Fősugárút

[Watarama Rezurii]

* Dorunkami-no-kami*

/ Szemet gyönyörködtető látkép tárul Rezurii elé, mintha csak egy videójáték egyik jelenetét szemlélné, vagy éppenséggel egy csodálatos látomást nézne.
+ Oké, most már biztos, hogy ez egy álom. +
Az a kevés járókelő, akik itt vannak, azok is unottak, viszont nem is az a legnagyobb meglepetés, ahogyan kinéznek fejükből, hanem az, amit viselnek. Az ő korának ezek mind idegen ruhák, mintha egy futurisztikus divatstílus képviselőit látná. Ami a leginkább megfogja az "őskövület" tekintetét, az egy páros, aki éppen egy kirakatot figyel. A tarkójukat látja, de a galléruk olyan, mint a biciklivel közlekedők fényvisszaverős csíkjai a ruhákon, esetleg esőkabáton.
Ezek persze meg sem közelítik azt a különös látványt, amit a fényhíd nyújt. Igazi mesebeli szivárványnak tűnik, aminek egyik végében ott vár a gazdagséggal kecsegtető arany. Azonban igen kevés az esélye annak, hogy a híd végén valóban ott van a kobold az üstnyi aranyérmével. Ha ott is volt, mostanra már biztosan kirabolták, szóval felesleges megkeresni ennek az útnak a kezdetét.
Ekkor hallatszik, hogy valami aprócska lény (a hangok alapján nem lehet valami súlyos egyéniség, tehát kicsikének kell lennie) hangos nyögéssel landol a közelében, amire a páros meg is fordul.
+ Sznob majmok, mintha ti jobbak lennétek... +
Sajnos ő nem szokott hozzá, hogy másik kritizálják akármilyét is, akárcsak ilyen tekintettel.
+ Essetek pofára! +
Parancsolja gondolatban, mert ugyebár még mindig nem sikerült bebizonyítani, hogy ez itt valóság lenne, így igencsak kárörvendőn várja az eseményt. Közben el is pillant oldalra, ahova a valaminek érkeznie kellett./
- Hát te?

*Nem elírás, Dorun-nak (vagy esetleg Doran-nak) ejtenék ki *közben mámoros arccal, teátrális mozdulatokkal hajlong az istennő előtt**

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/Főhősünk képzeletbeli párosa, kényelmes tempóban sétál el, egy pillanatnyi megbillenés, botlás, estés, vagy égből pottyant zongora nélkül.

A lábadnál lévő kis szőrmók, megárazza fejecskéjét, minek hatására az egész test bele remeg. Kicsinyítő képzőnk igen csak illik az egész kutyafélére, hiszen az egész csöppség, még a fiatal Watarama Rezurii lábméretét sem éri el.
Az aranybarna, rozsdás, fehér és éles kontúrokat adó mogyoróbarna színben tündöklő szőrpamacs, előrébb tipeg, apró mancsaival, álmodozónk lába mellé, majd ott leül, miközben nyakat szegő mozdulattal feltekint Rezuriira, hatalmas gombszerű fekete szemeivel.
Apró rózsaszín-piros foltocska jelenik meg fekete pontnyi szív-alakú folt alatt. Amikor tudatosul a pici pamacsban, hogy választottja figyel rá, a hátsó felén lévő pinduri szőr-seprű heves mozgásba kezd el mozogni, jobbra balra, minek hatására újra beremeg az egész test./


*Nagylelkűen és elégedetten bólint*

[Watarama Rezurii]

*Drun-hime*

/ Igazán különös, hogy semmi nem történt, hiszen elméletileg az ember irányítja az álmait, miután rájön, hogy csak álmodik.
+ Különös. +
Figyelmét újdonsült, nem túl beszédes, de annál inkább csaholó kis szőrmók köti le. Fekete tincseit eltűri a szeméből, mielőtt a minikutyára figyelne./
- Na mi van? Hol a gazdád?
/ Kérdi, bár azt erőse kétli, hogy választ is fog kapni, de nem számít, amíg nem nézik magában beszélő bolondnak. Persze könnyen meglehet, hogy a kis szőrősnek nincs is gazdája. Rengeteg kidobott, megunt kutya szokott a szegényebb negyedek környékén lézengni, talán ez is egy azok közül, habár nem tűnik annyira elhanyagoltnak./
- Mit akarsz tőlem? Sipirc haza!
/ Nem kiált rá, sőt, az igazat megvallva nem esik olyan rosszul a figyelem még akkor sem, ha csak egy kis szerencsétlen szőrpamacstól kapja. De hát az ember már csak ilyen. Bajba viszont nem akar kerülni az miatt, hogy esetleg "ellop" egy kutyát, azért általában drágán megfizet az illető. Mármint semmi olyasmi, hogy levágják a kezét, csupán ténylegesen sokat kell kifizetni bűntetésként./

(3)

*még mindig hajlong* abbahagyhatom már Dorun-sama? O.O*

[Reagen Weltz]

*2900. augusztus 30. Caridwen*

-Ahogy akarod. Csak aztán ne lepődj meg ha a kristálytiszta hangom hallatán rájössz, hogy nem is olyan sürgős engem megmenteni. / jegyzem meg, és viszonzom a vigyorát.

Furcsa érzés, de amióta itt vagyok előszörérzem úgy, hogy megbízok valakiben./ +Azaz, dehogy bízok, valószínüleg nevetve eladnának az első szervkereskedőnek, aki elég jó árat ajánl a vesémért. De legalább nem érzem azt, hogy át akarnak verni. Simán előfurdulhat, hogy megteszik, de majd csak úgy, hirtelen felindulásból.+ / Elgondolkozom, hogy miért érzem így. Arra jutok, hogy ők az elsők,akik nem veszik túl komolyan magukat, és akarnak nagyon bevágódni nálam. Valószínüleg nem is akartak megmenteni, csak rendbe tenni Machát valami régi sérelem miatt. Én meg csak az akció mellékterméke vagyok./ +Csak ne lennének ilyen harsányak+
/Macha említésére egy pillanatra a nő felé pillantok, de kerülöm a tekintetét. Félek, hogy azt hinné, hogy bármi részem volt az események alakulásában. Nem mintha sajnálnám, csak...előbb utóbb úgyis kiszabadul, és akkor jobb ha nem engem terhel a felelősség a történtek miatt.

-Megkérhetlek, hogy ne szólíts fiúnak? Van nevem is,... /nagyjából eddig jutok, amikor torkomon akad a szó a körülöttem örvénylő mágia hatására. Keresnék valamit, amibe belekapaszkodhatnék, de az egyetlen stabil pont a környezetemben az aszfalt, és bár nagy a csábítás annyi büszkeég meg még belém is szorult, hogy ne vessem magam a földre.
Egy erdőbe érkezünk. Egy bazinagy, ősi, misztikus mesébe illő erdőbe. Mágiával. Hiába igértem meg magamnak, hogy nem fogok semmin meglepődni, ez azért lenyűgöz. Állok a tisztásközepén, bámulok jobbra,balra, és mire eljut a tudatomig, hogy nem kéne lemaradnom, addigra már jól lehagyott a Kompánia. /
-Kösz hogy megvártok/ morgom magam elé, és utánuk eredek. Csodával határs módon egyszer sem esek pofára egy kiálló gyökérben, pedig a tekintetemet alig tudom a földön tarani, csak úgy vonzzák a gigantikus fák. /
-Most tulajdonképpen hol is vagyunk, azon kívül hogy a titkos erdei búvóhelyeteken? /kiabálok előre, és remélem hogy egy kicsit legalább lassítanak a tempón válszadás közben./

(87)
*kösz a türelmet, engem is utolért a vizsgaszezon*

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/Abban a pillanatban, hogy Rezurii megszólal a csöppség még nagyobb farokcsóválásba kezd mellette. Minek következtében a piciny test még látványosabb remegésbe, hullámzásba tör rá.
Pici vakkantással "felel" a kétlábúnak. Apró rózsaszín nyelvét kidugja és úgy figyel fel Wataramára. Látszik rajta, hogy boldog, legalábbis mindaddig, míg a kétlábú el nem hessegeti őt.
Füleit hátra lapítja, akárcsak a fejét is beljebb húzza nyakába. A testet megmozgató farokcsóválás is igencsak vissza marad. Látszik a két fekete bocsi szemekben a szomorúság.
Erőtlenebb és halkabb kis vakkantást hallat magából. Apró pici mellső mancsait ráteszi Rezurii lábára./


*Nagylelkűen megengedi, hogy abba hagyja a hajlongást, apró és jelentéktelen szolgája.*

[Watarama Rezurii]

+ Most meg mit akarsz? +
/ Valójában egyértelmű, hogy mit is akar a kicsike, de szerinte mégsem ő lenne a legjobb választás. Ekkor ugrik be valami, amit még nagyapja mondott valamikor régen. Olyasmi volt, hogy "Nem a gazda választja az állatot, hanem az állat a gazdát". Ha valóban így van, akkor a kis eb vagy ízlésficamos vagy vak, vagy mit tudja ő, nem is igazán számít, hiszen álmodik, s ez sem valódi.
Valódi vagy sem, a szomorú szőrmók talán még a legvadabb harcosok szívét is ellágyítaná, nem hogy egy átlagos diákét, mint Rezurii./
- Jó kis trükk.
/ Mondja neki, miközben lehajol és végigsimít az állat fején és hátán, amitől minden valószínűség szerint ismét boldog lesz a kis vakarcs./
- Van neved?
/ Na nem mintha tudna felelni, de hátha elrejtette valahol a nyakörvét, vagy valami. Mert ha nincs, akkor még azon is agyalhat, hogy mi legyen.Na persze nem mintha olyan nagy ördöngősség lenne, mert a legegyszerűbb is megteszi, ami először eszébe jut. Legalább nem lesz teljesen egyedül az álomban, és ki tudja, talán még valahogy fel is ébreszti./
- Figyelj, mostantól Tama leszel.
/ Jelenti ki, ha semmilyen névre utaló vakkantást, nyakörvet vagy ilyesmit nem kap a kis csöpptől.
Most, hogy ez le van tudva, már csak az van vissza, hogy valahogy valamilyen csomóponthoz eltántorogjon, hiszen álom vagy sem, baromi jól néz ki és elképesztően részletes, meg kell nézni mindent és remélni, hogy az ébredéskor nem felejti el./

(4)

* Köszönöm, Gazdám O.O \o/ én vagyok a legalantasabb szolgád O.O **elkezdi Drun-sama lábát csókolgatni, felnézni még nem mer**

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/Az első kérdésre kis nyüffögést hallat a csöpp négylábú. Piciny tappancsaival, megtapossa Watarama lábát, nem mintha érezné(d). Helyben maradva figyel felfelé.
Mikor már egy tenyérnyi távolságra van a keze Rezuriinak a pici kutyustól, az feláll két hátsó lábára, hogy hamarabb érjen hozzá. Jókedve pillanatok alatt vissza áll az eredeti állapotba. Farkcsóválása és ennek következtében test-remegve élvezi, mosolyogva a kétlábú törődését. Az apró kis nyel végig szántja a simogató tenyeret, még egy kicsit meg is harapja, de nem fájón, csak úgy játékosan.
Az újabb kérdésre, hogy van e neve a csöppségnek, abba hagyja a rosszalkodást, és értelmes csillogó szemekkel figyeli négylábúját. Apró farokcsóválással várja szavait, közben körülötte szépen elsöpörné az utca szemetét, ha lenne.
Láthatóan nem tetszik a kis törpe kutyusnak a kapott név, mert még Rezuriinak is feltűnik a fintor, amit a behúzott fejecske pofikája mutat. Apró morgással jelzi továbbá a nemtetszését.
Viszont figyelmét mér nem a négylábú köti le, hanem eltekint mellette, szimatol és ide-oda billentett fejjel figyel egy pontba, Watarama feje mellett el./


*hsz-számot írj mindig*

[Watarama Rezurii]

/ Lehetséges volna, hogy mindenkiben ott van az odaadó gazda, csakúgy, ahogy minden nőben ott van a (többé-kevésbé) jó anya? Mert Rezurii gondolatai állandóan a kiskedvenc témakörhöz futnak vissza, akárhányszor ki akar szakadni a kutyus aranyos tekintetéből. Ő csak egy átlagos ember, nem várhatja el senki sem, hogy jégszívű szörnyetegként otthagyja a kutyát a város kellős közepén (?). Nem mellesleg, elég értelmesnek tűnik, s talán el tudja kalauzolni őt valamerre, ahol beszédképes, nem sznob emberekkel is beszélhet.
Persze még mindig szem előtt tartja, hogy ez csak egy extrém álom, de ha már ennyire különbözik a szokásostól, akkor talán az álomvilágban sikerül információt szereznie a kijutásról.
Úgy tűnik, a kis vakarcs érti a dolgát hízelgés terén, ami megmosolyogtatja a fiút.
+ Kis gazember... +
Nincs mit tenni, megszállott módjára tovább kell simogatni a kis dögöt.
+ Ch... +
Szemforgatással párosuló mosollyal fogadja a játékos harapást./
- Ide figyelj, ne válogass! Vagy Tama leszel, vagy Vakarcs, világos?
/ Kérdi, hangjában nyoma sincs rosszindulatnak, sértődöttségnek vagy akármi ilyennek, felveszi ő is a barátságos, pajkos arcot. Vagyis venné, amíg tekintete nem követni a válla fölé fókuszáló szőrmókét./
- M-Minden rendben?
/ Halvány lila gőze sincs afelől, hogy vajon miért kérdezte meg, de leginkább saját magától kérdi, mintsem négylábú kompániájától. Akaratlanul is, de kezd eluralkodni rajta a nyugtalanság, mielőtt szép lassan megfordulna.../

(5)

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/A piciny kutyusnak egyik név sem teszik, igen látható a reakciójából. Még nyelvet is "ölt" a Vakarcsra, és magázza a buksiját.

Ahogy megfordul a fiatal fiú -az ismeretlentől félve-, egy másik apró teremtményt lát meg kb olyan fej magasságba repkedni.

Persze, nem olyan cuki és aranyos mint a négylábú szőrgombolyag, de attól még, kellemes kisugárzása, szelíd, érdeklődő tekintete, lágy mosolya, cseppet sem riasztó./
- Szervusz!
/Szólal meg dallamos, csilingelő hangján a lány./
- Ne haragudj, hogy megzavarlak, de te nem Annantina boltjából jöttél ki?
/Kérdezi kicsit félve. Kezeit maga elé teszi, hasfal tájékon, ujjait birizgálja, zavartan./

[Watarama Rezurii]

* A valóság határán *

/ A vakarcs reakciójára szélesen elvigyorodik, hiszen ki látott már ilyen értelmes házörzőt. Lenyűgöző gazdája lehetett.
+ Vagy csak szimplán álmodsz, te barom! +
Korhollja le magát, amiért ennyire beleélte magát az egészbe. De ki ne tenné egy ilyen részletgazdag, valósághű álomban?
Úgy tűnik, hogy kettesükből hamar hármas lett, habár addig nem is sejti, mit láthatott Tama (mivel nem volt hajlandó elfogadni egyiket sem, az "első a jó" alapon Tamának hívja), amíg ő maga meg nem fordul.
Azt követően pedig tátott szájjal, elkerekedett szemekkel bámulja a szintén apró teremtést, ismételten elfeledkezve arról, hogy ez csak egy álom. Mintha maga a világ próbálná titokban kitépni elméjéből ezt a gondolatot. Meg kell hagyni, sokkal rosszabbra számított, s a kellemes kisugárzás, a szelíd, érdeklődő tekintet, a lágy mosoly valóban cseppet sem riasztó, azonban a tény, hogy egy tündér szólítja meg, meg kell hagyni igen irreális.
Rövidet kiáltva lép hátra, szinte ugrik ijedtében, s megbotlik saját lábában, ahogyan lépne, hogy sarkon fordulva elszaladhasson, így Vakarcs mellett landol, még mindig tátott szájjal, szemét le sem véve a legújabb jövevényről. /
- Mi-mi-mi... mégis mi a fene?!!?
/ Elképzelhető, hogy ezzel megijeszti a másikat, vagy esetleg sértőnek véli, de ez ellen sem ő, sem más nem tehet. Ugyan ki hibáztathatna egy "álmodót", amiért megijed?
Próbálja minél gyorsabban összeszedni magát, hogy gondolatait csatarendbe állítsa, de legalábbis rendszerezze.
+ Oké, most már biztos, hogy ezer százalék, hogy álmodom! +
Ez persze meghozza a bátorságát (vagy inkább kíváncsiságát), gyorsan felkaparja magát a földről, s a kislány (nagylány?) felé nyúl, hogy mutatóujjával megbökhesse a kis ártatlanka testét. Persze mindezt a tudomány nevében.
+ Álmodhatok, de... lehet, hogy a boltban valami nagyon kemény füvet szívtak és a füstje elért, igaz? Igen, az is lehet, szóóóval... +
Ha a mini-hölgyemény nem repült arrébb, úgy egy durva bökés éri, ha mégis, akkor ujja megáll a levegőben. Mindegy mi lesz, elpillant a bolt fele. Most már két elmélete is van, ami megdöntheti a harmadikat, miszerint ez mégiscsak valóság. Ehhez pedig kell valaki, aki igazolja azt. Jelen esetben a tündérke képes rá. Vagy a kutya... ki tudja? /

(6)

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/A kis tündér meglepődik a heves kitörésre. Szemet rebegtet, picit hátra száll, majd újra előre./
- Vigyázz, elfogsz... esni.
/Intene óva a lány. Még nyúlna felé is, de igazából a gesztus az ami elér hozzád. Ö maga nem./
- Jól vagy? Nem ütötted meg magad nagyon?
/Kérdezi miközben felpattansz. Figyelni mozdulatod. Picit mozog lebegésében.
Az ujjadat is figyelni, még mielőtt megérinthetnéd megfogja két pici kezével./
- Szervusz.
/Rázza meg, mintha csak kezet fognátok./
- Az én nevem Lastaria.
/Mosolyodik el kedvesen./
- Téged hogy hívnak Múltlakó?
/Kis szünetet tart, feljebb röppen, fejmagasságba./

[Watarama Rezurii]

/ Nem csoda, hogy meglepődik, talán még ő maga is meglepődne, ha fordított szerepben lennének. Sajnálatos módon nem így van, és ő kényszerül a fura idegen szerepbe, melyet mintha a lány nem is tartana annyira különösnek.
A tündér kedvességére sajnos nincs ideje reagálni, bár kétségtelen, hogy más helyzetben igazán jól esne neki. Most, ebben a pillanatban ő még mindig ott van leragadva, hogy "mi is ez?" vagy éppen "ki?". Kellemetlen ugyan az ütést ért terület bizsergése, de jobban nem ütötte meg magát, mint korábban a kis vakarcs, túléli.
A bökést nem így tervezte, de így is ugyanazt az eredményt éri el, hiszen a tündérien repkedő leányzó elkapja ujját, s így a drogot kihúzhatja képzeletbeli listájáról. Akkor már csak egyetlen egy mentsvára maradt, mielőtt még valami roham kapná el.
+ Múltlakó? Hogy mi? +
Normális esetben egyértelmű lenne a jelentése, de egy ilyen szituációban nem csoda, hogy gondolkodni is alig bír. /
- M-Múltlakó?
/ Néz értetlen szemekkel a tündérre./
- Nem-nem, itt valami félreértés lesz, én csak álmodom!
/ Mondja halkan, lassan már kétségbeesetten. Korábbi "magabiztosságának" nyoma sincs. /
- Mi vagy te, és miért álmodok rólad?

(7)

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/Pár egymás utáni pislogást követően, bólint a lány./
- Igen... Múltlakó. A viselkedéséből legalábbis ezt következtetem ki.
/Mosolya töretlen./
- Sajnos nem álmodsz, bár megtisztelő lenne számomra, ha velem álmodnál.
/Pirul el kicsit a tündér./
- Ne haragudj, de nem mi vagyok, hanem kicsoda. Be is mutatkoztam már neked.
/Lastaria picit sértődött arckifejezést vesz fel. Karjait is össze fonja mellkasa előtt./
- Udvariatlan vagy. Pedig azért jöttem ide, mert úgy láttam, hogy segítségre van szükséged.
/Vállat von, és elkezd elszállni balra./
- Ha nem kell a segítség, akkor oldd meg magad.
/Az apró négylábú vakkant rád egy picit, és topog is melletted./

[Watarama Rezurii]

- Mégis mi a fene az a Múltlakó?
/ Egyáltalán nem áll szándékában megsérteni a tündért, (nem mintha létezne...) de sajnos így alakul a helyzet, ő pedig nincs nagyon a magaslatán.
+ Na és akkor mi van, ha udvariatlan vagyok? Hiszen nem is létezel. Ch... +
Azért nem kockáztatja meg, hogy hangosan is kimondja, mert ki tudja mire képes még a repülésen kívül. (Ami szintén az álom-elméletet támasztja alá.)
Addig csak rosszallóan figyeli a tündér reakcióját, amíg az elszállni nem készül. Ekkor kicsit megriad, hiszen az egyetlen ember (?), aki szóbaállt vele, tovaszáll. A kutya vakkantására csak morog egyet. /
- Tudom, na!
/ Megadóan szól a kis "izé" után, s ha az nem hallgatna rá, akkor megpróbálja elkapni, csak nem lehet olyan nehéz. De persze csak akkor vált át a B-forgatókönyvre, ha Lastariát nem tudja szavakkal megállítani. /
- Hé, várj már kicsit! Ne haragudj, nem akartalak megsérteni, csak nem értem ezt az egészet!

(8)

* My mind is tellin' me no! But my body, my body is tellin' me yeees! :'D *

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/Látod, hogy a kis tündérke megáll, de a szemeiből nem túl sok jót olvasol ki./
- A Múltlakó azaz ostoba személy, aki ide jött a huszonegyedik századból, nem tudja, hogy mi történt veled, de azt nagyon jól és magabiztosan tudja előadni, hogy mindent tud, mindenhez ért, legfőképpen ahhoz, hogyan bántson meg másokat.
/Felveti fejecskéjét. Csilingelő hangjába neheztelés vegyül. Kezeit csípőre teszi. Fejed felett olyan karnyújtásnyira lebeg előtted./
- Akkor, a helyett, hogy megbántasz másokat, inkább legyél udvarias. Ha a kedvesség nem az erősséged.
/Mondj kicsit nyugodtabban. Mintha fénye is kezdene újra vissza térni./
- Sajnálom, hogy rosszul ítéltelek meg, mert ahogy bántál azzal az a kis teremtménnyel, azt hittem jó ember vagy.
/Bólint kicsit./
- Elhiszem, hogy nem érted mit történik veled.
/Közelebb száll, újra veled egy magasságba, hogy ne törd ki a nyakad./
- Megtudom érteni, nekem is furcsa mikor eljövök a Domboktól a Fővárosba, más a kettő. Neked meg évszázadok múltak el.
/A kis kutyus megkaparja a lábad. Nyüszít egyet./
- De több információt szerintem a tanácsházban kaphattok.

[Watarama Rezurii]

/ Szerencsére hallgat a szóra, így nem kell a B-tervhez folyamodnia, viszont arra egyáltalán nem számított, hogy ilyen durván fogja a fejéhez vágni, hogy mekkora marha. Mire a végére ér, még a tündérnél is apróbbnak érzi magát, amin normál esetben elmosolyodna, de most valahogy nem jön össze. /
- N-nagyon sajnálom.
/ Mintha csak az anyját hallaná, s olyannak is érzi az egész szituációt.
A tündér minden szava ellenére azért erősen kétli, hogy egy ilyen helyzetben akárki is udvariasan tudna viselkedni, de természetesen rábólint.
Még mindig nem hiszi el, hogy ez valóság lenne, de ha minden ilyen élethű, és a benne szereplőknek is önálló akarata van, vagy legalábbis valami ahhoz hasonló, akkor legalább őket megpróbálja élőszámba venni. Egy tökéletes hatvan fokos meghajlással próbálja a kis tündér tudtára adni, hogy mélységesen sajnálja az iméntit. Igen, tökéletesen hatvan fokossal. A népe a tökélyre emelte a meghajlás művészetét és mondhatni már a vérükben van, s ez által ők válnak eme művészet nagymestereivé.
Hosszasan "odalent" időzik, amíg végig mondja, s csak azután emelkedik fel, miután a tündér azt mondja, hogy elég lesz. /
- Mélységesen sajnálom a korábbi viselkedésemet. Zavarodott voltam, nem értettem, hogy mi történik velem és megrémültem.
/ A hasonlatot egyáltalán nem érti, mert fogalma sincs, hogy mit takarhatnak a "Dombok" és a "Főváros" , illetve a vége, hogy neki évszázadok múltak el, kissé hihetetlen. Jó, nyilván a "Dombok" valódi dombokat jelenthet, a "Főváros" meg egy ország fővárosát, de akkor is furcsán hangzik. Na nem mintha az egész álom nem lenne furcsa... /
- A tanácsházban? Vá-Vá-Várj! Ne menj el, kérlek! Ne hagyj itt, nélküled elvesztem.
/ Többek közt a Vakarcs nyüszítése miatt marasztalja, mintha a kis szőrmók tisztában lenne mindennel, ami elhangzik. Másrészt pedig tényleg nem akarja, hogy elmenjen. Még ha úgy is hangzik, nem csak kihasználni akarja. Vagyis, igazából de, nyilván azért marasztalja, hogy neki jó legyen, mert hát miért is érné meg a tündérnek akárcsak egy percet is mellette repkedni? De az biztos, hogy "gonosz" hátsó szándéka nincsen. /
- W-Watarama Rezurii vagyok, Lastaria-san.

(9)

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/Lastaria elhúzza a száját, de nem repül el, ott marad. Láthatóan gondolkodik valamin./
- Rendben, megbocsátok. Mint mondtam eltudom képzelni, mennyire zavartnak érzed most magad.
/Sóhajt egyet. Szavai ellenére melyekkel felel neked, valamin még mindig töpreng./
- Azt hiszem, nem fogok kikapni, ha ezek után elkísérlek a Tanácsházhoz.
/Rád emeli tekintetét./
- Vagy esetleg a 21.századi Múzeumba akarsz elmenni, hogy ott előbb megtapasztald, hogy ahol te éltél, már csak vitrines múlté.
/A kutyus elkezd a lábad körül sétálni. Csak a biztonság kedvéért, hogy ha megindulnál eltudj benne esni./
- A Tanácsházba tudnak neked azonosítót adni, hogy ne tévedj el, és ha valamit szeretnél venni, akkor megtehesd. Mert jelenleg az ami rajtad van, annyid van. Szerintem nem bírnál sokáig így meglenni. Nem szeretném, hogy éhen halj.
/Bólint is egy kicsit, talán magának./
- Ott esetleg még munkát is találhatsz.
/Elmosolyodok./
- Bár nem nézel ki tündérnek, biztos vagyok benne, hogy az Úrnőm ezt is díjazni fogja, hogy egy halandónak segítek.
/Motyogja félhangosan./

[Watarama Rezurii]

/ Ennek természetesen örül, hisz legalább nem kell egyoldalú beszélgetést folytatnia a kutyával, amíg "Tanácsháza keresés" címszóval eltéved. A tündérrel mondhatni megduplázódik a túlélési esélye, még akkor is, ha ennek ő maga nincs tudatában.
+ "kikapni"? +
Természetesen nem kerülik el a tündér szavai a figyelmét. Hogy is kerülhetnék, ha ő az egyetlen beszélgetőpartner köze s távol.
Néhány gondolat villan át elméjén, amik nem hagyják felszabadulni agyát. /
- Ő... izé, nekem mindegy, csak magyarázza el végre valaki, mi folyik itt.
/ Kezdi most már tényleg úgy érezni, hogy ez a valóság.
Szemei a tündérre vetülnek, hosszasan bámulja, mielőtt megszólalna. /
- Mondd csak, Lastaria-san, te tudod, hogy mi ez az egész?
/ A tündér újabb szavai számára jelentőség nélküli, valószínűleg nem is neki címezték.
+ "Úrnő"? Akkor ez itt valami királyság? Császárság talán? +
A kutyára pillant, aki folyton nekidörgölőzik lábának, miközben köröz. /
- Mehetünk, tökfej?
/ Kérdi tőle már-már kedvesen. /
- És Lastaria-san... köszönöm, hogy rám pazarlod az időd.
/ Ezzel párhuzamosan egy újabb meghajlást is produkál, majd ha mindenki indulásra kész, a kutyát átlépve követi a lányt. /

(10)

[Drun]

* Watarama -- 2900.10.14. - csütörtök *

/A tündérke elindul arra amerre az előbb is durcássága alatt, azaz balra./
- Számunkra hétköznapi személyeknek, teljesen érthetetlen az ok, de egyszer csak Annantina boltjából megjelentek apránként Múltlakók. Igazából mindegyikük a 21.század elejéről csöppent hozzánk.
/Fecseg a tündérke neked. Talán kis magyarázattal is szolgál./
- Nem csak olyanok mint te, hanem olyanok mint például én. Tündér.
/Megfordul felé, majd magára mutat./
- Hogy miért van ez, vagy azt, hogy hogyan lehetséges nem tudom.
/Kis szünetet tart, közben hátrafelé repül./
- De igazából nem is annyira érdekel. Vissza "küldeni" sajnos nem sikerült eddig senkit. A boltba eddig egyetlen múltból érkező sem tudott vissza menni.
/Vonja meg csöpp vállait. Megfordul és folytatja az utat egy híd felé, ami átvezet titeket egy hatalmas parkba./

*Folytatást írd a Hajnalkertbe*

[Caridwen]

*Folytatás itt Reagen*

[Jóindulat]

[Kethalinne Cradin, 2900. október 14., reggeli órák]
*Előzmény*
/A XXI. századhoz szokott szem számára meglehetősen extravagáns, csak futurisztikus filmekben megálmodott sürgés-forgás figyelhető meg, ahogy a Kethalinne-é avanzsált Alice kilép az ajtón, egyenest a falakon vibráló, holografikus fények, a keskeny járdák között, több szinten cikázó, hangtalan járművek világába. A járókelők mindegyike ismeretlen divatot követő ruhákba öltözött, azonban ami a legmeglepőbb, hogy ránézésre is különböznek az odahaza megszokott, átlagos emberektől. Kedélyesek, majdhogynem vidámak, mint akiknek komoly gondja nem nagyon akad s az sem hosszú életű... Kifejezetten elütnek a londoni éjszakában megélhetésért küzdők fásult soraitól.
Főleg, ha azt az egy-két, kifejezetten nem emberi szárnyas alakot vesszük, akik termetükhöz illően heves szárnycsapkodással, mint alig nagyarasznyi lepke-emberek, avagy méltóságteljes szárnyalással, mint sci-fikbe illő ruhákba bújt angyalok közlekednek a levegőben, láthatóan a többiek teljes elfogadása mellett.
Az egész jelenetben egyetlen, jókora hirdetőtábla idézi a múltat:

Eltévedt? Nem tudja, hol is van? Segítségre van szüksége? Keresse Carlost a Bíboralkonyban! Hírek, áruk, pénz... Amit Carlos nem tud előkeríteni, az nincs is!

Hirdeti jó karnyi, vörös betűkkel a halványkék háttéren./

[Kethalinne Cradin]

/Azt mondani, H’Sekirat kicsit különbözik Londontól körülbelül olyan lett volna, mint azt mondani, a veréb kicsit kisebb, mint a sas. Kethalinne az első pár pillanatban szinte mást sem tudott csinálni, csak bámészkodni. A legjobban a kisebb-nagyobb, szárnyas, mégis emberszerű lényekre figyelt fel./
+ Ezek… tündérek? Igazán eldönthetnék, hogy ez a város sci-fi akar lenni, vagy valami fantasy meséből emelték ki. És akkor még szó sem esett az angyalokról. Mindegy, majd megszokom. +
/Ahogy pásztázta a környéket, a szeme megakadt egy vörös feliratú hirdetőtáblán./
+Nos, akkor irány ez a Bíboralkony! Bármi is legyen az… Bár leginkább úgy hangzik, mint valami bár. +
/A lány tervébe csak egy hiba csúszott: a leghalványabb elképzelése sem volt, hol lehet a hely. Kissé kelletlenül, de végül megszólított egy első látásra embernek tűnő férfit./
- Elnézést, Uram, meg tudná nekem mondani, merre találom a Bíboralkonyt?

(2)

[Jóindulat]

/A járókelők némelyike elhaladtában kíváncsi, néha furcsálkodó pillantással tekint a bolt előtti sávban álldogáló, vörös hajú Kethalinne-re. Végezetül tekintete összeakad egy fiatal, jól öltözöttnek tekinthető, menedzserszerű, jóképű fiatal férfival./
/Teli szájjal elvigyorodik, szemében valami fémesen csillan a megszólításra, majd ahogy lendületes léptei továbbvinnék, szinte satufékkel kanyarodik vissza a lány elé./
- Helló, szépségem! Nos, ez valami sidhe fejtörő lenne? A hajnal tudtommal rózsaszín, netán narancsos, attól függ, honnan vesszük... De ha gondolod, a holnapit nagyon szívesen megnézném veled. Előtte egy vacsi, miegymás... Odafentről /bök fejével felfelé, mire a lány önkéntelenül is felpillantva látja, fölöttük még két másik szint található az így is óriási városból/ sokkal szebb a kilátás is.
/Bal karján könnyedén megérinti a csuklóját, majd a felette megjelenő holografikus képernyőről az előtte álló lányra pillant./
- Nos, mikorra és hova menjek érted?

*Figyelj oda, ha nem írsz a hsz végére sorszámot, nem fogsz szintet lépni. *

[Kethalinne Cradin]

+Ez meg mit képzel magáról?!+ /Gondolta Kethalinne amikor meghallotta a férfi válaszát. Ennek ellenére kedves mosolyt erőltetett az arcára, amikor válaszolt, bár azt, hogy letegezte a nő úgy vette, ő is tegeződhet./
- Nem fejtörő és nem hajnal. Egy helyet, valószínűleg egy bárt keresek, amit Bíboralkonynak hívnak. Tudod, még új vagyok errefelé, és egy kicsit eltévedtem. Egy barátommal kéne ott találkoznom, és aggódom, hogy távozik ha nem érek oda hamarosan.
/Egy narancsvörös tincset, ami a mozgás miatt a válla elé lendült, a füle mögé tűrt./
- Természetesen a vacsora ellen nincs kifogásom, ha még mindig áll az ajánlat, annak ellenére, hogy semmi elképzelésem nincs arról, hol tudnék megszállni, szóval nem tudok találkozópontot ajánlani.
+ Nem utasítok el egy vacsorát, de a "miegymást" lehet, hogy egyelőre elhalasztanám.+
- Vagy van valami jobb ötleted, hova mehetnék, mint újonnan érkezett? /Érdeklődött tartva a kedves hangnemet. Az új teste kifejezetten szép volt, és ezt igyekezett is kihasználni, illetve kiismerni minél előbb./

(3)

[Jóindulat]

/Villanásnyi ideig úgy tűnik, a fickó arcára odafagyott a mosoly, de aztán egy rándulással ismét életre kel./
- Ó, ezek szerint most keveredtél ide az udvarból? Jóleső kikapcsolódás a mindennapi hajtás után, igaz? /Kacsint, majd egy rázó mozdulattal eltüntetvén a képernyőjét leengedi a kezét./ Nos, ha gondolod, szívesen veled tartok a keresgélésben, legfeljebb, ha nagyon eltévednénk, még mindig ott leszünk egymásnak fix tájékozódási pontnak. /Mosolya szívdöglesztő, egész megjelenése, beszédstílusa áramvonalas: célra tart, nem nagyon hagyja magát eltántorítani vagy megakasztani. Mozdulata nyomán, mellyel előreint, Kethalinne előtt szinte tökéletes ellenpéldája tűnik fel: egy fiatal nő, olyan húszas évei elején járó áll a járda közepén, merőn, bár kissé unott pillantással bámulva kettőjüket. Mintha a járókelők tartanának tőle, tisztes, jó méteres távolságban haladnak el mellette, noha nem látni jelét, hogy akár csak egy pillantással is tudatosítanák magukban ottlétét. A fickó, teljes figyelmét Kethalinne-nek szentelve láthatóan követi példájukat, folytatja a szövegelést./
- Nos, itt a közelben ott van a Kávéház, az egy eléggé mozgalmas, felkapott hely. Azt mondják, a légkör fagyos, ha nem vagy humán, vagy Vadász, de én eddig nem vettem észre. Esetleg, ha inkább valami nyugodtabb, meghittebb helyre jönnél, ajánlom a Tündevilágot. Állítólag jobb mint otthon, nálatok, bár ezt abszolút nem tudom megerősíteni. Az biztos, hogy jók az italaik... vagy, ha esetleg kipróbálnál valami izgatóan izgalmasat, ott van például a Virtuálbár. Na, olyat tuti nem kóstoltál, mint amit ott lehet kapni.