Karakter régi neve: Ever Montgomery
Karakter új neve: Niamh Archfey
Kora: 22
Nem: nő
Születési hely: Wales, Cardiff
Születési időpont: 1990. 03. 12.
Fátyolos város: Cardiff
Faj: Vérfarkas
Az életem, igen az életem…nem is tudom mit kéne mondanom. Nem volt valami érdekes életem, semmi kaland, semmi izgalom.... bárcsak lenne valami rettenetesen izgis történet amit el tudnék mesélni, de sajnos nincs... De azért nézzük végig a legelejétől. Megszülettem. Ok. Ez stimmel, de nem valami izgalmas, hiszen mindenki megszületik egyszer nem? Átlagos gyerekkorom volt, mondjuk barátaim azok nem voltak… Hogy miért? Mert idegesítően sokat szoktam beszélni és ezt rengetegen nem tolerálták. Általános iskolában én voltam az akit mindenki csicskáztatott..., hagytam, hogy a többiek befolyásoljanak, mindig hittem nekik és egy szavukra is ugrottam. Aztán a szüleim elváltak. Összezuhantam egy évre, már nem bírtam tovább tűrni azt amit az osztálytársaim velem tesznek. Az összes bennem felgyülemlő harag egyszerre robbant kis, s ez mind az osztálytársaim nyakára zúdult. Attól a naptól kezdve sokkal magabiztosabb és határozottabb vagyok. De visszatérve az elválásra, apám így is külföldön dolgozott és csak hétvégenként jött haza, de ez után csak kéthetente jött, ami engem elég rosszul érintett, hiszen inkább apás voltam, vele könnyebben tudtam beszélgetni. És persze az se segített a helyzeten, hogy anyám a munka miatt felgyülemlő dühe rám vetült ki. Majd elballagtam középiskolába, s ebből az következett hogy újrakezdődött a befolyásolhatóság. Szerencsére még időben magamhoz tértem. És aztán mikor már azt hittem minden rendben van, anyám bemutatta a legújabb pasiját, Johnt. Na és most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor fogom a láncfűrészt és nekimegyek a fazonnak. Mesélek bővebben a drága és kedves Johnról. Ő volt anyám legújabb szerzeménye, amikor én 17 éves voltam. John pszichológusnak tanult és előszeretettel elemzett engem, mint kísérleti alanyt. Cseppet se élveztem. A férfi képes volt órákat beszélni és én a felét nem is értettem(együtt éreztem azokkal akik egész nap engem hallgatnak), de az amit levettem a dolgokból egyáltalán nem tetszett. Amit leszűrtem az egészből az ez volt: „Az emberek utálnak téged. Egy önző kis dög vagy. Egy normál 17 éves lány nem ilyen.” Persze ő nem ilyen szavakkal fogalmazta meg mindezt. Majd képes volt velem kiabálni, mikor még csak másodjára találkoztunk. Akkor kiabáljon velem ha már anyámmal házasok, de így milyen dolog már ez?! Na jó, nyugi, ne húzd fel magad, csak vegyél egy mély levegőt. És ami a legjobb hogy anyám ebben az időszakban, amikor egy lánynak a legnagyobb szüksége van az anyjára, tojt rám. Vagy dolgozott vagy a palijával volt…. általában Johnnal volt. De ami tényleg mindig kihúzta nálam a biztosítékot az az ahogy az anyám velem beszélt és az, ahogy Johnnal. Amikor hozzám szólt a hangja olyan volt, mintha egy vén és gonosz boszorkányt kereszteztünk volna egy sárkánnyal, vagyis nagyot szólt és általában azt hallottam tőle, hogy én mindent rosszul csinálok. Viszont ahogy Johnnal beszélt… ohh igen a rózsaszín köd hatása…hmm nem látja, hogy a fickó egy egoista barom! És most lenyugszok. Huuuh…. Végül leérettségiztem és amint ez megvolt mentem is egyetemre, már nem bírtam többet a közelükben lenni. Nem is tehettem volna jobban, az egyetem volt a legjobb időszak az életemben, még egy év és jogász lennék. És itt ismertem meg azt az embert aki a szerelmet jelenti az életemben, Petert, és rengeteg barátra tettem szert. Hát ennyi lett volna életem történet...Mehetek? Huhh rohadt éhes vagyok...
Belépés a fátyolba:
Tanítási szünet van. És én ilyenkor, mint mindig hajnalig fent vagyok és nézem a bénábbnál bénább filmjeimet. Most is így tettem. Körülbelül háromkor aludhattam el, tehát érthető hogy még délben is az igazak álmát alszom. Az édes álmomból a telefonom idegesítően hangos csörgése ébreszt fel, és amilyen szerencsétlen vagyok a telefonom az előszobában szól. Szóval ahhoz, hogy felvegyem ki kell kelnem a pihe-puha, biztonságot nyújtó takaró alól és elgémberedett testemet ki kell vonszolnom a bejárathoz. Jó kis feladat. A paplant szó szerint lerúgom magamról, majd még csukott szemmel elindulok a hang irányába. Út közben nekimegyek egy-két ajtónak, de ez nálam már megszokott. A csörgés egyre hangosabb és fülsiketítőbb. Belenyúlok kabátom zsebébe és kiemelem a kis mocskot néhány papírgalacsinnal együtt. A szemeim még mindig csukva, s lassan a fülemhez emelem a készüléket.
-Mi va’? Ki az? –Egy leendő jogászhoz cseppet sem illő módon szólok bele a kagylóba, de hát nem az én hibám, még csak most keltem fel, senkivel se fogok és nem is tudok ilyenkor jópofizni.
-Ever! –anyám rikácsoló hangja köszön vissza a telefonból. Annyira megrémülök hogy eldobom magamtól a telefont és a szívemet fogom. Majd mire ráeszmélek, hogy anyám kinyír hogyha leteszem, gyorsan felkapom a telefont és próbálok kulturált lenni.
-Igen anyám? Valami gond van? Nagyon zaklatottnak tűnsz.
+Vajon mi lehet a baja? Csak mondjad már, essünk túl rajta. MONDJAD MÁR!+
-Hol vagy? –kérdezi ezt remegő hangon, s a végén kuncog egyet.
-Otthon… éppen most keltem fel….Miért? –miközben beszélgetünk próbálok rendet tenni az íróasztalon. Rakosgatom a papírokat, rendezgetem a tollakat és akkor a kezembe kerül egy igen érdekes papírfecni.
„Szombat 11 óra, Le Rendezvous” ahogy ezt olvasom szemeim elkerekednek, s közben anyám is közli velem, hogy ott ülnek a barátommal már egy órája és engem várnak.
-Öhmm…én….most akartam indulni…igen..
-Akartál te a francokat! –mordul rám anyám aminek hatására bedugult a fülem. Gyorsan lerakom a telefont és elkezdek készülni.
+Ruha, először ruha!+
Kivágom a ruhásszekrényem ajtaját és belevetem magam a keresésbe. Az idő túl gyorsan halad én meg rendkívül lassú vagyok. Már felpróbáltam vagy tíz ruhát és még mindig nincs meg a tökéletes.
-WÁÁÁÁÁ! –Teljesen kitértem magamból és még erőteljesebben kezdtem kifele dobálni a ruháimat, hogy találjak egy normális göncöt. És akkor megpillantom őt. Egy hátul hátközépig kivágott kék csipke ruha. Tökéletes. Nagy nehezen beletuszkolom magam, majd a fürdőszobába sietek megfésülöm magam és gyorsan összedobom a sminkemet.
-Remek.- elégedett belenézek a tükörbe majd az órára pillantok. –Ohh és csak egy háromnegyedóra kellett hozzá.
Elindulok kifelé a lakásból, s a kávézó irányába kezdek el haladni. Próbálom kicsit szaporábban lépkedni, de már öt méter után elkezd fájni a lábam a magassarkúban.
-Hjjaj…nem késhetek többet másfél óránál… -mondom halkan, majd sóhajtok egyet. Már elég régóta bakatok, és ismernem, hogy eltévedtem. Komolyan mintha nem itt laknék 22 éve.
+Te jó ég soha nem láttam még ezt a városrészt…+
Kicsit félek…helyesbítek, nagyon félek. És nem, nem az ismeretlen utca miatt, hanem anyám miatt. Ki fog nyírni az biztos, de azért tovább megyek. Az utca teljesen kihalt, egy embert se látok, kezd egyre bizarrabb lenni az egész. Végül elhaladok egy kis üzlet mellett. A nevét nem néztem meg, csak bementem, abban reménykedve, hogy találok anyámnak valami szépet. Ahogy belépek a boltba magával ragadja a tekintetemet a megannyi antikvitás. Halkan odaköszönök az eladónak, majd elkezdem a nézelődést. Úgy érzem magam mint egy kisgyerek az édességboltban. Nem is igazán tudom hol kezdjem a keresgélést. Egyre beljebb és beljebb megyek a boltban, addig amíg meg nem látom az anyagdarab mögötti makettet. Nem tudom mi de valami vonz felé. A kellemes esésű anyagot félretolva közelebb lépek a maketthez. Kinyújtom a kezem. Teljesen rabul ejt a varázsa. Teljes képszakadás, minden elsötétül előttem…talán meghaltam…
Külső tulajdonságok:
- Régi tulajdonságok: Elég magas voltam, körülbelül 183 cm és sokan csúfoltak is miatta. A magasságomhoz képest nagyon sovány voltam, ezért nőiességem se igazán volt. Hajam mindig is rövid volt, gesztenyeszínű amit általában összekötve hordtam. Szemeim hatalmasak voltak és sötétbarna színben pompáztak. Orrom pisze volt, szám pedig telt szív alakú. Sose láttam magam vonzónak, de hát ez van, ezt kaptam. Fogaim szépek voltak és épek, mondjuk kiskoromban még összevissza álltak, de itt a bizonyíték hogy mi mindenre képes egy fogszabályzó.
- Mostani tulajdonságok: Hosszú vörös haj.... ez most komoly? Miért pont ez a szín? Lehetett volna ezer már, de nem, én ezt kaptam. Rendben, nem panaszkodok jó ez. Porcelánhatású bőröm tiszta és makulátlan. Szemeim kékes árnyalata a tengerre emlékeztet, telt ajkaim megmaradtak, viszont az orrom sokkal normálisabban néz ki. És szerencsére alacsonyabb lettem, most 175 cm vagyok. Megvan minden ami kell, nőiességből is van bőven.
Belső tulajdonságok:
Az emberek sokszor mondják hogy "Fogd már be!" vagy "Vegyél levegőt is!". Teljesen igazuk van, néha túlzásokba esek, de nem tehetek róla, úgy érzem el kell mondanom a világnak mit érzek és ez általában abban teljesül, hogy egy fél órán keresztül dumálok ugyanarról a dologról. Próbálkozok, próbálom visszafogni magam, de ha túlságosan izgatott vagy boldog vagyok valami miatt akkor képtelen vagyok rá. Folyton éhes vagyok..ez nem tudom, hogy jön a belső tulajdonságokhoz, de gondoltam megemlítem itt. Én bármit megeszek csak kaja legyen, de tényleg, a napjaim felét kajálással töltöm...szeretem a hasam.
Kedvencek:
Szín: rózsaszín.... azért mégiscsak nő vagyok.
Étel: nincs olyanom, eszem azt ami van.
Növény: rózsa, orgona, százszorszép...és még sorolhatnám.
Állat: kutyaimádó vagyok.
Könyv: Stephen King: Dolores
Film: A faun labirintusa
Életcélja: Hát visszamenni biztos nem akarok. Anyámhoz?! Ugyan.... soha. Meg akarom ismerni önmagamat, ráakarok jönni, hogy ki is vagyok én valójában. Ki akarom deríteni azt, hogy nekem mi a dolgom itt ebben a világban. És talán megpróbálhatnék kedvesebb lenni az emberekkel...
Egyéb:
A bal csuklómon van egy tetoválás ami egy csillagot ábrázol a következő idézettel: "What you give is what you get."
Önuralom: 2p
Alakváltás: 1p
Dominancia: 1p
Főkarakter: Niamh Archfey
Meghívott: magamtól jöttem.
) figyelmeztetésnek szánom.
Amint ma le sze rá időm javítani fogom. 
