|
Szürke szivárvány, árnyalak
1 hozzászólás
• Oldal: 1 / 1
Szürke szivárvány, árnyalakSzürke szivárvány, árnyalak
Leszegett fejjel, halad a tömeggel A lépcsőkön tilos beszélgetni! Némaság van csupán és elfojtott, Rejtett érzések lebegnek a feje felett, Ahogy üvegszemeikkel előrebámulva lépdelnek Körülötte a nyomor-mosolyú fájdalomalakok És a lépcsőkön százszorszáz láb dobog. Aki lefelé megy jobbra, aki felfelé pedig balra! Fémkoponyáján arckarcolat és két üreg, Lemezfej egy szokott arckifejezéssel, Álarckép, látszatát kelti az életnek Az üres tok, csupán - melyből maga az Élet szívott ki minden kedvet és a pislákoló lelket - Váz a hullán, egyszerű szerkezet amely Csak a csontokat mozgatja s nem érez. Nincs bámuldozás! Előre figyeljetek! És megteszi. És nem figyel mást, nem kémlel Csak kopottas cipőjére mered, lógó fűzőjére Eközben más sem hallik csak a léptek nesze. Monoton és puritán melódiában, valahogy összeforr Az ezernyi lábdobbanás, lüktetővé válik a tömeg, Ahogy együtt mozog, mint egy gép. És nincs külön Alkatrész, ők most az együttesség, tökély, lét-gép! Szaporább léptekkel! Gyorsabban szedjétek a lábatok! Odakint hatalmas plakát, hirdeti, hogy van még Szépség, amit nem piszkoltak be. Magasztos Gondolat egy mosóporreklámtól. Nevetnivaló! Pedig a kép is, düledező romház oldalán áll, Az ablakból jól látni, éppen csak hogy el nem száll. Pedig vihetné a szél, messzi tájra, hol a szöveg Tán még igazat szólna, ahol élni érdemesebb volna. Te bádogfejű, mit állsz ott,bután? Lódulj! Hátulról már tolja a tömeg, hát nem nézheti tovább A reklámplakát hazugságát, nem láthatja már szeme Előtt a Paradicsomi illúziót, a vágyvilágot. Előre, egyre előre, le a lépcsőről a földszintre, Onnan pedig az életbe, a jó levegőre, elhagyni a gépet Végre és visszatérni az önnön létbe, egy másik síkra, Ha volna. Szippant egyet, majd elveti a gondolatot. Halad tovább, a halálsorra, a bégetők között: A pokolba.
1 hozzászólás
• Oldal: 1 / 1
Ki van ittJelenlévő fórumuzók: nincs regisztrált felhasználó |