Egyszer egy messzi messzi galaxisban....
Na jó, annyira nem kellett távolra menni, hogy a mágikus lények teremtésének történetébe pillanthassunk, elég volt a saját rendszerünkbe körülnéznünk.
Réges-régen a világnak kezdetében, amikor az ember még maximum a saját szőrét tudta vakargálni volt már egy másik civilizáció, egy felsőbbrendű faj. Olyan hihetetlen technológia birtokában voltak, ami már egészen egybe olvadt a mágiával. Ezek a csodálatos lények, azon a helyen éltek, amit a 21. században kisbolygó övezetként, vagy hasonló néven emlegettek. A bolygójuk neve Phaeton volt. Ennek a társadalomnak az okozta a vesztét, hogy nem volt elég agresszív. Nem akart terjeszkedni, nem akarta meghódítani a világot, egyszerűen csak eltelt önnön nagyságával és élvezte csodálatos kultúráját. Azonban egyikük sem számított arra, hogy egy üstökös telibe találja a bolygójukat. Mivel egyáltalán nem terjeszkedtek nem törődtek sokat az űrrel, a megfigyelése helyett mást részesítettek előnyben, így a katasztrófa szinte álmukban érte őket. Senki nem élte túl, a bolygót cafatokra tépte a robbanás, ezzel a csodás kultúrával együtt, illetve majdnem...
Volt egy phaetoni klán, aki felkészült erre, egy testvérpár vezette őket. Az idősebbik ki akart törni a békéből, utálta a tespedést és hódítani akart. Ő titokban elhagyta a bolygót és a húgát és az egész klánjukat magával vitte erre az útra.
A klán a Föld nevezetű porfészekből nézte végig, ahogy csodálatos otthonuk vakító robbanás kíséretében lesz semmivé. Egyedül voltak egy olyan primitív kultúra körében, amit alig értettek. A két testvér rátalált egy törzsnyi ősemberre, akiket az uralmuk alá hajtotta. A fiatalabbnak azonban, akinek nevét Ezüst Sárkányra lehetne talán lefordítani, azonban nem tetszett az egész. Szörnyű vitába keveredett a nővérével Vérkönnyel, majd el is hagyta. Az ifjabb egy másik törzshöz ment és nem uralta, hanem tanította őket. Velük együtt a klán is két részre szakadt. Körülbelül húsz sárkány tartott Ezüst Sárkánnyal és nagyjából ugyan ennyi maradt az idősebbik testvérrel. Hosszú ideig éltek ott, maguk köré gyűjtve sok ősembert, akik istenként tisztelték őket. Ezek az emberek azonban máshogy fejlődtek, mint a többiek.
A két részre szakadt klán tagjai egy idő után keveredni kezdtek az emberekkel, illetve azzal a kezdetleges fajjal, amit gyakran neandervölgyi ősemberként emlegetnek. Ezek a gyermekek sok gén és különleges tulajdonságot örököltek át a phaetoniaktól és kis idő után kialakultak azok a fajok, amiket mágikus lényeknek mondanak.
Ezüst sárkánnyal tartók a többséget csak tanították, ezek az emberek lettek a boszorkányok és mágusok. Az emberek és sárkányok közös gyermekei az alakváltók és egy Nima nevű halandó, akitől a sellők és selkiek származnak. Ezüst Sárkány követő inkább a tanításra helyezték a hangsúlyt, arra, hogy a tudásukat adják át.
Vérkönny elsőszülött gyermekei egy testvérpár, az idősebb lány, aki az első vámpír és a fiatalabb fiú, aki vérfarkas. Ennek a két testvérnek a versengése terjedt ki később a leszármazottjaikra is.
A két phaetoniról azonban csak a sidhek közül az öregebbek tudnak és az angyalok, ugyanis a két lény belefáradt a primitív környezetbe, a folytonos tanításba. Úgy mondják Ezüst Sárkány északra ment és ott pihent le, míg Vérkönny délre. Pontosan senki nem tudhatja, de a két nő elment és magára hagyta gyermekeit hogy azok maguktól boldoguljanak. A klánjuk nem sokáig bírta a távozásuk után, néhány phaetonit a saját gyermekei öltek meg, míg mások az öngyilkosságba menekültek. De pár évszázad leforgása alatt ők is eltűntek, akár a vezéreik, habár ők örökre. Elfelejtették őket a világ pedig változott. Már igazán a varázslények sem emlékeznek a gyökereikre. A 29 századra már senki nem ismeri ennek a két különös lénynek a nevét. Ők azonban itt élnek a földön, de senki nem tudhatja, fölébrednek-e valaha.
Azonban ezzel párhuzamosan egy másik jelentős esemény is bekövetkezett, a világban jelentős változások mentek végbe. A Földnek volt mindig is, az idők kezdete óta egy saját energiája, aminek minden a része volt. Azonban amikor a phaetoniak megérkeztek a bolygóra ez a földi energia afféle betolakodóknak érzékelte őket és öntudatlanul is védekezni kezdett. Az erőnek ugyanis nem volt tudata, mert túl hatalmas volt ilyesmihez. De valamit mégis tennie kellett azért, hogy megvédelmezze magát a betolakodó szervezetek ellen, így történt meg az, hogy ez az régóta szunnyadó energia is megmozdult. Az emberek felé fordult, azok felé, akik nem kerültek az idegen hatalmak befolyása alá. Kiválasztott magának néhány személyt, akikkel megosztotta az elemi erejét. Kezdetben maguk az őselemeknek keresett képviselőt. Magába olvasztott végül néhány embert, eggyé tette őket az elemmel. Voltak azonban olyanok is, akik kevesebbet kaptak ebből a tömény mágiából, ők lettek a feyek. A legjelentősebbek közülük a sidhek, akik a legközelebb állnak a föld mágiájához, akit ők Danunak neveznek és az Istennőjüknek tekintenek.
A sidhek közül erről csak a nagyon öregek tudnak, úgy ahogy minden faj ők sem igazán emlékeznek a gyökereikre, habár a többség változatlanul tiszteli Danut és nagyon kötődik a természethez. Aki emlékszik még arra, hogy miért is teremtette meg Danu a feyeket, azok már túl öregek hozzá hogy beszéljenek róla. Az ilyenek már nem vágynak másra, csak hogy visszaolvadjanak az őserőbe, hogy újra a körforgás részeivé váljanak.
Az angyalok szintén ennek a védelmi mechanizmusnak a részeiként születtek. De amíg a sidhek az elemekhez az anyagi világhoz kötődtek, addig az angyalok a szellem őreinek alkotódtak. A különbség mindössze annyi volt, ők Istennek nevezték ezt a mindent átitató erőt a Föld energiáját, amiből születtek.
Hosszú évszázadok alatt a fajok néhol elvegyültek az energia aktivizálódás miatt szintén rohamosan fejlődő emberiséggel, néhol kisebb mértékben egymással is keveredtek, de egy idő után már meggyökeresedtek a főbb fajok. Ettől függetlenül sok ember él, akinek a vérében valamilyen mágikus örökség lappang, de ez nem is csoda, a hosszú évezredek alatt rengeteg olyan dolog történt, amire alig néhányan emlékeznek, talán csak az angyalok a szellem krónikásai, az energia hű vigyázói.
