Karakter régi neve: James Cudburn
Karakter új neve: Murgen
Kora: 28
Nem: Férfi
Faj: Tündér
Szint: 0. szint: Tipikus XXI. századi
Külső tulajdonságok: Nos, nem kicsit megváltozott. Mostan "daliás" méretei már semerre nem érik el a 20 centit. Szárnyai vöröses szegélyűek, aranybarana mintázattal és vékony, csillogó fekete "ördögfarkakkal" a végükön. A szárnyai peremét körbe ezüstös pöttyök díszítik. A szeme aranyszínű, a haja egészen világos barna, sűrű és többnyire hátra fésülve hordja. Átkerülése után vékony szakállt talált magán amit meg is tartott, ez sokkal férfiasabb külsőt kölcsönöz mind a tizenpár centijének. Testalkata továbbra is arányos és szépen kidolgozott. Arca keveset változott, csak a vonásai lettek határozottabbak és egy kicsit elnyújtottabbak. A füle persze hegyesebb lett, ám nem csak kis mértékben, így távolabbról szinte észre se lehet venni. Mondhatni teljesen emberi a külseje eltekintve a szárnyaktól és a húsz centi alatti magasságtól.
Belső tulajdonságok:Némileg magának való, ám mégis nyitott lélek. Nehezen marad meg egy helyen, de ez sokkal inkább megszokás mint sem habitus. Ha van miért tevékenykedni, akkor nem esik nehezére rákoncentrálnia a feladatra, ám ha nincs, akkor inkább sodródik az árral.
Képességek:
- Szerencse 2 (1p+2p)
- Lidércfény 1 (1p)
-Vérnektár 1 (1p)
(5pont/5pont)
Átkerülés időpontja: 2013. február 6. -> 2900. aug. 22.
Életút:
- Átkavarogtam ebbe az igen csak elcs*szett és fura világba. Sikerrel ki desszantoltam magam a boltból, túléltem a járda vesszőfutását és egy bakancs nyomán landoltam egy helyi motorboltban. Szerencsére a mázlifaktor bejátszott, így rátaláltam a város legdögösebb szerelőjére.
- Motorboltból kijövet majdnem elgázolt egy ülvejáró. De a kezdeti ijedtség után összespanoltam legújabb hátasommal, Cukorborsóval és a spanjával Pochahontassal. Ez utóbbi viszont rövid úton távozott.
Teljesült álmok, életcélok:
Titulus:
Kapcsolatok:
NJK
- Mercy (Mercedes Yevinen) - A motorbolt aktuális szépsége. Elvinném egy körre, ha nem lennék húsz centis. De úgy fest hogy megkedvelt.
- Neferadynee: Cukorborsó, egy kissé idegbeteg, hisztiközeli angyalka. De cuki.
- Rebel: Pochahontas
Eredmények:
Népszerűségi ráta:
Beilleszkedettség: 0.00%.
Összes pénz: 200 kMl
Ebből elköltött:
Maradék: 200
Vagyontárgyak és felszerelés:
- Ruhái
- Mercy-től kapott "köröm"-óra
Otthon(ok):
Főkarakter: Fenrir
Eddigi eredmények:
Staff-pozíció: -------