Zaria

Zaria

HozzászólásSzerző: Zaria » 2013.10.27. 12:35

Általános


Karakter régi neve: Narcissa Weaver

Karakter új neve: Zaria Hanglessa

Kora: 38

Nem:

Faj: Fekete Sidhe

Szint: 0. szint

Jellemzők

Külső tulajdonságok:Haja megfehéredett, arcán nincs pír, mint egy halott olyan az egész teste színe, fakó. Bőre érintése hideg, szinte nehéz elhinni, hogy élőlényt fog az ember. Magasabb lett, 190 cm. Körmei hegyesek. Szeme három íriszű fekete,vérvörös, és fehér. Arcáról süt a rossz szándék és tekintély. Hosszú, testre simuló fekete ruhát visel oldalt kivágva hozzá persze egy fekete körömcipő dukál.

Belső tulajdonságok:Mindig is, ahogyan itt is egy kemény határozott szellem volt. Karizmájának hála, megtanulta, hogyan tudja megalázni, lelkileg összetörni az emberek lelkét. Bármit megtesz, azért amit akart, ha kell még be is mocskolta a kezét. Egyszerűen gonosznak született, nem kedves semmivel és senkivel, akit lehet, lenéz. Ha céljai úgy hozzák a barátod lesz, ám ne hidd, hogy egy cseppet is szeret. Szeret kárörvendeni mások nyomorán, kineveti és lenézi ellenségeit. E tulajdonságai a régi világban még halványabbak voltak, ám most teljesen kiélesedtek.

Képességek:

Isteni hatalom: Időjárás 1. szint
Türelem: 1p (1.szint)
Bestia uralom: 1p (1.szint)

Maradt pontok: 3p

Események & Idő


Átkerülés időpontja:2900. augusztus 30. -

Életút: -


Teljesült álmok, életcélok: -

Társadalom


Titulus: -

Kapcsolatok: -

Eredmények: -

Népszerűségi ráta: ismeretlen -

Beilleszkedettség: 0.00%.

Vagyon

Összes pénz:200kMŁ
Ebből elköltött: 0
Maradék: 0

Vagyontárgyak és felszerelés: -

Otthon(ok): -


Egyebek

-

Felhasználó

Főkarakter: Zaria

Eddigi eredmények:-

Kérdések:
Népszerűségi ráta?
Átkerülés időpontja?
Vagyon?
Otthon?
Avatar
Zaria
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 9
Csatlakozott: 2013.10.09. 12:14
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Zaria

HozzászólásSzerző: Zaria » 2013.11.11. 09:25

Valaki el tudna bírálni?
:)
Avatar
Zaria
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 9
Csatlakozott: 2013.10.09. 12:14
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]

Re: Zaria

HozzászólásSzerző: Jóindulat » 2013.11.12. 09:50

Zaria írta:Népszerűségi ráta?
Majd a játék során, játékeseményektől függően csúszhat feljebb, egyelőre az ismeretlen kategória él.
Zaria írta:Átkerülés időpontja?
2900. augusztus 30.
Zaria írta:Vagyon?
200kMŁ, mindenki ezzel kezd.
Zaria írta:Otthon?
Egyelőre nincsen, majd a játékban kaphatsz lakosztályt a domboktól. Javaslom, olvass utána, más sidhéknél hogyan működött ez.

Bírálatot nem kapsz, de ha a válaszokat aktualizálod, részemről elfogadva, mehetsz is a boltba. ;)
A jóság nem azonos a jóhiszemű ártatlansággal.

Sub pondere crescit palma!
Avatar
Jóindulat
Mesélő - Általános moderátor
Mesélő - Általános moderátor
 
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2012.04.07. 12:23
Tartózkodási hely: Budapest
További karakterek:
Arich

Ry Fomor
Fiona Freefall
Yllion

Re: Zaria

HozzászólásSzerző: Zaria » 2013.11.12. 17:07

köszii
átirva...:DDD
Avatar
Zaria
Tipikus XXI. századi
Tipikus XXI. századi
 
Hozzászólások: 9
Csatlakozott: 2013.10.09. 12:14
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]


Vissza: Feyek: Fekete Sidhek

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó