Annantina nagyi boltja

[Alyara Nirois]

Áll egy kis bolt két fényhíd között, ami szinte eltűnik a varázsbutikok és szerelmi bájital kereskedések hosszú sorában. A kirakatban furcsa ezeréves tárgyakat látsz és néha furcsa idegenek bukkannak elő a kézzel nyíló nem fotocellás ajtókon. Senki nem ismeri a törékeny idős hölgyet, aki az arcán jóságos mosollyal porolgatja a tárgyakat, esetleg figyelemmel kíséri a boltjából távozó furcsa természetfelettieket. A bolt mintha különös taszítóerőt fejtene ki, hiába akarsz bemenni, valamiért mindig meggondolod magad.

* Ide jöhetnek az első sztorik ebben a világban, hogy mit érzel amikor átkerültél ebbe a századba és milyen változásokat tapasztalsz. Esetleg egy rövid pánikroham, amikor meglátod a kirakat túloldalán elterülő idegen várost. * - Lyn

*Egy apró megjegyzés még éntőlem. Többször volt belőle galiba, ezért fontos megjegyeznem: Annantina nem igazán szokott megszólalni, általában csak mosolyog. Ha meg is szólal, nem ad komoly utasításokat, nem segít, maximum egy halk igenre, vagy nemre lehet tőle számítani.* - Alya

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Naarozair]

/ Hirtelen megáll, majd nagy puffanás és egy nyögés kíséretében elterül a padlón. Rosszul érzi magát ettől az utazástól. Egyenlőre nem meri kinyitni a szemét, inkább kivár míg lecsendesedik, akkor nyitja ki először a szemét. A plafon homályos képe fogadja, ezért megijed, hogy a látása elromlott.
+ Mi történik? + Teszi fel magában a kérdést, majd próbálná levenni a szemüvegét. + Mi van a kezemmel? + Fehér bőre helyén aranybarnát lát. Leveszi a szemüveget és azt tapasztalja élesen lát mindent. Betegnek könyveli el magát el magát abban a pillanatban, ezért a földön marad még egy kis ideig
+Ez egy rémálom! + Ordít fel magában, majd végül nagy nehezen feltápászkodik a padlóról. Leporolja ruháját és mikor észreveszi, hogy a teste nagyobb. Ami igazán sokkolja mikor kinéz az ablakon és nem Toronto képe néz vissza rá. Kissé megtántorodik és megkapaszkodik a közeli polcban. Rögtön idegennek érzi magát és félelme kezd növekedni, hogy csúf arcára itt úgy fognak nézni mint borjú az új kapura. Rápillant a polcra, azonban a makett eltűnt. Nem mer elindulni félelemtől, ráadásul attól is meg van riadva milyen új felfedezések várják. Benyúl bal kezével a zsebébe óvatlanul, azonban mikor megérinti a kulcsát akkor fájdalmasan húzza ki. Megvizsgálja a bal kezét, mikor tapasztalnia kell, hogy sebesre égett a bőre azon a ponton.
+ A kulcsomat nem bírom megfogni? De miért? + Némán áll és gondolkozik, majd végül elméletét még néhány tárgyon kipróbálja. Bal kezét ezzel tönkreteszi, de viszont rájön miért történik az égés. Ezek után odasétál egy tükörhöz, viszont azon nyomban hátraugrik megijedve saját fizimiskájától.
+ Ki volt az? + Lassanként visszasétál a tükörhöz és ekkor szembesül, hogy nem ember hanem valami más lény. Az arca szép, viszont a két szeme különbözik egymástól és ráadásul hosszú szép haja van.
+ Ki vagyok én? Miért? Mit tettem? + Új alakját nézve, a tükörben megjelenik egy írás:" Naarozair a látó nemes vérű üdvözöllek H'Sekiratban." Elkeseredik a fejleményektől, majd később szomorú arccal távozik a boltból. /

(1)

[Kathleen Sirett]

[ Érkezés ]

/Az egyik pillanatban még idegesen hátrál a függöny át, majd a következőben már a földön fekszik a menekülő lány. Ijedten kel fel és pislog kifelé a függönyön át, bejöttek-e a rendőrök, de a látványtól elakad a lélegzete. A kinti város nem is hasonlít Londonra! A lány első döbbenetében visszaül a fenekére, és arcát tenyereibe hajtja. Gondolkodni próbál, de semmi értelmes nem jut az eszébe. Ismét felpillant, de még mindig ugyanazt az idegen és futurisztikus városrészletet látja, amint az előbb.
Az első kétségbeesés után rögtön következik a második is. Amikor ismét lehajtja fejét, perifériás látásával koromszín tincseket észlel. Furcsán hosszúnak tűnő ujjaival hajához nyúl, és göndör fürtökbe botlik./
-Mi a jó...!?
/Nyög fel hirtelen a lány és szeme elé emel a hátközépig érő tincsei közül néhányat, melyek rakoncátlan hullámokban tekerednek. Az éjszín hajzat láttán szinte sokkot kap. Milyen morbid viccbe kerülhetett? Pillantása hajáról ujjaira vándorol, melyek határozottabban hosszabbnak tűnnek. Kezeit megforgatta maga előtt és felfedezi egy-két régi heg hűlt helyét. A kékes szempár ezután testének többi részét veszi szemügyre. A következő sokk a mellkasán domborodó klassz halmok eltűnése, és helyettük valami dombocska-szerű mellek megléte. Bár lábai tetszetősen hosszúnak tűnnek, a fiús csípő és a kis fenék látványától is elfehéredik./
-Mi történt velem? És mégis hol vagyok?
/Teszi fel a költői kérdéseket hitetlenkedve. A boltban épp porolgató néni nem vesz tudomást az érkezőről, így amaz sem észleli a másikat. Egyelőre remekül elvan önmagának tanulmányozásával és a helyzet lehetetlenségének fejtegetésével./

(1)

[Riggs O'Conell]

/ Iszonyú sebességgel száguld keresztül téren és időn, majd (mintha csak egy csillagközi féregjáratból lépne ki) belevágódik a tér itteni szeletébe, úgy egyébként telibe trafálva az előtte érkező hölgyeményt. Tekintettel Riggs tekintélyes termetére ez a „ találkozó „ felettébb fájdalmasnak ígérkezik.../
-Pfharrrkkkjbbb./Lenyelt majd negyed font bagót a hirtelen tér idő szakadás közben, ez több okból is jelentős gond. Egyrészt nincs már túl sok bagója, és ez igazi pazarlás. Másrészt nem kap levegőt. Négykézláb, fuldokolva köszönt hát rá a 30-dik század...
Végül, nem kevés küzdelem árán, egy tekintélyes, sárga, bagótól bűzlő köpet formájába szabadul meg a kellemetlen útitársától. Aztán körbenéz, és lát egy boltot, ami nagyjából olyan mint az a másik Dublinban, és lát még valamit. Valami macát..../
-Anyád nem mondta hogy ne üldögéljünk az út közepén?
+Chöö...kölkök+
-Mindegy.../ Legyint, s feltápászkodik, ő is kipillant a fátylon, aztán összeráncolja a szemöldökét, és hátra pillant. /
-Te is ittál? /Dörmög, majd megdörzsöli a szemét. /
-Mert ha igen, akkor le kéne állnunk a piával...

(1)

[Kathleen Sirett]

/Az ember lányát csak nem hagyják békésen, magában hisztérikázni és pánikozni, pedig már éppen kezdett belejönni, és erre tessék, puff. valami nagydarab "fószer" úgy a hátába zuttyan, hogy egy pillanatra levegőt sem a Riggs alatt félig-meddig fekvő lány. Tüdeje sipákol egy keveset, majd tetemes mennyiségű levegőt szív be, amikor a férfi lemászik róla./
-Ó hogy...
/Kezdi intézni kedves és dicsérő szavait a hátán landoló úriembernek, de aztán csak legyint. Nagyobb baja is van, mint a másik. Lassan feltápászkodik, megszemlélve így is új testét. A régit jobban szerette, de egyelőre ez sem vészes. Jóval vékonyabb és magasabb lett. Miután alaposan végigmérte magát, csak akkor fordul a másik jövevényhez./
-He?
/Hangzik az első értelmes kérdése a pasas hallatán./
-Nem ittam én semmit se. De ez nem Londonnak tűnik. Nagyon nem Londonnak. Vajon hol vagyunk és hogy kerültünk ide?
/Kezd el fennhangon gondolkodni, miközben az ajtó felé tesz pár lépést. Gyanúsan méregeti közben az idős nénit, aki csak mosolyog, ha a lány rápillant./
-Ehh, lehet a zsaruk téged és nem engem vettek észre. Óh, én bolond!
/Csattan fel, nem is tudja pontosan miért. Azt persze nem tudhatja, hogy Riggs nem Londonban zúgott át a fátylon, de ő is fakabátok elől menekült./

(2)

[Riggs O'Conell]

/ Minél tovább szemléli a fátyolon túli világot annál biztosabba benne hogy ez nem Dublin. Ösztönösen nyúl az övébe tűzött fegyverért. Gyors mozdulattal előrántja, végigtapogatja a bőrdzsekijét cigi után kutatva, majd a magát szemrevételező lány felé fordul. /
-Van egy szál cigid?/ Fémes csattanás jelzi hogy a fegyver immár ölésre kész. /
-Nézzünk szét odakint, és talán rájövünk mi a fene történt, egyébként én Dublinból jövök. / S akár követi a másik, akár nem, ő átlép a fátylon, be a boltba. Végigméri anyókát aki rendkívül hülyén vigyorog./
-Mi van aranyanyám, jön a nyugdíj? / Legyint, s tovább dübörög. 50-es katonai bakancsai alatt csak úgy recsegnek a padló deszkái. /
-Ez a hely.../ Beleszimatol a levegőbe /...-Úgy bűzlik mint Mozambik. Utálom Afrikát.../ Kivágja az ajtót, és csörtet kifelé, bele a hatalmas ismeretlenbe. Kezében a kibiztosított M9-essel...*

(2)

[Kathleen Sirett]

/A cigi hallatán csak széttárja karjait. Ám a biztonság kedvéért végigtapogatja magát és farzsebében igazi kincsre lel. A szarkamintás öngyújtóra, melyet első pasiját kapott, még a lopkodós korszakában./
-Cigim nincs, de tüzem van.
/Feleli kissé idétlenül vigyorogva, majd a függönyön átlépő pasast is megtanulmányozza. A látvány egyrészt nem nyeri el a tetszését, jobban örült volna, ha egy cukibb srác használja ütéstompítónak. Másrészről viszont Riggs elég nagy darab, hogy megvédje magát, vagy akár a leányzót./
-Dublin? Dehát... Dehát...
/Értetlenkedik egy sort, de egyszerűen nem tudja kitalálni, hogy mégis hogyan keveredtek ide, két külön városból./
-Mint egy rossz sci-fi...
/Morogja az orra alatt, miközben követi Riggs-et az ajtón át. Amint kiérnek, a lány is körbepillant és nem tetszik neki a látvány. Ehhez nem olvasott elég könyvet, hogy élvezze. Bosszúsan zsebre vágja kezeit és tanácstalanul forogni kezdett, most aztán merre menjenek.../

(3)

[Serakris Valentius]

/Valami írtó kellemetlen érzés fogott el a fájdalom határán. Egy sötét helyen éreztem magam, amíg rá nem jöttem hogy a szemem csukva van és a földön fekszem./
+Biztos elájultam, vagy ami rosszabb, leütöttek.
/Lassan feltápászkodtam, és leporoltam magam. Körülnézni sem volt időm, már tapogattam magamat mit vehettek el./
+Nincs nálam semmi! Se iratok, se pénz.
/Végignéztem az összes lehetséges zsebemet halk káromkodások közepette. Kezdtem úgyérezni hogy nagyon kicsesztek velem, az aggodalom és düh keveredett bennem amikor megtaláltam az órámat./
-Legalább ez megvan! Furcsállom hogy nem nézték értékesnek.
/Hangosan is kimondtam amit csak magamnak szántam, de ez pusztán a sokk hatása. Mostmár vettem a fáradságot hogy körbenézzek: régies boltocska, kacatok mindenütt, ismerős hely. Túl nagy gond nem lehet./
+Tanulság: Ne gyalogolj ismeretlen elhagyatott boltokba. Horror történetek szoktak így kezdődni. De hol lehet a makett?
/Újra elindultam felfedezni a boltot, mikor belebotlottam ebbe az embermagas tükörbe. Ahogy megpillantottam, összeszorítottam a szemem, kezemmel az államat markolásztam, miközben lassan közelebb léptem. Az arcom részleteit vizsgáltam tüzetesebben./
-Meg mernék esküdni hogy ez nem ilyen volt.
/Mondtam halkan és megfontoltan, miközben a szemem alatt húztam a bőrt, mintha értenék hozzá, hogy ebből megállapítsak bármit is/
-Valamiből túl sokat ehettem, vagy ihattam.
/Konstatáltam halkan a szemszín változást, amikor a tükör felülete enyhén megváltozott, hátrább léptem kicsit hogy egészében lássam a tükröt, és ekkor kiírt valami feliratot. "Serakris Valentius varázshasználó, üdvözlünk H'Sekiratban". Továbbra is csak az államat fogtam, miközben arra gondoltam:/
+Ilyet már láttam videón, ez olyan érintőképernyős, arcfelismerős, digitális tükör. Biztos felhasználóként akart azonosítani. De elrontotta szegényke. Kár, pedig tetszik ez a név.
/Nem akartam sok időt elfecsérelni ezzel, inkább a kijáratot kerestem, de a közeli ablakblakot és a mögötte lévő városképet megpillantva megdermedtem/
-Hú! /préselődött ki a számomon hosszan és elnyújtottan/ -Itt sokkal nagyobb a gebasz mint eredetileg gondoltam.
/Megálltam, majd közelebb léptem az ablakhoz és kezemmel megérintettem, közben hangosan mérlegeltem az engem sújtó információáradatot/
-Tapintásra sima, semleges, nem túl hideg vagy meleg, ez plexi közvetlen érintkezésben a környezetével és nem elzárva a másik oldalról. /Lassan elkezdem mozgatni a fejemet jobbra-balra és figyelem a tájat./
-A parallaxis hatás rendben van, a térhatásban nem látok anomáliát, ez nem egyszerű kivetítő, vagy illúzió, minden jel arra utal hogy az van az üveg mögött amit látok.
/Lassan belemerültem a gondolataimba, miközben körbe körbe járkáltam. Ilyenkor keveset észlelek csak a külvilágból./
-Arra gondolni hogy ez nem valóság hiba volna, addig valóság amíg itt vagyok benne és körülvesz. Rendkívüli technológia, most aztán jó mélyen benne vagyok a scifiben. /Szünetekkel beszélek, próbálom levezetni magamnak mi történhetett./
-Idegenek, láttam pár idegennek tűnő kreatúrát, de a legtöbbjük emberi, talán csak valami mutáció. Különbenis ha elrabolnának az idegenek nemhinném hogy csak miattam megalkotnák egy boltocska képmását. És ez a bolt, talán ugyanaz, lehet hogy ugyanott vagyok ahol az előbb? Ez kizárja a teleportációt, de a féregjáratot még nem. Ha nem a térben, hanem az időben utaztam. Vagyis ez a város, ez Washington. Valamikor a következő ... száz? ezer? tízezer? Nem tudom. De a tükör írt valamit, H'Sekirat, lehet ebben a korban így hívják. /Eszembe ötlik hogy írt a tükör mást is "Varázshasználó" ami felett korábban elsiklottam/
+Vajon mit akarhatott ezzel? Utoljára akkor volt bármi közöm a varázsláshoz amikor megtanultam hogy kell az emberek füle mögül érmét előhúzni.
-Viszont ez a város Gyönyörű!
/Ezzel ki is léptem az utcára, gondolván ennél rosszabb vagy különösebb már úgysem történhet./


(1)

[Emma Raine Shyama]

[2900. augusztus 4., szerda]

/Hassal előre, gyönyörű, ahogy még csúszik is egy keveset hála a csuromvizes ruházatának. Az már csak valami jóságos lény könyörületének lehet köszönhető, hogy nem borít fel semmit. Kinyújtott kezére pillant, szíve máris újra összeszorul, amint magához tér az első sokkból. Pár tünékeny pillanatig szemléli a szobrocskád, szíve vadul kalapál, elméjét emlékképek rohanják meg, a könnyek pedig már maguktól jönnek. Sosem hitte, hogy a szív képes valóban megszakadni, most azonban úgy érzi, nincs is értelme innen felkelni. Dorothée viszont vélhetőleg már türelmetlenül topog odakinn, jobb lenne nem feldühíteni, amikor morcos, akkor kezelhetetlen.
Vigyázva a mackókra, feltápászkodik a földről, akkor kezd gyanússá válni, hogy valami itt nagyon nincs rendben. Körbenéz, mihez hozzátartozik az ablakon való kikémlelés is. Nemes egyszerűséggel tátva marad a szája, majd megcsóválja a fejét. Azután jön a szemdörzsölgetés, lévén a látvány az olyan szinten hihetetlen, hogy biztos álmodik. Ha viszont alszik, akkor a többi borzalom sem igaz, a férje életben van, és nem pár napja kaparták ki belőle a hét hónapos gyermekét.
Semmi sem változik, ugyanaz a kép fogadja, közel sétál az ablakhoz, remélve, talán onnan visszaváltozik minden a régivé./
- Dorothée?
/Szólal meg bátortalanul, de a tökéletesen ismert arc nem pillant rá odakintről, s nem is érkezik semmiféle csípős riposzt, miszerint mit csinál még mindig odabent./
- Hol vagyok?
/A kérdésre nem kap választ, csak egy idős néni mosolyog rá barátságosan, mintha nem értené, ő azonban biztos benne, hogy nagyon is tudja, mi folyik itt Lévén nem túl erőszakos jellem, nem fog leállni kekeckedni egy öregasszonnyal. Ő csak haza akar jutni, viszont itt nem valószínű, hogy megtalálja erre a kérdéskörre a választ. Ez a bolt ugyan hasonlít arra, ahová bejött, de valahogy mégis nagyon más. Semmi olyat nem lát, ami ott is volt, az a fura makett sincs itt, aminek nekivágódott. Nincs mit tenni, jobb lesz odakint körülnézni. Közben arra is rájön, hogy a ruhái szokatlanul kényelmetlenek, de ráfogja a nedvességre a dolgot, ha megszárad, visszatér majd a komfortérzete is.
Kifelé menet meglátta magát egy tükörben, vagyishogy, valami csinos fekete nőt, akit addig nem látott a boltban. A fene vinné el azokat a nőket, akikkel ilyen kegyes volt a sors. Vele miért nem bírt ilyen bőkezűen bánni? Hátra sem nézett, haladt tovább, csak az volt zavaró, hogy a tükörkép is így tett./
+Mi a …?+
/Közelebb lépett, megemelte a karjait, még nyelvet is nyújtott, utóbbi után már hajlandó volt elhinni, hogy ő az, de a hogyanra ötlete sem volt./
"Emma Raine Shyama, a Hold gyermeke, üdvözlünk H'Sekiratban"
- Hogy ki és hol?
/A Hold gyermekei a vérfarkasok, ezt biztosan tudta, eleget írt és olvasott róluk, mégis hajmeresztően röhejes volt ez az egész. Meg ez a Hssss…. kimondani is esélytelen. Fejcsóválva sétált végül ki a boltból, jobb kezének nagyujja a megszokott mozdulattal ellenőrizte, hogy megvan-e még a karikagyűrűje, mi neki már fel se tűnt. Az viszont igen, hogy a megszokottnál türelmetlenebb és morcosabb volt, és nagyon nehezen tolerálta a hideg anyagok érintését. Legszívesebben letépte volna magáról mindet, sőt, kiabálni volt kedve, dühös volt. Miért? Érthetetlen... heves vérmérsékletű volt ugyan, de közel sem ennyire. A fejét vakargatva találta magát végül az utcán, azt sem tudva, hogy most jobbra, vagy balra kéne mennie./

(1)

[Dylan Crayton]

/Dylan Crayton fájó fejjel ébredt a bolt padlóján feküdve. Az eséstől kissé szédült, de valamennyire körül tudott nézni. A teremből egyetlen dolog hiányzott csak. A makett amit a fátyol túloldalán látott. A botjáért nyúlt, de nem találta sehol. Nézett jobbra, nézett balra, de sehol nem látta. Ekkor döbbent csak rá, hogy a lába nem fáj. Eddig szinte állandó fájdalom volt a lábában, de most semmit. Megpróbálta mozgatni, és minden rendben volt./
+ Mi történt velem + /kérdezte gondolatban, majd lassan megpróbált felállni.
Óvatos volt nehogy kiderüljön, hogy csak a fejfájás nyomta el a lábfájást. Azonban ahogy ránehezedett a lábára és tett néhány lépést az tökéletesen funkcionált./
- Ez hihetetlen - /csúszott ki a száján hangosan az agyában megjelenő gondolat.
Lassan elindult a boltban. Tekintete körbejárt. Sehol nem látott senkit éppen ahogy akkor, amikor belépett a boltba. Hirtelen egy tükörre lett figyelmes, amelyből nem ő nézett vissza saját magára./
- Na ez már félelmetes - /jegyezte meg aggodalmas hangon.
Közelebb lépett a tükörhöz, hogy alaposabban megnézze magát. Egész jól nézett ki, még talán jobban, mint annak idején. Egyetlen dolog volt, amely egyezett a régi énjével: a nyakában lógó dögcédula. Az pontosan olyan volt, mint régen. Hiába gondolkozott, fogalma sem volt, hogy mi okozhatta ezt a változást. Hirtelen a tükrön megjelent egy felirat.
"Üdvözöllek, Alakváltó. Új neved: Dylan Crayton, fajod: alakváltó, városod: Polimetron. Légy üdvözölve nálunk!"
Dylan ehülten olvasta a felíratott, amely hamarosan eltűnt a tükörből. Nem sokkal később a férfi köhögni kezdett, mire hirtelen jóval kisebbnek érezte magát és sokkal nagyobbnak a környezetét. A tükörbe nézve egy szirti sast látott, amely érdeklődve nézegette őt. Lenézve valóban egy sas lábát látta meg, és mikor karjait megpróbálta mozgatni azok szárnyakként jelentek meg. Hirtelen újra köhintett, mire visszaváltozott emberi alakjába./
- Mi a... - /befejezni nem tudta mert újabb köhögés jött rá, mire tigrisként jelent meg a tükör előtt.
Visszaváltozása után rémülten nézelődött körbe./
+ Ez lehetetlen. Mi folyik itt. Lehet valami új halucinogén drogot kaptam. Mi történik + /gondolta egyre idegesebben, majd az ajtó felé indult, és mikor kinyitotta olyan látvány tárult elé, amelytől földbe gyökerezett a lába.
A kemény, határozott katonának elakadt a lélegzete. A látvány csodálatos volt. Egy gyönyörű várost látott, de az vagy több száz évvel a saját ideje utáni szintről tanúskodott. Az embereken furcsa szerkezetek voltak. Dylan nem lépett ki a boltból, hanem aggodalmasan visszahátrált. Katonaként nem szerette a meglepetéseket. Az meg, hogy új testet kapott és minden más még jobban aggasztotta./

(1)

[Nichen Forhana]

/Kíváncsi, milyen anyagból készülhetett a makett, ezért óvatosan megérinti. Mielőtt azonban választ találna a kérdésére, megszédül, mintha hirtelen leesne a vérnyomása. Megkapaszkodna az asztalban, ám az már nincs ott, nincs ott semmi, a képek is elmosódnak, ő pedig egyre jobban szédül, míg a világ már csupán elmosódó, színes örvénynek látszik.
Amikor kitisztul a kép, Niki a táskájához nyúl, hogy kivegyen belőle egy szem cukorkát, emlékei szerint még lennie kell valahol pár köhögés elleni csodabogyónak. Igaz, most nem köhög, de a cukor az cukor, és remélhetőleg segít neki átvészelni a hazafelé vezető utat. Ekkor éri az újabb meglepetés: táskájának hűlt helye, és téglaszínű kardigánja helyett vékony, testhezálló, fekete garbót és érdik érő, mélykék ballonkabátot visel. Sőt, mintha a kezei sem lennének a régiek, sokkal vékonyabbnak és kicsit talán sápadtabbnak tűnnek./
- Mi a... /motyogja. Szinte biztos benne, hogy csak álmodik, pontosabban, még csak félig tért magához, és megzavart agya összekeveri a valóságot a képzelettel, ezzel valami egészen őrült katyvaszt hozva létre. Igyekszik az ébrenlét felé kapaszkodni. Meglepetten tapasztalja, hogy évek óta nem érezte magát ilyen ébernek és kipihentnek./
+ Ettől persze még lehet álom.
/Kilép a függöny mögül, és keres egy tükröt, abban reménykedve, hogy tükörképe eléggé meglepi majd ahhoz, hogy felébredjen végre. A meglepetés nem marad el, külseje teljesen megváltozott. Nagyjából úgy fest, ahogy egy vágyálombeli énjét megrajzolta volna, ez legalább pozitív.
Valahonnan a háta mögül pittyegést hall, és ösztönösen arra néz. Az utcára vezető fotocellás ajtó melletti kis, lapos, monitorszerű valami pittyeg, miközben az ő új arcáról mutat egy képet. Niki homlokráncolva közelebb lép, és szemügyre veszi a képernyőt. Az arckép összemegy, és a bal felső sarokba úszik, majd szöveg jelenik meg mellette./

"Üdvözöljük H'Sekiratban, és gratulálunk átkerüléséhez!

Az Ön új neve: Nichen Forhana
Faja: Mágiahasználó
Városa: Altmyrca
A mai dátum: 2900. augusztus 9.

Sikeres beilleszkedést és új életet kívánunk!"

/A képernyő ezzel elsötétül, épp csak annyi időt adva Nikinek - azaz most már Nichennek -, hogy megjegyezze az adatokat.
A bolt egy rejtett részéből ekkor előcsoszog az idős hölgy, akit már az úgynevezett átkerülése előtt is látott a boltban./
- Kérem, tudna nekem segíteni? /kérdezi Nichen, közelebb lépve hozzá. Választ azonban nem kap. A nénike sejtelmesen mosolyogva a helyére tesz néhány régiséget, és ismét eltűnik szem elől.
Nichennek nincs más választása, összeszedi minden bátorságát, és a fotócellás ajtó felé indul, melynek másik oldalán, úgy tűnik, valami egészen új vár rá./
- Oké /suttogja, amikor az ajtóhoz ér, hangjában kivételesen a pánik enyhe jeleivel./
- Lássuk, mi ez az egész...

(1)

[Kryon Vorm]

[2900. Augusztus. 09.]

/Elég nagyot estem az ájuláskor. De feltápászkodom. Valami azonban nem stimmel, mert nem ott vagyok ahol elestem. Sehol nincs a makett város és a helyiség berendezése is megváltozott. /
+ Király. Megártott nekem valami. +
/Csak forgatom a fejem pár pillanatig. A makett helyén egy tükör van de nem abban a szögben, hogy lássam magam benne. Nem is érdekel a dolog, újra bejárom a boltot az eladót keresve, hogy útbaigazítson és haza mehessek végre. De egy lélek sincs itt rajtam kívül. Megállok a bolt közepén és ismét körbenézek. A hátam mögött most áll valaki, így megszólítom./
- Jó nap... -/Elakad a szavam, mert rájövök, hogy nem áll mögöttem senki, hanem egy tükörbe bámulok. A meglepetéstől az első pillanatban megkukulok, de aztán csak megszólalok, bár még mindig a meglepetés hatása alatt/
- Hát engem meg miféle fodrász vett kezelésbe? Jéé, kontaktlencsém is van.
/ De valami még mindig zavar és percekig bambulok a tükörre, mire felfogom, hogy jó húsz centivel magasabb lettem./
- Hm. Tiszta modell pasi lettem.
/Miután így megbeszéltem magammal a külsőmet megkomolyodom és elkezdek komoly dolgokon töprengeni úgy mint../
+ Mi a bánat folyik itt?! +
/Mintegy válaszképp a tükrön egy szöveg jelenik meg:

Üdvözlet H'Sekiratban, és gratulálunk az átkerüléséhez!

Az Ön új neve: Kryon Vorm.
Faja: Halandó.
Városa: H'Sekirat.
A mai dátum: 2900. Augusztus. 09.

Sikeres beilleszkedést és új életet!

- Te szórakozol velem. -/Mondom a tükörnek félig bosszúsan félig nevetve. De az nem válaszol./
- Nem tudom miféle hülyeség ez, de nekem kezd belőle nagyon elegem lenni. -/Mondom az üres szobának, de él bennem a gyanú, hogy van itt valaki és most röhög rajtam. Határozottan bosszús vagyok. Végül úgy döntök, hogy elhagyom a boltot./
+Majd csak hazatalálok valahogy egyedül is.+
/Sarkon fordulok és határozott léptekkel elhagyom a boltot abban a biztos tudatban, hogy a bátyám busza még mindig az ajtó előtt áll./


(1)

[Tank]

/Amikor felkeltem, a bolton ütött golyónyomok, az engem eltalált golyó ütötte seb a lábamon, illetve a szekrény is eltűnt, nem volt már rajtam. Szétnéztem, de nem leltem társaimat sem. Így egy kérdés mászkált gondolataimban:/
+Mi történt velem?+
/Miután feltápászkodtam elindultam a bolt kijárata felé, de közben elhaladtam egy életnagyságú tükör mellett. Először nem akartam hinni a szememnek mikor láttam az idegen alakot velem egy időben sétálni. Vissza léptem a tükör elé és megcsodáltam a változásaimat.
Észrevettem, hogy a ruházatom (felszerelésem) megváltozott. Lehúztam a maszkomat és megszemléltem magamat közelebbről is./
- Azt hiszem nagyon beüthettem a fejem.
/Meg tapogattam arcomat, hogy ez az egész mégis valóság -e.
Eközben kezembe akadt egyik hajtincsem mely furcsa módon gondolt egyet és szint váltott. Most fekete volt a megszokott helyett. Felszerelésemet ellenőrizve észrevettem, hogy a felszerelés szinte egésze eltűnt csak az 1911-es coltom maradt meg a két extra tárral.
Az ellenőrzés után ismét a tükörre pillantva láttam rajta kirajzolódni egyfajta írást./
"- Köszöntelek Tank vadász a 30 században. Üdv H'Sikeratban."
- Az még hagyján, hogy egy tükör köszönt, de az, hogy 900 évvel később egy olyan helyről amiről még soha nem hallottam az már csak hab volta tortán.
/Idegességemben csak kitrappoltam a boltól de hamar meg is torpantam a látottaktól./

(1)

[Nekhen ava Senrod]

/A hasára esett béka esete...ezt a látványt nyújtja Nadina amint földet ér. Nem is próbálta meg tompítani az esést. Persze aki a fájdalomtól és egy külön erő hatásától elájul, az nem igyekszik kezével felfogni a közeledő talaj hangos és fájdalmas üdvözlését. Még sincs semmi baja. Orra nem tört be, ajka sem repedt fel. Hogy mennyi idő telt el mire az új oldalon felébredt, azt Nadinán kívül bárki megmondhatja.
Az ébredés nem különösebben kellemes. Bár a fejfájás távoli emlék csupán. Mintha új agyat, és elmét kapott volna mely nem roppan össze az információk és megannyi tudás súlya alatt. Hunyorogva pillant körbe, aki mély és nyugtalan álomból ébred. Ugyanolyan régi kacatokat lát, mint amikor betért az üzletbe, de a tükör a falon nem hogy ismeretlen a számára, de olyan szöveg íródik a felületre ami megdöbbenti az agyas nőszemélyt, és nem éppen az a tükörkép bámul vissza rá meglepetten akire számítana. Tudni kell, Nadinát kevés dolog tudja meglepni, még kevesebb azon dolgok mennyisége amitől megrémül és vagy pánikba esik. Most azonban a pánikhangulat küszöbén vendégeskedik./
- Gondolkodj logikusan és nyugodj meg...-
/Ösztönzi önmagát, főleg elméjét, hogy véletlen se őrüljön meg. Mert amit lát azt nem akarja elhinni. A tükörből visszapislogó egyén nem ő. Ebben biztos, hiszen vagy húsz centit veszített magasságából, haja színe soha nem vöröses barna volt, és szemei kékek voltak. Tehát az aki szembe néz vele vagy nem ő, vagy pedig álmodik, vagy...vagy olyan dolog történt amiről eddig csak sci-fi könyvekben látott./
- Párhuzamos világok mégis léteznek...-
/Vagy mégsem. Ugyanis a felirat melyet a sokk után kénytelen kelletlen elolvas ezt írja./

Új Név: Nekhen ava Senrod
Életkor: 31 év
Faj: Alakváltó
Városod: Polimetron
Jelenlegi tartózkodási hely: H'Sekirat
Idő: XXX. század 2900. augusztus 15. Vasárnap

/Az újabb szívrohamot megkockáztatva Nad...Nekhen a tükör elé lép. Hátha beverte a fejét mikor elájult, és a látóideg megsérült és rosszul látja és értelmezi amit lát. De nem. Sajnos a szavak ugyanazok, és bizonyára ugyanazt jelentik mint otthon. Otthon? Na ez a probléma következő pontja. Hol is és mikor van most az otthon, elvégre 2900. a dátum és valami általa még soha nem hallott város nevét említi mint tartózkodási hely. Tehát nem Moszkvában van, és nem 2012-ben. Öntudatlanul kezdi el ingatni a fejét mint aki nem akarja elhinni a tényt ami lassan bizonyosságot nyer. Másik időben van ez biztos, de ez vajon ugyanaz a föld, esetleg egy másik bolygó vagy világ? Ugyanaz az univerzum?/
- A francba, mindig utáltam az elemi időmechanikát...jobban kellett volna figyelnem. Párhuzamos síkok és idők. Létezhet másik világ a sajátunkon belül? Persze, és egy időtorzulásnak köszönhetően akár maga az idő is elcsúszhat. Bár logikusabb volna ha a múltban lennék. A jövőbe elvileg nem lehet utazni csak a múltba, és csak úgy, ha egy fekete lyukon keresztül addig haladunk a jövő felé, míg végül a múltba érünk vissza...van ennek értelme egyáltalán? -
/Minden hangosan kimond, amikor igazán töri a fejét, és agyának minden része dolgozik nem szeret csendben elmélkedni. Kimondva a dolgok több értelmet nyernek, és jobban átlátja a mondanivalójukat és jobban meg is jegyzi őket.
Külsejével olyan sokat nem foglalkozik, nem igazán érdekelte soha miként fest mások szemében. Ha szőrös öt lábú, fej nélküli izéként ébred, akkor sem lett volna nagyobb a meglepettsége.
Hogy maradt-e nála valami? Nem igazán. Bár semmire nincs itt szüksége ami egykori otthonában értékes volna. Kulcsok, igazolványok. Ezek bizonyára itt semmit nem érnének.
Ruházata sokban nem változott. Hosszú szürke bőrkabátot visel aminek van csuklyája is. Lila bőrkesztyűket visel, félmagas szárú fűzős velúr bőr bakancsot méghozzá igen rikító kék színben. Ennek szárába van betűrve fekete farmer nadrágja.
A szívét és agyát ért sokkot követően igyekszik összeszedni magát. Kissé szédelegve a friss élményektől kifelé imbolyog. Az idős mosolygós nénire ügyet sem vet. Egy kézlegyintéssel búcsúzik tőle. Szemei elé terülő látvány újabb sokkot, és újabb negyed óra tétlen ácsorgást fial./
- Alternatív jövő...-
/Suttogja maga elé kissé száraz rekedt hangon. Csuklyáját most lehúzza fejéről. Látni kell teljes egészében a város képét, érezni azt a levegőt ami elszívja a múlt és az otthon emlékeit./
- Azt a gatyaszaggató mindenit. -
/Remegő kézzel simítja végig haját, ami eddig is zilált állapotban volt, most a simítással csak még inkább zaklatott külsőt kölcsönöz neki. Kissé bizonytalan léptekkel indul meg, ő maga sem tudja, hogy merre is. Találni kéne valakit aki eligazítja és talán felébreszti ebből a furcsa álomból./

[Auriel]

/Kinyitottam a szememet és körbenéztem. A földön feküdtem abban a szobában ahol elájultam. Az egyetlen különbség a makett eltűnése volt./
+Mi történt? Biztos valaki leütött, mást nem tudok elképzelni. És merre vannak a rendőrök? Nem lehet, hogy nem találtak meg, mikor ki tudja, hogy mennyi ideje itt fekszek.+
/Amíg ez a gondolatsor lefutott az agyamban, felkeltem. Ekkor vettem észre, hogy nem a téli kabátom van rajtam, hanem egy fekete ruha. Valami bökte a nyakamat, ezért megigazítottam a fekete göncöt. Ekkor észrevettem valami furcsát: A bőröm hófehér volt. Hirtelen valami késztetésre megfordultam és odamentem egy tükörhöz. Belenéztem és egy vörös hajú fickót láttam meg benne. Megpördültem, mert azt hittem, hogy van mögöttem valaki, de nem volt ott senki. Visszafordultam és ekkor vettem észre, hogy a tükörbeli alak is mozog velem együtt./
+Ez lehetetlen! Biztos nagyon erősen ütöttek meg.+
/Ekkor benyúltam a ruha zsebeibe, de nem találtam bennük semmit. Az egyetlen, amit nálam hagytak, az a nyakláncom./
+Szóval valaki tényleg kirabolt. Ez a dolog egyre...+
/ A gondolatmenetemnek a tükrön megjelenő felirat vetett véget, ami így szólt:
"-Köszöntelek H'Sikeratban az éjszaka gyermeke Auriel. Üdv 2900 Augusztus 20-án pénteken."
Mintha csak az "éjszaka gyermeke" állítást akarnák bizonyítani, a szemeim vörös színben felvillantak és eszméletlen éhséget kezdtem érezni.
/Minden furcsaság ellenére tetszett az új kinézetem. A hajam kicsit hosszabb volt, mint szerettem volna, de nem nagyon zavart./
+Hogy Hol, Micsoda, Kicsoda és MIKOR???? Ez biztos nem nekem szól. Egy hidegvérű gyilkos vagyok és nem valami éjszaka gyermeke. Erről a H'si-fogalmamsincsmiről pedig még nem is hallottam. A nevem Justin, bár ezek szerint átneveztek. Auriel. Tetszik. 2900 augusztus 20. Ez jóval az én időm után van. Most vagy még álmodom, vagy valaki bedrogozott Most viszont szívnom kell egy kis friss levegőt és ennem valamit.+
/Ezzel a lendülettel elindultam a kijárat felé. Út közben megtaláltam a boltost, de már nem érdekelt. Ki akartam jutni ebből a boltból és nem érdekelt, hogy mi lesz, ha elkapnak a rendőrök. Ezzel kiléptem a sötétedő éjszakába./

(1)

[Theodore Arthur McWilliam]

[2900. aug. 20.]
/ Képek villantak át előttem a múltamból.. Láttam az árvaház öreg épületét, a vén nevelők arcát; aztán Amerikát, azt a hajót, amin átjutottam, majd az egyetemet.. Összemosódott képek tömkelege árasztotta el a tudatom, utoljára láttam még mindent amit eddig megélhettem. Elveszett a tér és időérzékem, nem tudom, meddig feküdhettem és hol, csak azt, hogy mire képes voltam bármit felfogni a körülöttem lévő világból, már minden más volt. Hideg fuvallat futott végig rajtam, majd magam alatt megint valami padló-szerűt éreztem és levegőért kapkodva próbáltam felülni, annak ellenére, hogy testem egyetlen pontjában sem éreztem még ehhez elég erőt. A levegő nem volt frissítő, maró fájdalommal, kínzóan lassan hatolt le a tüdőmig, pedig most mindennél több szükségem lett volna rá, hogy el ne ájuljak mégegyszer. Pár perc tehetetlen kínlódás után képes voltam felállni és a falnak támaszkodni. Hörögve poroltam volna le ruhámat, de mikor megláttam kételkedőn tekintettem végig magamon. Döbbenet és kételkedés fog el, mikor megint visszaereszkedem a földre./
+Csak álom.. Vagy nagyon bevertem a fejem. +
/ Szám elé szorítom a zubbony ujját, így valamivel egyszerűbben kapok levegőt. Fejem és testem ingatva húzom fel magam így keltve egy félőrült képét, előre lépek párat. /
+ Egy kép.. Egy férfi áll görnyedten.. A kabátja ujját ő is maga elé szorítja.. Tehát ez lennék én?+
/ Ismét egy kisebb sokkhatás alá kerültem, majd a tükör mellett megtámaszkodtam kezemmel és közelebbről is megnéztem arcomat. Megtapintottam, finoman végighúztam rajta az ujjam, - éreztem a borostákat, a kis ráncokat, a bőröm melegét - egyértelmű lett hát, nem álom. Majd a tenyerébe bámultam és haraggal löktem hátra magam. /
+Milyen bolondság ez? Milyen ostoba játék?+
/ Felemeltem öklöm, hogy rácsapjak a tükörre, de megállt a kezem, mikor a következő felirat lebegett elő egy kis szürkés homályból./
" Köszöntelek a XXX. században és H'Sikeratban, Theodor, vadász. Jelenleg 2900. augusztus 20-at, pénteket írunk. A te városod Vhinudrat."
/A felirat hamarosan köddé foszlik szét, én pedig kitekintek a firhang mögül. Hasonló a bolt ahhoz, ami az utolsó emlékemben él, de nem teljesen ugyan az. Hirtelen gondolatom támad : kirohanok az utcára, átvágva a bolton, akkor véget ér az átverés. Akkor már nem lesz ez a bolond díszlet, bizonyosan előugrik majd valami barátja vagy egy hiperaktív átverőshow műsorvezetője és együtt nevetünk az egészen. Őrülten feltépem az ajtót, a hirtelen bezúduló fény elvakít, de rendületlen lépek ki, még ha csak homályos képeket is látok csak, viszont ahogy tisztul amit látok, úgy keseredek el egyre jobban.. /
/ (1)

[Ivy Fable]

*2900 Augusztus 22*

/A sötétség, mely körülvett, most szűnni látszott. Kinyitottam a szemem és az első amit megpillantottam az a plafon volt. Megpróbáltam felállni, de olyan erőtlennek éreztem magam, ezért csak másodjára sikerült feltápászkodni.
Mikor felálltam valami szokatlanra lettem figyelmes, a szemembe lógott valami rózsaszín fonat. Mikor megérintettem éreztem rajta, hogy haj tapintású. Ledöbbentem és kétségbeesetten kezdtem keresni egy tükröt. Hamar meg is találtam egy teljes alakosat, mikor belenéztem majd leesett az állam, ugyanis az egykori fekete lapos nő helyett, most egy halvány vörös/rózsaszín hajú, formás nő nézett vissza rám a tükörből./
- Mi a fene? A haj oké, valaki szórakozásból átfestette, de az alakomat hogy változtatták meg? Talán DNS manipulátor?
/A kérdéseimre ugyan a választ nem kaptam meg, de valami más választ igen. Ugyanis a tükörben a kép hullámzódni kezdett, majd egy szöveg jelent meg benne./
"- Köszöntlek Ivy Fable mágiahasználó. Üdvözöllek 2900 augusztus 22.-én H'Sekiratban."
- Még át is neveztek, süti.
/Miután a szöveg eltűnt, a tükör ismét normális lett. Megcsodálhattam benne azt a furcsa ruhadarabot is ami most az én testemet védte./
+ Mi ez szerkó? Meg mi ez a kabát? És hol lehetnek a cuccaim?
/Gyorsan kutatni kezdtem a kabát és a szerelés megannyi zsebét, de csak a bicskát találtam benne, melyet nemrég vettem ugyanebben a boltban közel 900 éve./
+ Csak a bicska? Ez remek, még ki is raboltak. Várjunk csak, a nyakláncom még megvan, legalább ez megmaradt még.
- De hogyan jutok vissza?
/Visszasétáltam az asztalkához, melyen legutóbb a makettet találtam, de most nem volt ott semmit, csak az üres asztalka. Próbáltam csapkodni a levegő, hátha ott van, de tényleg nem volt ott. Majd próbáltam az asztal alatt keresni, de ott sem találtam.
Végül pedig elkeseredetten dőltem neki az asztalka szélének./
- Hogyan jutok haza. Uram, kérlek adj egy jelet, hogy mit kéne tennem, hogy hogyan juthatnék haza!
/Miután az utolsó szót kimondtam már kaptam is a jelet a nyakamba, bár nem egészen úgy ahogy arra számítottam./

(1)

[Mia Spring]

/Ahogy megérintettem a selymet, borzasztó nagy rosszullét tört rám, majd elsötétült minden. A sötétség, ami körülvett pár perc múlva lassan szertefoszlott, ugyanúgy, ahogy a fejfájásom is. Miután kinyitottam a szemem, észrevettem, hogy a padlón fekszek. Óvatosan feltápászkodtam, majd egy tükröt láttam meg magam előtt. Nem akartam hinni a szememnek, amikor belenéztem. A hajam színe, a szemem színe és a ruházatom is megváltozott. A szerelésem rózsaszínű, bokáig érő ruha lett, ugyanolyan árnyalatú és hosszú kabáttal. Plusz némi kiegészítő: egy karkötő, fülbevaló és fejdísz./
+Azt hiszem álmodok. Ez nem lehetek én. És minek ez a kabát? Nincs tél.+
/A kép, amit a kezemben tartottam mielőtt öntudatlan állapotomba kerültem, a földön hevert. Ahogy felvettem, tekintetem még egyszer végighordoztam az egész alakos tükrön és hitetlenkedve olvastam, ami rajta állt./
" -Köszöntlek Mia Spring mágiahasználó. Üdvözöllek H'Sekiratban 2900 augusztus 22-én."
-Na jó, ez valami rossz tréfa lehet csak. H'Sekirat, Mia Spring, 2900 augusztus 22? Ez most komoly?
Ki akarna így tréfát űzni velem?
/A tükrön díszelgő szöveg közben elpárolgott, majd hirtelen ötlettől vezérelve újra belenéztem, hátha beütöttem a fejem valahova csak nem emlékszem rá. Ellenben ugyanaz a látvány fogadott, mint az előbb, amitől kisebb-nagyobb szívrohamot kaptam. Annyira megijedtem, hogy hirtelen megfordultam és elkezdtem kifelé rohanni a boltból, amilyen gyorsan csak lehetett. Minél előbb magam mögött akartam tudni ezt az elhagyatott és számomra most már ijesztő helyet. Ámde út közben nem tudtam, hogy a nagy sietségemből kifolyólag valakinek nekirohanok./

(1)

[Ivy Fable]

*2900 Augusztus 22*

/ Egy hatalmas ütést éreztem a vállamon, valaki ugyanis nekem ütközött, majd kétfelé estünk a parkettára.
A nő aki átjött kissé olyan volt mint akit most szalajtottak a villából. Minden cucca csupa rózsaszín, de nem ítélem el, szerintem ő is ugyanúgy járt mint én. Főleg, hogy csak úgy a semmiből nem potyognak az ember nyakába./
+Biztosan ő is a múltból érkezett, bár még mindig nem akarom elhinni ezt a marhaságot, de nincs sok magyarázat arra, hogy a testalkatom is megváltozott. 3 lehetőség jutott csak az eszembe. 1: álmodom, 2: manipulálták a dns-em, vagy pedig hihetek a tükörnek és új testben ébredtem majd kilencszáz évvel később.
+Anyám ez így nagyon nem lesz jó.
/Próbáltam feltápászkodni a földről, ahogy ezt már a másik nő is megtette. Mikor megpillantottam a fényképet amit elejtett hirtelen ledermedtem./
- Ez a kép hogyan került hozzád?
/kérdeztem tőle, de láttam rajta, hogy túlzottan is feldúlt ahhoz, hogy egyáltalán észrevegyen. Mikor a tükörben mélyedt el, csak két apró megjegyzést tettem meg magamban./
+ Mázlija van, az ő haja legalább nem úgy néz ki, mint amit most öntöttek le festékkel.
/Mikor feltette teljesen érthető kérdéseit, én feleltem neki, de nyilvánvalóan még mindig tudomásul se vette, hogy ott vagyok./
- Nem tudom, de velem is ugyanazt a tréfát űzik.
/Mikor megpróbált kirohanni a boltból, nekem ütközött megint. Na ekkor untam meg, hogy levegőnek néz. Megragadtam a vállait, majd határozottan válaszoltam neki./
- Csak nyugalom. Nem tudom mi folyik itt, de egy biztos mindkettőnkkel, ugyanaz történik most. Időugrás a jelek szerint. De volna egy kérdésem, most, hogy végre figyelsz is rám. Honnan szerezted azt a képet? Ilyet nem osztogattak minden szórólapon.
- A nevem Laila, vagyis Ivy Fable. A tükör legalábbis nekem ezt írta.

(2)

[Mia Spring]

/Éreztem, hogy megragadja a vállaimat, amikor nekiütköztem és próbált megnyugtatni.
+Azt hiszem eléggé fel lehettem dúlva, hogy nem vettem észre őt.+
/Az ismeretlen, akinek neki mentem, kissé barbie-s volt kinézetre. A haja rózsaszín a szeme kék, a ruhája pedig ezüst színű. Bár pont én beszélek, mikor én teljesen rózsaszínben pompázok, ami az öltözéket illeti. Ekkorra már kitisztult az elmém, úgy tűnik valamiért nagyon ért a megnyugtatáshoz, mert sikerült felülkerekednem az előbbi sokkomon. Mondta, hogy ő is ugyanígy járt, mint én, hogy ő is ugrott 900 évet. /
+Szóval egy helyről származunk, mármint század. Ezt jó tudni. Vajon miért érdeklődik ennyire a kép iránt? Egye fene, elmondom a történetem röviden és tömören, aztán lehet, hogy tud valami információt Lailáról. Végül is egy boltban jártunk és hátha tud valamit vagy esetleg látta őt. De hogy jutunk vissza?+
- A kép egy verseny fináléján készült, melyen rajta van az öcsém, a barátnőm,édesapám én és a többiek. Ez a lány, ő a legjobb barátnőm és őt keresem.
/Mutattam közben Lailára, majd megmutattam neki Petert és édesapámat is./
Nagyon hiányzik nekem, az öcsémnek és a társulatnak. Tudod mi egy vándorcirkusznál dolgozunk, vagyis dolgoztunk. De furcsa ez az időutazás.
/Mikor megmondta a nevét, nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem./
Laila? Te lennél az? Kérlek mondd, hogy te vagy!
/Kérleltem őt reménykedve, hátha van olyan szerencsém, hogy megtaláltam őt./

(2)

[Ivy Fable]

*2900 Augusztus 22*

/Mikor végre rám figyelt közelebbről is szemügyre tudtam venni a z idegent. A haja barna volt, ahogy a szemei is. Nem hasonlított az arca senkire se a társulattól ahonnan jöttem. Próbáltam erőltetni magam, hogy találjak valami ésszerű magyarázatot, de ez most nem ment olyan könnyen./
+Honnan a frászból került hozzá az a kép?
/Végre sikerült egy kicsit lehiggadnia ami jó jel, mert végre meg tudott szólalni és ezúttal nemcsak a vakvilághoz beszélt, hanem hozzám./
+Haladunk.
/Amikor a képről mesélt csak hallgattam. Minden egyes szava után, egyre biztosabb voltam benne, hogy tudom ki lehet ő. Mármint, hogy kinek a a lelke lakozik benne. Felismertem a stílust ahogy beszélt, hiába volt kicsit más a hangszíne most./
/Mikor a képet mutatta és azt hogy engem keres megörült a szívem./
+Ezek szerint, hiányoztam nekik. És a körbeírás alapján, a lány aki velem szemben áll nem más mint...
- Tina!
/Ekkor megöleltem a lányt, elég nagy erővel, de azért nem csontropogtatósan. Még meg kellett szoknom az új testemet és azt, hogy enyhén más fizikai tulajdonságokkal rendelkezik. Jó volt tudni, hogy legalább a fizikumom jó maradt, így ha ugrálni támadna kedvem simán lenyomhatnék néhány helyből szaltót is.
Mikor észrevettem magam, elengedtem a lányt, hogy levegőhöz juthasson./
- Bocsi Tina, még meg kell szoknom a új testemet és az erőmet.
- De te, hogy kerültél ide? Téged is a kis makett juttatott ide?
/Kérdeztem tőle, komolyan érdekelt, mi is folyik itt és ha kiderül, hogy megtaláltuk az indulási pont, akkor kell lennie a visszaútnak is./

(3)

[Mia Spring]

/Amint kérleltem, a szemébe néztem és mintha ugyanaz a kékség tekintett volna rám, ami barátnőmet jellemezte. Igaz, a külseje kissé megváltozott, formásabb lett, viszont az izmai ugyanúgy megmaradtak, haja rózsaszínes lett és a hangja is megváltozott, de a szemeire emlékszem./
+ Hát persze! Csak neki lehetnek ilyen szemei! Nem tudnám elfelejteni soha.
/A következő pillanatban egy eléggé csontropogtatós élményben volt részem az ölelése által, miután kimondta a nevemet. De nem érdekelt. A legfontosabb csak az volt, hogy végre megtaláltuk egymást./
+Végtelenül boldog voltam. A boltban sétálgatva még meg sem fordult fejemben a gondolat, hogy átkerülve ide, fogok vele újra találkozni.+
/Hogy ne törjek össze, elengedett, gondolom rájött, hogy némi oxigénhiányban szenvedek, majd kérdéseket szegezett nekem, melyekre válaszoltam./
-Laila! De örülök neked! El sem tudod képzelni mennyire aggódtam érted!
Igen, engem is a makett juttatott ide és éppen a kereséseden voltam, mielőtt ide kerültem volna. Sok plázát és kávézót néztem végig Párizs utcáin,, majd erre a régiségboltra bukkantam. A sorok között sétáltam és úgy bukkantam rá egy fátyolra, ami a makettet fedte.
/Majd én is egy tőlem telhető elég csontropogtatós ölelésben részesítettem./
-És mesélj, te hogy kerülsz ide? És hol voltál? Azt hittük, hogy elraboltak.

(3)

[Ivy Fable]

*2900 Augusztus 22*

/Miután Tina levegőhöz jutott, máris örvendezve mesélni kezdte, hogy jutott ide. Amikor mesélte, hogy a keresésem közben végigjárta az aznapi útvonalamat, valami melegség töltött el, a szavai csak úgy simogatták lelkemet. Jó érzés volt tudni, hogy aggódtak értem, de egyben rossz is, hogy a szeretteimnek szomorúságot okoztam az eltűnésemmel.
Az ölelést viszonoztam, majd belefogtam a mesélésbe. /
- Csak deszkáztam Párizs utcáin, össze- vissza, majd egyszer csak elgördültem a kis régiségbolt előtt aminek a kirakatában valami megcsillant a napfényben. Visszamentem, és egy kés volt az amit megvettem, majd a sorok közt bolyongva találtam a makettre.
/Mondandóm közben pedig előhúztam a zsebemből a kést és óvatosan Tina kezébe adtam./
- Ez volt az a bicska . Tudtam, hogy Peter épp a késdobálást tanulja és gondoltam meglepem eggyel az évfordulónk alkalmából. Jézusom, Peter! Ő nem jött át. Ezek szerint ha nem jutunk vissza soha többé nem láthatom. De csak van visszaút.
/Elindultam az asztalhoz és alaposan átvizsgáltam, de ott semmi sem utalta a visszaútra, se egy gomb, se makett, se fátyol, se semmi.
Mikor ezt a tényt elkönyveltem magamban, vettem egy nagy levegőt, majd lassan kifújtam vele együtt a feszültséget is a testemből. legalábbis egy részét./
- De legalább mi itt vagyunk egymásnak. Bár új testben, új korban, új névvel és fajjal. Ha hihetek a tükörnek akkor én valami mágiahasználó volnék. Neked mit írt ki a tükör?
- Bár lehet, hogy ez az egész valóság és akkor el kell fogadnunk a tényt, hogy a jövőben ragadtunk. Ami lehet hogy egy új kezdet, de én nekem nagyon hiányzik az öcséd.
/Könnyeimet próbáltam visszatartani, de néhány csepp mégis legördült arcomon, de azokat hamar letöröltem és próbáltam összeszedni magam. Elvégre nem szoktam ilyen lesett lenni sosem, de most mégis annak éreztem magam./

(4)

[Mia Spring]

/Csak hallgattam, hogy miként került ő is ide és részben örültem annak, hogy jó nyomon jártam, de részben mérges is voltam a vendéglátó helységekre, amiért nem mondtak nekem semmit, arról, hogy látták-e vagy sem. Pedig volt olyan hely is köztük, ahol nem volt olyan nagy a forgalom és egy olyan lányt, mint Laila, nehéz nem észrevenni és elfelejteni. /
+A kedvességét és jószívűségét ismertem meg legelső alkalommal, mikor a sors a verseny estéjén keresztezte útjainkat. Már akkor tudtam, hogy az éjfekete hajú, azúrkék szemű lány a barátnőm lesz.
/A bicskát óvatosan a kezembe nyomta, amit szemrevételeztem. Elég jól kézbe illő, markolata barnás-aranysárga színű volt ,pengéje díszítéssel volt ellátva, ami elég élesnek tűnt, tökéletes késdobáláshoz, már ha az illető jól céloz. Elkeseredett hangszínét hallva és azt, hogy hiányzik neki Peter, arra tudtam csak gondolni és kezdtem el filózni én is, hogy hogyan juthatnánk vissza. Visszament az asztalhoz, amit átkutatott valami jel és lehetőség után kutatva, amin elindulhatnánk haza, de nem talált semmit, majd egy nagyot sóhajtott, kiadva magából az idegességet, amit bár nem teljesen sikerült neki kiadnia./
-Nekem is mágiahasználót írt ki. És hogy 2900 augusztus 22-én vagyunk valami H'Sekirat nevű helyen.
/Közelebb mentem hozzá, a kést az asztalra helyeztem, közben folytatta Peterrel kapcsolatos mondandóját. A könnyeivel küszködött, melyek végül utat törtek az arcán. Közvetlenül mellé léptem, majd mint egy édesanya, ölelő karjaimba vontam, hogy megnyugtassam. Most rajtam volt a megnyugtatás sora./
-Ne félj. Együtt biztos nem veszünk el. Én itt leszek melletted, bármikor is szükséged lesz rám.

(4)

[Ivy Fable]

*2900 Augusztus 22*

/Mikor a könnyeim utat törtek maguknak, Tina átölelt, akárcsak egy oltalmazó nővér. Erre a gesztusra most nagyobb szükségem volt mint bármikor./
+Olyan jó hogy itt van legalább ő nekem. A nő, akire mindig nővéremként tekintettem.
- Együtt nézünk szembe ezzel a zűrrel. Akárcsak két nővér, segíteni fogjuk egymást.
/Mikor végre sikerült felszárítanom a könnyeimet, kibújtam Tina oltalmazó öleléséből, majd az asztalon heverő kést a csizmám szárába rejtettem, és a nadrágom szárát enyhén ráhúztam, hogy el tudjam kapni, ha szükséges, de mégse keltsen feltűnést./
- Már értem miért adott új nevet a tükör. Hogy ha mégse lenne visszaút könnyebb legyen újrakezdeni. Nekem a Ivy Fable nevet adta. Hát neked? Mert ha új életet akarnék kezdeni akkor talán ezt a nevet kellene használnom. Ivy, nem is olyan rossz, és ez a test se kutya. Eddig olyan voltam mint egy deszka, de most. Jó nő, akinek a fejét leöntötték rózsaszín festékkel. Mondjuk te is megváltoztál Tina, a hajad, a szemed, és az alakod. Jól nézel ki. Illik hozzád e az új test.
/Dícsértem meg, majd megindultam a kis bolt ajtaja felé, de visszanéztem, ha Tina nem követne akkor pedig utánaszóltam./
- Gyere. Nem álldogálhatunk itt egész nap. Meg kell tudnunk mi is történt valójában.
/Mondtam, majd kiléptem a fősugárútra, ahol elvakított a fény és egy kicsit megtorpantam, egészen addig amíg ki nem tisztult a látásom./

(5)
*Mia, még írj egyet ide, majd a reagod után én fogok először írni a fősugárúthoz, és utána folytatódik ott a kör tovább.(A többiekkel nem kell foglalkoznod, más idősíkok is vannak.)
Folytatás itt: Fősugárút