Sakura park

[Alyara Nirois]

Egy hatalmas park nem olyan messze az Atlantisz hoteltől. Kellemes hely, a cseresznyevirágok szinte állandóan nyílnak errefelé. Az illat elandalító, a táj pedig a mesterséges és a természetes fények közepette is gyönyörű.

Előzmények, korábbi hozzászólások

[Caridwen]

*Előzmény - Azeriel, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Azeriel a repülés elfáraszt, így örülsz, amikor végre földet értek a virágokkal szegélyezett tisztáson. Nem repültetek olyan sokat, azonban szokatlan volt még az egész, habár boldogultál vele. Sariel arcán nem a fáradtságot látod azonban, inkább az aggodalmat, és mintha őrlődne valamin. Abba az irányba pillant, amerről érkeztetek és mintha enyhe bosszúságot is felfedeznél a gyönyörű arcon. Aztán azonban amikor feléd fordul ezek mind tovatűnnek./
- Azeriel, szeretnék kérni tőled valamit... Tudom új még neked ez a világ, hogy szinte még meg sem érkeztél, de nem tenném, ha nem lenne borzasztó fontos! Az a démon valami olyanért jött, ami nálam van... És ezek szerint az ellenségeink tudomást szereztek erről. Ha azonban a kezükbe kerül a világunk pusztulásra lesz ítélve! Nem kaparinthatják meg! /mondta enyhe haraggal./
- Szeretném neked adni ezt. Amint hazaérünk vissza is veszem, de azt szeretném, hogy nálad legyen, hogyha velem bármi történne ne szerezhessék meg. Remélhetőleg mivel téged senki nem ismer itt, soha nem gondolnának rá, hogy nálad van. Megtennéd ezt nekem? Csupán pár óra lesz, ha minden igaz, de hatalmas segítség lenne! Esküszöm megvédelek téged, de alapvetően engem fognak keresni, rád nem hiszem, hogy gondolna bárki is... Nos? /néz rád könyörgően. Láthatóan borzasztó fontos neki ez az egész.
Ha beleegyezel egymás fölé emeli a kezeit amik között egy ragyogó valami tűnik fel. Ezt feléd nyújtja és a mellkasodhoz érinti. Érzed ahogy valami óriási hatalom áramlik végig rajtad, szinte beleroggyannak a térdeid és kis híján leszédülsz a lábaidról, de végül az erő beburkol akár egy kabát, majd nyomtalanul elenyészik.

Ha nem egyezel bele, akkor csak biccent mintegy megértően, habár látod az aggodalmat az arcán.
Aztán elfordul tőled és a közeli fákat kezdi el fürkészni, mint aki keres valakit./
- Nocsak, nocsak... de mit keresne itt? /motyogja halkan mintegy magában, aztán eléd áll a testével takarva, már amennyire egy ilyen parányi babaszerű nő el képes takarni bárkit is. Aztán érzel valami kutakodó bizsergést és látod, ahogy Sariel arca kifejezéstelenné válik./
- Társaságunk van, de hogy barátként vagy ellenségként jött, az majd elválik... Maradj mögöttem mindenképp húgom! /mondja neked nyugtatóan, majd fennhangon ennyit kiállt./
- Gyere elő és mutasd az arcod! Eddig úgy tudtam nem az a lesből támadó típus vagy.

/Legion nagyjából amikor eléred a park határát, akkor érzel meg valami kirobbanóan erős mágiát, de olyat, amilyet még soha nem tapasztaltál. Nem Danu mágiája, annál valahogy hidegebb... halottabb, de nem nagyon hasonlít semmihez, amivel eddig találkoztál, de valahogy mégis egyszerre mindegyikre is emlékeztet. Ám csupán egy pillanat az egész, aztán nyomtalanul elenyészik, mintha csak álom lett volna. (Ha pedig Azeriel nem veszi át a pecsétet nem érzel semmit, csak Sarielt a közelben.)
Aztán ahogy leszállt megérzed Sariel jelenlétét, olyan akár egy fénylő csillag, a mágiája ragyogóan erős és szikrázó, nem is próbálja elrejteni magát, mintha kihívást intézne ezzel is mindenkihez, aki követni meri. Aztán érzed ahogy ez a mindent átvilágító fény kiárad és körbetapogatózik, egyértelműen keres valakit. Érzed ahogy elér a mágiája, aztán mint aki tűzhöz ért vissza is rántja. Innen már láthatod is, ha közelebb érsz, hogy van vele egy másik angyal, aki elé óvón odaáll, mielőtt hozzád intézné a szavait./

[Azeriel]

*Caridwen, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Kissé szuszog, amikor bár bizonytalanul, de földet ér. A lábai enyhén remegnek, és csak most fogja fel, mit is tett az előbb./
+ Repültem... Repültem!! +
/Ha nem lenne fáradt, majdhogynem tapsikolna örömében. Régen érezte magát ennyire élőnek és elevennek. Az elmúlt hónapokban bezárkózva élt égig érő tornyának legtetejében, alig kommunikált bárkivel, csak vegetált. Most viszont végre érzi, még él, lélegezik. Sariel nem hagyja sokáig örömködni./
- Persze, segítek neked.
/Természetéből adódóan szinte képtelen nemet mondani, ha valaki a segítségét kéri. Valamire vigyázni nem lesz nehéz, gondolja ő. Aztán, amikor Sariel "elővarázsolja" a fényes valamit, már nem olyan biztos benne, hogy jó ötlet volt, de nem hátrál meg. Tűri, hogy az a valami hozzáérjen. Ösztönösen rezzen meg, és húzódik kicsit hátrébb, de hiába menekülne. A fényes valami már hozzáért, ás mintha belé olvadna. A tarkója is belebizsereg, a térdei megroggyannak a rázúduló erőtől. Nem tudja mi az, de érzi, hogy hatalmas. Még mielőtt összeesne, az erő megszűnik áramlani, egy pillanatig körülötte marad, majd eltűnik./
- Huhh...
/Felszusszant, de nem marad ideje kérdezni, ugyanis társaságuk érkezik. Sariel kérésének eleget téve mögötte marad. Bár bőven kilátszik a nő mögül, a korábban látottak alapján mégis bízik benne, hogy meg tudja védeni, ha kell./

(8)

[Legion]

* Caridwen, Azeriel *

/A parkhoz érve leereszkedem. Úgy tűnik, az emberek mással vannak elfoglalva és hát nem is olyan furcsa látvány ebben a világban egy repülő ember./
+ Sose fogom ezt igazán megszokni.
/Még bőven takarásban vagyok a két nőtől amikor Sariel mágiája elér./
+ Ennyit a meglepetésről.
/Leveszem a hátamról a táskát, de a szárnyaimat továbbra sem idézem meg. Saját hatalmamat elfojtom és mélyen elzárom magamban. Nem kell, hogy úgy világítsak mint egy jelzőfény. Megteszi azt helyettem Sariel./
- Ennél azért melegebb fogadtatásra számítottam, Kedvesem.
/Válaszolok Sariel kihívására miközben kisétálok eléjük néhány fa takarásából. A táskát elengedem a fák tövében, az tompa puffanással ér földet. Talán ha fél métert eshetett. Törékeny úgy sincs már benne. A béke jeleként széttárom a kezem miközben közelebb lépek hozzájuk, de azért néhány méter távolságot hagyok./
- Nem harcolni jöttem. Téged amúgy se lehet meglepni. Figyelmeztetni akartalak, de úgy láttam, már késő kicsit. Találkoztam a démonnal aki megtámadott. Sajnos túl bátor volt. Minden esetre, tudnod kell, hogy többen is jönnek majd. És ha én megtaláltalak, ők is megfognak. Főleg hogy az előbbi kis, hm... jelzőtűzzel, szerintem száz mérföldön belül mindenki tudtára adtátok, hogy hol vagytok. Gondolom nem fogod elárulni, hogy miért keresnek? Sem azt, hogy ki a lány veled?Megértem, nincs okod megbízni bennem. Rég nincs. De egyedül nem bírsz el velük. Minddel nem.
/Beszéd közben végigmérem a Sariel háta mögött megbújó nőt. Arcra nem ismerős, de hát a mostani angyalok közül elég keveset ismerek vagy láttam egyáltalán. Viszont a hátán terebélyesedő szárnyak egyértelművé teszik angyali mivoltát. Az ég felé emelem arcomat és lehunyom a szemem. Finoman, szinte észrevétlenül merülök bele egy pillanatra az áramló mágiába s figyelem hullámait. Végül vissza eresztem tekintetemet a két nőre és egyenest Sariel szemébe nézek./
- Közelednek. Ha élve akartok kijutni innen, muszáj leszel elfogadni a segítségem.

(215)

[Caridwen]

* Azeriel, Legion - 2900. augusztus 20.*

- Köszönöm Azeriel. /mondja még halkan egy ragyogó mosoly kíséretében neked, de aztán már érkezik is Legion, és felé fordul. Látod, ahogy gunyoros mosoly terül szét az arcán./
- Oh, fogadd bocsánatkérésem, amiért nem ugrottam a nyakadba hős lovag, azonban tudod démonok üldöznek, így légy olyan kegyes és nézd el nekem a leheletnyi gyanakvást... Kilencszáz éve nem beszéltem veled, és ez barátok között is sok idő. Mellesleg most sem tudom kikkel vagy...
/Aztán Sariel tovább hallgatja Legion szavait és végére kicsit higgadtabban, de még mindig enyhe iróniával folytatja./
- Megható az aggodalmad kedvesem, de nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra. Mellesleg jól esne, ha nem feltételeznéd, hogy gondatlanságból van az a "kis jelzőtűz". Jöjjenek csak azok a démonok! Inkább most végzek velük, mint hogy hónapokig koslassanak utánam és még a zuhany alatt is azt kelljen figyelnem, hogy mikor mászik be egy az ablakon... /mondta haragosan és mindketten éreztétek ahogy a mágiája fellobban, még erősebben és feltűnőbben ragyogva. A termete is mintha nyúlt, magasodott volna.
Aztán rövid tűnődés után még hozzátette, mostmár sokkal lágyabb hangon, minden irónia nélkül./
- Nem, valóban nem bízok meg benned, nem bízhatok meg. Majd ha rászolgálsz megkapod a magad válaszait. /Aztán egy mosoly fénylik fel az arcán, őszinte és kissé egy játékos gyermek jut róla az ember eszébe, annak ellenére hogy a testén ismét fellobbannak az angyali jelek, a tetoválás is behálózza az arcát és mostmár nem sokkal alacsonyabb Legionnál./
- De játsszunk egy játékot! Ha te intézel el többet, én válaszolok a te kérdéseidre, ha pedig én te az enyémekre... Ha a régi harci tudásodnak akár a felét birtoklod azt hiszem nincs mitől félned kedvesem... /Kacsintott a nemrég érkezett férfire, aztán Azeriel feléd fordult./
- Figyelj rám Azeriel, alig pár lépésre ott a fák alatt van egy kis szentély, Danué, a démonok nem léphetnek be oda! Menj be és maradj ott, amíg nem végeztünk! Csak akkor gyere ki, ha én mentem be érted! Vannak olyan démonok, akik képesek fölvenni az arcom, de bemenni ők nem képesek. Onnan látni fogod azt is, hogy áll a harc. Ha veszítenénk ne gyere ki, hanem várd meg, amíg elmennek, aztán menj a városba és keresd meg Gabrielt, és mond el neki mi történt mióta találkoztunk! /mondja megfogva a vállad, aztán elindít abba az irányba, ahol valóban látótávolságon belül észreveheted a szentély bejáratát.

Aztán Legion felé fordul, majd mellé lép, egy aranyos tűzzel szikrázó pallos jelenik meg a kezében, aminek a ragyogása szép lassan az egész testét beragyogja. Addig nem nyugszik, amíg Azeriel be nem lép a szentély ajtaján, de aztán ismét Legion felé fordul./
- Kezdődhet a tánc! Lássuk méltó ellenfeleket kaptunk-e Vérkönny kisasszonytól... /mosolyodott el, majd egy kecses mozdulattal a levegőbe ugrott, három pár aranyszín szárnya tiszta mágiát szórt, ahogy felkeverték a levegőt és a horizonton közeledő nyolc alak felé indult./

[Azeriel]

*Caridwen, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Amíg Sariel és a férfi társalognak, alkalma nyílik az újonnan érkezett tanulmányozására. Azonban hiába fürkészi, semmi ismerős vonást nem fedez fel rajta. Pillantása nem sokáig időzhet a férfin, ugyanis Sariel megint "nőni" kezd, és lassan kitakarja a kilátást. Mókásan fest, ahogy próbál kikukucskálni a másik szárnyai mellett és alatt./
- Gabriel.
/Ismétli a nevet, majd bólint. Megértette és nem kell kétszer mondani, hogy menjen, ha a hely biztonságos. Sariel irányba fordítja és valóban megpillantja a szentélyt. Azonnal futni is kezd felé. A vászon topánokban könnyű lenne futni, azonban a hóban lassan halad. Nem néz hátra, nem áll meg, csak fut. A repüléstől fáradt teste nem engedelmeskedik úgy akaratának, ahogy kellene.
Ha elérte a szentélyt, és biztonságban átlépte a lépcsőket, az átjáróban megáll és Sariel meg a férfi felé fordul. Ha esetleg az érkező démonok megközelítenék a szentélyt, beljebb húzódik, ha nem, akkor végig a bejáratnál marad./

(9)

[Legion]

* Caridwen, Azeriel *

- Tuché. Azt hiszem még így is szerencsés vagyok, hogy nem akarod rögtön a fejemet venni. Sajnálom, hogy annyi bánatot okoztam neked.
/Felhúzom a szemöldököm és kétkedő arccal nézek rá./
- Mégis kivel lennék? Én nem a bátyád vagyok, hogy életenként kétszer fordítsak köpönyeget. Kitartok a döntésem mellett. Most és mindörökké. Akkor régen meghoztam egy döntést, feladtam érte mindent. De ha én nem tartok ki e mellett, akkor hogy várhatnám ezt el másoktól?
/Őszinte bánat van a hangomban, hisz tudom mi mindent adtam fel. Végül megcsóválom a fejem./
- Nem, nem gondatlanságból. Inkább csak butaságból. Ismerlek, tudod jól, de mindenkivel még te sem bírhatsz el. Egyedül nem.
/Nem tudom, mit is vártam igazán. Soha nem volt az a gyenge virágszál és anno nem csak én de a bátyja is hátat fordított neki. Persze, reménykedtem valahol benne, hogy mostanra meglátja lépésünk szükségességét, de ez hiú ábránd volt csupán. De nem volt mit tenni. Ha magára hagyom, szinte biztos hogy megölik, vagy rosszabb./
- Ki a jobb gyilkos? Kilencszáz év. Kilenc évszázad után ez a legjobb ami eszedbe jut? Nem úgy emlékszem rád, mint aki így élvezi a gyilkolást. Ennyire megváltoztál volna, vagy csak az életek sokasága szépítette meg az emlékeimet?
+ Kilencszáz év? De akkor...?
/Egy pillanatra őrülten cikáztak a gondolataim. Hisz kilencszáz éve, ez a porhüvely már létezett. Ez a lélek már létezett. Ki? Ki lehetett akkor a lány? Vagy mi az, amire nem emlékszem?/
- Van más választásom? Tudod, hogy nem bocsátanám meg magamnak, ha bajod esne. És a bátyád se örülne.
/Szétnyitom magamon a kabátot és hagyom hogy a földre hulljon. Ingemen keresztül megérintem a nyakamban lévő medált, amit Mammontól kaptam. /
+ Mibe keveredtem már megint testvér?
/Megidézem szárnyaimat én is. Már csak a hangulat kedvéért is. Sariel aranyszárnyaihoz képest micsoda kontrasztot nyújthatnak az én lidrécfénytől izzó acélos szárnyaim. Egy pillanatig elidőzik a szemem a szentélybe húzódott angyalon, de mi bátorítót mondhatnék én neki? Finoman elemelkedem végül én is a földről s fenn hamar beérem Sarielt. Fegyvert még nem idézek, de már öklömben s testem körül is felfénylik hatalmam ahogy felkészülök a csatára./
- Most még meggondolhatod magad. Ha meglapultok, könnyen kijuthattok amíg feltartom őket. Biztosabb lenne a lány részéről is.
/Sok reményt nem fűztem hozzá, hogy belemenne, de egy próbát azért megért./
- Legalább hagyd, hogy megpróbáljam elintézni a dolgot vérontás nélkül. Így is elég baj, hogy a városban ütnek rajtunk. Mit gondolsz, meddig tart majd az embereknek katonákat küldeniük ha mi itt elkezdünk tombolni?
/Válaszától függetlenül előrébb húzok, megpróbálom még az előtt elérni a démonokat hogy tényleg sor kerüljön az összecsapásra. Közben egy löketet kiengedek hatalmamból az éterbe, ami mint egy hullám suhan végig, s akár egy szonár pattan vissza minden angyalról és démonról aki nem rejti magát eléggé. Senki nem szereti ha hátba támadják és így legalább jó néhány mérföldet le tudok fedni, még ha nem is tudom megmondani, hogy ki kicsoda./

(216)

[Caridwen]

* Azeriel, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Azeriel sikeresen beérsz a szentélybe. Mivel még nem harcolnak a kintiek, sőt mintha meggondolnák magukat így nem kell túlságosan behúzódnod. Azonban nem sokkal azután, hogy megérkezel valami halvány neszezésre leszel figyelmes... Az egyik sötét sarokban egy zöld szempár villan fel, majd az egyik legfurcsább lény jön elő, akit eddig életedben láttál. Nagyjából akkora, akár a tenyered, és egyenesen feléd indul meg óvatos puha léptekkel....


Legion, közben látod, ahogy szomorkás mosoly ül ki Sariel arcára, majd gyorsan el is fordul, mintha el akarná rejteni előled az arcát./
- Te is tudod, hogy nem tudnék ártani neked... /mondja annyira halkan, hogy szinte nem is lehetsz benne biztos kimondta-e egyáltalán, majd amikor meghallja a továbbiakat újabb szomorú sóhaj a felelet, majd egy kecses vállvonás./
- Persze, tudom, de a remény hal meg utoljára. Bevallom reménykedtem benne, hogy visszatérsz közénk ebben az életben. /pillant rád. Az égkék szemekben bánat csillan, az a szomorúság amit már láttál, amikor alávetetted magad a mennyek küszöbéről és követted Lucifert.
A további szavaidra azonban harag villan abban a tiszta szempárban, ami utat talál hozzád, a dühe édesen olvad fel a nyelveden, akár valami ritka édesség./
- És ha elbírok velük? Egyedül maradtam, hát meg kell tudnom védeni magam! Ha elhagynak a testvéreim, ha mindenki messze van, akkor magamnak kell vigyáznom az épségemre. Nem, Lucifer nem örülne, de mint látod nincs itt, hogy a segítségemre siessen. /mondja a harag és a bánat valami különös szívfájdító elegyével./
- Nem, nem rejtőzködöm többé, elegem van abból, hogy csupán tehetetlen szemlélője vagyok az eseményeknek. /habár látod, hogy előtte a pillantása a szentély felé rebben, és mintha meginogna, de végül felreppen. Ott azonban miután végighallgat, látod, hogy ismét elgondolkozik, majd egy aprót bólint./
- Az én pacifista démonom... Pedig azt hittem már nem tudsz meglepni. /nevet fel, habár több a fájdalom benne, mint az öröm. De végül bevár, sőt előreenged és még a kard arany ragyogása is eltűnik a kezéből, habár a teste továbbra is ragyog, de érzed ahogy lecsökkenti az erejét, mintha egy csillag ragyogását rejtené el egy izzóban./
- Hát tárgyalj velük, habár nem hiszem, hogy hallgatnának rád... de legalább valakinek teljesüljön a kívánsága...
/Közben a démonok is közelebb érnek, hat férfi és két nő közeledik, a szárnyaik olyan bőrszárnyak, mint annak akivel a Fősugárúton találkoztatok, az arcuk pedig teljesen átlagos, ha elmennének melleteket az utcán nem is jegyeznétek meg őket./

[Azeriel]

*Caridwen, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Hangosan szuszogva álldogál a szentély bejáratában és nem veszi el tekintetét Sarielről. Az ágak között még látja a szárnyaló alakját, ám még mielőtt a közelebb érnének a szárnyas lények, valami megzavarja. A halvány neszezés hallatán azonnal megfordul, és a falhoz simul./
- Ki van ott?
/Válasz nem érkezik, azonban a felvillanó zöld szempár láttán aprót sikkant. Az árnyékból lassan előbukkanó lényhez hasonlót még elképzelni sem tudott. Első pillantásra inkább tűnik plüssállatnak, mint élőnek. Azeriel nem távolodik el a faltól, csak leguggol, hogy jobban láthassa az apró lényt./
- Hát te meg mi vagy?
/Teszi fel halkan a költői kérdést a kis lénynek, aki egyenesen felé tart. Apró miazma nem tűnik veszedelmes szörnyetegnek, de a lányban még túl sok a bizalmatlanság a jövő furcsaságai ellen, így ellenáll a késztetésnek, hogy megérintse a közeledőt. És nem is akarja elijeszteni./

(10)

[Legion]

* Caridwen, Azeriel *

- Tudod, hogy nem tehetem. Valakinek mindig lennie kell a mérleg másik oldalán. Nem sajnálom, hogy így döntöttem, csak azt, hogy ezzel téged is elveszítettelek.
/Mikor meginog én pedig előrébb húzók, megállok hirtelen a levegőben. Félig felé fordulok, és felemelem a tenyerem felé./
- Nem, túl sok benned a fájdalom most. Elgyengítettelek, sajnálom, de nem hagyhatom, hogy így küzdj meg velük. Menj, fogd a lányt és meneküljetek. Vidd el innen, látni rajta, hogy egyedül nem boldogulna. Te pedig most csak a halálba vágtatnál. Menj! Kérlek!
/Próbálom úgy terelni szavaimat, mint ha a tényleg azért akarnám elküldeni, hogy a lányra vigyázzon, de inkább csak őt akarom távol tartani a vésztől. Legyen bármilyen erős is, úgy érzem, ebben az állapotban nem szabad harcolnia. Nem érdekelné saját testi épsége. Akárhogy is, újra kilövök az érkező démonok felé és mikor már jó harminc méterre megközelítettem őket, akkor állok meg s hagyom hogy hatalmam fénye szikrát szórjon körülöttem./
- Eddig és ne tovább! /mennydörgöm feléjük/ Tudom ki küldött titeket és azt is, hogy kiért. A lány az én védelmem alatt áll, egy ujjal se nyúlhattok hozzá! Vérkönnynek itt nincs hatalma. Ha őt akarjátok szolgálni takarodjatok vissza a homályba ahol rejtőzik, vagy tagadjátok meg, távozzatok békével s térjetek vissza fivéreitekhez és nővéreitekhez. De amelyikőtök fegyvert ragad ellenem, az életével fizet! Halljátok szavam! A nevem Légió, mert sokan vagyunk!
/Ahogy beszéltem hozzájuk nem csak saját haragomat szítottam fel, de éreztem, hogy az emberek is táplálnak. Az utolsó mondatom még engem is meglepett. Hisz a testemre rót jelek felizzottak s fényüket még az ing anyagán keresztül is látni lehetett. De nem ez volt a legijesztőbb számomra, hanem hogy utolsó mondatom már nem egy hang mondta, de száz vagy még több. Mint ha minden életem egyszerre kiáltott volna fel a lelkem mélyén. Hagytam hogy hatalmam kiáramoljon, hisz jelenlegi maximumomat már elérte s így is, úgy is kicsordult volna. Azt akartam hogy tisztában legyenek azzal, ki is áll előttük. És talán ezzel, el tudom takarni előlük a két lányt, akikről csak remélni tudtam, hogy épp a másik irányba tartanak./

(217)

[Caridwen]

* Azeriel, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Azeriel a parányi jószág elér téged és ha engeded neki megbökdös az orrával, mintha a figyelmed akarná felhívni magára, majd hatalmas zöld szemeivel felbámul rád, aztán elindul visszafelé az egyik sötét sarok irányába. Kis idő után megáll hátranéz és int a mancsával, mintha azt akarná hogy kövesd. Ha nem teszed visszamegy és megismétli a procedúrát, egészen addig, amíg nem indulsz el utána.

- Persze, persze... te és a megmásíthatatlan döntéseid. /sóhajt fel./ Ez az, amit én is sajnálok. /pillant feléd, majd elkapja a pillantását és a közeledők felé néz.
Aztán csak figyel rád nyugodt kiismerhetetlen égboltkék pillantással, de amikor végeztél ismét érzed a haragját, hozzád rohan és megráz, mintha villám csapott volna beléd. A kék szemek a nyári viharos égboltot idézik már./
- Nah most jól figyelj rám kedvesem! Elgyengítettél? Azt hiszed elég megjelenned és máris remegő, síró kocsonyaként omlok az ellenségeim lábai elé?! Nos ha így gondolod hát kénytelen vagyok kételkedni benne, hogy valaha ismertél-e egyáltalán! Igen, fáj, a fájdalom azonban örök, kilenc évszázada élek vele és azt hittem már örökre megmarad, hogy soha többé nem születsz ujjá. Azt hiszed ezek után elgyengít, hogy megjelentél? /húzza össze a szemeit./
- Hát nagyon tévedsz! Köszönöm megvagyok. Hagyom, hogy tárgyalj, a béke mindig megér egy próbát, a harc számomra csak a végső fegyver, de nem fogok rettegő kisgyermekként elfutni. Danu megvédi Azerielt, nem féltem őt, ha az Istennő vigyáz rá. Én azonban nem megyek sehová, meg kell tudnom mit akarnak, ha meg nem is ölöm őket. /mondja és a végére ismét elcsitul megnyugszik a hangja. Amikor pedig megindulsz a démonok felé követ, habár kissé lemaradva téged enged előre.
Amikor eléred a démonokat és megszólítod őket megállnak, látod a zavart az arcukon, egyesekén félelmet is. Pár pillanatra összenéznek, váltanak pár pillantást, Sarielt is szemügyre veszik. Majd az egyik sötét hajú férfi lép előre./
- Áll félre az utunkból testvér, nem veled van dolgunk! Nem akarunk veled harcolni, azonban el kell vinnünk a pecséthordozót az Úrnőnknek vagy ő fog megölni minket, vagy mi vetünk véget a saját életünknek, ha nem szolgálhatjuk őt. /mondja valami furcsa megigézett hangon./
- Vagy hozd el magad, és az Úrnő boldogan kegyeibe fogad téged! /mondja egy fanatikus őrületével és vörösen izzó pillantását a melletted csendesen lebegő Sarielre veti, aki nem moccan, habár vet rád egy gyors pillantást./

[Azeriel]

*Caridwen, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Apró lény egyre közelebb és közelebb ér hozzá. Azeriel nem moccan, várja, hogy mi történik. A pici orrocska hamarosan hozzáér, a lényke megböködi. Az állat testéhez mérten hatalmas zöld szemek egy pillanatra összekapcsolódnak a tengerkék szempárral, majd a miazma megfordul és visszaindul oda, ahonnan jött./
- Várj! Ne menj!
/Szól utána csendesen a lány. A lény hátrapillant és int a mancsával./
+ Intett a mancsával? Komolyan? +
/A lán lassan feláll és tesz két lépést az állat felé. Az látva, hogy elindult, tovább battyog, de ismét hátranéz. Azeriel épp kibámul a szentél bejáratán, ám nem látja és nem is hallja a küzdelmet. Mire visszafordul, a lényke megint a lábainál van. Újra megbökdösi, majd ismét a sarok felé lépked./
- Szóval kövesselek. Rendben.
/Óvatos léptekkel követi a lénykét amerre az vezeti. Néha azért hátrapillant, hátha megpillantja Sarielt, vagy bárkit a szentély felé közeledni./

(11)

[Legion]

* Caridwen, Azeriel *

+ Az istenit asszony, egyszer hallgatnál rám!
/Persze nem számítottam igazán más válaszra. Szerettem benne ezt a makacsságot, de néha meg tudtam volna fojtani érte./
+ Mi a fene történt kilencszáz éve? Mire nem emlékszem? Danu majd megvédi, persze... Danu saját magát se tudja megvédeni.
/Már majdnem elkezdenék merengeni, amikor a démonok "vezetője" "előlép"./
+ Ezt te ugye nem gondolod komolyan?
- De igen, velem van dolgod, ha rá fáj a fogad. Nem viszitek a Pecséthordozót sehova.
/Finoman megérintem Sariel elméjét. /
~ Pecséthordozó? Azt hiszem erről később még beszélnünk kell. Nem tudom melyikőtök az, nem is érdekel. De őszintén most az se, hogy melyik pecsétről van szó. Egyszer az életben hallgass rám kérlek, fogd a lányt és tűnj innen! Ketten gond nélkül megszökhettek Anolgelisbe amíg feltartom őket.
- Látom, te igazán hűen követed őt. A hűséged becsülendő, ám sajnos rossz oldalra köt. Gondolom, te eltántoríthatatlan vagy attól, amit tervezel. Legyen. De akkor a többiekhez szólok. Nem kell őt követnetek. Forduljatok meg, távozzatok. Vagy csak álljatok félre. Aki nem emel kezet ránk, annak nem esik bántódása. Szavamat adom. Sőt, amelyikőtöket csak a félelem köt Vérkönnyhöz, azokhoz ez az ajánlatom: Álljatok mellém és nem kell félnetek őt. Álljatok az igaz testvéreitek mellé és ne egy piócát kövessetek. Neki csak addig van hatalma felettetek amíg féltek tőle, de együtt nincs mitől félnünk.
/Lassan elkezdek a démon felé lebegni. Közben leheletfinoman érintem meg a mágia szövetét és előkészítem a terepet a közelgő csatára. Még nem teljes a hatalmam és a tudásom. Minddel talán nem is bírok el, de van néhány trükk a tarsolyomban./
- Mit szóltok? Legyetek vak szolgái a vérszívónak és csak a kárhozat vár titeket. Álljatok félre és a béke lesz osztályrészetek. Vagy álljatok mellénk és nem lesz oly égi vagy földi hatalom ami valaha veszélyt jelenthetne ránk! Mit szóltok?!

(218)

[Caridwen]

* Azeriel, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Azeriel nem látod, hogy bármi is moccanna odakint, a repülő alakok egymással beszélgetnek látszólag. Ha követed a lényecskét boldogat vakkan-nyekken, a fura hang után azonban megindul az egyik folyosón mindig bevárva téged. Ha követed egy idő után egy nagyobb homokkal felszórt teremhez érkeztek meg. A szoba közepén egy csipkebokor áll, amit fekete lángok öveznek, azonban láthatóan nem égetik meg./
- Azeriel.... Azeriel.... /suttogja egy női hang, gyönyörűbb bárminél, amit eddig hallottál. Annyira csábító, hogy csupán a hang alapján beleszeretsz./
- Gyere ide kedvesem! /búgja lágyan a csipkebokor. A kis lény pedig változni kezd és egy az arca előtt fekete fátyolt viselő nő alakját veszi fel elzárva a kijáratot ahol bejöttél./

/Legion látod a "vezető" arcán a csalódottságot, majd a döbbenetet. Azonban mielőtt hátrafordulhatna az embereihez azt is kiszúrod, hogy két férfi és az egyik nő vált egy gyors pillantást, de mire rájuk néztek már mereven bámulnak előre./
- Ne légy nevetséges Legion! Mi itt mind Úrnőnk hű szolgálói vagyunk, és ha te nem hajolsz meg az ő akarata előtt, rád vár örök kárhozat a halál lángjai között, ha magához veszi a Halál Leányának hatalmát és elhozza a Sötétség korát a földön! /mondja a férfi teljesen átszellemült arccal. És ekkor olyan gyorsan történik minden, hogy szinte alig van időd felfogni, csupán amiért már a harcra készültél és a mágia finom pókhálóját kivetetted a terepre azért érzed a három villanást, ahogy az erők fellobbannak, akár három eldördülő lövés.
A "vezető" jobbján lebegő démon kezében egy lángkard jelenik meg és egy pillanat múlva máris a férfi torkához szorítja azt, aki meg is dermed erre. Az egyik nő pedig egy hatalmas pallossal egyszerre két démont döf át. A másik szélen lebegő szőke démon pedig elintéz egy másikat, az egyik azonban amikor ezt meglátja teljes sebességgel menekülni kezd..../

[Azeriel]

*Caridwen, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Szívesen hallgatna ösztöneire, hogy mit tegyen, de azok jelenleg némán hallgatnak és gubbasztanak valahol mélyen, esetleg elugrottak kávézni. Jobb híján követi a miazmát, hiszen mindig visszajön és megböködi, tovább haladásra noszogatja./
+ Ha ez egy szentély, nem eshet bajom, igaz? Kié is volt... Danu? Benne hinnének most az emberek? +
/A folyosó egy másik terembe torkollik. Azeriel bátortalanul beljebb lép, alaposan megszemlélve a terem közepén látható jelenséget./
+ Egy csipkebokor... Egy égő csipkebokor... Heh... +
/A hittan órákon ott volt, de apja halála után már nem volt hajlandó semmiben sem hinni. Még közelebb merészkedik, de még így is pár méterre a bokortól megtorpan. A suttogó hangtól sikítófrászt kapna, ha az nem lenne annyira elbűvölő. Előbb a bokorra pillant, majd a lénykére, és újra a bokorra. Szeme sarkában észleli a változást a háta mögött. Megfordul, és akaratlanul is hátrálni kezd a bokor felé./
- Ki vagy?
/Nyögi rémülten, fejét hol a nőre, hol a bokorra fordítva. Nem tetszik neki a helyzet, határozottan nem./

(12)

[Legion]

*Caridwen, Azeriel*

- Elhozza a Sötétség Korát? Na majd Sariel tartja a gyertyát amíg visszarugdosom az úrnődet a lyukba ahonnan előmászott. De nem, nem fogom pocskondiázni. Tudom milyen vakon hinni valakiben.
/ Az elkövetkező események halovány mosolyt csalnak az arcomra. Nagyjából ebben reménykedtem. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy a vezetőnek szánt béklyót a menekülőre vetem, de inkább futni hagyom. Ha Sariel esetleg mozdulna, kiteszem elé a kezem, de ha nem akkor is nyilvánvalóvá teszem a szándékom./
- Had menjen.
/Egy darabig elgondolkodva figyelem a vezetőt./
- Látod, a hűség érdekes dolog. Ki tudja igazán, hűség-e vagy csak félelem. De ez most nem is fontos. Menj, vidd el az üzenetemet az úrnődnek. Amíg nem ágál ellenünk, békén hagyjuk. De ha megtámad, vagy csak úgy érzem, hogy meg akar, a bosszúnk lesújt rá. Nincs hely égen és földön, hol elbújhatna előlünk. Most pedig távozz. Engedjétek el!
/Szólok végül a megmaradt három démonnak. De kész vagyok, hogy lépjek, ha mégse értene a szép szóból. Volt időm előkészülni, így már azelőtt béklyóba tudom verni, hogy bárkire lesújthatna, ha megpróbálja. Ellenben a többit se veszítem szem elől, ennyivel nem nyerik el a bizalmamat./
~ Mammon, Asmodeus! Azt hiszem elkezdtem a hatalmi bázisunkat építgetni. Három bárány visszatért a nyájhoz, bár még semmi sem igazán biztos. Valaki jöjjön el ide, H'Sekiratban vagyok, egy parkban. Vigyétek őket biztos helyre és bizonyosodjatok meg szándékaikról. Azt hiszem nekem beszédem van Sariellel egy bizonyos pecsétről és a Halál Leányáról.
/A vállam fölött egy pillanatra tekintek csak Sarielre./
- Menj, később megkereslek!
/Némán formálom a szavakat mielőtt visszafordulnék a démonok felé./

(219)

[Caridwen]

* Azeriel, Legion - 2900. augusztus 20.*

- Az én nevem Lilith, de sok más néven is neveztek az emberek, az eredeti hallása pedig megőrjítene, mivel úgy érzem nem birtoklod még az igaz lelked. Így van húgom? /búgta a csipkebokor.
A fekete lángok sejtelmesen táncoltak körülötte, mintha csak a szavait akarták volna mozdulattá változtatni./
- Ne félj Azeriel, nem akarlak bántani téged! Én csupán szabad akarok lenni és kiszabadítani a fivérem. Nem is tudod mióta vagyok börtönben a szabadság reménye nélkül.... De te segíthetsz nekem! Hajlandó vagy segíteni nekem? Hidd el nem leszek hálátlan! El sem tudod képzelni milyen ősi és óriási a hatalmam. Van bármi amit szeretnél? Akármi? Én bármit megadhatok neked cserébe, ha segítesz kijutnom! Nos mit szólsz? Valóban bármit kérhetsz! Akármit! /csepegtette édes mézként a füledbe a szavakat.
A fátyolos nő megrezzent a kapuban, mintha feléd akarna menni, de a csipkebokor lángja felszikrázott, mire visszaállt az ajtóba./

/Legion egy kellemes borzongató kacaj fut végig a fejeden, érzed ahogy mindened libabőrös lesz tőle, ahogy a vágy végigcsókolja./
- Oh testvérem, örülök, hogy ismét az elemedben vagy, de ne hidd azt, hogy egészen eddig csak a hasunkat süttettük. Az árulót viszont hozd haza, egészen eddig rá utaztunk, de a cselédeknek nem volt elég ereje hozzá, hogy maguk győzzék le a társaikat. Vérkönny mindig több démont küld együtt, mintha csak tudná, hogy egyesek a valódi Hercegeikhez hűségesek... Hozd el az árulót, ki kell szednünk belőle mindent minél előbb! /hallod a fejedben Ashmoheus halk, de határozottan izgatott hangját. A hatalma is át-átszökik a kapcsolaton érzed a vágyat, különös tűzzel nyaldos, mintha a kandalló előtt ülnél, túl közel a lángokhoz./
- Nagyon hálásak vagyunk önnek Herceg, már azt hittük soha nem lesz alkalmunk rajta ütni ezeken a bolondokon. A Mesterem küldte? /pillant rád a nő tágra nyílt szemekkel. Közben a pengéjét a férfi torkához szorító csak felnevet./
- Ne légy buta Amaniel! Csak véletlen az egész, ők soha nem alacsonyodnak le addig, hogy velünk közösködjenek. Mellesleg Balaam vagyok, a csinos szőke pedig Ialdabaoth, és fogadd hálánk a segítségért Herceg. /mondta burkolt gúnnyal.
Közben amikor Sarielre néztél csak biccentett egyet, majd egészen halkan hozzátette./
- De most ne tűnj el nekem, vagy fenékbe rúglak! /mondja félig-komolyan félig viccelve. Aztán látod ahogy kitágulnak a szemei és rémült kiáltás hagyja el a hangját. Ekkor érzed meg te is meg. Az az erő, amit érkezésedkor tapasztaltál ködként kezdi beteríteni a helyet./
- Ne a pecsét! /kiálltja aztán már ott sincs, villámnál is sebesebben száll a szentély felé./

[Azeriel]

*Caridwen, Legion - 2900. augusztus 20.*

+ Igazi lelkem? Miért most mim van ha, állelkem? És miért lennék a húga? +
/Sariel is húgának nevezte, ám a nő egész biztosan angyalnak a tűnt a hihetetlen nyugalmat és biztonságot sugárzó jelenlétével, érintésével és képes volt meggyógyítani a sebeit. És szárnyai is voltak, három is. Egy fekete lánggal égő csipkebokorról azonban nem feltételezi, hogy angyal lenne, és ezáltal Azeriel nővére./
- Be vagy zárva? Ha akkora a hatalmad és az erős, miért nem szabadítod ki magad?
/Szíve belesajdul, amikor átfut a fején egy gondolat. Ha segítene és valóban kérhetne valamit./
+ Nem! +
/Megrázza szőke fürtjeit./
+ De... Visszahozhatná apát. Visszakaphatnám őt, élhetne tovább, amíg meg nem öregszik, és láthatná ahogy felnövök. Ő csak ezt akarta... +
/Amennyire viszont akarja látni apját, annyira ódzkodik segíteni. Sokáig bármit megtett volna, hogy visszahozhassa az életben azt az embert, aki a világot jelentette számára. Nem volt több élő rokona vagy igaz barátja. Nem volt senkije aki szerette és akit viszont szerethetett. Most visszakaphatná. És segíteni amúgy is szinte a természete./
+ Bolond vagy, nem teheted! Egy égő csipkebokor beszél hozzád! +
/Újra hátrapillant, a fátyolos nőre, aki a lényecskéből változott át./
+ Miért nem szólal meg? És miért nem mozdul? +
/Pillantása visszaterelődik a bokorra. Lelkét borzalmasan mardossa a fájdalom, de képtelen még igent mondani. Vissza akarja hozni apját, de egy belső kis hang most azt súgja, gondolkodjon és várjon. Tudja nagyon jól, ami halott, már nem kelthető újra életre, de ott él benne a kis reménysugár. Mi van ha mégis? Hiszen léteznek démonok, angyalok és még ki tudja mi más, létezik a mágia. Mi van, ha az apját mégis vissza lehetne hozni az életbe?/
+ De ma már tettem egy szívességet. +
/Ujjait mellkasához érinti, ahol a pecsét belé olvadt. Tudja, hogy nagyon fontos, és vigyáznia kell rá, amíg Sariel érte nem jön, vagy elvinni egy férfinak. A gondolatok megvadult darázsrajként száguldoznak fejében. Igent mondana, segítene, hogy visszakapja apját cserébe, de egyúttal nem mer moccanni, mert őriznie kell valami fontosat. Talán elég ideig tétovázik, és Sariel hamarosan megérkezik.../

(13)

[Legion]

* Caridwen, Azeriel *

+ Na már csak ez hiányzott.
/A hatalom éledése és Sariel elsuhanása keresztbe húzza kissé a számításaimat. Asmodeus hatalmát még mindig ott érzem a tudatom szélén. Végigmérem a három démont. Majd befejezem a béklyó megidézését. Az "áruló" szárnyait, lábai, karjait, szemeit és még a száját is fénynyalábok fonják körül, teljesen megbénítva ezzel./
+ Ez régen milyen könnyen ment, nem kellett hozzá tíz percig szövögetni.
/Régi emlékfoszlányok emlékeztetnek arra a tömérdek trükkre, amit előző életeimben már kigondoltam. Az ellenség megbéklyózása a csapás előtt, olyan amit nálamnál sokkal kisebb hatalommal is könnyedén kellene használni. Régen az ilyesmi olyan természetes volt mint a légzés. Két, három, négy ennél sokkal erősebb béklyót is meg tudtam idézni anélkül, hogy egy pillanatra is csökkent volna a koncentrációm. De majd idővel visszanyerem azt a tudást is./
- Innen remélem elboldogultok. Tudjátok hova vigyétek?
/A nő felé fordulok, érdeklődő tekintettel./
- Amaniel? Nem küldött senki, és annyiból hogy a "Mestere" nem is fogom tudni, hogy kire gondol. Mi a nevünkön szólítjuk egymást. Takarítsd el a testeket, nem kell, hogy még a helyi rendőrök is ránk utazzanak.
/A férfi szavain elhúzom a számat, de nem teszem szóvá a "lealacsonyodást". Biccentek sorban a nő majd a szőke és végül a harmadik felé./
- Ialdabaoth. Balaam. Ha ez az áruló megszökik vagy nem jut el épségben a kihallgatására, mindketten felelősségre lesztek vonva. Remélem tudjátok. Most pedig siessetek, mielőtt többen is felbukkannak!

/Ha tudják hova kell menni, akkor csak röviden megüzenem Asmodeusnak, hogy minél hamarabb szedjék fel őket, ha nem akkor csak irányba állítom őket és szintén rászólok a többiekre, hogy szedjék fel őket. Mikor már úton vannak megindulok a szentély felé, Sariel után.

(220)

[Caridwen]

* Azeriel, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Látod ahogy az egyik fekete lángcsóva magasabbra csak és egy pillanatra mintha düh ömlene át rajtad, akár a bokorból előcsapó hullám./
- Nos kedvesem, azért, mert az idők kezdetén börtönöztek be olyan lények, akiknek még nálam is nagyobb volt a hatalma... De a béklyó gyengül én pedig minden évvel erősödök. /zúgja, aztán kissé elcsitul és lágyabb már-már negédes hangon folytatja./
- Igen, vissza tudok hozni az életbe holtakat, nálam jobban senki nem képes rá. /A hangjában cseppnyi irónia és mintha egy mosoly bujkált volna./
- Nos kedvesem, mit szeretnél?
/Közben érzel valami különös zsibbadást. Amikor megérinted a helyet, ahol a pecsétet beléd helyezte Sariel, azt érzed, hogy lyukas a mellkasod... Nincs se hús, se csont, csak valami jeges üresség.
Mielőtt magával ragadhatna a káosz a távolból, mintha vízen át beszélne Sariel hangját hallod meg./
- ....Ne Azeriel! Szakítsd meg a kapcsolatot és engedj be! .... /a szavak töredékesek, mintha valaki próbálná gátolni, hogy eljussanak hozzád./

/Legion a nő elpirul és zavartan lesüti a szemét./
- Ne haragudjon Herceg, nem akartam megsérteni, bocsánatát kérem. A Mesterem Ashmodeus. És máris megteszem. /teszi még hozzá, aztán egy villámgyors szárnycsapással irányba áll és hamarosan földet ér a testek mellett. Látod ahogy a tenyerét a testekre helyezi, mire a hullám felvillannak, majd fekete lángok veszik őket körbe és pár pillanat alatt porrá égnek.
Közben Balaam vet egy elismerő pillantást a béklyókra, aztán biccent./
- Oké Főnök, elvisszük a többiekhez. /mondja még mindig gunyorosan. Közben látod hogy a szőke férfi pillantása kiürül, majd amikor megszólal a szájából Belzebub hangját hallod./
- Tudjuk az utat, de Ön is térjen vissza hamarosan a Főhadiszállásra azt kéri Belzebub Herceg, mert talált valami olyat, ami talán igényt tarthat az ön érdeklődésére is. /mondja a barátod hangján, aztán ha már nem mondasz nekik mást elindulnak a megbéklyózott fogollyal.
Ha elindulsz Sariel után a szentély küszöbén éred utol, dühödten üt bele abba a különös tintafekete energiafalba, ami burokként veszi körbe a szentélyt./
- Danu szerelmére, ez nem lehet igaz!

[Azeriel]

*Caridwen, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Csak rázz a fejét, a szőke fürtöket. Akarja az alkut, de mélyen belül, valami sikítozik, hogy ne tegye. Szinte két akarat feszül egymásnak, ami mozdulatlanságba dermeszti a lányt. Hogy ne akarná, hogy apja visszatérjen? Valakinek, akinek már semmilyen sincs, és aki igazán számított, elment, mindent megtenne, hogy visszakapja. De akkor mégis mi nem engedi? Mi nem hagyja hogy belemenjen az alkuba?/
- Én... Én...
/Nyögi halkan maga elé. A teste zsibbadni kezd, és úgy érzi, a gondolatai és az érzései is elzsibbadtak. Ujjai akaratlanul vándorolnak oda, ahol a pecsét belé olvadt. Lehet csak a szíve fölötti területet akarta megérinteni, de lehet, valami vezette a kezét. Amikor nem bőr simul ujjai alá, majdnem sikít. Szerencsére eléggé zsibbadt ahhoz, hogy ezt ne tegye, csak egy nagyobb adag levegőt fel kapkodóan. A jeges üresség kissé kivonszolja a bénaságból és egy ismerős hang is eljut a füléhez./
+ Sariel? +
/Nem érti és hallja őt tisztán, de felismeri az angyal hangját./
+ Mi történik velem? Mit szakítsak meg?
/Egy jobban kezd összezavarodni. Egyszerre minden most szakad a nyakába, legszívesebben összegömbölyödne a földön a sok rátörő gondolattól és érzéstől. Fél, mert nem tudja hova került, nem tudja kik veszik körbe és mit akarnak tőle. Szomorú és összetört, mert még mindig az apja után vágyakozik. Kétségbeesett, mert hazamenne, vagy legalább egy olyan helyre, amit ismer./
+ Mit tegyek? Mit?! +
/Teszi fel magában a kérdést, de csak magának. Az őrülten rohangáló gondolatai között, csak egy röpke kapaszkodót talált. A béke és nyugalom érzését, szinte mint csak egy illúziót, amit Sariel adott az érintésével./
- Sariel? Sariel!!
/Kiáltja hangosan, elfordulva a bokortól. Fogalma sincs mit tegyen, csak egy valamire koncentrál: szabadulni innen./

(14)

[Legion]

* Caridwen, Azeriel *

/ Mivel úgy tűnik, hogy nem kell aggódnom a démonok miatt, Sariel után vetem magam. Viszont az utunkat elzáró tintapacán meglepődöm./
- Miért van olyan érzésem, hogy csőstül jön a baj?
/Óvatosan megérintem a burok falát./
- Valahol mint ha már láttam volna hasonlót. Elárulnád, hogy mi folyik itt? Mert kétlem, hogy teljesen véletlenül uszítanak rád fél tucat démont. Ha nem akarsz ne bízz meg bennem, de ha nem tudom mivel állunk szemben, nem tudok segíteni. Milyen pecsétet őrzöl? És ki a lány?
/Visszafordulok a burokhoz, és megpróbálok körbetapogatózni rajta. Keresem a gyenge pontját ahol talán áttörhető lenne./
+ Legalább egyszer ne én kerülnék szembe mindenféle bűbájossággal.
/Mikor befejezem a burok felmérését, két út áll előttem. Ha találok megfelelő gyenge pontot, akkor összegyűjtöm az erőmet és egyszerre zúdítom rá, megpróbálom szétfeszíteni a burkot, hogy legalább egyikünk bejuthasson. Ha nincs különösebb gyenge pont, akkor viszont a fegyveremet fogom megidézni./
- Állj hátrébb!
+ Miért érzem, hogy ezt még meg fogom bánni?
/Ezután felszállok és némi hátrálás után teljes erővel száguldok neki és sújtok le a burokra. Persze csak ha Sarielnek nem lesz különösebb ellenvetése.
Egy dolog viszont biztos, ha mindketten nem is, de egyikünknek be kell jutnia. Lehet, hogy nem ismerem a lányt, de kétlem hogy ő tartaná fenn ezt a burkot és nem szívesen hagynám sorsára. Egyszerűen nem vagyok az a fajta. /


(221)

[Caridwen]

* Azeriel, Legion - 2900. augusztus 20.*

- Jól van Azeriel... Nem kell döntened még most, de vidd magaddal az ajánlatom és fontold meg! Nem hiszem, hogy megérné eldobni Őt valaki más kicsinyes dolgai miatt... persze ahogy gondolod. /susogta a csipkebokor negédesen, mintha mézbe mártogatott kígyómérget csepegtetne a sebbe.
Aztán érezted hogy eléred Sarielt, gyengén ugyan, de itt volt a közelben./
- Ébredj fel Azeriel, az csupán egy illúzió..... ....hallod? Ébredj, vagy.... jó? /jutottak el hozzád szakadozott mondatfoszlányok.
És az egész sezntély mintha remegni látszott volna. Nem úgy, ahogy egy földrengés idején, hanem mintha egyes részletek kifakultak, eltünedeztek volna. Az eddig teljesen valóságosnak tűnő helyiség néhol most ködös lett a részletek elmosódtak./
- Menj csak kedvesem, de ha hívsz én ezentúl hallani foglak. Ha rám gondolsz, eljövök az éji homállyal, és ha segítesz nekem nem leszek hálátlan... /búgta utoljára a csipkebokor, aztán semmivé foszlott, akárcsak a nő, aki elzárta előled a kijáratot, ahol bejöttél.
Ezután már valóban remegni kezdtek a falak, mintha most támadt volna egy valódi földrengés./

- Ne! /sikolt fel Sariel, amikor megérinted a burkot és átölelve téged próbál elrántani onnan egy határozott mozdulattal. Ahhoz képest amilyen parányi babaszerű nő, meglepően erős volt, sikerül elhúznia téged, azonban ahogy az ujjad hegye hozzáér a burokhoz sötétség borul a világra. Úgy érzed egyedül állsz valami áthatolhatatlan fekete homályban, ami soha nem oszlik el, amit soha nem csókol lágyabbra a fény. A szívedig hatol a fagy, de nem egy dermedt éjszaka hűvöse, mert érzed ez kegyetlenebb az éjszakánál, ezután a sötétség után nem jön el hajnal, mert ez a homály megeszi a hajnalt, akár zsenge bárányt a farkas. Lágy női kacaj és egy férfi mély nevetésének vérfagyasztó szimfóniája érint meg, úgy hullámzik körülötted, akár a vízbe dobott kő keltette hullámok. Szinte úgy érzed örökre elnyel a homály... aztán egy határozott rántást érzel, majd meleget. Először furcsa, szinte elhinni sem akarod, vakít a fény, amikor kinyitod a szemeidet. A földön fekszel Sariel hajol föléd aggodalmasan./
- Minden rendben Gion? Ne érintsd meg kérlek! Ígérem elmondok mindent, csak ne légy ennyire felelőtlen! /szidott meg, de nem kellett valódi szidásnak venned, mert érezhetted a pánikot a hangjában, ő valószínűleg sokkal jobban megijedt, mint te./
- Én vagyok a Pecsét Hordozója, mást elemésztenek. Kihozom onnan Azerielt. Ügyes lány, ki fog találni onnan, és akkor elmesélek nektek mindent. Azt hiszem neki is tartozok egy magyarázattal. /fordította aggodalmas pillantását a fekete burok felé./
- Ébredj fel Azeriel kérlek.... /suttogta./

[Azeriel]

*Caridwen, Legion - 2900. augusztus 20.*

/Nem akarja hallani ezeket a mézes-mázos szavakat, a hangot, ami valójában savként marja és égeti gondolatait, érzéseit. Szabadulni akar, elmenni innen messzire, minél távolabb a fájó ajánlattól. kezeit fülére tapasztja, mintha ezzel kizárhatná a szavakat és a bokornak is hátat fordít./
+ Nem, nem, nem, nem, nem, nem... +
/Kezdi el mantrázni magában, de még így is eljutnak hozzá Sariel szavai. Körülpillant, és a környezet egy pillanatra megremeg./
+ Illúzió? Szóval nem valóság? +
/Ijedten pillant körbe ismét, de semmi kiutat nem lát. Egészen addig, amíg a csipkebokor távozni készül. Az eltűnésével együtt a kijáratot elálló nő is szertefoszlik. A lány tétovázás és gondolkodás nélkül megindul az átjáró felé, ahonnan jött. A falak ismét megremegnek és a padló is mozdul alatta. Megbotlik, és ma már többedszerre el is esik. Nem érdekli, hogy megint lehorzsolódott az összes végtagja, egy helyen el is szakadt a ruhája. Felküzdi magát és rohan tovább a folyosón, amerről jött, aminek a másik végén a szentély bejárata kell legyen./

(15)

[Legion]

* Caridwen, Azeriel *

- A következő aki Gionnak hív nyakon lesz csapva. Egyáltalán kinek az ostoba ötlete volt? Ja, hogy az enyém....
/Még félig csukva vannak a szemeim ahogy morgok magamnak egy sort. Teljesen leszívott a sötét mélységbe tett kis kiruccanásom.
- Azt hiszem, ideje lenne megtanulnom, hogy nem ártana néha azt a kemény fejemet is használnom, igaz Kedves?
/Kissé félre fordítom a fejem, hogy tisztán láthassam a lány arcát./
- Ha nem lennék ilyen felelőtlen, kiért aggódnál? Unalmas lenne úgy az élet nem?
/Félmosolyra húzódik a szám mielőtt folytatnám./
- Rendben, akkor várok, de azt hiszem nem ez a legjobb hely. Jöhetnek többen is és olyanok vagyunk itt mint egy világító torony.
/Ülő helyzetbe emelem magam és a fekete falra bámulok, majd Sarielre emelem a tekintetem./
+ Pecsétek? Csak ne azok a pecsétek legyenek. Kérlek!
/Felállok és megigazítom az öltözékemet./
+ Hm... valahol volt egy táskám....És hol hagytam a kabátom?
/Világi hívság, de azért mégse szeretném folyton így frissíteni a ruhatáram. Legutóbb is örülhettem hogy az árnyak elég ragaszkodóak voltak.
A még mindig földön térdelő *feltételezem térdel ha fölém hajol én meg feküdtem* lány vállára teszem finoman a kezem. "Ki a lány, hogy ennyire óvod?" kérdezném, de fölösleges. Hisz tudom, hogy ha csak egy ismeretlen senki, Sariel akkor is védené. Ebben nagyon is hasonlítunk. Nem hagyunk hátra senkit. Igazán soha.
Megpróbálom finoman megérinteni Sariel lelkét, hogy segíthessek neki a másikat kivezetni. Még ha messze nem is vagyok olyan jó az ilyen finom dolgokban mint ő, de abban segíthetek, hogy több erő, újabb kapocs álljon rendelkezésére./

(222)