A motorok brummogása felfalta az esti zajokat. A fényszórók feltépték a sötétséget, ahogy a járgányok végigsuhantak a hosszú úton. Olyan volt, mintha egy megfékezhetetlen emberekből és gépekből álló massza hömpölygött volna végig az utcákon. Aki látta őket elfordította az arcát, vagy behúzta a függönyt.
Az egyik közeli benzinkút parkolójába kanyarodtak le és vertek tanyát. A motorosok leszálltak és ezer irányba indultak el, mint egy megvadult hangyaboly. Hangos röhögés, és nyomdafestéket nem tűrő szavak szálldostak az esti szellővel. A bandavezér lesegítette a csaját a motorról, aki kecses mozdulattal követte a nagydarab fickót. Karcsú alakját kiemelte a bőrruha, hosszú fekete haja szabadon szállt, néhány tincs belelógott a kék szempárba. A vezér után indult, könnyed léptekkel követte a férfit, mintha csak hozzá tartozna. A többiek odaszóltak néha nekik, de a többség nem kötekedett. Miután mindenki elhelyezkedett és a beszélgetések is szépen lassan elhallgattak ismét felhangzott a motorbőgés. Nem telt bele néhány percbe és egy másik banda kanyarodott le a sztrádáról és állt be a kúthoz. A két csoport úgy sorakozott fel egymással szemben, mint ahogy talán évszázadokkal ezelőtt valami zsoldoshadseregek tették volna. Szóban már elindultak a kötekedések és piszkálódások, de a szeme sarkából mindenki a két bandavezért figyelte. Mind a kettő szívós öreg róka volt, részt vettek már jó néhány bunyóban, ismerték a szabályokat. Azonban még meg sem szólaltak, amikor a később érkezők közül előlépett egy fickó és pisztolyt szegezett az ellenséges banda vezérére. Egy pillanatra mindenki megdermedt, mint a viharnak abban a fülledt-feszült pillanatában, amikor mindenki érzi, hogy le fog csapni a villám, de megakadályozni már képtelenek.
- Ne Pete! - bődült el a vezér és a fickó felé csapott lapátméretű tenyerével, de éppen hogy csak elérte. Beleütött ugyan a kezébe, de a dördülés szinte azonnal követte a mozdulatot. A pisztoly elsült. Az előző csenddel ellentétben hirtelen teljes káosz tört ki, az emberek egymásnak estek, ki puszta kézzel, ki pedig a hirtelen előkerült késekkel. Néhány helyről pisztolylövések is felhangzottak, de egyik sem volt olyan hangos valahogy, mint az első. A két bandavezér csak farkasszemet nézett egymással. A lövés célt tévesztett. Az elsőként érkezett banda feje oldalra nézett a földön heverő törékeny alakra. A lány nehezen kapkodta a levegőt, a golyó valahol gyomra táján találta el, még életben volt, de nem volt sok ereje. A férfi lehajolt hozzá és kisimította a fekete tincseket a távolba révedő szempárból. Még nem halt meg, de a tudata valahol messze járt. Azonban ahogy közelebb hajolt néhány szó jutott el hozzá a halk motyogásból.
- Gina megmondta... hülye vagyok... Apa tényleg tesz rá magasról mit csinálunk, anyának meg csak teher vagyunk... ezt te miért nem értetted? És miért tudtál utána még a szemükbe nézni? Nem akartam... én jó akartam lenni... - suttogta, majd egy utolsó reszketeg lélegzetvétellel távozott az élet a testéből.
Eltartott még egy ideig a bunyó, a végére már talán a bandatagok a sajátjaikkal is verekedtek, az egész egy véres káoszba fulladt.
A felkelő nap sugarai azonban már csak némi vért találtak a betonon, embert sehol. Illetve nem, ez így pontatlan. Egyetlen alak hevert a szürke ravatalon, a fiatal nő teste mintha beleolvadt volna a tájba, mintha az alvadt vér összeforrasztotta volna a fekete bőrruhát az aszfalttal. Nem törődött vele senki, hogy elvigye a testét. Majd megteszik a hatóságok, ha megtalálják. Az élete nem ért nekik sokat, az álmait nem ismerték, csak a saját vágyaikért tűrték meg. Soha nem kapott sokat, mert senki nem akart adni neki, bármily kétségbeesetten is kereste a kiutat egy olyan világból, amiben nem látta a jövőjét. Végül megtalálta, az egyetlen utat, ami véget vethetett a magányának. Nekik adta mindenét és egy golyót kapott cserébe, ilyen volt ennek a világnak az igazsága.
A felkelő nap sugarai vérvörös fénnyel festették meg a tájat, ami a ragyogásban még elhagyatottnak és kihasználtabbnak tűnt. A lány alakját is elérték volna, mintha egy búcsúcsókot akartak volna lehelni rá, azonban hamarosan ismét árnyék vetült rá. Egy férfi állt fölötte, arcán kiismerhetetlen kifejezéssel. Lehajolt, a keze végigsimított a már kihűlt arcon.
- Buta, buta kislány... - suttogta és a szavai ahogy belehullottak a csendbe, mintha egy hatalmas tó vize kavarodott volna fel... minden elmosódott leszámítva a két alakot és a világ mintha újrarendezte volna magát.
A fiatal lány sikoltva ült fel az ágyában. Amikor rájött, hogy csupán álom volt, hogy a húga ott fekszik a mellette lévő ágyon és halk lélegzetének lágy ritmusa csak egy pillanatra változott meg, kissé megnyugodott. Remegő lábaira állt ,és kikelt az ágyból. Csöndesen sétált, hogy ne keltse fel a húgát, és kisietett a fürdőszobába. Megengedte a csapot és hideg vizet fröcskölt az arcára, majd egészen közelről bámult a tükörbe. Nem változott semmi, az ő arca volt. És mégis... a fájdalom még olyan valós volt. A gyomrához kapott és egy pillanatra megdermedt, amikor valami ragacsoshoz ért a tenyere. Úgy érezte a világ lelassul, amikor lenéz, mintha a nyaka nem akarná abba az irányba fordítani a fejét. Aztán újabb sikoly tört fel belőle, amikor a tükörben meglátta, a hálóingje fürdik a vérben, az eleje mintha valami morbid vörössel mázolt előke lenne. Visszarohant a szobába és erőteljes rázogatással felkeltette az ikertestvérét. Az ő arcának tükörképe álmosan nézett rettegő mására.
- Mi az Heather? Miért nem alszol? - mondta álomittas hangon a másik lány.
- Nézd ezt! - mondta rémülten, de amikor megfogta a ruháját nyoma sem volt a vérnek. Olyan tiszta volt, mint amikor az anyjuk berakta a szekrénybe. Megdermedt, hirtelen fogalma sem volt róla, hogy hol kezdődik az álom és hol ér véget a valóság. A húga aggodalmas szavai nem jutottak el a tudatáig, csak egy szempár átható tüze, és a magabiztos nyugodt szavak csengtek ott a fülében...
- Buta, buta kislány...
