Nnathe Laspal irodája

H'Sekirat főépülete

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Drun » 2013.04.09. 19:07

*Ad Ax -- 2900 aug 25*


/Az angyal halványan elmosolyodik, miközben csendben végighallgat. Nem tudod miért, de a válasza alapján az az érzésed lesz, mintha olvasna a gondolataidban./
- A nevem Nnathen Laspal.
/Mutatkozik be./
- A regisztráció során felvesszük a személyes adatai, a testképét, illetve amit elmond nekünk a múltjával kapcsoltban. Egy személyes azonosítóval látjuk el, amit valóban egy beültetéssel bonyolítok le. Illetve megalkotom Önnek a bankszámláját, amin már az indulásnál, 200 kMŁ-t helyezünk letétbe. Ezzel járulunk hozzá a múltbéliek kezdő lépéseihez.
/Egy kis szünetet tart, majd folytatja./
- Van kérdése ezzel kapcsolatban, vagy úgy érzi, hogy elkezdhetjük a nyilvántartásba vételét? Pár kérdésre kellene felelnie őszintén.
/Itt egy kicsit hosszabb szünetet tart, mert várja a reakciód./
- Közben kérem dőljön hátra, helyezzen magát kényelembe. Egy kis kellemetlen szúrást fog érezni a tarkójánál, de nem lesz rosszabb mint egy szúnyogcsípés, legalábbis a visszajelzések alapján ezt tudom Önnek mondani a beültetésről. Mikor érkezett H'Sekiratba? Honnan jött, és mikor tűnt el onnan?
"A tigris éhen halna, ha ugrás előtt figyelmeztetné a prédát.
Mondod-é a tigrisre, hogy becstelen?
A becsület hatalom kérdése, nem az erkölcsöké."

"I have come to have the firm conviction that vanity is the basis of everything, and finally that what one calls conscience is only inner vanity."

"Flectere si nequeo superos, Acheront movebo."

"Don't judge me! I was born to be awesome not perfect!"


KépKépKépKépKép


Kép NJK Kép
Avatar
Drun
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 1021
Csatlakozott: 2012.09.25. 20:50
Tartózkodási hely: A Mélysőtétben
További karakterek: Niqecanuwa
Tereus
Daimon
Alva
Lamya

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Addeus Axcylius » 2013.04.12. 16:09

* Drun -- 2900 augusztus 25 *

/ Addeus kényelmesen ül, bár annak a lehetőségére, hogy a nő, akivel beszél gondolatolvasó, kicsit kirázza a hideg. Fészkelődik egy sort, mintha csak kényelmesen akarna ülni. Valójában a hátán futkosó hideget akarja kiküszöbölni. Figyelmesen hallgatja Nnathen-t, majd a kérdésére, hogy akar-e kérdezni bármit a regisztrációról, könnyedén megrázza kopasz fejét, majd halkan hozzá teszi. /
- Nincs kérdésem, teljesen érthető.
/ A hátralévő percekben, amíg tart a regisztráció, már nyugodtan ül a székben és hallgatja a nőt, illetve természetesen válaszol is. /
- A mai napon érkeztem a városba. Magyarországon éltem és kettőezer tizenkettőt írtunk, amikor eltűntem.
/ Mondja végül a kérdésre nyugodtan Addeus és várja, hogy beültessék a chipet. Bár koránt sem örül neki, hogy mint valami kutyust bechipezik, de hát ez van. Ha ez is része a regisztrációnak, akkor elviseli. Elvégre, valahogyan be kell illeszkednie az itteni társadalomba. Ugyanis erősen sejti, hogy nagyon sokáig fog még ebben az időben tartózkodni. /
- Jut eszembe, szállást hol találhatok? Tudja, nem boldogít a gondolat, hogy esetleg hajléktalanként kellene tengődnöm.
/ Bármit óhajt a hölgy, figyelmesen meghallgatja és a ehető legprecízebben válaszol a kérdésre. Elvégre hivatalban van. /



*12*
Avatar
Addeus Axcylius
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 59
Csatlakozott: 2013.03.22. 00:22
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Drun » 2013.04.12. 18:34

*Ad Ax - 2900 aug 25*


/Egy halvány mosollyal arcán, tekint rád./
- Tudja Uram, akik eddig ide jöttek, nagyon ritkán kérdeztek tőlem bármit is. Pedig a regisztráció nem csak arról szól, hogy az Önökbe helyezett chipeket beüzemeljük, hanem arról is, hogy egy átfogó ismertetőt adjak arról, ami itt vár Önökre, amennyiben vannak kérdéseik.
/Miközben beszél, elővesz egy apró csonka gúla alakú kb 2 cm-es fémtestet, melynek van egy kis akasztó része, amit bárhová fel tudsz tenni akár a ruhádra, vagy egy kulcstartóra is, ha úgy gondolod./
- Kérem mondja meg a pontos időt, hogy mikor lépet át a Fátylon.
/Hangjában a kérése mellett mintha halványan, de parancsolói hangszínt is vélnél felfedezni./
- Minden Múltból érkezőnek biztosít a társadalom, ahova tartozik, egy otthont, amit bármikor igénybe vehet. Ezt mindig az adott fajnak megfelelő városban található. Az Ön városa Bloosx.
"A tigris éhen halna, ha ugrás előtt figyelmeztetné a prédát.
Mondod-é a tigrisre, hogy becstelen?
A becsület hatalom kérdése, nem az erkölcsöké."

"I have come to have the firm conviction that vanity is the basis of everything, and finally that what one calls conscience is only inner vanity."

"Flectere si nequeo superos, Acheront movebo."

"Don't judge me! I was born to be awesome not perfect!"


KépKépKépKépKép


Kép NJK Kép
Avatar
Drun
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 1021
Csatlakozott: 2012.09.25. 20:50
Tartózkodási hely: A Mélysőtétben
További karakterek: Niqecanuwa
Tereus
Daimon
Alva
Lamya

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Addeus Axcylius » 2013.04.12. 19:12

* Drun -- 2900 augusztus 25 *

- Értem. Nekem a regisztrációról nem is lenne kérdésem. Sokkal inkább .. hogy is mondjam? A kísérőm egy tucat olyan fajról beszélt, akikről az ég egy adta világon semmit sem tudok. Ha bővebben tudna tanácsot adni arra tekintve, hogy miként éljek túl ebben az új környezetben. Tudja ... nem szokásom ám a társadalmi normákat áthágni, de fogalmam sincs, hogy egy ilyen környezetben mit lehet és mit nem.
/ A nő kérdése, hogy pontosan mondja meg az időt, hogy mikor lépte át a fátylat, meghökkenti Addeust. /
- Tartok tőle, hogy erre a kérdésre nem tudok pontos választ adni. Nagyjából, néhány órája tartózkodhatok itt. Sajnos nincsen órám.
/ Mondja a férfi, miközben tehetetlenül széttárja kezeit, jelezvén, hogy nem tudja a pontos választ erre a kérdésre. S valóban, ha tudná, akkor megmondaná, de fogalma sincs, hogy mikor is lépett be a boltba a múltban. Azt tudja, hogy sokáig keresgélt, hogy hol tudná eladni a tükröt. /
- Ezt örömmel hallom, igazán kedves önöktől, hogy biztosítanak szállást a hozzám hasonló érkezőknek. Bloosx? Nem hallottam rólam, H'Sekiratról beszélt a kísérőm. Valamint, a Tíz Város Szövetségéről, de dióhéjban. Bloosx mennyire biztonságos egy hozzám hasonló érkezőnek?
/ Kérdezi Addeus és látszik rajta, hogy komolyan gondolja a kérdést. Miért ne gondolná komolyan? Hiszen az elkövetkező éveit feltehetően itt fogja leélni. /
- Azt hittem, hogy ebben a városban kapok valami szállást. Félre ne értse, nem akarok magával vitatkozni, csak ... ez olyan nyugodt városnak tűnik. Kedvelem. A kísérőm úgy mondta, hogy minden fajnak megvan a maga városa. Bloosx a "Halandók" lakhelye? Azért kérdezem, mert a tükör azt mondta, a boltban, hogy halandó vagyok. Ebből feltételezem, hogy akkor ... bár... a többi faj is lehet Halandó .. Miként lehet ezt megkülönböztetni?
/ Látszik, hogy Addeus számára kicsit zavaros ez a faji kérdés. Közben a kis gúla alakú tárgyra mutat. /
- Az micsoda?


(13)
Avatar
Addeus Axcylius
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 59
Csatlakozott: 2013.03.22. 00:22
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Drun » 2013.04.12. 19:37

*Ad Ax -- 2900 augusztus 25.*


/Egy apró fejbiccentéssel kísérve kezd neki újra az angyal./
- A legelső és legfontosabb, hogy kerülje a konfliktust más személyekkel.
/Viszont, csak ennyire tereli el a témát, mert újra rá tér arra, ami őt érdekli./
- Nézze uram, csak tudja, hogy melyik napon lépett be a boltba, és hogy milyen napszak volt. Nem várom el Öntől, hogy percre pontosan tudja mindig az életének lépéseit, de ez az információ szükséges a nyilvántartásba vételhez.
/Az apró ketyerére mutat./
- Az Öné, ezzel tud fizetni amikor valamit megakar vásárolni. Az Ön idejében, bankkártyának nevezték, ha jól tudom.
/Hátradől az amúgy nem túl kényelmesnek látszó székében, és ölében összekulcsolt ujjaival, néz rád./
- Mindenki halandó! Még a magukat hallhatatlanak mondó vámpírok és sidhek is! Vagy akár csak mi angyalok.
/Tekintetéből hihetetlen bölcsességet látsz./
- Bloosx, a vérfarkasok városa. Nem nevezném világunk egyik olyan részének, ahol nyugodtan élheti az ember az életét, és semmilyen atrocitás soha nem éri. Viszont meg van a maga szépsége annak a vidéknek is! Itt is élhet, viszont akkor azt a lakást meg kell vennie.
"A tigris éhen halna, ha ugrás előtt figyelmeztetné a prédát.
Mondod-é a tigrisre, hogy becstelen?
A becsület hatalom kérdése, nem az erkölcsöké."

"I have come to have the firm conviction that vanity is the basis of everything, and finally that what one calls conscience is only inner vanity."

"Flectere si nequeo superos, Acheront movebo."

"Don't judge me! I was born to be awesome not perfect!"


KépKépKépKépKép


Kép NJK Kép
Avatar
Drun
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 1021
Csatlakozott: 2012.09.25. 20:50
Tartózkodási hely: A Mélysőtétben
További karakterek: Niqecanuwa
Tereus
Daimon
Alva
Lamya

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Addeus Axcylius » 2013.04.12. 19:56

* Drun -- 2900 augusztus 25 *

- Ezt a szabályt, világ életemben tökéletesen tudtam alkalmazni. Nem lesz vele gond.
/ Mondja Addeus bólogatva, majd amikor ismét megkérdezik tőle, hogy mikor is lépett át a fátylon, látszik rajta, hogy megerőlteti magát. Próbál emlékezni. Végül teljes meggyőződéssel megszólal. /
- Pénteki nap volt. Emlékszem, hogy alig találtam rendesen nyitva tartó üzletet. Késő délután volt, de még nem este.
/ Az aprócska ketyerére, határozott csodálattal tekint. A bankkártya, mondjuk hasznosabb volt, már méretét tekintve, de tetszik neki a formája. /
- Értem. Tehát, ha bármit vásárolni szeretnék, csak ezt a kis eszközt kell használnom a fizetéshez. Nem zárkózom el az újdonságoktól, azt hiszem meg fogom tudni szokni.
/ Mondja nyugodt mosollyal, a férfi, miközben hallgatja a nő további válaszát, amit bizony elsőre nehezen tud elhinni. /
- Az angyalok halandók? Nekünk azt tanították, már amennyi szó esett róluk hittanon, hogy az angyalok végtelen ideig élnek. Nem öregszenek meg és nem halnak meg. De, Ön nyilván jobban tudja, csak meglepett.
/ A városról szóló tévképzeteinek eloszlatása azonban már nem megy ilyen simán. Amikor meghallja, hogy vérfarkasokkal teli városba akarják küldeni, Addeus annyira megrémül, ami látszik is az arcán, hogy azonnal heves köhögési roham tör rá. Nem úgy tűnik, hogy a férfi örül a válasznak, igazából el se tudja képzelni, hogy miért ilyen kegyetlenek vele. Rövid fulladozás és köhögés után, azonban ismét megszólal, immáron sípoló tüdővel. /
- Hííí. Vérfarkasok? Hííí. De hiszen, én nem vagyok vérfarkas. Hííí. Hííí. Valami rosszat mondtam, hogy oda küldenek? Híí. Mi van, ha megtámadnak? Híí.
/ A férfi igen komoly ijedtségről tesz tanúbizonyságot. Látszik rajta, hogy elsápadt és elsőre nem akarja elhinni, amit hallott. /



(13)
Avatar
Addeus Axcylius
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 59
Csatlakozott: 2013.03.22. 00:22
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Drun » 2013.05.05. 17:18

*Addeus -- 2900. augusztus 25.*


- Bízom benne, hogy hamar hozzá fog szokni az új életéhez.
/Bólint egy aprót a fejével, mintegy biccentésképpen az angyal./
- Az angyalok sem örök életűek, ami a testűket illeti. Ugyan úgy elpusztíthatóak vagyunk, mint bármelyik más lény. A lelkünk ugyan visszakerül Danuhoz, és amikor újjászületünk, akkor visszanyerjük angyallelkünkkel az emlékeinket előző életünkből, de ez nem jelenti azt, hogy halhatatlanok lennénk, mint ahogy az Önök idejében elképzelések voltak erről.
/Mosolyog rád kedvesen, miközben magyarázza a dolgot, a kérdésedre./
- Azért kerül a városba, mert oda való. Nem azért mert bármi rosszat tett volna.
/Miközben beszél, lágy meleg érzést érzel szétterjedni a mellkasodban. A szoba arany színbe burkolózik, és csak a nő elmosódott arcár látod magad előtt. Ahogy a köhögő roham kezd alábbhagyni, a meleg, lágy érzés egyre jobban szétterjed a testedben. Egy pillanatra amikor lehunyod a szemed, az az érzés fog el, mintha álmodnál. Lebegésszerű állapotodból, az angyal hangja zökkent vissza. Mintha semmi sem történt volna, ugyan ott ül a székében, és a szoba is ugyan olyan, mint a nagy fényesség előtt. Csak az érzés a testedben más, ugyanis a tüdőd a baleseted előtti állapotban van, furcsa nosztalgikus érzés fog el, amikor levegőt veszel emiatt egy kis időre./
- Ön vérfarkas, és igen valószínű, hogy ki fogják hívni, amikor elérkezik a pillanat, hogy meghatározzák, hogy hol is lesz a helye a sajátos hierarchiájukban. De mindezektől nem kell tartania! Nagyon családcentrikus nép, semmiképp nem fogják igazán bántani! Legkevésbé sem megölni! Nem kell félnie!
"A tigris éhen halna, ha ugrás előtt figyelmeztetné a prédát.
Mondod-é a tigrisre, hogy becstelen?
A becsület hatalom kérdése, nem az erkölcsöké."

"I have come to have the firm conviction that vanity is the basis of everything, and finally that what one calls conscience is only inner vanity."

"Flectere si nequeo superos, Acheront movebo."

"Don't judge me! I was born to be awesome not perfect!"


KépKépKépKépKép


Kép NJK Kép
Avatar
Drun
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 1021
Csatlakozott: 2012.09.25. 20:50
Tartózkodási hely: A Mélysőtétben
További karakterek: Niqecanuwa
Tereus
Daimon
Alva
Lamya

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Addeus Axcylius » 2013.05.05. 17:54

* Drun -- 2900. augusztus 25. *

- Ebben én is reménykedem.
/ Mondja Addeus majd szinte, már-már szájtátva hallgatja az új információkat, amelyeket hall az angyaltól. Ezek olyan dolgok, amiket most megtudott, amelyeket soha sem sejtett. Nem is gondolt ilyesmire, most pedig egy valódi, angyallal beszélget a faj életéről. A válasz azonban alaposan meghökkenti. Amikor kiderül, hogy ő Bloosx-ba való, pillanatokig úgy tűnhet, hogy megállt a szíve. Ez azonban koránt sem igaz, inkább fogalmazzunk úgy, hogy meglepődött. Az eddigiekhez képest is jobban. /
- Vérfarkasokhoz?
/ Szinte még-még mindig ennél a témánál van leragadva, amikor különös fény öleli körbe, amelyet feltehetően az angyal generál. Addeus furán érzi magát, kezdi kissé mesebelinek, álomszerűnek megélni ezt az egészet. Egyik pillanatról a másikra átkerül a jövőbe és kiderül, hogy nem térhet vissza saját idejébe. Ha ez azonban nem lenne elegendő, találkozik egy angyallal, aki ... aki ... Addeus érzi a mellkasát melengető érzést és ... hát az angyalok jó szándékúak és gyógyítani szokták az arra rászorulókat. tehát, akkor gyógyítja. Legalábbis Addeus számára, ez az egész így jön le. Amikor pedig tényleg érzi, hogy teljesen másképpen lélegzik, mint korábban az angyalra mosolyog, illetve próbál mosolyogni, de határozottan mosolyogni próbál, mert Addeus szóhoz sem jut. /
- Ön .. meggyógyított.. ez csodálatos ... köszönöm szépen. Mégis ... mégis miképpen köszönhetném ezt meg önnek?
/ Amikor azonban az angyal közéli vele, hogy ő vérfarkas és ott van a helye Bloosxba, Addeus végképpen elveszti a fonalat. Nem érti, nem érti, hogy miként lehet ő vérfarkas, hiszen sohasem bántott senkit. Az agresszió legkisebb jele sem rejlik benne. Nem hirtelen haragú és még csak verekedni sem szokott. Sőt, soha életében nem vonzották az erőszakos sportok se. /
- Ez ... nem is tudom ... mit mondjak erre... Igazán megnyugtatott, hogy nem fognak megölni. Hát, ez jó. Biztos benne, hogy vérfarkas vagyok? Tudja, soha az életembe nem reagáltam furán, se a holdra, se a szagokra. Sőt, agresszívnak se nevezném magamat. Nem lehet, hogy tévedett és esetleg mégis csak ember vagyok?
/ Kérdezi Addeus még mindig határozottan rémülten. Nem úgy tűnik, hogy olyas valaki, aki csak úgy elfogja fogadni a sorsát, hogy hátralévő életében vérfarkasként kell élnie. Többször is felsóhajt, mintha valamilyen borzalmas hírt kapott volna. Lehet, hogy számára ez borzalmas hír is. Végül azonban próbál magán úrrá lenni és újabb kérdést tesz fel. /
- Ha már biztos, hogy ... vérfarkas vagyok. Tudna tanácsolni valamit, hol tudnék komolyabban utána nézni az életformájuknak, kultúrájuknak?
/ Kérdése közben, arcán még mindig a hitetlenkedés jelei láthatóak. /



( 14 )
Avatar
Addeus Axcylius
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 59
Csatlakozott: 2013.03.22. 00:22
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Drun » 2013.05.05. 18:17

*Addeus -- 2900. augusztus 25.*


/Egyik kecsesen ívelt szemöldökét felhúzza./
- Mivel köszönhetné meg? Hiszen már megtette!
/Néz rád értetlenül. Csendesen hallgatja végig a hitetlenkedésed, majd jó pár percig a hallottak után is csendben marad, mintha várna valamire. Aztán egy apró fejrázás és egy halk sóhaj kíséretében, újra megszólal./
- A múltban lévő teste megsemmisült amikor időt utazott, és mikor újra manifesztálódott itt a mi időnkben, az igazi való alakjába anyagiasult. Nem minden vérfarkas agresszív és dühöngő fenevad, ahogy az Ön idejében elképzelések voltak ezekről a lényekről. Akkor fogja igazán megérteni létezésüket, ha közéjük megy, és ott szerez tapasztalatot.
/Előre hajol, miközben összekulcsolt ujjaival, az asztalra könyököl./
- Minden bizonnyal, akkor fogja leginkább megérteni, ha saját magát is elfogadja. Mindazzal együtt amit a lelkében hordozz! Azzal a belső erővel, amit mindeddig elzárt, és jó mélyen elrejtett.
"A tigris éhen halna, ha ugrás előtt figyelmeztetné a prédát.
Mondod-é a tigrisre, hogy becstelen?
A becsület hatalom kérdése, nem az erkölcsöké."

"I have come to have the firm conviction that vanity is the basis of everything, and finally that what one calls conscience is only inner vanity."

"Flectere si nequeo superos, Acheront movebo."

"Don't judge me! I was born to be awesome not perfect!"


KépKépKépKépKép


Kép NJK Kép
Avatar
Drun
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 1021
Csatlakozott: 2012.09.25. 20:50
Tartózkodási hely: A Mélysőtétben
További karakterek: Niqecanuwa
Tereus
Daimon
Alva
Lamya

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Addeus Axcylius » 2013.05.05. 20:07

* Drun -- 2900 augusztus 25 *

/ Bár Addeus koránt sincs tökéletesen meggyőzve arról, hogy neki abszolút jó helye lesz a vérfarkas lakta Bloosxban, miközben ő maga még egy szőrszálnyit sem változott az említett irányba, végül mégis sóhajt egyet, jelezvén: ez van. majd bólint is egyet, végül diplomatikusan a nőre mosolyog, bár az angyal érezheti, hogy Addeus még mindig nincs kibékülve a helyzetével. na igen, mindenre számított, csak erre nem. Hogy a múltbéli teste megsemmisült és most vérfarkasként kell leélnie egész hátralévő életét. Miközben még mindig feszült egy kicsit, a hallottak után, végül megszólal. /
- Van még hátra valami a regisztrációból? Mert ezek szerint, akkor az új hovatartozásomról való ismereteket magamnak kell összeszednem. Végtére is, ha ez van, hát elutazhatok én Bloosx-ba is. Bár, még mindig tartok a találkozástól.
/ Mondja végül Addeus és, ha tényleg nincsen más a regisztrációból, akkor lassan feláll az asztaltól, majd kezet nyújt az angyal felé, miközben mosolyogva megköszön minden segítséget. Ha a nő közli, hogy még van hátra némi nemű munka a regisztráció körül, hát szívesen marad. Mert bár a nő nem mondott olyasmit, amitől úgy verdesne a szíve, mégis csak egy angyalról va szó, aki határozottan segítőkésznek tűnt, ráadásul meggyógyította a tüdeje sípolását is. /


(15)
Avatar
Addeus Axcylius
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 59
Csatlakozott: 2013.03.22. 00:22
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Drun » 2013.05.05. 20:24

*Addeus -- 2900. augusztus 25.*


/Az angyal mintha a bensődbe látna, az az érzésed. Mert ahogy a kétkedés és a félelem eluralkodik rajtad a számodra még olyannyira ismeretlen jövőd miatt, addig az angyal láthatóan együtt érzőn tekint rád./
- A regisztráció sikeres volt, nincsenek már olyan kérdések amire ne tudnám a választ.
/Lassan felkel amikor te is megmozdulsz./
- Ha tudok válaszolok a kérdéseire, de vannak amikre saját magának kell megtalálnia a választ. Méghozzá testközelből.
/Megszorítja a kinyújtott kezed. Olyan érzés kerít hatalmába, mintha ez a kéz mindig ott lett volna melletted és gyengéden, óvón ölelt volna át, eddigi életed során./
- Remélem hamar megtalálja a számításait Mr. Aycylius!
/Amikor elindulsz kifelé az ajtó magától nyílik ki előtted.
Látod, hogy Adya ott kint vár rád, ahogy ígérte./


*Folytatás itt.*
"A tigris éhen halna, ha ugrás előtt figyelmeztetné a prédát.
Mondod-é a tigrisre, hogy becstelen?
A becsület hatalom kérdése, nem az erkölcsöké."

"I have come to have the firm conviction that vanity is the basis of everything, and finally that what one calls conscience is only inner vanity."

"Flectere si nequeo superos, Acheront movebo."

"Don't judge me! I was born to be awesome not perfect!"


KépKépKépKépKép


Kép NJK Kép
Avatar
Drun
Kalandmester
Kalandmester
 
Hozzászólások: 1021
Csatlakozott: 2012.09.25. 20:50
Tartózkodási hely: A Mélysőtétben
További karakterek: Niqecanuwa
Tereus
Daimon
Alva
Lamya

Re: Nnathen Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Zoax » 2013.06.02. 16:54



[2900.Augusztus.27]

*Előzmény: Előcsarnok.*

/ Az iroda legfeltűnőbb jelensége számomra az íróasztal mögött ülő angyal. Nem pusztán az angyalsága miatt, mert odakint láttam már nála érdekesebb jószágokat is. Az benne a megdöbbentő, hogy pont olyan mint az igazgatónőm volt gimiben. Kedves mosolya jóságot sugároz, összetámasztott ujjai hivatalosságot kölcsönöznek neki és még a testtartása is pont olyan mint az igazgatónőé. Egyenes hát, kezek az asztalon. Ha az igazgatónőnek lettek volna szárnyai, biztosan pont úgy tartotta volna őket mint ez az angyal. Ugyan olyan méltóságteljesen. Még a hangja is pont olyan tónusú mint egykori tanáromé./
- Üdvözlöm. Nnathen Laspal vagyok. Foglaljon helyet.
- Jó napot kívánok. Mi a mai dátum? -/ Kérdezem miközben leülök./
- 2900 Augusztus 27.
- Értem. Múltlakó vagyok és ide irányítottak.
- A legjobb helyre irányították. -/ Mondja egy angyali mosollyal. /- Először is szükségem lenne pár adatra. A születési nevére és idejére, valamint helyére, és a korára.
+ Ez nem szöszöl sokat. +
- Születési nevem Björn Jörgensen. Huszonkét éves vagyok, 1991 Április 10-én születtem Stockholmban.
/ Látom, ahogy az asztal üveglapja mint valami monitor, megjelenít egy nyomtatványt ami automatikusan kitölti magát az általam elmondottak alapján. Az angyal pedig ismét kérdez./
- Legyen szíves mesélje el milyen körülmények között került a boltba.
- Az öcsémet kerestem. Két héttel az előtt tűnt el, hogy én beléptem abba a boltba és itt kötöttem ki. Azon a környéken veszett el és a rendőrség azóta sem bukkant a nyomára...... -/ Villámként hasít belém a felismerés és azonnal a tárgyra térek. /- Nem lehet, hogy ide került? A neve Eric Jörgensen.
/ A nő összetámasztott ujjai mögül néz rám. /
- Elképzelhető. Utána is nézek, de kérem előbb fejezzük be az ön nyilvántartásba vételét.
- Rendben. -/ Sóhajtom ki magamból./
- Hogy hívják?
- Björn Jör... Zoax.
- Mikor lépett be a fátyolba?
- 2012 November 18, valamikor délután négy óra körül.
- Most maradjon kérem mozdulatlan pár pillanatig.
/ Átpásztáz valami fény aztán megszúr valami. Reflexből odacsapok a nyakamhoz, ahol a szúrást éreztem. Az angyal mosolyog./
- Az ön faja goblin és vasbőre van, ezért alternatív módon kellett önbe helyeznünk az azonosító chipet. De ne aggódjon, az eljárás teljesen mentes mindenféle káros mellékhatástól, évszázadok alatt forrt ki a módszer.
- Mi az a goblin? Meg miféle vasbőr? -/ Kissé elvesztettem a fonalat de az angyal angyali türelemmel válaszol. /
- A goblin egy rendkívül ellenálló szervezetű, nagy terhelhetőségű ám viszonylag agresszív faj. A betegségekkel és mérgekkel szembeni immunitásuk bámulatos. Akár nyolcszáz évet is megélhetnek, bár agressziójuk miatt még egyikük sem ért meg ilyen magas kort. Átlagosan egy-másfél méter magasak ön tehát igen csak óriásnak fog közöttük számítani. Húsz méteres körzeten belül az éjszakai látásuk is kiemelkedő viszont a hirtelen felerősödő fényt sokáig, vagy egyáltalán nem szokja meg a szemük. A szaglásuk is egész jónak mondható. A vasbőr pedig azt jelenti, hogy az ön szervezete a szokásosnál is ellenállóbb goblinszervezet. Ez az ellenállás legfőképp a mechanikai hatásokra terjed ki.
/ Közben átnyújt egy fura valamit. /
- Ez az eszköz tölti be nálunk a hitelkártya funkcióját. Jelenleg kétszáz kMŁ van a számláján. Ez elég arra, hogy kihúzza vele amíg legalább nagyjából rendezi a sorsát. De ossza be mert több támogatást nem áll módomban nyújtani.
- Értem. Köszönöm. -/ Mondom őszintén. Sosem árt ismernem a szervezetem tűrőképességét. /- Akkor megkeresi nekem az öcsémet?
- Mikor is tűn el az öccse?
- 2012. November hetedikén.
/ A nő dolgozik kicsit aztán már mondja is./
- Születési név Eric Jörgensen, születési hely és idő 1994 március 9. Stockholm, belépés a fátyolba 2012. November 7. Ő az?
- Igen ő. -/ A pulzusom kissé megemelkedik és a közöny helyére most először határozott érdeklődés költözik. /- Mi lett vele?
- Az öccse halandó maradt. Új neve Kryon Vorm, átkerülési időpontja 2900. Augusztus 9.
- Három hete..... -/ Gondolkodom el. /- Nem tudja hol van most?
- Ebben sajnos nem segíthetek. De a halandók városa H'Sekirat. Tehát elvileg itt kell lennie ebben a városban.
- A halandók városa?
- Igen. Az egyetlen ismert földrész jelenleg Negpan, egy szuper kontinens ami az ön által ismertekből jött létre. Egy mágikus burok védi így aztán se ki se be. -/ Az asztallapon felvillan egy háromdimenziós holotérkép. /- Ez itt Negapan. A tíz jel rajta a tíz város. Ezek szövetsége jelenleg Negapan hatalmi tényezője. Mindegyik város egy-egy faj otthona, kivéve például Uclysse-t. -/ Bök a térképre. /- Ott négy faj otthona található, köztük például a goblinok többségének lakhelye.
- Az öcsém pedig minden bizonnyal H'Sekiratban van. Nem tudná esetleg leszűkíteni a kört? Hol lenne érdemes kezdenem a keresést?
- Sajnálom, de nem. Ez egy hatalmas város és az öccse bárhol lehet, sőt, még azt is megeshet hogy nincs is itt. Én inkább azt javasolnám, hogy előbb alakítson ki valamiféle saját életet mielőtt az öccsén próbál segíteni. Csak akkor tudja hathatósan támogatni az öccsét, ha önnek már van valamiféle háttere. Talán felkereshetné a helyi goblinokat.
- Értem. Nagyon sokat segített, hálásan köszönöm.
/ Kérdésemre a nő még elmagyarázza hol érdemes goblinok után kutatnom, aztán elbúcsúzunk én meg elindulok a Goblinfészek felé de sajnos csak a Régies sikátorig jutok..

(4)

Avatar
Zoax
Csúfság
Csúfság
 
Hozzászólások: 56
Csatlakozott: 2013.02.07. 02:48
Tartózkodási hely: Nyíregyháza
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Kryon Vorm

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.02.17. 21:57

*No, úgy fogjuk csinálni, hogy én most Mattnek mesélek itt; és Babak, ha megint aktív tudsz lenni, írj egy pm-et nekem. ;)*

*Előzmény // Babak & Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

Nnathe Laspal irodájába egyszerre csak egy ember - illetve pontosabban: személy - térhet be, ezért Elvira a kezét Babak vállára helyezi, miközben Matt megindul az ismeretlen felé. Ezzel is jelzi, hogy az angyal munkáját tiszteletben kell tartani. Amíg odakint várakozol, a nő csendesen dúdolgat odakint, ha kérdezed, szívesen beszélget, azonban hogyha semmiben sem lehet a segítségedre, távozik.

Matt, odabent egy valódi angyal vár rád - Karl nem hazudott. Azonban most épp különös szárnyak látszanak a hátán: mintha a tollak fémből lennének. Ahogy közelebb érsz bebizonyosodik a gyanúd. Nnathe bölcs, időtlen szeme érdeklődve figyeli, ahogy belépsz az ajtón, de egyébként semmi mást nem tudsz leolvasni a nő - nő egyáltalán? hogy is van ez az angyaloknál? - kortalan, szoborszerű arcáról. Kecses kezével az előtte lévő székre int jelezve, hogy leülhetsz.

- Üdvözlöm, a nevem Nnathe Laspal. Én fogom lebonyolítani a regisztrációját. - Dallamos, kellemes hangja van, ami teljesen megnyugtat. Azonban ez is érzelemmentes, túlontúl tárgyilagos. - Mindössze egy fél órás procedúráról van szó, amely során felvesszük a személyes adatait, beolvassuk és eltároljuk a testképét, valamint létrehozunk Önnek egy bankszámlát további személyi azonosítókkal egyetemben. Ha bármilyen kérdése van, kérem, ne habozzon feltenni.

*Kérlek, itt összegezd/folytasd az előző hsz-emben leírtakat is.*

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Matt Hrowing » 2014.02.18. 23:44

*Előzmény itt; Mira, (Babak nélkül)* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

/Alig hallom Karl további magyarázatait, annyira elmerülök a saját gondolataimban. Kinézek az ablakon, bámulom az alattam elsuhanó várost. Próbálom rávenni magam, hogy a kivilágított felhőkarcolókat ne, csak lényegtelen díszletként lássam, hanem az új életem részeként. Nem megy. / + Valamelyik fizikusnak volt az a mondás hogy, "Akit a kvantumelmélet nem rázott meg a lelke mélyéig, az nem értette azt meg." Ez az időutazás van olyan megrázó, mint a kvantumfizika, szóval valószínüleg ezt sem sikerült még felfognom. Különben tövig rágnám a körmeim. +
- Elvégre a kvantumfizikát sem értettem soha. /Suttogom magam elé, leheletem kicsapódik a hideg ablaküvegen. Szórakozottan letörlöm, és tovább bámulok az ablakon át. Most már alacsonyabban repülünk, sokkal élesebbek az épületek körvonalai, de a sebesség miatt egyiket sem tudom jobban szemügyre venni.
A helikopter diszkréten leszáll egy magas épület mellett, és egy pillanat múlva, már mellette állunk. Össze, amint a hideg szél váratlanul belekap a kabátomba, gyorsan összecipzározom, közben tekintetemmel az ajtót, azzal együtt a meleget keresem.
Szerencsére nem kell sokáig szobroznunk a hidegben, egy ajtóhoz érünk, amiben egy elbűvölő nő fogad minket. Egyből felengedek, bár lehet hogy csak a meleg teszi.
- Jonathan Riley, /mutatkozok be kissé dadogva, mintha a nevem nehezen jönne a számra. Összezavarodom egy pillanatra, a kézfogásra nyújtott kezemet a lehető legfeltűnésmentesebben visszahúzom./ Elnézést gondot okozunk, igazán nem állt szándékunkban. /bököm ki végül, hogy elsimítsam a botlásomat.
Némán sétálok Elvira mellett a folyosón. A csendet kezdem kínosnak érezni, szeretném megtörni valamivel, de semmi értelmes nem jut az eszembe. Aztán nagy nehezen kiötlök valamit./
- Egész nap a hozzánk hasonló, minek is nevezzem... időutazókkal foglalkozik? Mégis hányan vannak, milyen gyakran érkeznek?

/Mielőtt bemennék az irodába, még megköszönöm Elvirának a segítséget, és búcsúzóul (vagy bátorítólag?) biccentek egyet Babak felé.
Egy egyszerű, régi bútorokkal berendezett szobába érkezek, de ezt alig veszem tudomásul. Figyelmem teljesen leköti a velem szemben álló nő, illetve a hátából kinövő különös szárnyak. Kényelembe helyezem magam a székben, gyorsan végigfuttatom a szemem a szobán, de tekintetem megint megakad Nnathe szárnyain. Kifejezetten bosszantó./
- Egyenlőre nincs kérdem, akár kezdhetjük is. /válaszolok, közben figyelek, hogy végig a szemébe nézzek. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy szereti ha bámulják a szárnyait./

(5)


*Kösz a folytatást ;)*
"– Lehetett esetleg egy ártatlan járókelő, uram. [...]
– Hát akkor még inkább nyakon kellett volna csípjük, már csak értékes ritkasága miatt is."
Avatar
Matt Hrowing
Újonc
Újonc
 
Hozzászólások: 77
Csatlakozott: 2014.01.23. 14:13
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Reagen Jacopo

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.02.19. 21:09

*Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

*Még a folyosón*

- Nem, nem, az én területem teljesen más, de tudja, mindig is szívesen segítettem a Régieknek is. Sőt, mondhatni a kezdetektől segítem néhányukat - mondja Elvira nagy büszkén, s Te úgy érzed: a Mystic lányokhoz lehet köze a nőnek. - Hm... lássuk csak... pontos adatokkal nem tudok szolgálni, meg nem hiszem, hogy módomban állna, de azt nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy lassan már ezres nagyságokban beszélhetünk az utazókról. A gyakoriság pedig változó. No, de menjen, nem akarom feltartani Laspalt.

*Már az irodában*

Nnanthe a procedúra megkezdéséhez elkezd az asztalán pötyögni. Különböző gombok és érintőképernyők tűnnek fel, nem igazán tudod követni hogy mi történik. Azonban látszik az angyal mozdulatain és gyorsaságán, hogy valóban egy rutinműveletről van szó. A szárnyai időnként meg-megzörrennek, miközben dolgozik.

- Kérem, árulja el nekem a születési nevét, illetve, ha van valami más, amit egy bizonyos tükör írt ki, akkor azt is. Hogyha nem tud semmiféle új névről, vagyis az igazi nevét nem ismeri, ezen könnyen tudok segíteni. Ezen kívül szükségem volna még a születési időpontjára és helyére, valamint a legutolsó nap dátumára, amit a múltban eltöltött.

Kedvesen mosolyog rád, de semmi melegséget nem tükröz az alakja. Nagyon hideg és merev az egész teremtés, mintha valóban egy teljesen emberfeletti szupercivilizációt képviselne. Ettől eltekintve a hangja és a kisugárzása kellemes és megnyugtató. Ugyanakkor úgy érzed: nem érdemes ostobaságokat kérdezni tőle, meg kell válogatnod a szavaidat.

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Matt Hrowing » 2014.02.20. 22:56

Mira

*Még a folyosón*

- Azt mondja segített nekik? Gondolom a beilleszkedésben rengeteg hasznos tanáccsal tudott szolgálni nekik. /mondom könnyed, kissé behízelgő hangnemben, amit olyankor használ egy angol, hogyha valami hasznot szeretne húzni beszélgetőpartneréből./ - Nyilván számtalan tennivalója akad, de ha megvagyok a regisztrációval, volna olyan kedves, hogy egy beszélgetés erejére időt szakít rám? Rendkívül hálás lennék. / Eszem be jut, hogy ilyen finoman akkor szoktam fogalmazni, amikor nyomozás közben kérdezem ki a szemtanúkat. Egy kis hízelgés és finomkodás után sokkal könnyebb az embereket rávenni arra, hogy együttműködésükkel segítsék a rendőrség munkáját. Tulajdonképpen Elvirát is erre kérem most.

*Az irodában*

-Jonathan Riley. A tükör pedig Matthew Hrowing néven szólított. Bár akkor még nem tudtam hogy rólam van szó, azt hittem tévedés történt.- / Az utóbbi megjegyzésem fölösleges volt a regisztráció szempontjából, viszont elég kényelmetlenül éreztem magam, amíg Nnanthe szó nélkül gépelt. Az a száraz tárgyilagosság, amivel hozzám viszonyul emlékeztet rá, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben is vagyok. Szeretném egy kicsit oldani a hangulatot./
- Születni 1971 november nyolcadikán születtem, Londonban. Átkerülésem dátuma 2013 szeptember tizennegyedike, és Szintén Londonban került rá sor. Jut eszembe, van annak valami módja, hogy megtarthassam a brit állampolgárságomat? /Kihúzom magam a székben, hogy lássa, egy olyan emberrel beszél, aki nagyon büszke a nemzetére. Ami viszont számomra még fontosabb, hogy az állampolgárságommal együtt elveszteném a rendőri posztomat, és így nem lenne jogom nyomozást folytatni. Bármilyen fura is, de jelenleg ez számomra a legfontosabb ebben az ismeretlen világban./

(6)
"– Lehetett esetleg egy ártatlan járókelő, uram. [...]
– Hát akkor még inkább nyakon kellett volna csípjük, már csak értékes ritkasága miatt is."
Avatar
Matt Hrowing
Újonc
Újonc
 
Hozzászólások: 77
Csatlakozott: 2014.01.23. 14:13
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Reagen Jacopo

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.02.21. 20:15

*Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

Miközben beszélsz, az angyal beüt még néhány dolgot az asztalon található gépbe, mire egy üres adatlap kerül előtérbe. Amint kimondod az adatokat, a gép magától kezdi el betáplálni őket a memóriába. Te annyit érzékelsz, hogy az ív üres rubrikái a beszédsebességeddel összhangban folyamatosan veszik fel az adataidat.

- Önről van szó, kedves Matthew - mosolyog rád Nnathe. - Mint ahogy a teste is megváltozott, a neve is. Azonban ne féljen, ez nem jár semmiféle kellemetlenséggel, sőt. Sokaknak erőt ad. - Sokáig hallgat mozdulatlanul, míg Te a dátumokat darálod. Amikor az állampolgárságról kérdezel, Laspal szemében végre felragyog egy igazi érzelem: jókedv. Ez csak egy pillanat, azonnal elmúlik, és visszakerül rá az a maszk, amit neked mutat magából.

- Az Egyesült Királyság a huszonhetedik század eleje óta nem létezik, a Szuperkontinens egy országot képez. Ezt Tíz Város Szövetségének nevezzük - mondja színtelen, kimért hangon. - Ebből kifolyólag Ön már nem angol állampolgár, Mr. Hrowing. Sajnálom. - Az együttérzése nem tart soká, máris folytatja a regisztrációt. - A következőkben felmérjük és lementjük a testképét, illetve ellátjuk a személyi azonosítójával. Monsieur Brodeur már ellátott minket azzal az információval, miszerint a harmincadik században Ön Vadász, ennek alapján betáplálom Önt a vhinudrati adatbázisba is. Ne aggódjon, ez nem azt jelenti, hogy azonnal besorozzuk. Kérem, pár pillanatig maradjon mozdulatlan, ne izegjen.

A széked megbillen, a talapzata körül egy halvány kék fény izzik fel. Az űrlapodra azonnal felkerülnek a beolvasott adatok: magasság, súly, stb. Már ez is meglep, azonban a kis tűszúrás a nyakadnál még inkább. Nem fáj, inkább csak kellemetlen, mintha egy szúnyogcsípés volna. Nnathe mindezeket rezzenéstelen arccal figyeli. Az adatlapod tetejére az eddigiekhez képest hatalmas betűkkel kirajzolódik egy kódszám - az azonosítód.

Ezek után az angyal megnyom egy gombot az asztalán, az űrlap eltűnik. Ezzel készen vagytok. Az asztallap jobb oldalából kiemelkedik egy hasonló tároló, mint amibe Karl rejtette a fegyvered. Ebben egy különös, kicsi, kúp alakú tárgy van. A nő átnyújtja Neked.

- Íme, az utolsó kellék. Az Ön korában ezt hitelkártyának, vagy bankkártyának hívták, jelenleg így néz ki. A bankszámláján 200 kMŁ található, ez elég arra, hogy pár hétig el tudjon boldogulni állás nélkül. Ettől a perctől fogva Ön jogilag teljes értékű tagja társadalmunknak. Köszöntöm a harmincadik században. Amennyiben van kérdése, igyekszem tudásomnak megfelelően válaszolni rá, azonban hogyha nincs, meg kell kérnem, hogy távozzon - kint még várakozik egy úriember, aki magával együtt érkezett.

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Matt Hrowing » 2014.02.22. 12:13

*Mira*

- Tudom hogy Anglia már nem létezik, idefele jövet már tájékoztattak. /mondom szárazon. Cseppet sem lepődtem meg azon, hogy a brit állampolgárságomnak lőttek, de azért csalódott vagyok. / - Tudja, az állampolgárságom megtartásának csupán szimbolikus jelentősége lett volna. Szerettem volna megtartani abból valamit, ahonnan jövök... Ugyan, felejtsük el. /az utolsó szavakat már egészen keserű éllel mondom, aztán erőt veszek magamon és nem hozom fel többet ezt a témát.

A székem hirtelen mozdulatára összerezzenek, de megállom hogy belekapaszkodjak az asztalba. A szkennelés befejeztével megtapogatom a tarkómat és meggyőződöm róla, hogy semmi komolyat nem műveltek velem.
Átveszem a kis kúpot és az egyik cipzározható zsebembe teszem. Szívesen megkérdezném, hogy mégis hány fontot ée egy kMŁ, de Nnathenek valószínűleg fogalma sincs a font értékéről, ezért csöndben maradok.

-Még lenne egy kérdésem, ha nem probléma. Vadász vagyok ezt tudom, de azt még nem igazán mondta el senki, hogy kik is azok a vadászok. Annyira sikerült rájönnöm, hogy valami militarista csoport lehet. Azt sem tisztázta még senki, hogy hogyan kéne nekem a vadászokkal felvennem a kapcsolatot, és hogy ez kötelező-e egyáltalán. Monsieur Brodeur /bizonyára Karlra utalt így/ -csak talányos válaszokat tudott adni, ami nem volt nagy segítség.
Megvárom a válaszát, ami reményeim szerint kielégítőbb lesz az eddigieknél.

(7)
"– Lehetett esetleg egy ártatlan járókelő, uram. [...]
– Hát akkor még inkább nyakon kellett volna csípjük, már csak értékes ritkasága miatt is."
Avatar
Matt Hrowing
Újonc
Újonc
 
Hozzászólások: 77
Csatlakozott: 2014.01.23. 14:13
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Reagen Jacopo

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.02.23. 23:30

*Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

- Hiszen az emlékei nem vesztek el, s az eddigi tapasztalatai is megmaradtak nem? - próbál az angyal lelket önteni beléd csendes, csilingelő hangján. - Hm... azt hiszem, elnézést kell kérnem kollégám hanyag munkája miatt. A Vadászok valóban egy militarista csoport, ők azok, akik a fajok közötti kényes egyensúlyt próbálják fenntartani - sajnálatos módon nem túl békés módon. Hogy csatlakozhat-e hozzájuk, vagy sem, nem magán múlik. Ha megfelel az elvárásoknak, mindenképpen felkeresik. Ettől függetlenül természetesen elmehet a vadászok városába és kérheti a kiképzését. A szervezet mindenkiből a maximumot hozza ki és a megfelelő helyen munkáltatja. Azonban egy dologra figyelmeztetnem kell. Sokak Isten Ostorának vélik magukat, és szent célként élik meg a gyilkolást, ami később már nem Istenről és az igazságszolgáltatásról vagy egyensúlyfenntartásról szól, hanem az öldöklés puszta élvezetéről. Ön becsületes embernek tűnik, ezért nyomatékosan megkérem, hogy ne érintkezzen ilyen renegátokkal, próbálja meg megóvni önmagát tőlük. Bár a vadászok szervezete hatalmas és viszonylag jól megszervezett, egy-két helyen az irányítás képes kicsúszni a kezük közül. Kerülje el ezeket a gócpontokat, és jó élete lesz. Biztos vagyok benne, hogy elboldogul majd.

Mondandóját ezzel kapcsolatban befejezte, s hacsak nem kívánsz másról is beszélni vele, nincs maradásod az irodában.

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Matt Hrowing » 2014.02.24. 18:34

*Mira*

- Az emlékeim természetesen megvannak. De az rajtam kívül senkinek sem jelent semmit. Hiába mondom valakinek, hogy brit vagyok, semmit nem fog neki jelenteni. Még azok a nevetséges sztereotípiák sem jutnak majd az eszébe, az ötórai teáról, vagy az emeletes buszról. Akár a kontinensről is érkezhettem volna. /mondom keserű hangon. Most kezdem felfogni, hogy milyen alapvető dolgokat vesztettem el. Lefagy az arcomról a mosoly, tekintetem a semmibe réved, ahogy sorra eszembe jutnak az eddigi életem elemei./
- Ne aggódjon, bár a jövőben fel tervezek keresni néhány embert, nem válok önbíráskodóvá. Az önjelölt igazságosztókat, ha lehet, jobban megvetem mint a bűnözőket. +De hogy feltétlen elkerülöm őket, azt már nem ígérhetem meg.+/teszem hozzá magamban, aztán felállok a székből, elköszönök tőle és az ajtó felé indulok. Néhány lépés után eszembe jut a jelvényem, az egyetlen tárgyi bizonyítéka a múltamnak. Megtorpanok, és a kabátomon keresztül megtapogatom a jelvényt. Felmerül bennem, hogy kívülre kellene tűznöm, de végül elvetem az ötletet. Az itteniek számara semmivel sem lenne több egy egyedi kitűzőnél./ +Majd, csak különleges alkalmakkor veszem elő.+ /határozom el, aztán elhagyom az irodát.


(8)
"– Lehetett esetleg egy ártatlan járókelő, uram. [...]
– Hát akkor még inkább nyakon kellett volna csípjük, már csak értékes ritkasága miatt is."
Avatar
Matt Hrowing
Újonc
Újonc
 
Hozzászólások: 77
Csatlakozott: 2014.01.23. 14:13
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Reagen Jacopo

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.02.24. 21:59

*Matt* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

- Danu áldja... - hallod még az angyal szavait, miközben a jelvényedet babrálva kilépsz az ajtón.

Odakint Babak várakozik, egy pillanatra összeakad a szemetek. A fiatal férfi ezernyi kérdésre követeli a választ. Mikor eltűnik az irodában, rádöbbensz arra, hogy Te már így is sokkal többet tudsz, mint ő. Nincs időd gondolkozni, Elvira máris a kezedbe karol, úgy irányít a Tanácsház folyosóin.

- Nem tudtam válaszolni a kérdésére, úgy eltűnt. Tehát igen, segítettem nekik, legfőképpen a mágiahasználóknak, hiszen én magam is az vagyok. - Szemében felcsillan egy különös láng, amit nem tudsz hova tenni, így hirtelen úgy érzed, a mágiát láttad meg a nőben. - Nézze, természetesen szívesen a szolgálatára állok bármikor, amennyiben ez munkaidőn belül van. Apropó... eldöntötte már, hogy mivel fog foglalkozni? Tudom, hogy nehéz kérdés, meg előtte megemésztené a ma történeteket, de meg kell alapoznia az itteni jövőjét. Jaj, szóljon rám, nem szabad ilyen komoly dolgokkal kínoznom már most! Inkább kerítek Önnek egy nyugodt szállást, ahol kipihenheti magát. Aztán majd holnap beszélünk, rendben?

A nagy séta és csevej közben megérkeztek az előcsarnokba.

*Menjen oda a következő, kérlek. :)*

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Babak Abaye » 2014.03.18. 21:55

/Figyelmesen hallgatom Karl szavait a világ eredetéről, és az érzés, ami Danu nevének említésekor bennem keletkezik igazán felemelő. Bár eddig még sosem hallottam ezt a nevet valahogy tudat alatt kötődöm hozzá./ + Milyen furcsa ez a világ: képes bennem érzéseket felkavarni egy puszta név melyről még nem is hallottam? /Sajnos azonban a kérdéseimre nem kaptam számomra kielégítő választ. Jonathan válasza egy kissé elbizonytalanít: vajon honnan jöhetett? A kontinensen így mondta ez azt jelenti, hogy brit volna? Nem számít honnan jött közös sorsra jutottunk. Amikor kitárul a gép ajtaja egy csodás nő fogad minket. Nagyon örülök, hogy másokkal is van szerencsém találkozni, így legalább több dologra deríthetek fényt. Örülök, hogy megszabadultam Karltól szó se róla kedves volt, csak sajnos nem tudott válaszolni a kérdésekre, ami szerintem egy eligazításra szakosodott embernek kötelessége lenne. Ellenben Elvira roppant kedvesnek és segítőkésznek tűnik. Miután Jonathan bemutatkozik és is megteszem. Eleinte csupán hallgatom a beszélgetésüket, miközben babrálok a kártyákkal a kezemben. Mikor kitárul vélhetőleg egy iroda ajtaja a nő a vállamra teszi a kezét. Én nem ellenkezem, hisz jogos, hogy az ember egyedül intézze a dokumentumokat. Miközben kint várunk a nő halkan dúdolni kezd. Egy ideig hallgatom a szép dallamot, de már nem bírom bent tartani a kérdéseimet/
- Gyönyörű dallam. Honnan származik? Ha nem zavarom lenne még néhány kérdésem, mert az eddigi kísérőnk nem mindet tudta megválaszolni... Azt állította, hogy én úgynevezett sidhe vagyok, ami nem tudom micsoda és mit is jelent pontosan, azon kívül, hogy egy másik faj nem ember. Illetve valamiféle képességről is beszélt, amit nekünk kéne felfedeznünk. De kérdem én: hogy lehet valamit megtanulni, ha nem is tudjuk, hogy létezik? Hallom maga gyakran lát ilyen elveszett hogy is nevezte "Régieket" tudna tanácsot adni mit kezdjek magammal, mert úgy érzem elvesztettem életem célját?

(5)

*Bocsi, hogy ilyen későn készültem el. Mostanában a csiga is gyorsabb nálam*
“A tapasztalat nehéz tanár, mivel először jön a teszt, és csak utána a lecke.” (Vermon Law)
Avatar
Babak Abaye
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 14
Csatlakozott: 2014.01.06. 21:19
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Mira » 2014.03.19. 11:41

*Babak* [2900. augusztus 30., hétfő; esti órák]

- Még kislánykoromban tanultam - válaszolja mosolyogva a hölgy. - Sidhe? Hogy mi az a sidhe? Hogyan is magyarázhatnám el? - mereng el egy pillanatra Elvira. - Sidhe maga a mágia. Nem úgy, mint én, vagy a többi mágiahasználó. Mert nekünk vér pulzál az ereinkben, mi húsból vagyunk, adományként kaptuk a varázstudományt Ezüstsárkánytól. A sidhe Danuból teremtetett, és Danu volt itt hamarabb, hiszen Danu maga a Föld. A sidhe a Föld energiájának materializálódása. A sidhe Danu Teste.

- Ó, az az átkozott Isteni Hatalom, Danu ajándéka! - mosolyodik el a boszorka. - Mellesleg ne nekem mondja, hiszen nekem is fel kellett fedeznem a saját határaimat és képességeimet annak idején. Istenem, de régen volt! - sóhajt fel. - De igen, tudja, hogy létezik. Hiszen most is beszél róla.

- Szerencsés ember, hogyha már ily fiatalon megtalálta élete célját. Viszont hogyha valóban megtalálta, nem veszthette el. Hiszen akkor már nem élne, nem? - kérdezi sejtelmesen. - Elsősorban azt tanácsolom, hogy keressen valamiféle szálláshelyet az éjszakára, vagy pedig a regisztráció után haladéktalanul keresse fel a Dombokat, ahol már várja Önt a meleg ágya. Alanyi jogon jár mindenkinek egy saját zug. A Domb pedig a forrásaim szerint készséges.

Avatar
Mira
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
Kalandmester - Polimetron és Vhinudrat moderátora
 
Hozzászólások: 580
Csatlakozott: 2012.04.04. 20:22
Tartózkodási hely: A Lebegő-hegység sziklái között
További karakterek: Alyara, Laila, Eoryann, Neferadynee

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Caridwen » 2014.05.11. 14:07

*Előzmény - 2900. augusztus 30. - Aurnia & Naarozair& Riel*

Kép

/Amikor beléptek az irodába az asztal mögött egy elegánsan öltözött férfi ücsörög. Érkezésetekre elmosolyodik, majd int az íróasztalával szemben álló szék felé, hogy foglaljatok helyet./
- Üdvözlöm, a nevem Naitsabes Nomed. Én helyettesítem Nnathe Laspalt, amíg vissza nem tért. De ez nem igazán számít, jelenleg a regisztráción van a hangsúly. Ha jól sejtem ebben az ügyben érkezett igaz? /mosolyog rátok barátságosan, aztán megérint egy gombot az asztalon, mire egy nyomtatvány vetül ki az asztal fölé. Látjátok rajta a felvillanó kérdéseket, egy egyszerű formanyomtatványnak tűnik, leszámítva azt, hogy a semmiből jelent meg és lebeg az asztal fölött./
- Az első rész annyiból állna, hogy felteszek néhány kérdést, amikre válaszolnia kell, a gép pedig majd kitölti ezen adatokkal a személyi aktáját. Kezdhetjük? /igenlő válasz esetén bele is kezd./
- Mi a múltbeli neve? Hol és mikor született? Hogyan és honnan került a mi időnkbe? Érkezett esetleg önnel együtt olyan múltlakó, akit még a régi korból ismer? A boltban esetleg írt ki önnek a tükör vagy bármi más nevet és fajt? Ha igen, mik voltak ezek? /Ha válaszoltok a kérdésekre azt látjátok, hogy a nyomtatványon megjelennek a válaszaitok, mintha csak egy láthatatlan kéz rótta volna rá őket szép íves betűkkel. Miután végzett a kérdésekkel./
- Mielőtt folytatnánk van még esetleg valami adat amiről úgy gondolja fontos lehet, esetleg valami egyéb kérdése? /kérdezi érdeklődve. Vörös haja alól macskásan villannak elő a sárgás szemek, ahogy figyel titeket./


*Tehát egyesével jöttök be különböző időben és ez mindhármótokkal ugyan így történik, tehát mindenki vegye úgy, hogy neki szól ez a reag és válaszoljon rá. Mivel más időben vagytok bent és külön-külön így bárki írhat bármikor, most nem függtök egymástól sehogysem. Aztán a következő körben már mindenkinek majd külön-külön válaszolok is, meg lesz megint ami közös.*
Kép
Avatar
Caridwen
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
Kalandmester - Necradit és Anolgelis moderátora
 
Hozzászólások: 816
Csatlakozott: 2012.06.13. 16:41
Tartózkodási hely: Abyss

Re: Nnathe Laspal irodája

HozzászólásSzerző: Naarozair » 2014.05.12. 20:48



/Belép a szobába, mikor Aurnia kilépett. Maga után becsukja, majd a kívánt szék felé sétál. Út közben futó pillantással végignézi a szoba berendezéseit, mert először jár ezen a helyen. Mikor a céljához megérkezik, akkor helyet foglal és kíváncsian várja, hogy miként fog lezajlani az egész regisztráció. Illedelmesen megvárja, hogy bemutatkozzon a helyettesítő alak, s egy biccentéssel jelzi, hogy tudomásul veszi az elhangzó szavakat./
-Igen, regisztráció ügyében érkeztem ide./ Nem árulja el, hogy lassan már egy hónapja itt van, s az első útja nem ide vezetett, mert nem ez volt a kérdése. Ráadásul úgy véli, hogy van elég tennivalója ahhoz, hogy ne álljon le baráti csevegésre. Figyelemmel kíséri, hogy milyen gombokat nyomogat, aztán a szemöldöke feljebb kúszik, mikor meglátja a nyomtatványt. Nem erre számított, így egészen elfogadható a megdöbbenése a látott dolog miatt./
-Természetesen, lássunk neki. /Mondja ki igenlő válaszként, miközben kifújja magát. Feltesznek neki kérdéseket, amire a legjobb tudása szerint kell válaszolni. Rögtön bedobják a mélyvízbe, mert a kérdések a múltjával kapcsolatosak. Megvárja, míg végigér a kérdésekkel a másik, hogy aztán ő abban a sorrendben válaszoljon./
-Adam McWriter. Kanada, Toronto, 1984. július 6. Egy régiségbolton keresztül, egy makettet megérintve. Nem tudok róla, hogy lenne ismerősöm.” Naarozair a látó nemes vérű üdvözöllek.” Ennyit mutatott a tükör, s többet nem. / Adja meg rá a válaszokat, aztán némi szusszanásnyi idő múlva kapja arra jogot, hogy beszélhessen arról, amiről szeretne. Sok kérdés fogalmazódik meg benne, meg elmondana neki sok apróságot, de az utolsó pillanatban elveti a lehetőségét. Nem kell mindenről tudniuk./
-H’Sekiratban van könyvtár? /Ez az egyetlen kérdést teszi fel, de többet nem. Ezzel csak azt árulhatja el magáról, hogy szereti a könyveket. Hogy ott mit fog keresni és olvasni, arról halvány fogalmuk sem lehet, vagyis meri remélni.

(59)
Kinézete: 186 cm, délceg arany sidhe. Lapockájáig dúsan leomló aranyló haj. Szemei: Meleg arany-zöldes és hűvös topáz-kék(Sárkányszem). Járásán látszik nemesi sidhe vére.

Sárkányszem: 1.Tekinteted néha eltéved, ilyenkor meglepetésszerűen átlátsz egy-egy tárgyon.
Türelem: 2p Amíg nem érsz hozzá, fizikailag nem okoz gondot a vas, a levegő már csak órák után mérgező a számodra.
Bestia uralom: 2p Nagyobbacska rémek is hallgatnak rád, kreatívan is segíthetnek. (pl a rangban alattad álló sidhek, esetleg házikedvenc mumusok, stb)
Elementaritás: 1p Apró elementálokat hívhatsz, akik szórakoztatnak.
Avatar
Naarozair
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 137
Csatlakozott: 2012.09.10. 13:05
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

ElőzőKövetkező

Vissza: Tanácsház

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó