Karakter régi neve: Diane Soleil
Karakter új neve: Emma Raine Shyama
Kora: 27
Nem: nő
Születési hely: Franciaország, Párizs
Születési időpont: 1985.08.14.
Fátyolos város: Párizs
Faj: Vérfarkas
Boldog voltam.
Így visszatekintve, megküzdöttem érte, nehezen indult, sosem voltam népszerű, sem csinos, szép pedig végképp nem, de megvoltak a magam barátai, kikhez menekülhettem. Valamint az a kezdetben furcsa, idegen világ, ahol más lehettem, legyen szó akár egy gyönyörű lányról, akár angyalról, vagy épp egy legendákból szökött vérfarkasról. A fantázia világának köszönhettem, hogy túléltem a kamaszkort, általa hálát adhatok a legeslegcsodálatosabb barátnak a világon, s végül életem szerelmének is. Úgy tűnt, végre minden kezd tökéletessé válni, vagy legalábbis valami nagyon hasonlóvá.
Egy napfényes augusztusi napon sírtam fel, első gyermekként, kit nagyon vártak már. Édesanyám kereskedő volt, míg édesapám vállalkozó, nem ment nekik sosem rosszul, bár gazdagnak sem számítottak. A lényeg azonban az volt, hogy sosem szenvedtünk hiányt semmiben a testvéremmel, Daviddal. Ugyan nem emlékszem arra az időszakra, de biztosan mondhatom, hogy felnőtté válásomig életem első két és fél éve volt a legcsodásabb. Akkor a szüleim világának a közepe voltam. Utána már osztoznom kellett, amiből később sok probléma, sírás, veszekedés származott. Gyerekként mégis cserfes voltam, vidám, élénk, mondhatni le sem lehetett lőni. Szinte minden délutánomat és hétvégémet az utcán töltöttem a kis pajtásaimmal. Bringázás, görkori, fogócska, bújócska, de szép is volt. Bátran mondhatom, hogy a gyermekkorom minden percét kiélveztem, ha tehetném, bármikor visszamennék. Öcsémmel menetrendszerűen verekedtünk, sosem voltunk jó testvérek, persze, ha a szükség úgy hozta, összefogtunk.
Azt hiszem, a középiskolában szürkültem el, és szökött el az önbizalmam világgá. A fiúkra rá sem mertem nézni, a lányokkal sem voltam túlságosan szószátyár, de azért akadtak kivételek. A népszerűség rám nem volt jellemző, annyi szent. Jó tanuló voltam, hisz mondhatni ebbe menekültem a kis fantáziavilágom mellett. Ha másban nem is, a tanulásban kitűntem, mindig is tudtam, mit akarok, és tettem is érte nagyon sokat.
Hogy kreativitásomat az íráson kívül másban is kifejezhessen, lakberendező lettem, noha édesanyám úgy gondolta, hogy mit sem fogok tudni kezdeni vele. Mi tagadás, nem is volt egyszerű, sokáig csak amolyan mellékest jelentett, inkább csak ismerősöket segítettem ki.
Közben próbálgattam a szárnyaimat egyéb területen is, hol az én szívem törték össze, hol én voltam a mumus. Valami mindig hiányzott, de legalább már nem féltem próbálkozni, s bár legbelül még mindig bizonytalan voltam, de a sebezhetőség látszata helyet a komor lány álarcát viseltem. Így találtam rá azokra a barátokra, akik minden kincset megérnek, hisz kivárták, míg megtörik a jég, majd megismerték, megszerették valós személyiségemet.
Akkor kezdett minden jobbá válni, mikor megismertem Őt. Csak és kizárólag nagybetűvel. Nem volt az esetem, a lelke mégis olyan szinten megfogott, hogy nem tudtam ellenállni. Szerelmes lettem, szárnyaltam. Az élet megszépült, értelmet nyert, jobban teljesítettem a munkában, több lett a megrendelésem, s nem mellesleg „kaptam” egy másik családot.
Aki ismer, az tudja, hogy viszonylag korán felütötte bennem a fejét az anyai ösztön, és alig bírtam kivárni a lehetőséget. Párommal egy év múltán összeköltöztünk, ami azért nem volt teljesen zökkenőmentes, de viszonylag hamar megszoktuk egymás rigolyáit. Egyszerűen el sem akartam hinni, hogy szépen lassan megvalósulnak a vágyaim, meg volt a Nagy Ő, elkezdtem szépnek érezni magam, neki elhittem. Mindent. Ő volt az én védelmezőm, az, aki tökéletesen kiegészített mindenben, az én Mackóm.
Három éve alkottunk egy párt már, mikor eljött az esküvőnk napja. A legszebb nap volt az életünkben, csodálatosabbat álmodni sem lehetett volna. Akkor már ott dobogott a kis élet a szívem alatt, aminél nagyobb csoda egyszerűen nem létezhet.
Alig fél év jutott nekünk így…
Boldog voltam.
Aztán megtörtént az a szörnyű baleset, s én azt kívánom, bár visszaforgathatnám az időt…
Belépés a fátyolba
Feketébe öltözött minden, leginkább a szívem.
Minden kilátástalannak tűnt, valahogy értelmét vesztette a létezés maga. Hagytam, hogy magával ragadjon a szomorúság, a gyász. Fájt. Sosem hittem, hogy ilyen velem is megtörténhet, hogy elvesztem őket, kik a világot jelentették nekem. A sírás minden pillanatban fojtogatott, a lábaim céltalanul követték a járda diktálta irányt, az eleredő esőcseppek nem zavartak, nyugodtan sírhattam, a testemet rázó zokogást nem látta senki, mindenki fedezékbe vonult az eső elől. Világosbarna, seszínű tincseimet hamar nedvessé varázsolta a természet. Nem érdekelt semmi, most nem, csak egy kicsit akartam magamnak lenni, anélkül, hogy bárki szánakozó arckifejezése lerombolná a világom maradékát.
Éreztem a tenyerét, az egyetlenét, aki már lánykoromban is tudta, mikor, mire gondolok, s mire van szükségem. Hagytam, neki igen, kétségbeesett szorításom mindennél beszédesebb volt, mint ahogy a gyengéd ölelés is menet közben.
Fogalmam sem volt, mióta sétáltunk így, azt sem tudtam már, merre járunk. Tekintetem az egyik kirakatra siklott, megláttam benne egy faragványt, pont azt a sok közül, az édes kis medvebocsot apja oldalán battyogva. Tenyerem az üvegre tapadt, a sors kegyetlensége volt ez az utolsó pofon, be kellett mennem érte. Ő értette, bólintott, s az ajtónál várakozott. Nem időztem sokat, kikértem a kirakatból a kis szobrocskát, tenyerem kétségbeesetten zárult köré, rögtön fizettem is. A néni nem volt szószátyár, de nem is volt baj, nem volt kedvem beszélgetni. A kifelé vezető utat elzárta egy újabb látogató, s mivel jelenleg irtóztam bárki közelségétől, sarkon fordultam, hogy kerüljek egyet. Sosem voltam egy ügyetlen típus, épp ezért nem is értettem, miként botolhattam meg a saját lábamban. Valami finom anyagot éreztem könny és esőáztatta arcomon, majd a világ megszűnt létezni. A táskám a földön puffant, csupán ujjaim szorították makacsul az elvesztett családom emlékét őrző tárgyat.
Külső tulajdonságok:
- Régi tulajdonságok
Hosszú, világosbarna hajú, kerek arcú, zöld szemű, a kelleténél kicsit teltebb nő. Alig 160 centijével még magasnak sem nevezhető. Külleme mindemellett ápolt, bőre szép, de ezen kívül más nem nagyon ragadhatja meg a tekintetet, főleg hogy alkatát leplező ruházatot hord mindig. - Mostani tulajdonságok
Éjszín, dús hajkorona libben, majdhogynem a fenekéig leér, s tökéletesen ápolt. A kék lélektükrök szinte szikráznak, szép metszésű arcán égkövekként ragyognak. 173 cm magas, igencsak kellemes formákkal megáldott nőszemély, egyszerűen semmiben sem hasonlít egykori önmagára. Szép, csinos és karcsú, amilyen mindig szeretett volna lenni.
Belső tulajdonságok:
Hihetetlenül makacs és akaratos nő, némileg túlfejlett kritikai érzékkel. Emellett meglehetősen érzékeny, amit leginkább csípős odamondásokkal leplez. Ami jelenleg leginkább jellemzi, az a szomorúság, de ezen nincs mit csodálkozni.
Hogy némi jó tulajdonságról is essen szó: Alapvetően kedves természetű, és nem szeret megbántani másokat. Azelőtt kerülte a konfliktusokat is, de a kis Árnyék odabenn határozottan más véleményen van ezzel kapcsolatban. A szeretteiért, barátaiért tűzbe tenné a kezét, hűséges, megbízható személy, akinél a titkok is biztonságban vannak.
Kedvencek:
Minden, ami kék, legyen akár levegő, víz vagy egy szép szempár. Az eső hangja, a szellő simogatása. Minden, ami krumpli, leginkább a rakott fajtája. A farkasok és a medvék, lelkében, szívében. Könyvek, filmek, sorozatok minden mennyiségben.
Életcélja:
Jelenleg talpra állni szerettei elvesztése miatt. Az új életével egyelőre nem tud mit kezdeni, annyira megijesztette, hogy inkább a visszautat keresné… Addig is azonban szeretné minél jobban megismerni új önmagát, s a benne lüktető másikat, az éjszín bundás fenevadat.
Egyéb:
A jobb vállán rendszertelen mintázatban különböző méretű csillagok kaptak helyet tetoválás formájában. Ezt még a múltból hozta magával.
Önuralom 1
Regenerálódás 1
Dominancia 2
Főkarakter: -
Rólam: A szerepjátékos törekvéseim nem nevezhetők fiatalnak. Egy decemberben bezárni készülő oldalon kezdtem 10 éve, ami néha már nekem is meghökkentően sok. Érthetően most új otthont keresek a fantáziám számára, mert egyszerűen kell egy hely, ahol kiélhetem lényem ezen részét. A karakterem fajából adódóan nem nehéz kitalálni, melyik lény a szívem csücske, remélem nem okozok majd vele csalódást itt. Egy új helyet nem olyan egyszerű megszokni és átlátni. Máshol voltam már moderátor, így van egy fajta képem a „másik” oldalról is.
Meghívott: Nincs ilyen.
Minden egyes szintet meg kell venned, vagyis a 2. szintű képesség 1+2=3 pontba kerül. Te ennek alapján 8 pontot költöttél el, viszont csak 5 áll a rendelkezésedre. Röviden, tömören: Dominancia 2 a 3 helyett és már jó is vagy. 
