A Kos szarva

[Arich]

/Legbelül rosszallóan vonom össze szemöldököm, ahogy kívülállását ecseteli. +Nem voltam elég meggyőző, hogy még mindig ódzkodik a bál résztvevőitől? Hát mi kell ennek a nőnek, páncélozott nehéztüzérség? Ha viszont véletlenül tényleg felvonultatom, még a végén a Max által felépített falak is ledőlhetnek. Ezt viszont nem akarhatom... Vagyis azt nem, hogy kitudódjon és a herceg rosszallását magamra vonjam. Maradunk hát az eddigi, szolid simításoknál, a társalgásnál, meg esetleg a bornál. Ha nagyon muszáj. Nőt itatni, csak azért, hogy jobb hangulatba kerüljön... Hát van hova süllyedni. Meglehet, még ez is szükséges lehet, hogy ne a kudarc élményével térjen... térjek haza.+
Mosolyom azonban udvarias álarcként fedi gondolataimat, ahogy készségesen és kellő eleganciával kísérem levegőzni partneremet. Hagyom, hadd vezessen, amerre éppen menni akar, közben szolidan csevegek még vele kultúráról, művelődésről és kikapcsolódásról./
- Hol jár lélekben? /Kérdem tőle, ahogy végül kilépünk egy erkélyre. Alattunk a mélység, körülöttünk a kavargó levegő... Kavargó és hűvös levegő. Pillantok lúdbőrző vállára, hát könnyed mozdulattal szabadulok meg frakkom kabátjától, hogy felkínáljam./ A semminél azért mégis többet jelent. /Mosolygok rá, ahogy vállára terítem./
- Nos? /Fogom meg balommal a korlátot, míg jobbomat könnyedén hátánál felejtem./ Attól tartok nem vagyok a megfelelő társaság az ön számára. Hisz jóideje már hangját sem hallottam.

(165)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Kedélyesen elfogadom Arich zakóját. Kicsit még meleg, bár nem annyira, mint ha egy élő férfitól kaptam volna. Én azonban gyorsan felmelegszem benne még így is./

- Hogy hol járok lélekben? Nem tudom. Valami meleg, napos helyen egy verőfényes reggelen. Shakespeart olvasok, és közben jegesteát iszok egy napozószékben ülve. Bár halandó vagyok, gyakorlatilag már az éjszakai lényekhez tartozom. Hiányzik nekem is az emberségem /mosolygok szomorkásan a vámpírra./ Mi lesz így velünk? /sóhajtok fáradtan, aztán ásítok egyet. Sok minden történt ma, egészen Larva megismerésétől a mai bálig. Fáradt vagyok. Elég volt ebből. Haza szeretnék menni. Hiányzik Max. Hiányzik a zöldes, boldog csillogású szeme, az illata, a hangja, az ölelése. Kifogytam a szóból. Ez persze nem Arich miatt van, hanem azért, mert már képtelen vagyok törni a fejemet olyan dolgokon, amikről még beszélhetnénk. Igen, elfáradtam. Mielőtt megtalálna Drakula, vagy hogyhívják, el szeretnék tűnni innen - méltósággal persze -, hiszen nincs kedvem vele táncolni. Nem akarom, hogy közöm legyen hozzá./

(140)

*Félreértesz Arichom. A karakter nem a vámpíroktól ódzkodik jelen pillanatban, hanem magától a báltól, és a báli puccos társaságtól, vagyis a piperkőc, maradi népektől, mert már nem igazán tud mit csinálni. Caridwen néni, kifogytam az ötletekből, segítenél egy kicsit?

[Arich]

- Ezzel nincsen egyedül, kedves. /Mosolygok rá együttérzően, mikor bánatosan felsóhajt./ Nem hiszem, hogy túlzottan sok vigaszt jelent, de bizony én is álmodok néha a néhai önmagamról. Tudja, valamikor A napfényes Mexikó gyermeke voltam... Ha mond ez még valamit, tudja mit jelent. Ha nem... Nos, amikor épp nem a szieszta ideje volt, szikrázó napsütésben sétáltunk, bohóckodtunk... Meglehet, van ebben valami sorsszerű, hogy ennek ellenére az igazi élet számomra sötétedés körül, a hőség elültével kezdődött, most pedig vágyakozva gondolok az olyan egyszerű élményre, hogy láthassam a mészkő szikrázó fehérségét, ahogy a főbesújtó déli napsütés megvilágítja... /Egy pillanatra nosztalgikus mosolyt varázsol az arcomra a visszaemlékezés, majd derekát ölelve finoman magamhoz húzom Virágot./ De tudja mit, önnek még adott a lehetőség, hogy kiélvezze a napsütést! Kérjen hercegétől kísérőt, akivel bátran elengedi például H'Sekiratba, aztán menjen fel a legfelső szintre, a lehető legközelebb a naphoz, a szabad éghez! /Érzem, ahogy tagjaim átmelegszenek, ahogy lelkesedésem elönti testemet, hát várok egy kicsit. Halandóként szaporán kapkodnám a levegőt, most azonban csak szívem dobban haloványat, mégis erősebbet, mint az elmúlt éjszaka során bármikor is./
-Bocsásson meg, attól tartok, kissé elragadtattam magamat. /Mosolygok rá közelről./ Mindenesetre ha hiányzik a nappal... Nos, hát menjen, élvezze ki, hiszen megteheti!

(166)

*Értem én, de emlékeim szerint Laila gátlásai is lazítva lettek. Mindenesetre nem változtatok, ha félreértett, hát legyen így.*

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

- Valami rémlik Mexikóról, igen /suttogom lágyan, miközben keresem sötét pillantását. Élvezem, ahogy közelebb húz, odasimulok hozzá. Szemeim elfátyolosodnak, ahogy a boldog emberlétéről beszél. Hogy jutottunk el egy ilyen fájdalmas témáig? Szipogva letörlöm a kicsordult könnyeimet./ Sajnálom, hogy felhoztam. Elnézést... /sütöm le a szemeimet pironkodva, aztán fejemet a mellkasára hajtom. Úgy hallgatom időleges, kihagyó szívverését./

- Igaza van! Ezt bármikor megtehetem! /emelem fel hirtelen a fejem. Tekintetem belefúrom az övébe. Miért van az, hogy ezzel a férfival sokkal jobban el tudok beszélgetni, mint bárki mással? Miért van az, hogy máris sokkal jobban érzem vele magam, mint akár Max-szel? Hiszen minthogyha a hercegemnek csak Vérerdő Virága lennék... Arich azonban más, mélyebb személyiségű hölgyeket is elő tud varázsolni belőlem./ De az éjszaka és a nappal képtelen egymás mellett lépkedni. Nem akarok egyedül állni a napos oldalon. Ezért inkább itt maradok a sötétben... magával /suttogom mosolyogva, miközben felnézek sűrű pilláim alól, s enyhe pír kúszik az arcomra. Gyorsabban ver a szívem, kapkodom a levegőt, pupilláim kitágulnak./

(141)

[Arich]

/Vészvillogók kezdenek vörös fénnyel villózni lelki szemeim előtt, ahogy Virág hozzám simulva susog. +Hé, ezt azért ne! Csak figyelmes akartam lenni, eszem ágában sem volt, hogy a fejét is elcsavarjam. De akkor... ezek szerint Max bűbája leomlott volna? Vagy... Netán egyáltalán szó sem volt bűbájról? Nem lesz ez így jó, ha erre haladunk tovább, egyikőnknek sem...+ Dacára kétségbeesett belső tiltakozásomnak nyugodtan tartom karjaimban +Legalább valami haszna is van az élőholt létnek, a testem nem nagyon akar elárulni.+ s csendes, józanságot hozó hangon súgom fülébe:/
- Inkább Max herceget szándékozott említeni, nemde? /Nehogy tiltakozni kezdjen, folytatom is nyomban./ Erős a gyanúm, hogy neki arra is megvan a módszere, hogy szükség esetén akár elkísérje önt egy ilyen kirándulásra. Egyébként pedig bizony ez is létünk lényege. Mi az éjszaka teremtményei vagyunk, lényünkhöz tartozik. Ha igazán szereti hercegét, elfogadja ezzel együtt. /Pillanat erejéig hagyom, hadd ülepedjenek szavaim, aztán biztatóan rámosolygok./ Ettől függetlenül továbbra sem látom akadályát, hogy akár napfürdőzzön, ha ahhoz van kedve.

(167)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

+ Hogy Maxot akartam volna mondani? Hát persze! Miért, nem őt mondtam? De, biztos, hogy őt mondtam. Más férfi nem létezik számomra /merengek, miközben fülelek továbbra is. Végül megvonom a vállam, és gyermekien elmosolyodom./

- Hát jó /búgom, aztán eltávolodom tőle./ Végül is bármi megtörténhet velem. Meg hát... végül is szabad vagyok, nem? Azon kívül, hogy van egy otthonom, ahová természetesen visszatérek a családomhoz, még ugyanúgy látogathatom a világot, ugye? /kérdezem magamtól kicsit bizonytalanul. Aztán feltekintek megint kísérőmre, és magabiztosan elmosolyodom./ Pontosan így van /mondom végül elégedetten. Aztán látványosan ásítok egyet./

- Na jó. Hogyha más program nincsen, hazamennék aludni. Ma már kora reggel ébren voltam, valahogy sikerült nappal élnem /kérlelem bociszemekkel./

(142)

[Arich]

- Tökéletesen megvilágította a helyzetét. Hogy is mondják? Világos, akár a nap! /Mosolygok szemeibe, ahogy letisztázza magával, amit korábban sugalltam neki./

- Ó. /Bosszankodok csak egészen árnyalatnyit túljátszva magamat./ Szóval nem untatom, hanem egyenesen fárasztom, sőt, álmosítom? /Mosolyom, amit végül magamra öltök, a magabiztos hódítóé, aki tisztában van vele, a megfelelő válasz, amit kérdésére kaphat, csak egy vidám kacaj, ami a jól sikerült tréfáknak jussa./
- Egy újabb tánc nélkül nem engedhetem el. /Hajtom meg magam mosolyogva óhajának, miközben kezet cserélve jobbommal utat nyitok neki az épület belsejébe, míg balom derekát kíséri./ Persze, csak ha hajlandó ezzel az aprósággal megjutalmazni odaadó kísérőjét. /Susogom fülébe, éppen csak árnyalatnyi vágyódást csepegtetve hangomba./
+Ha már... Játszunk egy kicsit a tűzzel, elvégre mégiscsak férfiember volnék, aki örül a sikereinek!+

(168)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

- Jaj, dehogyis, dehogyis! /ellenkezek gyorsan arra a kijelentésére, miszerint álmosít./ A társasága miatt vagyok még itt, kedves Arichom. Jaj, mit gondol! /sipákolok látványosan, miközben hatalmas mosolyra húzom a számat. Aztán pedig kérésére felhúzom a szemöldököm, és látványosan sóhajtok egyet, majd felfordított tenyérrel megvonom a vállam./ Hát hogyan is tagadhatnám meg ezt Öntől?

/Megjátszott elragadtatással hagyom, hogy levezessen a táncparkettre, s közben a füleimbe súgott szavaira egy pillanatra lehunyom szemem, és kilehelem a levegőt, miközben a lábujjam hegyéig kiráz a hideg. Alig pár pillanat az egész, mégis kiélvezem, hiszen ez az utolsó lehetőség, most vagyunk utoljára kettesben./

- Hát, akkor táncoljunk! /mosolygok rá, mikor megérkezünk a terembe, majd pedig hagyom, hogy még egyszer pörögjünk néhányat, hogy aztán befejeződhessen ez az esete./

(143)

[Arich]

- Meg kell valljam, kifejezetten élvezem a társaságát. /Búgom szokott gerincborzolási szándékkal fülébe, miközben ismét a többiek között forgolódunk./ Jól táncol, gyönyörű, mindemellett még társalogni is élvezetes önnel, sőt, mi több, még izgalmassá is teszi személyét, hogy valami titka van...

/Pillanatra kiesve a csábító szózatból hétköznapi hangon elmerengek,/ - Igaz, ez utóbbit nem önszántából rejtegeti, de hát ez is kihívást jelent... /majd visszatérek az évődő hangnemhez./

- Szóval ha nem előztek volna meg, minden bizonnyal azon lennék, hogy meghódítsam kegyedet. De hát mit tehet az emberfia, ha egyszer tisztességet vertek belém, nem engedhetek a csábításnak. Még ha az ilyen attraktív hölgy személyében is jelenik meg. /Műsajnálkozok mosolyogva, miközben hagyom, hogy tekintetem +a talán nem is annyira megjátszott?+ vágyódást közvetítse./

(169)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Élvezettel hallgatom bókjait, persze bele is pirulok szavaiba./

- Óh, maga túloz! Túl kedves velem! /nevetek csilingelve. Forgunk még néhányat, mikor kicsit komolyabb vizekre evezünk. Összevonom a szemöldököm. Nem szeretem, amikor kihívásként tekintenek rám. Én is érző lény vagyok... Mindegy, most nem bosszankodom ezen, inkább félresöprök minden rosszat, és végre jól érzem magam még egy pár percig. Később ráérünk bosszankodni./

- Azt hiszem, ezzel eddig is mindketten tisztában voltunk, Arich /válaszolok végül komolyan a meghódításomra vonatkozó szavakra./ De szerencsére értelmes emberek vagyunk, akik tudnak uralkodni magukon /+Vagy nem+/, tehát nem kell ezzel foglalkoznunk. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni a másik felét, amint elérkezik az ideje /mosolygok rá kedvesen./ Ne aggódjon. Minden rendben lesz.

/Ebben a pillanatban elhallgat a zene. Sokatmondón Arich szemébe nézek, hiszen eddig tartott a megállapodásunk szerint az esténk./ Hát akkor... keressük meg a kocsist? /kérdezem az utolsó lépés után egy félénk - de ugyanakkor fáradt - mosoly közepette./

(144)

[Arich]

- Ahogyan a kisasszony kívánja. /Bólintok továbbra is mosolyogva, egyaránt vonatkoztatva válaszomat az elhangzottakra. Karomat kínálva kísérem a bejárat felé, ahol valamikor korábban beléptünk, közben az első utamba kerülő, libériás kiszolgálószemélyzetet megtorpantom./
- Intézkedjen legyen kedves a kocsink ügyében. A hölgy távozni kíván. /Keltem benne a késztetést mosolyogva kiejtett szavaim rejtekében, hát feledi a kezében tartott tálcát és sietve indul az udvar felé. Kissé meglepett pillantását még elcsípem, de aztán már tekintetemmel a ceremóniamestert keresem./
- Még illene köszönetet mondanunk a vendéglátásért, aztán már bátran távozhatunk. /Mosolygok még Virágra, közben nyugtatólag karját cirógatom./

(170)

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Bólintok Arich okos megjegyzésére./

- Megkereshetnénk Sirennel, ha még itt van /javasolom csendesen páromnak, majd odahajolok egy személyzeti taghoz, meg sem várva Arich válaszát./ Kérem, oda tudna vezetni minket egy Siren nevű hölgyhöz?

/A férfi csak biccent, majd csalogatóan megindul vissza a táncparketthez. Elhaladunk a táncoló párok mellett, majd a kacskaringós folyosókon át megérkezünk egy nagyobb társalgóhelységbe. A nő egy heverőn cseveg egy különösen jóképű, hosszú, hullámos hajú férfival, de az én Maxomnál úgysincs gyönyörűbb férfi, ezért rá se hederítek.

Ekkor látványosan kísérőmre pillantok, legyen most ő egy kicsit a férfi, és intézkedjen. Ajkam sarkába mosoly csúszik, ahogy valami mélyen megmozdul bennem, ahogy valaki mélyen megmozdul bennem. Fáradt vagyok, és egyre nyűgösebb. De még Vérerdő Virágának hívnak./

(145)

[Arich]

/Ahogy kalauzunk nyomában megtaláljuk Sirent, röpke vizsgálódásom meggyőz arról, hogy nem éppen a vacsora előtti bemelegítő köröket futja. Vagy ha igen, hát igencsak bizalmas a helyzet, ugyanis a vele egy kanapén üldögélő férfiban is fajtársra ismerek. Töredék pillanatig tart csak, amíg érzékelik jelenlétünket, s kettejük tekintete is felénk villan. Virág tekintete pedig énrám, hát alig érzékelhetően, de kihúzom magam, s udvarias mosolyomat felfrissítem arcomon, mielőtt megszólalva ténylegesen megszakítanám társalgásukat./

- Hölgyem, uram, ha megbocsátanak... /Biccentek feléjük, közben csendesen azon fohászkodok, hogy semmiféle különleges vámpíretikettet ne sértsek meg ezzel a megszólítással. Hiszen a férfit nem is ismerem, az akár maga Nostrefat is lehet. Persze, ha a filmeknek hihetünk, ő túl megnyerő, túl kevéssé hasonlít egy évezredeket, netán eónokat megélt ősöreg, vérszívó szörnyeteghez. Mikor már mindkettejük osztatlan figyelme a miénk, Siren tekintetébe pillantva folytatom mondandómat./
- Megkérem kisasszony, hogy tolmácsolja házigazdánknak köszönetünket a lehetőségért, hogy részt vehettünk ezen a pazar bálon, azonban attól tartok a mulatság túlzottan is magával ragadott minket. Partnernőm pihenni vágyik, így sajnálatos módon nem maradhatunk végig... Bármennyire is szeretnénk. Szóval ha megtenné, hogy kimenti távozásunk sietős voltát...
/Mosolyodom még el, ezúttal igazán bűbájosan, könnyed mosolyommal odázva el bármiféle ígéret megszületését./
+Bár ha engem kérdez valaki, az is tökéletesen érthető, ha az én jelentéktelen kis fióka fejemre egyáltalán nem kíváncsi egy olyan magasrangú valaki, aki képes egy ilyen sokaságot megmozgató rendezvényt megszervezni. Legfeljebb majd fiatalságom számlájára írják az esetleges modortalanságot, annyit meg kibírok. Mert első a hölgy akarata, nem? Ő menni kíván, hát nem futhatunk felesleges köröket.+

(171)

[Caridwen]

*Laila & Arich*

/Siren mézesmázos mosolyának helyére egy udvarias maszk csusszan, amikor vörösen izzó szemeit felétek fordítja. Az ajkán még vér ott izzik a vér rubinja, de ennek az illata valahogy túl édes, szinte már taszítóan tömény. Azonban ezzel mit sem törődve angyali kecsességgel biccent./
- Természetesen átadom. Részemről az öröm, hogy jól érezték magukat. Reménykedtem benne, hogy az én társaságomra nem lesz szükségük, hiszen annyi a látnivaló és a csoda... /mondja negédes mosollyal. Aztán még szóra nyitná a száját, de ekkor valami megzavarja a bál nyugalmát.

A hatalmas dupla szárnyú ajtó egyetlen mozdulattal kicsapódik és maga a fekete homály hömpölyög be rajta. Egy pillanatra minden fény kialszik, és olyan csillagtalan sötétség hull rátok, mintha a rémálmok mélyére csöppentetek volna. Aztán lassan visszatérnem a fények, de az ajtó környékén nem áll már senki, csak vörös vérlepel borítja a márványpadlót.
Az ajtóban egy férfi áll, aki körül árnyékok táncolnak a sötétségben pedig mintha figyelő szempárokat vennétek észre. /

- Hmmm mily kellemes kis összejövetel. Nagy kár, hogy valaki elkavarta a meghívómat. /jelenti be, a hangja pedig végigdübörög a termen. Körbepillant, aztán egy farkasvigyor után megindul, egyenesen felétek... Halljátok ahogy Siren felnyög és rémület költözik a pillantásába, majd mozdulatlanná dermed, szinte szobornak tűnik, mintha a férfi így nem vehetné észre./

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Megkönnyebbülök, amikor Siren készségesen elenged minket. Minden letudva, minden szép és jó. Az éjszakát már párom mellett tölthetem. És végre lehámozhatom magamról ezt a ruhát is. Nem minthogyha eleinte kényelmetlen lett volna, de mostanra már elgémberedtek a tagjaim benne.

De nincs időm komolyabban fellélegezni. Mielőtt még távozhatnánk, a Pokol kellős közepére kerülünk. Amikor vaksötét lesz, felnyikkanok, s a vér látványára nyöszörögve bújok Arich mellkasához. Nem valami nőies, de megvallom férfiasan: nagyon megrémülök. Tudom, hogy ez a vadállat megölt mindenkit, aki a kapu közelében volt. És nem akadályozhatja meg senki sem abban, hogy én is a prédája legyek.

Rám néz. Megindul Siren felé. Rám néz megint. A hangja megtör bennem mindent, megöl bennem mindent. Az árnyak körülötte nevetnek... Figyelnek... Engem akarnak... Rám néz... Rám néz... A szívem mögött meghasad valami... Félek... Rám néz... Itt van./

/Törött tükrökre számítok. Emlékszem, az előbb még az étkezőben voltam. És bevertem a fejem. Hú, tiszta vér volt minden. Előtte fürödtem. Előtte pedig Max-szal voltam. Nem értem, mit keresek valami puccos helyen, egy puccos ruciban, valami vigyorgó f*sszal velem szemben, és... Arichhal az oldalamon?!/

- Azt a kurva! /hápogom megdöbbenve, amikor konstatálom, hogy Arich kezét markolászom./ Hát Te meg hogy a ráktúróba kerültél ide? És mi a lópikulát képzelsz, hogy fogod a kezem?! És hogy lehetsz életben? Hiszen meghaltál!!

(146)

[Arich]

/Amíg Siren válaszát hallgatom, csendesen elemezgetem a felőle érkező, halvány, ám annál édesebb, különleges aromájú illatot. +Vér, ez egyértelmű... De ilyet eddig még nem kóstoltam. Vajon...+ Kósza pillantásom a mellette lévő férfire téved. +Csak nem megzavartunk valami igen bizalmasat?+ Már épp hangot adnék sejtésemnek, s egyúttal részt kérnék... +Mit kérnék, követelnék!+ belőle, mikor leesik, hogy épp most adott Siren tökéletesen elfogadó és udvarias választ udvarias kérésemre.

Enyhe biccentés után már épp sarkon fordulnánk Virággal, mikor lendületem egy pillanat alatt elveszik s jobb híján csak báván bambulom a történéseket. Egy töredéknyi pillanatig ugyan érzem, hogy átcsavarodom az árnyéksíkra, azonban eszembe villan az esetlegesen darabokra szedett kedvesét hiábavalóan kereső herceg rosszalló pillantása. Noha még azt sem tudom, voltaképpen hogy is néz ki őméltósága, nem ilyen formában tervezem vele a megismerkedést. Újra anyagiasulok hát, így a megrettenő Virág mellkasomba rejti arcát, onnan pislog csak az irányunkba tartó ismeretlenre.

Bennem ekkor enged csak a merevség, hogy helyet adjak a készülő drámának, ami megnyugtató módon nem minket talált meg magának, úgyhogy csendben, óvatosan, a közeledő nagyragadozó +ahogyan a belépőjét elkövette, világosan mutatja, bőven az én kategóriámon felüli!+ figyelmét a lehető legkevéssé magunkra vonva hátrálni kezdek, védencemet finoman magammal kényszerítve.

Aki ezt a pillanatot választja, hogy addig tökéletes és kifogástalan modoráról megfeledkezvén kifakadjon. Gyanítom, csak a sokk teszi, azonban a helyzet feszült volta egyáltalán nem engedi meg, hogy bármi hirtelen, avagy hangos tevékenységet elkövessen eme igencsak alkalmatlan pillanatban./

- Csss... /Susogom neki handabandázására jóformán oda sem figyelve, ahogy ajkára teszem ujjamat, s miközben tekintetébe fúrom pillantásomat, minden létező és mozgósítható energiámmal támadom akaratát./ Gyere. /Súgom még neki ezúttal minden udvariaskodástól mentesen, ahogy másik kezemmel egyszerűen és határozottan továbbra is magammal vonom./

(172)

[Caridwen]

*Laila & Arich*

/A férfinek utat nyit a tömeg a kiöltözött párok úgy rebbennek szét, akár fészkükből felzavart dalosmadarak. Csak Siren nem moccan, mintha akkor nem látnák. Arich te érzed, hogy a fickó minél közelebb ér, annál jobban elönt valami furcsa vonzódással vegyes tisztelet, valami egészen megmagyarázhatatlan érzés ahogy a fickó közeledik. Az árnyak látod hogy téged figyelnek egy lelkedig látó szempár rád kacsint a sötétből./
- Siren drága leányom, örvendek a talpnyalásodnak, de a szemtelenségnek ára van! /közli jeges nyugalommal. Látjátok ahogy az árnyak felkúsznak a vámpírnő lábán, mire a vörös szempár hatalmasra tágul és kapálózni kezd. A sötétség azonban teljes egészében befonja őt mintha pillangóvá akarná változtatni gubóba kényszerítve.

Amikor már csak a vállától fölfelé nem borítja árnszövevény a férfi odalép hozzá és hanyag eleganciával átharapja a torkát. A nő egy darabig rángatózik, majd elernyed, mire az árnyak a földre eresztik a már duplán is holt testet.
Majd a férfi felétek pillant, mintha Laila szavai csak most jutottak volna el hozzá. Könnyeden lenyalja a vért az ajkáról és feljebb pöccintve a napszemüveget az orrán odaszól nektek./

- Áh, csak nem megzavartam valamit? Fogadják mélységes bocsánatkérésem! Kénytelen voltam visszavenni az örök élet ajándékát egy hűtlen leánykától. Mellesleg a nevem Árny, talán már hallottak rólam. /somolyog. A pillantása Laila hasa felé villan, majd Arich arcán állapodik meg./
- És ti kik vagytok?

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Ez a piperkőc alak meg mit képzel magáról, hogy csak úgy elcsöndesít? Hogy merészel lepisszegni engem, Magyar Klárát?! Velem senki ember fia sem beszélhet így!! Ez a marha is a szemebe néz, megremegek.../

/Követem Arichot, de nem igazán jutunk messzire. Nem tudom, hogy miért akarnék vele menni, vagy hogy hogyan kerültem a mellkasához. Siren halálát borzadva nézem, amikor pedig a fószer rápillant a hasamra, védekezve ráterítem a kezem a gyermekemre. Nem engedem, hogy bántsa a gyermekemet! Elengedem Arichot, és magabiztosan előrelépek./

- A nevem Vérerdő Virága, és Beleth gyermekét hordom a szívem alatt /mondom határozottan. Szememben anyai büszkeség villan, és az anyaság, gyermekem védelme ad erőt nekem./ És ami azt illeti, kedves uram, nem, még nem hallottam magáról. /Siren hullájára pillantok. + És nem is akarok.+/ Ellenben, ha megbocsájt, mi most távoznánk. Tudja, nehéz dolog szülőnek lenni, amint látom, magának is kijutott belőle, biztos megért engem. A bál elvette az erőmet, és félek, hogy a kicsi sínyli meg, hogyha nem kerülök időben ágyba. Örültem a találkozásnak /pukedlizek, majd Arichba karolva igyekszem távozni a lehető legrövidebb úton-módon. Ez az Árny fazon teljesen megrémít./

(147)

[Arich]

/Érzem, ahogy kifut arcomból a vér, testem lehűl, ahogy Sirent foglyul ejtik az árnyak. Valahol mélyen, legbelül emberi énem hátrahőköl, azonban igaz valóm érdeklődve figyeli az árnysík hatalmának demonstrálását. +Egy nap akár erre is képes lehetek?+ Ujjongok magamban, azonban a röpke kis bemutató után a férfi figyelme végül felénk fordul, hát gyorsan csatlakozik hozzá egy másik gondolat is. +Feltéve, ha meg is érem, hogy okuljak az előadásból.+/

- Sajnálatos módon még nem volt, aki említette volna nevét, kedves uram. /Udvariaskodok én is, ahogy Virág bemutatkozik. Érzem, hogy karomat fogva menekülne a férfi közeléből, hát egy szolidat simítok rajta lelki kezeimmel, s egy pillanat erejéig még tartóztatom visszavonulását./
Jómagam Arich del Contiago vagyok, s mindössze az elsőbálozó ifjú hölgy /biccentek Virág felé/ egyszerű kísérője, aki Max herceg akaratát teljesíti eme minőségben. Úgyhogy, amennyiben megbocsájtja távozásunkat /hajtom meg fejemet irányába/ nem is zavarjuk tovább mulatságát... /Lépek végezetül lassan a kijárat felé, alig észlelhetően, de testem takarásába vonva partnernőmet./

(173)

[Caridwen]

*Laila & Arich*

- Akarod mondani Belethet, nem kedvesem? /villant rád Virág egy farkasvigyort a fickó, miután elszakította a pillantását a hasadról. Aztán azonban csak legyint./
- De nekem aztán mindegy, nincs dolgom az Ikrekkel, a sajátjaimat jöttem megnevelni. /pillant ismét Siren holtteste felé.

Aztán Arichoz fordul./
- Egyszerű kísérő? Nah persze! Ne hidd azt fiam, hogy a bájos csevej nálam célt ér! Öregebb vagyok, mint bármelyik féreg innen és láttam már éppen elég széptevőt! De azt hiszem a nyáladzás ellenére te okos fiú vagy. Tehát ha átértékeled ezt, majd egyszer keress fel, azt hiszem lenne közös témánk. /néz téged elgondolkozva.

Az árnyából látod ahogy megmoccan egy foszlány és körbetáncol téged, majd beleolvad a te árnyékodba. Egy másik Virág árnyékába olvad bele. Éreztek egy kis bizsergést, de aztán elmúlik az egész./
- De most jó kedvemben találtok, tehát elmehettek, de csak ti. Most pedig tűnés, mielőtt meggondolom magam! /közli hidegen, aztán el is fordul tőletek és a többieket veszi szemügyre a teremben. Minden vörös és emberi szempár rá szegeződik és látjátok bennük a rémületet./

[Laila Finisse]

[2900. augusztus 20., péntek]

/Arich közelsége, mint mindig, most is megnyugtat. A fickó szavai is valamelyest. Mármint az, hogy elenged. Az árnyak rezzenésére a testem is megrezdül, és kitör rajtam a paranoia. Követni akar minket? Mindenesetre azt megjegyzem, hogy ismeri a szerelmeimet. Igyekszem utánajárni a férfinek./

- Hát akkor ég Önnel, Árny! /búcsúzok kedvesen hanglejtéssel, és Arichba kapaszkodva igyekszem kivánszorogni a teremből. Azt hiszem, az előbbi jelenettől még mindig sokkos állapotban vagyok, a lábaim remegnek, a levegőt pihegve veszem, igencsak elkél kísérőm támogatása.

Odakint hideg van, nagyon hideg. A kabátkámat rám terítik, ahogy kilépünk a szabadba. Ahogy Arich kérte, a hintónk már vár ránk. Mielőtt beszállnánk, még feltekintek egyszer a baljós épületre. Érdekes éjszaka volt. És gyanítom, hogy Max virágaként még jó pár ehhez hasonlatos eseményen kell részt vennem. Nem értem, miért szeretnek ezek a piócák bálozni. Semmi értelme./

- Micsoda társaság! /sóhajtok fáradtan, miután már bent ülök a kocsiban. Aztán rápillantok társamra, és hálásan elmosolyodom./ Köszönöm, hogy eljött velem. Maga nélkül nem éltem volna túl...

(148)

[Arich]

/Pillanat erejéig elbizonytalanodom. Egyszerre vonz és taszít az egész teremtmény, aki előttünk álldogál, s nem nagyon tudom eldönteni, mi az, amire gondol, vagy mit vár tőlem. +Mert az biztos, hogy RENGETEG mindent tudnék tanulni tőle!+ Maradnék hát, s örömmel jelentkeznék tanítványának, de egyelőre másfelé terelem gondolataimat, amit nagyban elősegít Virág hangja.
+Igen, őt kell biztonságba juttatnom. Aztán majd még ráérek megkeresni ezt az Árnyat... Hacsak ő nem dönt úgy, hogy kedve szottyan meglátogatni.+ Sandítok az árnyékainkba olvadó sötétségfoszlányra, ami a röpke, gyorsan múló, enyhén zavaró érzésen túl mintha teljesen elkeveredne, feloszlana aurámban./
- Akkor talán majd máskor, kevésbé... Khm, mozgalmas körülmények között... /Biccentek szolid mosollyal a férfi felé, aztán pedig már Virágot támogatom kifelé. Odakint zökkenőmentesen lebonyolítjuk a beszállást, majd mialatt partnernőm szavait udvariasan, érdeklődő mosollyal hallgatom, felmerül bennem egy fontos kérdés. +Idefelé mintha nem lett volna kocsisunk... Siren irányította a hintót? Ezt csak egy módon tudhatjuk meg...+ Döntök végül és minden akaratommal a kocsinak, mint egy élőlénynek feszülök. +Indulás vissza a Nekromanták fellegvárába!+/
- Ugyan, ne hálálkodjon, kedves. /Fordulok végül Virághoz./ Errefelé sosincs vége... Az éjszakának. /Helyesbítem gyorsan magam, mielőtt valami végzetes csúszna ki a számon, +Várandós nőt nem ijesztgetünk feleslegesen!+ majd még egyszer megpróbálom a kocsit mozgásra késztetni./

(174)

[Caridwen]

*Laila & Arich*

/Sikeresen kijuttok a bálteremből, Árny láthatóan tartja magát a szavához, habár még jó ideig a hátatokban érzitek kutató pillantását.

Beszálltok a hintóba, ami mintha most valahogy nagyobb lenne, mint legutóbb. A lovak vadabbul fújtatnak és Arich amikor feléjük nyúlsz zavart és dühöt érzel feléjük egy cseppnyi zavarodottsággal fűszerezve. Az első parancsodra csak dühös nyerítés a válasz. Aztán mintha valami kattanna. Úgy érzed a lovak tudata a tiedhez forr és hamarosan egy kis zökkenés után megindul a Hintó.
Egyenesen a Fellegvárba visznek titeket a fekete paripák, és csak az udvaron állnak meg. Az út zökkenésmentesen telik, senki nem zavar meg titeket.

Amikor odaértek és kiszálltok a lovak érdeklődve néznek felétek, illetve a te pillantásod keresik Arich./
- Áh Úrnőm, végre megérkezett, micsoda öröm! A Herceg már vár önre! /jött egy komorna kinézetű asszony elétek, aztán Arichra pillantott./
- Maximiliam Herceg önnel is szeretne váltani néhány szót, ha lenne olyan kedves követni engem. /mondta tisztelettel az asszony./

*Folytatás a Fellegvárban*