Karakter neve: Sahaana Saendar
Kora: 333 év, látszólag 20-21 éves
Nem: Nő
Születési hely: Tündérdombok
Születési időpont: 2567.szeptember.21
Faj: Fekete sidhe
Egy sidhe családból származó gyermek élete nem könnyű. Egy ősi, nemesi sidhe ifjú gyermekkora még rosszabb, főleg, ha az utolsók között született, így az egyik legifjabb az udvarban. Senki sem értette, hogy Danu csupán szeszélyből, véletlenül vagy igenis szánt szándékkal áldotta meg gyermekkel apámat, aki nem más, mint az Elemek lordja, Danu gyermeke, az elbűvölő halál, avagy ahogy szólítani lehet, Lugh. Anyám egy egyszerű köznemes volt, akit csak játékszernek használt nemzőm. A nevét még említeni sem érdemes, főleg, hogy megszületésem után azonnal apámhoz kerültem. Eddigi 300 évem alatt egyszer láttam őt. Pót-anyákban sosem volt hiány, mindig akadt egy-egy szerető és sok szolga, akik körülöttem sürgölődtek, neveltek és tanítottak. Vagy legalább próbáltak. Rengeteg tanítóm volt, akik próbálkoztak az okításommal különböző tudományokra és a mágiára, de csak a történelem és a kultúra volt az, amit hajlandó is voltam tanulni.
Apámmal a viszonyunk eleinte közömbös volt. Néha vigyázott rám, figyelte, ahogy játszottam, vagy némi kérlelés után mesélt is. Az érzékenyebb lelkű sidhek megbotránkoztatására még magával vitt a Szenvedések csarnokába is, de erről nem voltak emlékeim, hiszen túl kicsi voltam még. Azt hiszem akkor szeretett meg, mint leányát, amikor a hatalmam felébredt. Fájdalom. Eleinte csak játék volt, amivel elszökhettem a tanítóim vagy a szolgálók elől, akik egy érintésemre összerándultak és nem is mertek érinteni egy darabig. A huszonnegyedik születésnapomon lehetett, amikor véletlenül apámon is használtam az erőmet. Ő nem rezzent össze, csak elmosolyodott és megcsókolta a kezem. „Az én lányom vagy.” Aznap vele és a nagybátyámmal tarthattam, önszántamból a Szenvedések csarnokába. A három évszázadom alatt számtalanszor megfordultam már ott. Míg mások elborzadva gondoltak arra a helyre, én szemrebbenés nélkül sétáltam a felső peremen, a végtelennek tűnő oszlopok között, és kíváncsiság vonzott mindig a középső peremre. Órákat töltöttem Abyss Torka, a feneketlen kút mellett, hallgatva a csobogó vizet és a kétségbeesett kiáltásokat. Lejjebb sosem merészkedtem…
Ahogy felnőttem, és már nem nyaggattak az unalmas tudományokkal, apámmal tarthattam bárhová. Városokba, estélyekre, kínzásokra. Nem tudnám eldönteni, mit élveztem a legjobban. Magával ragadott a világ ezerfélesége, a változatos tájak, a különböző városok, a fajok, a tömeg. Már a legelső utazásunk alkalmával eldöntöttem, hogy egy napon saját magam is bejárom a világot és megismerek mindent. Az estélyeket és az eseményeket szintén a sokszínűség miatt imádtam. Hiába volt az egész lényege az intrika és a cselszövés, valamint a hatalom, élveztem a pezsgést. A kínzás pedig... Nos, a fájdalom művészet. A művészet pedig szép. Sok sidhe nemestől hallottam, hogy a szépség pedig szinte mindennél fontosabb. Éveken át tanulhattam a családi művészetünket. Nemcsak apám, nagybátyám is előszeretettel igyekezett átadni minden tudását. Szerencsére senki sem tudja, milyen jó munkát is végeztek, és gyakorta nem az ő kezük miatt szűrődtek ki sikolyok a lakosztályukból...
Az udvar többi tagjához mindig is visszafogottan viszonyultam. Talán csak Rhiaimon volt az, akivel több, barátságosabb szót is váltottam, mint a kötelezőket, hiszen ő is olyan fiatal volt, mint én. A többiek azonban végképp hidegen hagytak és kerültem őket, vagy éppen ők engem. Mint már említettem, anyámmal egyszer találkoztam. Néhány évtizede történt meg, apám távol volt, én unottan róttam a köreimet a folyosókon és hagytam, hogy a Domb vezessen. Egyik pillanatról a másikra találtam vele szemben magam. Azonnal tudtam, hogy ő az a nő, aki szült, hiszen olyan volt, mint tükörbe nézni. A haja, az arca, a vonásai, csakis a szemei nem. Percekig bámultuk egymást. A némaságot egyikünk sem törte meg, ő egyszerűen csak tett egy tétova lépést felém és kinyújtotta a kezét. Nem is gondolkoztam, úgy nyúltam felé én is. Hiába tudtam uraltam hatalmamat, az érzések kusza kavalkádjában, amikor megérintettem anyámat, véletlenül fájdalmat okoztam neki. Azonnal visszarántotta a kezét. Arca eltorzult, szemébe könnyek szöktek. Nem szólt, csak elrohant. Ekkor döbbentem csak rá, hogy az eddig istenített művészetben van valami, ami nem jó. Szerettem, de felhagytam vele, azóta senkinek sem okoztam kínt, még akkor sem, ha igazán akarta volna.
Külső tulajdonságok: Kecses és karcsú teremtés. Magassága nem haladja meg a 170 cm-t. Sötétvörös haja lágyan hullámzik, mindig kibontva hordja, a háta közepéig ér. Szeme, mint minden sidhe-nek, három gyűrűből áll, melyek kívülről befelé haladva: sötétliláskék – zafír – ezüst.
Belső tulajdonságok: Nagyon ingadozó jellemű leány, ami feltehetően a cseppet sem megszokott gyerekkor következménye lehet. Első látásra kedvesen mosolygó, édes teremtés. Ismeri az illemet, ladyként is tud viselkedni, ha épp ezt várják el tőle. A négy fal között szívesem bújja a történelmi könyveket és ma már a mágia iránt is érdeklődik. Nem meri bevallani magának, de szenvedélye lett a fájdalom, így igyekszik minden mással lefoglalni magát, ezért olvas rengeteget és énekelni is tanul. Talán le tudja majd győzni a kínok utáni vágyat, ha talál magának valami életcélt. Ami igazán leköti a világ sokfélesége, és a fajok történelme. Sok sidhével ellentétben nem érdekli a politikai hatalom. Remekül elvan a jelenlegi pozíciójával, melyet megörökölt, nem vágyik többre.
Kedvencek: A történelem, az olvasás és az éneklés. No és a persze a fájdalom.
Életcélja: Épp keresi, közeljövőbeni céljai közt szerepel egyedül kiszabadulni a nagyvilágba és esetleg beszerezni egy macskát.
Egyéb: -
Kiemelkedő tulajdonság: Szépség 0p
Kiemelkedő tulajdonság: Énekhang 1p
Türelem: 2p
Isteni hatalom: Fájdalom (levegő) 1. szint
(Isteni hatalom: Álom – majd)
6p/4p
Főkarakter: Kathleen Sirett
Rólam: Ismertek
