Forgotten mélyén

[Lyendryana Daimon]

A két testvér számára mintha megállt volna az idő, miután távozott körükből Tessa, az Üveg úrnője. Most nem arról volt szól, hogy elvesztették az időérzéküket, ami akkor már megtörtént, amikor beléptek a Szentélybe, hanem arról, hogy teljesen megállt az idő körülüttök.
Csak a két lény mozgása törte meg az időt. Ahogyan köröztek egymással szembe, mintha a kettejük furcsa tánca lett volna az ami miatt a környezetük megdermedt. Lyenék nem tudták megmagyarázni az érzést, de tudták, hogy ennek most így kell lennie. Most nem szabad innen elmenniük, sem megmoccanniuk.
Valamivel a felismerés után nemsokkal, megremegett a hely. Mintha megmozdultak volna a növények és a sziklákon, a moha mintha egyre jobban szétterjedt volna. A növények egyre jobban teret nyertek maguknak, ugyan akkor az idő semmit sem mozdult. A Szentélyben lévő idő, végképp másképp folyik, mint a Domb területén az megszokott. Kiszámíthatatlanul, a fizikai törvényeknek teljesen ellentmondva!
Nyqyl és Gquen nem hagyta abba a mozgást mindaddig, míg az egyik erdős rész meg nem moccant. Ekkor ők is megálltak és a két sidhe mellé szökkentek egy kecses ugrással. A Szentélyt zöld köd kezdte belengni. Az erdő emelkedett, mígnem meglátták, hogy az amit eddig fáknak véltek, nem más, mint egy földsárkány fejéke. A fényes köd, lassan anyagiasult ahogy a folyóhoz közeledett, hogy a hosszú várakozás után végre kortyolhasson a vízből.

Látták hogyan kezd el újra éledni a szentély. Bár Lyen nem értette, hogy ő mint a halál eszenciájának hordozója, miképp lehetett újra ennek az egyik eszköze. Mégis megtörtént!
Mint az is, hogy ez a változás amilyen hamar végbement, olyan hamar el is tűntek a lények. Az eddig néma környezet úja megtelt dallammal és az idő is újra mozgásba lendült.
- Ideje lenne mennetek nektek is.
Monda Nyqyl, majd lomha mozgással, meghazudtolva előbbi fürgeségét, felkelt és elindult a kijárat felé, hogy vezesse őket.