Annantina nagyi boltja

[Zaria]

/...Elsötétült minden...mintha lennék is meg nem is...érdekes érzés..mire felnyitottam a szemem már nem is álltam hanem a padlón feküdtem.Talán az ájuláshoz tudnám hasonlítani. Körülöttem láthatóan a bolt volt. Régi tárgyak meg minden, de valahogy mégis más valami. A szívem...mintha kővé dermedt volna, olyan érzéketlennek éreztem magam. Valahogy kihunytak belőlem azok amik...már nem is emlékszem...mik is? A lényeg ,hogy valahogy keményebbnek éreztem magam. A gyűlölet ,amit a gusztustalan embertársaim váltottak ki belőlem most valahogy megtízszereződött bennem. Az arcomról a kedvesség és vidámság jelei eltűntek. Nem látom, valahogy érzem.
Ez mégis mi volt? Leüthettek hátulról? De a fő élek és virulok, ohh de miért is időzök ennyit. Kimegyek a kocsihoz. Elvégre vitára kell mennem. Felálltam volna de mikor a kezemet nyújtottam valaki más keze nyúlt ki az enyém helyett. Egy fehér, szinte halott kéz, hosszú körmökkel. A vörös műkörmeimnek nyoma sem maradt...sőt az egész karom valahogy....úristen.....milyen ruhában vagyok?
Felálltam s kiderült ,hogy magasabb is lettem...mi történik velem?...
Kétségbeesetten kapálóztam a kezemmel és mintha le akarnék rázni róla egy bogarat úgy próbáltam meg visszaváltoztatni a kezem, hátha ez csak egy optikai csalódás. Ahh...a fejem. Gyorsan a fejemhez kaptam, végigsimítva egy egészen más női fej volt...a FEJEMEN?...Megpillantottam egy régi tükröt, belenéztem. Ez nem én vagyok? És a ruhám sem az enyém. Egész biztosan kosztümben jöttem. És mi ez a fejemen?...és a szemem?...ez valami drog?..
Mi történhetett ki tette ezt velem. Kiáltani akartam ,de valahogy...hát ezt nehéz megmagyarázni, a személyiségem amit kaptam nem volt hajlandó kiáltani, ő nem olyan, inkább lecsillapítottam magam és megálltam egy percre, ezt diktálták az ösztöneim. Valóban éreztem ,hogy kezdek megnyugodni és most már valóban nem fogok kiáltani, segítségért meg pláne nem. Nem tudom mi van velem? A bőröm érintése olyan hideg...mintha tél lenne. Az ereimben a vér is olyan hidegnek tűnik...Bárki is vagyok egy biztos, nem ember. Hát akkor ki tudja ezt?
Megpillantottam egy nénikét ,aki porolgatott. Hátha ő tudja:/

- Héj maga! Igen ! Figyel rám maga gusztustalan kis hernyó!

/Meghőköltem, mostani énem valahogy határozottabb lett. És lehernyóztam egy idős hölgyet, nem tudom miért csináltam de tetszik...és persze a hangom is más. Sokkal mélyebb és határozottabb./

-Szóval, most háromig fogok számolni, ha nem mondja meg hol vagyok rögtön kitépem a drágalátos kis szívét....

/Nagyon sok az indulat bennem. Kicsit kezelnem kell még őket.Úristen...mi az ott? Néztem el a kirakatüveg irányába...Ez már nem az a város ahol limuzinnal átmentem....hol vagyok?
S visszafordultam az idős nénikére. /

- Nos nyanya?..illetve Asszonyom

/próbáltam mosolyogni...de nem ment/

*Tudom hogy nem fog válaszolni, de majd akkor reagálok..*

(1)

[Babak Abaye]

/A a földön fekve térek magamhoz a fejem sajog és szédülök, mintha elájultam volna. Lassan feltápászkodom és csillagok kezdenek táncolni a szemem előtt úgyhogy nem látok semmit./
+A fene vigye el képtelenség így mozogni. Ez az átkozott alacsony vérnyomás. /Visszaülök a földre/ +Érthetetlen, miért nincs itt senki? /Legutóbb mikor a vérvételen elájultam (mert miért is ne ájulnék el minden egyes vérvételen) az orvosok mind azt mondták, hogy visszhangzott a folyosó akkorát estem. Végre elmúltak a csillagok és kibontakozik a szemem előtt a bolt, ahol az a makett is volt. Megfordulok, hogy megnézzem tényleg jó lesz-e ajándéknak, de nincs ott. Valaki elvitte volna amíg ájult voltam és engem észre se vett?/
- Ezt kizártnak tartom. /Szólalok meg öntudatlan. Nagyon mélyen cseng a hangom, mintha valaki kicserélte volna a hangszálaimat egy nagybőgő húrjaira./ + Nincs mit tennem meg kell keresnem az eladót, mert nekem kell az a makett. /Most már végérvényesen felállok és egy jól megszokott mozdulattal kiseperném a hajam a szememből, de nincs ott. Újra próbálom, de nincs meg. Leveszem a cilinderem, ami a jó ég tudja hogyan maradt a fejemen és ámulva tapasztalom, hogy valaki levágyta a hajam./ + Hát ez most már tényleg felháborító nem elég, hogy hagytak ájultan heverni a földön, míg valaki elvitte a makettemet még meg is csúfítottak. /Körbenézek hátha van itt egy tükör, amiben megnézhetem mit tettek velem azok az átkozottak./ + Persze ebben a fránya boltban még egy vacak tükör sincsen. Majd akkor a kirakat üvegében megnézem magam. /Odasétálok az üveghez és tátva marad a szám az elém táruló látványtól. Hatalmas felhőkarcolók, sürgő-forgó emberek és más különös lények. Egy olyan világ, ami csak a mesékben létezik. Egy olyan hely, amiről az ember álmodik. A képzelet itt valóssággá válik, ha valaha láttatok csodás várost na ez tízszer szebb. Mintha minden egyes épületen éveken át sürgő munkások százai serénykedtek volna, hogy a lehető legtökéletesebb legyen. Megdörzsölöm a szemem, mert ez biztosan nem Budapest. Vagyis biztosan nem abban az időben, ahol én eddig éltem./ + Az a legvalószínűbb, hogy átaludtam néhány évszázadot, miközben egy percet sem öregedtem, akár mennyire is irreálisnak hangzik. Ez azt jelenti viszont, hogy a családom az én szerető családom már meghalt... /Csendesen elkezdek zokogni. Hosszan telnek a percek és zokogok az ablak előtt, ami annyira sem tükröződik, hogy a saját arcomat láthatnám. Végre nagy nehezen megnyugszom és elhatározásra jutok: az Ő kedvükért ha már nekem van szerencsém élni egy jó és teljes életet élek./
+ Vár rám ez az új nagyvilág. /Ezzel fejembe csapom a cilinderem és kilépek az ajtón remélve találok valakit, aki elkalauzol ezen az ismeretlen terepen.


*Nem vagyok száz százalékig biztos benne, hogy jól használtam a jelöléseket. Bocs a járatlanságomért ebben a tekintetben.*

(1)

[Matt Hrowing]

*2900. augusztus 30. estefelé*
/Miután magamhoz térek, még néhány másodpercig kábán fekszem a padlón. Gyorsan végigpörgetem az agyamban a legutóbbi emlékeim, mire rájövök hogyan kerültem ide. Egy hirtelen mozdulattal felállok, de rögtön bele kell kapaszkodnom a közeli polcba. Várok még egy kicsit, hogy elmúljon a szédelgés, közben megtapogatom a fejem, külsérelmi nyomok után kutatva. Sem sebet, sem púpot nem találok, viszont mintha egy kicsivel több hajam lenne. Mindegy, a hajam ráér később. Körbenézek a szobában és megtapogatom a zsebeim. Körülöttem polcok tele mindenféle kacattal, de a makettet nem látom sehol. Valaki vélhetőleg átcipelt egy másik szobába, közben kipakolta a zsebeimet. Fegyver, tárca, iratok, mindent elvettek, csak a kabátom belső zsebébe tűzött jelvényem maradt nálam. /
+Akkor miért nem vagyok megkötözve, vagy miért nem állítottak mellém egy őrt? Ha tényleg emberrablókkal van dolgom, akkor nagyon gyakorlatlanok. A többi eset viszont pont az ellenkezőét bizonyítja...+ /Félbehagyom a gondolatmenetet, igyekszem a jelenre koncentrálni. Filozofálni ráérek akkor is ha rájöttem mi történt velem.
Még mindig szédülök egy kicsit és mivel az agyrázkódás lehetőségét már kizártam, felmerül bennem annak a lehetősége, hogy beadtak nekem valamit. A falon függő tükörhöz megyek, hogy megvizsgálom a pupillámat. Csak annyira tág, amennyire a fényviszonyok indokolttá teszik. Mégis döbbenten meredek a tükörre egy néhány pillanatig. Felemelem a jobb, aztán a bal kezemet, megrázom a fejem majd a mutatóujjammal megérintem az orrom. Két következtetést vonok le. Az egyik az, hogy a szem-kéz koordinációm rendben van. A másik, hogy a tükörben látható fiatal, sötét hajú férfi én vagyok. Ezen elgondolkozok egy ideig. Ez megmagyarázza miért érződött olyan furának a hajam az előbb.../
+ Mégis mi a fene folyik itt? Miért nézek ki úgy ahogy, hol vagyok? / A fejemben hirtelen nyüzsögni kezdenek az értetlenkedő kétségbeesett gondolatok, a pánik szélére kerülök. Minden akaraterőmet összeszedve, megnyugtatom magam, közben veszek néhány nagy levegőt. / +Mindenre lesz logikus magyarázat. És ha mégsem, akkor sem tehetsz ellene semmit. Koncentrálj a feladatra, koncentrálj arra, amit tehetsz.+ /járom végig a jól bevált gondolatmenetet, de nem sikerül teljesen megnyugodnom. De a pánikot sikerült leküzdenem, inkább csak ideges vagyok.
A tükrön egyszer csak megjelenik egy felirat: Üdvözöllek H'Sekiratben Mathew Hrowing, vadász.
+Nos, bárki is szórakozik, velem annyi esze azért nincs hogy rájöjjön a nevemre úgy, hogy nála van az igazolványom. És hogy vadász? Nos rendben van, tőlem játszhatunk ilyet, de akkor ne feledd, hogy te vagy a vad.+
Bárki is írta a tükörre az üzenetet, a legjobbkor tette, mert így volt kire irányítanom az indulataimat. Elhatározom hogy mihamarabb a végére járok az ügynek, ezért gyorsan körbejárom a boltot. Hiába emlékszem hogy a boltban volt egy hátsó helység, csak egyetlen ajtót találok, ami az utcára vezet. Az is megfelel. Az ajtó felé indulok, de valami megragadja a tekintetem. Egy porcelán teáskészlet mellett egy revolver pihen az egyik polcon. Elveszem, megvizsgálom. A tár tele van, a súlya rendben. Megpörgetem a tárat, kipróbálom a kakast, majd a zsebembe teszem a fegyvert. Remélem hogy nem éles helyzetben fog kiderülni, hogy okkal került egy régiségkereskedés polcára.
Aztán kilépek a boltból az utcára, és... leesik az állam.
(1)

[Mira]

*Babak & Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

Egy hófödte, jeges üvegváros tárulkozik fel a szemetek előtt, ahogy kiléptek a bolt ajtaján. Néhány perccel egymás után érkeztetek ide - akárhol is legyetek. A hideg szél az arcotokba fúj, dideregtek. De ez most nem tud lekötni Titeket.

Az utcán, ahová kiléptetek, különös alakok mászkálnak, szürreálisan gyors járművek cikáznak. Több alakon nyári ruhákat láttok, mégsem látszanak fázni. Van, akinek ismeretlen tárgyak borítják az arcát, van, akinek állati vonásai vannak. A legnagyobb meglepetést mégis azok a szárnyas alakok jelentenek, akik az üvegváros fölött repülnek el néha-néha. Nincs nagy nyüzsgés, már este van. A város fényei aranyszín ragyogásba vonják a falakat és az épületeket. Előttetek a távolban egy hatalmas torony mered az ég felé, s úgy hiszitek, minden út odafut. A torony a város központja és ékessége.

Meglátjátok a másikat. Látjátok a zavarodottságot egymás szemében.

Mielőtt megszólalhatnátok, egy fekete Dashmax márkájú motor parkol le előttetek. Utasa fekete bőrruhát visel, fejét sisak védi. Amikor leáll a motor, lepattan róla. A sisak azon nyomban... leolvad az arcáról, és eltűnik a nyaka tövében. A ruhája is kicsit megváltozik, a kemény páncélszerű anyagot felváltja a számotokra "rendes" bőr.

A sisak alól egy lila szempár kerül elő. Tulajdonosa egy adoniszi szépségű fiatalember, akinek szőke haja szoros kontyba van rendezve tarkóján. Magas, szálkás alkatú. Arcán nem láttok semmilyen érzelmet egészen addig, míg elégedetten rá nem gyújt egy szál cigire. Illetve a cigaretta magától gyullad meg.

- Üdvözlet, uraim - mondja kissé hadarva kellemes hangján. - Nem számítottam, hogy rögtön ketten lesznek, de nincs mit tenni. A nevem Karl, a feladatom pedig, hogy elkísérjem Önöket a Tanácsházára regisztrálni. Bár nem értem, hogy miért nem tudnak végre ide is kihelyezni valamit, ha már állandóan megy ez a lóti-futi. Mindegy - vonja meg a vállát. - Vicces, hogy maguknak köszönhetem a fizetésem, mi? Na, mehetünk? Ja igen, ez itt a XXX. század, H'Sekirat városa.

[Babak Abaye]

/A város még mindig lenyűgöző látványt nyújt, a száguldó járművek és különös alakok forgataga ámulatba ejt, szinte képtelenség megfigyelni őket. Körbetekintek és megpillantok egy nálam alacsonyabb sötét hajú illetőt, aki - véleményem szerint - hasonlóan tanácstalanul bámulja a várost, mint én. Éppen megszólítanám, de ekkor odagördül elénk egy motoros "leveszi" a sisakját és köszönt./+ Ez volt életem legmegdöbbentőbb "átöltözése", de jól gondoltam, hogy a jövőben vagyunk. /Nem értem teljesen, amit mond mert kissé hadar, de legalább egy nyelven kommunikálunk./
- Bocsásson meg, de hogy érti azt, hogy belőlünk él, mert tőlem egy vasat se kap arra mérget vehet és nem javaslom, hogy erőszakkal próbáljon meg megfosztani az értékeimtől, mert nincs egy fityingem se. /Gyorsan végigtapogatom a zsebeim és érzem, hogy a két pakli kártyán kívül tényleg nincs más nálam/ + Ez kissé támadóbbra sikerült, mint szerettem volna.
- Ne haragudjon, hogy ilyet feltételezek, de egy kissé megvagyok illetődve, ilyenkor hajlamos vagyok túlreagálni a dolgokat. Önben kit tisztelhetek? /Fordulok a másik jövevényhez, aki valószínűleg utánam jöhetett ki a boltból, bár a jó ég tudja hol volt eddig. Remélem, ha esetleg az jövőbeli fogadtatásunk a Tanácsházán vagy hol nem lenne barátságok, akkor ő kiállna mellettünk. Izmosnak tűnik és határozottan barátságos és hasonló helyzetben van mint én. És az ilyen szorult, vagy inkább megdöbbentő helyzetek remek barátságokat tudnak kovácsolni./

(2)

[Matt Hrowing]

*Mira és Babak*
/Hogy a város aminek a forgatagába a boltól léptem nem Angliában van azt egy pillanat alatt nyilvánvalóvá válik számomra. De ennél többet nem tudok megállapítani. Az utcán tolongó járókelők csak még inkább összezavarnak. Ha London kevert népességű város, akkor ez... El tudom képzelni miféle feszültségek lehetnek a különböző etnikumok között.
Végül csak elindulok valamerre, közben próbálom felfogni azt a rengeteg új ingert és információt amit hirtelen a nyakamba öntöttek.
Megpillantok egy embert a tömeg közepén. Eleinte nem is értem miért ragadt meg rajta a szemem, elvégre ugyanolyan furcsán néz ki mint mindenki más, de végül rájövök. A férfi tanácstalanul álldogál ott, ahol mindenki tudja merre megy. Elindulok felé, gondolván hogy neki csak van annyi szabadideje, amíg felteszek neki néhány kérdést, de mielőtt megszólítanám, megérkezik egy harsány fiatalember./
- Jó napot. Mivel ön láthatóan jobban tudja hogy mi mit keresünk itt, megtenné hogy felvilágosít minket a jelenlegi helyzetünkről? Ha valóban a XXX. században vagyunk, amit ha megbocsájt nem hiszek el feltétel nélkül, akkor magyarázza meg hogy kerültem ide. De ami fontosabb, mutatna valamiféle hivatali igazolványt? Remélem megérti.
/Aztán a frakkos úriemberhez fordulok, és igyekszem lenyugtatni egy kicsit./
- Ne aggódjon az ilyen fazonok előbb fogják el-, mint kirabolni. Esetleg aláíratnak magával valami roppant szemét szerződét. Az értékeit nem kell féltenie. Egyébként Jonathan vagyok. / Kezet nyújtok neki, majd kis gondolkodás után Karlnak is. /
- Maga akkor valami bevándorlásügyi, jól gondolom? Ha igen van még mit finomítani a rendszeren.

(2)

[Mira]

Folytatás itt.

[Atoor Kardaev]

/ Mint amikor egy hosszú álomból, egy nagyon hosszan tartó, fáradalmas munka után ángynak dől az ember és következő nap, avagy talán még aznap felébred az ember, úgy éreztem magamat. A világ forgott körülöttem, mintha egy folyamatosan pörgő repülőgépből szálltam volna ki, avagy egy csavargós hullámvasútból, ami legalább egy órája forgott megállás nélkül.
Amikor kinyitottam a szememet, egy teljesen más környezet tárult a szemem elé. Annak a boltnak a plafonja, amiben én voltam, egy teljesen más árnyalattal volt lekenve, vagy talán maga a fának az anyaga más volt, mert hogy nem volt ilyen világos az biztosan. A mennyezet kazettás volt, világosabb barna volt, és a szélein nem voltak halvány, fekete vonalvezetések sem, ellentétben az itteni mennyezettel. Magának a boltnak is teljesen más illata volt, abban a boltban amiben voltam, mintha műár teljesen átitatta volna a dohány szag - részben ez adta a régi, mágikusnak tűnő hangulatát az egész boltnak. Ez a bolt már csak szaglásról is különbözött az előbbitől.
Nehezen - a testemet ólomsúlyúnak éreztem, mintha a boltban lévő fém páncélzatoknak az egyikét viselném magamon -, felültem a padlóról, amin eddig háttal feküdtem. A fejem sajgott egy kicsit, hirtelen a hangok is tompábbak lettek, amik kintről kiszűrődtek - vélhetőleg a testemben most eloszló vér miatt -, az egyensúlyérzékem is mintha megrendült volna. + Ez.. nem jó. + gondoltam magamban. Ebben az állapotban még gondolkodni is nehéz volt, nem hogy felülni.
Ahogy körbenéztem, egy teljesen más bolt tárult a szemem elé. Az akkori régi könyveknek, lekvároknak, páncéloknak, térképeknek, egyéb csillagászati eszközöknek szinte nyoma sem volt, minden eltűnt, amit eddig ott láttam. Ebben a boltban nem árultak olyasmit, amit ott igen, ez pedig csak arra enged következtetni, hogy egy teljesen másik boltban vagyok. Vagy leütöttek és elraboltak, vagy pedig egy súlyosabb emlékezet kiesésem volt és nincsen semmi gond.
- ..Erősen kétlem, emlékezni szoktam arra, hogy voltam legutóbb. - motyogtam magamban. Hol a fenébe vagyok, hogyan kerültem én ide?
Bármennyire is egyszerűek voltak a kérdések, sehol sem tudtam választ kapni rájuk. Egyetlen gondolatom az az volt, hogy most innen haza kell majd jutnom, mert akármennyire is furcsa a helyzet, csak nem igazolódhatott be az a sejtésem, hogy elrablás áldozatává váltam. Elképzelhető volt, de nem hittem benne.
A bal karommal megtámasztottam magamat, majd szépen fokozatosan talpra álltam - úgy nézhettem ki, mint aki éppen most ismerkedik élete legelső lépéseivel. Az egyensúlyom nem volt valami csodás, ahhoz pont elég volt, hogy ne essek el és ne kössek ki ismét a parkettán, mint ahogy rejtélyes módon pár perccel ezelőtt történt. A legutolsó emlékem az volt, hogy azt a sisakot felvettem a fejemre, hogy kipróbálhassam, hogy hogyan néz ki rajtam a tükörben. Aztán hirtelen képszakadás, majd itt kötöttem ki. Talán volt valaki mögöttem, netalán az eladó volt az?
A boltban megkerestem egy tükröt, hogy megvizsgáljam magamat, hátha nem szenvedtem-e komolyabb sérülést a leütés alkalmával, vagy amíg a padlón voltam. Megriadva tapasztaltam, hogy az arcom, a szemem, a hajam színe szinte teljesen megváltozott. A szemeim zöldek lettek, szakállam nőtt, és mintha kissé mélyebb lett volna a hangom. Mi történt velem?
- Ur.. te jó ég. - képedtem el magamon, ahogy szembenéztem a tükörben álló egyénnel. Nem az volt, akit 25 évet át a tükörben láttam minden reggel, inkább egy idegenre emlékeztetett. Avagy talán olyan sokáig voltam itt a padlón, hogy a szakállam kinőtt?
- Nem, az lehetetlen. Éhen haltam volna és a szemem sem változott volna meg. - motyogtam magamnak. Teljes káoszban voltam, egyáltalán nem értettem a körülöttem lévő világot, egyre inkább csak az aggasztott: mi történt velem és körülöttem? /

(1) *A hozzászólás végére mindig írd oda légyszíves, hogy hányadik, mert a szintlépés ez alapján számolódik - Rabraquat*

[Ainslye]

+ Aucs. + /Folyamatos, tompa nyomást érzek a fejemen. Ez kényelmetlen. Valami keményen fekszem. Csak lassan jutnak ezek az elég lényeges információk az agyamig, utána viszont mintha áttörne egy bizonyos képzeletbeli gát, hirtelen megrohannak az emlékfoszlányok arról, hogy mit is csináltam én az előbb. Innen pedig következik a logikus kérdés, hogy mégis mi a franc történt. Kipattan a szemem – bevallom, kicsit megijeszt ez a képszakadás – és azonnal fel is pattanok a földről. Ez hiba volt, mert azonnal meg is szédülök egy kicsit, és kénytelen vagyok megkapaszkodni egy közeli polcban, amíg visszaáll a világ rendje. De a szükségesnél egy másodpercet sem akarok több időt tétlenül, öntudatlanul, kiszolgáltatottan tölteni. Kissé kábán és idegesen pillantok körbe, úgy tűnik, még mindig a boltban vagyok. Elsőre legalábbis a hangulat, a helyiség, a fények erre engednek következtetni, de a következő pillanatban hideg zuhanyként ér a felfedezés: ez mégsem ugyanaz a hely. A második felfedezésem az, hogy eltűnt a táskám. Körbenézek, de nem, nem csak leejtettem. Ha lehet ez még jobban megrémiszt, mint az, hogy elvesztettem az eszméletem. A táskában volt mindenem. / + Leütöttek elraboltak és kiraboltak, vagy mi?+ / Hirtelen nem jut más magyarázat az eszembe. Nem sokszor volt még ebben részem, de most kifejezetten elveszettnek érzem magam, csakhogy ezt soha senkinek a világért be nem vallanám. Nem tudom elviselni az ilyesmit, nem tudom elviselni, ha nincs irányításom a dolgok felett. Ezért aztán egyre ingerültebb vagyok. Válaszokat akarok. Most. A jogos felháborodáson túl azonban valami más érzés is éledezni kezd bennem, valami kellemes, bizsergető izgalom. Kíváncsian lépek ki a polcok mögül, találnom kell valakit, akit számon kérhetek, aki magyarázatot tud adni nekem mindenre. Úgy számítok, hogy ez a valaki pedig a boltos lesz, de menet közben megpillantok egy férfit a tükör előtt álldogálni. /
- Héj, te! Öhm, izé… Bocsi, figyelj…/ szólítom meg határozottan, aztán kicsit mégis visszaveszek a stílusomból, mert nem is igazán tudom, hogy magyarázzam meg neki, mi a problémám anélkül, hogy totál szerencsétlennek tűnjek. Nem vagyok rá büszke, hogy az előbb még ájultan heverésztem egy polccal arrébb. Valószínűleg csak hülyét csinálnék magamból előtte. / + Márpedig azt nem fogok!+
- Tudnál segíteni? Az előbb… / végül már nem fejezem be, hogy mi volt az előbb, mert közben odasétálok mellé a tükörhöz, és egész véletlenül vetek is pillantást a tükörképemre. A látvány pedig azonnal belém akasztja a szót. Olyannyira meglepődök, hogy még hátra is pillantok a vállam fölött, nem áll-e itt valaki, akinek a képét látom. Elkerekedett szemekkel bámulom a tükörképem. Összességében nincs bajom azzal, amit látok, csak épp annyi, hogy nem én vagyok az.
- Ez valami vicc / hitetlenkedve rázogatom a fejem, miközben ujjaimmal elkezdem egy szőke tincsemet morzsolgatni. + Szőke?! Én?!+ / Közben öntudatlanul is egyre nagyobb teret foglalok el magamnak a tükör előtt. Aztán a szőke-én mellett hirtelen megjelenik egy felirat: Üdvözöllek H'Sekiratben Ainslye, alakváltó. Nagyokat pislogok, a felirat elenyészik, én meg nem tudom, mit kezdjek ezzel az információval. / + Velem ne szórakozzon itt egy tükör!+ /Már tényleg nem tudom, mi ez az egész, hátrébb lépek a tükörtől, feldúltan nézek a férfire, mintha csak minden az ő hibája lenne./
- Na jó, én nem tudom mi folyik itt, de rohadtul nem poén. Szóval, ha van róla bármi fogalmad, hallgatom / várakozóan karba fonom a kezem. /

(1) *A hozzászólás végére mindig írd oda légyszíves, hogy hányadik, mert a szintlépés ez alapján számolódik - Rabraquat*

[Atoor Kardaev]

/ Nem is hittem el, hogy mit látok egy pár pillanattal később a tükörben. Meg is törölgettem a szememet, hátha esetleg nem káprázik a szemem - mert most furcsa mód, minden lehetséges volt számomra, talán még az is, hogy a következő pillanatba a levegőbe repül ez az egész épület!

Üdvözöllek H'Sekirat városában, Damyan Urdajev fia, Atoor Kardaev, alakváltó!

- Oo, átkozott! - káromkodtam el magamat, miközben a fejemet fogtam. + Mégis mi a fene történt velem? Valamiféle álomvilágba kerültem, hogy így megváltozott minden? + kérdeztem magamtól ezeket. A kérdéseimre csak üres bambulás, semmitmondó csend és még több kérdés volt a válasz, semmi olyan nem volt, amitől legalább egy kicsivel is tájékozottabb lettem volna. Nem értettem, hogy mit takar a H'Sekirat, vagy az alakváltó kifejezés.
Netalán rám értette az a felirat? Képes volnék alakot váltani, egy egyszerű, boltos képes lenne egy másik lénynek az alakját felváltani csak úgy? Hogyan lehetnék én erre képes, ha még az ember biológiájára is alig emlékszem?
- Vélhetőleg sehogy.. - motyogtam. Eldöntöttem, hogy többet nem beszélek magamban, így is bolondnak nézhetnek a kamerából, ami el van rejtve valahol és engem figyelhet. Egy boltban mindig kell lennie legalább egy biztonsági kamerának a lopások elkerülése végett, különben gyakran el fog tűnni rejtélyes módon egy két tárgy.
Amit írt az a bizonyos felirat, abból egy perc elmúltával lekövetkeztethettem, hogy egy városban vagyok, de olyanban, ami még nem ismerek. Kintről számomra érthetetlen beszédek szűrődtek ki, nem értettem őket, ám nem is tudtam semmilyen nyelvhez sem hasonlítani. Talán valamiféle eldugott nyelv lehet, de semmiképpen sem szláv vagy egyéb elterjedtebb, germán nyelv.
Ami viszont egy pillanattal későbbi hang megütötte a fülemet, az már ismerősen csengett. Odakaptam a hang irányába a fejemet, egy szőke, tinédzser lányt pillantottam meg, aki látszólag nagyon feldúlt állapotban van. Talán ő lenne a tulaj?
- Oo, helló! - köszöntem neki. Meghallgattam a beszédét - valahogy értettem, hogy mit is mondott nekem, mivel hasonlóan úgy szólt hozzám, ahogy én beszélek a többi emberhez. Segítséget kért tőlem, de mire odajutottam volna, hogy megszólaljak, addigra a tükör elé állva ő is megtapasztalta a teljes testének - vagy ha nem a teljes, akkor az arcának -, az átalakulását. Nagyon megdöbbentette, és még jobban felé is zaklathatta, mert utána úgy nézett rám, mint aki minden bajnak az okozója lenne.
- Ne nézz rám! - próbáltam kimondani a szavakat, de a megdöbbenéstől én is leblokkoltam. - Én sem tudom, hogy mi ez, ne nézz rám így!
Nehezemre esett összerakni a szavakat, de végül sikerült épkézláb mondatot alkotnom.
- Te is.. meglepődtél amikor a tükörbe néztél? - kérdeztem tőle. - Neked is kiírt valamit ez a tükör, amikor belenéztél? Ha netalán igen, akkor mit írt ki neked?

(2)

[Bravo]

[2900. augusztus 30.]

/Nyögve igyekeztem talpra kászálódni, remegtek a karjaim, amint feltornázni próbáltam a testemet a padlóról/
+ Hogy azt a... azt a jó... Szent Habakukk, már gondolkodni sem tudok, ezt a rothadt fejfájást... Mi a franc történt? Valamelyik zseniális lázadó utánam hajított volna egy repeszgránátot, vagy mi? Hoppá, akkor ideje végigtapizni magamat, megvan-e még minden, ami lényeges. Természetesen fontossági sorrendben csinálja a tapasztalt katona. A lábaim között minden rendben, eszerint lábaim is vannak még, az se hátrány, meg karjaim is. Úgy tűnik, nem vérzek sehol. Mi a rossebb? Tény, nagyon eláztam múlt éjjel, de elfelejtettem volna, hogy megborotválkoztam? Megborotválkoztam?! Én?! Meg hol a bánatban van a zubbonyom? Na jó, ez másodlagos, nyilván valami helyi dögevő, ismertebb nevén szegény, éhező afrikai néger vitte magával a mordályommal együtt. Ott van valami tükör...+
/Tántorgó léptekkel küszködtem el magam a nevezett méretes üvegalkotmányig, majd egyre butábban bámultam bele. Tényleg megborotválkoztam, de amúgy minden rendben, még férfiasan sármos alkatom köszön vissza rám, vagyis mint egy boncolás után felette rosszul összefércelt hulla. Ez eddig rendben. A bakancsaim, a sivatagi terepnadrágom megmaradt, meg az arab rongy a fejemen és ami a fő: a rohamkésem is ott fityegett az övemen. Aztán.../
"Üdvözöljük a XXX. században Sebastian Wilcoax. Új neve: Jack Archer. Faja: vadász. Kijelölt város: Vhindurat. Sok sikert a beilleszkedéshez!"
- Mi'csiná'sz? - mordultam fel nem kissé artikulátlanul, a szöveget olvasva újra és újra.
+ Valakinek nagyon idióta humora van. Mi ez? Valami ilyen dili-bolt, ahol ilyen szívatós cuccokat lehet venni? Végül is tökmindegy, kintről már nem hallom a fegyverropogást, eszerint végre nyugi van. Na akkor ideje a dolgom után nézni, az embercsempész nem vár örökké. Ideje belehúzni! +
/ Lendületes léptekkel átcsörtettem a bolton és feltéptem az ajtót, hogy aztán a küszöbén cövekeljek le döbbenten. A tekintetem körbe-körbe röppent az épületeken, a járókelőkön, a járműveken, a... hát úgy mindenen. Önkéntelenül felsandítottam az égre/
+ Na de egy nap alatt, főnök? Oké, ez most vagy a világ legjobb dili-boltja, vagy... Hogy is mondta az a nyomorú tükör...? +
/ Lassú, megilletődött léptekkel irányoztam meg a főutcát. /

(1)

[Ainslye]

- Hát jó! / Tudomásul veszem ugyan, hogy a másiknak sincs halvány fogalmam sem arról, hogy mi történt velünk - mert az elég nyilvánvaló, hogy egy cipőben járunk -, de ez nem csillapítja a dühömet. Sőt, még jobban idegesít, hogy egy ilyen hasznavehetetlen alakba botlottam és semmivel nem lettem előrébb. Egyébként is, könnyű azt mondani, hogy ne nézzek így rá./ +Úgy nézek, ahogy akarok. + / Tudom, hogy ez elég gyerekes hozzáállás, de végső soron még gyerek is vagyok, nem? Megtehetem, hogy lehetetlenül viselkedjek. Főleg egy ilyen lehetetlen helyzetben. Mert ez egy kész vicc, nem engedhetem meg magamnak, hogy csak pillanatra is komolyan vegyem, hogy alakváltó lettem. Mert azok ugye nem léteznek, nagyon-nagyon jól hangzik, és el is tudnám magam képzelni, hogy macskaként surranok, vagy madárként szelem a levegőt, de nem szabad.
A kérdéseit hallva viszont kicsit megkomolyodok, próbálom tudatosítani magamban, hogy mégiscsak elég rossz helyzetben vagyok így, tudatlanul egy ismeretlen helyen. Nem most kéne tehát hisztiznem, bármilyen nehéz is a feladat. Hosszú másodpercekig némán, bizalmatlanul fürkészem a másikat. Végül megadóan leeresztem a kezem, elvégre most már nemigen játszhatom meg magam előtte, és együtt talán még jutunk is valamire. /
- Hát meg… elég rendesen, mert eredetileg én nem így nézek ki. Sötétbarna, göndör hajam…volt. és most meg? Szörnyű… / irreleváns információ, de ha már mesélek, nem hagyom ki a részleteket/
- Ja, igen, és ha ez most komoly, akkor Ainslye vagyok és… / arra valahogy nem visz rá a lélek, hogy hozzátegyem: alakváltó. Olyan nevetségesen hangzik. Ilyesmit nem mondhatok ki hangosan, már csak azért sem, mert a hangomból rögvest kiderülne, hogy nem bánnám, ha tényleg így lenne, és akkor újabb okot adnék, hogy hülyének nézzen. /
- …és ha minden igaz, akkor ez a város meg H'Sekirat… Neked is ilyesmit írt? / a kérdés ellenére nem nézek a férfire, mert a figyelmet már a bolt kirakatán túl elterülő város köti le, noha azért a válaszát is hallgatom. Csillogó szemekkel kémlelek kifelé az üvegen, bár így nem túl sokat látok belőle egyelőre, de tény, hogy valami totál ismeretlen városban vagyunk. De felettébb bosszant, hogy halványlila elképzelésem sincs, ez mégis hogyan történhetett.
- Na jó, én sem tudom mi történt, meg te se, szóval azt javaslom, gyerünk és derítsük ki! / széles vigyorral fordulok a férfi felé. Mostanra nagyjából sikerül túltennem magam a kiakadáson, legalábbis az értelmetlen idegeskedésem kezd múlni, átveszi a helyét a kalandvágy. De lehet ez csak annak köszönhető, hogy igazából még nem is fogom el, mennyivel több okom lenne az idegeskedésre, mint a táskám elvesztése meg a külsőm megváltozása. Fel akarom fedezni azt a H'Sekiratot vagy mit. Fürge léptekkel vágok át a helyiségen, csak az ajtóból fordulok vissza/
- Na, jössz? / várakozóan nézek a másikra. Nem vagyok gyámoltalan, ha kell, elboldogulok, de azért mégis jobb lenne, ha együtt maradnánk. /

(2)

[Atoor Kardaev]

/ A fiatal leányzó egy szóval le tudta a kérdéseimet, majd megint csak gondolkodni kezdett, hogy mit is kellene most válaszolnia. Nem éreztem úgy, hogy nehéz kérdéseket tettem fel, semmi olyan nem volt benne ami miatt siránkoznia, pattognia kellene.
Így is lett, a fiatal leányzó elkezdett nekem beszámolni a régi énjéről, hogy mielőtt "átjött ide" - nem tudtam más szót találni rá, én sem tudtam, hogy hogyan kerültem ide -, neki valójában nem szőke, hanem barna volt a haja, és göndört, csak úgy mint itt. Hogy őszintén megmondjam, nem igazán érdekelt a külseje, engem az, hogy miként került ide, mit látott mielőtt átjött, mit csinált, miért és hogyan, ezek engem sokkal jobban izgattak, mint a hajának a színe és a formája.
Szerencsémre hamar abbahagyta a régi kinézetének az ecsetelését, mellékesen megemlítette az új nevét. Furcsa egy neve lett neki, olyan, mint valami fantáziavilágból átemelt varázslónév. Talán ő varázsló lett, azért lett ilyen furcsa neve, vagy csak egy felsőbbrendű valami döntötte elé neki az új megnevezését?
- Üdvözöllek.. Ainslye. - válaszoltam neki. Kezet nem nyújtottam neki, elvégre azt a minimális tiszteletet is alig volt képes betartani, ami általában a másik beszélgetőpartnernek jár, azaz hogy a szemembe nézzen, miközben hozzám beszél. Meg amúgy is, sajnos túl messze volt tőlem.
- Igen, ezt én is le reagáltam. - válaszoltam neki. - Érdekes egy név egy városnak, mint valami ősi azték vagy valamiféle egyéb mezopotámiai város. - jegyeztem meg.
Hm.. Ha ilyen érdekes neve van a városnak, akkor lehetséges, hogy valamiféle alternatív valóságba csöppentünk? Netalán egy olyan világban találtuk magunkat, ahol a régi birodalmak fent maradtak és továbbfejlődtek a mi szintünkig, vagy tovább? Ez is egy lehetőség volt, bár eddig még csak egyetlenegy városnak a nevét hallottam, nem biztos, hogy így is van. De az elképzelés helytálló lehetett.
Hogy ennek utánajárjak, nem is utasítottam el a lány ajánlatát, szinte "boldogan" mentem vele, felfedezni ezt az új helyet. Nem jelenteném ki, hogy teljességgel boldog, magabiztos volnék most, de a ha csak idebent álldogálok és merengek azon, hogy most akkor micsoda is van, akkor nem lesz belőle semmi. A lánnyal együtt kiléptem az ajtón. /

(3)

[Ignar]

Bizonytalan

"TUDOM A NEVEDET IGNÁR"

"fuss FUSS FUSS SENKI, ÉRTED? SENKI!"

"VÉR véres a kezem. véres A KEZED!"

"a nyomomban árnyék"

"idő. LÁNC Ó GYŰLÖLÖM! az IDŐ"

"CSAK HALJ MEG!"
***
2900. augusztus 31.

H'Sekirat, Anna nagyi boltja

A padló lassan megkeményedik. Ignár felébred. Felkel.

A makett eltűnt, a helyén ül ő most.

A bolt besötétedett. A kirakaton keresztül beeső villódzás épp csak ad elég világot hogy a zsúfoltan elrendezett bútorok visszafogott sziluettjei kivehetőek legyenek. Ignár körbepillant, majd feláll.

A makett eltűnt.

A tükör más.

"Ignár. Üdvözöllek H'Sekiratban!"

Arc kissé más. Sápadtabb a szokásosnál. Talán az ájulás hatása.

A kirakaton kívüli világ más. Ismeretlen, kissé extravagáns stílusú felhőkarcolók fedik a teljes látótávot, közöttük fénylő huzalokként utak feszülnek több szinten és irányban. Kissé mintha mozgó festett üveg volnának. Járművek mozognak a levegőben gravitációtól teljesen függetlenül, láthatólag sem sebességet, sem propellereket nem használva az emelkedéshez. Az utcákon közlekedő gyalogosok kinézete az épületekhez hasonlóan extravagáns, a lehető legtöbb tekintetben variált.

Semmi más nem változott, egy karcolás, egy porszem sem. Talán konstans. Hátrasétál a pult mögé, félrehúzza a gyöngyfüggönyt, egy zárt ajtót talál. Nincsen kulcslyuk. Megpróbálja feszegetni. Nem enged.

Minden további nézelődés felesleges lévén Ignár hátrasimítja a haját és kilép az ajtón.

(1.)

[Iryn Stailo]

[2900. szeptember 1., szerda]

/Hirtelen olyan érzés fog el, mintha aludtam volna, és most ébrednék fel. Érzem, hogy a földön fekszem, de nem emlékszem, hogy hogyan kerültem oda. Érdekes. Lassan és óvatosan kinyitom a szemem, mintha félnék attól, hogy mit fogok látni. De megnyugodom, mikor észreveszem, hogy még mindig abban az idióta boltban vagyok, a szótlan nénivel, meg ezzel a szép makettel. De várjunk csak! Megfordulok és észreveszem, hogy a makett már nincs mögöttem. Felkelek, a történtekhez képest jól érzem magam. Azonban ez megváltozik, amikor szembe találom magam egy tükörrel és meglátom az új külsőmet. Legszívesebben visszaülnék a földre, de pár másodperc múlva összeszedem magam és alaposan megnézem az az alakot a tükörben, aki én lennék, hogy kiderítsem a zöld (!) hajamon kívül mi változott még rajtam. Az arcom is más lett, a szemeim is zöldek lettek. Ennyit a fejemről, lenézek magamon és látom, hogy jóval vékonyabb lettem. Ettől a ténytől egy rövid mosoly suhan át az arcomon, de aztán rögtön el is tűnik, mikor kiderül, hogy milyen ruha van rajtam./

- Úristen! /mondom magamnak félhangosan./ - Ez pont olyan… + mint anya ruhája+ /fejezem be gondolatban.

Eszembe jut, hogy a régi nadrágomban volt a naplóm. Körül nézek, és a földön, nem messze onnan ahol az előbb feküdtem, meglátom a naplómat. Nem örültem még ennyire neki. Felveszem gyorsan és belenézek. Minden úgy van, ahogyan hagytam, az összes írás és a beragasztott lapok is. Na, meg persze, a levél. Hiábavaló lenne újra elolvasni, mert úgysem értek belőle egy árva szót, de valahogyan mégis késztetést érzek, hogy felbontsam a borítékot és kivegyem a benne lévő levelet. Meglepetésemre, minden egyes szót értek./

Kedves Iryn!
Azt hiszem, amikor ezt a levelet olvasod már a bizonyos H’Sekiratban vagy. Neked sikerült, ami nekem nem. Megtaláltad a végzeted! Én az egész életemet arra szenteltem, hogy megtaláljam, azt, amiről a tanítóm mesélt. A jövőt. Tudom, hogy most sok kérdésed van és ígérem, hogy mindenre megkapod a válaszokat. De egyenlőre elég annyit tudnod, hogy ez nem egy másik bolygó, csupán egy másik oldala életünk óriási könyvének. Ameddig ismertél, nem tudtál meg mindent rólam. Boszorkány voltam, ahogyan Te is az vagy! Most el kell indulnod, meg kell találnod Altmyrca városát, hogy ott élj, aztán menj el egy iskolába és tanulj ki egy mágikus tantárgyat. Sajnálom, hogy az életemben nem beszélhettem róla neked. Minden célodhoz kívánok sok sikert és szerencsét!
Örökké szeretlek, egyetlen kislányom!

/Fejemben csak úgy röpködtek különböző gondolatok és elméletek az anyámról, miután elolvastam a levelet. +Honnan ismerete ezeket a helyeket?+
Elindultam hát, ki a baldachin mögülről és megint ugyanabba a kis üzletbe érkeztem, ahol a szótlan néni van. Most már egy másik polcnál törölgetett. Ránéztem, de ő nem nézett vissza rám. Kinézetem az ablakon és úgy éreztem néhány pillanatra megállt a szívem. Kétségkívül már nem Moszkvában vagyok. De ha nem ott, akkor hol? Visszagondoltam a levélre és emlékeztem egy szóra: H’Sekirat. Azt hittem, a boltnak a neve ez, de már rájöttem a várost, vagy akármi is ez, nevezik így. Ez a szó szerepelt az asztalon is, amin a makett volt. Néhány percig még belülről szemlélem a előttem elterülő utcát, aztán erőt veszek magamon és kilépek az ajtón./

(1)

Folytatás:Fősugárút

[Moondance Logan Alexander]

[2900. Szeptember. 1. szerda]

/ Miután beléptem a boltba merő kíváncsiságból talán, valamiért elájulok. Nem emlékszem mi okozhatta. Egyszerűe csak elsötétül minden és már semit nem érzékelek. Nem tudom mennyi ideig voltam eszméletlen. Lasan kinyitom a szemem, a fejem rettenetesen fáj. Biztos esés közben verhettem be./ + Hol vagyok és mi történt? A fejfájástól még gondolkodni is nehezen tudok.+/ Fogom a fejem és óvatosan feltápászkodok, hogy ne a padlót töröljem fel. Ahogy felkelek kicsit imbolygok és nem csak a fejfájástól, hanem mert magassarkú cipő van rajtam amiről fogalmam se volt hogy került rám. Mindig is utáltam az ilyen holmikat. A táskámban kezdek kotorászni hátha van nálam aszpirin és közben bizonytalan léptekkel, megindulok, hogy megkeressem a kijáratot. Hirtelen megpillantok egy nagy tükröt és meglepetten nézem magamat. Nem is hasonlítok saját magamra./+Mi lett velem? Eddig nem hosszú vörös hajam volt. És nem zöldek voltak a szemeim+/ Kezdek bepánikolni. Azzal nyugtatom magam, hogy biztos csak egy álom az egész, de sajnos nem az. A fájdalom rá a legjobb bizonyíték./
- Még is mi a fene folyik itt? Mi lett velem?/ Lépek oda a tükörhöz hitetlenkedve. Majd hirtelen valami megjelenik a tükrön. A képmásom össze megy mintha valami igazolvány kép lenne majd valamiféle szöveg is megjelenik a tükrön./

Üdvözlet H'Sekiratban, és gratulálunk az átkerüléséhez!

Az Ön új neve: Moondance Logan Alexander
Faja: Halandó.
Városa: H'Sekirat.
A mai dátum: 2900. Szeptember. 1. szerda

Sikeres beilleszkedést és új életet!

/ Hirtelen le kell támaszkodnom mert újra el fog a szédülés, de most a döbbenettől./
+ Még is hol vagyok és mi történik velem? Valahogy ki kell derítenem.+ / Hirtelen felegyenesedem majd elindulok megkeresni a kijáratot. Hogy végre kiderítsem mi is folyik itt./

(1)

[Andrej Avram Nyikolaj]

[2900. augusztus 31.]

/Testem megrándul, ujjaim megmozdulnak a földről, szemhéjam pedig mozgolódni kezd. Fogalmam sincs, hogy mi folyik itt, és még egyelőre azt sem értem, hogy miért fekszem a padlón. Kinyitom a szemem, és még fekvő helyzetben körbenézek./
+Csak nem a pakisztániak?+ /fut végig agyamon az első gondolat, majd mikor rájövök, hogy nincs a pár méteres körzetemben senki, halkan kelek fel a földről, hogy ne csapjak zajt. Mikor talpra állok, azonnal érzem, hogy hátam nem széles, karjaim pedig nem duzzadnak az izmoktól. Magam elé emelem kezeimet, amik jóval vékonyabbak mint azelőtt, azonban valamitől nem látok tisztán. Szememből kisöpröm a hajamat, majd két kézzel kezdek turkálni benne, és arcomat kezdem tapogatni, ami teljesen simának tűnik, és ezektől a felismerésektől nagyra kerekednek szemeim./
+Mi a fene van itt? Bedrogoztak és hallucinálnék? /teszem fel magamnak a kérdéseket, majd eszembe jut a mobilom, amit gyorsan elkezdek keresni a zsebemben. Bármi is történik, Jurovics biztosan segíteni fog, és azt is megmondja hol vagyok. De hiába a nagy igyekezetem nem járok sikerrel, a telefont nem találom. Ekkor érzem, hogy a rajtam lévő ruházatnak nem ugyan olyan az anyaga, mint amilyen rajtam volt. Végignézek magamon, és elkönyvelem, hogy egy térdig érő fekete bőrkabátot viselek, és egy fekete kommandós bakancs feszül lábaimon. Körülnézek, és meglátok egy tükröt, amit lassú léptekkel közelítek meg, mint aki fél attól, hogy mivel találja magát szemben. Abban biztos vagyok, hogy nem ugyan az fog visszanézni rám aki eddig, érzem, hogy más valaki vagyok. Pulzusom felszökik, szívem hevesebben kezd verni, majd belenézek a tükörbe, és még inkább elkerekednek szemeim. Hosszú éj fekete hajam van, és szemem is mintha vöröses árnyalatú lenne, arcomat pedig nem borítja borosta, sőt a bőröm is sápadt lett. Mielőtt azonban bármit is tennék, egy felirat kezd kirajzolódni a tükrön./
"Üdvözöllek H'Sekiratban az éjszaka ragadozója Andrej Avram Nyikolaj, és gratulálok az átkerüléshez. 2900. augusztus 31. csütörtök van. A te városod Necradit, a vámpírok központja. Kellemes beilleszkedést és jó létet!"
/Újra és újra a feliratot olvasom, és értetlenül állok a dolgok előtt./
+H'Sekirat? Átkerülés? Necradit? Ragadozó? 2900?+ /ismétlődnek a kérdések. Az új nevem még annyira fel sem tűnik, mivel hasonlít a régihez. Most ez vagy igaz, vagy csináltak velem valamit, és most jókat nevetnek rajtam valahol a képernyő előtt. Ha ez így van, lesz egy két keresetlen szavam az illetékesekhez az biztos. Körülnézek, afféle terepszemlét tartok, hogy nem e találok bármit, legyen az tárgy vagy nyom, ami a segítségemre lehetne, és magyarázatot adna erre az egészre. Végül nem találok semmit, és még egyszer átnézem a zsebeimet, amik teljesen üresek. Katonaként megéltem már ezt-azt, és rejtélyes ügyek elé is állítottak, de ez még nekem is túl bonyolult./
+Nézzük csak. Kijöttem a kórházból, majd bementem egy régiségboltba. Moszkvában voltam+ /emelem fel fejem, mert most jövök rá, hogy ugyan abban a boltban vagyok, amire utolsó helyszínként emlékszem. És mintha mi sem változott volna rajtam kívül. A boltban rajtam kívül egy lélek sincs akitől segítséget kérhetnék, bár elnézve a kint lévő korom sötétséget, bizonyára késő éjszaka lehet. Sétálok a polcok között, majd keresek egy ülő alkalmatosságot amire leülök, fújtatok egy nagyot, és magamba roskadok. Legalább annyit tudok, hogy H'Sekiratban vagyok, ez is több a semminél./
+Mit tesz ilyenkor egy katona?+ /kérdezem magamtól, majd hátradőlök a székben, és karba teszem kezemet, lábam pedig folyamatosan jár. A terepszemle és a felderítés megvolt, ideje lesz a következő pontra lépni, ami az információszerzés és a helyzetem bemérése. A túlélési feltételek miatt egyelőre nem kell aggódnom. Tökéletesen kapok levegőt, sem éhes, sem szomjas nem vagyok, viszont érzem a vágyat és a csábítást, amit a vér vált ki. Nem tudom miért érzem ezt, viszont felelevenítem amit a tükörben olvastam./
+Vámpír lennék?+ /majd ujjaimmal a szám belsejében kezdek matatni, mivel mesékben és legendákban már hallottam erről. Megérintem, majd végigvezetem ujjamat a szemfogaimon, amik érezhetően megnyúltak. Ebben a pillanatban fejembe hasít újra a vér ellenállhatatlan csábítása. Elkapom kezemet a számtól, és megrázom a fejemet, hogy elhessegessem ezeket a gondolatokat. Túl gyorsan és hirtelen történnek az események ahhoz, hogy el tudjam fogadni a dolgokat, és tisztán lássak, de ez abszolút érthető./
+Ha itt ülök az nem segít.+ /pattanok fel/ +Ideje körülnézni kicsit. Ki kell derítenem, hogy hol van az a bizonyos Necradit, ahová elvileg tartozom.+ /döntöm el magamban a teendőket, viszont mindezek mögött matat bennem egy fura érzés. Mintha jól érezném magam a bőrömben, és mintha teljesen elégedett lennék a változással./
+Szóval H'Sekiratban vagyok, és 2900. van. Hihetetlen+ /vonom meg a vállam és elmosolyodom. A bőrkabátom gallérját felhajtom, így a nyakamat és az államat is eltakarom. Ha kimegyek innen, szeretnék minél észrevétlenebb maradni, bár ebben a ruházatban simán bele tudok olvadni a környezetembe./
+Legalább az öltözékem alkalomhoz illő.+ /pillantok ki a sötétségbe, és újra széles mosoly húzódik szám szélére. Elindulok a kijárat felé, hogy lassan kilépjek az ismeretlenbe, és válaszokat kapjak a kérdéseimre. Fegyverem nincs, és még csak olyan tárgy sincs amit fegyverként használhatnék, így elég védtelennek érzem magam. De az még jobban aggaszt, hogy nem érzem annyira zsigereimben a harcművészetet mint eddig, és nem vagyok biztos a képességeimben, így még a testemet sem tudom fegyverként használni, és ez igazán aggodalomra ad okot. De azt is érzem, hogy jóval gyorsabb vagyok mint eddig, hátha majd ez hasznomra is fog válni. Az ajtóhoz lépek, és megérintem a kilincset./
+Ez volna a jövő?+ /torpanok meg, és szabadjára engedem fantáziámat. Elmémben rengeteg kép rajzolódik ki elképzelt jövőbéli épületekről járművekről és emberekről, vagy éppen lényekről. Mondhatni, hogy igyekszem felkészíteni magam, hogy ha a jövőbe lépek ki lehetőleg ne érjen sokk a látványtól. Most igazán jól esne egy erős orosz cigaretta, és egy kis eredeti vodka is, az biztosan megkönnyítené a dolgokat, de ez most nem adatik meg./
+Lássuk.+ /nyitom ki az ajtót, és lépek ki az ismeretlen világba, bennem azzal a fura és különös jó érzéssel, mint akivel ennél szebb és gyönyörűbb dolog nem is történhetett volna az életben./

(1)

[Daelanu]

[2900. szeptember 1.]

/Még kavarog a fejem. Érzékeim egyesével térnek magukhoz. Először nyomásérzékem adja tudtomra, hogy hason fekszem a padlón. Mikor kinyitom a szemem, egy pár pillanatra elvakít a beszűrődő napfény. Napfény? Máris vége lenne a viharnak? Még nem állok fel, csak a bolt padlóján fekve nézelődöm, így pillantom meg a patkómat a kezemnél./+Biztos kiesett a kezemből, amikor elájultam. De mi történt?+/Magamhoz veszem a tárgyat, majd ülő helyzetbe kűzdöm magam a történteken gondolkodva./+Arra még emlékszem, hogy meg akartam nézni azt a furcsa minivárost...az előbb még ott volt!+/meredek a makett hűlt helyére. Pár pillanatig tétlenül ücsörgök, majd lassan a zsebembe csúsztatom kabalámat. Újabb meglepetésemre egészen más a nadrágom tapintású. Végül is ez késztet arra, hogy felálljak és végignézzek magamon. Azonban nem egyszerű lenvászon ruháim okozzák a legnagyobb meglepetést, hanem korábbi hordóhasam eltűnése. Igazából az egész testalkatom megváltozott, ami érthetően megriaszt, bár hazudnék, ha azt mondanám, nem tetszik./+Mi folyik itt? Talán még eszméletlen vagyok?+/A tarkómhoz emelem a kezem, ahogy ilyen értetlen helyzetben szoktam. Ekkor jön a következő sokk. A hajam nem ér véget a nyakszirtemnél, ahogy eddig, hanem egész a kulcscsontomig ér. Megpillantok egy tükröt az egyik falon. Kicsit félve lépek oda, hogy szemügyre vegyem magam. Új külsőm, bár meglep, valahogy mégis tetszik. Most veszem csak észre, hogy barna a szemem. Így egészen más hatást kelt, mintha nem is én lennék. Ekkor azonban a tükrötn egy különös felirat jelenik meg. Biztos, hogy sose láttam ezeket a betűket, mégis minden szót értek./
-Légy üdvözölve H'sekirat városában, Daelanu Alakváltó, ki érkezett 2900. szeptember 1-jén, szerdán. Már várnak téged az ezerarcú városban. / Máshogy fogalmazok. Minden szót el tudok olvasni. Ami az értelmét illeti, most zavarodtam össze igazán./+Ez nem Budapest? Hol vagyok?+/Csak most nézek ki az ablakon, ahol teljesen ismeretlen látvány fogad. A régi kopott épületek eltűntek, a helyükön több emeletnyi tornyok teremnek, amiket fényes hidak kötnek össze. Azonnal felismerem az épületeket: ezeket láttam a fátyolba mögött. Belekeveredtem a makettvárosba!-Mi a fene folyik itt?-/kérdezem fennhangon, utalva az összes eddigi furcsaságra. De a legnagyobb sokkhatás akkor ér, mikor észreveszem, hogy a karjaim helyére óriási fekete szárnyak nőttek. Felkiáltok, majd önkéntelenül elkezdek verdesni szokatlan végtagjaimmal, még egy vázát is leverek. Az átmeneti pánikrohamból végül az zökkent ki, hogy az ijedtségtől hanyatt esem, és a tarkóm koppan egy ládán. Az ütés elég ahhoz, hogy összeszedjem magam. Pár másodperc múlva a karomat is visszakapom, majd ébredésem óta először megpróbálok értelmesen gondolkodni/+Azt már tudom, hogy a város H'sekirat. De miféle hely lehet ez? Melyik ország? És ez a Daelanu vagy mi? Ez volnék én? Azt hiszem, az előbb láttam magamon egyfajta alakváltást, szóval lehet. De mi ez az új név és külső? Na és a dátum? Lehet, hogy ez valami alternatív világ, ahol más időszámítást használnak. Vagy lehet..., hogy ez a jövő?/Rengeteg kérdést vetett fel a helyzet, és az biztos, hogy itt ülve nem találok rájuk választ. Miután teljesen megnyugszom, feltápászkodom, leporolom magam, és kilépek az utcára./

(1)

[Watarama Rezurii]

[Első Lépések - 2900 október 14]

/ Halkan terül el, már amennyire egy eszméletvesztés halk lehet. Fogalmazzunk úgy, hogy a tőle telhető leghalkabb esést produkálja. Hosszú pillanatokig, percekig nem ad magáról életjelet, csupán halk, egyenletes lélegzetvételei árulkodnak arról, hogy a keleti ifjú még életben van.
Talán ha fél tucat perc száll tova, mire a mogyorószínű, mandulavágású szemeket rejtő héjak lassan felemelkednek.
+ Mi? +
Halk nyögések kíséretében tornázza fel magát ülő helyzetbe, s ebből a pozícióból próbál teljesen magához térni, felismerni környezetét. /
- A fenébe, mi történt?
/ Persze nem olyan érthetetlen a helyzet, hogy ne jöhessen rá az ember, de a hülye sem tudja magáról, hogy hülye, amíg jól fejbe nem verik. Ugyanez érvényes az ájult állapotból ébredő személyekre, azzal az aprócska különbséggel, hogy őket nem kell fejbe vágni, elég, ha adnak nekik egy kis időt, hogy magukhoz térjenek. Nos, ebben senki nem gátolja a fiút, így viszonylag hamar összeáll a kép. /
- Cöh, rohadt jó… Most meg el is ájulok.
/ Az istenekből kiábrándult tekintettel pillant a mennyezetre.
+ Köszi szépen… ennél rosszabb már nem igazán lehet! +
Ez korántsem helytálló kijelentés, hiszen igenis lehet, s a következő sokk akkor éri, mikor a kacatok közül kitámolyogva, kissé kómás tekintettel lép az ablakhoz. Eddig viszonylag nyugodt, kissé ingerült arckifejezése szertefoszlik, s helyébe egy sápadt, hitetlenkedő, rémült fizimiska kúszik egy (talán) enyhe pánikrohammal fűszerezve. /
- Nem-nem-nem-nem-nem! Ilyen nincs, nem! Ez valami álom! Nem!
/ A reakciója valószínűleg egyáltalán nem túlzás, sőt „normálisnak” mondható, már amennyire normálisnak lehet nevezni egy ilyen szituációt.
Lábai hirtelen úgy döntenek, kivesznek egy kis pihenőt, így a fiú erőtlenül rogyik össze a bolt padlóján, leverve néhány igazán haszontalan, de jól mutató tárgyat.
Rémült szemei ide-oda járnak, keresve valaki mást is a helyiségben, azonban nem igazán akadnak meg senkin. A kereskedő nyilván máshol van, vagy éppen egy polc mögött a markába röhög a fiú reakcióján. /
- Ez csak egy álom, ilyen nem létezik!
/ A látkép, melyet a fakeretes ablakon túl pillantott meg, mintha egy utópisztikus filmből kiragadott várost tárna elé: jövőbeli, idegen, de mégis olyan ismerős.
+ Ez volt abban a ruhában! +
Így már minden világos, vagyis nem, korántsem, de most, hogy gondolkodásra bírta agyát, kilép a hirtelen-sokk állapotból, és már fel is pattan, hogy a titokzatos baldachin nyomára bukkanjon ebben az üzletben. Ha nem találja meg, vagy semmi nem fog történni akkor sem, mikor megtalálja, az a másik elméletét támasztja alá, miszerint ez csak egy álom. Egy álom, ami talán nem is olyan rossz, ha belegondolunk, hiszen pontosan ezt akarta; kiszakadni a kötöttségekkel teli, zárkózott világból. Mintha csak belecsöppent volna valamelyik filmbe vagy regénybe. Na jó, de melyikbe?
Kétségbeesetten kezd hát fel-alá járkálni az üzletben, keresve azt a bizonyos ruhadarabot, amely áthozta őt ide, azonban akármennyire is meg akarja találni, nem leli.
+ Igen, ez minden bizonnyal egy álom. +
Immár „teljesen” megnyugodva, hogy csak saját elméjének rabja, melyet természetesen ő irányít, aggályok nélkül, vagy legalábbis csak kevéssel a mellkasában, tárja fel az ajtót… /

(1)

[Drun]

* Watarama (Pamut láma) -- 2900.10.14. - csütörtök *

/Bent a boltban bolyongva lassan megnyugszol, hallod az egyik sarokba állított régiesnek tűnő, állóóra monoton kattogását, mihez szíved ütemes lassan, de biztosan ütemről ütemre egyre jobban szinkronba áll.
A baldahimes makettet nem találod meg. Ahogy megfordulsz tengelyed körül, mikor ott toposz annak vélhető helyén, egy álló tükröt veszel észre, amin eddig tekinteted mindig elsiklott.
Most viszont igencsak oda vonzza tekinteted, ugyanis lassan egy szöveg bontakozik ki a felületén.
"Üdvözöllek Halandó, H'Sekiratban!" írja neked könnyed betűkkel, majd mielőtt eltűnne, egy dátumot látsz még kirajzolódni a szöveg helyén "2900.10.14. csütörtök 12:25", majd az is alig fél perc múlva eltűnik a szemed elől.
Néhány sűrű pislogást követően, egy hirtelen, de annál hangosabb csörömpölő hang zökkent ki dermedtségedből.
Pár sorral arrébb az egyik polcról lezúduló csecsebecse, és kacat zörgő hangja előbb utóbb elhal és újra csend lesz./

[Watarama Rezurii]

*Drun bácsi*

/ Egy ilyen helyzetben nem is olyan egyszerű megnyugodnia az embernek, de azért valahogy lassan csak összejön, és immár egyre inkább lelassul szapora légvétele is, talán még a vérnyomása is az egészséges értékek közé esik vissza.
Eddig úgy vadászta azt a bizonyos tárgyat, mint megvadult őrkutya a betörőt, nem is csoda, hogy nem találta meg, de még így, nagyjából nyugodt állapotban, mindent átkutatva sem leli nyomát a ruhának.
+ Ne már… hol vagy, te átkozott?! +
A szövetet a várossal ugyan nem leli, de hirtelen mintha el is felejtette volna mit is keres, egy hangra lesz figyelmes. Egy hangra, amely eleinte csak halkan közelítette meg, s most, mikor már odafigyel a környezetére, most már intenzíven akarja bekebelezni a fiú elméjét. Akarva-akaratlanul is a monoton kattogó hangot kiadó óra felé fordul. Öreg óra, úgy néz ki, mintha az ezernyolcszázas évek nyugati világából származna; sötétbarna, mára már lekopott lakkozás alatt talán tölgyfa anyagát lehet felismerni, míg benne egy különös módon épségben maradt, javarészt fém óraműt lehet felismerni. Rezurii fel is ismeri, nincs is azzal baj, hiszen az enyhén piszkos, összetapogatott üvegen keresztül nagyon is jól lehet látni.
+ Lenyűgöző, megérhet vagy százezer yent. +
Nyugtázza magában az óra lehetséges értékét. Az antik régiségeket igen drága áron lehet venni, szóval ez egyáltalán nem túlzás, sőt, vannak még ennél is drágább áron, ha esetleg neves a gyártó, mint például a Comtois, na, azok vannak kétszázötvenezerért is.
Miután jól megnézte magának a különleges tárgyat, tovább kezdi kutatni azt a bizonyos baldachint. Egy állótükör a következő, ami megragadja a tekintetét. Nem az, ahogyan kinéz, hiszen ez is olyan idős lehet, mint a többi, itteni tárgy, s még a szaga (vagy illata?) is olyan öreges, poros, mintha évek óta el nem mozdították volna innen, és nem is poroltál volna le az idők során, hanem az, amit benne lát: egy teljesen (vagyis nagyjából) idegen alakot pillant meg.
A keleti srác hátrahőköl, ilyet még nem látott, s ez az egész annyira abszurdnak, szürreálisnak tűnik, hogy még mindig azt gondolja, ez csak egy álom, amiben minden megtörténhet. Persze hiába a ”tudás”, amivel felvértezi magát az ember, a varázslatosan ijesztő dolgokon még így is meglepődik, megrémül. /
- Mi a fene ez? Ébredj fel, te barom!
/ Rivall rá magára és egy pofon is csattan, amit egy halk nyögés követ.
+ Áu… ez fájt…+
A tükrön betűről betűre kezd kirajzolódni egy szöveg, amit a fiú megrettenve figyel. /
- H’Sekirat? 2900?
/ Harsány kacaj társul az óra kattogása mellé, s már ülne is le, várva, hogy mikor ébred fel végre ebből a hülye álomból, mikor néhány kacat esik le valamelyik polcról, kirángatva őt a saját, speciálisan kifejlesztett „leszarom-állapotból”. /
- Na mutasd magad H’Sekirat!
/ Kacag fel ismét, s azzal a tudattal, hogy ez csupán az ő fantáziájának szüleménye, ragadja meg a kilincset, s kis habozás és bizonytalanság után ugyan, de végül feltárja az ajtót. /

(2)

[Drun]

*Watarama Rezurii folytatás itt.*

[Kethalinne Cradin]

/Alice pokoli fejfájással ébred, ráadásul arra, hogy a padlón fekszik. Ahogy végiggondolja az elmúlt fél órát, eszébe jut, hol járt legutoljára./
+Ezek szerint még mindig a boltban kell lennem.+ /Állapítja meg végül. Szinte azonnal vissza is vonja, mert a hely ahol felébredt, nem hasonlít a régiségbolt-szerű helyre./
- Hol vagyok? /Kérdezi saját magát, ahogy megpróbál felkelni. Egy vöröses tincs lendül az arcába, amitől először arra gyanakszik, valaki viccesnek gondolta, hogy befesse a haját. Ezt úgy fél pillanat múlva el is veti, mivel a hossza nem stimmel.
Ahogy feláll, észrevesz egy nagy tükröt, amiből a tükörképe helyett egy másik arc bámul rá vissza, ami cseppet sem hasonlít a sajátjára. Annak a lánynak három színű szemei és narancsvörös haja van, nem beszélve arról, hogy halványzöld ruhát viselt. Ahogy Alice felemelte a kezét, a kép is ezt tette. Amikor a fejét rázta, azt is utánozta. Miután megérintette a tükröt, már el is hitte, hogy magát látja.
Mintha csak az érintésére reagált volna, a tükör felszíne elopálosodott, és egy felirat jelent meg rajta: „Üdvözlet H’Sekiratban, Kethalinne Cradin, a Ragyogó Udvar tagja! Sok szerencsét a beilleszkedéshez! A mai dátum: 2900. október 14.”
+Biztos hallucinálok… Nem, inkább álmodok! Akkor a legcélszerűbb, ha megyek amerre sodor.+ /Határozza el, és elindul az ajtó felé, de megáll, amikor megpillantja a nénit a boltból, ugyanúgy port törölgetve, mint amikor elájult. A néni előtti kirakat üvegén keresztül ki lehetett látni a városra, ami a makettre emlékeztette./
+Ekkora ostobaságot képtelen vagyok kitalálni, tehát ez a valóság. Ami azt jelenti, hogy kaptam egy gyönyörű arcot és egy új életet… Akkor mi a fenét csinálok még mindig itt?!+
/Miután ezt levezeti magában Alice… illetve Kethalinne az ajtóhoz lép. Ahogy a kilincsre fekteti a kezét, még visszanéz az öreg hölgyre./
- Ne tessék megsértődni, de remélem soha többé nem látom. /Ezzel kilépett H’Sekirat utcáira./

(1)

[Vazulrius]

[2900. 10. 14]

/Fény... Pusztafalvy Vazult csupán a fény vette körül jó ideig, de most. Most végre feleszmél./
+Mi ez a macskajaj+
/Tápászkodik fel nehézkesen. Az első, ami szemet szúr neki az, hogy bizony sokkal könnyebben ment, mint azt ilyen zúgó fülekkel várta volna./
-Ejj, na hadd látom magam.
/Lépked a közeli tükör elé, ahol egy angyali arc mered rá, kótyagossága miatt azonban következtetést von le./
-Na némá' szóval ez egy úvegezett Jézuska kép, nem is tükör.
/Néz előbb ellágyulva a bárkit megható képre, majd kirázza a hideg is, és felborzolódik a maradék szőr is karján, arcához kap, beletúr szőke hajába./
+Dejszen ez egy tükör, fel fedezhettem volna azt a kackiás bajszot.+
/Simítja meg a döbbenetében is büszkeségeként szolgáló arcszőrzetét./
-Te jó ég, itten csoda történt bizony.
/Teszi szóvá az óriási meglepetést, majd picit fordulgatni kezd./
-Mi a "Szűzmáriaszentisten"?
/Kiált nagyot, mikor a nagyi boltja bizony nem marad érintetlen, mikor a szárnyak végigkaristolják a falat.
Nézegetni próbálja hátát./
-Jajj, ilyen nyüzüge szentséges angyal-madár lettem.
/Siratja meg régi énjét, és már éppen gondolkodna, hogy így most hogy fog kimenni az utcára./
+Majd olyan izének, maskarásnak álcázom magam.+
/Dönti el, és fordulna is ki, ha a tükröt nem hallaná zörögni./
-Na meg még mit nem?!
/Hördül fel cseppet, mert jobban szereti, ha nem tréfálják meg olyasmikkel, mint "Üdvözöllek Vazulrius angyali nemes lelkű! 2900. október 14-e délután 4:30 van, ez pedig itt H'Sekirat, a Kontinens fővárosa. Sok sikert a beilleszkedéshez!"/
-Na, persze, 2900.
/Caplat ki végül teljesen leharcolva./
-Ez a Vazulrius meg biztos az angyal nevem, mi?
/Engedi ki magából a gőzt, és egy pillanatra megáll./
+Na mármost, hogyha itt kiderül, hogy a további életemet a "csoda" folytán madárként kell leélnem, akkor tisztes madár leszek majd. Mint a Mihály, meg a Gábriel.+
/Dönti el a "madárlétének" eshetőségét./
+Ha meg ez csak valami vicc, akkor beülök a Puttóba egy sörre, egy ilyen tréfa meg nap után kijár.+
/Határoz végül./
-Megyek előadásra, csak gondoltam felpróbálom má'.
/Bök hátára kifelemenet, hogy tudják, nem hülye, csak jelmezben van. A sok ember ki tudja mit gondolna róla, ha nem magyarázná meg./
-Viszon'látás.
/Int, és kisambázik az ajtón, ügyelve, hogy szárnyai ne igazán csapódjanak a szűk nyílás falának, és elindul a Fősugárút felé./
+Kéne már valami nemeset is tenni.+
/Ugrik be neki kilépve, a nem igazán a régi Vazultól származó késztetés./

(1.)

[John E. Johnson]

[2900. 09. 01.]

/Egy erős rándulás, egy heves szívdobbanás és magamhoz térek. Magzatpózban fekszem a földön, ám villámgyorsan pattanok fel. Akaratlanul, szinte reflexszerűen nyúlok a pisztolyomért, amit a farzsebemben érzek./
+Nem is ott szoktam hordani.+
/Célra tartok és többször megfordulok a tengelyem körül./
+Hol vagyok?+ /kérdezem magamtól, miközben lassan leengedem a kezemben szorongatott maroklőfegyvert./
+Olyan... könnyű.+
/Kis átvizsgálás után rájövök, hogy noha van benne tár, de töltény egy sem./
+Remek!+
/Ekkor tűnik fel először, hogy a karom és a kezem... vékonyabb, kisebb. Majd végigtapogatom magam, mint aki egy nyertes lottószelvényt akar kétségbeesetten előkeresni valamelyik zsebéből. Az arcomat is végigtapogatom, és ekkor ijedek meg igazán./
+Mi történt a testemmel?+
/Körbenézek a helyiségben, ahol magamhoz tértem és meglátok egy tükröt. Félve lépek oda, hogy meglássam a tükörből visszatekintő "torzszülöttet." Teljesen elképedek a látványtól. Mielőtt a leesett államat visszatenném a helyére, érdekes felirat kezd kirajzolódni a tükörre./
"Üdvözöllek H'Sekiratban, John E. Johnson harcos! Gratulálok az átkerüléshez! 2900. 09. 01.-et írunk. Fajod: Vadász. Kijelölt városod: Vhindurat, a Vadászok városa! Gyors és sikeres beilleszkedést!"
/Legalább háromszor olvasom át a tükrön megjelenő írást./
-Álmodom...
/Fogalmam sincs, mire véljem ezt. Láttam már sok filmet és katonaként átéltem már a legelképzelhetetlenebb helyzeteket, de ez teljesen mellbe vág./
+Most tényleg az van, mint a filmekben? Lényegében idő utaztam, vagy teleportáltam?+
/Tudom, hogy ilyenekkel kísérleteztek és ecsetelgették a tudósok, hogyan lehetne megoldani./
+Más a nevem, más az arcom, más a ruhám. Mondjuk a ruha tetszik!+
/Elégedett vagyok, mikor a tükörbe nézek. Hirtelen az is megfordul a fejemben, hogy nem e valami kísérlet az egész? Nem e raboltak el a neonácik, vagy a ruszkik és most nem e egy kísérletben vagyok?/
+Remélem nem járok úgy, mint Bucky az Amerika Kapitány filmben, hogy átkódolják az agyamat!+
/Végre erőt veszek magamon és megteszem az első lépéseket ebben az új, ismeretlen világban. A kirakat tárgyai nem érdekelnek. Azon túl viszont, egy olyan városkép tárul elém, amikre nincsenek szavak./
-Ez valami... mesés!
/Határozottan tetszik, amit látok. Rápillantok az öreg nénire, aki csak mosolyog, de nem szól egy árva szót sem./
+Emlékeznem kell, mit tanítottak. Első: mérjem fel a terepet. Második: alkalmazkodjak az adott körülményekhez. Harmadik: vegyüljek el.+
/Persze ez most egy totálisan más helyzet, térben és időben is eltévedtem, ráadásul nem is ismerek magamra. Ha nem lennék katona és nem lennék lélekben ilyen erős, biztosan pánikrohamot kaptam volna./
-Lássuk, mit tartogat ez a világ számomra!
/Szépen sorjában kell haladnom./
+Internet. Onnan mindent megtudhatok. Vadász vagyok. Vajon ez mit jelent? Mire vagy kire kell vadásznom?+
/Tényleg megannyi kérdés száguld át agyamon, de talán idővel mindenre választ kapok./
+Jé, egy napszemüveg!+ /tűnik fel, mikor az övemhez nyúlok. A szemüveg az egyik száránál fogva lógott rajta./
+Fel is teszem, ha már itt van. Így ni!+
/Még megigazítom a nyakkendőmet, mintha egy állásinterjúra vagy tárgyalásra lépnék be, aztán kimegyek a boltból./

(1)
*Folytatás: Fősugárút