Angyali Bájak "Szaküzlet"

[Riggs O'Conell]

* 2900. agusztus. 5 *


/ Feltűnik neki a szőkeség nagy megkomolyodása. Lassan kezdi megérteni miféle alakkal ül szemben. Jobb később mint soha. /
-Azon túl hogy gyémánt van benne, ami önmagában is kisebb vagyont ér szerintem bármelyik korban, nem kizárt, hogy köze van a démonhoz is amit meg akartunk idézni, hiszen Alyara pánik szerűen szabadult meg tőle mielőtt.../ Hangosan gondolkodik, de aztán nagyon teátrálisan észbe kap, és hideg mosolyt villant a hallgatóság felé./
-De ne rohanjunk annyira előre.
-Tehát megkapom a fegyvert, a mellényt, a tárakat, és ezek szerint ez egy bankkártya. / Előhúzza a kis gúla alakú valamit és megforgatja a kezében. /
-Na ezt nem tudtam.../ Biccent, ez valóban hasznos infó volt. /
-Akkor még háromszor annyi legyen rajta mint ami most van. / Bólint, megköszönve az oktatást, és megint a zsebébe süllyeszti az izét.../
-A kés, és a pia, meg mesélsz nekem a varázslényekről.
-De lásd kivel van dolgod, elmondom amit tudni szeretnél, megelőlegezve a bizalmat.../ Biccent sokatmondóan, csak hogy a másik is értse ő innentől kezdve lefixáltnak tekinti az ügyet, és nem örülne a későbbi módosításoknak. /
-Megérkeztem egy boltba, egy nővel. Már várt ránk egy Jessie nevű vadász. Elvitt minket a városházára ahol beregisztráltunk. Utána kezdett izgalmasba fordulni a dolog. Jött egy másik vadász, valami főnök féle. Napszemüveges, tenyérbemászó fazon olyan szemmel mint a lenti.../ Int az alsó szint felé, csak hogy a nőnek is világos legyen kiről beszél. /
-Ott volt az a csaj is,...Vera, alakváltó. Ő valami céhes ügyben kereste Alyarát. Hogy engem minek vittek rejtély...De vittek magukkal. Polimetronba mentünk, át a fél városon. Egy házikóhoz amiről később kiderül hogy a Nirois csajé. Jó kis pénzes maca, ha láttad volna azt a kéglit. Valami fejes lehet a nő. Volt egy kis nézeteltérésem Gryffel, csakhogy amikor pofán vágtam, eltört a kezem. / Itt tart egy kis hatásszünetet, csakhogy újra felidézzen mindent.../
-A házban hárman vártak minket. Egy angyal, a nevére nem emlékszem. Egy Ry nevű fószer, akiről fogalmam sincs miféle lehet, meg Alyara. Be se akart engedni minket. Azt hajtogatta hogy Vera a nyakára hozza a Sólymokat vagy kiket, és nem akar visszamenni...Nem tudom, kissé kaotikus volt. Az angyal meggyógyította a kezemet, utána kicsit lecsillapodtak a kedélyek. Mindenki rengeteget dumált, a csaj akivel az elejétől jöttem állandóan elájult és fura látomásai voltak arról hogy Alyara elpusztítja a világot, vagy legalábbis ők így magyarázták. Aztán volt valami vers is, valami kódféle, hogy hogyan kell megidézni egy démont a pokolból. Na ezen aztán jól kirobbant a balhé. Az angyal meg a Jessie nevű csaj, meg Vera nem akarták. Alyara benne lett volna, de kissé elbizonytalanodott félúton. / Megint megáll és gondolkodik, nem történt túl régen, de ő nem erre a részre figyelt, így kissé meg kell erőltetnie magát ahoz hogy értelmesen folytatni tudja.../
-A vers szerint mindenféle cucc kellett a démon idézéshez. Alakváltó bőr, sidhe vér, vámpír hamu, ezek rémlenek, de lehet volt más is, meg valami rítus, valami oltár talán....Meg az angyal tolla is.
- Elkezdték a bulit, de nem jött össze. Utána jött egy valami.../ Itt kicsit megakad, és látszik az arcán hogy nem tud magyarázatot adni rá miért de nagyon nem tetszik neki még az sem hogy vissza kell gondolnia erre. /
-Az a valami, nem tudom mi volt, megragadta a Nirois nevű csajt, aki pont egy pillanattal korábban dobta el a gyűrűt, ami hozzám került...
-És eltűntek, aztán a Ry nevű koma hátba lőtte egy rakás szilánkkal az angyalt. Persze mákja volt a csajnak, kiszedtem belőle. De nem normális repeszek voltak, ha hozzájuk értem mélyebbre húzódtak. Sose láttam még ilyet...
-Ha engem kérdezel nagy dobásra készültek. Az a gyanúm hogy mindkét vadász felsőbb parancsot követett. Jessie állandóan arról hadovált mennyi időnk van még. Gryff meg mindent tudott az egész démon idézésről. / Átpillant a nőre, ő ennyire emlékszik. Lehet később más is eszébe jut még, fene tudja.../

(49)

[Caridwen]

*Riggs - 2900. agusztus. 5 *

- Hmmm... /összegzi elgondolkodó arccal a nő. Az aranyszínű pillantás a távolba réved, átnéz rajtad, mintha ott se lennél. Amíg beszéltél abszolút rád figyelt, de most mintha valami számodra láthatatlan helyen keresné a megoldást.
Aztán a pillantása visszatér hozzád, kettőt pislog, mint aki álomból ébred, aztán biccent, hogy neked, vagy magának, az jó kérdés./
- Hát meg kell hagyni, nem unatkoztál, mióta itt vagy. Az egész felvet néhány érdekes kérdést, de ezzel nem untatnálak nagyfiú. /legyint, majd egy kecses mozdulattal feláll./

- Gyere elviszlek valakihez, akitől be lehet szerezni azokat, amiket akarsz. /mondja komolyan nézve rád./
- Én megkapom ott az én cuccaim, amint te a tiedeket. Hogy utána mit műveltek, az már rátok van bízva... Van egy olyan érzésem, hogy meg fogod találni a közös hangot Dawerrel. /hangjából valami fura semlegesség sugárzik, nem tudod eldönteni, hogy megveti a fickót, vagy fél tőle... De talán inkább az utóbbi.
Aztán előresétál az asztal mögül és megáll melletted./

- Nos reménykedjünk, hogy a hatóságok már leléptek... /Aztán oldalra biccenti a fejét, akár egy állat hallgatózás közben, majd megcsóválja./
- Nem még nem... /kissé elhúzza a száját, aztán a falhoz sétál. Megérint egy kék kagylómintát a falon, mire a falrész semmivé foszlik./
- Most nincs időm rájuk, és szerintem te se szívesen csevegnél velük. Hogy megelőlegezzem a bizalmat segítek elkerülni őket. /mondja utánozva a te szavaidat.
Aztán könnyeden belép a halovány fénnyel derengő folyosóra, de előtte int, hogy kövesd te is./

[Riggs O'Conell]

* 2900.agusztus. 5 *


/ Nagyjából mindent elmondott amire emlékszik. Persze ha a nő kereszt kérdésekkel bombázná lehet még ez vagy amaz előjönne. Apróbb részletek, nevek, de a történet szempontjából ezek nem annyira lényegesek. Biccent a szőkeségnek, s felemelkedik kényelmes foteléből. Amikor kiderül hogy lent még nem tiszta a helyzet már menne is visszahuppanni a fotelbe, de akkor jön a nemvárt fordulat.../
+ Cseles kis maca +
/ Elraktározza elméjében az ajtó helyét és a kinyitás módját.../
+ Mintás vacak jobb kéz felől. +
/Aztán jöhet az elmaradhatatlan " helyén van e minden " végigpaskolom magam ellenőrzés és indul is a fura ajtó felé. Jó lenne már megszabadulni ettől a sok vacaktól. Nem életbiztosítás lopott szajréval sétálni, miközben mindenhol hekusok lihegnek.../
+Biztos, ami biztos...+
/ Követi a nőt a halvány fényben derengő folyosóra. /


(50)

[Caridwen]

*Riggs - 2900. agusztus. 5 *

/A nő meg sem mukkan, de magabiztosan halad lefelé. Az út nincs mindenhol kivilágítva és a talaj is egyre egyenetlenebbé válik, ahogy lefelé haladtok. A falból néhol feltépett csövek és szikrázó kábelvégek állnak elő.
Minél többet mentek lefelé, annál nagyobb a bűz és annál kevesebb a fény. Inkább a fel-felszikrázó kisülések burkolják halovány derengésbe a helyet. Már vagy jó fél órája kutyagolhattok egyre le és le, néha egy-két létrán is lemászva, amikor a nő végre félretol egy ajtót. Rengeteg elágazás és kanyarulat volt eddig, nem túl valószínű, hogy visszatalálnál azon az úton, amin jöttetek.
A nyílás felől azonban friss levegő áramlik be, majd a nő ki is lép rajta. Az utcára kerültök, habár ez a járda nem áttetsző csodaút, hanem egyszerű asztalt. A körülöttetek álló házak is inkább egy szegénynegyedet idéznek, mint a 30. századot./
- Mindjárt ott vagyunk. /mondja nyugodtan, majd átsétál az úton, rá sem pillantva a titeket vizslató vézna alakokra és egyenesen egy sarki kisboltra emlékeztető kulipintyóba megy be.
Az unatkozó kövér pultos felnéz jöttötökre és enyhe döbbenettel pislog rátok./
- Üdv' mit adható'?
- Egy jó idegenvezető kéne, de nem tündér. Még telihold előtt. /mondja nyugodtan a nő. A pultos férfi még zavartabbnak tűnik, de végül feláll./
- Oké, várjanak itt! /mondja azzal tetemes testét felemelve elsiet egy függönnyel eltakart ajtó mögé./

*A folytatás itt.*

[Payne Sodmactire]

*Előzmény - Bravo - 2900. augusztus 30.*

- Bölcs meglátás. Ha le tudod szedni a fejét, nyert ügyed van. Akkor csak arra kell figyelned, hogy ne változzon egy kupac denevérré, árnyékká, vagy köddé, mert akkor nehéz megtalálni hol is van a nyaka. /húztam a fickó agyát, csak hogy nehogymár úgy érezze van ami biztos. Szemét lennék? Megeshet.
Aztán csak bólogattam, ezt a Grimm nevet mintha már hallottam volna valahol, de nem igazán tudtam felidézni semmi hozzá kapcsolódó irományt, szóval csak adtam a bölcset./
- Hát a sidhe afféle emberméretű tündér. Illetve valószínűleg megnyúznának, ha hallanák ezt, de annyit kell tudni róluk, hogy az alapján ismered fel, hogy háromszínű gyűrűs szeme van, hegyes füle, olyan kics*szett jó az illatuk hogy belehalsz, meg állítólag olyan iszonyatosan szépek, hogy az ember elsírja magát a gyönyörtől, ha meglát egyet, meg világítanak, ha varázsolnak. Jah igen, mert uralják az anyagokat, tüzet, vizet, földet teremtenek, belemásznak az álmaidba, elbájolnak, meg efféle baromságok. Én ha lehet inkább kerülöm őket, habár a legendás szépségük nem hiszem, hogy nagy veszéllyel lenne rám. /vigyorogtam ironikusan. Aztán kis mérlegelés után még hozzátettem./
- Ariel nem tudom ki, de meglepődnék, ha Drakula bárkivel is randizna... Nem túl gyakran mozdul ki Necraditból, hála a Nagyszellemnek. /vonogattam a vállam újra.
Aztán áthaladtunk az ajtón és elénk tárult a szokott látvány, illetve a hangok alapján úgy lőttem be, hogy Bravo a szokott asztalon vonagló táncoslányokat meg az előttük ácsingózó goblinhordát láthatja. A többi vendég nem volt ennyire zajos. Itt azért kicsit jobban kellett bunyóznom, hogy utat nyissanak nekünk a pultig, de azért a többség ismert errefelé is, azért mielőtt visszaütöttek volna rájöttek ki vagyok és tovább engedtek.
Végül kisebb küzdelem után elfoglalhattam a jól kiérdemelt helyem a bárpultnál megérezve kedvenc pincérkém illatát fel is bátorodtam./
- Héé Kodd, hozz nekünk két fekete gwart kezdésnek! /közöltem, aztán az illata alapján megérkezett Bravo felé fordultam./
- Nos pia mindig van, minden más annak fényében mennyi a pénzed. /somolyogtam. Közben hallottam a korsókat koccanni a pulton. Az enyémért nyúltam és koccintásra emeltem./
- Nos akkor az első üdvözlő korty cimbora, ha végeztél a korsóval folytathatjuk! /vigyorogtam, aztán ha a sajátját az enyémhez koccintotta lehúztam az italt egybe. Aztán egyszerre ütött be a kellemes zsibbadás és emelkedett a kezem intve a kis fiúkának, hogy hozza a következőt. A fekete gwar nem a kezdők piája, mivel nagyjából ötször erősebb a simánál, amit pont ezért csak fogmosáshoz ittam. Reméltem mucikám is bírja a piát, mert nem fogom hazáig vonszolni, az tuti, ha kiüti magát itt marad./
- Noh várom a kérdéseket bubikám, ha megvolt a beugró. /vigyorogtam a kellemes nyugalommal a keblemben./

(59)

[Bravo]

+ Megcsóváltam a fejemet Payne szavait hallgatva és most már csakazértsem hagyva magam tovább idegelni magától értetődő hangon válaszoltam neki a vámpírok trükkjeinek elemzése után +
- Igazad lehet, vagyis hátulról, lesből kell támadni. Ha előbb esik le a feje, már csak nem változik semmivé. Én meg nem vagyok Grál lovag. Ha az ellenfél erősebb, hát cselezz, verd át, lepd meg - mosolyogtam. - Azért ne félts olyan nagyon kislány, kijártam én már az élet iskoláját, elég nagy gazember voltam... öhmm... odahaza - vigyorodtam el. - Ariell egy gyermekmese híres sellője volt a mi korunkban, de nyugodtabb lennék, ha Drakula is csak mese lenne - fintorogtam kesernyésen.
+ A hely kellemes keverékének bizonyult egy lepratelepnek, egy disconak, egy kikötői lebujnak meg egy peep-shownak. Kedvemre való. Igyekeztem szorosan a kísérőm nyomában maradni, az elmondottak alapján én már nem akartam lökdösődni. Azért én is rendelkezem túlélő ösztönnel, most miért keressem a bajt olyasmivel, amiről azt se tudhatom biztosan, hogy mi a rossebb? Csak ésszel Bravo, csak ésszel. Ahogy a pulthoz ültünk biccentettem egyet +
- Jó hely. Mellesleg azokat a sidheket akkor kihagynám - álltam meg nehézkesen, hogy kiköpjek egyet oldalra. - Valahogy úgy érzem, abból nagy bunyó lenne... Én meg még nagyon új vagyok ehhez. Na lássuk a szeszt.
/ Amikor megérkezett a látszatra annyira azért nem bizalomgerjesztő ital különösebb hezitálás nélkül felkaptam, elfogadtam Payne koccintását, majd húzóra ledöntöttem az egészet. Egyet köszörültem a torkomon és elismerően csettintettem a nyelvemmel /
- Nem is olyan rossz, mint vártam - ismertem el. - Egy régi főnököm megmutatta anno, hogy ha nincs már zseton a zsebben, akkor az optika tisztítására használt ipari alkoholt is fel lehet higítani egy kis vízzel, az is szesz. Mondjuk sötétben neonzölden világított. Na, ahhoz képest ez szájvíz, de azért átlagnak elmegy - húztam most egy kicsit én az ő agyát, sejtve, direktben valami erősebbet rendelt.
/ Az újabb kérdésén konkrétan felröhögtem. Van-e kérdésem? Egyáltalán van bármi másom jelenleg? A pultra könyökölve kissé felé hajoltam, majd megszólaltam /
- Éppen akad egy pár - feleltem. - Azt mondtad: angyalok. Becenév? Vagy olvassam újra a Bibliát? Aztán meg... Ha csak nem jött el a mennyország és a földi paradicsom, márpedig akkor ilyen lebuj elvileg nem lenne, még kell hogy legyen bürokrácia. Vagyis személyi iratok, tartózkodási engedély, mittoménmi, ezekkel hová menjek? Ja igen. Az emlegetett tükör kiírt valami olyasmit is, hogy a fajom vadász. Nem a foglalkozásom, a fajom. Na most, ha csak elírás, azt nem bánom, amíg fizet elmegyek én nyulat lőni az erdőbe. Még meg is nyúzom. De ha nem elírás, akkor nem értem egyelőre. Mellesleg, ha nem veszed indiszkrétnek: látom minden csúcsra fejlődött, meg ilyesmi, akkor hogyhogy nem tudták helyrepofozni a szemed? Vagy csak neked jobb így? - dobtam fel pár kérdést. Az utolsó persze tűnhet bunkóságnak, de pont nem érdekel. Nem porcelánbaba ez a csaj, nem fogom kerülgetni a témát. Ugyanis nem nyomorék így ránézésre, csak nem lát. Az meg különbség.

(6)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

/A szavaira csak mosolygok, határozottan tetszik, hogy nem megy át anyámasszony katonájába, hanem felveszi a kesztyűt, sőt még vissza is hajítja. Régen nem szórakoztam ilyen jól. Egészen sikerült lelazítanom a melót, meg különösen azt, hogy a születési helyem és a falkám közelébe kellett mennem, akik még mindig pofátlanul hiányoztak annak ellenére, hogy semmi pénzért vissza nem mentem volna közéjük...
A piás beszólása kicsit kíváncsivá tett és nem tudtam megállni, hogy szó nélkül hagyjam a dolgot, muszáj volt engednem a piszkálódásnak./
- Nos direkt azért nem rendeltem erősebbet, mert nem akartam, hogy a második napod azzal kezdődjön, hogy a padlóról mosnak fel a helyiek, aztán valami goblinlakta csatornában ébredsz reggel. /vigyorogtam szélesen./
- Majd ha bizonyítsd, hogy bírod a dolgot, akkor egyszer eljössz velem inkinket inni. /mondtam kissé közelebb hajolva, mint aki titkot súg./ A cucc félig szintetikus, teljesen törvénytelen és ha bármit iszol rá halálos méreg, de olyat üt, mintha egy sárkány feküdt volna rád. /somolyogtam. Tapasztalat volt nem csak hencegés, ez talán hallatszott a hangomon. Nagyon kevés olyan elcseszett szere volt ennek a századnak, amit én ne próbáltam volna ki... maradjunk annyiban hogy különös gyerekkorom volt, nah.
Aztán azonban hátradőlve, immár csak ízlelgetve a második piámat hallgattam végig a kérdéseit. Majd mintegy jelzésképpen levettem a napszemcsim és leraktam a kezemben tartott korsó helyére. Világtalan farkasszínű borostyánsárga pillantásom rászegeztem, nagyjából a szíve fölé annyival, ahol a fejét sejtettem és úgy álltam neki a nagy monológnak./
- Nos ezt a kérdést sokan sokáig feszegették, aztán feladták. Van aki úgy hiszi, hogy a bibliai angyalok azok, hatalmuk, gyógyító képességeik, az előző életeket is átélt angyallelkük alapján fene tudja... meg vannak persze laikusok, akik Michaelt, Gabrielt és a többieket csak mocskos csalónak tartják. Erről igazából mindenki maga dönt mit gondol. Párszor találkoztam már angyalokkal és tudod haver, számomra tiszta és jó lények. Nem olvastam a Bibliát, de ha meg kéne neveznem a jót a mi elcseszett társadalmunkban, hát azok az angyalok lennének. /vontam vállat szokás szerint./
- Aztán lássuk csak, ez könnyű, a Tanácsházára. Van valami szerv, aki bejegyez titeket is múltlakókat. Kaptok valami kezdőtőkét, bekerültök a rendszerbe, meg minden efféle dolog, hőképelemzés, auralenyomat rögzítés, az összes szokásos marhaság.
/Aztán kis időre elcsendesedtem, lehúztam a söröm maradékát, megvártam, amíg ő is megteszi, rendeltem a következőt, csak aztán folytattam./
- Noh igen, reméltem, hogy ez minél később hozod fel, de oké, legyen. Viszont ha nekiállsz itt izmoskodni, akkor haragudni fogok, mert bírlak, jó arc vagy és nem örülnék, ha szétcincálnának a törzsvendégek, amiért pattogsz. /vezettem fel a dolgot megfenyegetve őt a mutatóujjammal./
- Igen vadász vagy, azért mondta a tükör, hogy Vhinudratban a helyed, ott él a fajtátok. Gondolom nem érzel sok különbséget a halandóhoz képest, de van. Egy vámpír például meglátja az aurádban, egy jó nyomkövető megérzi az illatodon s hasonlók. Jobbak a reflexeitek, és közületek is vannak, akik a maguk afféle vallásos megszállottságával számomra varázslatnak tűnő hókuszpókuszokat is levágnak a csatában. Nem tudom én se pontosan mi a különbség, de valamiért jobbnak tartják magukat nálunk, a vadászok az önjelölt végrehajtók. Vadásznak a varázslényekre, hiába tiltja az egyezség. Persze aki megszegi a törvényt, ártatlanra támad, tiltott mágiát gyakorol vagy ilyesmi, azt persze én is seggbe rúgnám, de szerintem a vadászoknak nem ez számít, mindenkit meg akarnak ölni aki mágikus lény. /mondtam sokkal szenvtelenebbül, mint eddig bármikor. Közben rezzenéstelen farkasszín pillantásom Bravon tartottam, hiába nem láttam. Figyeltem a szívverését, hogy felgyorsul-e, hogy támadni akar-, hogy hogyan reagál...
Aztán ha nem kezdett el törni zúzni, vagy ilyesmi, akkor úgy döntöttem öntsünk tiszta vizet a pohárba, tehát a bili maradékát is szerencsétlen flótásra borítottam./
- Nos a dolognak, két egyszerű oka van. Ad egy, nem vagyok ilyen szupergazdag milliomos, aki megengedheti a kibervereket magának. Az alsóbb szinteken nőttem fel, ahová csak az megy, aki öngyilkos akar lenni. A mocsokban és a szegénységben, de nem volt semmi gond, megtanultam mik a túlélés törvényei. És így nőttem fel, megszoktam. Persze nem mondom, hogy nem vagyok néha kíváncsi a színekre, arcokra... De soha nem láttam azt a világot, nem is hiányzik. A másik amiért nem használok kibervert, mert nem tehetem. Vagy legalábbis nem tudok olyanról, ami benne maradna a testemben az átalakulás során. A vérfarkasoknak nem való a szuperkütyük. /rúgtam egy utolsót a bilin, Bravo fejére borítva. Aztán magamhoz vettem a gwaromat és csendesen kortyolgattam várva a fickó reakcióját. Habár nem mondom, hogy nem voltam teljes készültségben, hogy a legkisebb ellenséges mozdulatára is védekezzek, de látszólag próbáltam minél inkább a lazát adni./

(60)

[Bravo]

- A pia akkor jó, ha üt, az egyik volt bajtársam szerint, úgy látom, te osztod a nézeteit /feleltem./ - Én a vörösborra esküszöm, amit nem tudom ismertek-e még, de az közel nem ilyen ütős cucc. Viszont szomjoltónak remek és nem fogsz tőle már harmadik órában a sarokba rókázni. Nem csak az erő, az íz is számít, jobb szeretek hosszan piálgatni, na persze, ez már ízlés dolga, amin felesleges vitázni. /elvigyorodtam/ - Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne bírnám az erősebb italokat. Szóval nem kell félteni, nem vagyok már nyeretlen kétéves.
+ Érdeklődéssel hallgattam a lány szavait, valamit megmozdítottak bennem ott jó mélyen, réges-régen olcsó szeszekbe fojtott, vér, hullák és bűnök alá rejtett emlékekhez nyúltak le. Michael, Gabriel... Nevek a múltból. Egy nagy szemekkel figyelő sötét hajú kis kölyök emlékei, aki az őszbe csavarodó hajú lelkészt hallgatja és vasárnaponként kalácsot meg kakaót kap, ha ügyesen válaszolgatott. Egy kislegény, akinek valaha ez az egész sokkal többet jelentett, aki még őszinte szívvel imádkozott esténként a szeretteiért. Most meg itt ül egy korhadt lelkű, kivénhedt zsoldos és be kell látnia, még a végén a kölyöknek volt igaza. Elcseszett világ ez, elcseszett jövővel. Vagy csak én vagyok már régen elcseszve? ... Tényleg jóféle pia ez. +
- Szóval Tanácsháza /biccentettem./ - Majd remélem útba irányítasz arrafelé, mikor összeesel angyalbögyörő, én ugyanis még bőven fogok tudni menni akkor még.
+ Megfáradtak már a poénjaim is, látszik, nem itt jár az eszem. De azért figyeltem. Hogyne figyeltem volna. Elvégre rólam beszélt, az én fajtámról. Bármilyen furcsa is ez, de így van. Éreztem az igazát. Na nem a "nem vagy halandó" maszlagnak, semmi különbséget nem véltem felfedezni e téren. De az elvek és a célok. Azért a második italt majdnem félrenyeltem, mikor beközölte, hogy ő meg vérfarkas. Nem az ital erejétől kezdtem köhögni, hanem mert kb tüdőig ment, de azért igyekeztem összeszedni magam. +
- Azért mondasz valamit /ismertem el./ - Tudod, nem tudom most mit kéne tennem. A torkodnak kéne ugranom, mert gyakrabban epilálod a lábadat? Erre nincs bennem belső késztetés, de... Hazudnék, ha azt mondanám, nem találom ezt az egészet... furának. Nem idegenkedek. Mert azért bőven. Úgy értem... Hogy magyarázzam meg? A múltban, az én világomban, nos lőttem mindenféle popóarcúra. Fehérre, niggerre, indiánra, szivarszemű ázsiaira. Valahogy mindig idegenkedtem a niggerektől, mert... mert mások mint én. A bőrük, az orruk, a szájuk. De ez kb semmi ahhoz, amit most érzek. Kifejezetten olyan ez a bár mint egy safari az én koromban. Marha sok a veszélyes ragadozó állat körülötted és felette vékonynak tűnik az az üveg, ami elválaszt tőlük a buszban, valahogy nyugodtabb lennék, ha minimum két rohamkarabély fityegne a hátamon. De ettől még nem fogok itt Rambot játszani. Egyrészt nem erre képeztek. Katona vagyok, nem Szupermanusz. Nem szívesen ugrok neki ismeretlen veszélynek. Előbb tájékozódj, ismerd ki, ismerd meg. Másrészt... Fogalmam sincs hogy működik a mai világ. Attól, hogy a főtörzs kutyáját le tudtam volna lőni, mikor végigvonyította a teliholdas éjszakákat, nem jelenti, hogy ti itt a rossz csapatban játszotok. Meg kell ismernem a felállást is. Nem tudom Payne. Hazudnék, ha azt mondanám: tökmindegy, hogy a farkasbundát nem boltban veszed. Idegen érzés és némileg... riasztó. De ha ettől tartottál, nem fogok begőzölni itt kapásból és eljátszani az utolsó szamurájt /ráztam meg a fejem./ - Vagy vadászként ezt kéne csinálnom?
+Nem, egyre inkább érzem, ez nem lesz könnyű menet. Ekkora rakás trágyában még sosem úsztam, mint a mai napon...+

(7)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

- Vörösbor? /egy kicsit gondolkoznom kellett, de nem igazán rémlett. A borról már hallottam, ittam is egyszer, de a vörös változata nem tudom miben különbözött tőle./
- Nos nem igazán rémlik, szerintem még nem találkoztunk, de valahol biztos fellelhető. /vonogattam a vállam./
- Amúgy nálam igazából hangulatfüggő. Vannak olyan napok, amikor az általad emlegetett vörösborhoz hasonló szomjoltó italok kellenek, de olyanok is, amikor egy hordó inkink, lehetőleg intravénásan. /nevettem fel halkan, habár egy kis keserűség megbújt a szájam sarkában.... megint eszembe jutottak a farkasok, bármennyire is próbáltam kiverni őket a fejemből./
- Összesek? Én? /kacagtam fel szívből./ Nah azt várhatod cicám! Anyatej helyett whiskyt ittam, és nincs olyan elcseszett mennyiségű alkohol, amit ne tudnék eltüntetni. Nagyon gyors az anyagcserém, ráadásul víz helyett is ezt iszom. Tehát maradjunk annyiban cica, hogy nem én leszek az, aki összeesik. /kortyoltam még egyet a piámból vigyorogva.
Aztán elcsendesedve hallgattam, most őszintén kíváncsi voltam arra amit mond. Néhány dolgot meg is világított. Először is, hogy nem minden vadász született s*ggarc, úgy tűnik csak a nevelés teszi azzá őket.
Aztán megnyugodtam, hogy Bravo nem akar bajt keverni, mert sokkal szívesebben beszélgettem most, minthogy bunyózzak. Néha persze inkább arra volt igényem, de most a hosszú melótól elfáradtam, csak egy kis agylazításra volt szükségem, nem arra, hogy lerágjam mások arcát./
- Hát ezt összességében azt hiszem örömmel hallom. Igazából fogalmam sincs mit kéne csinálnod. Hála a Nagyszellemnek, nem túl gyakran futok bele vadászokba, amelyikkel meg találkoztam, nem engem keresett. Persze nem esnek neki mindenkinek, de fene tudja, terjengenek elég csúnya sztorik odalent, szóval gondoltam jobb lesz előre tisztázni a dolgot. /vonogattam a vállam szokás szerint./
- Persze megértem, ne hidd, hogy engem nem rág belülről a zsizsik, amiért lézerfegyverrel hadonászó szocpszichopaták közé tartozol, de nekem igazából senkivel nincs bajom, amíg bele nem mászik az arcomba, szóval amíg te nem lépsz rá az én farkamra, én se a tiedre. Ilyen az erdő törvénye. /vigyorodtam el./
- Fegyverrel meg gondolom úgyis megdob a hazai csapat, majd ha becsatlakozol hozzájuk, szóval ezen ne rágódj, az biztos lesz. Nem is láttam szerintem vadászt egy kocsinyi fegyvernél kevesebbel szaladgászni. Én meg közben megtanultam, hogy nem minden vadász teljesen gyökér. /tisztelegtem hanyagul ismét.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve füttyentettem a kis pincérfiúmnak és amikor megérkezett csevegő stílusban megkérdeztem./
- Te Kodd, van nektek olyanotok, hogy vörösbor?
- Őőőő nem tudom Payne, megkérdezem Alaynet, jó?
- Ok kölyök. /biccentettem, amikor hallottam a távolodó lépteit. Aztán visszafordultam a különös vadászkoma felé./
- Noh Bravo, következő kérdés?

(61)

[Bravo]

- A világ talán legősibb piája a bor, csodálkoznék, ha kiveszett volna. Még a szőlőt is túléli az, pedig elvileg abból készül /röhögtem csendesen./
+ Büszkélkedése, miszerint mennyire bírja a szeszt újabb nevetésre késztetett, újra nekikoccantottam az övének a poharam és kirántottam ezt a löttyöt, ami már nem is tűnt olyan borzalmasnak. +
- Úgy legyen kislány, de ha csak a farkasgének nem konzerválnak nagyon jól, akkor Bravo papának egy picit nagyobb a tapasztalata ezen a téren /húztam a fejét. / - Közel harminc év masszív piálás van már mögöttem és ami az én koromban elérhető volt, minden csúszott már le a torkomon, nem is kevés. Úgyhogy hátrább az agarakkal!
/ Egy ideig nagyokat hallgattunk. Gondolom ő is a saját gondolataival volt elfoglalva, mint ahogy én is. Leginkább az angyalok, a sokmindenféle tündérmese szökevények, meg ki tudja mi minden más, nem igazán volt ez tudatos gondolkodás. Ismerős érzés, mikor csak bámulsz? Mikor minden van a fejedben, de tulajdonképpen semmi sincs? Mintha a régi windowsok buborékos képernyővédőjét bambulnád, ahol tulajdonképpen nem is történik semmi, de nem is akarsz történéseket, csak... létezel. Mégis, megszületik a további gondolatok, cselekvések magja valahol mélyen. Valami ilyesmi volt ez is részemről./
- Mesélhetnél róluk /feleltem csak úgy magam elé./ - Mármint az enyémekről. A vadászokról. Tudom, nem abban a csapatban játszol, de nyilván van róluk kialakult vélemény. Meg hogy jutok egyáltalán oda? Mármint Vhinduratba? Kicsit olyan képet festettél, vagy csak én láttam így, de szóval mintha amíg nincs a hátamon valami orbitális lézerágyú, addig a sarokig se menjek el, legfeljebb az árnyak között osonva. Egy másik város ehhez képest távolinak tűnik, pedig elvileg, gondolom, el kell jutnom a csapatukhoz.
+ Másodpercig belemeredtem még a furcsán kavargó italba, majd csendesen, talán neki, talán magamnak címezve hozzáfűztem +
- Tudod, talán ez hiányzik leginkább. Mármint nem a lézerágyú, amíg itt van az öreg rohamkésem igazán nem félek semmitől, nem ez, hanem... A csapat. Tartozni valahová, valamibe. Katona voltam másfél rothadt évtizeden át. Megszoktam, hogy mindig van, aki számíthat rám és akire én is számíthatok, akikkel nem hagyjuk egymás s*ggét a kénkövesben. Egyedül vagyok. Egyedül egy világban, ami ugyan még biztos a Föld nevű bolygó, de tőlem az Alfa Centauri is lehetne. Márpedig egyedül... nem jó. Falkaösztön. Minden katonába beleverték az én koromban. Csapatban működünk jól. Bár hogy ez most mennyire volt érthető, azt nem tudom. De a piád tényleg jó /ismertem el kicsit oldottabban.
Aztán meghallottam amint rákérdez a vörösborra. Nem tettem megjegyzést, de a kivillanó farkasmosolyom mindennél árulkodóbb lehetett volna, ha látja persze. Tetszett a hozzáállása és hálás is voltam a gesztusért. Meglátjuk hogy ízlik neki, ha még tartanak ilyesféle kőkori itókát./
- Kérdés? Jah. Mi a felállás? Úgy értem kik a nagykutyák, kibe nem köt bele, aki élni akar? Rendfenntartók? Miről ismerem meg, stb. Ha már itt tartunk, honnan tudom, hogy a buszon szemben ki ül? Mármint hogy mondjuk vámpír-e és nem akarok éppen vacsora lenni, vagy tudomisén sellő, aki csak a szomszéd uszodát keresi, vagy tudomisén? Azt hiszem be kell szerezzek valami könyvet, vagy ilyesmit a jelenkori biológiáról. Történelemről. Miegyébről. Mert aligha akarsz mindent elmondani, lévén megvénülnénk mire végzel. Csak egy laza évezredet kell pótolnom /sóhajtottam./

( 8 )

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

- Ne aggódj, bor van, ittam már, de a vörös változatával még nem találkoztam. /vonogatom a vállam.
Aztán kicsit elgondolkozó fejet vágok, mielőtt folytatnám./
- Nos jó, te nyertél, be kell vallanom ezzel nem tudok versenyre kelni, ugyanis még nem is éltem harmincat, húsznál is csak hárommal többet, de az időhiányt igyekeztem mennyiségileg pótolni. Az agarak miatt meg ne aggódj, nem harapok. /villantottam rá a most nagyon is emberi tökéletes hófehér fogpasztamosolyom.
Kicsit gondolkoznom kellett ahhoz, hogy felidézzek mindent, de egy próbát végülis tehettem./
- Nos valóban nem tudok róluk sokat. Habár persze, hall az ember ezt azt. Elsőként amennyit én tudok az ügyben, volt a Tíz Városnak egy szövetsége. Ez a mi törvénykönyvünk. Benne van az is, hogy a vadászok nem vadászhatnak olyanra, aki nem sérti meg a törvényt, habár ilyen szerintem igen kevés van. Úgy regélik, hogy azért nem mennek mindenféle piti prédára, illetve mentek. Szóval hogy van egy rangsor. A nagyvadak igen előkelő helyen szerepelnek rajta. Teszem azt a sidhe király, meg királynő, különösen a királynőről hallok még én is sok rosszat. A csaj félig vámpír, félig sidhe meg nem mellesleg múltlakó... maradjunk annyiban, hogy nem egyszer próbálták már meg kicsinálni és az elvesztett emberekkel csak egyre jobban akarják. Szóval állítólag van ez a lista. Ha csinálsz valamit rákerülsz. Aztán minden szarsággal egyre előrébb jutsz... egy bizonyos szint után vadászokat küldenek utánad, aztán egy osztagot. Az összes faj vezetői elég elől vannak, de még a halandók közül is van akit emlegetnek, mert "együttműködött a szörnyekkel". Szóval valami ilyesmi. Vannak állítólag magányos fejvadászok, meg osztagok is. De ezek amúgy mind csak pletykák, igazából megbízható forrásból semmit nem tudok mondani, ez mind csak mese. Ahogy az is, hogy van olyan vadász, aki képes a hatalmával megtisztítani egy vámpír romlott lelkét és angyallá tenni azt... hát fene tudja, elég meredek dolgokat mesélnek. /kortyolok bele újra a piámba./
- Amúgy bármikor pillanatok alatt ott vagy. A Tíz Várost teleportkapuhálózat fűzi össze, amivel bárhová eljuthatsz bármikor, habár vannak helyek, ahová nem olyan érdemes menni, például nekem a ti városotokba. /somolygok./
- Amúgy ne aggódj, annál jobban tartanak a vadászoktól, hogy bárki rád támadjon, habár azért nem árt a hátad mögé nézni, mert ahogy vannak fanatikus vadászok, úgy fanatikus varázslények is. Bár azt nem mondom, hogy nem fogsz bár szidalmat, vagy undorodó pillantást kapni menet közben. A itt a Fővárosban elvileg teljes a béke, ha már mind együtt élünk itt, de ez azért így erős túlzás.
/A csapatos dolog megint felkavarta bennem az állóvizet, így, amikor befejezte egy sóhaj kíséretében csak biccentettem./
- Jah, nagyon is ismerem az érzést. Tudod, én afféle falkajószág lennék. /mondtam enyhe iróniával./ Viszont nem mehetek haza, mivel apám új csaja nem igazán komál... És a pasik vannak olyan beszarik, hogy nem merik a fejükre borítani a bilit. Így aztán ott születtem, de nem térhetek vissza a falkához, hanem itt kell élnem ebben a kriolitdzsungelben, mert félő, hogyha visszamennék Ősámánasszonysága valahogy eltüntetne. Szóval ja, megértem. Aztán amikor idekerültem lett egy bandám. Az alsóbb szintek egy mocskos, rablókból és korcsokból álló bandája, de az volt a családom. Befogadtak, felneveltek, számíthattam rájuk. Valaki pedig könyörtelenül végzett velük. Amíg nem voltam otthon kiirtották őket az utolsó szálig. Nem tudom ki tette, de soha nem feledem az illatát, és ha egyszer találkozunk, a hét pokol is jobb hely lesz neki, mint ez a világ. /mondtam, a végére pedig elmélyült a hangom, hallhatóan már-már morgásba hajlóan mély lett. Ittam rá egy kortyot, majd gyorsan megráztam a fejem, hogy kitisztítsam és visszazárjam a fenevadat a ketrecébe./
- De gondolom nem az én szánalmas életem a legérdekesebb. A felállás? Nos a Tíz Város Szövetsége a fő hatalom, a mágikus lények és halandók szövetsége. Mindenki szereti és tiszteli egymást, meg blablaba.... Tanácskozók üléseznek, de igazából a kezdetin még soha nem változtattak nagyon semmit. Van rendfenntartó hatalom, de nem nagyon randalíroznak, vadászokat gyakrabban látni. De erről igazából fogalmam sincs, itt élek, de a törvénnyel nem vagyunk túl jóban. A fajokat meg azért fel lehet ismerni. A vámpíroknak vörös a szeme és hegyes a foga, hullasápadtak és csak este járnak ki. A többi már nehezebb tészta, mondanám, hogy érződik a szagukon, de asszem ezzel nem segítek. /mosolyogtam bocsánatkérően./ De szerintem a vadászoknak biztos van rá trükkje, majd gondolom megtanítják neked is. A történelmünkről meg vannak könyvfilmek, de rövidített holomagazin változatok is, ha el szeretnéd olvasni.

(62)

[Bravo]

+ A borral kapcsolatos eszmefuttatására csak biccentettem, de már nem mentem bele jobban, annyira azért nem lényeges, majd ha visszatér a raktár mélyéről a csapos, kiderül tartanak-e még ilyesfélét. Az agaras megjegyzésén meg főleg vigyorogtam egyet. Jó bőr, jó arc. Ki tudja? Még három ilyen pohárka, kap szülinapjára egy olyan ipari mennyiségű gyantát és talán még meg is döngetném. De tartok tőle ez nem az a nap, meg nem az a numera, valahogy nem vonz az animalsex. De dumálni viszont jó vele. +
- Szóval nem mi vagyunk éppen a helyi Mikulás bácsi /összegeztem./ - Nyugi, a pletykák is érdekesek. Egyrészt ezért terjednek jobban, mint a herpesz, másrészt a legtöbb esetben van valami a mélyükön, ami még igaz is. Érdemes odafigyelni rájuk. Legalább kb tudhatom milyennek láttok minket, mire számítsak a jövőben. Az ilyesmi is olykor élet és halál között dönthet, szerintem még ma is.
+ Félrebillent a fejem, ahogy a fővárosról meg a bandájáról mesélt. A szemem összeszűkült közben, az ajkaim pedig pengeélesen szorultak össze. Lassan, nagyon lassan, kimérten biccentettem. +
- A te életed is érdekes /feleltem./ - Egyrészt te fizeted az italt, te lököd a témát. Másrészt... Jah, tudom, én is szívesebben állnék egy szál bajonettel egy tank elé, mint huzakodni valami féltékeny l*vnyával, de... Én megtehettem, hogy elhúztam inkább a belem, ugyanis nem csináltam fel egy csajt se. Ha már kölök is van a képben, az más eset. Elcsépelt meg minden, de hús a húsodból, vér a véredből, szóval illik felemelni a s*gged és összeszedni a felelősségérzeted. Ezen meg nem változtat, hogy ember vagy farkas az a pasas, meg azt se mit szól az asszonyka. Azért így, hogy ezt elmondtad, elég komoly bizalom kislány... Értékelem. Nem vagyok az a pletykás vénasszony, ettől ne tarts. Mellesleg úgy meg főleg komoly bizalom, hogy te szinte semmit nem tudsz rólam. Nem mellesleg mostanra az egykori háborús bűneim is elévültek talán /vigyorodtam el kesernyésen./ - A banda meg... Hát azt hiszem repülő kocsik meg trutyinak látszó sörök ellenére, igazán nem változott itt semmi az én korom óta. A felszín még mindig cukormázas, mindenki szeret mindenkit, a szépségkirálynők vágyálma a világbéke, de belülről az egész rothad. A bandák, mióta világ a világ, önvédelmi célzattal jönnek létre. Mert azok a srácok, akik benne vannak, azok számíthatnak egymásra. Mondjuk talán senki másra, de egymásra biztosan. Na amíg ezeknek létre kell jönni, meg amik egy rakat süldő kölyköt csak úgy le lehet mészárolni, addig a nagyságos tanács odafent asszem bekaphatja a nagylábujjunk. Tudom miről beszélek, a régi világban abból éltem, hogy rothadt a rendszer és az igazán védteleneket ki lehetett használni. Nálam kevés rothadtabb gazembert találtál volna az én koromban, de kezdem úgy érezni: itt komoly lenne a konkurencia /ráztam a fejem keserűen./
+ Végighallgattam a vámpírok külső jegyeinek ismertetését Payne szájából és jól el is raktároztam az információkat, valahogy azt nem bírtam volna elképzelni, hogy egy bőrpatkánnyal is ilyen kedélyesen elcsevegjek egyszer egy pohár... na jó három pohár után már nem tudom mi a búbánat volt ennek a neve, de szóval ilyen mellett. Lesz mit tanulnom Vhinduratban, ha jól sejtem. Egy kérdés már nyomasztott egy ideje, kb az angyalok meg a többi meselény említése óta, most rákérdeztem +
- Payne, van a környéken valahol templom? Katolikus is megteszi. Azt hiszem, noha erre egy pár évtizede nem volt példa, ideje lenne pár dolgot majd megbeszélnem a fentiekkel... /mormoltam./

(9)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

- Nos én ilyen helyzetbe még nem kerültem, de ha te mondod. /adok igazat neki az italom utolsó kortyának jótékony kíséretében./
- Hmm az élet nagy igazsága, akié a pia, azé minden. /mondom vidoran az üres korsót "szemlélve". Igazából csak arrafelé bambulok, már amennyiben ez esetemben lehetséges. Tovább kéne innom, mert a három gwar az pont a filozofálgatós hangulatom, amit idegenekkel annyira nem jó játszani. Bírom csórikámat, jó arc annak ellenére, hogy múltlakó, meg vadász, de mégis csak fél órája ismerem kb és vadász...
Hála égnek egyetlen szerelmem Kodd pont ekkor jelent meg a maga szépen csengő hangocskájával./
- Szereztem neked vörösbort Payne. Találtam a raktárban egy rekesszel, szóval hoztam egy üvegnyit. Nem volt rajta semmi infó, és amikor megkérdeztem Alaynet azt mondta ő nem szereti, szóval legyen a ház ajándéka, amiért legutóbb elhajtottad innen azt a beképzelt barmot. /motyogta, aztán hallottam az üveg csörrenését. Szerettem ezt a hangot. A kissrác is kapott egy tisztelgést, aztán kezembe vettem az üveget. Valami furcsa fadarab volt az üveg nyakában, a papír pedig réginek tűnt rajta, a tapintása alapján már foszladozott. Bravo felé nyújtottam./
- Parancsolj Bravo, ez a te piád, nyisd ki és lássuk azt a csevegőitalt.
/Közben sajnos túlságosan is megvolt a hangulat, nem tudtam nem kimondani, ami a fejemben járt, bármennyire is azt súgták az ösztöneim valahol mélyen, hogy megint nem a jó emberrel cimborálok./
- Nos a helyzet ennyire sajnos nem egyszerű. A mostohaanyám nem csak egy féltékeny luvnya, hanem a Lupa, mellesleg apám lelkitársa, akivel csak anyám után találkozott. Plusz igazából úgy teljes a sztori, ha már mindent tudsz, ha már egyszer elkezdtem. Apámat még valami listán lehet fogod látni, ő Fehér Agyar, az Ulfric, lefordítva afféle farkaskirály. Szóval ha úgy vesszük igazából vérfarkashercegnő vagyok. /kuncogtam, mert mindig nagyon szórakoztatott elképzelni magammal egy légtérben ezt a szót./
- De nem érdekes, kellenek a fenének, csak néha hiányzik az erdő, a fenyők illata, a telihold, a vadászat, a hegyek... a szabadság, a falka. /mondtam elmélázva. Aztán ismét elkomolyodtam./
- Csak az alsóbb szinteken. Oda nem megy le a rendszer, ott nincs törvény, egyedül az erő törvénye. Ott bárkivel megtehetsz bármit és nem lesz olyan aki számon kéri ezt... ahogy mondtad ez itt nem a mennyei paradicsom, mert megvan nekünk a magunk kis pokla is. Az pedig az alsóbb szintek. /Aztán az ajkamra kiült az oly sokat koptatott ironikus mosolyom./
- Nos sajnálom Bravo, a helyi viszonylatban te igazán rendes jólnevelt kisfiú vagy. /vontam vállat.
Amit ezek után kérdezett az meglepett. Jó sokáig kellett gondolkoznom, és nem mintha az alkohol elhomályosította volna az agyam, de... nem igazán tudtam felidézni./
- Nos, az igazat megvallva nem tudok nagyon templomokról. A vallás mostanság nem igazán létezik, mint fogalom, legalábbis a ti vallásaitok. Danut persze tisztelik a sidhek, de... Templomok szerintem egyedül a vámpírok városában vannak. Ők abban a korban születtek és a maguk kicsavart módján máig vallásosak. Állítólag az örök homályba burkolózó tüskék között hatalmas gótikus katedrálisokat emeltek. Aztán fene tudja. /és akkor hirtelen bevillant valami./ Illetve... nem igazán vagyok biztos, de amikor kicsi voltam, volt odalent egy hely. Nem járt oda senki, de én szerettem ott lenni, olyan békés volt. Vannak ott padok, hideg márvány az egész és van egy asztal, fölötte egy kereszt a falon. Nem tudom, de szerintem valaha egy templom lehetett. Más nem igazán jut eszembe. /mondtam szemöldökráncolva./

(63)

[Bravo]

- Ja akié a pia, meg a nőké. Veletek muszáj jóban lenni, nálatok van az összes p*nci /dörmögtem barátságosan.
Eközben visszatért a pultos egy finoman fogalmazva is réginek tűnő üveggel, amely nálam landolt, miután Payne megvizslatta. A rohamkésemmel kifeszegettem a dugóját, aztán töltöttem mindkettőnknek/
- Üdv egy pohár erejéig a múltban kislány. A légióban úgy tartottuk, ez őrzi meg igazán életben a katonát /recsegtem, majd ittam egy jó kortyot./
+ Próbáltam minél többet megjegyezni a szavaiból. Ulfric, az ezek szerint valami vérfarkas falkavezér és akkor minden jel szerint a Lupa, az meg a párja, nyilván valami rangos az is. A fejemet ráztam csupán. +
- Fehér Agyar, mi? Jack London forog a sírjában...
+ Viszont, ahogy tovább filozofálgatott felhorkantam. Aranyos kiscsaj, de sz*rt se tud rólam. Mi vagyok én? Valami aranyos kis öt éves? Mindjárt meg is büfiztet itt esküszöm. Na persze ez csak amolyan álmorgás volt, kedveltem Paynet úgy nagyjából, a jelek arra mutattak, hogy talán nem áll annak a bizonyos listának az élén, talán nem kell majd lelőnöm egyszer. Talán... Bár ha egyszer ráakad a haverjaira gyilkosára, tartok tőle ez a nő vagy húszezer helyet fog előre ugrani. Mindegy, ez a jövő zenéje. A kezébe adtam a késemet +
- Ez a rohamkésem /morogtam./ - Tizenöt hosszú esztendőn át kísért a seregben, aztán meg jó pár évig erre-arra. Huszonnégy éve megvan, ha nem számítjuk az időutazást. A markolatán a rovátkákat én vágtam bele Payne. Mindegyik egy-egy olyan f*szi emlékére, aki azt hitte jó késelő, aztán lábbal előre vitték ki a kóbor kutyáknak. Mind a harminchét rovátka egy emberélet. De ezeknek az alakoknak szintén volt valami bökője. Megpróbálták és rajta vesztettek. Ilyen az élet. Csak tudod volt nekem tűzfegyverem is. Annak nem fért volna a tusára a rovátka. Meg nem tudom mondani hány embert lőttem agyon. Csatában vagy azon kívül. Lázadó tuareget, vietnámi ellenállót, de ha az volt a parancs, akkor mondjuk terhes beduin asszonyt vagy éppen laoszi kisfiút. Évekig melóztam zsoldosként. Nem ismered az én világom, de az elesetteket, akiket kihasználnak, azokat neked sem kell bemutatni talán. A hazátlan, éhező árva gyerekeket nem lőttem le mondjuk. Rabszolgának, szervkereskedőknek adták el őket a főnökeim, én meg biztosítottam, hogy minden rendben legyen. Őket nem is lenne hová felvésni, maximum a szívembe. Tudom, mi a könyörtelenség. Nem vagyok jól nevelt kisfiú. Nagyon régen nem. Ismerem a ragadozók törvényeit. Ha azért te is elfogadsz egy tanácsot egy magamfajta időszökevény vén patkánytól: ne ítélj olyan gyorsan, az első benyomás megcsalhat. Még ha nálam jó helyen is vannak a titkaid éppen, de jó ember, az nem vagyok.
/Kíváncsian figyeltem, ahogy leírta a helyet, ahol korábban járt. Hihetetlennek tűnt, hogy az emberek elfelejtették a vallásokat. Főleg úgy, hogy köztük repkedtek az angyalok. Meg amúgy is. A kereszténység az én időmig túlélt két évezredet. A zsidókról vagy a buddhistákról már nem is szólva, vagy éppen a fanatikus mohamedánokról. Talán a hitetlenség miatt lett ennyi ilyen dög? Vagy azok megjelenése távolította el az embereket Istentől? Majd utána olvasok. /
- Igen, az szentély lehetett valaha. De eszerint már nincs papja. Az oltár, meg a kereszt még a helyén, csak a hívek vesztek ki belőle... Mindegy. Ha valóban alapoznak az igazi hitre, akkor a vadászok városában kell hogy legyen templom, szentély, akármi. Viszont azt magyarázd már el, merre van a Tanácsháza, mielőtt annyira elázunk, hogy nem fognak fogadni, a padon alváshoz már öreg vagyok /kuncogtam./

(10)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

/Kissé felvontam a szemöldököm a megszólalására, de aztán egy vállvonássá szelídült a dolog./
- Tudod lehet benne valami igazság, habár azt hiszem, a mai világban már semmiben sem lehetsz biztos. /vigyorogtam kajánul, direkt húzva az agyát. Meg, nos mert hallottam már olyanról, ami alapján a régi igazságok megdőlni látszottak.
Amikor kinyitotta a palackot és töltött, óvatosan vettem át az italt és először beleszagoltam. Az illata remek volt, fűszeres, pikáns, enyhén ingerlő, határozott, édeskés, valahogy különleges. Eddig tetszett.
Aztán finoman belekortyoltam, először csak ízlelgetve, aztán már határozottabban is belekortyoltam. /
+ Nos finom. Ugyan ittam már ennél különlegesebb, erőteljesebbet, de a maga egyszerűségében valahogy nagyszerű. +
- Hmm finom, határozottan jó. Még a végén megtartalak, mint borszakértőt. /egyszer valahol olvastam, hogy volt valami ilyen szakma, habár nem voltam benne biztos, hogy mit is csinál, de ha már bor, biztos valami ezzel kapcsolatos, remélhetőleg. De ha már adtam a nagyokost, nem fogok rákérdezni. Illetve valamire mégis./
- És mi az a légió pontosan? Mármint valami katonai szervezet nálatok? /kérdeztem érdeklődve, lassan kortyolgatva a testes, aromás bort.
A Jack Londonos dolgot hagytam, nem ismertem a fickót és végképp nem tudtam mi köze apámhoz, de ha még túl sok mindenre rákérdezek, túlságosan is gyereknek fogom érezni magam.
Amikor nálam landolt a kés, határozottan és kíváncsian vettem át. Muszáj volt megszagolnom. Kissé közelebb hajoltam és nos, huh. Mialatt beszélt az illatok életre keltek, halott emberek bűze, szenvedés verejtéke, gyermekek könnye, szenvedők sóhajtó lélegzetének aromája... minden ott volt rajta. Az arcomon enyhe megilletődöttséggel méregettem a fegyver súlyát. Egyrészt hálás voltam, amiért nem ezüstből készült, mert nem lett volna stílusos, ha elhajítom, plusz nekem ez számított ereklyének. Mindig tiszteltem a katonákat, habár én soha nem lettem volna képes parancsokat követni, ahhoz túlságosan is lázadó szellemű voltam. A csapatszellemmel nem volt gondom, akármikor az életem áldoztam olyanokért, akik számítottak, de azt hiszem túlzottan apám lánya voltam. Én arra születtem hogy parancsoljak, nem arra, hogy parancsokat kövessek.
Mialatt mérlegeltem a kést, az életét is. Mérlegre tettem, és döntöttem. amikor végzett egy kis időt hagytam, hogy lecsillapodjanak a kedélyek, aztán visszanyújtottam neki a relikviát egy kis kísérőszöveggel./
- Nos értem, habár ne hidd, hogy ezért most el foglak ítélni. Bravo amikor azt mondom a pokolban nőttem fel, nem viccelek. Ott voltam, ahogy ok nélkül, puszta élvezetből vadásznak gyermekekre, mellettem egy vámpír megölt egy anyát, hogy aztán kiássa belőle a gyermeket és annak is vérét vegye. Sok borzalmat tudnak az emberek puszta kegyetlenségből, élvezetből elkövetni. A háború kegyetlen dolog, de legalább egy eszme, egy kényszer, egy erő, ami miatt teszed amit teszel. Számomra a gonoszság az indokolatlan, élvezeti, pusztán öncélú kegyetlenségnél kezdődik. Vedd viccnek, ha sért, de komolyan gondoltam, amit mondtam. És nem csalnak meg az ösztöneim, elég jó szimatom van az emberekhez. Akire eddig titkokat bíztam, az meg is őrizte őket. Mellesleg lehet nem tartod magad jó embernek, de én nem tartalak rossz embernek sem, szóval egyezzünk ki egy döntetlenben, mit szólsz? /emeltem koccintásra a poharam. Aztán hogy kissé oldjam a pillanat ünnepélyességét, meg mivel nem ez volt az én stílusom, még kacsintva hozzátettem./
- Plusz ne hidd hogy én nem tettem szörnyű dolgokat! Például mindig lógó nyelvvel kidugom a fejem a légtaxi ablakán, megugatom a postást és még a tűzcsapokat is le szoktam vizelni! /tettem hozzá véresen komoly arccal, habár a végére elnevettem magam. A bor jó volt és oldotta a mély filozófiai hangulatomat is szerencsére./
- Jah, hogy papot keresel? Nos azt nem láttam, de igen, a vadászok városában biztos lesz, az ottani viszonyokban nem vagyok jártas. /Aztán szóra nyitottam volna a szám, de rájöttem, hogy mit kéne mondanom./
- Őőőő Bravo, van egy rossz hírem. Nem tudom elmondani merre van. Mármint úgy nem, hogy te is odatalálj. El tudom mondani milyen lejtésű úton mennyit kell menned, hogy amikor megérzed az egyes illatokat milyen irányba kell fordulnod... de nem vagyok biztos, hogy ez segítene, igaz? /kérdeztem bocsánatkérő mosollyal./

(64)

[Bravo]

- Nagyon remélem, hogy ebben még az lehetek /válaszoltam igen őszintén, majd megcsóváltam a fejem./ - Velem rossz lóra tennél, maximum annyit mondok meg, hogy száraz, félédes vagy édes bor. Nem sokszor volt zsetonom minőségi cuccra, a tablettás lóh*gyot is megvedeltük, csak ártson.
+ A kérdésén egy másodpercig gondolkoztam. Most ezt miképpen magyarázzam el egy olyan embernek, aki talán azt sem tudja, volt olyan, hogy Franciaország. Na mindegy, vágjunk bele... +
- Oké. Először is: a XXI. században még jó pár nemzetre tagolódott a világ. Most nem igazán tudom hány ország van. Egy? Sok? Mindegy is. Akkoriban sok volt. Ezek egyike Franciaország. Az emberi kultúra egyik fellegvára volt, a művészet igazi központja, de persze nem csak ezért fontos. Ennek az országnak volt a katonai alakulata többek között az idegenlégió. Külföldieket vettek fel csak, nem kérdezték honnan jössz és mindegy miért köröztek kb, nem adtak ki a hatóságoknak sem. Öt év szolgálat után megkaphattad a... öhmm... az állandó letelepedési engedélyt Franciaországban. Cserében az újoncok egyharmada már a kiképzésbe beledöglött, a legnehezebb, legveszélyesebb feladatokat kaptuk, sivatagban, dzsungelben, tajgán verekedtünk, stb. Az én korszakomban elit alakulatnak minősült. Így érthető?
+ Sok nem kellett volna ahhoz, hogy most nagyon csúnyán elkezdjem félrenyelni a bort és fulladásos halált haljak, miközben Payne szavait hallgattam a saját élményeiről és bűneiről. Lassan, erősen harákolva és köhögve hozzájutottam egy nyeletnyi oxigénhez és tudtam is válaszolni, közben az orromból még bort prüszkölve +
- Igen, ezek egyértelműen olyan bűncselekménynek hangzanak, amelyek alapján óriásplakátokon hirdethetik a cuki pofidat Vhinduratban /válaszoltam neki, majd kicsit komolyabbra fogtam./ - Értelek, bár szerintem az áldozatnak mindegy, hogy azért döglik meg, mert valaki ezért pénzt kap, vagy éhes, netán csak rossz napja volt és le kell vezetnie a dühét. Ok nélkül mondjuk sosem öltem, ez tény. Na jó, a döntetlent elfogadom.
/ Után töltöttem mindkettőnknek a bort, majd helyeseltem a szavaira /
- Persze, Istennek bárhol lehet beszélni úgymond, vagyis hát bárhol lehet imádkozni, de egy pap sok mindenre rá tud világítani, ami... Mindegy. Szóval nem a templom a lényeg /bólintottam./ - Mondjuk a szaglás utáni útba igazítás necces, az tény... Szag alapján megtalálom a klóros tégelyeket, a tábori budit, a kajáldát meg a laoszi r*bancokat, de mást aligha. Asszem, akkor rövidebb lesz ez az iszogatás mint terveztem. Ugyanis még olyan két-három pohár, amíg elkezdek érzelmes belga népdalokat énekelni... Lehet nem tenne jó benyomást a bevándorlásügyiekre... Szóval ideje szerválnom valami várostérképet, vagy ilyesmit. Van ötleted? /bizakodtam/

(11)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

- Hát legyen. /egyeztem bele nagylelkűen, mintha bármit is értettem volna az okfejtésből.
Aztán már tényleg figyelmesebben hallgattam, de nem is volt olyan bonyolult a dolog. Légió, vagyis sereg, egyszerű, mint a vakablak./
- Nos cserébe az infóért, nincsenek országok. Egy kontinens van, amit Negapannak hívnak és azon az egyetlen a Tíz Város szövetsége. Ezekben a városokban él a teljes népesség. Illetve még néhány pici falucska van a városokon kívül is, de azok csak békés elvonulásra jók csak, említésre nem. /magyaráztam, hogy én is mondjak valamit.
Mondjuk nem teljesen láttam át a hasznait annak a rendszernek, amit említett, ez a letelepedéses dolog nem tűnt elég erős indoknak, de számukra biztos többet jelentett./
- Amúgy igen, érthető, habár én tuti nem csatlakoztam volna, ha ennyit ígérnek csak. /vontam vállat.
Aztán csak vigyorogtam, mert a köhögés alapján azért valamicskét ütött a poénom. De úgy döntöttem a győzelem szelén evezve elengedem a cuki pofiért járó penitenciát és csak elégedetten mosolygok./
- A delikvensnek valóban mindegy, de a többieknek számít, hogy ok nélkül halhatnak egyes személyek közelében, vagy csak akkor ha az adott személynek jó oka van rá. Legalábbis az én rendszeremben így van. De oké, akkor döntetlen. /erre koccintottam is, nagyot húzva a borból. Kezdett egyre finomabb lenni minden kortyocskával.
Az ital fel is oldotta a nyelvem, ilyenkor még kérlelhetetlenebb kérdezőgép lettem, mint általában, pedig amúgy is újságíró lennék./
- És amúgy ez miért jó? Mármint megnyugtat, ha beszélsz az isteneddel? Vagy megmagyarázzák a dolgokat a válaszai? Igazából hallottam a régi vallásokról, de nem teljesen látom át a rendszerüket. Számomra egy olyan távoli elvonult isten, aki nincs ott melletted mindig, aki nem jelenik meg, csak furcsa ceremóniák után nem haragszik rád... hát, nem igazán értettem a dolgot. /aztán azonban visszatértem a realitás talajára./
- Igazából nem nagy cucc, én azt nem tudom elképzelni szagok nélkül hogy tud bárki bárhol kiigazodni. De se klór, se budi, se kajálda nincs mellette, a kupi meg ez itt, szóval azt hiszem kénytelen leszek megmutatni. Mert sajnálatos módon a szerkesztőm megint anyát játszott és lefoglalta az összes szintetikus cuccom, amivel egy pillanat alatt felednénk minden alkoholt, így amíg nem töltöm újra a készleteket sajna marad a mértékletesség. Mily szörnyű sors. /sóhajtottam színpadiasan felhajtva a maradék piát is. Aztán nagyon komolyan néztem Bravóra, habár néha megrezzent a szám széle, ahogy próbáltam visszatartani a mosolygást./
- Tehát most csupán két út áll előttünk. Első, itt most helyben elfelezzük a maradék boritalt és húzóra megisszuk, aztán húzunk. Vagy, B változat, üvegestől távozunk és akkor csak menet közben fogsz olyan balga népdalokat énekelni. Fontos, hogy jól válassz, mert én részemről még nem is érzem a szintet +hazudsz csajszi+ szóval mindenképp odatalálok a tanácsházára, vagyis csak a te öreg csontjaid szállítása felől kell döntenünk. Rajtad a világ szeme fiam! /emeletem magasra az üres poharam./

(65)

[Bravo]

+ Szavait hallva némileg meglepődtem némileg. Sosem voltam jó tanuló, nagy földrajzos meg főleg nem, de azért a kontinensvándorlásról hallottam. Évmilliók alatt ment végbe, mire a Pangea felszakadozott az én általam ismert világra, nyilvánvalónak tűnt, hogy most sem alkotnak egyetlen kontinenst, mindössze ezer esztendő alatt. Nem, a mágiában való gondolkodás másfél óra alatt még nem ment. Márpedig ennyi idővel ezelőtt még Mogadishuban igyekeztem egy embercsempészhez a fenébe is! Azért csodákra nem vagyok képes. Ennek megfelelően válaszoltam. +
- Szóval Negapan. Kíváncsi vagyok ez melyik a régi kontinensek közül. Mi van a többivel? Lakhatatlanná váltak? Ja és a Tíz Város... Tekintve, hogy Vhindurat a vadászok városa, akkor gondolom H'Sekirathot nem számítva fajok szerint különültök... izé... különülünk el. Na ennyit arról, hogy nem csak cukormázas felszín ez az egész /legyintettem./
/ A felvetésére magam is kénytelen voltam helyeslően bólintani. /
- Igen, már abban a korban sem sokan csatlakoztak a légióhoz, de az más világ volt. Akinek megvolt az állampolgársága... khmm... a letelepedési engedélye Franciaországban, az volt akinek nem jelentett túl sokat, volt akinek mindent. Ha olyan területről, olyan országból jött, ahol éhínség, vagy éppen járványok dúltak... Franciaországban nem volt rossz az élet. Jól fizetett munkahelyek, mindenkinek elérhető orvosi ellátás. Ha te megszerezted a letelepedési engedélyt, akkor könnyebben megkapták a családtagjaid is. Ha még esetleg valami plecsnit is kaptál a kiváló szolgálatodért, akkor külön figyelmet szentelt neked az állam. Ösztöndíj az állami iskolákon neked és a gyermekeidnek, nem hivatalosan, de kisebb rendbontásoknál egy veterán kapcsán még a rendfenntartás is hajlamos félrenézni, had ne soroljam. Sok kilátástalan helyzetű ember próbált szerencsét. Aztán mindig volt pár kalandvágyó idióta, aki romantikus élménynek gondolta, baromi férfiasnak, meg minden. Kevesen húzták ki közülük a kiképzést, azok addigra leszámoltak az illúzióikkal, de vissza út már nem volt. Na meg a törvény elől menekülők. Azokból is elég sokan kerültek ki, mint ahogy én is. Akik úgy gondolták, a börtönnél csak jobb lehet. Tévedtek persze, de erre már csak a gyakorlatban jöttek rá. Minden bakának megvolt a maga története, de ebbe a három csoportba nagyjából mindenkit be lehetett sorolni. Úgysem számított. Ott akár a szülői ház haragja elől menekülő bukott diák, akár kevésfogú apagyilkos menetelt melletted, az ott és akkor a testvéred volt, akire a végsőkig számíthattál és persze ő is rád. Amúgy meg úgysem vettek volna fel a légióba /villantottam farkasvigyort a lányra./ - Egyrészt csak egészséges emberek léphettek be, a vakság kizáró tényező. Másrészt, te amúgy is nő vagy, a légióba csak férfiak szolgálhattak.
+ Na a vallást érintő kérdése már komolyabban elgondolkodtatott. A tarkómat vakargattam, hogy valami épkézláb választ tudjak összehozni, ehhez segítségül hívtam még egy pohárkára valót a fanyar borból is. Nézzük csak... +
- Ez nem könnyű kérdés Payne. Hogy magyaráznád el egy magamféle vadásznak, hogy miért jó farkasembernek lenni? /dobtam vissza a labdát képletesen./ - Aki nem hisz egy magasabb létezőben és magasabb célban, az valószínűleg sosem fogja megérteni egy hívő gondolkodását, érzéseire könnyedén talál racionális magyarázatot. De azért megpróbálom elmagyarázni... Bár hozzáteszem én sem éltem éppen vallásos életet az utóbbi időkben, most határozottan szükségem lesz majd az Úrra, talán gyermekkorom neveltetéséből kifolyólag. Nézd Payne... hmm... Nem vagyok jó ember, mint már mondtam. Oké, nem vagyok Adolf Hitler, akibe most ne menjünk bele ki volt, ha elfelejtették már, az mindenkinek jobb, de jó ember semmiképpen sem vagyok. Viszont hiszek benne, hogy ennek az egész rakás sz*rnak itt körülöttünk, ennek van eredete és célja. Van valaki, aki összehozta és hozzánk vágta az úgynevezett szabad akaratot. Valaki, aki... benne van itt mindenben. Aki miatt egészen nem leszek soha magányos, még szál egyedül valami lakatlan szigeten se, ha olyanok azért vannak még. Ez a mindenható lény részben örök életű, részben pedig maga a tiszta, a tökéletes szeretet. A hívők számára egy reményforrás, van valaki, akinél még bocsánatot, vezeklést remélhetsz, tök mindegy mit műveltél addig, egy dobásod, amíg a szíved dobog, addig lesz még. Állítólag jó kétezer... khmm... bocs, most már majdnem háromezer éve ez a mindenható őslényeg, Isten, Danu, mittomén minek nevezitek manapság, na szóval emberi alakot öltött. Tanította a teremtményeit, az embereket, majd saját vérét, emberi életét áldozta fel értük, nevezetesen megölték, elég randán. Innen a kereszt szimbolika, keresztre feszítették. Nem ismerem olyan nagyon jól a Bibliát, de ehhez kapcsolódik egy történet, amit még azért nagyjából el tudok mesélni. Na szóval... A keresztre feszítés nem egy gyors halál, órákig tart. Az Úrral, aki egyébként emberi formájában a Jézus névre hallgatott, két gyilkost is megfeszítettek. Az egyikük, átvéve a tömeghangulatot, gyalázkodott, illetve kinevette. "Ha te vagy az Isten, akkor szabadítsd meg magad a keresztről, meg ha már ott vagy, akkor minket is." Jézusnak ez mondjuk esze ágában sem volt, ő emberi életével és halálával is tanítani akarta az embereket. A másik lator így reagált: "Nem ugyanazt a büntetést szenveded-e el te is? Mi bűneink méltó jutalmát kapjuk a halállal, de ez az ember nem vétkezett." Majd Jézus bocsánatáért folyamodott, aki neki már felelt: "Bizony mondom neked: még ma mellettem állsz majd a Paradicsomban." Ja igen, a mi hitünk szerint a lélek tovább él a test halála után és megítéltetik, a jók a mennybe, a Paradicsomba kerülnek Istenhez, a gonoszok pedig a Pokolba, az örök szenvedés helyére az ördögökhöz, démonokhoz. A történet lényege: mindig van megbocsájtás a bűneidre. Míg élsz, vezekelhetsz, cselekedhetsz a világ javára, mikor már cselekvésképtelen vagy, őszintén még mindig megbánhatod a tetteid. Gondolj az én helyzetemre Payne. Jó sok vér és mocsok tapad a kezeimhez, de... Átestem ide. A XXX. századba. Tiszta lap. Most hallottam tőled a vadászokról és ha nagyja igaz, akkor megkaptam az esélyt a vezeklésre. A lista, amit említettél. Talán a vadászok gyűlölnek titeket, de az elsődleges célpontjaik olyanok, akik ezek szerint a ti fogalmaitok szerint is felborítják az egyensúlyt, a törvényeket, az életet. Én nem tudok mást, nem értek máshoz, mint hogy harcoljak. Erre tanítottak, erre képeztek. Az én helyzetemben... érzem, hogy nem feledkezett meg rólam az Úr. Kaptam egy második, vagy akár sokadik esélyt. Azzal, amihez értek, azzal most tudok a világ javára cselekedni. Számodra lehet ostobaság ez így, megmagyarázható, logikailag levezethető események láncolata. A hit azonban nem az agyban, hanem a szívben dől el. Úgy érzem, hogy Isten kiszakított egy olyan életből, ahol már nem volt semmi, amit elérhettem volna, ami egyre mélyebbre sodort volna csak a mocsokba és adott egy célt, egy lehetőséget. Ezért kell majd beszélnem egy pappal, letisztázni a gondolataim. Imádkozni. Megköszönni. Ehh... Nem nagyon tudom jobban elmagyarázni, inkább egy papot kérdezz ezekről a kérdésekről, én nem vagyok prédikátor, a rohamkés közelebb áll hozzám. Én csak hiszek. Újra hiszek...
/ A lány okfejtésén a szerkesztője kapcsán már derűsen vigyorogtam egyet, de a lelkem még nehéz gondolatok hordaléka ülte meg. Azért persze hegyeztem a füleim, elvégre most minden mondat aranyat ért a magamfajta elveszett báránynak, aki ebben a furcsa világban egyedül egyelőre talán a s*ggét se találta volna meg segítség nélkül, szóval Kalkuttai Payne anya a lehető legjobbkor esett bele az életembe. /
- Szerkesztő? Ha meg nem haragszol: ennyi tetkoból sok mindenre gondoltam volna, de arra, hogy firká... khmm... izé... hogy zsurnaliszta lennél, na arra nem /húztam egy kicsit az agyát barátságosan./ - Ja, a piát még én is hosszan elbírnám, de nem akarok úgy beállítani egy hivatalba, hogy húsz méterre bűzlök a szesztől. Mivel húzóra ledönteni a bort szentségtörés lenne, ezt nem erre találták ki, szerintem vigyük magunkkal az üveget, essünk túl ezen az egészen és ha, mint mondottad, ott hozzám vágnak valami kezdő tőkét, akkor utána legalább vissza tudlak hívni.
/ Kiittam a poharamat, majd másodpercnyi gondolkodás után még megkérdeztem: /
- Te Payne... Mint már mondottam: a zubbonyom odaát maradt és ugyan nem látod, de húsz évnyi lövöldözés hagyott némi nyomot a bőrömön, konkrétabban úgy nézek ki, mint egy rosszul összefércelt zombi. Egyáltalán beengednek így egy hivatalba? /vetettem fel./

(12)

[Megjavult a netem, írtam is gyorsban, még egyszer bocsi, hogy tegnap nem sikerült]

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

+ A többivel? +
- Nos ez mindegyik. Volt egy hatalmas csata 2599-ben, a fekete-erdei csata. Abban a csatában nagy esély volt rá, hogy a társadalmunk elpusztítja önmagát... De történt valami, egy felsőbb erő beavatkozott. Egyetlen nap volt az egész, mert a harc hevében, fehér fény borította be a csatamezőt, amikor pedig az emberek magukhoz tértek egy jel volt rajtuk. A gépek leálltak, a harcosok pedig fizikailag képtelenek voltak fegyvert emelni egymásra... Azt hiszem ez történelmünk egyik legfurcsább, máig is rejtélynek számító mozzanata. /mondtam elgondolkozva, aztán rájöttem miért is kezdtem bele./
- Jah igen, szóval a csata után kezdődött. A földrészek őrült sebességgel indulnak mozgásnak, a mágia ébredésével minta valami egymásnak taszította volna őket. Így alakult ki Negapan, a szuperkontinens, az egyetlen kontinens a bolygón, csupán párszáz év alatt. /magyaráztam egészen komoly stílusban./
- Amúgy jobb külön mindenkinek. Szabadság meg egyenlőség, mg csók meg szeretet, de egy vérszívóval azért még mindig nem élnék szívesen egy háztömbben. A külön városok koncepciója mindenkinek a legjobb. És itt van a Főváros, ha valaki közösködni akar. /vonok vállat.
Aztán a mesélői székből visszahelyezkedem a hallgatóiba, lassan kortyolgatva a boromat, amit egyre jobban kezdtem kedvelni. Az egész érdekes sztori volt, de szokás szerint nem állhatom meg kommentár nélkül./
- Érthető, habár még mindig nem igazán tudom átélni a helyzetet. Mármint hogy ne költözhetnél oda ahová akarsz, hanem egy seregbe kell beállnod hozzá... Hát elég fura. Nálunk oda mész ahová akarsz. Ha hülye lennék foghatnám a cókmókom és beköltözhetnék Necraditba a vámpírokhoz, senki nem tiltja meg, csupán nem kaptam agybajt, de hogy bárki tiltson bármit, vagy kirekessszenek amiért máshová születtél... Hát ez furcsa. És volt olyan, ahol nem volt orvosi ellátás? /szörnyülködök még egy kicsit./ Mármint aki mondjuk rákot kapott, azt nem gyógyították meg azonnal? /érdeklődtem összevont szemöldökkel. Mondhatok sok rosszat a világunkra, de az orvostudományunk a mágiával karöltve szinte teljesen eltüntette a betegség fogalmát. Persze néha-néha valami előkerült, vagy új mutációk tűntek fel, de ezekkel olyan hamar végeztek a helyiek, hogy észre sem vehettük.
Aztán mélázásom közepette még egy kiakadni valóm volt./
- Nők nem szolgálhattak a légiódban? Ezt meg melyik hülye találta ki? Hát hallod fiam, te tényleg a sötét középkorból jössz... Hallottam róla, hogy voltak ilyen eszement idők, de azt hittem a 21. század emberei már értelmesebbek voltak ennél. A vakságra meg nem mondok semmit, de szerintem jelentősebb harcierőnek számítok, mint néhány látó. /vonok vállat és komolyan is gondolom./ Meg mint jó néhány férfi. /motyogom még az orrom alatt. Ez azért nem annyira megy a fejembe. Tiszta hülyék voltak ezek.
Még magamban durrogtam egy kicsit, de a vallásos dolog kirángatott a morcosságomból, ahogy felkeltette az érdeklődésem. Kíváncsian egy szó nélkül hallgattam végig, csak magamban fűztem fonálra, hogy mik az észrevételeim. Amikor végzett még egy kis hatásszünetet hagytam, hogy lecsillapodjon az egész, aztán fejtettem ki a dolgokat./
- Nos a vérfarkasos dolgot szerintem egyszerűbb lenne. Erősebb vagyok, gyorsabban gyógyulok, kifinomultabbak az érzékeim és még sorolhatnám, rengeteg sok előnye van ám. Meg nem mellesleg ilyennek születtem, ha akarnék se tudnék más lenni. /vontam vállat, habár annyira nem vágytam belemenni a kérdésbe, mert még mindig kissé abszurdnak hatott ilyesmiről beszélnem egy vadásszal./
- Hát azt hiszem értem. Kissé idegen nekem a hitetek, mármint ha én lettem volna az az isten, hát tudod ki hagyja nekik, hogy keresztre feszítsenek! /mondom fejcsóválva./ De amúgy ahogy így elmesélted azért eléggé hasonlít arra, ahogy Danut tisztelik. Mondjuk a máz gondolom más, de ő az Anyaistennő, aki mindenkit szeret, maga a világ, aki mindenkivel ott van, az angyalok teremtője. /próbálok felidézni mindent, amit a kérdésről tudok./
- Anyám engem is mindig próbált rászoktatni hogy higgyek valamiben, ő a Nagyszellemnek hívta, de én elég gyakorlatias egy bolond vagyok és csak abban tudok hinni, amivel találkozok. A magam módján hiszek, de én a csapatban, magamban, az erőben hiszek, ha már definiálni kéne. /vontam vállat./ De mindig tiszteltem az olyan embereket, akik képesek voltak hinni, szóval igazából megértem. Habár ahhoz, hogy bármi értelmet találjak ebben a meghalós dologban szerintem többet kéne olvasnom erről a Jézusról. /motyogtam. Közben fel is írtam magamnak a teendők listámra. Kíváncsiságból soha nem szenvedtem hiányt./
- De ha megtaláltad a hitedet meg a célodat, akkor azt hiszem már volt értelme a kis utazásnak. Fogalmam sincs kik csinálják, senki nem tudja, de akárki is az, lehet ezért hozott át. /adom a nagyokost./
- Miért, mi köze a tetkóknak az újságíráshoz? /vigyorogtam./ Mellesleg ezeket még kicsinek kaptam, amikor bekerültem odalent a bandába, a Kétarcú Krakenekhez. Igazából haszna is van, a többség felismeri a bandatetoválásokat és tartja a tisztes távolságot, még akkor is, ha a miénk már kihalt. /komorodtam el egy kicsit ismét, amikor eszembe jutott, tehát igyekeztem más vizekre evezni./
- Értem, végülis jogos, habár még így is rózsaillatú lennél ahhoz képest, aki goblinként megy oda. /vigyorodtam el./
- A visszahívás meg nem szükséges, a kezdőtőkéd szerintem nem lesz olyan őrületes összeg, hogy piára kiszórd. Én meg ha dolgozok, például az elmúlt három napban, amikor a szerkesztőm berángatott, akkor úgyis jól keresek, amit úgyis elverek piára, így legalább a csodaanyagcserémnek kevesebbet kell elbontania, ha más is besegít. /vonogatom a vállam./ Meg úgyis csak vámpír iszik magában, vagy magából. /tettem még hozzá nagy viccesen, aztán intettem is Koddnak, hogy fizetnék.
Hallottam, ahogy lerakta elém az üveglapot és pedig elhúztam a karperecem felette. A computerek lekommunikálták egymással a dolgot, és meg is volt oldva a fogyasztási kérdésünk. Adtam Koddnak egy kis borravalót, vagyis intve neki és az ő számlája is átutaltam egy keveset. Jó kölyök volt, és a pincérekkel soha nem árt jóba lenni.
Aztán miután elengedtem a srác nyakláncát egy ragadozó eleganciájával álltam fel. Tudtam, hogy ennyi piát a testem nagyon hamar el fog bontani, már csak enyhe bizsergésként motozott a fejemben, hogy ittam egyáltalán. Aztán lekaptam a fekete bőrkabátot a vállamról és Bravo felé nyújtottam. Tippre nem igazán lehetett magasabb nálam, legalábbis a szavai nagyjából fejmagasságból jöttem, szóval szerintem nagyjából egy méretben voltunk./
- Parancsolj. Nem hiszem, hogy kötözködnének rajta, de ha téged megnyugtat hogy van rajta egy kis fedőréteg, akkor itt van ez, amíg nem szerzel jobbat. Becsszó nem hagytam benne a bundámból. /vigyorogtam./ Az én felsőtestem meg kabát nélkül is rendben van. /közöltem vállvonogatva. Soha nem láttam magamat, de tisztában voltam vele, hogy nem vagyok rossz látvány. Nem a tetoválások voltak az egyetlen néznivalók rajtam, de ez teljesen hidegen hagyott. A kabát alatt csak a bőrtopot viseltem, de egyáltalán nem fáztam, ha sorolni kéne, íme még egy előny a vérfarkas lét mellett./
- Tehát fogd a kabátot meg a piát, aztán irány a hivatal fiam. /közöltem, azzal felé is dobtam a ruhadarabot, hogy kénytelen legyen átvenni és meg is indultam kifelé a tömegen keresztül még egy utolsó intés után Koddnak./

(66)

[Bravo]

- Még meg kell szoknom ezt a varázslatos világot /ráztam meg a fejemet fáradtan./ - Mindenesetre ha az a jel öröklődött volna, mostanra egy nagyon békés és nagyon unalmas Föld bolygó lenne az otthonotok. Mondjuk így is ki lehet erőszakolni a fegyverszünetet, meg nyilván jó, hogy nem pusztult ki az egész civilizáció, meg... áh, hagyjuk, kit akarok átverni? Még magamat se sikerül. Viszketegséget kapok ettől a mágia dologtól még. Majd idővel gondolom megszokom.
+ A lány szavai a légió és a régi világ kapcsán most engem késztettek némi megdöbbenésre. Már nem olyan igazán mélyre, ahhoz túl sok és túl nagy sokkhatáson estem ma már át, hogy ezek még igazán a zsigereimig hatoljanak. Csak némi libabőr, de hamar túltettem magam rajta. Biccentettem a lánynak. +
- Akkoriban még az egyes országokban egész mások voltak a viszonyok. Míg mondjuk a szülőhazámban, Belgiumban, volt nagy eséllyel munkád, kerestél annyit vele, hogy családostól megéljetek, volt esélyesen egy kocsid... őő... járműved, ha már azok se divatok esetleg, orvosi ellátás, had ne soroljam tovább, addig mondjuk ahol én működtem zsoldosként, Afrika, egy egészen más világ volt. Terméketlen sivatag túlnyomórészt, ahol nem az a kérdés, hogy ruhát vegyél magadnak, hanem hogy melyik gyermekednek adj aznap enni /vonogattam a vállaim./ - Arrafelé nem nagyon volt általános orvosi ellátás, már az én koromban is a fejlettebb régiókban történelemnek számító, gyakorlatilag ismeretlen betegségek pusztítottak óriási járványokat okozva, mint mondjuk a tífusz, a kolera vagy a lepra. Ott semmi nem volt alapvetés, még az ivóvíz sem. Persze, ha rákbeteg lettél, amivel te példálóztál, akkor alig volt különbség Európa és Afrika között, a XXI. század legfélelmetesebb kórságainak egyikéről van szó. Léteztek már bizonyos terápiás módszerek erős kemikáliákkal vagy éppen nagy erejű sugárzással, amikkel értek el bizonyos eredményeket, de a mellékhatások gyakran gyorsabban tönkretettek mint maga a rák. Az AIDS, illetve Afrika legrettegettebb betegsége, az ebola, százezrek életét követelték minden évben /emlékeztem vissza./ - Ha így belegondolsz, talán érthető lesz az is: azok az országok, ahol relatív jól éltek az emberek, meglehetősen szigorú szabályokhoz kötötték a bevándorlást, különben a nyomorgó régiók menekültjei elözönlötték volna őket. A nyelvismeret még kevés volt ehhez, hosszadalmas, nehéz procedúra volt az ilyesmi, a légió komolyabb esély volt egyeseknek, mint hinnéd.
+ A nőkkel és a testi fogyatékosokkal kapcsolatos fejtegetéseinél azért már szélesen elvigyorodtam, majd szolídan el is röhögtem magam. +
- A XXI. században bármelyik nőjogi szervezet azt hiszem a keblére ölelt volna Payne /nevettem./- Valóban, akkoriban már nagyjából megvalósult a nemek közötti egyenlőség, de azért tökéletesről még nem beszélhetünk, főleg a hadseregben és a papságon belül. Ennek olykor egyszerűen objektív akadályai voltak, mondjuk nő azért nem szolgálhatott a tengeralattjárós fegyvernemnél, mert igen szűkös volt a belső tér, nem volt lehetőség külön női hálókörletek, mellékhelyiségek, stb kialakítására. Az elit egységeknél sem látták szívesen a nőket, ennek egyszerű biológiai okai vannak. A nők havi tisztulási ciklusa mind fizikailag, mind mentálisan negatívan befolyásolja a használhatóságukat úgymond, nem tudom meddig maradt meg ez a szemlélet, de az én koromra még jellemző volt. A normál katonai alakulatokba viszont minden további nélkül felvették a nőket is. Ami a testi fogyatékosságot illeti... ezt szerintem te sem gondolod komolyan. Egy lényegében vak embert elég húzós lenne lövészetre kiképezni, a céltábláknak nincs szaga. Nem mellesleg: persze, valószínűleg egy csomó fickóhoz képest jobb közelharcos lennél, de akkoriban a farkasok még erdei ragadozók voltak, amik maximum nagyon kiéhezve támadtak emberre és mindig négy lábon jártak /húztam egy kicsit az agyát.
Kényelmesen megiszogattam a maradék bort a poharamból, majd kimérten biccentettem. /
- Egyetértek és erről beszéltem. Nem fogom tudni megfelelően elmagyarázni, meg hát ésszel nem is fogod soha megérteni, de biztosan van valami irodalom hozzá, ha érdekel. Nyilván megvannak az előnyei a szőrmebundának is, én elhiszem neked /kuncogtam./ - Azért én örülök, hogy ennyire nem változtam azért meg. Mindenesetre úgy gondolom igazad lehet. Volt célja az átkerülésemnek.
/ Kivártam, amíg Payne (gondolom) fizetett a fogyasztásunkért, közben magamhoz ragadva az italos üveget. Amikor megkaptam a bőrdzsekijét, azt különösebb hezitálás nélkül magamra vettem, csak egy kicsit szorított vállban, semmi különleges, a célnak megfelelt. Még nem voltam különösebben részeg sem, legfeljebb kicsit ittas, egy bevándorlási nyilatkozat kitöltéséhez még bőven elég jó az állapotom./
- Kösz Payne. Nem csak kabátot /tettem hozzá barátságosan./ - Jah, mehetünk. Bor nálam, mire odaérünk el is fog fogyni.

(13)

[Payne Sodmactire]

*Bravo - 2900. augusztus 30.*

/Csak egy szolid mosollyal hallgattam Bravo morgását. Habár ennek ellenére becsülendő volt, hogy nem vesztette el a józan eszét ettől az őrülettől. Nekem fogalmam sincs, hogyan fogadtam volna, hogyha kiszakítanak a világomból, és egy teljesen idegenbe kerülök... Szóval le a kalappal a vadász gyerek előtt, habár ezt nem fogja hallani, még a végén elszállna magától./
- Nos ez szörnyű. Gyógyíthatatlan betegségek... olyan idegen a gondolat. /csóváltam a fejem. De tovább nem ragoztam a témát, mert már attól is rossz lett a szám íze, hogy belegondoltam, hogy létezhet ilyesmi... Szörnyű volt a gondolat is, hogy emberek csupán azért haljanak meg, mert kevés volt a tudás ahhoz, hogy meggyógyítsák őket... Annyira borzalmas és szomorú, vagy borzalmasan szomorú.
Aztán azonban kirángatott sötét mélázásomból az amit a nőkről mondott. Kinyitottam közben a számat, hogy valamit felpaprikázva megjegyezzek, de végül moderáltam magam és nem vágtam közbe a mondandójába./
- Nos hát ilyen szervezetekbe szívesen tartoznék, az emberi butaság mindig is az egyik legnagyobb nemezisem volt. Persze, mindenre lehet magyarázatokat adni, de nekem akkor is az a véleményem, hogy ez beszűkült látókörre vall. Bebizonyították, hogy rengeteg olyan feladat van katonai berkeken belül is, amikre a nők ugyan olyan alkalmasak, mint a férfiak, ha nem még inkább. De mindegy, ne menjünk ebbe bele, már rég volt, én meg csak felhúzom magam rajta. /legyintettem rá egyet összeráncolva a szemöldököm.
Miután kifújtam magam agyvízcsillapítás céljából, az igazságosság nevében azért még hozzátettem./
- Jó, belátom, van benne igazság, tényleg van ami nehezebben menne, de elárulom a taktikai titkot, egyrészt a céltábláknak is van szaga, csak te nem érzed. Másrészt akit te nem látsz, mert megbújik valahol, én attól még hallom a szívverését, elég messziről már. Persze vannak zavaró tényezők, ami akadályoz, de megtanultam, hogy mindent legalább olyan jól tudjak, mint akik látnak, ha nem jobban. /vontam vállat ászerény mosollyal./
- Habár tény és való, az egész a kölcsönbunda miatt van, amivel abban a korban nem számolhattak, vagy legalábbis nyíltan senki nem tudott róla. Csak mert elárulom a második katonai titkot, a 21. században is ott voltak a mágikus lények, csak senki nem tudott róluk, az árnyak között bujkáltak.
/A továbbiakra meg csak bólintottam, nem volt mit ragozni rajta, de az biztos, hogy már csak kíváncsiságból is utána fogok olvasni./
- Szóra sem érdemes kölyök. /engedtem el egy féloldalas mosolyt./ Helyes, kell az útravaló. /Ezzel ki is sétáltam az utcára. Intettem az kidobó goblinnak, szokás szerint megérkezett a duplázott éjszakai műszak.
Aztán ha éreztem, hogy Bravo követ, akkor gyorsabb sétatempóban megindultam a Tanácsháza felé. Kissé elgondolkoztatott most ez az egész, érdekelt volna mégis mi célból küldi ide a bolt ezeket az embereket. Habár volt egy olyan sejtésem, hogy ezt a titkot nem én fogom megfejteni. Elmélkedés közben lefordultam a megfelelő jelzőpontoknál. Irányt váltottam ahogy a járdák szintje emelkedett, ahogy az ismerős illatok elértek hozzám. Nem telt bele sok időbe, vagy legalábbis nekem nem tűnt annak és már a város szívében jártunk. Kissé most kevesebben voltak a szokottnál, de még így is elég nagy tömeg volt a Tanácsháza közelében. Az emberek többsége tartotta a távolságot, de azért akadt olyan is, akit arrébb kellett lökni kicsit, hogy közlekedni tudjak. Amikor végül megérkeztünk Bravo felé fordultam./
- Nos ez lenne a Tanácsháza. Bent bárkit megkérdezhetsz oda fog irányítani az irodához, ahol a papírmunkát intézni kell. De az előcsarnokig bemegyek veled, ott legalább le lehet ülni valahová. Nah de lássuk mi a helyzet. /ezzel be is léptem az előcsarnokba./

(67)