Központi Csarnok

[Mira]

Ami fönt, az lent.

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

- Látod, így kell ezt. /Vigyorgok rá Hirigre. A látkép megváltozik odabenn, oszlopos csarnok jelenik meg, apró szépséghiba, hogy ez egy fejreállt terem. Mondjuk a világ is az, szóval végül is illik az image-be./
- Szerintem menyjünk, mielőtt megint eltűnik, oké? /Úgy érzem ezt kell tenni és belekarolok az úrnőbe, a drága kis barátomba, és berántom egy pillanat alatt, majd finoman leteszem, hiszen pár métert repültünk./
- A taxi megérkezett hölgyem, 10 eurót kérek, már ha van magánál. /Szélesen mosolyogva nézek körbe és bámulom a furcsa piramist./
- Tudtam, hogy nem az egyiptomiak építették...

(417)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*

/Nem kommentálom hangosan Rab lelkesedését, de arcomon látszik egy halvány fintor.
Még nem vagyok benne biztos, hogy ide akartam jönni. Sehol nem látom a halhatatlanság egyik anyagias forrását, a Fönixtollat.
Handë szavai először meglepnek. Majd gondolkodásra sarkal./
+ Úgy gondolod jártál már itt esetleg? Rossz előérzeted van vele kapcsolatban, vagy inkább pozitív? +
/Hagyom, hogy Rab magával ragadjon. Nem ellenkezek, még gyengéden bele is karolok./
+ Esetleg más emléked is van róla, vagy csupán ismerős? +
/Kérdezem Handët. Ellépek Rabtól egy lépésnyire. Kicsit zavar, hogy minden a feje tetején áll, de igyekszem megszokni.
- Sajnálom, de semmilyen pénzt nem hoztam magammal a Mi időnkből.
/Megvonom kecsesen a vállam./
- Mit gondolsz? Váljunk szét és keressük meg úgy a tollat?

{469}

[Mira]

*Előzmény - MET III - Rabraquat és Niqecanuwa* [2900. augusztus 23., hétfő]

Az oszlopcsarnokba belépve különös nyugalom száll meg mindkettőtöket. Azonnal érzitek, hogy Danu sokkal inkább elér hozzátok. Míg a Világkígyó ölelésében a Ködfátylon túlról érzékeltétek őt, az Istennő jelenléte ebben a teremben szinte kézzelfogható. Ezáltal kettős érzés uralkodik el rajtatok: egyszerre érzitek őt a Csarnok határán túlról, és innen, bentről is.

Ahogy berepültök a terembe, a mögöttetek lévő ajtó lezárul - csak egy aranyfuttatásos boltív emlékeztet arra, hogy egy pillanattal ezelőtt átjáróként szolgált.

- Nem tudom. Egyszerűen csak úgy érzem, találkoztam már valahol az itteni jelenséggel. Ezzel a fénnyel. Csak nem emlékszem mikor és hogyan. Egyáltalán lehetséges ez?

Handë hangja kissé nyugtalan. Nem tudod eldönteni, hogy a terem kisugárzása miatt, vagy pedig azért, mert zavarja a tudatlansága.

Mielőtt bármit is tennétek, a piramisban lévő aranyszín fény elkezd mocorogni, pulzálni. A fókuszpont kitárja hatalmas szárnyait - és a fény hófehérré válik.

- Megkértelek rá, hogy ne zavarj többé, Ieas - halljátok egy nő halk hangját az üvegpiramis belsejéből.

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

/Hiába, egyszerűen isteni vagyok. Persze ezt eddig is tudtam magamról, nagyszerű Shide és isten eszek az alattvalóimnak. Csak úgy várják már, hogy munkába álljak. Közben pedig behódolhatnak majd nekem. A lényeg teljesítve, átjutottunk a trükkös ajtón./
- Oké, majd megadod. Behoztalak a... ide. /Vonom meg a vállam és érzem, ahogy danu hatalma elönt. Ha nem vették volna el, talán nem is örülnék neki ennyire, talán már hozzá vagyok szokva. Ez baj, jobb, ha odafigyelek ezentúl. Danu nélkül egyedül voltam, nagyon magányos. Majdnem sírhatnékom volt, persze nem.
- Na tessék, nem kell szétválnunk, itt van a barátunk. /Ironizálok, főleg az utolsó szónál. Kábé soha sem lesz, még csak jó ismerősünk sem.
- Igen, sokat szokott zavarni, és botrányos a viselkedése is. /A levegővel erősítem fel a hangomat, hogy eljusson az aranypiramishoz, vagy akár a belsejébe is./

(418)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*

/Szinte fellélegzem, minden porcikámban, ahogy megérzem a jelenlétét Danunak. Valahogy zavar ez a kötödés, hiszen ha nem függenék semmitől, és senkitől, sokkal szabadabb lehetnék, nem árthatna senki sem nekem. De mégis, olyannyira jó érzés, hogy érzem, nem tudok neki nem örülni. Arcomon halvány mosoly jelenik meg./
- Remélem nem mondtad ezt most komolyan.
/Morranok kicsit felháborodottan./
- Még hogy én? Mi az a rohadék lennénk?!
/Mosolyom is megszűnik, bár Rab szavainak köszönhetően nem fortyogok tovább. Inkább érdeklődve tekintek körbe. De legfőképp a fényesség felé./
- Tévedsz, ha vele hasonlítasz össze! Hirig vagyok ... azaz Faerman Niqecanuwa Mikomi.
+ Ki volt az a hülye aki ilyen nevet adott a gyerekének anno?! +

{470}

[Mira]

*MET III - Rabraquatés Niqecanuwa* [2900. augusztus 23., hétfő]

A fehér színű fény középpontja megremeg hangotok hallatán.

- Ti nem...? - halljátok bizonytalan suttogását. A fény elkezd kavarogni, szinte látjátok, ahogy a felfordított piramis belsejében lévő tudat teljes mértékben összezavarodik. Aztán hirtelen megdermed, ragyogása elenyészik. Ismét aranyszínben fürdik a katedrális. - Akkor bizonyára a csatlósai vagytok. Itt nincsen más, csak ő vagy az átkozott szolgái. Hagyjatok magamra, ne zavarjatok!

- Nem érdekel, mi a nevetek... Nem számít... Már nem tudtok belőlem semmit se kiszipolyozni. Menjetek, menjetek...

Niqecanuwa, szívednél Handë kicsit mocorog. Érzed, hogy nagyon zavart ő is, akár a piramis belsejében lévő egyén. Tudod, hogy megpróbál rájönni, pontosan honnan ismeri ezt a női lelket, illetve a piramist, vagy hogy mit hallott róla. Egyelőre nem járt sikerrel.

Ahogy kicsit körbenéztek, és a szemetek befogadja a hatalmas teret, valóban úgy érzitek, hogy a márványoszlopok és az ablakok között egy katedrálisban álltok. Kicsit zavaró ugyan, hogy minden fejjel lefelé van - megfordul a fejetekben, hogy talán a gravitáció játszik veletek, és valójában a homlokzatról lógtok lefelé -, de a látványt határozottan emeli ez a furcsaság. Felismeritek a gótikus templomok hármasságát: a főhajót és a két mellékhajót, valahol a távolban pedig ott lehet az oltár. Az világos, hogy Ti a hagyományos bejáratnál érkeztetek a csarnokba. A hátatok mögül egy rózsaablakon a nap fénye vetül rátok, árnyékot vetve a homlokzatra és a freskóira.

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

- Én nem vagyok senkinek a csatlósa. Danu híve vagyok, és kiválasztottja. /Csak, hogy helyretegyem már a nőt(?). Még, hogy nem fontos, hogy kik vagyunk, hagyjuk már./
- Igen, szép neve van neki is. /Horkanok fel, mert a Nikimucika még valahogy mindig nem pörög a nyelvemen. De ez van, ezzel kell együtt élnem, hogy a barátom ilyen hülye nevet váltott. Egyáltalán miért is jó ez? A Hirig már olyan olyan jó volt, meg illet is hozzá, na mindegy.
Szétnézek még, de semmi, most ki kellene találni, hogy hol van az az istenátka./
- Ieast merre eszi a fene? Lenne vele egy kis leszámolni valóm, na meg Danut is vissza kell hoznom ide, mert érzem, hogy ez az ő birtoka. /Kamu, persze, de valamivel elő kell csalni a nőcit./

(419)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*

- Nem, mi nem vagyunk sem ö, sem a csatlósai!
/Csattan a hangom, Rabután közvetlenül./
- Mondtam már, hogy ne hasonlíts hozzá!
/Morranok tovább. Rab szavaira bólintok, bár valószínűleg beszélgető partnerünk ezt nem látja./
- Nem vagyok vámpír, hogy bárkiből bármit is kiszipolyozzak! Sőt még nekromata sem vagyok, sem boszorkánymester.
/Rabra nézek, kicsit ingerültebben szólok hozzá is, bár nem akarok, megfeszül az állkapcsom./
- Nem arról volt szó, hogy ha átjövünk ide, itt megtaláljuk amiért jöttünk? Csak egy hisztis csajt hallok, aki engem is kezd felbosszantani.

{471}

[Mira]

*MET III - Rabraquat és Niqecanuwa* [2900. augusztus 23., hétfő]

- Danu kiválasztottja? - kérdezi elmerengve a hang. Kezditek megtapasztalni, hogy valahogy az egész piramis beszél. - Á igen, már látom! - Mintha szárnyak susogását hallottátok volna, mintha éreztétek volna a tollak érintését arcotokon. Mégis, idegenkedtek. Idegenkedtek a felétek közeledő elmétől, annak nem-emberi mivoltától, idegenkedtek a gondolkodásától. Ősi, elfeledett hatalom...

- Látom, hogy mik vagytok. Tudom, hogy mire vagytok képesek. Gyermekeim... - suttogja az aranypiramis. Niqe, a Szív megdobban benned. - Nálam van a Tudás Fájának Gyümölcse. Vegyétek el tőlem, és Ieas, közös ellenségünk legyengül. Pusztítsatok el, vagy ébresszetek fel. Oly sokáig éltem; ez az álomtalan álom, melyben testem és lelkem egyaránt elsorvad, már közel hozta a Halált. Megbékéltem. Hadd térjek hát haza anyámhoz, Danuhoz!

- Ahol most álltok, egy csodálatos palota volt, Danu legszentebb temploma. Megszennyezte Amund Sarja, és félek, magáról az istenségről is fogunk hallani még. Adjuk vissza neki ezt a helyet. Ébresszetek, vegyétek el a Gyümölcsöt! Kérlek...

*Hirig, várd majd meg Rabot, hadd reagoljon! ^^*

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

- Nyugi már drágám, tudod, mindig kell ilyen bevezető - kacsintok Niqe-re, pedig legalább annyira unom, mint ő, csak ő nem palástolja.
- Érdekes, eddig elég volt egyszer is elmondanom mindent - csóválom a fejem. Komolyan, ennyi hülye ősi lény nem csodálom, hogy kihalt, ha még egy értelmes választ sem tudnak felfogni elsőre. Háh, még is sikerült, éljen Danu! Hmm, azért elég erős és tollas, meg régi, öreg. Mindig ezzel jönnek, fitogtatják a nemlétező hatalmukat egy k*rva piramisba zárva.
- Ácsi! Hogy érted, hogy gyermekeim? Mi Danu gyermekei vagyunk, nekem pedig ember volt az apám, anyám. Szóval, ha fater valami ősi piramis volt... azt észrevettem volna - logikus, nem? Karba fonom a kezeimet, ő pedig arra kér, hogy pusztítsuk el, vagy ébresszük fel és miénk lesz valami gyümö9lcs. Lefogadom alma...
- Niqe, öljük meg, vagy rázzuk egy kicsit, amíg feleszmél? - kérdezem, miközben megint valami régi mesére tér. Az, hogy mi volt ez, már régen nem kérdés.
- Együk meg a gyümölcsöt? Vagy vágjuk hozzá? Nem mindegy - ez az utolsó kérdésem felé, remélem gyorsan megadja a választ. Amúgy meg miért nem kakilja elénk, aztán mehetünk.

(420)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*

- Kiválasztottak, gyümölcsök, halál, meg minden ami jó...
/Morgok félhangosan, lapos pillákat meresztve hol Rabra hol pedig a piramisra, hátha látja, hogy halálra unom magam ebben az ácsorgásban./
- Rab elegem van ebből a bájcsevejből.
/Mondom félisteni társamnak, cseppet sem jobb kedvvel./
- Nem vagyok Éva, sem Lylith, hogy gyümölcsöket szakítsak le Ádám fájáról. Ineast akarom, holtan. Kinyiffantva...
/Morogok szüntelenül mindaddig, míg meg nem dobban bennem valami. Ekkor elhallgatok. A csend nem csak úgy jön és megy, hosszan merengek magamban./
+ Nah jó, ez most nagyon furcsa volt! +
/Rab kérdésére csak lassan bólintok./
- Rázzuk fel! Nem ő az ellenségem, hogy az ő halálát kívánjam. Bár bevallom kezd kicsit bosszantani.
/Sóhajtok fel kisvártatva./
- Valahol érthető, hogy ha tényleg ilyen öreg és tele van neki is a hócipője ezzel az egésszel!
/Fintorogva nézek körbe újra./
- Én is megkattannék, ha itt kellene lennem, Danutól távol.
/Lassan, ahogy a nézelődésem végére érek, újra Rabra tekintek./
- A gyümölcsöt meg vágjuk hozzá. Bár ha finom, meg is ehetjük.
/Fél mosolyt eresztek meg, talán a szemem hidegsége is picit enyhül./
- Jó-jó, tudom nem tőlem kérdezted, de hátha...


{472}