Világkígyó

[Mira]

*MET III- Rabraquat és Hirig* [2900. augusztus 23., hétfő]

Rabraquatnak igaza van, ugyanis mikor Went megemlíti Hirig, Zenen gyermekteste felkapja a fejét, de ezt el is intézi ennyivel, felveszi a zenedobozát, és arrébb oson a zenét hallgatva. Elsomolyog a víz felé. Félvállról ezért még megjegyzi:

- Megmondtam, hogy az öcsém miatt vagyok itt.

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

- Azt látom, nem haragszom. /Mit mondhatnék, látszik, hogy mindjárt kidobja a taccsot, és onnan nincs is bedobás./
- Na ezt is láttam. Ő a tesód, igaz? Nem vagyok egy memoriter. /Válaszolok őszintén, ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy hallottam valaha Hirig testvérének a nevét. Talán csak ő gondolja úgy, hogy mindent tudnom kellene. Persze, mindent tudok is, amit.
Felnevetek a mondandóján, ugyanis, hirtelen azonosítania kellene a kurvát, a kretént, meg a Férget is. Oké, a kurva valószínűleg Trish, ugyanis kurva jó az ágyban. Egy megvan./
- Én meg Danu miatt jöttem, hogy Ineas és okos kis csapata ne rugdalja ki a helyéről. Persze gyanítom, hogy van összefüggés... /Nemet intek a fejemmel, amikor rákérdez, gőzöm sincs, hogy ki az, szerintem nem találkoztam vele. Vagy ha igen, nem hagyott túl mély nyomot bennem./
- Kell? /Felhúzom a szemöldököm, a kiscsávó pedig elszólja magát./
- És? Mindent nekem kéne kirugdosni belőled? Hirig, tiéd a pálya.

(411)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*


/Nagyra kerekedet pupillákkal nézek Rabra, amikor Went a testvéremnek azonosítja./
- Nem.
/Nyögöm félhangosan. érezhetően enyhe zavarral a hangomban./
- Wen az a Lidérc, aki akkor akart megölni, amikor Ineas legelőször felbukkant az alakváltók labirintusszerű kertjében.
/Pislogok egy sort, majd halványan megingatom a fejem./
- A testvérem Reaven, az az angyal aki akkor jött amikor a vámpírkurva feltámadt.
/Elmerengve szemlélem a baba-játékost, miközben a gondolataim, meg pont akörül forognak, hogy pontosan, hogyan is érzek Wen iránt. Miért is akarok neki segíteni, azon kívül, hogy megértem milyen lehet lélekként bolyongani a világban. Hiszen én sem voltam igazán különb akkor./
- Danut nem lehet ilyen könnyen kisemmizni! Ö az egyetlen isten! Más nem lehet az.
/Határozottan nézek Rab szemeibe./
- Mi is csak félistenek vagyunk, nem lehetünk soha akkora entitások, mint Ö!
/Hangom olyan szilárd hangzással zeng, hogy ha hallanám magam egy régi önmagamként, hitetlenkedve fogadnám ezt az eltökéltséget.
Zenen mosolya nekem nem tűnik annyira lágynak, mint azt gondolnál egy baba láttán az ember./
- Nem hiszem Kislány, hogy Rab az öcséd lenne, így kénytelen vagyok arra asszociálni, hogy Wenről beszélsz.
/Emelem meg a hangom, hogy tisztán értse a nő./
- Hogy érted, hogy miatta vagy itt?


{425+8=433}

[Mira]

*MET III- Rabraquat és Hirig* [2900. augusztus 23., hétfő]

- Úgy értem: ott vagyok, ahol ő. Gyertek, megmutatom. Ha már úgysem szabadulhatok tőletek.

Megindul a víz irányába. Amikor megérinti a felszínt, a gyermektest elkezd látványosan hűlni. Látjátok, amint a nő belesüllyed a központi öbölbe, míg a test fönnmarad, arccal a víz felé. Egy fagyos hulla marad a gyermekből.

Lemehettek utána a víz alá, Rab levegője megóv mindkettőtöket. Odalent különös látvány tárul a szemetek elé.

Az öböl homokos partjait lelkek tömege tartja és képzi, mintha ők maguk lennének Atlasz, ki a földet a vállán tartja. Hosszú oszlopokban lebegnek itt a lidércek -, ki-ki csak lidércfényként, ki-ki szinte már fizikai alakban -, nem is láttok le a körcsarnok aljára. Valahol a mélyben fehéres fény ragyog, talán Freya van ott a Királlyal, de ezt nem tudnátok megmondani. A csarnokok körül lebegnek még páran, próbálják elütni az időt.

Zenen vöröslő hajfonatait könnyű követni. Leereszkedik a mélybe, körülbelül száz méter után átrohan a Világkígyó falán. Nektek is meg kell tennetek. A lelkek fagyos érintését még Danu mágiáján keresztül is érzitek, beleborzongtok abba a mérhetetlen energiába, ami a lelkeket ideköti.

Amint átkeltek, egy sötét veremben találjátok magatokat a föld alatt. Egyedül hat pislákoló lidércfény vonja be fénnyel a barlangképződést. Az egyikük alakot ölt, és kirajzolódik előttetek egy aranyszín üstökös sziluett: Wen.

- Hirig - mosolyodik el, amikor meglát titeket.

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

/Felhorkanok csak a kisgyereknyuvadék megjegyzésére. Mi szívesen megszabadulnánk tőle, jobban, mint ő tőlünk. Látványos varázslatokkal elindul a tó mélye felé, gyermeki testét hátrahagyva./
- Ha Rocky lennék, ezt ütném. /Vigyorgok félisteni társamra, majd egy levegőburkot formázok magunk köré és elkezdjük utazásunkat a mélybe. Nem mondom, hogy nem visszataszító a lelkek sokasága, de nem árthatnak nekünk. Legalábbis nagyon remélem./
- Mi ez itt, lidércbuli? /Fintorgok egy sort, majd egyre lejjebb ereszkedünk. Ami nem nagy baj, inkább az, hogy önkéntes vezetőnk átrohan a lélekfalon. +Remélem arrébb takarodnak+
Nem egészen ez történik, mi is simán átmegyünk a "falon", kellemes mágia jár körbe engem, hatalmas hatalom összpontosul ide. Megérkezünk végül a sötét lyukba, ahol előérkezik Hirig pajtása, bár én nem mosolygok, ahogy ő teszi. Egyelőre nem szólalok meg, nincs dolgom ilyen lényekkel./

(412)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*


/Csak csendben mosolygok Rab megjegyzésein, mintha régi volt önmagamat hallanám. Mostanra már nem tud egy ilyen kis semmiség felhúzni, mint ez a Zenen. Ennél én már több vagyok. Már megnyugodtam, így az idegszálaimon sem jég korizik a csaj.
Amikor a lidércekre tesz említést kicsit vékonyodik a szám, a ki nem mondott válaszért, de aztán mégis meggondolom magam./
- Hulla jó a buli náluk mindig.
/Kacsintok Rabra, miközben egy fél mosolyt is megengedek magamnak.
Igaz magamban nem mosolygok ezen a poénon, mert egyáltalán nincs ilyen hangulatom. Sőt. Inkább szánalmommal vegyes együttérzés az ami most bennem van./
- Wen?
/Kérdezem a Lidérctől, mikor nevemen szólít./
- Igen, én vagyok az.
/Lépek előre egy-két lépést./
- Hívtál.
/Kicsit széttárom a kezeim, majd magam mellé ejtem, hogy lazán lógjanak mellettem./
- Itt vagyok. Mit akarsz tőlem?


{434}

[Mira]

*MET III - Rabraquat és Hirig* [2900. augusztus 23., hétfő]

Wen körül a pulzáló lidércfények megremegnek a hangotok hallatán. A férfi csak mosolyogva megérinti őket szellemtestével mindegy megnyugtatásként. Sokat változott mióta legutóbb láttátok, bár ezt leginkább tartásán és szeme csillogásán vehetitek észre. Megfontoltabb, lassúbb a mozgása – bár ez a vízben egyelőre annyira nem nyilvánvaló számotokra. Arcán különös határozottság ül.

Kérdésedre Hirig közelebb úszik Feléd, jobb kezét felemeli. A szíved fölé helyezi, de nem érint meg vele. Érzed, amint Danu szíve megmozdul benned, reagálva Wen közelségére. Egy pillanatra nem vagy egyedül, az Istennő ott van a közeledben. Nem érted, hogy egy olyan lény, aki tudtoddal távol áll a Földtől, hogyan lehet a Szívre ilyen hatással.

- Először is elnézést kérnék – mondja csendesen, miközben a kezét még mindig közel tartja szívedhez. Tudod, hogy arra a fájdalomra utal, amit még Polimetron labirintusában okozott Neked. – Másodszor is egy szívességet kérek. Ieas azt mondta, veszélyes vagy. Emlékszel? Hiszen Danu szívét hordod magadban. Persze, akkor ez még nem így volt. De mi már tudtuk, hogy így lesz. – Elmosolyodik, elhallgat néhány pillanatra. Úgy hiszi, felkeltette kíváncsiságodat, és van mit megmagyaráznia. Hamarosan belekezd:

- Eónokkal ezelőtt élt egy Niqecanuwa Mikomi nevű feye, Danu hatalmas papnője. Amikor az Istennő veszélybe került, mágiájával és hitével létrehozta a Szívet, majd magában hordozta felvállalva még azt is, hogy meghal a hatalmas teher súlya alatt. A háború időszakban, hogy útja minél hosszabb lehessen Danu egy testvérpengével ajándékozta meg, melyet Ikreknek neveznek. – Ekkor egy pillanatra elhallgat, titokzatos mosoly jelenik meg az arcán. Mintha csak sejtené, hogy az Ikrek egyike már a birtokodban volt. – Végül feláldozta magát Istennőéért. Utolsó szavaiban azonban megígérte, hogy egyszer még visszatér.

- A történelem elhalványult, Niqecanuwa alakja csak mondákban élt, talán már ott sem. Évszázadok, évezredek tértek el, de Nostredamus gyermekei suttogni kezdtek: „Amikor a múlt és a jövő összeér, a Szív újra életre kél.” – jósolták.

- Te vagy az utód, Hirig. Vagy szólítsalak inkább Niqecanuwának? – Elmosolyodik. – Tehát szívességet szeretnék kérni Tőled. A Szív a mi otthonunk, ahová visszavonulhatunk, ha a hullámok a fejünk fölé csapnak. Ha Niqecanuwa befogad minket Danu Szívébe, elhagyhatjuk a Világkígyó peremét, ezt a helyet, ahová Ieas zárt minket. Ha megérinthetjük a Szívet, otthonra találhatunk még ha csak egy pár percre is, és az energiánk addig megszűnik létezni a világon, így Arthur nem tud mit itt tartani.

- Engedj minket a felszínre törni, szabadnak lenni, és örökké szolgálunk Téged, Faerman Niqecanuwa Mikomi.

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

/Megérkezünk, és még viccelődünk is, amiben Hirigre mindig jó társra lelek, imádom a szarkazmusát, főleg, amikor nem ellenem használja. Miután kinyilatkoztatja Hirig, hogy mit akar tulajdonképpen Wen tőle, a lidérc előad egy legendaszerűséget, miközben megfogdossa Hiriget. Már majdnem rászólok, hogy félre a kezekkel, de végül megvonom a vállamat és hátrébb húzódok. Nagyon ünnepélyesen hangzik az egész, hogy Hirig Danu szíve, és így meg úgy. Én meg hiszem, ha majd látom, mert elég sok mindent láttam már, amire nem is gondoltam, hogy valaha is szert teszek. Nekem csak Laila hiányzik, meg Danu. Ez van, önző vagyok. Mondjuk Trish még talán életben van, biztos jó pontot szereznék nála, ha megmenteném. Azt persze nem csodálom, hogy belekeveredett valamibe, viszont azt nem vágom, hogy mi köze az egészhez? Mindenestre Ieas megnézhetné már, hogy milyen a pokol, és akár ott is maradhatna. Meg Merlin leszállhatna rólam, vagy megadhatná, amivel lóg./
- Na, hát enged meg nekik Nikimucika, és akkor neked lesz sereged, ők pedig boldogan megtérhetnek Danu kebelére. Ezzel talán lesz esélyünk Ieas ellen, meg egyébként is, ha te ilyen nagymenő leszel… Még a végén elveszlek. /Kacsintok Hirigre, mert nekem ez az új neve kimondhatatlan, úgyhogy, hacsak nem követeli a tündérek nagyasszonya, hogy részesítsem-e kegyben, megmarad a régi, kimondható és normális neve. Nyilván valószínűtlen a nász, de annyira meg van mindenki hatódva, nekünk meg dolgunk van, hogy egy kicsit meg kellett sürgetnem. Ökölnyi levegőbuborkékokat hozok létre és azok felpöckölésével szórakoztatom magam, amíg Hirig eldönti, hogy ő tényleg nagyhatalmú izé leszármazottja-e, vagy sem. Biztos volt ilyen papnő is, majd utánanézek jobban. Talán elviccelem a dolgot, de lényegtelen, hogy hogyan hívják Hiriget. Az számít, hogy mellettem legyen a harcban, és visszaállítsuk Danu régi fényét, vagy még fényesebbé tegyük./
- Hercegnő, készen áll? /Hajolok meg, de a közben az arcomra pókerarcom mögül nem fogja senki kinézni, hogy mit is gondolok. Megtartom magamnak, ahogy jó sidhehez illik./

(413)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*


/Bármennyire is örülök annak, hogy végre látom Went, nem tudok ennek semmilyen gangot, sem látszatot adni. Sőt, kifejezetten távolságtartó vagyok. Ennek ellenére nem húzódom el, amikor megpróbál megérinteni./
- Először is...
/Mondom, kicsit kérdezem halkan./
- Életben maradtam, nem öltél meg, ahogy az akkori parancs szólt.
/Erre tisztán emlékszem, pedig már jó régen történt./
+ Mi ez az érzés? Danu! +
/Felszökik homlokom közepére jobbik szemöldököm. Érzem, ahogy megdobban a Szív, és érzem -végre- Őt!/
- Tudtátok?
/Kérdezem minden meglepettséget színleve, még hangom is engedelmeskedik nekem, nem árul el./
- Kik?
/Valóban van mit megmagyaráznia, és ezt igenis láthatóan kérdezem a szemeimmel, hangsúlyommal ezzel az egyszerű kérdéssel.
Aztán mégis erőt veszek magamon, és csendben hallgatom végig a mondandóját. Nem mondom, hogy meglepett lennék, legalábbis külsőre nem. Belül viszont igencsak érdekesnek találom a történetet./
+ Niqecanuwa... Hallottam már ezt a nevet... +
/Nem szólalok meg, hogy én inkább akkor egy harcos "amazonnak" gondoltam, mikor a pengék kapcsán szóba került, és nem egy papnőnek. De hát istenem, mindenki tévedhet!/
+ TE most olvasol a gondolataimban?! Szemtelen! +
/Rendezem vonásaim. Nem örülök, hogy csak egy szemöldökvonásból ennyire sokat tud róla./
+ Mindenki meghal egyszer! +
/Amikor engem nevez meg Niqének, újra felvonom egyik szemöldököm, de még mielőtt hangot is adnék gondolatomnak, ami ekkor fogalmazódik meg bennem, Rab közbeszólása akasztja meg.
Az a töredék hezitálás, épp elég volt neki, hogy olyant mondjon helyettem amiért egy kicsit megrovó tekintettel jutalmazom./
- Ha valakit el akarsz venni, akkor keres másik balekot, mert nem én leszek az, aki a giccsparádéban élne veled!
/Hangom kicsit mélyebb a szokottnál, kicsit ez a kérdés még jobban érzékenyen érintett, mint, hogy én lennék egy volt papnő reinkarnációja, vagy mifene./
- Hercegnőnek sem mondanám magam... -/Enyhül meg a hangom, majd Wen felé fordulok./-..., de ha ezzel kitudlak szabadítani, ígéretemhez híven, akkor megteszem!
/Arcom, hangom komolyan cseng./
- Mond mit kellene tennem, hogy szabadok legyetek és utána szétrúghassam annak a Szarládának a seggét?


{435}

[Mira]

*MET III - Rabraquat és Niqecanuwa* [2900. augusztus 23., hétfő]

A lidércfények Wen szavai közben folyamatosan változnak-mozognak. Az egyik kezd egyre inkább alakot ölteni, míg végül az ősöd történetének befejeztével egy fiatal lány áll előttetek. Szeplőtlen, ártatlan aurája betölti a kisebb barlangot, ahol vagytok. Szemében ősi fény ragyog, és valami megmagyarázhatatlan szomorúság. Nyakánál három szörnyű vágás látszik.

- Bemutatom Handë Curuni kisasszonyt - szól Wen. - Ő az, aki értesített minket az érkezésedről, és aki a Szív működését is érti.

- Köszönöm, Wentë. - Curuni hangja egyszerűen cseng. Előlép. - Felség, később mindent elmagyarázok, azonban most valóban sietnünk kell. A következőkben megérintem a Szívet, míg a többiek helyet foglalnak benne. Önnek csak ki kell mondania, hogy elfogad minket. Utána kérem, ússzanak fel társával a felszínre.

Hogyha engeded neki, ő is hozzáér a Szívhez. Közben Wen visszaalakul fénnyé, s a lidércekkel együtt közelebb lebeg hozzátok. A hat lidércfény Handë közelébe ér, s valahogy eltűnnek az aurájában. Melegséget érzel, s hogyha végigméred magad, láthatod, ahogy a tetoválásaid fényleni kezdenek. Danu öröméből érzékeled, hogy ismeri ezt a Curuni nevű szellemet, s jól esik neki, hogy a lányt a közelében tudhatja. Danu mondatja ki veled: "Befogadlak heteteket." A lány is fénnyé válik, a Szív felragyog. A következő pillanatban zsivajt hallasz, mintha a hét hang egyszerre szólalna meg a fejedben, aztán elhalványul a testrajzod, a Szív, és a hangok is megszűnnek.

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

/Csak kuncogok magamban, ahogy Hirig visszautasít. Pedig hát félisteni társam, vagy mifene. Ráadásul most már hatalmat is szerez hozzá, ha jól tudom kihámozni, amiket ezek az izék mondanak. Hagyom annyiban az egészet, nem fogok vele veszekedni, azért egy kacsintást kap tőlem, és a szokásos mosolyomat. Én sem vagyok egy uralkodó alkat egyelőre, azt azért hozzátenném. Legalábbis, a XX. században nagyon kimértek és ünneprontóan fapofák voltak az ilyen hercegecskék, meg királyi származékok. Na, én ha valaha, ne adja Danu – bár már adta – uralkodó lennék, biztosan nem leszek ilyen faarc. Viszont újabb okosság érkezik, aki már ért Hirig szívéhez./
- Csak az ő szívéhez értesz? Adhatnál pár tippet! /Felcsillannak a szemeim, azért Hirig megszelídíteni nem kis feladat szerintem. Aztán hagyom őket, csak húzhassunk végre innen, nem az én közegem./
- Végre egy okos gondolat. /Jegyzem meg, amikor a nagy rituáléizé után el kell hagynunk az egész vizes témát, amit más óceánnak hív. A lidércek egyesülnek Hirigben, és amikor már mindenki eltűnt, megfogom a kezét és kiviszem őt a partra. A légbuborékunk szétpukkan, mi pedig újra száraz talajon lépkedhetünk./
- Na, most hogy papnő is lettél, mi a terv?

(414)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*


/Csendben szemlélem, kicsit már-már kívülállóként ez eseménykét, amik történnek velem. A nyakát többször elmetsző Curuni valahogy nem nyeri el a tetszésem, igazából a bizalmam. De ha Wen úgy gondolja, hogy érdemes rá, akkor egy esélyt neki is adok. Hangot adok az érzésnek, és kimondom a szavakat./
- Befogadlak heteteket!
/Engedem, hogy megérintsen. Átadom magam az érzésnek, és kiengedem egész testemben szétszórva az érzést, amit az okoz, hogy hozzá ért a Szív helyéhez. Ehhez hasonló érzést, akkor éreztem, amikor a tetoválások megjelentek a testemen. Lastanar igen jó szeretőnek bizonyult, de tudtam már akkor, hogy nem az ő érintésének köszönhető, hogy az orgazmus közepette test szerte megjelentek a számomra érthetetlen nyelven íródott tetoválások. Tudtam, hogy Az Istennő akkor új erőre tett szert. Tudtam, de nem tudtam vele foglalkozni. Az új érzés, és a kiadós testmozgás teljesen kimerített akkor. Most viszont nem engedem, hogy eszméletemet veszítsem. Érezni akarom ezt. Tudni, hogy Ő most is itt van velem. Nem tudja holmi pocsolya, sem valami köztes tér elválasztani tőlem!
Bólintok Rabnak, amikor megfogja kezem.
Szememből, a fátyolos, háromíriszes, összeszűkült pupilláimon kívül, azt is észre veheti eközben, hogy szomorú és boldog vagyok egyszerre.
Felérve kicsit még zavart tekintettel pillantok rá./
- Nem vagyok papnő sem.
/Motyogom./
- Rab! Az a terv, hogy vissza vegyük a tollat és szétrúgjuk a seggét, annak az aljas rohadéknak!
/Körbepillantok, de igazából a bennem lévő hét lélekre koncentrálok./
+ Wen, megvagytok? +


{436}

[Mira]

*MET III - Rabraquat és Niqecanuwa* [2900. augusztus 23., hétfő]

- Itt vagyunk... - hallod Wen hangját a mellkasod felől, mégis a fejedben. - Miben állhatunk szolgálatodra?

A parton álltok, az öbölben. Az ajtó még mindig ugyanott van. A kerete üres. Néha fel-fel csillan benne valami, ahogy a közelébe értek.

Danu itt, a felszínen, ismét néma mindkettőtök számára.

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

/Végre megint friss levegőt szívhatok, nem gondoltam, hogy ez ennyire hiányozni fog. Valahogy, amióta az elemem (egyik?) ura lettem közelebb érzem magam hozzá, mintha csak egy szeletkéje lennék. A baj csak az, hogy Danu jelenléte viszont kellemetlenül érint, mintha a lelkemből egy darab hiányozna megint. +Miért van, és ki tette? Szét kéne rúgni a s*ggét!+
Álldogálok a "tündérhercegnőpapnőDanutugyamégki" barátommal a szigetkén, és a hülye trükkös ajtóval, amivel nem vagyok kibékülve. Talán kéne valamit csinálnunk.../
- Mi van ha úgy megyünk be, hogy megadjuk a célt, mint a teleportkapuknál. Vagy, oda, ahova beléd másztak azok az izék... azok nem tudnak valamit mondani? Parancsold meg, hogy vigyenek a tollhoz, vagy a hülye gyerekhez... / Vonom meg a vállam. De ez már két terv, akár be is válhat az egyik. Vagy nem, és itt fogok röpködni, mint a levegő gyermeke és fényből fogunk táplálkozni. Hacsak a tündér nem tud kívánni terülj-terülj asztalkámat. Nem is rossz ötlet!/

(415)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*


/Ha lehetne megsimogatnám most Went magamban, de ez fizikai képtelenség, így inkább csak annyit mondok, illetve gondolok./
+ Rendben. Egyenlőre pihenjetek, ha az ottlét az. Ha kikerültünk erről a hülye helyről, szabadok lesztek. +
/Érdeklődve nézek Rabra, amikor nekem intézi a mondandóját./
- Jó ötlet. Gondoljunk akkor a tollra.
/Elindulok az ajtószerű képződmény felé./
+ Remélem, sikerülni fog. Ha nem, nagyon megbánja az aki ezt a helyet létrehozta! +
/Kiürítem a gondolataim, ahogy haladok a "kapu" felé, minden egyes lépéssel, egyre jobban és tisztábban koncentrálok a főnixtollra./


{437}

[Mira]

*MET III - Rabraquat és Niqecanuwa* [2900. augusztus 23., hétfő]

- Ahogy óhajtod.

A reggeli nap átsüt az ajtókereten, időnként valami vöröses fényt villantva meg benne. Ám ez a fajta tűz nem elég ahhoz, hogy egy újabb terem fedje fel fejét előttetek.

Mindketten emlékeztek rá, mit kell látnotok: egy régi, oszlopokkal támasztott folyosót, melynek közepén valamiféle gömb van... már nem rémlik tisztán a kép. De vajon hogyan juttok oda?

[Rabraquat]

*MET III - Mira és Hirig*

- Ez nem jött be, szívem. /Fordulok oda fintorogva, kezd kiborítani a dolog. mostanában minden baromságba belerángatnak, és miért? Danu így, Danu úgy. Nagyon erőteljesen remélem, hogy tényleg az Istennő akarja ezt, nem pedig csak azért, mert mekkora királyak vagyunk, vagy királynők, ugye./
- Na, én abba az oszlops cuccba akarok bemenni, a gömbösbe, nagyjából úgy néz ki, hogy... /elképzelem, hogy mi lehet a helyszín, és szavakkal is körbeírom, miközben elindulok a bejárat felé. Remélem semmi extra nincs, ami az utamba áll, mert nagyon erősen amúgy Danura is gondolok. +Istennő, jó lenne, ha fényt gyújtanál a sötét fejembe, oké?+

(416)

[Faerman Niqecanuwa Mikomi]

*MET III*


/Könnyed vállvonással reagálok Rab szavaira./
- Ezt a kaput nem én csináltam, ne várd el tőle, hogy tökéletes legyen.
/Enyhe gúnnyal színezem meg válaszom./
+ Nem hiszem, hogy ez így működni fog. +
/Szkeptikus tekintetem elveszem társamról, és az átjáró felé fordítom.
Sem azt nem tudom, hogy mit kell látnom, sem azt, hogy a sugallat honnan jön, így teljes mértékben Rabra hagyom a képzelgést./


{468}

[Mira]

*MET III - Rabraquat és Niqecanuwa* [2900. augusztus 23., hétfő]

Amikor Danura gondoltok, a kapu mögötti tér megint megváltozik. Oszlopcsarnokot láttok, hatalmas teret. Márványból kifaragott, ám mégis egyszerű oszlopok törnek a csarnok homlokzata felé. A terem szélessége akár egy bálna hossza, ám a mélységét nem tudjátok megbecsülni: az a homályba vész. Oldalról finom üvegablakokból árad be a reggeli fény.

Ami különös a csarnokban, hogy minden fordított benne, mintha csak egy teknősbéke a hátára feküdt volna, és úgy vergődne: a plafon a padló, és a padló a plafon. A katedrális szerű térben az oszlopok fejjel lefelé állnak; a padló is íves, mint ahogy azt a boltozattól elvárnánk.

Az oszlopok között egy hatalmas, fordított aranypiramist láthattok, mely a hegyével érinti a plafont - vagy most akkor a padlót? -, és belsejéből a napnál is fényesebb fehér és arany ragyogás szűrődik ki. A piramis átlátszó, így látszik, hogy a fény egy helyre tömörül - valami, vagy valaki annak forrása.

- Felség - szólal meg Hirig fejében Handë -, azt hiszem, emlékszem erre az üvegpiramisra valahonnan... De már nem tudom, hogy miért.

*Ha belépnétek, akkor ide írjatok nyugodtan.*