Karakter régi neve: Jeanne Paulino
Karakter új neve: Raven Raymore
Kora: 17
Nem: Nő
Faj: Angyal
Szint: 2. szint; Szeráf
Külső tulajdonságok:
A bőre kissé sötétebb, de még mindig inkább krémszínű csak, mint igazán barna. A szeme egészen sötétbarna, néha már feketének tűnik, amíg nem süt bele a fény. A haja is ilyen sötét árnyalatú, aminek csak a fény fedi fel az igazi barna színét, ráadásul borzasztó göndör, úgy tekereg és hullámzik az arca körül, mintha csak sok-sok kis kígyó lenne. Átlépéskor kicsit magasabb lett, de sokkal vékonyabb, alig nyom valamit, ahogy sok más angyal is a repülés miatt. A hátára hatalmas hófehér szárnyak nőttek, ezek ittléte alatt feketére színeződtek.
A 30. században még néhány apróbb változás is végbe ment rajta. Amikor visszakapta az angyallelkét sötét szemei szikrázó ezüstszínűek lettek, mintha a benne lakó Ezüst Sárkánnyá vált volna. A szárnyai pedig ismét kivilágosodtak hófehérek lettek a tollai finom ezüst szegéllyel.
Belső tulajdonságok:
Kissé szórakozott, gyakran szerencsétlen, de többnyire jókedvű. A humort néha annyira túlzásba viszi, hogy kissé zavaró, de ilyenkor rendszerint észbe kap és hamar észre veszi magát. Jellemző rá a figyelmetlenség és a szétszórtság, de hogyha valamit akar, akkor azt bármi áron eléri.
Átlépése óta azonban valamennyire megkomolyodott a sok különös hatás miatt, amik érték. Az pedig valami különös fiatal öreggé tette, hogy az ősöreg angyallelke visszaköltözött a testébe. Egyre komorabb és eltökéltebb, lassan már nem is emlékeztet az egyszerű lányra, aki átjött. Porhüvelyének 17 éve ellenére egy öregember megfáradtsága lengi néha körbe.
Képességek:
- Fegyver 2p;
- Gyógyítás 2p;
- Transzformáció 1p;
- Igaztudás 1p;
- Mennyek hangja 1p;
(Elosztható (5+ 3 (szintlépés) + 1 (Vadászidény)) =9 / elköltött pontok (9))
Átkerülés időpontja: 2011. november 19. - 2899. november 23.
Életút:
Megérkezésem a jövőbe kicsit bajosan sikeredett, ugyanis a fél boltot lebontottam a „szárnypróbálgatásaimmal”. Azonban végül jól folytatódott, mert megismerkedtem Hiriggel, akivel elindultunk együtt kideríteni, hogy mégis mi a fene történt velünk. Annantina nagyi a Múzeumba irányított minket, azonban még a Fősugárúton belefutottunk Graefitbe, aki módosítja az irányunkat.
Eljutottunk tehát a Menedékbe azért hogy valami állítólag apróságot, hogy segítsünk megoldani neki. A vége az lett, hogy túsznak használt a fajtársaim ellen és nem sokon múlott, hogy elvágja a torkom, de végül jöttek az angyalok és elengedett, én pedig elájultam.
A Kórteremben tértem magamhoz. Szerencsére Hirig is velem jött, így nem voltam egyedül. Ide Raziel jött el értünk. Végül táplálék és információ után nézve átmegyünk az Étkezőbe.
Nos a kajáldában nem arra bukkanunk amit kerestünk, hanem drága nővérkém elvonási tünetei közepette befutott Conanba Barbárba (alias Raphael) aki miután szétcincálta az idegeink szerencsére lelép, és hagyja, hogy Raziel magyarázzon nekünk és hozzon valamit enni.
Majd a gyakorlópályán bohóckodtunk még egy kicsit, egészen amíg meg nem érkezik Raf és el nem szúr megint mindent. Raztól megtudjuk miért ilyen, de ez nem igazán segít elviselni őt.
Aztán elmentünk fürdőzni, de a zuhanyzó olyan, mint egy átjáróház, az androgün angyalok és a nagyon is hímneműek is folyton be akarnak jönni. Utána kaptunk egy kicsit enni, majd meginvitáltak minket Conan irodájába a „kivégzésünkre”. Nem sokat tévedtem, Raphael elküldte Hiriget, így magamra maradtam. Ezüst Sárkány itt keresett fel először.
Az Angyalkertben beszélgettem Ezüst Sárkánnyal, majd megindultam vissza a főváros felé.
A fősugárúton belefutok Garienbe és beszélgetünk egy picit, amíg Raz ismét el nem jön értem. Nem akartam vele menni, így próbáltam meglépni. Útközben egy Liara nevű nő elcsábított minket a Műzeumba. Itt rájöttem, hogy Hirig itt járt, azonban Ezüst Sárkány már megint betesz nekem, és persze az ő céljait kell követnem. Közben megérkezik Tereus, én pedig egyre mélyebb kapcsolatot építek ki a különös hanggal a fejemben...
Ezek után ezernyi nyavalya szakad a nyakunkba, többek között sötétség, betörők és a Végzet Lándzsája, amit mindenképp el kell szállítanunk az Angyalvárosba. Eközben Ezüst Sárkány is egyre jobban befészkeli magát a fejembe.
Aztán el is indulunk postáskodni, azonban a teleportkapu tönkre megy a lándzsától így Ezüst Sárkány útmutatásával repülve indulunk el kézbesíteni.
Angyalcity-ben kisebb fogadóbizottság vár ránk, aztán Ezüst Sárkány veszi át a gyeplőt és kispadra ültet a saját testemben. Végül visszakapom az irányítást.
Ezek után nem igazán emlékszem a dolgokra, Ezüst Sárkány végül elvette azt, amit akart. Rémlik valami a Vérmocsárról már, ahol leráztam a béklyóimat azzal, hogy az angyallelkem visszatért abba a porhüvelybe, amit kijelöltek neki...
„
És lőn fény....
Nem léteztem és mégis egyszerre voltam jelen mindenhol. Az idő megállt, és mégis őrült iramban süvített el a fülem mellett. A csontjaim átfagytak és elolvadtak a hidegtől... és mindenhol fény volt... én magam voltam a fény...
Ez emlékek ezernyi színnel kavarogtak lelkem kútjában olyan szemkápráztató örvénnyé állva össze, hogy azt hiszem megvakulok... pedig vak voltam eddig is, látó, mégis vak. Már minden világos volt, az is ami eddig sötétségbe burkolózott véges tudatom előtt.
Láttam, ahogy az első kis lény kimászik a vízből a földre... ott voltam, az emberiség születésénél. Mellettük álltam, ahogy kimásztak a bölcsőjükből. A fivéreim és nővéreim voltam, kicsinyebbek és butábbak, de Anyánk kedvéért meg kellett oltalmaznom őket...
A másokkal nem törődtem. A betolakodók érdektelenek voltam számomra, taszított a jelenlétük is, hát nem foglalkoztam velük. Ők azonban szaporodtak és sokasodtak, undorító varázsuk áthatotta Anyám testét. Mikor idősebb fivéreimmel észhez tértünk, már késő volt. Ott voltak mindenhol, anyánktól is egyre jobban elzártak minket.
Fiatalabb anyagiasabb testvéreinkkel gyakran beszéltük, hogy hogyan oltalmazzuk ifjú testvérinket a halandókat, de egy idő után már nem találtunk megoldást...
A gondolatok spirálja őrült iramban száguldott, ezredévek peregtek le a szemem előtt. Voltak idők, amikor közöttük jártam és volt, amikor Danu mellett léteztem sok más testvéremmel, amikor egy voltam vele, mégis individuális. Már emlékeztem, akár az ezernyi újjászületés alatt... Ez azonban más volt. Sokáig szunnyadtam, sokkal tovább, mint szoktam. Valami más volt....
Éreztem, ahogy a fény anyaggá válik, ahogy formálom az univerzum szövetét, vagyis azt a részét, amihez Anyám által hozzáfértem. A testem akartam visszaállítani, de valami nem volt rendben vele... Mocsok volt rajta, undorító mocsok...
A lelkem már elvált Danutól, egész volt, a réginek és újnak tudója, de a testem messze járt. Az a test, amibe hosszú évtizedeken át voltam bebörtönözve, gyakran reménytelenül a szabadulásra. Danu nem ért el hozzám, hogy felébresszen. Az idegenek mocska már majdnem megfojtotta. Talán átaludtam volna egy újabb életet és még ezernyi másikat, a vérrel utazva ifjabb testvéreim között, öntudatlanul szunnyadva át ezredéveket, egészen addig, míg Danu szíve megszűnik dobogni és eljön a vég.
Csöndben gázoltam a sötétségben, kerestem a testem. Elvesztettem a fonalat, ami hozzá kötött. Valaki elszakította... Megrémültem. Ha itt eltévedek, soha nem találok vissza. Elszakadok Danutól és a világtól is, örökkön örökké. De ki tépte el a köteléket szunnyadó angyallelkem és a testem között? Aztán bevillant... Az utolsó életem képei elözönlötték a tudatom... a gyermekkorom, a tanulmányaim... a jövő, ahová átkerültem... Hirig, nővérkém... és Ő....
Megborzongtam. Egy betolakodó az ÉN testemet használta... Az undortól megremegtek lelkem ezüst körvonalai.
- Én alkottam a tested leányom, ne viszolyogj tőle...
Anyám suttogása megnyugtatott. Távolról és gyengén szólt, de éreztem szeretetét és törődését. Vigyázott rám, hiába volt gyenge. Nekem is erősnek kellett lennem, hogy levegyem a terhet a vállairól.
Kitártam éteri szárnyam is repültem, minden érzékemmel kerestem... és végül megtaláltam. Vékony volt, a vége foszlottam lógott, de azonnal tudtam, hogy az az. Megragadtam, mire remegve ellenállt, de már nem eresztettem. Követtem, mire oszlott a sötétség...
Aztán megláttam.
Sárból teremtett minket, és sárrá váltunk ismét, illetve csak az a részünk, ami most előttem volt. Az idegen már eltűnt belőle. Ahogy én is elhagytam nem tudott belé kapaszkodni, hiszen nem az ő teste volt, nem tudott benne maradni, ha az eredeti tudat nem irányította. Én pedig most kikeltem lárvámból, és megtaláltam a testem. Már nem vehette el tőlem, túl erős voltam ahhoz, illetve inkább ő volt túlságosan legyengülve. Tudtam próbálkozni fog még, de az második harcot én nyertem. Döntetlenre álltunk. Aztán azonban megéreztem... Hogy lehetséges ez??? Nem tudta irányítani, mégis belekapaszkodott... remegtem a haragtól! A lelkem össze-összemosódott a sötétséggel. Túl sokat voltam egyedül. Éreztem, hogy ő ott bent gyenge, de szívósan kapaszkodott. Felé nyúltam és kitéptem a testemből...
Nehéz volt elszakítani, mert borzasztó makacsul kapaszkodott... Már attól megrémültem, hogy elképzeltem milyen erős lehet akkor, ha ereje teljében van. Most szinte halott volt, és még így is alig boldogultam vele...
De végül láttam az ezüstös látomást, amint elszakad a testemtől és eltűnik... Tovább azonban nem vártam, elfoglaltam a burkot, mielőtt megelőzhetne. Teljes voltam, így már nem jutott be mellém.
Köröttem tündérek szálltak, üdvözölték az újszülöttet. A hajam és szemem még ezüst volt, az ő színei, a saját arcára formálta a testem... ez feldühített. Nagyon...
Még most is remegtem az erőfeszítéstől, a lelkem azonban a helyén volt. Elnyújtózott a testben, a saját testében, ami tökéletesen ráillett. a test kimerült volt, fárasztotta a hatalmas erő.
Azonban a lelkem meggyógyította, és szép lassan helyreállította...
Egy sziklán feküdtem a parton és végtelenül kimerült voltam. Azonban már a régi. Minden a helyén volt, emlékek, régiek és újak... arcok, hangok... a vonásaim... minden a régi volt.
Mozdulni azonban még nem tudtam. Egyenlőre nem. Csak feküdtem és élveztem, ahogy az eső végigfolyik az arcomon. Nagyon rég nem éreztem már semmit. A tapintás az, ami a legjobban hiányzott... Volt valami végtelenül megnyugtató és ellazító benne. A tapintás és az érzelmek... a szeretet, a rajongás, de még a félelem és a fájdalom is jó volt. Így éreztem, hogy létezem....
Ahogy elállt az eső és kisütött a nap el kellett takarnom a szemeimet a fény elől... Aztán amikor a vízbe néztem, döbbenten láttam meg a szárnyaimat. Nem voltak hófehérek, ahogy régen... Olyan sötétek voltak, akár a hajam, vagy a szemem. elsőre feketének tűnt, de mégis barna volt. Most ahogy a fény rásütött, látszott mahagóni fénye. Pár pillanatig csak álltam és néztem. Aztán eltüntettem. Az emberek félnek a fekete szárnyú angyaloktól... Nekem azonban dolgom volt. Nem tudtam biztosan mi, de még emlékeztem a másik világra, emlékeztem Danu üzenetére, mielőtt kiszakított volna magából, tovább gyengítve magát. Én pedig meg fogom tenni, amit kell.”
Miután teljes voltam és szinte újjászülettem, megszabadulva a földönkívüli parazitától először az Ősi erdőségbe küldtek. Itt ismét belefuttam Tereusba és egy Éadrom nevű angyalba. Aztán igen rövid időn belül megjelenik a Bátyám, ő a Fényhozó. Megrémülök, de ő ismét a kórterembe küld engem és Éadromot, Tereust pedig bűnösnek mondja.
Új angyal ismerősömmel legalább annyi minden nincs rendben, mint velem, de rövid beszélgetések után rájövök, hogy el fogom tudni őt fogadni, habár megérteni nem fogom teljes mértékben. A titkai rá tartoznak, nem szeretek belefolyni más életébe. Megtanítom használni egyes mágiáit, mire sikeresen leromboljuk a kórtermet, majd egy kis evés után együtt indulunk el teljesíteni a küldetést, amit kaptunk.
A felhőmezőkön haladunk a szentély felé. Közben valaki mintha megfigyelne minket. Végül megérkeztünk és elhelyezite Éadrom a kristályt a tóban, mire az kihajt és egy rubinfa lesz belőle, plusz a másik angyalnak egy tetoválást hagy a kezén.
Ezek után kicsit elbizonytalanodunk, hogy mi is a helyes és végül megidézem, illetve hívom a testvérem Lucifert. Ő végül elmagyarázza a dolgokat a maga módján, és rövid ábeszélés után folytatjuk ezt az őrült játékot, indulunk megkeresni a következő szentélyt.
Rövid pihenőt és ebédszünetet tartunk H'Sekirat-ban majd a lidérces álmok ligete felől elindulunk megközelíteni a szentélyt.
Rövid tűnődés után végül én is elhelyezem az utolsó követ, mire kihajt egy újabb rubinfa, és az én kezemre is felkerül a tetoválás.
(116. hsz-ig)
Ezek után végül Éadrommal visszatértem az Angyalok Városába, habár inkább a másik angyal cipelt idáig, az rubinfa és a tetoválás ugyanis teljesen kimerített. Végül Lynarin hívására eljutottunk mi is egy vízkígyót követve a szentélyhez, ahol egy őrült komédia részesei lettünk. Láttam, ahogy feláldoznak sokakat és talán még több embert is megöltek volna, ha egy kis goblin nem állítja meg őket.
Végül azonban Danu felszabadult és látszólag minden meg is oldódott. Danu kegyelméből a szárnyaim színe ismét fehér lett, a tollaim szélét pedig mintha ezüsttel szegték volna be. A szemem is ezüstté változott ismét, de ezúttal nem Ezüst Sárkány miatt, hanem a saját hatalmamból.
Azonban még így is úgy éreztem kihasználtak. Amikor "elmenekültem" a szentély bűvköréből felvillant előttem az egyik előző életem, melyben én voltam Jeanne d'Arc. Ez az emlék segített megtalálnom azt ki is vagyok, és mi a feladatom ezen a földön. A gyengék gyámolítása, és hogy valódi angyallá váljak. Igen, azt hiszem vannak új céljaim.
Ezek után szárnyra kaptam és mentem amerre a szél fúj... így jutottam el véletlenül Bloosx-ba. Itt találkoztam Alyarával és valahogy arra jutottunk alapítanunk kéne egy új várost, ahol senki nem próbál irányítani és befolyásolni minket, ahol mindenki szabadon élhet. A részletek megbeszélése végett mentünk Alyara házába, ahol egy szerencsétlenbe is belefutottunk. Aztán egyre bonyolódtak a dolgok, megjelent még egy csomó idegen, akik közül sokan segíteni akartak Alyának feltámasztani az "apját" habár én biztos voltam benne inkább valami démonról van szó. Próbáltam szabotálni, ahogy csak tudtam, de nem igazán jártam sikerrel. Még az egyik szárnytollam is elvették felhasználva a szertartáshoz. Végül azonban nem sikerült a rituálé, mert Alyát elragadták, a varázslónkat pedig megszállta valami, mire kaptam néhány kőszilánkot a hátamba, majd egy őrült hentes vadászt, aki nekiállt kiszedni, csak nem éppen túl sterilen...
Végül a kórházban kötöttem ki. Itt Gryffel volt egy kellemes kis csevegésem, ahol beleegyeztem, hogy afféle ipari kémkedést végzek neki angyalkörökben, cserébe megkapom tőle az infót, hogy ki volt az, aki Alyánál kilyuggatta a hátam. Tehát afféle kis információcserés megállapodásunk lett, ha nem ver át, akár a késöbbiekben is hajlandó vagyok együttműködni vele.
Így visszatértem Anolgelisbe ahol Aheinébe futottam bele. Ő átadta, hogy Raziel keresett, így én felkerestem őt, hátha tud nekem néhány hasznos információval szolgálni, és igazam is lett. Mesélt Luciferről, meg Éadrom eltűnéséről, akinek az azonosítóját valahol a semmi közepén találták meg és belénk futott egy Sophia nevű angyallány, aki állítólag a jövőbe lát. Megtudtam azt is hogy Gabirelt küldték tárgyalni a sötét sidhe királynővel és ezt meg akartam akadályozni, hogy beszélhessek vele, habár ez nem jött össze.
Aztán megpróbáltam kibontakoztatni egy picit a képességeimet edzeni egy kicsit, de valami csúnyát piszkáltam fel odabent... Abaddon a démon énem valahogy elszabadult és cellatangót járt a fejemben, ami ismét a kórházba és sok véres emlékhez juttatott. Amikor magamhoz tértem Razzal beszéltünk erről, többek között a bukottakról is mesélt, én pedig próbáltam megzabolázni a démont. Közben az emlékfoszlányok is ott kísértettek, római légiósokról, Michaelről... már kezdtem teljesen elveszni a visszatérő élete közepette.
Teljesült álmok, életcélok: Ő maga sem tudott róla régen, hogy mi is valójában, de beteljesedett az élete azáltal, hogy visszakapta az angyallelkét.
Titulus:
Kapcsolatok:
Hirig – Az én imádott nővérkém, akit lassan meg kéne találnom ismét, mert már nagyon hiányzik. Hiába kaptam meg az angyallelkem és több évezrednyi emléket, ő akkor is a nővérkém marad, az első akivel felfedeztem ezt az őrült évszázadot.
Graefit – A pokol legmélyebb bugyrába vele!
Raziel – Aranyos, többnyire barátságos, kedvelem, de semmi különös.
Raphael – Az agyamra megy, kikészít és a hajam tépném tőle legszívesebben, a dolgokon csak ront, hogy pofátlanul jóképű.
Garien – Kedves varázsló, jót beszélgettem vele, alapvetően szimpatikus.
Tereus - Rövid időre futottunk csak össze. Alapvetően szimpatikus volt, és a közös ismerősünk miatt úgy éreztem jobban ismerem, de ez nem igaz.
Liara – Leginkább semleges a viszonyom vele, habár segítőkész volt.
Ramiel – Az én meg nem értett szeretett bátyuskám. Kiállok mellette, mert tudom, hogy a többség legszívesebben megtépné.
Éadrom – Kedves jó szándékú és mindig a legjobbat akarja mindenkinek, néha már az az érzésem, hogy túl jó erre a világra, vagy csak én vagyok túl rossz, de valahogy mindig segíteni támad kedvem a gyengéken miatta.
Lucifer – Imádom és gyülölöm, tartok tőle és feltétel nélkül bízok benne... Nos a lehető legszélsőségesebbek az érzelmeim iránta, és erősen kétkedek benne, hogy ez lenne a normális.
Ezüst Sárkány – Még a nevét se halljam többet! Az az ősribanc ellopta a testem és nem is tudom mennyi ideig voltam megszállva! Nem és nem, ő az akivel soha többet szóba sem állok!
Alyara Nirois - Annyira régóta még nem ismerem, de szimpatikus jólelkű lánynak ismertem meg eddig.
Ry Fomor - Nagyon, de nagyon nem szimpatikus, és az sem javított sokat a kapcsolatunkon, hogy a hátamat kilyuggatta megszállás alatt. Persze talán nem az ő hibája volt, de azt hiszem jobb, ha többet nem keresztezik egymást az útjaink.
Kathleen Sirett - Kis varázslólány, aki jól meg van átkozva látomásokkal. Abszolút semlegesn számomra, habár rossz pont, hogy részt vett volna az idézésben.
Vera Rider - Követhetetlen a csaj, néha felhúzza Alyát, máskor meg kiáll mellettem, hogy őrültség az idézés. Még nem tudom mit gondoljak róla.
Jessie Ellwood - Igazán hívő vadász és annak ellenére ami határozottan szimpatikus nő, ő is ellenállt velem együtt.
Riggs O'Conell - Meggyógyítottam, de a lelkét nem tudtam. Magának való morcos igazi zsoldos, nem tudom mit gondoljak róla.
Gryff - Egy halom kérdőjel a fickó. Úgy érzem minden tud, de semmit nem árul el. Ráadásul a tenyérbe mászóan kedélyes stílusától néha sikítófrászt kapok.
Eredmények: Hűha... nos nem tudom én számítok-e annak, de befogadtam a testembe Ezüst Sárkányt, még ha akaratlanul tettem is, ezzel pedig habár nem emlékszem azt hiszem nem túl sok jót tettem.
Népszerűségi ráta: Néhányan már megismertek, de nem vagyok biztos benne, hogy mindenki áldja a nevem, habár próbálok segíteni, ha tudok.
Beilleszkedettség: 85.00%.
Összes pénz: 250 kMŁ
Ebből elköltött: H'Sekiratban 10 kMŁ-ért ételt vettem.
Maradék: 240 kMŁ
Vagyontárgyak és felszerelés: -
Otthon(ok):
Szoba az Aranylakban.
- Kardja kinézete.
Főkarakter: Lynarin Seeragic
Eddigi eredmények: -
Staff-pozíció: -
