Éadrom

Éadrom

HozzászólásSzerző: Legion » 2012.08.30. 19:31

Általános

Karakter régi neve: Dominic Ahearne

Karakter új neve: Éadrom később Légió (Legion, Gion)

Kora: 26

Nem: Férfi

Faj: Angyal

Szint: 2. szint

Jellemzők

Külső tulajdonságok: Úgy 180 cm és 75 kiló. Karcsú de izmos testén több tetoválás is látható. Jobb karján nonfiguratív-lángokat idéző tetoválás van, amit még az egyetemi évek alatt csináltatott. Bal karján holt nyelven írott szöveg, jelentése: "A nevem Légió, mert sokan vagyunk!". Haja fekete és leér egész a háta közepéig illetve elől a mellkasa aljáig. Szemei zöldek, szinte izzanak, ha a hatalmát használja, akkor ténylegesen is felizzanak. Korábbi porhüveélyéhez, Éadromhoz képest, most sokkal határozottam ám karcsúbb vonásai vannak.
Szárnyak: Két pár méretes szárnya van. Acélos árnyalatú, fehér színű tollak borítják őket, de mint ha folyamatosan zöldes lidércfény övezné a szárnyait. Korábban csak az árnyékban lévő tollai voltak ilyenek, most már mindkét szárnypárját teljesen belengi ez a"fény". Mikor hatalmát teljes erővel használja, olyankor megjelenhet a harmadik szárnypárja is, ami viszont mindig "éteri energiából" áll és gyakran inkább indáknak, csápoknak tűnhet mint sem igazi szárnyaknak.

Belső tulajdonságok: Alapvetően kedves és csak annyira erőszakos amennyire a környezete. Könnyedén megbarátkozik másokkal és hűséges akár egy véreb. Társaiért, barátaiért, szeretteiért bármire képes, ilyenkor saját testi épsége csak másodlagos. Intelligens és kutakodó jellem, aki szereti ismerni a dolgok hátterét is. Bár legkevésbé se nevezné magát félelem nélkülinek, ám korán megtanulta legyűrni félelmeit, egy jobb világban ő testesítené meg a klasszikus bátorságot és a lovagi eszméket. Légió visszatérte után nem változik sokat a jelleme, ám határozottabb és egyben megfontoltabb is lett.

Képességek:
- Fegyver III 6p;
- Mennyek hangja II 3p;
- Transzformáció II 3p;
(12/12 pont[5 alap + 1 + 2 szintekért + 3 Danu gyermekei kaland,+1 staff jutalom])

Események & Idő

Átkerülés időpontja: 2011.december 23. - 2900 július 22.

Életút:
- Szinte egy időben kerültem át egy Shirilla Canderion nevű alakváltóval. Ahogy nekiláttunk volna, hogy felfedezzük eme új világot, lecsapott ránk a "fogadóbizottság" és eltereltek minket a Tanácsházba, ahol némi beszélgetés és informálódás után elválasztottak minket egymástól. Be lettem regisztrálva és kaptam egy "nyakláncot" ami valamiféle nyomkövető szerkezet is egyben. Ezt persze inkább zsebre vágtam mintsem rögtön leláncoljam magam.
- A tanácsházból távozván botlott belém Lyn, akiről mint hamarosan kiderült a sidhe faj úrnője és emellett vámpír is. Vele később kellemeset teáztunk, bár hogy ő pontosan mit is ivott, most se akarom tudni. Látszott, hogy régebb óta van itt és sokkal jobban beilleszkedett már. A beszélgetésünk után kaphattam némi ízelítőt a hatalmából, s belekóstolhattam én is a mágiába. És mint később kiderült, a lelkének egy darabja ekkor rám akaszkodott.
- Legközelebb már a város, H'Sekirat parkjában próbálgattam új hatalmamat, ezúttal a repülést. Igen hamar belejöttem, volt némi érzékem hozzá. Ám a jókedv hamar szerte foszlott, mert Lyn akarva-akaratlanul, de belőlem oltotta szomját.
- Lyn által leszívva, igencsak elcsigázva talált rám két angyal, Tereus és Ramiel. Valaki, valahol, valamiért kiválasztott egy feladatra, amit igazán nem értettem. Első pillanatra nem tűnt túl bonyolultnak a dolog, három kavics három szentélybe. De igen hamar a feje tetejére állt minden.
- Egy Renaviel (Raven) nevű angyal képében érkezett némi segítségünk és hamarosan megszabadultam Tereustól is. Tereussal már az első pillanatban látszott, hogy nem leszünk jóbarátok de mire a kis kaland végére értünk, már-már gyűlöltük egymást, legalábbis ő engem. Ravennel letudtunk két szentélyt majd a végső szentélyhez vettük az irányt, ahol kevés híján sikeresen elszabadítottunk egy gonosz lényt, ami kiirtotta volna a fél világot. Szerencsére egy "véletlenül" oda keveredő goblin valahogy megállította. Ezek után Isten (vagy ahogy itt nevezik Danu) ajándékaként lehetőséget kaptam arra, hogy igaz angyal lelkem visszakaphassam, bár ezzel egyenlőre nem éltem.
- A kis kaland során megismerkedhettem Luciferrel és rövid időn belül csalódhattam is benne. Valamint többször is megtapasztalhattam egyrészt a saját ébredező hatalmam, másrészt Lynarin mágiáját is.
- A szentélyben történtek után némi lélekkutatásra indultam. Szétnéztem Altmyrcában majd Uclysse mellett összebarátkoztam Rabraquattal. Végül Polimetronban találkoztam Beelzebubal aki miután rávilágított múltam egy-két számomra ismeretlen részére, meginvitált kis társasága Főhadiszállására.
- A Pokol hercegeinek Főhadiszállásán mindössze 5 napot töltöttem el, ezalatt viszont alapos ám igen sietős kiképzést kaptam az újdonsült hatalmammal, fegyverforgatással és eme új világ dolgaival szemben. Majd nekiindultam némi felderítésnek az "ellenséges vonalak" mögé.
- Első utam a Holdfényes udvarba, ott is Lynarinhoz vezetett. Beszélgetéseink során tanácsadójává nevezett ki, és úgy tűnt sikerül elmélyíteni a kapcsolatunkat, viszont miután alattvalói különös "pletykákról" számolnak be neki, teljesen összeomlik aminek eredménye képen őrült tombolásba kezd. Ennek első felvonásaként engem is megpróbált megőrjíteni ám csak annyit ért el, hogy Légió ideje korán tért vissza. A lakosztályát lényegében porig romboltuk csatánkban.
- A kis csetepaténk után a Domb ereje meggyógyította testeinket és némi további beszélgetés (inkább vita) után úgy határoztam, hogy egy keveset átadok a hozzám már visszaszivárgott tudásból, hogy ha oda kerülne a sor, ne csak a mágikus hatalma védje a lányt. Végül a nyugati vívás alapjai után távoztam is. Kissé csalódottan, hiszen ilyen makacs csitrit rég nem láttam.

Teljesült álmok, életcélok: Bekerült a Pokol hercegei közé. Ő Légió, egyike az első hét lázadó angyalnak. Éadrom megszűnt létezni, beolvadt Légióba.

Társadalom

Titulus:
  • Tanácsadó a Holdfényes udvar királynője, Lynarin mellett.
  • Egyike a Pokol Koronahercegeinek, a Düh megtestesítője.
  • Démon.

Kapcsolatok:
  • Shirilla Canderion - egy bájos kis alakváltó
  • Lynarin Seeragic - olyan kapocs van köztünk, mint senki mással. A tanácsadója vagyok.
  • Tereus - jobb napokon is a hátam közepére...
  • Raven Raymore (Renaviel) - bájos angyal, akitől már igen sokat tanultam.
  • Rabraquat - a leendő sidhe király. Egész értelmes fickónak tűnik, és neki is megvan a maga keresztje.

    A "hatosfogat":
  • Mammon (Kapzsiság): Több mint barát, szinte testvér.
  • Beelzebub (Falánkság): Könnyen megkedvelhető, vicces figura.
  • Asmodeus (Vágy): Ha éppen nem akar felszedni, olyankor igazi jóbarát.
  • Leviathian (Irigység): Hisztis díva, nyafogó kölyök
  • Belphegore (Lustaság): A társaság jelenleg egyetlen női tagja. Még csak hallomásból ismerem.
  • Lucifer (Büszkeség): Egyenlőre nem éppen kedveljük egymást. Ráadásul külön utakon jár.

    NJKk:
  • Ramiel: Kösz, de maradjunk távol egymástól.

Eredmények:
  • Visszatért az angyallelke.
  • Segített megtisztítani Danut.

Népszerűségi ráta: Egyenlőre kevesen ismerik, de azok között is megoszlik a vélemény. Többségnek nem imponál a naivitása.

Beilleszkedettség: 20-30% körül.

Vagyon

Összes pénz:350
Ebből elköltött: 150
Maradék: 200

Vagyontárgyak és felszerelés: A nyaklánca, 1 öltözet ruha. Danu medál, Tanácsadói pozícióját jelképező medál. Újonnan vett: Hosszú kabát, hátizsák, élelem, hálózsák, zseblámpa, gyufa, egy erős kés, kulacs, térképlemez.

Otthon(ok): Főhadiszállás

Egyebek

Lyntől egy lélekparány akaszkodott rám.
A regisztrációnál kapott nyomkövetős láncot lehajítottam a Főhadiszállás erkélyéről.


Felhasználó

Főkarakter:

Eddigi eredmények:

Staff-pozíció: ---
I am what I am. Someone has to be.

Si vis pacem para bellum!

Quod sumus, hoc ecitis

Kép
Avatar
Legion
Deviáns
Deviáns
 
Hozzászólások: 174
Csatlakozott: 2012.08.30. 18:20
Karakterlap: [link]
Adatlap: [link]
További karakterek: Fenrir,Murgen

Re: Éadrom

HozzászólásSzerző: Jóindulat » 2013.03.06. 21:01

Staff döntése alapján +1 pont a játékért. (Királynő lakosztálya)
A jóság nem azonos a jóhiszemű ártatlansággal.

Sub pondere crescit palma!
Avatar
Jóindulat
Mesélő - Általános moderátor
Mesélő - Általános moderátor
 
Hozzászólások: 839
Csatlakozott: 2012.04.07. 12:23
Tartózkodási hely: Budapest
További karakterek:
Arich

Ry Fomor
Fiona Freefall
Yllion


Vissza: Angyalok

Ki van itt

Jelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó