Házak között kanyargó sétáló

[Alyara Nirois]

Alig két méter széles út tekereg a házak között a Főút irányából. Ezen keresztül juthatsz el akár saját házadhoz, vagy akár a Ködös parkhoz...

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Theraxin]

[2900 augusztus 25 21:35]

/Midőn leért az úton, már nem is nagyon figyelte, hogy merre megy, csak minél lejjebb, hogy közelebb érjen ahhoz a helyhez, ahol a földet viszi. Ezúton a kanyargóban egy kisebb zugot vesz észre, ahol gondolatai szerint békésen befeküdhet majd. Már sötétedésre jár az idő és gondolatai kuszaságában nem képes már az órájára sem nézni. Úgy sem tudná felfogni, ami benne van. Szemei égnek az álmosság fájdalmától, ami a fejében is lüktetve szívja ki a testét. Közelítve a sikátorhoz, lövések zajára lesz figyelmes. Ő már homályosan lát, azonban talán szerencséjére is, ugyanis egy két és fél méter magas, torz mutáns, kinek a bőre leginkább a békáéhoz való váladékot vet szét, mely erősen savas kémhatású, szemei a feje két oldalán találhatók, kétkézláb jár, azonban a testét furcsa vörösesbarna kitin borítja be. Kezei vége a fogásra alkalmatlanná vált, egy kisebb szuronyhoz hasonlatosak, azonban a feje ezt azzal pótolta, hogy korcs formájával bármerre képes mozgatni. Vékony lábain kisebb csápokkal tapogatja le a környezetét. Az, hogy ezt a förmedvényt nem véli látni, talán szerencsésebb rá, mint hinné. Ezzel mentődött meg az a kis esze is, ami maradt. Ellentétben a vele szemben lévő két vadásszal, akik látták és érzékelték a fenevadat, sőt a lőszert és az energiát nem kímélve próbálták egy másik világ küszöbére küldeni a természetnek vagy egy kísérleti labornak ezt a nevenincs szörnyetegét. Az egyik már súlyosan megsérült a karján, ha Simeon látná a küzdelmet, megmondhatná, hogy a szörny ütötte át kegyetlen erősséggel átszúrva a páncélzatot, aki kevés ellenállást biztosíthatott. Azonban már itt is a vége felé haladnak a dolgok, ugyanis amint elért a sikátor széléhez egy kegyetlen erős hangra lett figyelmes, ami szinte kiszakította a dobhártyáját. A két Vadász ebből nem érzett semmit, nekik már védve volt a hallószervük a sisakjukban, a szörnyeteg pedig a robbanás egyéb káros hatásaival volt elfoglalva. Amikor a fehér gömb eltalálta, amit még az egészségi állapotának örvendő, hátsó vadász küldött fel, egy erős térbeli rezgés után a szövetek feladták a küzdelmet és egy ívben leszakították a bestia karját és a fél mellkasát. Ez a lény már képtelen volt bármilyen nemű komolyabb dologra, azonban ezt a kevés idejét is megrövidítették. Mikor kétszer átlőtték a fejét, már Simeon a sarok tövétől egy jó méterrel beljebb feküdt le. Majd az ismeretlenek megszólították./
-Mi a bajod, netán meg akarsz halni?
/Megpróbált volna válaszolni, de már nem tudott a fáradtságtól. Összecsukolva nézett felfele és bár nem látott már, még ki tudott nyögni annyit, hogy:/
- Amíg nem keltetek fel, nem érdekel.
/Majd elaludt. A két vadász összenézett./
V1:-Most megöljük?
V2:-Minek, embernek néz ki, valamint ha sokáig marad itt a vámpírok úgyis megteszik. Már elég lőszert pazaroltunk. Meg talán egy kicsit sajnálom is a szerencsétlent, most nézz rá.
V1: Na, látod az ilyenek miatt van most neked egy sebed, nekem meg nem. Ne sajnálgass, inkább menjünk jelenteni. Még szerencséd, hogy a bátyád vagyok és elvisellek. Inkább gyorsan nézessük meg a sebed, mielőtt elmúlik a nyugtató.
/Még egy közeli lepedőt rádobnak és elmennek./

(3)

[Theraxin]

[2900 augusztus 26 06:14]

+Talán egy kicsit rossz ötlet volt ilyen időben kint lefeküdni, de az alvásra szükségem volt. Meg ez még a munkaöltönyöm. Illetve nem, mert már én nem én vagyok. Ez meg nem is az én ruhám, igazából újra megnézve ez nem is öltöny. Valamint ez nem álom. Ébren vagyok és eszméletemnél. Nem vagyok semmilyen tudatmódosító szer hatása alatt, nem is szedtem olyan soha. Nem folyik el a tér és stabilan látok. Egy kevéssé egy könyvre emlékeztet, ahol le volt írva, hogy a 25. századra olyan modern világot élünk, ahol minden probléma meg van oldva, azonban olyan módokon, ahogy nem várnánk. A sok háború miatt a vizet a űrből szerzett deutériumból elektrolízissel fogjuk lebontani, majd a kötelező ásványokat tablettásan rakjuk majd bele. És valahogy az a rendszer is működött, akárcsak ez. Illetve még nem néztem utána, megyek egy kört.
/Keményet köhög, érzi, hogy valami elviselhetetlenül bűzlik, szinte csípi a szemét. Felkel, majd gyanútlanul, azonban a párolgástól könnyezve elindul visszafele, ahonnan jött. Befordul boldogan a sarkon és a gyanú legkisebb árnya nélkül otthagyja a korcs bestia tetemének a maradványát. Pár perc után már teljesen elmúlik a csípés, azonban a szeme még mindig vöröses. Most, hogy kipihent, ránéz az órájára és látja, hogy az pontosan 2012 február 6. 06:14 percet mutat./
+Az órával nincs semmi gond, ahogy nézem a világ fejlődött kicsit túl már az ilyen dolgokon.
/Meglát a szembejáró emberi lényt, majd megszólítja./
-Jó napot!
E:-Jó napot!
-Milyen nap van ma?
/Egy kicsit furcsán néz, azonban segítőkészen válaszol./
E: 2900 augusztus 26, csütörtök. Az időre nincs szüksége?
/Kissé meglepődik, mert eddig abban a hitben volt, hogy legalább az órája rendesen jár./
+Mi van akkor, hogyha itt előbb kezdték az időszámítást? Vagy gyorsabban haladtunk előre? De talán tudom, hogy mitől.
-Elnézést, ismeri azt a fogalmat, hogy kereszténység?
E: Nem, fogalmam sincs róla.
-Hallott-e már az ilyen emberekről, mint Jézus Krisztus, Assisi Szent Ferenc, Jahve, Allah?
/Szegény járókelő kezdi rosszul érezni magát, ugyanis nem készült fel, hogy így kikérdezik, már felkészült, hogy apróval kínálja meg, mert azt hitte, hogy erre számítok majd. /
E:-Sajnálom, de egyikről sem.
-Köszönöm a segítséget, további jó napot!
/Simeon kedvesen rámosolyog és továbbáll. A járókelő eleinte értetlenül nézi, majd ő is indul tovább a dolgára. Út közben Simeon gondolkozik még egy keveset./
+Akkor így már érthető a dolog. Gondolom a vallások hiánya miatt az ember képes volt a fontosabb dolgokra koncentrálni, így már nem számított, hogy valami Krisztus előtt vagy után legyen. Így már elképzelhető, hogy lehet ilyen szinttű fejlődés és ilyen kor. 2900 augusztus 26. Akkor az órám 888 évet és 200 napot téved. Hát, szép teljesítmény, az biztos. Bárcsak az én múltbeli világom is majd így haladott volna előre ennyi idő múlva! De szép lenne. De most inkább keresek valami helyet, ahol ellehetek és informálódhatom, mennyire lépett el a világ a tengelyéből.

(4)

[Reagen Weltz]

*2900. augustus 29. 2 am, tulajdonképpen még nem a sétálóban vagyok, de mindjárt ott leszek.*
*Előzmény itt

/Tovább ténferegek a második szint utcáin és próbálom elfelejteni az előbbi incidenst, de azért néha hátrapillantok a biztonság kedvéért. Senki nincs mögöttem, a kidobóember vagy süket volt, vagy szakmájhoz képest szokatlan önuralommal volt megáldva. Így-vagy úgy, rám nem jellemző módon, következmények nélkül megúsztam egy gyökér beszólást. Ettől ha jó kedvem nem is lesz, de legalább nem érzem szarul magam, holott minden okom meglenne rá. Még mindig a jövőben vagyok, ahol mindenféle fura népek járnak az utcán. Pontosabban járnának, ha nem hajnali kettő lenne. Így viszont csak egy két autót és járókelőt látni, és egyik sem olyan feltűnő látvány hogy megragadja a tekintetet. A város maga viszont sokkal barátságosabbnak tűnik számomra. Az éjszakai hideget enyhíti a szűrűn egymás mellett álló épületekből kiáramló hő, az éjszakai köd sejtelmes elegyet alkot a kémények füstjével. Az összhatást csak tovább fokozza, ahogy a neonlámpák fénye megtörik a párán. A szellőztetőrendszerek folyamatos zúgása is inkább megnyugtató, mint idegesítő. Azt hiszem ez az első olyan újítás ebben a városban, ami kifejezetten tetszik.
Hamarosan elérek egy főúthoz, tőlem úgy ötven méterre meglátok egy állomást amit épp elhagy egy villamos. A megálló közelében találok egy információs bódét. Bekopogok az ablakán, mire kis idő múlva kinyitja az ablakot egy nő, akit leginkább egy olyan Csingilinghez tudnék hasonlítani, aki elhatározta hogy ezentúl normális emberként éli az életét. De hiába cserélte a levélszoknyácskáját teljesen átlagos fekete kosztümre nem hiszem, hogy bárkinek elsiklana a figyelme afölött, hogy még mindig beférne egy söröskorsóba./
- Jó estét kedves uram, miben lehetek szolgálatára? /Csiviteli, mintha tényleg minden vágya lenne, hogy engem eligazítson./
- Elsőként talán beszélhetne egy kicsit mélyebb hangon, semmi kedvem holnap hallókészüléket vásárolni./ Mondom neki, mire megremegnek a szárnyi és arcán sértődött grimasz jelenik meg./ +Egész jól áll neki.
- Egyébként a 3. kerületben lévő hogol utcát szeretném megtalálni.
/A tündér készségesen és lelkesen tudtomra adja, hogy a villamos amit az előbb láttam elmenni, épp arrafele vitt volna. A következő sajnos csak egy óra múlva ér ide. Hangjából enyhe kárörvendő él hallatszik ki. /
- De ha szeretné, rendelhetek magának egy taxit, sofőrjeinket a legjobb tündérek közül válogatják ki, egy szempillantás alatt célba juttatják és tekintettel a késői órára 50%-os kedvezményt kap./Az utolsó szavakat már ugyanazzal a lelkes csiviteléssel mondja, amivel megszólított.
- Ööö… gyalog mennyi időbe tellene, hogy odaérjek? /kérdezem. Sosem voltam az a taxizós fajta és isten ments, hogy egy ilyen tündér szövegelését kelljen egész úton hallgatnom. A tündérlány furán néz rám aztán megszólal./
- Ha követi a síneket, egy 50 perc alatt odaérhet. A hatodik megállónál talál egy sétálóutcát, azon jobbra fordul, és a Hogol lesz negyedik keresztutca. Biztos gyalog akar menni?
- Biztos./vetem oda neki, miután eszembe véstem az útvonalat, aztán hátat fordítok, és elindulok a sínek mellett./
(48)

[Reagen Weltz]

*már a sétálóban*

/Séta teljesen eseménytelenül telik és mivel a környék sem valami látványos, a mögöttem álló eseményeken kezdek gondolkodni. Amikor ma dél körül kimásztam az ágyamból és a rádiót hallgatva a prágai árvízen bosszankodtam, nem gondoltam volna, hogy hamarosan, nem csak az árvíz, de maga Prága is teljesen eltűnik az életemből. Elindultam Kristához, de helyette a jövőbe érkeztem. Rövid időn belül összefutattam egy-két alvilági alakkal, akik annyira biztos személyazonosságot adtak nekem, hogy simán kinyírhatnak, ha lebukok valami ellenőrzésen. Aztán valaki segíteni akart nekem, de helyette csak egy felfuvalkodott nőszeméllyel találkoztam. Mozgalmas egy nap és van egy olyan érzésem, hogy a még lesz néhány ilyen a közeljövőben./ +Alig várom. Holnap mi lesz, megszállja egy sárkány a házamat?
Eszembe jut, mit mondott a vörös hajú nő búcsúzóul. Szemet szúr, hogy külön kiemelte, hogy „ebben a században”./ +Minek? Ennyire nyilvánvaló lenne, hogy nem vagyok idevalósi? Viszont ha a nő erre rájött, igazán lehetett volna megértőbb is./ Tovább puffogok a történteken, amíg meg nem találom a sétálóutcát, amit a tündér említett. Közben eszembe jut, hogy normális esetben senkinek sem kéne tündérek útmutatására hallgatnia. Ha már itt tartunk, arról sem vagyok meggyőződve, hogy a tündéreknek bármiféle helye lenne a „normális esetekben”.
A sétáló utcát pedig inkább a legjobb jóindulattal is legfeljebb sétáló sikátornak nevezhetném. Ahhoz sem lenne elég hogy keresztben lefeküdjek rajta. Egy ideig bizonytalanul álldogálok előtte, nem tartom a legbiztonságosabb dolognak, hogy ilyenkor begyalogoljak. A világítás ugyan egész jó, de egy ilyen szűk utca akár nappal is tökéletes ahhoz hogy kirabolják az embert. Végül csak bemegyek, ha belémkötnek, hát rohadjanak meg, de nem fogok miattuk kerülőutat keresni. Legalábbis nem most.
Bár minden sarokban várom az elém álló rosszarcokat, egy lélekkel sem találkozom a sikátorban. Az utcán egy-két pocsolya veri vissza a lámpák fényét, fejem fölött majd összeérnek a házak. Az egyik sarkon elnyűtt díszfenyőt találok egy virágládában. A tulaj nyilván a természetszeretetét akarta vele kielégíteni, de biztos vagyok benne hogy a satnya fenyő a fenébe kívánja ezt a szeretetet.
Az én utcám egy kis forgalmú mellékutca, aminek a sétálónál szakad vége, az autóforgalom szempontjából gyakorlatilag zsákutca. Ennek köszönhetően inkább parkolónak, mintsem utcának használják, az út mentén zsúfoltan állnak a számomra furábbnál furább járgányok. A házak mellett néhány pad, némelyiknek hiányzik a támlája. A falakon graffitik főleg az igénytelenebb fajtákból. Kis keresgélés után megtalálom a lakásom ajtaját. Egy minimalista kinézetű bérház második emeletén található, és közvetlen az utcára nyílik. Az ajtó előtt olyan másfél méter széles gang, a két végén strapabíró fémlépcsők.
Az ajtó előtt megállok, még egyszer körülnézek. Nem vagyok megelégedve. Nem az a bajom, hogy lepukkant a környék, hanem hogy rondán lepukkant. Mert bizonyos helyeknek nagyon jól áll, ha lepukkantak. Ennek a helynek nem.
Hirtelen rájövök, milyen baromira fáradt is vagyok, ezért aztán gyorsan kinyitom az ajtót, az előszobában ledobom a cipőm, és az átázott ruháimat, megkeresem az ágyat és beledőlök. Amikor már fekszem, akkor jövök rá, hogy sikerült úgy lefeküdnöm, hogy fogalmam sincs hogy néz ki maga a lakás. Mindegy. Majd holnap./
(49)