Halandók

Halandók

HozzászólásSzerző: Lynarin Seeragic » 2012.04.04. 22:30

Kép




Halandók:

A 29. századra kialakult az a különös helyzet, hogy igazából már egy halandó sem teljesen halandó. Az igazi tiszta vérű homo sapiens ritka mint a fehér holló. A népesség nagy részének az ereiben folyik valamilyen szinten egy mágikus faj véréből, még akkor is, ha erről az adott illető semmit nem tud. Ez az örökség meghatározhatja a halandó jellemét, attól függően, hogy melyik faj vére és milyen mennyiségben található meg benne.

Erősségek:

Kijátszhatóak az úgynevezett félvérek, illetve ébredők, akiknek a kapu megmozdította a mágikus tulajdonságait, de azok még nem teljesedtek ki. A karakterlapon jelölni kell, hogy későbbiekben milyen faj tagjává válik majd az adott illető.
Természetesen a halandó maradhat valódi halandó is, nekik az előnyük hogy szinte mindenhol el tudnak vegyülni, jobban alkalmazkodnak, mint a különös élethelyzetekre specializálódott mágikus fajok.
Sok helyen szívesebben fogadnak egy halandót, mint valamilyen mágikust.
A halandók előtt álló lehetőségek szinte kimeríthetetlenek. Rengeteg pozíció és képesség érhető el számukra.

Gyengék:

Hagyományos értelemben, nincsen annyi képességük, mint a legtöbb mágikus lénynek. Nem olyan fogékonyak a tiszta mágiára és képességeket is nehezebben szereznek.


Szaporodás:

Szinte bármely más fajjal keveredhetnek, amelyiknek a leírásában megengedett a keveredés.


Átváltozás:

Halandóvá válni csak igen ritka esetekben lehet, azonban az megtörténhet, hogy halandóból lesz valamilyen más faj.

Életkor:

Akinek ezt fejtegetni kell, az számolja a ráncokat a saát arcán, aztán a szüleién.

Főváros:
H'Sekirat (és a kontinens legnagyobb részét ők lakják.)


Szintek:

1. szint - Kezdő
2. szint - Tanuló
3. szint - Polgár
4. szint - Köztiszteletű
5. szint - Előkelő


A faji képességek itt találhatók.
“Come on, say it again. I’m a perfect devil. Tell me how bad I am. It makes me feel so good!”
- Anne Rice, The Queen of the Damned

Kép
Avatar
Lynarin Seeragic
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
Árnyak és Vizek királynője, vámpír hercegnő
 
Hozzászólások: 493
Csatlakozott: 2012.04.04. 19:53
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Raven, Tessa, Nymloth, Caridwen, Evangeline, Payne

Vissza: Fajok

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó