Karakter régi neve: Kuruczy Laila Lea
Karakter új neve: Ivy Fable
Kora: 25
Nem: Nő
Születési hely:Magyarország, Budapest
Születési időpont:1987. Január 25
Fátyolos város:Franciaország, Párizs
Faj:Mágiahasználó
Gyermekkor:
Átlagos gyermekkorom volt. Európa szívében születtem, Magyarországon. Szüleimmel egy budapesti kertesházban éldegéltünk hárman. Bár szerető családba születtem, egyke gyerekként meg kellett tanulnom elfoglalni magam, mivel szüleim folyton dolgoztak, hogy ne szenvedjünk hiányt semmiben. Édesanyám tanár volt, édesapám pedig tudós, akinek a biológia volt a szakterülete. Mindig csak este és reggel láttam őket, ami eléggé elszomorít egy óvodás lányt.
Már akkor is kitűntem a tömegből. Valamiért szívesebben játszottam a fiúkkal, mint a lányokkal. Jobban élveztem, mikor együtt labdáztam a fiúkkal, mint amikor beálltam babázni a lányokhoz(párszor). Lehet, hogy furcsa, de ez az igazság. Szerettem sportolni, talán az átlagosnál is jobban.
Délutánonként külön is eljártam a fiúkkal labdázni. A szüleim nem bánták, örültek hogy barátokra leltem. Nem is akármilyenekre, igaz barátokra. Akikkel együtt nőttünk fel, két sráccal, kikkel mindig együtt lógtam. Akik az évek alatt a testvéreimmé váltak. Nem is csoda, hisz együtt jártuk ki az ovit, az általánost, majd a középiskolát is, de ennyire nagyot még ne ugorjunk az időben.
Szóval nagyon szerettem a labdajátékokat, különösen a kosárlabdát és a kidobóst és ez mikor általános iskolába kerültem se változott meg. Mindkettő sportban nagyon jó voltam, pedig akkor még csak 6 éves voltam. A testnevelés tanárnőnek is feltűnt, hogy kidobós közben milyen könnyedén hajolok el a közeledő labdák elől. Felajánlotta, hogy kezdjek el szertornázni. Látott bennem valamit, amit én akkor még észre sem vettem.
Így az iskolás éveim elején, a labdasportok mellett, szertornázással töltöttem a szabadidőmet.
Fokozatosan fejlődtem a sportban. Eleinte csak a talajgyakorlatokat űztem serényen, bár azt is évekig fejlesztettem. Elvégre senki se születik úgy, hogy lenyom egy szaltót helyből.
Sok gyakorlás után az egyszerű bukfencektől eljutottam a tökéletesen kivitelezett szaltókig. A tanárnőm, akit csak Emma néninek hívtam, pedig mindig átsegített az akadályokon. De az élet egyéb területeire is nagy energiákat fordítottam.
Csodálkoztak is az osztálytársaim, hogy mennyi energia szorult belém. A pörgősen telt évek alatt, a tanulás eleinte nehézkesen ment, mivel a szabadidőm nagy részét kosarazással és szertornázással, és a két legjobb barátom, Bence és Vince társaságában töltöttem.
Szüleim intésére, nagyobb hangsúlyt fektettem a tanulásra, de sporttevékenységeimet, semmiért sem adtam volna föl. A nyelvtannal eleinte meggyűlt a bajom, de aztán abba is belejöttem. Kedvenc tárgyam a természet ismeret, majd a biológia lett. Valószínűleg apámtól örököltem, hogy ennyire könnyen ment nekem. Ezután kezdett javulni a vele való viszonyom is. Ugyanis amikor értesült a jó eredményeimről, elintézte hogy néhányszor meglátogathassam őt a laborban, ahol néhány munkatársával együtt dolgozott. Nem volt nagy labor, de szeretett itt dolgozni. Sok érdekes felszereléssel dolgozhatott együtt, miközben kiselőadásokat tartott nekem a biológia rejtelmeiről, én pedig csak ittam a szavait. Nagyon érdekelt ez a téma, bár eleinte nem is értettem miért, talán csak egyszerűen a véremben volt.
Ahogy idősebb lettem, egyre büszkébb lettem apámra, arra a személyre, aki a genetika titkait kutatta, és különböző gyógymódok kifejlesztésén fáradozott. Néhány sikert el is ért, amiért büszke is lehetett rá a család. Engem is erre az útra szánt, igaz nekem nem volt ellenvetésem.
Bár ötödikes koromban sem változott a barátaimhoz és a sportokhoz való viszonyom. A kosárlabdáról nem is kell sokat mesélnem. Azt csak úgy szórakozásból űztem a testvéreimmel. Nem rengettünk határokat, nem jártunk versenyekre, csak játszottunk a játék öröméért, meg persze formában is tartott minket.
A szertornázás már más tészta volt. Ugyanis ötödikesként már majdnem minden talajgyakorlatot meg tudtam csinálni, (a triplaszaltón kívül) ezért a Emma néni javaslatára felsőbb szintre léptem, és elkezdtem gerendagyakorlatokat is végrehajtani, persze eleinte csak védőfelszereléssel. Bár két év gyakorlás után már minden gyakorlatot meg tudtam csinálni gerendán is, melyeket eddig csak a talajgyakorlatokban tudtam végrehajtani. A szaltókat is meg tudtam már csinálni esés nélkül, amik eleinte nem voltak éppen zökkenőmentesek. De mivel hetedikre, már az esések száma minimalizálódott (húszból egyszer ha leestem) a tornatanárnőm tornaversenyekre küldött, hogy megmutathassam másoknak is, milyen jó szintre fejlődtem szertornában. Egyre nagyobb és nagyobb versenyeken indultam. Míg be nem kerültem az ország legjobbjai közé a junior kategóriában. Nem akartam hinni a fülemnek mikor Emma néni közölte, hogy mehetek a nemzetközire. Persze az előtt a verseny előtt már nagyon izgatott voltam.
El is jött a verseny, épp az öltőzőben ültem, egy másik lány is ott volt még ez öltözőben. Ő is idegeskedhetett, mivel egy zsebkendőt gyűrögetett, míg a nevén nem szólították. Akkor felállt, majd felgumizta hosszú fekete haját, de mielőtt kiléphetett volna, a hajgumija elszakadt. Kétségbeesetten állt ott és bámult, melyből csak a neve ismételt említésére eszmélt csak fel. Ekkor ő indult volna kifelé, de én megszólítottam, (angolul) majd mikor felém fordult odadobtam neki a saját hajgumimat, közben pedig sok szerencsét kívántam neki. Mire ő elmosolyodott és hálás köszönet kíséretében vette át tőlem a hajgumit, majd kifutott, hogy versenyezhessen, közben pedig felgumizta a haját. Én pedig az öltözőből kukucskálva néztem a lány gyakorlatait. Csak ámultam a mozdulatsoron, amit előadott. Mikor vége lett a mozdulatsornak, a lány hozzám futott, hogy visszaadja nekem a hajgumimat, mivel én következtem. Felgumiztam hát hosszú fekete sörényemet és már futottam is, hogy bemutathassam én is mit tudok.
Ahogy elkezdődött a zene, hirtelen minden kételyem elszállt. Magabiztosan kezdtem hát el a gerendán végrehajtani az akrobata mutatványokat. Élveztem a közönség bíztatását, a reflektorfényt és azt a tudatot, hogy a legjobbat hoztam ki magamból. Ami a bírák pontszámain is látszott, bár tudtam, ennyi nem lesz elég a dobogóhoz, mégis elégedett voltam.
Mosolyogva léptem be az öltözőben, ahol meglepetésemre annak a lánynak a tapsa fogadott, akin az imént segítettem. Gratulált nekem a remek gyakorlathoz és azzal a dicsérettel illetett, hogy szívvel lélekkel csinálom, és nem látszik a mozdulataimon a győzelemre hajtókra jellemző merevség. (Ha jól fordítottam le.)
Míg vártuk az eredményhirdetést remekül elbeszélgettem a lánnyal, akit mellesleg Tinának hívtak. Ahhoz képest, hogy nem az anyanyelvem volt az angol egész jól megértettem a lány mondatait és ugyan tele nyelvtani hibákkal, de válaszoltam is neki. Az eredményhirdetés után, de még mielőtt hazamentem volna –e mail címet cseréltem vele. (apám laborjában volt gépünk.) Ezek után pedig elektronikus úton leveleztünk egymással. Meg is tudtam róla egyes mást. Többek között, hogy azért adott meg e-mail címet, postai cím helyett, mert a családja állandóan utazott. Később pedig ki is derült, hogy azért utaztak folyton, mert egy vándorcirkusz tagjai voltak, és rá is ez a sors várt, de bevallása szerint ő imádta az artista létet.
Időközben teltek a hetek, és egyre csak jöttek a versenyek is. Bence és Vince pedig minden versenyemen ott volt. Bár tudtam, hogy nem érdekli őket különösebben a szertorna, mégis örültem, hogy ott vannak és szurkoltak nekem.
Hetedikre a kosárlabda háttérbe szorult, egyre kevesebb ideig játszottunk és egyre többször maradtak ki a közös edzések, de a dumapartik így sem maradtak el. A két srácot időközben új sport kerített hatalmába, a gördeszkázás. Keményen gyakoroltak és kis idő múlva már úgy hasítottak, mint a profik. Csak néztem, ahogy száguldoznak, meg trükközhetnek, hamar meguntam a nézelődést, és megkértem őket, hogy tanítsanak meg engem is erre a sportra. Kis idő múlva már nekem is egészen jól ment. Ezek után mindenhova deszkával jártunk a barátaimmal, meg is spóroltam sok BKV bérletet ezzel a szüleimnek.
Amire néha a támogatások híján szükség is volt. Bár a versenyek díjai némi kis segítséget nyújtottak a családomnak, de ahhoz hogy tartósan segíthessek ahhoz nem rendeztek elég gyakran versenyeket. Ha már a versenyeknél tartunk, az általános iskola utolsó két évében újabb szintre léptem a szertornában. Mivel a gerendagyakorlatok már remekül mentek ezért megpróbálkoztam a felemáskorlát-gyakorlatokkal is. Annyi változott meg, hogy ott két gerenda van, melyek között ugrálni kell gyakorlatokat végrehajtva. Lassacskán azonban belejöttem ebbe is.
Időközben pedig elvégeztük a „bátyáimmal” a nyolc általánost, majd közösen választottunk középiskolát is, bár más osztályokba jártunk, de a szüneteket végig együtt töltöttük. Én biológia szakra mentem, Bence kémia, Vince pedig Fizika szakra. A három „testvér” akik mindig is együtt sportoltak, most a tudományok területén bontogatták szárnyaikat.
A középiskolai évek alatt, kicsit háttérbe szorult a sport a tanulmányaink miatt, de még így is űztük őket alkalmanként. Minden vasárnap együtt kosaraztunk. Így remek formában tartottuk magunkat a többi tunya osztálytársunkkal ellentétben. Persze ha volt rá alkalmam jártam tornaversenyekre is.
Az életem tökéletesnek látszott. Épp utolsó évemet töltöttem a középiskolában, mikor az életemben nagy fordulópont történt, minek hatására sok minden megváltozott.
Biológia és a genetika:
Épp apám laborjában voltam egy tavaszi éjszakán, egyre több időt töltöttem itt tanulmányaim miatt is, de már lassan kezdett az-az érzésem lenni, hogy ez a hely lett a második otthon a sok év alatt. Apám kollégái is megkedveltek, de mivel sok időt töltöttek a saját kutatásaikkal, velem nem nagyon törődtek, szinte már nem is zavarta őket a jelenlétem, csak egy lelkes diáknak tartottak, aki minden helyzetben feltalálja magát.
Épp a kémcsöveket tisztogattam, mikor zajra lettem figyelmes a hátsó ajtó felöl. Mivel nemrég apám távozott abba az irányba ezért odasiettem. Amit láttam az viszont szörnyűséges volt. Apámat a földön fekve találtam, a ruhái szét voltak cincálva és vérben úsztak. Gyorsan besegítettem őt a laborba, mentőt akartam hívni, de ő nem engedte. Nem akarta, hogy ellássák az orvosok, bár nem értettem miért. Azt mondta, hogy a diliházba szállították volna nem pedig korházba. Bár hiába kérdezzem miért, nem válaszolt.
Mivel hajthatatlan volt ezért én láttam el a sebeit. Nem volt túl nehéz, fertőtlenítettem (bár csípte őt, mint állat.) és bekötöztem a sebeit, majd szereztem neki fájdalom csillapítót. Amitől hamarosan jobban is lett.
De ezek után sem akarta elárulni, hogy mi történt, és hogy mire emlékszik az egészből. A karját átvetettem a vállamon és úgy segítettem neki a haza jutásban. Közben a másik kezemben tartottam a gördeszkámat.
Mikor hazaértünk lefeküdtünk aludni, bár nekem ez szinte lehetetlennek tűnt. Annyira felráztak az események, hogy csak hajnalban jött álom a szememre.
Az elkövetkező két napban semmi gyanúsat nem észleltem. Édesapám olyan volt mintha mi sem történt volna, de én még mindig aggódtam érte.
A harmadik napon mikor hazajöttem épp arra készültem, hogy kivigyem a szemetet, mikor valami furcsát vettem észre kilógni a szemetesből, egy megtépázott ing karját, de ez nem az volt, amit három napja viselt. Egyre jobban aggódtam érte, és ez csak fokozódott mivel, még kétszer találtam szakadt ingeket a lakásban. Apa beteget jelentett és otthon töltött két hetet, de nem akarta elárulni miért. Csak bezárkózott a szobájába és még anyával se akart találkozni, ami elég furcsa volt.
Újabb hét telt el és semmi furcsát nem tapasztaltam, ezért kezdtem egy kicsit megnyugodni. Apa is visszament a laborba, bár halottam a kollégáitól, hogy még nem egészen épült fel, ugyanis folyton a mosdóba rohangál, de ezek szerencsére egyre ritkábbak lettek. Így én is nyugodtabbá váltam.
Éltük a megszokott életünket, én a tanulmányaimat folytattam, majd a szombatot szokásomhoz híven Vincével és Bencével töltöttem. Azon a szombaton anyám elutazott így apám egyedül maradt otthon. Este, mikor az ajtónk elé érkeztem apám ordítása törte meg az éjszaka csendjét. Berontottam az ajtón és egyenesen a szobájába rohantam. Félelmetes látvány tárult a szemem elé. Egy hatalmas farkasszerű teremtmény állt a szoba közepén. Az ing és nadrág melyeket viselt, most cafatokban lógtak rajta.
A látványtól ledermedtem, a vérfarkas pedig amint beléptem felém fordult. Nekem több se kellett futásnak eredtem, és befutottam a szomszéd szobába, majd becsaptam az ajtaját. Tartottam az ajtót hogy még véletlenül se jöhessen be a fenevad. Néhányszor nekifutott az ajtónak, de betörni mégse tudta. Hálát adtam az égnek, hogy éppen a spejzbe futottam, mert a bejáratin kívül csak ez a az ajtó volt vasból. Később mancsok távolodó kopogását halottam, mikor már egy perce néma csönd honolt, de még így se mertem kimerészkedni rejtekemből. Nem voltam gyáva, csak nem én akartam lenni a következő horrorfilm szereplője, aki előbújik, aztán széttépik.
Bezártam belülről az ajtót,(kulcs a zárban volt) leültem egy liszteszsákra, a falnak támasztottam a hátamat, majd lassan elpilledtem az álmosító hidegben.
Kora reggel arra ébredtem, hogy valaki kopogott a spejz ajtaján. Apám hangja szűrődőt be az ajtó túloldaláról. Kinyitottam hát az ajtót, majd kiléptem. Meglepődtem mikor megláttam apát. A ruhája cafatokban lógott rajta, de a teste teljesen épp volt.
Megfogta az átfagyott kezemet, majd a konyhába vezetett és magyarázatott adott az előző este eseményeire. Mint kiderült, ő volt a farkas, akit láttam. Örültem, hogy elmondta, mert ha nem tette volna azt hittem volna, hogy bediliztem.
Megbeszéltük, hogy titokban tartjuk anya előtt a történteket, amíg lehetséges. Ezek után egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Én őriztem a titkát, ami elég nagy volt ahhoz, hogy ha kitudódik, mindent megváltoztasson.
Továbbra is jártam hozzá a laborba, hogy tanuljak tőle, de ő mindig tovább benn maradt valami okból. Rengeteget tanultam tőle és egyre jobban elmélyedhettem a biológia rejtelmeiben, persze ha kellett falazni is tudtam apának, mikor rájött a "farkashatnék".
De ettől eltekintve egész jól alakultak a dolgaink, bár apát nagyon idegesítette a farkaslét, bár ezen nem tudtam változtatni, akármennyire is igyekeztem elterelni róla a figyelmét.
Egy héttel később egy hét fős társaság állított be a laborba, akik apámat keresték. Mikor odahívtam őt, hirtelen ideges lett. Mintha megváltoztatná őt az idegenek jelenléte. Megkértek, hogy távozzam, amíg beszélnek vele, de ő ragaszkodott hozzá, hogy maradjak. Mondván én vagyok a jobb keze. Ami részben igaz is volt. Mindig én segédkezek neki a munkájában.
Az idegenek nem voltak mások, mint a helyi vérfarkas falka tagjai, akik felajánlották, hogy segítenek apámnak leküzdeni a kezdeti nehézségeket. Apa beleegyezett, és naponta két órát töltött velük, hogy meg tanulja használni képességeit. A második teliholdat is náluk vészelte át.
Eközben én az érettségire készültem Bencével és Vincével. Mivel sok tárgyunk egyezett ezért segítettük egymást a tanulásban. Mindhárman sikeresem letettük az érettségit, kitűnő eredményekkel, majd megünnepeltük egy nagy bulival. Az ünneplés napján telihold volt, mikor hazaértem meglepve konstatáltam, hogy apa nincs otthon. Azt hittem itthon lesz és bezárkózik a szobájába, de nem így történt. Egyedül voltam a lakásban az aggodalmaimmal együtt, végül nagy nehezen sikerült elaludnom.
Reggel Apa reggelivel az ágyamban ébresztett. Elmesélte, hogy mire jutott és hogy a már többé nem gyakorol a falkával. Mindenáron azt akarták, hogy csatlakozzon végleg hozzájuk és hagyja ott a családját, de ő ezt nem volt hajlandó megtenni.
Előkerült a továbbtanulás ötlete, de sajnos nem tudtuk megengedni magunknak, ezért apa odaadta nekem a főiskolás tankönyveit és ő képzett tovább. Ami egészen jó megoldásnak is tűnt.
Visszatértünk a közös laboratóriumi munkákhoz. Sokszor kísérleteztünk vérrel, hogy egyes betegségekre gyógyírt találhassunk, de az egyik nap, megtaláltam apám vérét is a kémcsövek között. Eleinte nem értettem, minek a saját vérével kísérletezik, mikor az övé kissé mutálódott. A válaszért egy kicsit kutattam a laborban, a választ pedig hamar meg is találtam, apám jegyzetei között turkálva.
Apa kísérletezgetett a vérével, hogy minél hamarabb megtalálja a módot a visszaváltoztatására. Bár én megbarátkoztam a ténnyel, hogy egy vérfarkas, de ő tenni akart ellene. Bár a gyógymódot úgy tűnt még nem találta meg.
Kérdőre is vontam, és ő bevallotta az igazat, hiszen csak én tudtam a titkát. Azt akarta, hogy a farkas örökre eltűnjön az életéből, hogy anyának sose kelljen megtudnia.
Én próbáltam meggyőzni, hogy árulja el neki, mert anya ígyis-úgyis szereti őt, de ő hajthatatlan volt akár egy gyerek. Nem tudom, hogy folytatta -e a kísérleteit, de folytattuk a közös munkákat ezután is. A közös kísérletezések során apával néhány betegség gyógymódját is megtaláltuk. Erre persze már felfigyelt a tudományos világ is.
A vérfarkasok pedig egyre gyakrabban zaklatták apát, hogy álljon be közéjük, de ő mindannyiszor elutasította őket. Egyre jobban idegesítette őt, a farkaslét.
Sajnos azonban nem apám volt az egyetlen zseni a városban, egyre több tudós tűnt fel a színen, viszont a támogatók száma változatlan marat. Sorra pártoltak el a szponzorok tőlünk, míg végül elvesztettük a labort.
19 éves voltam ekkor. Mindenben segítettem ahol tudtam, és a barátaim is segítettek ahol tudtak. De tartós megoldást képtelen voltam találni. Reménytelennek hittem a helyzetünket, egészen egy hétfő délutánig.
Apa örömmel az arcán futott be a laborba és akárcsak egy izgatott kisgyerek és egy levelet szorongatott a kezében Odadugta az orrom elé és ez hamar választ is adott az izgatottságra. Ugyanis kutatói állásajánlatot kapott Erdélybe, mivel értesültek a kiváló kutatási eredményeiről. Felhívta őket, hogy megkérdezze én is dolgozhatnék –e a laborban, mivel azt mondta nekik, hogy az asszisztense nélkül nem érhetett volna el ilyen csodás eredményeket.
Akár hiszitek, akár nem igent mondtak a kérdésére, így mindketten állást kaptunk egy laborban, Erdélyben. Az egész család oda költözött. Hamar belerázódtunk az ottani életbe.
Igaz a sportok a munka miatt háttérbe szorultak, de még így is eljártam egy-egy kisebb helyi versenyre, igaz sokkal kevesebb esélyem is volt edzeni. A gördeszkázás azonban teljes mértékben megmaradt az életemben.
Bár elköltöztünk, de a fiúkkal továbbra is tartottam a kapcsolatot elektronikus úton, ahogy eddig Tinával is. Eleinte minden remekül ment, de mint tudjuk semmi, sem tarthat örökké.
21 éves koromra ismét anyagi gondokkal küszködtünk. Leépítés volt a laborban, aminek én láttam a kárát, de örültem, hogy apának legalább megmaradt az állása és a lehetősége a kutatásai folytatására.
Nagy fordulat az életemben:
Gördeszkáztam a városban, mivel nem volt semmi dolgom sem. Munkám se volt, se dolgom. Utáltam a semmittevést, talán azért, mert egész életemben pörgős életet éltem. Ahogy trükköztem a korlátokon egyszer csak a szél nekem fújt egy szórólapot. A vándorcirkusz szórólapja volt ami, pár napja már itt állomásozott. Bár nem volt pénzem a jegyre, mégis elmentem a sátrukhoz, hogy legalább az állataikat megcsodálhassam.
Amikor a cirkusz közelébe értem, az egyik mellékutcában megpillantottam néhány kidobott cirkuszi kelléket az egyik szemetes mellett. Nem is tudom miért, talán csak az unalom elűzése végett, de elkezdtem bohóckodni a leselejtezett felszereléssel. A cuccok között volt néhány szalag, meg egy vékony szögletes cső.
Először a szalaggal kezdtem el szórakozni, persze eleinte folyton bele gabalyodtam, mivel a sport pár éve háttérbe szorult az életemben. Egy óra után belejöttem, a szalagokkal való játékba és közben előjöttem a szertornás emlékeim is. Ezért kitámasztottam a csövet, szorosan két dobozhoz erősítettem, és már annak a cső tetején egyensúlyozva gyakoroltam.
Kezdeti bohóckodásból egész egyedi műsorszámot hoztam össze másfél óra leforgása alatt.
Bár azt hittem csak ön magamat szórakoztatom, de pár perccel később odasétált hozzám egy edzett nő, akinek a karja be volt gipszelve. Mikor megláttam rögtön odarohantam hozzá. Ugyanis a nő nem volt más, mint Tina. Az a lány, akivel évekig leveleztem elektronikus úton. Igaz titokban haragudtam rá, amiért nem mondta, hogy Erdélybe jönnek fellépni. Megkérdezte, hogy volna –e kedvem beugrani ezzel a számmal a mai cirkuszi előadásban, ugyanis ő akrobataként dolgozik a vándorcirkusszal, de így nem tudott fellépni és így van 10 perc üresség a műsorban. Bízott bennem, mivel tudta, hogy én már évekkel ezelőtt gerendán táncoltam.
Elvállaltam a megbízatást és bevallom, nagyon élveztem.(2 méter magasban volt akkor már a cső, amin egyensúlyoztam.) Tetszett a közönség ámulata, a fények, a színek és persze az, hogy ismét megmutathatom kiemelkedő képességeimet a sport terén.
A fellépés után kaptam is 10 eurót fizetés gyanánt. Tina kifizetett, de mielőtt elengedett volna megkérdezte, hogy lenne –e kedvem csatlakozni a cirkuszhoz. Persze szívesen rávágtam volna, hogy igen, de eszembe jutott a családom, így haladékot kértem a válasz adását illetően. Kaptam is egy este gondolkodási időt, ugyanis a cirkusz másnap reggel már indulni készült.
Hazagördeszkáztam zsebemben a pénzzel és mosollyal az arcomon. Kicsit tartottam a reakciójuktól, de reméltem hagyják, majd hogy a saját utamat járjam. Akik meglepő módon támogattak.
Nem értettem mire ez a nagy nyugalom és elfogadás. Mint kiderült, apa végre bevallotta anyának farkaslétét. Aminek én nagyon is örültem. Még annál is jobban, hogy megengedték, hogy kirepüljek a családi fészekből.
Összepakoltam hát a cuccomat, eltettem egy fényképet a családomról és elköszöntem a szüleimtől.
Anya könnyekkel a szemében, de megölelt és néhány tanáccsal látott el, meg némi ennivalóval az utamra.
Apa igyekezett visszatartani a könnyeit, de végül belőle is előtörtek. Átöleltem szüleimet, és megígértem neki, hogy majd ha megint erre jár, a cirkusz meglátogatom őket.
Mosollyal az arcomon léptem hát ki az ajtón, bele az éjszakába. Egyenesen a cirkuszhoz vettem az irányt. Tovább az életem új fejezete felé.
Cirkusz az életem.
Elfogadtam tehát az ajánlatot és beálltam a cirkuszhoz az új élet és szebb jövő reményében. Első úti célunk Bulgária lett. Első este felállítottuk a sátrat és összeszereltük a felszereléseket. Kaptam egy közös lakókocsit Tinával, így nyugodt körülmények között tölthettem az éjszakát. De második este már volt is fellépésünk, igaz én csak azzal az egy számmal léptem fel, amivel azelőtt Erdélyben, de ez engem nem zavart. Itt is nagy sikerem volt, akárcsak a többi műsorszámnak, melyeket végignézhettem a színfalak mögül.
Harmadik nap reggelén, mikor mindenki kialudta magát. Elkezdtek gyakorolni, és összeállítani egy-egy új műsorszámot, hogy frissítsék műsorukat. Tina lett innentől kezdve a mentorom, (aki felajánlotta, hogy csatlakozzak) megkért, hogy helyettesítsem a mutatványaiban, mint cirkuszi akrobata. Ugyanis az öccse Peter most partner nélkül maradt a mutatványaiban. Rám gondolt, mivel elég jó az egyensúlyérzékem a gyakorlatok elvégzéséhez. Nem volt ellenvetésem, főleg amikor megláttam Petert, ugyanis nagyon helyes fiú volt. 180 magas volt, sudár, barna hajú, kék szemű és 21 éves akárcsak én.
Rögtön egy hullámhosszon voltunk, remekül tudtunk együtt dolgozni és nagyon jól kijöttünk egymással. Egész nap gyakoroltunk, de meglett az eredménye, mivel már voltak szertornában előképzettségeim ezért, nem volt olyan nehéz betanulnom a mutatványt. Ami mellesleg nagy sikert aratott, meg is dicsértek, amiért ilyen gyorsan tanulok.
Egy hétig maradtunk Bulgáriában, Szerbiában később pedig Montenegróban töltöttünk el egy hosszabb időszakot. Eközben pedig új számokat tanultam be, barátokat szereztem, és egészen beilleszkedtem a társulatnál. Bár ezeknél még annál is jobban örültem annak, hogy rám talált a szerelem. Az eltelt egy hónap alatt teljesen összemelegedtünk Peterrel. Eleinte azt hittem semmi esélyem sincs nála, de szerencsére kellemesen csalódtam. Teljesen egymásba habarodtunk és ez az előadásmódunkon is meglátszott. Olyanok voltunk akár a dió és héja, szinte elválaszthatatlanok.
Ha már az előadásoknál tartunk, az következő hónapban betanultunk két új számot is. Peter megtanított lengeni a trapézon akár egy artista és néhány egyszerűbb gyakorlatot végrehajtani rajta. Persze nagyon élveztem, ahogy a levegő elsuhan mellettem, miközben hintázom, és mutatványokat végzek a sráccal. Azt hittem olyan lesz, mint a felemás rúdugrás, de ez sokkal jobb volt annál. Olyan volt mintha kiengedtek volna egy madarat a kalitkából. Olyan nagy szabadságot éreztem közben.
A másik mutatvány felettébb egyszerű volt, igazából csak segéd voltam a produkcióban. A késdobáló asszisztense voltam.(Aki a tőröket adogatja, nem az, akit körbe dobálnak, attól frászt kapnék.) Így megfigyelhettem a dobálási technikáit, hogy hogyan képes ilyen mértékű precizitással dobálni a tőröket.
Montenegróból Magyarországra utaztunk, aminek nagyon örültem, hiszen esélyt kaptam rá, hogy meglátogassam a rég nem látott barátaimat, Bencét és Vincét. Felkerestem őket, akik bár sokat változtak mégsem felejtettek el engem. Bemutattam nekik Petert és eldiskuráltunk az elmúlt időszak eseményeiről.
Időközben mindketten állást kaptak, és remek tudósok lettek Budapesten. Ugyanis a sportokat már nagyon hanyagolták. Mindkettőjüknek volt már barátnője és örültek, hogy én is boldog vagyok. Röviden, egy remek napot töltöttunk el együtt.
Adtam nekik 2-2 jegyet az első előadásra, amit Budapesten tartottunk és ők el is jöttek a barátnőik társaságában. Az előadás után pedig gratuláltak, hogy végre megtaláltam az utamat, és a helyemet ebben a világban.
Minden nap, amit Budapesten töltöttünk tripla randikkal telt. Ami ellen senkinek se volt ellenvetése. Pár hónap múlva, mikor Erdélyben jártunk, bemutattam a szüleimnek Petert. Akik nagyon örültek az élet különböző területein elért sikereimnek. Amíg ott tartózkodtunk minden délutánt velük töltöttünk, és nekem nagyon jó érzés volt látni, hogy ilyen jól kijönnek egymással.
Teltek az évek és igaz a szerelmi életünkben voltak nehézségek, de mindig áthidaltuk őket. A műsorban is egyre több számban szerepeltünk. Sőt már volt, hogy megtanultuk cirkuszos társaink számait is, hogyha ők betegek voltak helyettesíteni, tudtuk őket.
Az életem csodálatosabb nem is lehetett volna, de mint tudjuk, az élet mindig ad pofonokat, és ez alól én sem voltam kivétel.
"Belépés a fátyolba"
/Vigyorogva gördeszkáztam Párizs utcáin. Kora délután volt, kivételesen kihagytuk az éjszakai gyakorlást, így friss voltam és üde. Még most is alig akartam elhinni, hogy már 4. éve járok Peterrel. Egész este elvolt valahol és azt mondta, hogy ma estére valami különlegeset tervezett, pedig az is elég különleges, hogy elvisz vacsorázni egy étterembe./
+ Imádom ezt a srácot, valami nagyon különlegeset kell kitalálnom neki a 4. évfordulónkra.
/Ahogy elgördeszkáztam egy régiségbolt előtt, valami csillant a kirakatban, megálltam hát, hogy megnézzem mi az. Egy mesterien megmunkált rugós bicska volt. Gondoltam remek ajándék lenne Peternek, mivel elhatározta, hogy ő is megtanulja a késdobálás művészetét. Bár kiváló artista volt, aki a trapéz mesterévé vált, de ő fejlődni akart és ezt is becsültem benne.
A régiségbolt tábláján az állt: Grand-mère Anita boutique.
Beléptem hát a kis boltba és megvettem a kis bicskát, de mielőtt kiléptem volna még körbenéztem a boltban. Volt időm bőven hiszem még csak egy fele járt és éhes sem voltam, mivel alig fél órája ebédeltem.
A polcsorokat járva egyszer csak megpillantottam egy asztalt rajta egy makettal, ami ez selyem szerű anyaggal volt eltakarva a kíváncsi szemek elöl.
Odasétáltam a kis asztalkához, elhúztam a fátyolszerű anyagot és megérintettem a makett egyik parányi épületét. Abban a pillanatban nagy sötétség vett körül, úgy éreztem mintha most léptem volna át a teret és az időt és ennek oka a parányi makett lett volna. Nem sok időm volt ezen morfondírozni, mivel a következő pillanatban már csak a sötétség maradt./
Áthozott tárgyak: Medál amit Petertől kaptam a 25. születésnapomra.
A bicska amit Peternek vettem még a boltban.
Külső tulajdonságok:
- Régi tulajdonságok: 170 cm magas, éj fekete hajjal és azúrkék szemekkel. Vékony, de enyhén izmos testalkatom volt, ez persze a több éves szertorna és akrobata gyakorlatoknak köszönhető.
- Mostani tulajdonságok
Belső tulajdonságok: Alapvetően kedves lány vagyok és miután teljesen lezártam a múlt dolgait, közvetlenebbé is váltam. Nem kenyerem az erőszak, de ha kell drasztikusan alkalmazom.
Kedvencek: Sokféle színt szeretek. Szeretek irogatni és a barátaimmal hülyülni suli után vagy hétvégén.
Életcélja: Megtalálni a helyem ebben az új világban. Mágus képességek elsajátítása. De a későbbiekben új céljaim is lesznek, mint mindenki másnak.
Egyéb:
Elosztható: 5 pont
Testmágia/levitáció 1.szint. (1p)
/Testkontrol 1. szint (1p)
Elemi mágia:(levegő) 1. szint (1 p)
Telekinézis 1. szint (1p)
Kiemelkedő tulajdonság: Artista hajlékonysága és egyensúly érzéke: 1p
Maradék: 0 p
(Remélem jól osztottam el őket Jóindulat ha nem jó a testmágia elosztása kérlek szólj.)
Főkarakter: Vera Rider
Rólam: Lásd Veránál
Egyéb: Vera Rider 2. karaktere vagyok aki nemsokára szabadul.[/color]
Az előtörténet tele van vesszőhibákkal és elgépeléssekkel. 
