Carlsson nyomozóiroda

[Laki]

Az egyik szélesebb ám sokad rangú út mellett magasodó épületek között szinte alig észrevehetően bújik meg ez a kis iroda. Ablaka koszos, az ajtón a betűk többsége már rég lekopott. A tömb utcaszintjén nyílik az ajtó és ahogy belépsz, mint ha egy régi filmbe csöppennél. Kopott bútorok, cigaretta füst és whiskey illata fogad. A berendezés szegényes és kissé olyan, mint ha félig-meddig itt is lakna a tulaj.

[Reagen Weltz]

[2900. Aug. 27. estefele]

*Laki*

*Még az autóban*

/A kabátos nekiáll sorolni a „szabályokat”. Egy ideig nem akarom magam bekötni, csak hogy megmutassam, nem táncolok úgy ahogy fütyülnek, de amint kinézek az ablakon és meglátom milyen gyorsan megyünk, meggondolom magam. A többi szabályt meg vagy nem tudom, vagy nem akarom megszegni. Furcsa mód még azt sem, ami a nyavalygásra vonatkozott, pedig lett volna mi miatt. Mondjuk az ismerőseim és az életem miatt pont nem. Nem mondhatom, hogy irigylésre méltó életet hagytam volna a múltban. Nekem elég volt, de ez inkább engem minősít. Ismerősök közül is legfeljebb Krixát sirathattam volna, de őt nem is ismertem igazán. A jelenlegi helyzetem persze kiakasztó és már elegem van belőle, hogy ide-oda ráncigálnak és semmit sem magyaráznak meg, de más választásom nem igazán van. Kiszállhatok, és bóklászhatok fel s alá a városban, amíg el nem gázol egy mágnesvonat, vagy éhen nem halok.
A további beszélgetésből kiderül, hogy önjelölt idegenvezetőim nem a legális szférát képviselik, ahogy az is, hogy nem a Tanácsházához visznek. Utólag visszagondolva nem is értem, miért gondoltam hogy oda mennénk, elvégre egyikőjük sem az a tipikus hivatalnokalkat. /
+Csak tudnám, miért kell a magamfajtákat begyűjteni. És kinek?
/De az autóból nem szállok ki, egyrészt mert a kabátosnak sikerült a szememben ellenszenvessé tenni a „Nagy Testvért”, másrészt mert kísérőimen látszik, hogy ők sincsenek épp oda a helyzetért. Ettől valamiért őszintébbnek tűnnek. Csöndben ülök az egész úton, és csak néhány szóval jelzem hogy velük tartok. De egy-két kérdést nem árt majd tisztázni./

*Már az irodában*
/A helység, ahova a két férfi vezetett, élesen elüt a sugárút modern csillogásától. Szinte már otthonosnak érzem a szegényes bútorozású, rendezetlen irodát. Mert iroda, ez annak ellenére is látszik, hogy tele van szeméttel és a polcokat ujjnyi vastag por borítja. Kérdés nélkül vetem magam egy kopott fotelbe és hátradőlök. A fotel egész kényelmes, de hangosan nyikorog valahányszor megmozdulok./
- Nos uraim, még mielőtt bármibe is belefognánk, feltennék néhány tisztázó jellegű kérdést. Ha bármelyikre nem kapok kielégítő választ, gondolkodás nélkül itt hagyom magukat.
+ És eltévedek. /teszem hozzá magamban, de próbálok olyan magabiztosnak tűnni, amennyire csak tudok. Úgy érzem sikerül, de lehet hogy csak a pia hiteti el velem. Megvárom amíg mind a kettő rám figyel, majd belekezdek./
- Szóval. Kik maguk, és mi dolguk van velem? Az világos, hogy a legalitást kissé kikerülve akarnak nekem személyazonosságot adni, ami nem baj, de szeretném tudni a következményeit. Mit fognak egészen pontosan csinálni, mekkora kezdőösszeget kapok? Miért járok jobban veletek, mintha a Tanácsházára mennék és törvényes keretek közt regisztrálnám magam? Milyen következményei lehetnek, ha esetleg lebuknék? És végül mit kérnek tőlem cserébe? Ugye nem gondolták hogy olyan hülye vagyok, hogy azt hiszem valaki csak úgy jófejségből segítene „beilleszkednem”. Nem vagyok ám olyan naiv. Nos, mi lesz? Nem sietek sehova, nyugodtan beszéljenek hosszan és tartalmasan. Én figyelek. / hadarom el az előre összegyűjtött gondolataimat, esélyt sem hagyva nekik, hogy félbe szakítsanak. /
+ Remélem, hogy semmit nem hagytam ki. És hogy tényleg rendesen válaszolnak. Hogy nem vernek át. Hogy a mai napon először, végre érteni fogom mi folyik körülöttem. És hogy elengednek, ha esetleg nem tetszik amit mondanak. Mert ha nem, akkor... akkor megszívtam.
(5)

[Laki]

* Reagen *

/A kabátos megáll a mozdulatban, ahogy elárasztod őket kérdésekkel./
- A nimfák comm-száma nem kéne?
/Befejezi mozdulatát és ezzel a fiókjából előkerül egy kopottas üveg és két pohár. A fiatalabbik hátramegy egy másik helyiségbe majd néhány perc után vízcsobogást hallasz és vissza is jön. Eddigre a két pohár alján sötétbarna folyadék lötyög, bár az egyiket idő közben újra kellett tölteni. A kabát egy régimódi fogason landol, majd a fickó megszabadul az alatta viselt kopott zakótól is. Látod a pisztolytáskát a hóna alatt miközben leül az asztal mögé és az inge zsebéből egy kis, gyűrött dobozt vesz ki, amiből egy cigarettát halászik elő. A külsejét még John McClean is megirigyelné az illata viszont nem igazán olyan, mint azoknak a cigarettáknak amiket megszokhattál. Számodra kicsit olyan, mint ha gumit égetnének. A fiatalabbik fickó felül az asztal szélére és ő is belekóstol a maga italába, majd végigmér téged./
- Hát akkor kezdjük az elején. Azzal hogy belépett azon az ajtón, régen lemondott arról a lehetőségről, hogy gondolkodás nélkül itt hagyjon minket. Persze elmehet, de ez már nem lesz igazán egészséges. Másrészről, ez a hozzáállás, nem a legjobb, bár vannak magánál hülyébbek is akik még mindig nem patkoltak el. De ami késik nem múlik. Nézzük csak, jobban azért jár, mert ha a központban regisztrálják, akkor élete végéig figyelni fogják. Annyira közelről, hogy még a slozira se mehet anélkül, hogy ezt valaki ne dokumentálná. Viszont ha hamis személyazonossággal lebukik, hm... hogy fogalmazzak finoman? Olyan gyorsan egy hamvasztó cellában találja magát, hogy mire felfogná hol van már egy hamutálnyi se marad magából. És nem, senki nem akar magának jófejségből segíteni. De sajnos az a tendencia, hogy akik a másik oldalon vannak, nos előbb utóbb megöletik magukat vagy pedig engedelmes bábjai maradnak egy-két nagyon befolyásos mocsoknak. Szóval ne aggódjon, maga is alaposan fel lesz használva, akármelyik oldalnak is szolgáljon. Bár nem mindegy, hogy ezt milyen túlélési esélyekkel teszi.

[Reagen Weltz]

*Laki*

/A kérdésáradat láthatóan egyikőjüket sem zavarta meg különösebben. Az idősebb unottan tölt magának valami löttyöt, a fiatalabbnak meg fontos dolga akadt a wc-ben. Én idegesen malmozok az ujjaimmal, várom a választ. Lehet hogy ez nekik rutinmunka, de nekem életem egyik elég fontos döntése lesz, örülnék, ha egy kicsivel több empátia lenne bennük.
Amikor a fiatalabb is visszaér a szobába, megkapom a válaszokat. Nem örülök, de semmi okom csalódni. Gondolhattam volna, hogy a helyzetem csak a szarabb irányba változhat. Minek is reménykedtem? Miért gondoltam egy pillanatig is, hogy jól kijövök ebből? Na mindegy, erről ennyit. Nem ez lesz az első alkalom, hogy semmi beleszólásom nincs abba, ami velem történik, igazán megszokhatnám. Azért a hamvasztás még nekem is túlzás. Ennek ellenére (vagy épp emiatt?) csak még ellenszenvesebb lesz a legális út. /
+ Ha valaki figyelni akarja, hogy végzem a dolgom hát egészségére, de mi van, ha valakinek vizelési problémái vannak, és a kamera zavarja? Elégetik? /Elvigyorodom a képtelen ötleten, de hamar véget ér a jókedvem, amikor megtudom, hogy mit várnak tőlem. Az kell még, hogy a maffiának dolgozzak. Egy kicsit még szidom velem szemben ülők felmenőit a fogam alatt, csak hogy levezessem a feszültséget./
- Először is szeretném megköszönni azt a sok választási lehetőséget, amit kaptam. /Mondom olyan gúnyosan, amennyire csak tudom, remélem leesik nekik./ - De olyan meggyőzően „érveltetek” hogy nem tudok nektek nemet mondani, maradok. Remélem örültök. De előre szólok, hogy nem vagyok rá alkalmas, hogy bármekkora gyökér csicskása legyek, ne is várjátok, hogy próbálkozzam.
+ Persze ha megint „meggyőznek” megint csak nem lesz választásom. /De próbálok határozott lenni. Legalább azt az örömöt adják meg nekem, hogy saját erőmből tegyem tönkre magam. Mert magamat ismerve ez a legvalószínűbb./
- Még lenne egy utolsó kérdésem. Kaphatok abból a löttyből, amit isztok? Úgy gondolom ennyivel tartoztok nekem. Elvégre lehet, hogy miattatok leszek elhamvasztva.

(6)

[Laki]

* Reagen *

- Oh, nagyon szívesen!
/Úgy tűnik a humorérzék nem veszett ki a fiatalabbikból, bármennyire is próbálkozol. Tölt neked viszont egy pohárral és a kezedbe nyomja, majd egy széket húz közelebb hozzád. Bár nem tűnik nehézsúlyúnak, a szék mégis nyikordul egyet ahogy leül./
- Na akkor lássuk csak, mi az ami kell. Először is, szerkesztünk egy hamis személyazonosságot. Áh, inkább használjuk azt amit dobott a gép. Az úgy sincs benne a rendszerben. Kap egy kiégetett chippet is a tarkójába. Ez pont arra elég, hogy kamu adatokat le lehet olvasni majd, de nem fog jelet sugározni. Aztán szerzünk valami ruhát, aszem ez nem lesz gond. Egy kis kezdőtőkét is kap, na meg egy biztos helyet ahol meghúzhatja magát. Ugye milyen nagylelkűek vagyunk. Na meg kap egy frankó csukló-comm-ot is, amin majd valaki felhívja. És elmondja mivel hálálhatja meg a dolgokat.
/Az idősebbhez fordul mikor befejezi./
- Marcus, hol van már a manó?
/Mint ha csak varázsütésre történne, egyidejűleg Marcus vállrándításával egy régimódi csengő szólal meg, majd kinyílik az ajtó. Egy körülbelül egy méteres, beteges zöld színű valami, bizonyára az említett manó sétál be. Ujjai horrorisztikusan megnyúltak és három pár szemét vaskos szemüveg fedi./
- Megjöttem. Szóval, a szokásos kell? Máris hozzálátok!
/A manó hosszas köhögőgörcsöt kap, majd mikor visszanyeli a kiköpött tüdejét, bár előbb leporolja, a táskájából előkotor valamit, ami leginkább egy laptopra emlékeztet és egy másik tárgyat ami talán egy kávéfőző és egy nyomtató zabigyereke lehetett./
- Ennél gusztustalanabb nem tudsz lenni? /Marcusnak úgy tűnik nem tetszik a tüdőkiköpéses trükk./
- Akkor kérem az adatokat! /Néz rád hat teljesen külön mozgó szem./
- A nevet ő adja, a többi adatok diktálom. /A fiatal fickó vág közbe, majd int hogy add meg a neved. Utána ledarál egy halom adatot, ami neked nem sokat mond, bár személyi adatoknak tűnnek. /

[Reagen Weltz]

*Laki*

/Látszólag unottan kiveszem a kezéből a poharat, nézegetem egy kicsit majd egyben ledöntöm az egészet. Valami whisky, nem a legjobb, de ittam már ezerszer pocsékabbat is. Van az ízében valami új, amit nem igazán tudok sehova se tenni. Gondolom a szesziparban voltak kisebb változások azalatt a cirka kilencszáz év alatt, amit átugrottam. /
+ Ezt is meg kell majd szoknom, ha nem akarok a pult mellett folyamatosan a „régi szép időkre” gondolni. Az kéne még, hogy egész nap nosztalgiázzak. Prága sem volt sokkal jobb. Tudtam az utcaneveket, és senki sem akart megégetni, de ezen kívül tényleg nem rosszabb a helyzetem. / Amikor a fiatalabb nekiáll tájékoztatni, eleinte érdeklődéssel figyelem, de hamar rá kell jönnöm, hogy a felét sem értem a jövő-szlengnek. Nagyjából persze felfogom miről beszél, a részletek meg úgyis kiderülnek. /
+Legfeljebb lesz egy-két érdekesebb hetem, amíg beleszokok a helyembe. Most maj megtudom, milyen az arab bevándorlónak. Hurrá. /A merengésből egy zöld, a legjobb indulattal is csak izének nevezhető egyén zökkent ki. Tétován a poharamra pillantok mert ott gyanítom a jelenség okát, de miután a jövevény teljes lelki nyugalommal kiköpi a tüdejét, majd visszapakolja, kénytelen vagyok elfogadni, hogy amit látok az a valóság. Ez nem lehet az elmém szüleménye, nem elég jó a fantáziám. Amikor Marcus elfintorodik, akaratlanul is kárörvendő vigyor jelenik meg az arcomon./
+Lehet hogy én vagyok az újfiú, de én kevésbé botránkozok meg. Talán épp azért mert a leghalványabb fogalmam nincs, hogy mi itt az elfogadott és mi nem? Engem a madárból ember folyamat jobban megrázott. Fene se érti ezt. / A zöld bigyó rámmered, és a fiatalabb is csatlakozik hozzá. Közben nekiálltak megalkotni a személyiségem, természetesen az én bevonásom nélkül. Most gy nevet várnak, vélhetőleg a sajátomat. Legalább ezt én dönthetem el, igazán kedves./
- Reagen, izé...Weltz. Születési dátum biztos nem kell? /teszem fel a nyilvánvalóan hülye kérdést, nem is várok választ. A többiek láthatóan az adataimmal vannak elfoglalva. Megvárom amíg végeznek az adatok begépelésével, majd közelebb húzódok./
- Na, eláruljátok végre ki lettem? Csak az amolyan kínos helyzetek elkerülése végett. De ha nagy fáradság, nem muszáj, csak ne várjatok tőlem semmilyen ellenszolgáltatást, ha már csak egy kupac hamu vagyok. /Lehet hogy ostoba dolog még mindig a hamvasztásos ügyön lovagolni, de végre van valami amit az orruk alá dörgölhetek./

(7)

[Laki]

* Reagen *

- Végül is, a régi születési dátuma belefér. Hónap? Nap?
/Még ezeket az adatokat is felviszik, miután mondasz valamit. Majd a manó feléd fordítja a nagyobbik gépet./
- És akkor most ne mozogjon.
/Egy beteges sárga színű fény villan a gépen és szinte érzed ahogy valami végigtapogat. Ha egy kicsit erőlteted a szemed, látod is ahogy apró fénynyalábok szaladgálnak fel s alá rajtad./
- A bioszkennel kész vagyunk. Hm... nincs különösebb allergia de még betegség sem. Nagyon jó.
/Ezután a gép zakatolni és kattogni kezd, már várod hogy mikor füstöl el. De csak egy hüvelykkörömnyi fekete lapot köp ki az egyik nyílásán keresztül, ami hamarosan a manó egy újabb ketyeréjében tűnik el. Ennek a mibenlétén nem kell sokáig gondolkodnod. Feltűnően hasonlít egy nagy injekciós pisztolyra. A srác odalép hozzád és a válladra teszi a kezét./
- Hajtsd előre a fejed!
/Felhúzza a hajadat is és szabaddá teszi a tarkód egy részét, mielőtt a goblin megszólalna./
- Ez kicsit csípni fog.
/Ha nem ellenkezel velük, akkor olyan érzésben lesz részed, mint ha egy izzó vasdarabot döftek volna az agyad fájdalomközpontjába és egy pillanatra elsötétül minden. De néhány másodperc után magadhoz is térsz, a tarkódon már csak egy apró dudor fogja tanúsítani, hogy a chip a helyén van./
- Nos, akkor lássuk csak. A neve Reagen Weltz, huszonnégy éves. Született H'Sekirat fennhatósága alatt álló, Harels városban. Nav koordináták, bioszken értékek. Oké, azt hiszem minden rendben lesz. Ugyanezeket az adatokat, a rendszerben is meghamisítjuk, de azért próbáljon nem kiprovokálni egy mély ellenőrzést. Akkor bukta. Itt van még egy kis szeretetcsomag. Creditchip, rajta 200 kismill, nem sok de egyenlőre ennyi. Lakáskulcs, a dns-ére kódolva. Bal gomb kivetíti a címet. Nem nagy kecó, de itt a 2. szinten bőven jó lesz. És egy kézi comm egység. Eldobható.

[Reagen Weltz]

*Laki*

/Őszintén meglepődök, amikor visszakérdez. Nem vártam volna, hogy a fiatalabb reagáljon az élcelődésemre. Zavartan bediktálom a hónapot és a napot, eszembe se jut, hogy az évet is hozzátegyem. Amikor megkezdik az átvizsgálásom, engedelmesen teszem amit mondanak, nem is kérdezek vissza. Megállapítják, hogy nincs krónikus betegségem, amit eddig is tudtam./
+ Ennyit akár meg is lehetett volna kérdezni, nem kellett volna a villogó csodaszerkentyű.
/Egyre lefitymálóbban szemlélem az egészet. Lefogadom, hogy a villogások kilencven százaléka csak parasztvakítás, nincs gyakorlati haszna. Még egy kis injekció és…/
- Hogy a… kiba… dédanyját neki! / Préselem ki nagy nehezen a számon fájdalomkiáltások és nyögések közepette. Hátrakapok a tarkómhoz, hogy kiszedjem belőle a fájdalom forrását, de csak egy szúnyogcsípésnyi dudort találok. Még jó ideig szívom a fogam, közben egy két illetlenebb szó is elhagyja a számat. Bár legszívesebben jól fejbevágnám őket valamivel, nem nézek a többiekre, mert az arcukon ülő kárörvendő vigyor látványát már nem bírnám elviselni. Így inkább a padlót bámulom, amíg nem enyhül fájdalom. /
- Köszönöm jól vagyok, ha ezt akartátok kérdezni. / Morgom oda nekik, majd vetek feléjük egy gyilkos pillantást. A fiatalabbtól elveszem a pénzt meg a többi cuccot, sietve zsebre vágom őket, és felállok. Az egész társaságot a hátam közepére kívánom, úgy gondolom hogy ha nekik sincs dolguk velem és nekem se velük, a legjobb ha itt hagyom őket a francba./
- Van még valami fontos dolgunk? Mert ha nem, akkor nem élek vissza tovább "csodás" vendégszeretetükkel. Kicsit kimerített az elmúlt fél óra, ha nem bánják, szívok egy kis friss levegőt. Ha bármit akarnak, úgyis elérnek. / Rábökök a zsebemre, amibe a kommunikátort tettem, csak hogy nyilvánvalóvá tegyem mire célzok. Ha nem akadályoznak meg, kilépek az utcára, és koncepció nélkül elkezdek csatangolni. Megnézem az üzleteket, házakat és mindent, ami egy magamfajta XXI. századinak újdonság lehet./

(8)

[Laki]

* Reagen *

- Nem, részünkről végeztünk. Majd talán egyszer még összefutunk, bár nagy ez a világ.
/A srác még felajánl egy kézfogást mielőtt távozol./

/Mikor elhagyod az irodát, tapasztalod, hogy a város méretéhez képest szmog egyáltalán nincs. Ami kellemetlen illatokat érzel, az inkább az emberekből árad. Az utcák tiszták, bár van valahogy egy olyan elhasznált, lelakott érzése a szintnek. Ahogy felnézel, az átlátszó autópályákon keresztül láthatod ahogy a város messze a magasba tör. A csillogó tornyok olyan szédítő magasságokba emelkednek, amikről a régi világban álmodni se mertek. Csalóka, a "szint" elnevezés. Hisz ahol most állsz, az is talán több tucat emeletnyi. Érdekes, hogy amíg a harmadik szint olyan lehetett számodra, mint amit egy sci-fi-ből ragadtak ki, itt a második szint már sokkal földhözragadtabb, sokkal könnyebben elfogadható. Ebből kiindulva az első szint igazi disztópikus hangulattal bírhat. Talán egy fél órája bóklászhatsz, amikor a kis comm-egységed megcsörren. A használata igen egyszerű és kísértetiesen hasonlít egy régi mobiltelefonra. A kijelzőn csak egy piros és egy zöld jel világít, valamint az "Ismeretlen hívókód" felirat. /

[Reagen Weltz]

*Laki*

/Megkönnyebbülten lépek ki az utcára és találomra jobbra indulok a járdán. Csak most, amikor már megszabadultam Marcustól és társaitól, jövök rá hogy mennyire hiányzott az egyedüllét. Kényelmes tempóban battyogok, igyekszem minél távolabb kerülni a főúttól, és a nyüzsgéstől. A mellékutcákban végre van időm úgy nézelődni és ténferegni úgy, hogy nem sodornak el az emberek. De mivel az utcák helyett inkább a felettem magasodó épületeket bámulom, elkerülhetetlen, hogy néha össze ne ütközzek valakivel. Ilyenkor elégedetten hallgatom az illető bosszankodását. Ha igazán figyelt volna, ki tudott volna kerülni. Néhány keresztutca után rájövök mennyivel otthonosabban érzem magam itt, mint a felettem lévő szinteken. Itt az emberek több nyomot hagytak, mint amennyit a takarítók el tudtak tüntetni, a házakon látszik a lelakottság, és hogy évek óta nem voltak felújítva. Az emberek (és egyebek) is sokkal valódibbnak tűnnek. Szórakozottan figyelem az utcákat, és a sikátorokat, ha meglátok egy kisebb udvart benézek a kapun. Itt aztán lennem mit felfedezni, ha lenne hozzá kedvem. De nincs igazán, ezért elhatározom, hogy keresek valami kajáldát. Elvégre évszázadok óta nem ettem egy falatot sem. A közeli sarkon van is egy kifőzde, de a tulaj zöld bőrszíne láttán meggondolom magam. Nehéz lenne úgy enni, hogy valahányszor ránézek a pincérre, eszembe jut a nemrég látott tüdőkiköpés. Akkor nem volt olyan megrázó, de azért nem ennék a képpel a fejemben.
Ötven méterrel arrébb találok egy gyorsbüfészerű üzletet. Rábökök egy hamburgerre emlékeztető ételre, mire a kölyök a pultnál int hogy üljek le az egyik székre, pár perc és hozza. Úgy teszek és várakozás közben a szemközti falat tarkító graffitiket nézegetem. Ekkor csörren meg a zsebemben a telefon. Bosszúsan előhalászom a zsebemből, és ránézek a kijelzőre./
+ Hát fél óra nyugtot sem hagytok az embernek? Mi a fene lehet ennyire sürgős, hogy még egy nyomorult hamburgert sem tudok megenni? Akkor minek engedtetek el egyáltalán, ha ennyire kellek? / Csak tartom a kezemben berregő ketyerét és gondolkozok, mihez kezdjek vele. „Eldobható” a fiatalabb fickó ezzel a szóval jellemezte a telefont. Egy pillanatra tényleg elgondolkodok rajta, hogy bedobom a legközelebbi kukába, de leküzdöm a kísértést. A vacillálásomnak a pincérkölyök vet véget, amikor egy pohár víz kíséretében elém teszi a hamburgerem. Megnyomom a piros gombocskát, és beleharapok a zsömlébe. Ennek legalább ugyanaz a megszokott műíze van, mint régen. A telefon ott fekszik az asztalon, ahova letettem, ha még egyszer megszólal kelletlenül ugyan, de felveszem és teli szájjal beleszólok egy Halló-t, meg hogy mégis ki beszél, aztán végighallgatom a túloldalon beszélőt./

(9)

[Laki]

* Reagen *

/Mielőtt a telefon újra megszólalna, az előtted lévő üveglapon, amin az étlap van kivetítve, furcsa dolgot láthatsz. Minden felirat átíródik egy pillanatra és a következő az üzenet: "Tükröm, tükröm mond meg nékem".
Aztán megszólal a telefon. Ezúttal viszont felveszed. Egy hang szól bele. Monoton, érzelem mentes, szinte gépies hang./
- A nevem Janus. Segítek magának. Menjen a Harmadik szint, Ötös kerületébe. A Kávéházba.
/A vonal ezután megszakad és még a híváslistádban sincs nyoma./

* Olyan jó környezetleírást adtál, hogy én itt már fölösleges is vagyok *

[Reagen Weltz]

*Laki*
*A második szint utcáin*

/ Néhány harapás után rájövök, mennyire éhes is voltam valójában. Mohón eszek, csak azért állok meg időnként, hogy leöblítsem a torkomat, az asztalon álló műanyag pohárból. Teljes figyelmemet az evésnek szentelem, ezért csak akkor veszem észre az étlap helyét átvevő feliratot, amikor az már halványodni kezd. Épp van időm elolvasni, de nem sok figyelmet szentelek neki. Szépítészeti reklám, vagy valami hasonló lehet.
Újra megcsörren a telefon. Kényelmesen lenyelem a falatot, iszok egy korty vizet, majd felveszem. /
–Halló? /szólok bele, mire valaki ledarálja hogy segíteni szeretne,/ + Na persze…/ és hogy találkozzak vele itt és itt egy kávéházban. Mielőtt még visszakérdezhetnék, hogy mégis hogy a szöszbe találjam meg az említett kávéházat leteszi. Megnézem, hátha vissza tudom hívni, de nem találok telefonszámot. Vállat vonok, a telefont visszateszem a zsebembe majd kényelmesen befejezem a hamburgert. Aztán felállok, odamegyek a pulthoz és közlöm a kölyökkel, hogy fizetnék. Az mond egy számot, és várakozóan néz rám. Kis keresgélés után megtalálom a creditchipként emlegetett valamit és a kölyöknek adom. Az úgy néz rám, mint egy hülyére, majd teljesen áthajol a pult fölött és az orrom előtt lévő leolvasó alá helyezi azt. Rövid csipogás jelzi, hogy a pénz átvándorolt a számlámról, mire a kölyök visszaadja a chipet. Erőltetetten rávigyorgok, elmormolok egy köszönetet, majd elsietek. Néhány lépés után rájövök, hogy fogalmam sincs merre kell mennem. Visszamehetnék a büfébe útbaigazításért, de ott már épp eléggé lejárattam magamat, jobb ha keresek egy járókelőt. Körbenézek az utcán, de épp senkit nem találok. Szerencsére a sarkon majdnem beleütközök egy tizenéves lányba./
- Oh, bocsesz. Izé… megmondanád nekem hogy jutok innen a harmadik szint ötödik kerületébe? / A lány eleinte ilyedten, aztán csak értetlenül bámul rám. Majd a közeli falra mutat. /
- Ott a tábla a hátad mögött, hogy „Gyorslift kétszáz méter, arra.” Aztán ha felértél a harmadik szintre, elolvasod az ottani táblákat és meg fogod találni. /A végén már úgy beszél, mintha egy idiótának mondaná, mire haragosan visszaszólok./
- Jól van, ügyes vagy. Csak hogy tudd, most vagyok először a városban és szerintem te sem igazodnál ki egyből Prágában. Ez a nyomorult H’sekirat meg ezerszer nagyobb. /A lány erre hátat fordít és elgyalogol. Még hallom ahogy megjegyzést tesz a „vidéki bunkókra”.
Kétszáz méterrel arrébb egy nagy kék tábla mellett tényleg találok egy rakás liftet egymás mellett. A külső ajtó ugyanolyan koszos, mint az utcák, de a liftek belseje sterilre van sikálva. Belépek az egyikbe és körbenézek nincs e valahol olyan leolvasó, amilyet a büfében láttam. Nem szeretném az első nap elpazarolni a vagyonom felét. De nem találok semmilyen leolvasót. / +A tömegközlekedés legalább ingyenes. Ez is valami.
/Az érintőképernyő felé fordulok, hogy megnyomjam a hármas gombot, de addig bénázok, amíg egy egész család befurakodik mellém a liftre. Az anya odafurakszik a képernyőhöz, gyorsan bepötyög valamit, mire a lift megindul felfele. Néhány másodperc múlva már bedugul a fülem, olyan gyorsan haladunk. Befogom az orrom, hogy kipattogtassam a fülem, mire a család idősebb tagjai lenézően elfordulnak, csak a fiatalabb fiú bámul engem merően. Visszabámulok rá és kérdőn felvonom a szemöldököm. Az apa erre közelebb húzza a fiát magához, mintha féltené. Ennyire csak nem lehetek visszataszító. Ránézek az apára, de az épp valami roppant izgalmasat talált az egyik falon. A feszült légkörnek egy finom női hang vet véget./

*A harmadik szint utcáin*

- Harmadik emelet, négyes kerület. /mondja és kinyílnak az ajtók. A család elsiet valamelyik irányba, én a lift előtt maradok és a táblákat nézegetem. Hamarosan megtalálom a keresett irányt, de az ötödik kerület úgy egy órányi sétára lehet tőlem. Még néhány perc keresgélés után találok egy mágnesvasút járatot, ami az ötödik kerület felé megy. Felszállok és megállok az egyik ajtó közelében. Egyrészt mert még mindig számítok valami ellenőrfélére, hátha menekülnöm kell, másrészt így jobban látom a várost. Hamar megállapítom, hogy ezen a környéken léptem ki a boltból, ugyanazok az átlátszó autóutak, ugyanazok az épületek. Eszembe jut, hogy nem ártana megtudnom, hogy mégis hol szálljak le. Egy negyven körüli férfi eligazít. A vonatról a fősugárútnál le, aztán jobbra. Onnan elvileg meglesz.
Amikor leszállok, szinte egyből feltűnik, hogy ez az a sugárút és ahová kiléptem a boltból, és hogy valószínűleg ugyanabba a kávéházba tartok, amibe néhány órája betértem és találkoztam Martinnal. Remélem most nem lesz ott, kényelmetlen beszélgetés lenne. Közelebb érek a kávéházhoz. Kicsivel több autó parkol a közelben, mint legutóbb valószínűleg a közelgő este miatt. Belépek az ajtón és körbe nézek, fogalmam sincs hogy néz ki ez a Janus ezért valami jól belátható helyen maradok, remélem hogy észrevesznek. Ha valaki megszólít, odamegyek hozzá, de ha senki sem törődik velem, leülök valahova és reménykedem, hogy rossz helyre jöttem és megúszom a találkozást./
(10)

*Ilyenkor azt a kevés pénzt a kajáért levonjam az adatlapomon, vagy fölösleges? És remélem nem baj hogy ingyenessé tettem a tömegközlekedést.*

[Laki]

* Melletted olyan fölöslegesnek érzem magam néha. Folytatás a Kávéházban.
Mellesleg az ebédedért olyan 2 pénzt vonjál le, a tömegközlekedést én is ingyenesnek szoktam venni. *