A Királynő magányosan állt a Tündérdombon. Meztelen talpa olyan fehér volt, akár a deres föld, amin taposott, mégse tűnt úgy, hogy fázna. A jeges szél belekapott uszályként lebegő vérvörös hajába és játékosan lebbentett meg néhány tincset. A Holdfényes udvar koronája sötétségből és halálból font anyagában dermedt vércseppekként ültek a rubinok. Ahogy végignézett a birodalmán halovány szemében fagyosabb hideg ült, mint a téli tájon.
Két jégóriás közeledett olyan óvatosan haladva, mintha nem akarnák megzavarni a szoborszerűvé dermedt Királynőt, kinek ruhája csupán dérből és jégcsipkéből volt fonva vérrubinokkal telehintve, akár egy bemocskolt fehér bársony. A hatalmas szörnyek az ősi mágia gyermekei voltam, jó három méteres izomkolosszusok és sokkal értelmesebbek akár fattyú kistestvéreik a goblinok. Mégis óvatosan közeledtek a náluk kicsit több mint egy méterrel alacsonyabb királynő felé.
- Felség... - mondta mélyen morajló hangon az egyik jégóriás, amikor már jó egy órája térdeltek a Királynő előtt. A fakó szempár feléjük rebbent.
- Beszélj. - A nő hangja olyan volt, mintha ezernyi fagyos csengettyű csilingelne. Mágia és nyers hatalom áradt ebből az egyetlen szóból is. A fagyóriások dús bundájuk alatt is megremegtek, ahogy a téli szél végigvágott rajtuk. Nem természetes szél volt.
- A Büszkeség Királya megérkezett és várja a Királynőt. - rebegte kissé rémülten az óriás, habár ennyire mély hang talán meg sem bírt bicsaklani, mégis megtörtént. A nő természetellenesen gyönyörű arcán harag suhant át, aztán visszatért rá a fagy. Nem pazarolt több szót a jégóriásokra megindult lefelé a dombon. Amikor nagyjából talajszintre ért azonnal feltárul a hatalmas kapu beengedve az uralkodót. A jégcsipkével ékesített sötét teremben csupán hárman várakoztak, az alacsonyabb rendű fey-ek messze menekültek mióta a vendégek megérkeztek. Két nő és egy férfi állt a csarnok közepén. A két nő illedelmesen fél térdre ereszkedett két pár fekete szárnyuk lágyan rebbent a mozdulatra. A férfi a Királynőhöz hasonlatos fagyos büszkeséggel állt, majd egy elégedett mosoly ült ki az arcára, amikor a sidhe nő megállt vele szemben. Egy percig csak nézték egymást, aztán a férfi keze kinyúlt és végigsimított a holdfehér bőrön.
- Andraste. - üdvözölte.
- Lucifer. - viszonozta a Királynő egy biccentéssel, majd a figyelmét a két térdelő nő felé fordította. Fakó szemének pillantásától a fekete tollakra vékony jégkéreg kúszott, mintha üvegbe foglalnák őket.
- Miért hoztad magaddal a húgaidat? - fordult ismét Lucifer felé, a férfi pedig csak megvonta a vállát.
- Miért ne? Ők a testvéreim, nem hagyhatom hátra őket. Mellesleg tudnak neked segíteni, ha szeretnéd. - mondta kissé lágyabban a férfi.
A Királynő egy pillanatig csak nézte őket, majd intett, hogy kövessék és megindult a folyosókon. A Tündérdomb változott a falak észrevétlenül mozogtak, hogy minél hamarabb eljuttassák úrnőjük oda, ahová menni készült.
Hamarosan vérvörös ajtó tárult fel és az uralkodói lakosztályba lépett be a négy alak. A vörös-fehér terem közepén egy hat év körüli kislány játszadozott. Aranyszőke fürtjei csigákban keretezték gyönyörű arcocskáját melyen két hatalmas gyűrűs szempár ült. Hószín-angyali fénnyel izzó arany és éjfekete karikákból álló szemeit a belépők felé fordította majd mosoly öntötte el az arcát. Felkacagott és a érkezőkhöz rohant. A férfi mosolyogva emelte föl majd ölelte meg.
- Cerridwen! Rég nem láttalak gyermekem. Remélem jó kislány voltál. - mondta mosolyogva, mire a kislány szinte sértődötten nézett.
- Persze, hiszen én mindig jó vagyok! - kezdett gesztikulálni, mire a vörös prémszőnyegről két hatalmas pokolkutya morogva felemelkedett. A két angyalnő keze körül felizzott a levegő, mintha éteri fegyvereik akarnának erre a síkra lépni, de Lucifer intett nekik, mire a szikrázás kihunyt. A kutyák közeledtek, de leültek a Királynő lábánál, habár néha ingerülten rámorogtak a szőke férfire.
- Cer, most itt hagylak Sariel és Revaniel nagynénivel. Vigyázol rájuk, amíg én beszélek anyukáddal? Aztán ígérem visszajövök és te meg ígérd meg, hogy elmeséled miről maradtunk le.
A kislány egy darabig fürkészte a férfi arcát, mintha hazugság nyomait keresné, majd mosolyogva bólintott, háromszín szeme nem egy hatéves kislány bölcsességét sugallta. Lucifer az alacsonyabb angyal felé nyújtotta a kislányt, akinek különös tetoválás volt az arcán, egy másfajta volt a gyermek hátán is. Ugyanis ahogy átvették a ruha kissé elmozdult és egy rész előtűnt a félelmetesen részletes hófehér szárnyakból, amik a kislány hátára voltak tetoválva.
- Szerbusz kedvesem... - kezdett bele Sariel, majd lerakták Cerridwent és a magasabb szőke nő is letérdelt melléjük és faggatni kezdték a kislányt, aki szívélyesen válaszolt a kérdésekre.
Lucifer és Andraste vetettek még egy pillantást a hármasra, majd szinte egyszerre indultak meg a szoba egy távolabbi pontja felé, ahol egyszerűen átsétáltak a falon, mintha nem is anyagból lenne a bíbor márvány.
Egy kissé romos szentélybe érkeztek, ahol olyan félelmetes csend honolt, akár egy kriptában. A Királynő felsóhajtott, amikor a fal megszilárdult mögöttük. Az arca kissé felengedett, majd odasétált a térdeplő angyalt ábrázoló szobor talapzatához és kecsesen leült rá, majd felnézve a férfire mérhetetlen fáradt szemekkel csendesen megszólalt.
- Közeledik az idő Lucifer. A dér manói a fülembe sugdossák mit tudtak meg, és most hogy eljött a Faoilleach nem várhatok tovább. A hatalmam most a legerősebb, hogy Danu is fehér köntösébe öltözött. Érzem hogy tudja... Hiába próbálok titkolni előle nem vagyok rá tovább képes. Amikor beköszönt a faoillteach geamhradh, a téli farkasok időszaka eltávozok. A lányunk fog uralkodni, te pedig segíted. A holdfényes udvarnak szüksége van az Istennőjére, nekem nincsen. Nekem nem kell a hazug anya, aki kicsinyes játékaiban bábként irányít minket! Én nem engedelmeskedek neki többé! Nem hagyom, hogy álmokkal irányítson, hogy a tudatomra erőszakolva fülledt ősi hatalmát, játékának használjon az a vén boszorkány! - sziszegte a Királynő egyre haragosabban. Fehér bőrén vörös rózsaként ült ki a harag pírja. Az angyal közelebb lépett három pár éjnél is sötétebb szárnya lágyan követte a mozgását ahogy a nő elé térdelt és óvatosan a kezébe vette a törékeny arcot. A ezüst-arany-gyöngyházfényű gyűrűs szempárra mintha dérként ült volna ki a fehér fagy, szinte kitakarta a gyűrűket az a fakó függöny.
- Nem kell elszöknöd Andraste! Keresésed talán soha nem ér véget. Hidd el Danu mélyre zárta el ballépésének gyümölcseit, soha nem fogja engedni, hogy újra a felszínen járjanak. Ha rájön mire készülsz, csak téged is melléjük börtönöz. Gyere inkább velem és csatlakozz hozzánk! Megtagadtuk Danut, de ő már nem lép erre a világra, nem jön és nem büntet minket, csak siránkozik és álmainkban akar kinyúlni. De mi megtanultuk hogyan legyünk a magunk urai, hogyan tápláljuk a varázsunk. Nincs szükségünk rá. Ne vállalj magadra meddő küldetést, amit úgysem tudsz teljesíteni! Jöjj hozzánk és én majd vigyázok rád. Hozd magaddal a lányunk is és tagadd meg Danut!
A férfi indulatos szavaira szemébe aranyos ragyogás költözött, ami kihunyt, amikor meghallotta a nő egyszerre gunyoros és szomorú nevetését.
- Nem Lucifer. Az angyalok talán megtagadhatják Őt, de én nem tehetem. Ha megtenném lesújtana rám, ha nem én pusztítom el előbb. - költözött már-már őrült mosoly a nő gyönyörű arcára. Lucifer csak megrázta a fejét.
- Ne légy őrült Andraste! Megtagadhatod, de el nem pusztíthatod! Ő az Istennő! - mondta Lucifer enyhén döbbenten. - Nem kell engedelmeskedned, de nem pusztíthatod el... Az olyan, mintha magát a világot pusztítanád el...
Az őrült mosoly csak még jobban elmélyült, a fagy még fehérebbé változtatta a Királynő szemeit.
- Oh Lucifer... Légy bármily öreg is, még sokat kell tanulnod. Azt hiszed, amit el akar hitetni veletek. Danu nem az Istennő, Danu egy istennő... Talán jelenleg övé a hatalom, de egy nagyobb Istennő átveheti a helyét. Nem ő a világ, csupán a legerősebb. De ha egy erősebb elveszi a hatalmát... - hallgatott el a nő és hagyta, hogy a férfi meglássa az érzelmeket az arcán. Lucifer csak döbbenten rázta a fejét.
- Ez őrület! Nem gondolhatod komolyan! El fog pusztítani, ha ellene törsz! Andraste te nem vagy Istennő! Nagy Királynő vagy, hatalmas mágiával, de.... de nem vagy Istennő. - csóválta a fejét, mire a nő csak beletúrt a hajába kényszerítve, hogy ránézzen.
- Nem Lucifer, még nem vagyok Istennő, még nem... De ha segítesz nekem, együtt elpusztítjuk az ellenséges udvart, majd mindenki mást is, aki ellenünk tör! Miénk lesz a világ és többé senki nem parancsolhat nekünk! Se isten, se ember! - kacagott fel, majd fakó szemeit az angyal pillantásába fúrta.
- Sajnálom Andraste, sajnálom de én ebbe nem egyezhetek bele. Ez őrület, amivel csak elpusztítod magad és mindent, ami valaha is számított... Mi lesz Cerridwennel? Mi lesz a Tündérdombbal? - pillantott bele a sápadt szempárba, de nyomát sem látta benne kétkedésnek.
- Az ilyesmik nem számítanak. Ha ragaszkodsz a gyermekhez, hát vidd, vagy lesz majd másik. A Tündérdomb pedig csak egy háziállat. Nekem nincs semmi kötelékem, nem hagyom, hogy elfogjanak ezek a béklyók.
Lucifer arcára szomorúság költözött, ahogy felegyenesedett. Szárnyait szorosan a testéhez zárta majd a nyakából letépett egy medált és a Királynő lábaihoz hajította a porba. A mágia felszikrázott, majd elcsitult. Andraste döbbenten pillantott fel az angyalra, aki majdnem olyan hidegen szólalt meg, mint a nő.
- Ebben az esetben sajnállak. Ha uralomra törsz, én megértem. Ha a Napfényes udvar ellen vonulunk melletted állok a testvéreimmel. Ha a haladók birodalmára áhítozol neked adom, akár egy ékszert. De bármennyire fáj is, te megtébolyodtál Andraste, nem leszel Istennő sohasem... Ha esetleg észhez térnél tudod hol találsz. - mondta majd sarkon fordult és megérintve a falat kisétált rajta. A nő haragos arccal nézett utána, mint aki lesújtani készül. A falak hirtelen megmozdultak, a márvány vért izzad az uralkodó haragjában. Aztán a vér a falakra dermedt, akár valami groteszk kristályzat. A Királynő ordítása olyan volt, akár az éjben vadászó farkas dala. Az arcát a plafon felé fordította, mintha lenne ott valaki, akihez mágiától fülledt szavait intézi.
- Őt is elfordítottad tőlem, igaz? De ha azt hiszed ez elgyengít tévedsz! Csak egy újabb béklyótól szabadítottál meg! Ha nem gyűlölnélek talán még hálás is lennék neked... De tudd most hibáztál! Véged van! - kacagott fel, majd felállt és elindult ő is kifelé. A térdeplő angyalszobor arcán egy véres könnycsepp gördült végig, amikor a Királynő átlépett a szentély falán...
