Karakter neve: Evangeline Pathrisa Stockbauer
Kora: 19
Nem: Nő
Születési hely: H'Sekirat
Születési időpont: 2880.08.08
Faj: Vérfarkas
A lázadásból mindig csak baj van... Nah persze azt hiszem, ha ezt mondanám a pár évvel, de csak pár hónappal fiatalabb önmagamnak, hát a saját képembe röhögnék és csinálnék mindent tovább, úgy ahogy elkezdtem, illetve úgy ahogy megtettem...
Voltak az életemnek sötétebb és világosabb részei. A fény többnyire az volt, amit mindenki látott, elvégre Stockbauer voltam, az elit tagja a gazdagok közül a leggazdagabb... A sötétség pedig a lelkemben lakott, afféle démonként, aki mindig másra vágyott. A sötétség volt bennem a rossz kislány, aki ott akarta hagyni a csillogást, aki menekült volna messze a társadalom krémjéből... Hát a sors fintora, hogy megkaptam, amire vágytam, most viszont, hogy itt van, már nem kell. Többnyire így voltam mindennel, azt hiszem a buta elkényeztetettségemből ered a dolog... Néha nagyon akartam dolgokat, drága ruhákat, játékszereket, férfiakat... Aztán amikor eluntam őket visszadobtam a süllyesztőbe és rájuk sem néztem többé. Nos most kicsit nagyobb gondban vagyok, amit ugyanis kaptam, azt nem tudom visszaadni...
De talán kezdjük az elején, hátha úgy érthetőbb lesz egy kicsit a dolog... 2980 augusztus 8.-án születtem a Stockbauer rezidencián Alfonz Stockbauer és Maria Montelini elsőszülött gyermekeként. A régi korok szokásai már nem olyan erősek a mi korunkban, hogy az elsőszülött gyermek örököl mindent, meg hogy gond, ha nem fiú, de azért az én születésem egy ideg jelentős mérföldkő volt a családom életében. Anyámmal nem jöttem ki túl jól, nem tudom miért, de egyszerűen utált engem. Soha nem is hasonlítottam rá, de azt hiszem ez még nem elég indok, hogy valaki semmibe vegye a tulajdon lányát. Minden esetre apa mindig ott volt nekem. A rengeteg nagybácsi, nagynéni, nagymama kereszttestvér és mindenféle rokon imádatig szeretett, de mégis mindig apa volt az, akire számíthattam. Szinte mindig otthon volt, erre még kislánykoromból emlékszem, habár tudom, hogy valami nagyon jó munkája kellett hogy legyen, ugyanis úgy éltünk, mint a kiskirályok. Engem persze ez soha nem zavart, élveztem a csillogást, a milliókat érő játékokat és mindenki rajongását.
Úgy nőttem fel, mint a 30. század kényes kis hercegnője. Nem is tudom cselédek mekkora hada leste minden kívánságom, fésülgette a hajam és egyéb butaságok.
Aztán ahogy sorban születtek a testvéreim a figyelem kissé elterelődött rólam, de még mindig remekül éltem. Anyámnak végre voltak olyan gyermekei, akiket szeretett és akik úgy néztek ki mint ő, ami láthatóan nagyon fontos volt neki. Persze én is kedveltem a két öcsémet és a húgocskámat Saskiát, de anya nem igazán engedett közel hozzájuk, így maradtam a magam kis elefántcsonttornyában.
Aztán ahogy cseperedtem apám a szívügyének érezte, hogy továbbra is a legjobbat kapjam mindenből. Magántanárok jártak be hozzám, régi nyelvekre, történelemre és reáltudományokra oktattak. A biológia különösen a szenvedélyemmé lett és emiatt találkoztam össze a nálam alig nyolc évvel idősebb Crystallal, illetve most már Dr. Pantherával. Tizenkét éves koromtól fogva ő volt a legfontosabb tanárom, úgy felnéztem rá, akár egy istenre és magamba ittam minden szavát a néha kissé szórakozott, ám kétség kívül zseniális nőnek. Gyakran mesélt a kutatásairól, én pedig ilyenkor úgy éreztem magam, mint aki egy álomba csöppent. Közben persze fogadásokra és partykra jártunk. Csillogó ruhák, aljas mosolyok és intrika ködében éltem. Persze kislányként soha nem vettem észre mikor hamis valaki közeledése és lenyűgözött a szépség.
Nos igen, így terelődött el kicsit különös irányba az életem... A tanulás és kutatói álmaim körülbelül tizenhat éves koromig tartottak, amikor a húgommal kitaláltuk, hogy modellek leszünk... Hát igen, érdekes időszak volt. Én elég hamar kiszálltam, alig egy évig voltam holomodell. A húgom benne ragadt, de az ő bájos gyermekien ártatlan stílusához illett is az élet, amit adtak neki. Én azonban eluntam egy idő után a szöszi angyalka szerepét, meguntam, hogy én vagyok mindig a jókislány. Ráadásul idegesített már az is, hogy minden kivetítőről a saját arcom nézett le rám. Otthagytam tehát a kifutó világát és visszavonultam a családi fészekbe hogy egy éves kihagyás után ismét Crystaltól tanuljak. Kaptam híreket a húgomról, aki egyre híresebb filmsztár és modell lett, de egyszeűen csak örültem a sikerének. Én választottam más életet, tehát nem irigyeltem tőle a sajátját.
A híres lázadó korszakom nem kérette magát sokáig, amint elmúltam tizennyolc a világ hirtelen kinyílt. Rájöttem, hogy a szépségem fegyverként használhatom, és ha helyén van az eszem még veszélyes is a dolog... Apa pénzén bármit megkaptam, az enyémek voltak az autók, a hotelek, az emberek... Rengeteg barát és ingyenélő vett körbe én pedig fürödtem a figyelmükben. Azonban a csillogást már untam, egész eddigi életem a legfelsőbb körökben éltem le és most valami másra vágytam... Néhány barátom elvitt az alvilági helyekre, ahol fülledt volt a levegő a cigarettafüsttől, ahol a tudatunkat elhomályosították a szintetikus drogok és ahol vagyonokat vertem el különböző szerencsejátékokon... Aztán kipróbáltam még valamit, ami a szenvedélyemmé vált.
Már fél éve tartott a tobzódásom, amikor Nillion, az akkora pasim magával vitt egy kutyafutamra. Azonnal szerelmes lettem a dologba. Meg kellett mozgatnom néhány kapcsolatomat, és rengeteg pénzbe került, de nekem abból mindig volt elég, így sikerült. De nem volt elég, hogy találkozzam a zsokékkal, én is közéjük akartam kerülni. Velük ittam és velük buliztam, szerettem a fanyar ironiát, ahogy a világot elviselték... szerettem a bűnös életük és azt, hogy nem voltak erkölcseik. Az első futamomon csúfos vereséget szenvedtem, azonban nem adtam fel. Egy idő után egyre jobb és jobb lettem, mintha a gép ráhangolódott volna az agyamra, mintha egyre jobban eggyé váltam volna az agárral, aki helyettem futott, aki helyett futottam...
Aztán egy pillanat alatt vége lett a dolognak, apa ugyanis megtalált... Persze butaság volt azt hinnem, hogy van olyan hely, ahová apa keze nem ér el. Tudhattam volna, hogy ő mindenhol ott van, mégis meglepett és megijesztett amikor megjelent és hazahurcolt. A hurcolás nem erős kifejezés, ugyanis borzasztó dühös volt, soha nem láttam még így tombolni. Az enyémhez hasonló jeges kék szemében valami olyan harag ült, amit eddig nekem nem mutatott meg, most azonban egészen rám zúdította...
Napokig ki sem engedett utána a szobámból, bárhogy tomboltam és hisztiztem. A bulikat akartam, a drogokat, a ruháim, a barátaim, és legfőbbképpen a kutyám... Azonban egészen tizenkilenc éves koromig bezárva tartott. Jó, igaz, hogy a Stockbauer család lakhelye akkora mint egy kisebb városrész, ahogy ott áll H'Sekirat külterületein, de a pezsgő élethez képest kihaltnak tűnt és magányos voltam benne. Még Crystal sem tudott felvidítani, hiába jött el hozzám, hogy meséljen az új kutatásairól és az elért eredményekről. Nem érdekelt már semmi. Végül szülinapomra apa megenyhült és elengedett a húgom egyik új filmjének a bemutatójára, aztán mivel jól viselkedtem egyre több és több helyre mehettem. Visszakaptam a szabadságom, azonban mindig volt apának egy két embere, aki szemmel tartott.
Aztán az egyik divatbemutatón összefutottam egy rejtélyes férfivel. Azonnal magával ragadt az a sötét titokzatosság, ami áradt belőle. Az egyik lány testőre volt, de csak addig, amíg az enyém nem lett. Említettem már, hogy mindig megkapom, amit akarok? Úgy hívták Éji Gyilkos, és vérfarkas volt. Ez csak még különlegesebbé tette a szememben, egyszerűen imádtam játszani a tűzzel... Apám túl elfoglalt volt, hogy feltűnjön neki a viszonyunk, vagy bármi más. Az embereit pedig megtanultam már ekkorra, hogyan is rázzam. Anyámat pedig nem érdekelte mi van velem. Aztán végül leléptem otthonról, valami őrültségre vágytam a farkasom pedig megadta nekem, habár nem egészen azt kaptam, amire vágytam...
Már néhány napja úton voltunk. Éji Gyilkos jobban ismerte a vadont, mint bárki, akit eddig láttam. Élveztem a dolgot, mert egy kis kirándulásként fogtam fel, még úgy is, hogy borzasztóan hasogatott a lábam és fáradt is voltam. Azonban a kaland volt, óriási és veszélyes kaland és csak ez számított. Az elmúlt néhány napban mondjuk a farkasom igencsak ingerült volt. Nem tudom mi volt a baja, de egyre gyakrabban válaszolt csípősen, és a szerelmeskedéseinket is már inkább egy másik szóval kellett hogy illessem... Minden esetre mentem utána, kiélveztem azokat a pillanatokat, amikor nem akarta leharapni a fejem. Habár igazából azt is élveztem, amikor kis híján felfalt éjszaka, volt benne valami sötéten vonzó...
Aztán egyik éjszaka arra ébredtem, hogy egyedül fekszem az avaron. A meztelen testemre libabőrt rajzolt a hűs szellő, úgy éreztem a telihold illetlen csókja is csak jeget csempész a szívembe. Zavartan ültem fel és Éji Gyilkost kerestem. Ő azonban nem volt sehol. Gyorsan nekiálltam öltözni, hogy megkeressem, de alig érintettem meg a nadrágom, amikor mély torokhangú morgás szakította szét az éj csendjét. Ijedten kaptam a hang irányába a fejem, és amikor megláttam a hatalmas hófehér farkast a rémülettől egy pillanatra megdermedtem. A farkas azonban egy ragadozó könnyedségével és egy vadász halálos nyugalmával közeledett felém. Nem is farkas volt, inkább valami félig farkas, félig emberi hibrid. Tudtam hogy Éji Gyilkos az, még borzasztóan megrémültem. Nem voltam tulságosan félős és szerettem a kalandokat, de ez azért egy kicsit sok volt, még nekem is. Lassan hátra léptem, azt terveztem, hogy elfutok, hiába tudtam, hogy valószínűleg gyorsabb nálam. Egyszerűen nem állhattam csak úgy, mint valami fagyosszent. Azonban amint fordultam volna meg hogy elfussak, már éreztem is a lökést, ahogy több mint száz kiló izom telibe talál és ledönt a lábamról. A tüdőmből kiszorult a levegő, ahogy a súlyos test rám nehezedett. A fülemen éreztem a farkas forró lélegzetét, habár én levegőt se mertem venni, úgy féltem. A szívem egy csapdába esett madárként verdesett. A pillanat egy örökkévalóságnak tűnt, aztán a farkas fogai a vállamba martak. Róbáltam harcolni vele, de esélyem sem volt...
Következő nap arra tértem magamhoz hogy borzasztó gyenge vagyok, és a rám száradt mocsoktól alig tudok megmoccanni. Úgy botladoztam el egy kisebb patakig, mint egy vadállattámadás szerencsétlen túlélője és ha úgy vesszük az is voltam... Addig mostam magam, amíg a bőröm vörös nem lett a dörzsöléstől, de a mocskot hiába takarítottam le magamról, az elmúlt éjszakát nem tűntethettem el. Vettem néhány mély levegőt, próbáltam összeszedni magam, de nehezemre esett, teljesen össze voltam zavarodva. Csak egyvalamire gondoltam, tudtam, hogy haza kell mennem... Apa persze ismét dühös volt, de mivel nem ismerte a részleteket így egy kisebb kilengésként könyvelte el a kalandom. Én pedig elbújtam a szobámba a világ elől, hátha sikerül előszednem valahonnan a régi énem, akit darabjaira szedett egy vérfarkas...
Azonban valami más találtam, valami egészen mást... Egy hónap sem telt el, és szép lassan észrevettem a változásokat magamon. A sebeim gyorsabban gyógyultak, erősebb, gyorsabb és kitartóbb lettem... Aztán eljött a telihold. Elloptam az egyik magángépet és egy elhagyatott erdőbe mentem. A fájdalom olyan szörnyű lett, hogy majdnem lezuhantam... Nem is tudom hogyan landoltam épségben... Arra még emlékszem hogy az ülésről a földre zuhanok, aztán csak a lángoló és kínzó fájdalom emléke maradt meg, az elviselhetetlen kín... Aztán amikor vége lett minden olyan valótlannak tűnt. Az egész világ valahogy színesebb lett, a szagok szinte láthatóak voltak, ösvényekként kavarogtak a levegőben, én pedig követni tudtam őket. Egy olyan lényt találtam magamban, aki élvezte a pillanatot, aki nem élt másért, csak a vadászat szenvedélyéért, a pillaantnyi gyönyörért... Meglepő módon a farkasom nem volt sokkal másabb, mint én. Talán különös, de hamar a részemmé vált, olyan lett akár a karom, és semmiért nem váltam volna meg tőle. Afféle önbizalmat adott, megvolt a sötét titkom, amit még apám elől is titkoltam, mert nem igazán tudtam mit reagálna rá, ha megtudná... Habár néha már elkapott pillantások alapján azt hittem tudja, hiszen apa mindent tud, de nem szólt érte így abba a biztonságtudatba ringattam magam, hogy apa nem tud semmit. Megmozgattam néhány kapcsolatomat is, hogy megtaláljam Éji Gyilkost, de mintha a föld nyelte volna őt el... Pedig beszélni akartam vele, egyrészt tisztázni akartam mi történt, másrészt szükségem volt valakire, valakire aki megmagyarázza mivé váltam, aki megtanít arra hogyan legyek az, ami... Ő azonban eltűnt, én pedig egyedül maradtam, a ragyogó elitben egy sötét titokkal, amit imádok és amitől mindennél jobban tartok...
Külső tulajdonságok: Lenyűgözően gyönyörű nő. Ráadásul az egész megjelenéséből árad, hogy tisztában van a szépségével, a magabiztosság csak még lenyűgözőbbé teszi a már-már természetfeletti szépségét. Az egész alakja egyszerűen tökéletes, keskeny derék, telt keblek és a jó 173 cm-éhez tartozó hosszú kecses combok is beleillenek a tökéletes képbe. Hosszú szőke haja egészen a térdégig omlik alá csillámló selymes aranyzuhatagként. A bőre krémszínű, nem hófehér, de nem is sötét, és bársonyosan selymes puhaságú. Az arca olyan, akár egy babáé, mintha egy álmatag festő faragta volna ki márványtömbből, hogy aztán beleszeressen az angyalai szépségbe, aminek életet adott. Tökéletes ívű vörös ajkai fölött csinos orra vezeti tovább a pillantást egészen a jeges tavakat idéző nagy tiszta huskykék szempárig.
A mozgása is kecses, van benne egy kis ragadozós könnyedség, de inkább a magabiztosság árad minden egyes lépésből. Szeret divatos ruhákat hordani, gyakran egészen a végletekig kihangsúlyozza lenyűgöz szépségét, még a ruhákkal is rásegítve a lenyűgöző határsa.
Belső tulajdonságok:
Elsőre talán kissé ellentmondásos személyiségnek tűnhet. Az elit csak a tökéletes kislányt, az okos intelligens fiatal nőt látja benne, aki az egyik legfélelmetesebb vagyon örököse. Nem látnak túl az álarcon, az udvarias csicsergésen, a szép ám szekélyes stíluson. Azonban a lázadás az, ami a legerősebb tulajdonsága. A lázadás az elnyomás, a rá kényszerített (mellesleg csodálatos) élet ellen. Lázad az ellen, hogy a tökéletes Barbie-babaként kezeljék. Szereti felforgatni a világot. Imádja ha körül rajongják, udvarolnak neki és elájulnak a szépségétől, vagyonától és attól, aki. Megtanulta hogyan kezelje a hízelgőket, és azt is mennyit érnek, de ettől függetlenül szívesen tartózkodik a társaságukban. Él-hal a kalandokért, valami minél veszélyesebb és sötéten bűnösebb dolog, annél inkább felkelti az érdeklődését és annál inkább akarja. Mellesleg megszokta, hogy mindig megkapja azt, amire vágyik. Azonban ha megszerzett magának valamit, amit aztán elun, akkor azt gondolkozás és lelkiismeret-furdalás nélkül dobja félre,mint egy használt kacatot.
Könnyedén tovább siklik a megrázó dolgokon, illetve látszólag semmi nem hagy mély nyomot rajta. Alapvetően kedélyes és vidám, amit csak a nagyon nagy csapások homályosítanak el egy időre. Szeret élni és élvezni akarja az életet.
Kedvencek: Szín: Arany, étel: Bármi ami drága és különleges, ital: Healven, tantárgy: Egyértelműen a biológia, de mindenféle más természettudomány is, növény: cikória, állat: Farkas, könyv: A legtöbb modern írót kedveli.
Életcélja: Rövidtávon megismerkedni azzal milyen farkasnak lenni, beletanulni ebbe az új eletbe. Amúgy állandóan újabb és újabb kalandokat élni át, és az utolsó cseppjéig kiélvezni az életet.
Egyéb: Az apja alvilági kapcsolatairól mit sem tud, ahogy arról sem, hogy nem Maria Montelini a valódi anyja.
- Kiemelkedő tulajdonság:
- Szépség 1p;
- Természettudományok 0p;
- Alakváltás 1p;
- Regenerálódás 2p;
Főkarakter: Lynarin
Rólam: Ismertek már mint a rossz pénzt...
