforrósítja a véremet kifejezés az esetünkben külön jelentéssel bír. /Búgom a fülébe, de aztán idejében visszakozok, mielőtt elrontaná az öreg rutin kibontakozó viszonyunkat. Meg az én viszonyomat Max herceggel, bármilyen stádiumban is tart jelenleg. Hozom hát a szentimentális, sejtelmes tekintetet, meg az ahhoz illő témát./
- Ez tény. /Mosolygok rá végezetül Virágra szomorkásan./ Viszont, hogy teljesen őszinte legyek, az elmúlt időszakban nem nagyon volt lehetőségem a külvilágban ismeretségeket kötni. Itt pedig... /Vonom meg vállamat két lépés között, még tán ajkaimat is biggyesztem egy kissé./ Nos, errefelé meglehetősen kevés, független halandó kóvályog sokáig, akikkel érdemes lenne megismerkedni. Akivel meg mégis... Nos, hát a magamfajtával nagyon kevesen szeretnének barátkozni. Hiába is telt el nagyjából ezer év az utolsó igazi szívdobbanásom óta, nemhogy egy kezem, de még talán egy ujjam is elég az életben lévő barátaim megszámolásához.
/Álbúsulok egy sort, majd ragyogó mosolyt varázsolok arcomra./
- Vagy esetleg tudna számomra valami elfogadható megoldást?

(159)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

+ Igazán legyezhetné a hiúságomat még egy kicsit /mosolygok magamban./

- Jaj, ne haragudjon. Elfeledkeztem róla, hogy mennyire idős - már ha szabad ilyet mondanom. Bár meg kell vallanom, ezer éves létére igencsak jól tartja magát /nevetek rá kicsit erőltetetten. Nagyon szégyenlem magam, amiért ilyen témákat feszegetek. Ha nekem nem lenne ott Max... nagyon egyedül lennék. Ezt még elképzelni is rossz!

A zene véget ér, és én leviharzok a táncparkettről - illetve pontosabban hagyom, hogy Arich "levezessen" róla. Gyakorlatilag én irányítok. Én diktálok. Egy részem talán örült volna ennek, de most undorodom tőle. Nem akarok egy nyivákoló elkényeztetett fruskának tűnni - egyáltalán nem akarok olyan lenni./

- Hát, tudja, időnként meglátogathatna majd engem, körülöttem rengeteg halandó szorgoskodik - meg persze van egy-két démon is, de kibírható a társaságuk, főleg, ha tartoznak az embernek /gondolok vissza az Ashmodeusszal és Rose-zal töltött különleges éjszakára. Az arcomon látszik, hogy valami vérfagyasztóan illetlen dolgon szórakozok, de a tömegben igazából fel se tűnik. Gyorsan elhessegetem azért az emléket./ Meg hát... biztos akadnak olyan rendezvények, ahol nem csak halhatatlan lények szórakoznak /mondom ezt már a svédasztal fölött állva. Miközben egy pincért utasítgatok, hogy pontosan mi kerüljön a tányéromra, továbbfolytatom a csevejt:/ Igazán értelmes, illedelmes fickónak ismertem meg, nyugodt szívvel engedném mások közelébe. Maga nem olyan, mint azok... /Váratlanul a nyakamhoz kapok, de hogy ne legyen annyira kellemetlen, a fülbevalómat kezdem el morzsolgatni./ tudjuk, kik.

(134)

[Arich]

/Csekély szemöldökemelintéssel kísérve csodálkozok rá./
- Kegyed hízeleg. /Hitetlenkedő arckifejezésem leolvad, ahogy elvigyorodok, majd készségesen elkísérem valami kevéssé forgalmas helyre, ahol a tányér, netán tartalmának elvesztése vagy elejtése nélkül csipegethet. Mikor aztán megállapodunk, karját elengedve hagyom, hogy kiélvezze a tányéron lévő morzsákat./
- Tény /kezdek aztán bele az első falatok után/ hogy igyekszem tartani magam, de mint a korábban mellékelt példa is mutatja, korántsem elegendő ez az igyekezet. Szóval ki tudja, akár az is előfordulhat, hogy igen, a jövőben élni fogok a meghívásával. +Feltéve persze, hogy valaki más is hozzájárulását adja. Vagyis ha sikerült bonyodalommentesen levezényelni ezt a mai estét.+ /Mosolygok rá, miközben egy óvatlan pillanatban felmérem a körülöttünk lévőket. Akad ugyan egy-két felénk pillantó, de ezek egyike sem több, mint amit egy szokványos partin lévőktől várhatnánk. Nyugtázták, hogy itt vagyunk és kész. Virághoz fordulok hát, s pillantásommal nyakát figyelem. Sebhelynek viszont nyoma sincsen, így kénytelen vagyok megkérdezni./
- Mint kicsodák? Ha jól látom, még nem nagyon találkozott igazán vérmes magamfajtával, ahhoz túl csinos, túl... Nos, hibátlan. Bár, hogy őszinte legyek, nehezen összeegyeztethető számomra, hogy az, aki démonokkal körülvéve éli mindennapjait, tart a fajtánktól. Egyesek számára a veszélyességi sorrend épp fordított. /Mosolygok ismételten szemébe, miközben félelmét tompítom egy újabb árnyalatnyit. +Nem, semmi pánik. Csak udvariasan beszélgetünk, elmélkedünk.+/

(160)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Élvezettel fogyasztom a falatokat, miközben továbbra is remekül, jó hangulatban telik az idő. Most egy kis beugróban ülünk egy asztalnál. Körülöttünk szintén asztalok, jóféle társaság. És egy pár halandót is látok, hál' Istennek./

- Jöjjön csak bátran, amikor óhajtja! /kérlelem. Aztán összeráncolom a szemöldököm./ Hát azok, akiket felemészt a... a nem ember. Nem tudom, miért, de tudom, hogy engem is már megtámadtak. Ez határozottan él bennem. Bár talán csak egy álom volt. /Megborzongok, fejemet és vállamat megrázom. Hátha így megszabadulok az emléktől./ Na, mindegy, erről ma este ne essék több szó /mosolygok Arichra./ Jaj, úgy mesélnék magának még valami érdekeset, de sajnos semmilyen momentummal sem szolgálhatok az életemből! /sóhajtok végül néhány csendes pillanat után./ De sebaj, majd alakul valahogy...

- Nem is tudom, a démonok leginkább csak a lélekre tudnak hatni - legalábbis én így tapasztaltam. Az pedig védett hely, Max hercegem őrzi /pirulok el egy pillanatra./ Önök viszont vért akarnak, az pedig akárhogy csűrjük-csavarjuk, de a fizikai dolgokhoz sorolható.

(135)

[Arich]

- Ohh, kedves /Vágok megbántott arcot, színpadiasan mellkasomra téve tenyeremet./ ezzel a meglehetősen degradáló véleménnyel azt sugallja számomra, hogy az összes magamfajta bármire képes lenne, hogy megszerezze azt a pár cseppet, amire éppen kedve szottyan. Nagyjából csak annyira fedi ez a valóságot, mint a - bármennyire is figyelemreméltó, de inkább mindössze csak szórakoztató - feministák sztereotipizált véleménye a férfiakról, miszerint minden egyes férfi büdös, igénytelen disznó, aki a szexen és a főzésen kívül mindössze zavaró tényezőnek tekinti a nőket. Bármennyire is hízelgő kellene legyen ez a vélemény, én speciel máris cáfolnám. Ezeken túl még a mosás, takarítás is a nők azon területe, ahova férfiember jobban jár, ha nem teszi be a lábát. /Húzom vidám mosolyra ajkaimat, sőt, remélhetőleg vele együtt még fel is nevetek./
- De a viccet félretéve. Miért gondolja, hogy egyáltalán nem tud érdekes dologról említést tenni? Meséljen például, milyen a démonokkal, hogyan zajlik egy napja?

(161)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Vigyorogva hallgatom a mondandóját, persze le is szűröm a tanulságot. Valóban nem szabadna sztereotípiákban gondolkoznom, ebben igaza van./

- Miért, nem azért tartanak csak minket? /veszem fel a fonalat egy pimasz vigyor és kacarászás kíséretében. Aztán megfogom a kezét, és kicsit közelebb hajolok hozzá./ Az pedig, hogy hogyan töltöm a napjaimat, itt titok marad. Egyáltalán nem volna szabad szóba hoznom ilyen illetlen témákat /kacsintok rá, aztán elengedem, és ismét kihúzom magam./ Egyébként azt csinálok a Fellegvárban, amihez kedvem szottyan /vonom meg a vállam./ Terveim szerint az időm nagy részét az olvasásnak fogom szentelni. Valahogy úgy érzem, a múltamban nem olvastam eleget. És hát, ezt pótolnia kell az ember lányának, ha méltó akar lenni egy herceghez. Hiszen rendelkeznie kell a megfelelő háttértudással! Nem lehetek műveletlen! Persze, nem is tudom... nem tudom, hogy miért pont én vagyok ott. Leginkább az zavar, hogy a külvilágtól elvágtak. Nem, semmiben sem szenvedek hiányt! De időnként kiállnék a ragyogó napsütésbe! Az éjszakai életmódot még nem igazán sikerült megszoknom.

(136)

[Arich]

- Mintha bármit is számítana, beszélünk-e róla... /Mormogom talányosan mosolyogva, válaszul rendreutasítására. Végül viszont fanyar fintor fut át arcomon, mikor a napsütést emlegeti./ Nos, ami azt illeti, tény, hogy ebben a városban nem sok napozóteraszt létesítettek. Aki barnulásra vágyik, szoláriumra kényszerülne, ha lenne legalább egy is errefelé... Apropó, nem gondolja, hogy ebből a szempontból igen erősen telítetlen a piac? Még akár érdemes is lehetne üzletet nyitni. /Évődök vele, figyelve a reakcióit./ Már látom is a szlogent: a gondtalan barnaság a napsütés kellemetlensége nélkül! /Emelem tenyereimet rendező módjára, de feltörő kuncogásomat elfojtja egy újabb gondolat./
- Önnek legalább az elméleti lehetősége adott, ami a napsütés élvezetét illeti. Sokan közülünk igen sokat megadnának ezért az apróságért, amit, akárcsak oly sok egyéb esetében, igazán csak akkor tanul meg értékelni az emberfia, ha megfosztják tőle.
/Egy pillantásnyi ideig +Igen, tessék gyakorolni, ne feledkezz meg róla!+ merengek, aztán vidám mosolyommal kísérve szólalok meg./
-De hagyjuk is ezt a borongós témát... Mi az, amit olvasna? Mi számít manapság műveltségnek? Nem hiszem, hogy az én koromban klasszikusnak minősülő szerzők még aktuálisak lennének... Shakespeare, Goethe, Poe, netán Machiavelli... Jó, ha a nevük mond valamit.
/Mosolygok rendületlenül, miközben figyelem, ér-e még valamit sok fáradsággal és lázadozással megszerzett-belémvert olvasottságom./

(162)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Továbbra is jóízűen falatozom. Elmerengek az üzletterven, aztán vigyorra húzom a számat./

- Talán bevállalok némi üzletvezetést. Legalább lesz mivel elfoglalni magamat hosszútávon is. Az ember nem is gondolná, mennyi ember van mifelénk. De hiszen uraságod is látta! /Gyorsan becsukom a szemem, és elhessegetem a kellemetlen emléket./ Poe? Shakespeare? Valami rémlik, hallottam már róluk. De nem tudok felidézni semmit. /Idegesen megrázom a fejem./ Fránya fátyol! /sóhajtok./ Biztos, hogy olvastam tőlük is valamit, de most semmi sem jut eszembe. /Letámasztom a könyökömet az asztalra, és államat kezeimre helyezem./ Meséljen róluk valamit! Szépet írtak?

- És hogy miről olvasnék még? /mélázok. Aztán elpirulok./ Valami romantikus regényre áhítozom! Kíváncsi vagyok, vajon van-e mű, ami az én szerelmemet is felülmúlja... /mosolygok rá a férfira, és kíváncsian figyelem, vajon felcsillan-e a szemében valami féltékenységféle./

(137)

[Arich]

/Kissé szomorkás mosolyra húzom ajkaimat, hallván íróink ismeretlenségét, de aztán felvidítom arckifejezésem./
- Igen, meglehetősen szépen írtak mindannyian. Valaha klasszikus műveltségnek számítottak műveik, de igazából nem is csodálom, hogy ismeretlenek. Platón, Arisztotelész, Plütarkhosz... Ők az én időmben is igen erősen antiknak minősültek, nem csoda hogy az alig egy-két ezer évvel ifjabb generáció jelen évezredben hasonló sorsra jutott. /Vállvonással kísért, újbóli futó körbepillantás után folytatom./ De visszatérve kérdésére... Hogy szépen írtak-e? Igen is, meg nem is. Saját idejükben egyikük sem volt az az igazán nagyon ünnepelt zseni. Konkrétan Shakespeare ponyvának minősült, Poe-t pedig saját hazájában szinte nem is ismerték... Már persze a hitelezőin kívül.
De a műveik... Ismerősen cseng-e: "s szólt a holló: sohamár"? Netán Rómeó és Júlia, a veronai szerelmesek tragédiája? "Tagadd meg atyád, s dobd el neved..." Esetleg Hamlet nagymonológjából: "lenni vagy nem lenni..."
Ha sokat eme szólamok nem mondanak, mindenképpen ajánlom, hogy kutassa fel valamelyik könyvtárban a művek egy-egy példányát. És akkor egyáltalán nem kizárt, hogy hasonlóan nagy lángolásokról is olvashat. /Mosolygok szinte már elnézően rá. +Bár hogy őszinte legyek, pontosan olyat biztosan nem fognak tudni említeni neki. Mégiscsak egy vámpírherceg generálta érzésről van szó... Mi ehhez képest a halandók saját tüze?+/

(163)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Elkerekedett szemekkel hallgatom a férfit. Az idézetek ismerősen csengnek - mégsem tudom, honnan ismerem őket. Tehát az már biztos, hogy valaha olvastam őket. Vagy ha nem is, hát hallottam őket valamikor.

Letekintek a tányérba. Valami még maradt, de már csak túrkálom. Elment az étvágyam./

+ Talán nem lenne szabad olyan nagyon sokat ennem, a végén még meglátszik az alakomonom. És ha nem jön rám fel egy ruha sem, mégis hogy fogok tetszeni Maxnak? /merengek a tányérba bámulva. Ha Arich beszél, közben nem igazán veszem észre, de hümmögök, meg bólogatok feltekintés nélkül.

Aztán elkapok egy pincért./

- Rosét legyen szives! /kérem, aztán visszafordulok a kísérőm felé. Amikor visszatér a fiú a borommal, mohón belekortyolok. Elég volt a gondolkodásból. Elég volt az öntudatomból. De ehhez egy rosé kevés lesz.../

(138)

[Arich]

/Nem tudom nem észrevenni Virág elmerengését, meg azt a mohó vágyat, amivel a kapott borba +Egy roséba, afféle pancsolt... bocsánat, háziasított borba, ami se nem fehér, se nem vörös... inkább átmenet a kettő között, egyikhez sem tartozva igazán... Mintha csak saját maga szimbóluma lenne.+ kortyol, mintha csak régóta szomjazó fajtámbéli lenne, aki épp most jut végre betevő kortyához. +Netán Max herceg megszomjazott volna?+/

- Ennyire untatnám kedves, hogy már csak segédanyagokkal elviselhető a társaságom? /Szúrok egy aprót mosolyogva, pillantásommal egyértelműsítve bosszankodó rosszallásomat./ Bocsásson meg, ha kevéssé szórakoztató a téma, amivel feltartottam, mentségemül csak azt tudom felhozni, hogy meglehetősen régen volt lehetőségem a klasszikus műveltségről csevegni. De ha kívánja, szívesen kísérem ismét a táncparkettre, netán valamerre egy séta erejéig, ha netán nem kockáztatná meg vacsorájának felkavarodását. /Mosolyom csak egészen árnyalatnyit - mindazonáltal bőségesen észlelhető árnyalatnyit - bűnbánó, sokkal inkább az ő örömét szem előtt tartó figyelmes lovagé, ahogy válaszára várva szemeibe pillantok./

(164)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Keserűen felkacagok./

- Nem, nem, nem Ön tehet róla, drága Alrichom! Egyszerűen csak nem érzem magam idevalónak. Ezért hát kénytelen vagyok kicsit elbódulni, hátha akkor megfeledkezem magamról, és nem feszélyez majd a szakadék, ami köztem, és az itt lévő puccos társaság között tátong /felelem megdöbbenve szavaim emelkedettségén. Régen nem beszéltem így./ Egy séta jól esne, igen. Meg friss levegő. Kezd befülledni a terem.

/Elegánsan felállok, majd hagyom, hogy kísérőm mellém lépjen, majd felajánlja a kezét. Belékarolok. Kacskaringós folyosókon haladunk, ahol egyre kevesebb ember - vagy vámpír - jár. Végül kilépünk egy erkélyre, ahonnan letekinthetünk az alattunk tátongó mélységbe. Fázom, és beleszédülök a magasságba. Egyre rosszabb kedvem lesz. Haza akarok menni. Elég volt ebből a búbánatból. Elég volt a piócákból./

(139)