Szemirámisz függőkertje

[Rabraquat]

*Trish*

/Ez a csaj nem semmi. Egyáltalán nem tűnik hisztisnek, sőt már túl magabiztos egyes helyzetekben. Gyönyörű, céltudatos és tudja, hogy mit akar, akár Kl… Majdnem olyan, mint Ő volt. Csak akkor borult még ki, amikor nagyon muszáj volt, persze még csak ma találkoztunk. Ilyenkor mindenki a jobbik arcát mutatja, hogy később legyen mire visszautalgatni a másiknak, hogy „bezzeg akkor ilyen, meg olyan voltál.” Egyelőre nagy hatással vagyok rá, és ez fordítva is így lehet, mert eléggé ragaszkodik hozzám. Nagyon helyesen teszi. Felkuncogok a monológján és egy kicsit beletúrok a hajába, folytatva az ő kézi fésülős manőverét./
- Na, igen, mi nem vagyunk őrültek. Vagy ha igen, nem tudunk róla. De egyébként biztosan nem, már találkoztam épp elég őrülttel ilyen rövid idő alatt is. /Na, igen, például Ieas és bandája, de Leise is az Polimetronban, szóval azért van választék./
- És igen, nagyon jól nézünk ki. /Vigyorgok rá, ezzel nem tudok még csak vitatkozni sem. Egész jó páros lehetnénk így is, de egyelőre nem gondolok ilyet. Ahhoz több kell, még egy ilyen őrülten jó este után is, hogy máshogy gondoljak valakire. Nem tulajdonítok nagy dolgot annak, hogy tetszik neki az elementál, bár ha jól belegondolok, én is így ámuldoznék a helyében, vagy éppen 3 évvel ezelőtt, ha láttam volna ilyet./
- Na, igen, és még hasznosak is. De a kellő tisztelet meg kell, hogy illesse őket is, csak a kölcsönös bizalom, ami erősíti a kötelékeket. És ők soha nem árulnának el engem, ami fordítva is igaz. /Persze az elementálokat annyira nem ismerem még jól, hogy ebben biztos legyek, inkább úgy mondanám, mint ahogy valami könyvben olvastam, miközben a domb tanított: érzem a zsigereimben. Muszáj volt megemlítenem, hogy jelenleg nem vihetem őt el a csodás Tündérdombba, talán, ha majd egyszer jogosan a fejemre emelhetem a koronát, mert akkor már miért is ne? Azért nem akarom annyira elkeseríteni, bár nem látszik rajta, hogy ez bántaná, de egyelőre szükségem van rá. Tuti, hogy a karjaiba fogok kijönni, ha újra egy kicsit pihennem kell… Igazán érti, hogy hogyan szakítson ki a gondolataimból, mindig is imádtam az ehhez jó érzékkel nyúló nőket. Fogadom és viszonozom az apró csókot, majd elindulok a kijárat felé vele./
- Hmm. Táncolás, pipa. Élvezetek, pipa. Romantikus városnézés, pipa. Motorozás, autókázás, repülés, pipa. Egy kellemes borozgatás veled és összebújás a végére kettesben… na az még nem volt. Volna kedved egy kicsit nyugizni, vagy pörgessük még fel az este végét és facsarjuk ki belőle, ami még maradt? Mert akkor visszamehetünk a klubba. /Miközben a felsorolást végzem, egy fejnyi méretű levegőlabdacsot sűrítek magam elé, és a „pipákat” azon jelölöm az ujjaimmal húzva. Megemelem a szemöldököm játékosan, végül is had érezze azt, hogy ő vezet, én meg a szegény eltévedt Sidhe vagyok, akit irányíthat. Megvallom, jelenleg jó is esik a sok felelősség után.

(356)

[Evangeline Stockbauer]

*Rab*

/Csak kihívóan rápillantok, majd mélyen füstösen felnevetek./
- Az őrületnek nagyon sok formája van aranyom... Én már az őrületesen jó szeretőket is ebbe veszem, persze csak ha elérnek egy szintet. /vonom fel a szemöldököm, majd csak megrázom a fejem./
- de igazad van, elég őrült járkál ebben a világban valódi példának. /mondom kissé lenyugodva, ahogy eszembe jut néhány elrettentő példa... De most nem akarok efféle alakokra gondolni, van ennél jobb dolgom is.
A jó kinézésre meg nincs mit mondanom, ez tény volt eddig is és annyira egyértelmű, hogy az már szinte fáj. Még ha nem lennék egoista, akkor is sütne rólam, hiszen ez vagyok, a leggyönyörűbb létező halandó.
+ Aki ismer szebbet szóljon, vagy hallgasson örökké!+
Aztán érdeklődve hallgatom, amit az elementálokról mond, eltárolom az elmémnek abban a rekeszkéjében, ahová a még hasznos lehet infókat gyűjtöm, az olyanokat, amik a külsőségeken és a pia, buli sex édeshármason kívül bármit is számítanak. Nem sok ilyen van amúgy./
- Hmmm akkor majd vigyázok, ha találkozok eggyel. /nevetek fel, mert ez nem túl valószínű, még mindig nem vagyok sidhe, habár talán jobb is így, azt hiszem rémisztően gyönyörű lennék úgy.
Aztán figyelem a mókázását a pipákkal és csak kacagok rajta. Igazából mindig kész vagyok egy kis pörgésre, de azt hiszem méltó lezárása lenne az estének egy kis nyugi is, szépen keretezné a dolgokat. Azonnal eszembe is jut valami./
- Hmmm nos részemről mindig kapható vagyok a pörgésre, de a változatosság kedvéért megmutatom hogy nyugton is tudok ülni azon a csodálatos fenekemen. /villantok rá egy fülig érő mosolyt./
- Van is egy ötletem, ha elég bátor vagy hozzá. /mosolygok kihívóan, majd felé nyújtott a kezem és ha elfogadja megindulok kifelé, ahol parkoltunk. Őszintén már elegem van mára ebből a helyből./

(35)

[Rabraquat]

*Trish*

- Ó, még a végén azt hiszem, hogy jó vagyok Trish. Pedig csak szerény. /Felkacagok vele együtt, tetszik a stílus amit csinál továbbra is. Persze, hogy igazat ad, ez nem is lehet másképp. Minden időben voltak őrültek, és ezután is lesznek, amíg lesz Föld és rajta élőlények. Mindig van egy-kettő, aki megkattan, és ugye vagy zseni lesz, vagy őrült... attól függően, hogy ki pénzeli. Azért nem felejtem őt cirógatni, hiszen úgy dorombol, mint egy kiscica, csak kicsit veszélyesebb. Na, jó, sokkal veszélyesebb, de amúgy meg unalmas kis sznob lenne... Hmm, talán ez sem igaz, hiszen simán el tudott csábítani, attól függetlenül, hogy nem nagyon álltam ellen. Miért is tettem volna? Nagyon jó volt ez a mai nap, minden volt benne, ami kell. Talán a vérfarkas harapást kihagytam volna, de mivel érzem, ahogy regenerálódik a testem, ez sem lesz gond. A dombba pedig majd gyógyulok. Egyébiránt pedig többször is szólított már, de nagyon türelmes velem és megérti, hogy miért vagyok itt. Olyan, mintha szimbiózisban élnénk és a másik hiánya fájdalmat okozna. Nagyon erős mágia, ha eljut még ide is, de hát Danu erejéről beszélünk... Elmosolyodom, ahogy óvatosságra inti magát az elementálokkal szemben, majd javaslok egy szép befejezést mára. Nem ő lenne trish, ha nem lenne ehhez is egy ötlete. Az eddigiek mind telitalálat volt, szóval még szép, hogy belemegyek ebbe is./
- Vezessen hölgyem. Mivel te is ott leszel, bátor leszek és megvédelek, ha kell. /Szélesen elmosolyodom, majd a fenekére paskolok és előreengedem, miközben elfogadom a felajánlott bársonybőrű kacsóját. + Mutass még valamit utolsóra mára! +/

(357)

[Evangeline Stockbauer]

*Rab*

/Csak szolidan mosolygok, mert tudok ám ilyet is, megtévesztésre néha szükség van és megindulok előre. Kézen fogva vezetem ki Rabot Szemirámisz elátkozott függőkertjéből, és senki nem áll az utunkba. Néhány biztonsági ember testén látom, hogy felénk moccannak, hogy elállnánk az utunk, de elég egy pillantás és felismernek. Mindenki ismeri a legidősebb Stockbauer örököst. Nem vagyok ugyan elsőszülött fiú, de már régen túlléptük azt a kort. Én voltam apám kedvence még úgy is, hogy néha kiakadt rám. Az apámmal pedig senki nem akart bajszot akasztani, nem volt egy ennivalóan cuki figura, habár engem mindennél jobban szeretett és én is őt. Szerettem a húgom, de apám szinte istenként tiszteltem. Ő volt a biztonság, akinek mindig meg akartam felelni, akinek a kedvéért még a jól nevelt elitista kislányt is eljátszottam a hülye partykon.
Mialatt gondolkoztam ki is értünk és hamarosan ott állt a kocsim. Elégedetten végigsimítottam az áramvonalas testén majd beültem a vezetőülésbe intve Rabnak, hogy szálljon be. Csendes voltam, de ez is a meglepetés része volt.
Nem kellett messze mennünk, az autó éppen csak felreppent aztán már szálltunk is le. Volt ugyanis egy kicsiny lakásom, egy eldugott zug, ahová elmenekülhettem a Stockbauer rezidencia folyamatos pörgése és forrongása elől.
A gyönyörű tetőtéri lakást egy láthatatlan védőpajzs vette körül, ami kint tartotta a tál hidegét, hiába tűnt úgy, hogy valóban a városra látunk a teraszról, ahová felvezettem Rabot. Kisétáltam vele a medence partjára és végigmutattam a városon majd a "szerény" kis lakásomon./
- Nos ez itt a legnyugalmasabb hely, amit ismerek. /utaltam a lakásra./ Ha békére vágyok én mindig ide menekülök, senki nem tudja, hogy az enyém, álnéven vettem. Ha szeretnéd elvonulhatsz ide te is, van valami meghitt megnyugtató hangulata a helynek. /pillantottam rá, aranyhajamba a futurisztikus város fénye fontak glóriát./

(36)

[Rabraquat]

*Trish*

/Tehát elhagyjuk a helyet, aminek én tulajdonképpen örülök is. Kezd sok lenni, hogy lépten-nyomon elhalálozik a közelemben valaki, vagy valami. Oké, most csak a véletlen sodort ide, de jó tudni, hogy lábam nyoma hullákkal van kikövezve. Trish aztán gyengéden - és fura módon szótlanul - elhúz engem kifelé a parkolóhoz, én pedig csendes léptekkel hagyom magam vezetni. Utunkban nincs senki, ami igazán érdekes, hogy még egy rendőrszerűt sem látok. Aztán bepattanok mellé a kocsijába és már indulunk is. Pár másodperc múlva pedig meg is érkezünk./
- Hű, nem volt valami hosszú ez a romantikus vonatút. /Viccelődöm, majd kiszállok és elkísérem a lakosztályába. A medence mellett ölelem éppen, ahogy nézzük az alant elterülő tájat, ami mondanom sem kell, hogy lenyűgöző. Én örülök, hogy ide kerültem és rohadjanak meg... Ja, már késő ezt kívánni. Hátulról karolom át Trisht, hozzábújok és élvezettel hallgatom a lélegzetét. Mostanában kezdtek megtámadni a hangok, akiket a szél susog a fülembe, és egyre idegesítőbbé váltak. Mindenfélék, emberi, varázslényeké, de általában mind rólam beszéltek. lehet hogy tudnám ezt is irányítani? De most csend van, csak mi állunk itt a mocsoklakók felett, mint valaki király és királynő. Lassan viszont elkezdem kihámozni a ruhájából Trisht, mert elalvás előtt még adnék neki egy kis ajándékot.../

(357)

*Köszi a játékot :-**

[Evangeline Stockbauer]

*Rab*

/Reggel amikor a hatalmas franciaágyon ébredek még a szokottnál is elégedettebbnek érzem magam. Vannak olyan békés pillanatai az életnek, amiket még én se cserélnék le pörgésre... illetve majdnem nem.
Éppen kisétálok a konyhában, hagyom a sidhecském pihenni, szépen alakított megérdemli, de a mobilkészülék felvillan, amikor pedig odalépek apám képe tölti be a holoképernyőt. Egy pillanat alatt lefagy az elégedett lusta macskamosoly az arcomról./
- Jó reggelt kicsim! Örülnék, ha hazajönnél, apróbb gondok adódtak, amit meg kell beszélnünk!
- De papa, tudod...
- Most nincs de! Gyere haza most! Persze csak ha nem szeretnéd, hogy a családi testőrségnek kellejen hazahoznia! Csak jobb ha tudod kisasszony, hogy így is elég vékony jégen táncolsz, ne akarj megint szobafogságba kerülni. /azzal a fény kihunyt.
Grimaszoltam egyet, majd kisimítottam néhány aranyszín tincset az arcomból, amíg visszasétáltam a hálóba. Elegáns betűkkel felvéstem egy nagyon antik és drága papírlapra pár szót Rabnak./

Csók aranyom, majd még találkozunk, de most haza kell mennem.
Thris

/Azzal magamra is kapkodtam a ruháim és hamarosan már a kocsiban voltam. Amikor a motor felbrummogott alattam nem tudom, hogy örülök-e a kis kitérőnek, vagy bánkódok miatta. Egyrészt örültem, a franc se akar belesni egy pasiba! Mi lenne akkor a kalandokkal? Másrészt egy piciny részem sajnálta otthagyni az ágyamban pilledő sidhet. De apa meghozta helyettem a döntést, tehát nyaktörő sebességgel repesztettem hazafelé./

(37)

*Én is köszönöm. *