Karakter régi neve: Jackson E. Butch
Karakter új neve: John E. Johnson
Kora: 33
Nem: Férfi
Születési hely: Amerikai Egyesült Államok, Washington
Születési időpont: 1985.03.10.
Fátyolos város: Amerikai Egyesült Államok, Washington
Faj: Vadász
/Washingtonban születtem. Anyám könyvelőként dolgozott akkoriban, apám pedig az Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogságában szolgált, méghozzá a légvédelmi rakétaosztály alakulatban. Noha anyám sosem akarta, hogy belőlem is katona legyen és egyik napról a másikra ne lehessen tudni, hogy hazajövök e épségben, de a vér nem válik vízzé, és ezúttal sem tette!
Sosem voltam barátkozós típus, több haragosom volt, mint cimborám. Ebből kifolyólag számtalan verekedésbe keveredtem, aminek okán javítóba akartak küldeni, de az apám mindig elsimította a dolgokat. Hogy ne okozzak még több galibát, az apám elintézte, hogy felvételt nyerjek egy előképzési iskolába, Washingtonban.
14 évesen kerültem be, és öt évet húztam le ott. Ott kezdték el belém nevelni a hazafiságot, a lobogó iránti elkötelezettséget, hűséget! Sokat kellett tanulni a katonai erőkről, technológiákról, taktikai dolgokról, fegyverekről, terepismeretről. Mindeközben megismertettek a karate fogásaival, ám én jobban szerettem a lövészetet, mint a testi harcot.
19 évesen beválogattak az USMC (Amerikai Egyesült Államok Tengerészgyalogsága) kadétjai közé. Anyámmal ekkorában már nagyon megromlott a kapcsolatom, apámmal pedig el is váltak, és én az apámmal maradtam. A kiképzés itt kapott egy erőteljesebb lendületet és fegyelmet. Túlélési próbák, éjjeli bevetések... sorolhatnám. A rendkívül szigorú válogatás és kiképzés megedzett fizikálisan és mentálisan is. A családom innentől fogva a társaim voltak! Néhány évvel később, miután kiugró eredményeket produkáltam a kiképzésen, elindítottak a parancsnokképző programban, hogy a 27 tengerészgyalogos zászlóalj egyikét vezessem.
25 évesen neveztek ki parancsnoknak és adtak mellém egy zászlóaljat, ami az én fennhatóságom alá tartozott. Itt kezdődött igazán csak a nagybetűs élet! Bevetések jöttek sorban, ám történt egyszer az, amire nem számítottam./
/Parancsnoki kinevezés után, egy kocsmában - Amerikai Egyesült Államok - Washington - 2010/
/Apám meghívott egy pofa sörre azután, hogy kineveztek osztagparancsnoknak./
-Szép munka volt, kölyök!
/Az apám sosem volt nagyon érzelgős, mindig szigorúan, hidegen kezelt. Mivel katona, így elnéztem neki, sőt, így tartottam helyesnek./
+Egy katona legyen olyan, mint egy masszív sziklakő!+
-Kösz, apa!
/A pulthoz mentünk és apám kikért két korsó sört./
-Szeretnék kérdezni tőled valamit. /fordultam oda apámhoz./ -Van valami jó tanácsod? Tudod... szeretném jól végezni a dolgomat.
/Apám bólintott, majd elkezdett beszélni egy olyan témáról, amire nem is gondoltam. Mármint arra nem, hogy ilyesmivel hozakodik elő. A szavai a mai napig csengenek a fülemben./
-A lélek olyan, akár egy autó szélvédője! Alapvetően ellenálló és sokat van használatban! Mindaddig ellenálló, amíg az első aprócska kavics fel nem sérti egy gombostűnyi felületen. Apró, jelentéktelen kis törés. Úgy vagy vele, hogy jóvan az úgy! Legyintesz! /mutatja be az öregem a legyintés mértékét./ -Nem javítom ki, mert egyrészről idő, mire fogad egy szélvédős, másrészről meg... negyven dolcsit legombolnak tőled kemény tíz perc alatt. Aztán így közlekedsz tovább. Tudsz követni kölyök?
/Pár másodperc habozás után bólintok egyet, majd az idősebb Butch folytatja./
-Eltelik néhány hét, néhány hónap... talán pár év is. Majd egy napon, hirtelen megérkezik egy újabb kavics. Mit ad isten éppen oda, ahol már eleve sérült volt a szélvédő! Mi történik ilyenkor? /teszi fel a költői kérdést az apám./ -A korábbi sérülés továbbreped! Szétterül a szélvédőn, akár egy pókháló és ellehetetleníti a kilátást az anyósülés felől. Ez már egy igen komoly sérülés, meg is botránkozol rajta. Rájössz, hogy inkább "befoltoztad" volna akkor a szélvédőt, amikor még nem sérült meg annyira. De már késő. A dolgok kicsúsztak a kezeid közül. /sóhajt egyet az apám./ -Mire észbe kapsz, a nagy nyomás, ami menet közben éri kívülről a szélvédőt, berobbantja! Vagy jön egy újabb kődarab és az robbantja be. A végkimenetel ugyanaz. Az egykori masszív, szilárd és ellenálló szélvédő aprócska darabokra törik, amiket összeilleszteni... lehetetlen.
/Ekkor megáll a mesélésben az apám, majd rám néz nagyjából olyan arckifejezéssel, hogy "érted, mire akarok kilyukadni?"/
-Azt hiszem... értem, mi a lényeg. A szélvédő a lélek! Ha törést érzek a lelkemben, idejében ápoljam, ne halmozzam és temessem magamba az érzéseimet, mert idővel, ha már egyre több sérülés éri... összetörik. Ez lenne a lényeg?
/Az idősebb Butch elmosolyodik, majd látom rajta, ahogy büszkén bólint./
-Helyén van az eszed, kölyök! És a szíved is! Addig jársz jó úton, amíg a szíved és a lelked a helyén van! Addig egyenletes, sima az utad! Ha valami oknál fogva lesodródsz, vagy lesodornak erről az útról... tudni fogod!
/Megköszönöm apámnak ezt a kis beszámolóját. Érzem rajta, hogy tapasztalatból beszél és tudom, hogy a válás is megviselte kissé még akkor is, ha ezt soha az életben nem fogja kimondani, már csak elvből sem! Végül apám felemeli a söröskorsóját, majd felém tolja./
-Cheers!
/Mosolyogva koccintom össze vele a korsót még akkor is, ha sörrel nem szokás./
-Cheers!
+Remek nap a mai!+
/Bevetés - valahol Szudánban - 2012/
/Látom, amint az egyik csapatszállító helikopterünket egy vállról indíthatós rakétával kilövik. A törzs találatot kapott, a helikopter gyors forgásban és nagy sebességgel zuhan./
-Ne! /üvöltöm, majd rohannék felé, de egy erős kar a vállamra fog és visszahúz./
-Hová a francba akar menni, Jackson?
-Öt emberem van abban az átkozott gépben! Ki kell hoznunk őket!
/Peter, aki az egész akciónak a főparancsnoka, két kézzel kapja meg a ruhámat és az arcomba üvölt, miközben körülöttünk fegyverek ropognak és bombák robbannak./
-Koncentráljon a feladatra, katona! Nem rohanhat oda, mint valami félbolond!
/Ellököm magamtól Petert./
-Ki kell hozunk a sebesülteket!
-Meghalnak, maga hülye barom!
-Ez nem tudhatja! Értük kell mennünk!
/Nagyjából ebben a pillanatban csapódik a földbe a helikopter, letarolva ezzel néhány háznak csak nagy jóindulattal nevezhető tákolmányt./
+Nincs robbanás. Lehet, hogy van túlélő!+
/Mikor elhatározom, hogy elindulok kimenteni őket, Peter egyenesen rám fogja a fegyverét./
-Mi a jó büdös francot művel? /kérdezem tőle dühtől elvadultan./
-Teszem a dolgomat! /feleli Peter./ -És melegen ajánlom, hogy maga is tegyen így, Jackson! A feladata nem az, hogy hőst játsszon, hanem az, hogy szétzúzzuk a blokádot, amit ezek a férgek húztak fel és uralnak már fél éve! Ha nem teszi a dolgát. /emeli feljebb a fegyverét./ -Nincs hasznára az alakulatnak! Járulékos veszteségek mindig is vannak, voltak, lesznek. Ilyen a háború!
/Beadom a derekam és követem a parancsot. Közben eszembe jut apám szélvédős története./
+A kicsi kavics.+
/Úgy érzem, ez az első sérülés, amit bekapott a lelkem./
/Bevetés - valahol Nyugat-Afrika partjainál - 2013/
/Négy Afrikai származású férfit kaptunk el az éjszaka folyamán. Mindegyikőjük, kivétel nélkül a helyi gerillaharcok legfőbb alakjai és szervezői. Azért vontak be minket az akcióba, mert az Afrikában állomásozó békefenntartó egységeinket folyamatos támadás éri./
-Ki kell pucolnunk a szemetet, Butch! Le kell vágnunk a kígyó fejeit!
/Szinte most is a fülemben cseng Donald tábornok hangja, amint felpaprikázott hangulatában igen hevesen kalimpál./
+Félelmetes az öreg.+
/Az Amerikai Egyesült Államok hírszerzése a világ egyik legjobban működő, viszonylag titkosnak mondható szervezete. Mindent kiderítenek, amit csak kell, csupán idő kérdése, de senki sem bújhat el figyelő szemeik elől!
A négy férfit egymás mellé térdepeltetjük, fejükre fekete vászonzsákot húztunk, szájukat pedig ronggyal tömtük be. A parancs szerint, miután sikeresen begyűjtöttük őket, át kell adnunk a konvojnak, akik hamarosan ideérnek./
-Agyon kellene őket lőni a francba! /mondja a mellettem álló Spencer, aki az osztag egyik katonája és jó barátom./
-Az nem lenne diplomatikus. /vágom rá a választ./ -Ezeknek az embereknek több hasznát vesszük élve, mint holtan. Hát nem érted? Ezzel üzenetet küldhetünk, hogy mindenkire ez a sors vár! Az államokban állnak bíróság elé, ahol felelnek a tetteikért. Mondanom sem kell, mennyi információt csikarhatnak ki majd ezekből. /bökök fejemmel a térdepelő férfiakra, akik egyébként igen jól viselik a "fogságot" és a kezükön kattanó karperecet./ -Aztán szépen megrohadnak egy börtönben.
-Na persze! /fakad ki Spencer./ -Mert ők aztán így bánnának velünk! Lelőnének minket, aztán kidobnának a sivatagban, hogy a perzselő nap leolvassza rólunk a bőrt, a dögkeselyű pedig lakmározzanak a húsunkból! De nem, mi mit teszünk?! Etetjük és eltartjuk őket életük végéig! Még könyveket is adunk nekik, na nehogy már unatkozzanak! Ó, és gyógyszert is, ha netán megfájdulna valamijük! Baromság! /köpi le az egyiket Spencer./
-Nem az a lényeg, hogy mi a helyes és mi nem. Parancsot kaptunk, teljesítjük! Ez a dolgunk!
-Mint Szudánban?
/Spencer kérdésére felé fordulok és tekintetemet az övébe fúrom. Spencer oldalra fordul, majd bocsánatkérő pillantásokat tesz. Látszik rajta, hogy azt kívánja, bárcsak előbb gondolkodna, mint ahogyan a szája jár./
-Bocs, haver.
-Nyolc ember, Spencer. Nyolc! Ebből három menthető lett volna, ha idejében érkezünk. Ezt állapították meg az orvosszakértők. Tudom, hogy... mi lett volna a helyes, de... nem tettem meg. Követtem Peter parancsait. Azóta is... fáj. Úgyhogy, kérlek... ne firtasd!
+Így is van elég bajom!+
/Néhány perc múlva megérkezik a konvoj. Meglepetésemre tovább haladnak, csupán egyetlen harckocsi válik ki közülük, akik mellettünk parkolnak le. Mikor kiszállnak, tisztelgünk nekik, akik hanyagul viszonozzák./
-Ők a jómadarak? /kérdezi Tyson. Tyson egy magas rangú tiszt az USMC-ben. Komoly érdemei vannak, karakán és határozott ember, nem ismeri a tréfát./
-Igen, uram! /felelem katonásan./
-Remek! Hozzák ide! /int a harckocsi irányába, majd az egyik embere egy AK-47 típusú fegyvert ad a kezébe, a rövidebb testű változatát, amit jellemzően a terroristák használnak./
-Lépjenek hátrébb! /szól rám és Spencerre, mert az egyik embere már előttünk megteszi./
-Mire készül? /kérdezem, de válasz helyett az AK felemelkedik a levegőbe és Tyson becélozza vele a négy férfit. Mielőtt bármit szólhatnék, Spencer rángat arrébb. Tyson nem sokat vacakol, az egész tárat belelövi a négy fogolyra, akik élettelenül terülnek el, vérük pedig vörösre festi a homokot./
-Ez mégis mit jelentsen?! /ordítok rá a tisztre. Az sem érdekel, ha lefokoznak./ -Magyarázatot követelek!
/Tyson vállat von./
-Változott a parancs. /mondja úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, majd elővesz egy cigarettát és rágyújt./
-Tüntessék el őket! /szól rá az embereire, akik cselekednek./
/Tíz perccel később már Spencerrel cigarettázunk, kicsit arrébb./
-Tudom, hogy dühít ez az egész, Butch, de lássuk be... ennek így kellett lennie.
-Nem az zavar, hogy ólommal pumpálták őket tele. Hanem a titkok, a hazugságok! Parancsnok vagyok, Spencer! Én felelek az osztagom katonáinak életéért. Mégis, olyan vagyok, mint egy... bábu.
/Ráeszmélek, hogy a hatalmasok "sakktábláján" minden lépés előre elvan döntve. Csak a paraszt vagyok, akit zsinóron rángatnak és vásárra viszi a bőrét, hogy védje a tiszteket./
-Egy tollvonással keresztülhúznak mindent. /folytatom, miközben mélyen tüdőzöm le a cigifüstöt./ -Nem gondoltam volna, hogy... a mi hadseregünk ilyen! Hiszen nem mi... vagyunk a jó fiúk? /kérdezem Spencertől./
-Minden csak nézőpont kérdése, haver. /fricskázza el Spencer a csikket./ -Egy biztos. Mocskos dolgok folynak itt! A háború, a hadviselés, ez az egész szarság... és még, hogy légy hazafi! Most őszintén. Nem tartod viccesnek kicsit? Ez a bort iszunk, vizet prédikálunk iskolapéldája.
/Ekkor esik le igazán, hogy mi fáj ezekben a történetekben a legjobban. A hazafiság! Mármint a vakbuzgó hazafiság, amit elvárnak tőlem, tőlünk. Ne gondolkodjunk, ne agyaljunk, csak teljesítsük a parancsot... közben pedig veszítsünk el mindent, ami emberi./
-Miért kellett az a cirkusz az AK-val? /kérdezem a társamat./
-Nem tudom. Talán sosem tudjuk meg.
+Talán jobb is.+
/Tengerészgyalogos parancsnokság - Amerikai Egyesült Államok - Washington - 2014/
-Hívatott, tábornok? /kérdezem, miközben benyitok Donald tábornok ajtaján./
-Butch! Igen, kérem üljön le! Kávét?
-Köszönöm nem, tábornok úr! /húzom ki magam. Mondják, hogy nem illik visszautasítani Donald tábornok "ajándékait", ám kénytelen vagyok megtenni, mivel ma már két kávét ittam feketén, és még dél sincs./
-Cigarettát?
+Mi folyik itt?+
-Öhm... tisztelettel... elfogadom. /motyogom kissé bizonytalanul. Nem tudom eldönteni, hogy ez most csali e, vagy komoly. Mindenesetre hamar kapok egy szál Chesterfield cigarettát./
+Nem viszi túlzásba.+
/Donald tábornok egy kubai szivarra gyújt rá, én pedig kénytelen vagyok beérni a cigivel, de nincs ebből gond, így van rendjén./
-Gondolom érdekli, miért hívattam... /kezd bele a tábornok, miközben egy méretes füstpamacsot fúj a levegőbe./
-Igen, uram! /egyenesedem ki, mire Donald int egyet./
-Mellőzze az udvariaskodást, Butch. /mondja hideg, színtelen hangon./
-Ahogy óhajtja. /bólintok rá, mert nekem aztán mindegy./
-Mint tudja, nemrégiben tizenöt fontos embert raboltak el a terroristák az országból. A média... /fintorog/ -Persze egyből rákapott. Olyan pletykák keringenek, hogy az Amerikai hadsereg, nos... nem elég hatékony. Bevallom önnek, Butch, én sem tudom, hogyan történhetett mindez, de aggasztó. Egy rohadt rémálom az egész! Főleg úgy, hogy az egyikőjük George Bush elnök úr rokona.
/Természetesen tudom, hogy miről van szó, hisz minden ezzel van tele. Bólintok egyet, jelezvén, hogy felfogtam az elhangzottakat. A cigi jólesik, mint mindig./
-Több, mint aggasztó. /sóhajtok bizonytalanul./
-Parancsot kaptunk, méghozzá a legfelső körökből! Maga az elnök írta alá a dokumentumokat!
-A... mi elnökünk? /kérdezem meglepődve./
-Nem, Butch, a Kambodzsaiak elnöke! /hördül fel a tábornok./
+Tényleg hülye kérdés volt.+
-Küldeni akarnak egy elit kommandót, hogy szabadítsák ki a foglyokat és hozzák őket haza. Húsz főt. A húsz legjobbat. Ön is köztük lesz, Butch. Ön lesz a Charlie szakasz vezetője.
/Hirtelen azt sem tudok, mit mondjak, mindenesetre a cigarettát jóformán enni kezdem ezekben a pillanatokban. Nem kételkedem abban, hogy alkalmas vagyok e a feladatra, magában a feladatban kételkedem./
-Minden tisztelettel... Donald. /veszem lazára a figurát, mert hát ő kérte!/ -Maga szerint helye döntés ez? Húsz embert küldjünk be az oroszlán barlangjába? Egyáltalán tudjuk, hogy hol vannak?
-Mindent tudunk, Butch. A hírszerzés megfeszített tempóban dolgozott az ügyön. Ráleltek a helyre és megvannak a koordináták. Elcsíptek egy rádiós adást, az álcázott drónok pedig felvételeket készítettek. Afganisztánban vannak, a Hindukus hegyekben... valahol.
/Elfog a kétségbeesés./
-Donald. A Hindukus hegyek feltérképezetlen terület. Még ha a koordináták meg is vannak, nem tudhatjuk, mi vár ott ránk. Az afgánok beássák magukat a buckák közé. Ez lehetetlen, maga is tudja! Ráadásul húsz emberrel?!
-Kerülnünk kell a feltűnést, Butch!
+Na persze, nagy francokat!+
/Némán meredek magam elé, a tábornok végül megtöri a csendet./
-Lehetetlen vagy sem, elmennek és kiszabadítják a foglyokat. Bizonyára tudja, hogy ez nem kérés volt! Készüljön fel!
/Tudom én, hogy az elnöki parancs az elnöki parancs, de rosszat sejtek. Hátat fordítok is kisétálok Donald tábornok irodájából és megnézem, kik a "szerencsések", akiket kiválasztottak erre az öngyilkos küldetésre./
/Mentőakció - Afganisztán - valahol a Hindukus hegyeiben/
/Az éj leszálltával bekapcsoljak az éjjellátó készüléket és a hőkamerát/
-Alpha, Beta, Charlie, Delta, Echo! /sistereg a rádión át Ryan főparancsnok hangja, aki az egész mentőakció vezetője./
-Bejelentkezést!
/Mikor rám kerül a sor, bemondom a szokásosat./
-Charlie szakasz a helyén! Várjuk a parancsot!
/A helikopter, ami egyébiránt egy lefoglalt Afgán gép, messze van innen, hisz nem kelthettek feltűnést. Én egy brit gyártmányú, L115A3-as mesterlövész puskát hoztam magammal, és egy HECKLER & KOCH gyártó által készített USP TACTICAL típusú 9X19-es kaliberű maroklőfegyvert, aminek a tárában tizenöt golyó pihen./
-Minden szakasznak! Akciót megkezdeni! Ismétlem! Akciót megkezdeni!
/Washington -Három héttel később/
-Biztos benne, Butch?
-Semmiben sem voltam még ennyire biztos, uram!
/Három héttel ezelőtt az Afganisztáni mentőakció kudarcba fulladt. Rosszak voltak a koordináták, ráadásul még számítottak is rá, mintha direkt húzták volna csőbe az elit egységet. A húsz fős alakulatból tizenketten tértek vissza. Hatan meghaltak, ketten életveszélyes állapotban fekszenek a kórházban. Én pedig... képtelen vagyok elviselni a történteket. Az elmúlt két év eseményei miatt olyan törést érzek magamban, mint még eddig soha. Összetört az a bizonyos "szélvédő", amiről az öregem beszélt. Elhatároztam, hogy kilépek a tengerészgyalogságból./
-Maga katona, Butch! Nem futamodhat meg! Hol van a hazafisága?!
/Kissé kihoz a sodromból a tábornok, meg a kezem is ökölbe szorul, végül ellazítom ujjaimat./
-Gondoljon csak, amit akar. Elegem volt a szarságokból! Hazafiság?! Saját magában keresgélje a hazafiságot! Mert belőlem... sikeresen kiölték!
/Mivel semmi sem állja útját annak, hogy elhagyjam a katonaságot és kilépjek, megteszem./
Belépés a fátyolba
/Washington:
Próbálom élvezni az életet, ám a nemrégiben történt események még mindig erősen élnek bennem. Tudom, hogy egyhamar nem is fogom elfelejteni. Washingtont viszont egyelőre nem akarom elhagyni, mert szeretem a várost.
Belépek a régiségboltba, mivel érdekelnek az antik tárgyak, legfőképpen a fegyverek és a kések. Az idős asszonykának köszönök, de az úgy fest, nagyon elmélyülten pakolássza a holmikat./
+Ha nem hát nem.+
/Megakad a szemem a bolt egyik eldugott sarkában lévő baldachinon. Áttetszőnek tűnik, mert mögötte dereng valami. Közelebb sétálok, és a baldachinon át meglátom a városmakettet./
+Mi ez?+
/Elhúzom a függönyt, hogy jobban szemügyre vegyem a makettet, ami szinte kívánja, hogy megérintsem. Kíváncsi vagyok, hogy milyen a tapintása, ezért nem habozok. Amikor megérintem, a hátam mögött összezáródik a függöny és elveszítem az eszméletemet./
Külső tulajdonságok:
- Régi tulajdonságok: 178 cm magas, sötétbarna szemű, tar kopasz fejű, teljes és sűrű arcszőrzet, arcom bal oldalán vágott seb volt (kés által). Keménykötésű fickó voltam, olyan 95 kiló körüli.
- Mostani tulajdonságok: 185 cm magas lettem, igazi jóképű csávó! Jól fésült, szőke hajamat stabilan tartja a hajzselé. Mindig napszemüveget viselek, arcom ápolt, borotvált.
Vékonyabb, szálkásabb vagyok és nagyjából tíz kilóval könnyebb, mint korábban. Öltözékem: fekete sportcipő, kék farmer, amit barna derékövvel fogok össze. Marhabőr kabátot viselek, alatta fehér inget hordok és van egy elegáns fekete nyakkendőm is, továbbá egy fekete, kényelmes kesztyűm.
Belső tulajdonságok: A kíváncsiságom megnőtt, a hazafiságom pedig eltűnt.Nyitott személyiség vagyok, hiszen tudom, hogy a kapcsolatok kiépítése az egyik legfontosabb dolog. Segítőkész vagyok, amennyiben normálisak velem. Néha ragaszkodom a "protokoll" szöveghez, ami a katonai évek maradványa, és ez néha idegesítő lehet mások számára. Bölcs vagyok a magam módján és szavahihető. Az új lényemet imádom, mintha csak erre születtem volna!
Kedvencek:
- Szín: fekete
- Étel: marha steak
- Ital: coca cola
- Növény: kaktusz
- Tantárgy: történelem
- Állat: párduc
Életcélja: Felfedezni a vadászok létét és megtartani az egyensúlyt a fajok között, hogy senki se kapaszkodjon fel túlságosan nagyon! Célom még, hogy komoly és meghatározó szerepet töltsek be a vadászok társadalmában!
- Elit katonai képzés (USMC) - 0p
- Fegyverismeret (kiképzés miatt) - 0p
- Érzékelés - 1p
- Azonosulás - 2p - prédafaj: vérfarkas
Főkarakter: John E. Johnson
Rólam: 28 éves vagyok, évek óta nyüstölöm a szerepjátékokat, ilyen-olyan formában. Ezt tekintem a legfőbb hobbimnak. Ezen kívül szeretem a képregényeket és sorozatokat nézni.
Meghívott: Magamtól jöttem.
Tetszettek a szituációk, a párbeszédek, minden döcögősség dacára azt mondom, miután felvezetted a választott prédafajodat, részemről 
