Északi Reményfok

[Mira]

Messze, távol a szárazföldtől, távol Necradit és Gsoht borzalmaitól, a főváros zsibongó forgatagától Negapan kontinensének legészakibb pontjától jó húsz mérföldre különleges, lebegő hegyek tarkítják a tájat: a Lebegő-hegység.

A fagyos, északi szél csontig hatoló hideget hoz, így a ki tudja honnan fakadó kis csermelyek, melyek később valamilyen csoda folytán folyókkal hálózzák be a hegységet, később fagyott vízesésként lógnak le a hatalmas sziklákról.

Kicsit beljebb haladva az elhagyott, titkoktól hemzsegő tájon az ember fia, lánya hatalmas völgybe érkezhet, melyet a szél nem érhet. Ezen szent helyet megmászva egy kéken fénylő, furcsa ragyogású éppen fagyott, avagy sem ominózus, gigászi vízeséshez érkezhet, amit valamely ősi, elfeledett nép egykoron ideirányíthatott.

És végül, a vízesés fölött egy kiálló sziklaperemen található az a pont, amelyet Reményfoknak neveznek az idelátogatók. A peremre egy óriási szikra van kötelekkel rögzítve, melyet magának a Reménynek neveznek. Senki sem tudja már, hogy mit ér a neve. És alig találni olyanokat, akik emlékszenek még azokra az időkre, amikor a Lebegő-hegység még élettel teli volt, és a jég helyett a tűz uralkodott.

[Lisim]

*Mira*
*Előzmény: Mágikus tárgyak üzlete*

/Az, amit most lát nem csupán szép vagy különleges. Egyszerűen nem írható le szavakkal. A varázslatos táj - átvitt és szó szerint értelemben egyaránt - egyszerűen megigéző, magával ragadó; egyszerre tépi fel az összes sebet, és gyógyít be mindent. A hűvös levegő szúrja bőrét, mégis kellemes langyos árasztja el testét, ahogy megérkeznek az utazásból. Az utazásból, amihez foghatóról még csak nem is álmodhatott. Egyszerre van nappal és éjszaka, egyszerre melenget a Nap aranya, és nyugtat a Hold ezüstje. Teljesen elvesz a végtelenben, ahogy társa a friss, tiszta levegőben hajtja előre a bűvös hajót. Egy egész óceánt, egy morajló, fehér-fodros, szépséges kékséget hagynak hátuk mögött pillanatok alatt, hogy aztán a jeges csodához érjenek.

Magas, kemény hegyek közé libegnek be a hajóval, mely immár az aranykoronát is eltakarja. A hideg tovább fokozódik, de Lisim továbbra sem fázik - bár igazán fel sem tűnik neki ez az érdekesség. Szája tátva, ahogy megérkeznek úti céljukhoz. Észre sem veszi, hogy leszállnak, és a másik kilép a csónakból, csak néz körbe és körbe, kapkodja a fejét, megcsodál mindent. Mikor feleszmél, ő maga is kiszáll a járgányból, és kérdés nélkül indul meg lassú léptekkel a kékséges kapu felé, hogy megnézze. Persze nem akar odamenni, de néhány lépést megenged magának a közeledésre./

- Eszméletlen. /Szól, mikor tekintete találkozik Drystanéval. Kicsit furcsán érzi magát. Zsebébe nyúl, cél nélkül, megérinti a medált, és úgy gondolja, előveszi. Mégis valami varázslatos dolog az is. Tenyerébe tartja, és egyszerűen átérzi a hely különlegességét - nem csak természeti szempontból./ Van egy spárgád? /Kérdi. Picit furcsa, hogy pont most, pont ilyet kérdez, de késztetést érez arra, hogy a medált a nyakába akassza, ne csak egyszerűen nála legyen. Szemével rá is bök./

<77>

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

Drystan egy testvéri mosoly kíséretében figyeli, amint csodálkozva szemügyre veszed a tájat. Még visszafordul, majd csalogatva megindul a kékes alakzat felé. Mikor előveszed a medált, az ugyanolyan, mint eddig, semmi furcsaságot, vagy változást nem tapasztalsz vele kapcsolatban. Kérdésedre a spárgával kapcsolatban a férfi egy kis kört ír le bal kezével a levegőben, mire a részecskék valahogy egy lánc körvonalát kezdik kirajzolni, hogy aztán pillanatokkal később csilingelve a férfi kezébe hulljanak. Egyszerű fémláncot teremtett, melyet azonnal át is nyújt Neked.

- Csak a fémekhez értek - vonja meg a vállát bocsánatféleképpen. - De most gyere, ideje meglátogatnunk az őseim menedékét. Nem véletlenül hoztalak pont ide. Innen erednek a gyökereim.

A csónak elhagyottan áll mögöttetek, azonnal dér telepszik testére. Drystan törtetően, megállíthatatlanul tör előre egészen addig, míg el nem érkezik egy befagyott, óriási folyóhoz, ami a kékes monumentum felől hozza vizét. Itt aztán felméri, hogy még egyben vagy-e. Hiába tűnt rövid távnak az eddigi séta, visszanézve hatalmas távolságot tettetek meg a csónaktól. És még rengeteg vár rátok, magasan, messze van még a fénylő, fagyott vízesés - ha oda tartotok.

[Lisim]

*Mira*

+ Á, ez még jobban meg is teszi. +
- Köszönöm. /Veszi el a fémláncot, majd gyoran átfűzi az amuletten, és a nyakába akasztja. Így legalább nem fogja elhagyni, és mindig nála lesz, ha kell. Mégiscsak valami isteni dolog, vagy mi a szösz./

- A... az őseidét? /Csodálkozik. Nem gondoltam volna, hogy Drystan ilyen hamar ilyen dolgokat fog neki mutogatni... bár tény, fogalma sem volt róla, mit fog látni, szóval igazából nem meglepőbb a dolog, mint szinte bármi más. Mondjuk mint ez a hely./ Az én nevem amúgy Lisim... asszem. De a Balázs az biztos. /Ha már így a családnál, szülővidéknél, gyökereknél tartanak, legalább a másik nevét szeretné megtudni. Erre pedig kétség kívül a legjobb megoldás a bemutatkozás./ Téged hogy hívnak? /Rakja még hozzá azért a kérdést, mert úgy érzi, ha nem tenné, soha nem tudja meg a férfi nevét.

Természetesen mindvégig szorosan követi. Már amennyire tudja, néha kicsit lemarad, utána iszkol, beéri. Egész úton pedig figyeli a tájat, nem tud betelni a látvánnyal. Az különösen meglepi, hogy szinte már nem is látja a hajót, amivel idejöttek, olyan messze van, pedig alig pár perce sétálnak, de egy vállrándítással elintézi... ilyenen már lassan meg sem lepődik./

<78>

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

A férfi megáll, feléd fordítja testét, majd kinyújtott jobbodat megrázva bemutatkozik:

- Drystan Octavus vagyok. Köszöntelek Lisim újfent. Legyél Lisim Nonus, énutánam. A tanítványom vagy. Megtisztelnél, ha csak időlegesen is, de elfogadnád ezt a vezetéknevet.

A férfi továbbhalad a befagyott folyó mentén. A távolban feltűnik egy romos, elkorhad és elporladt település hóval takart alakja. Az előtted lévő ember fájdalmasan ökölbe szorítja kezeit, a hidegtől vöröslő végtag fehéren kirajzolódik. Pár lépést tesztek, és máris beérkeztek a falucskába, ami egyenest a vízesés alatt található, felnézve több tíz méter magasan pulzál a vakító fény. A falu főútja végén egy tömzsi, emberfarakta lépcső indul felfele egyenest a vízesés forrásához, s a fényhez.

- Évtizedekkel ezelőtt ezeket a házakat élet töltötte meg. Már csak hamu és jég van itt. Miért...?

Csalódottan belerúg egy sziklatömbbe, majd lerogy rá, arcát kezébe temeti. Megáll az idő...

[Lisim]

*Mira*

/Szó nélkül rázza meg Drystan kezét. Érdeklődve hallgatja új vezetéknevét, és inkább nem szól semmit. Persze szívesen elfogadja a Lisim elé ezt a evet, csak ez így... picit furcsának hat most számára. Egy apró bólintást reagál csupán, ennek bőven elegendőnek kell lennie. Hamarosan egy kis falu jelenik meg a távolban, ahova érdekes mód, nagyon hamar megérkezik. Nincs ideje ezen agyalni - bár biztos valami mágia "csupán", ezért sokat nem is kell -, mert a férfi eltereli a figyelmét./

- Itt... itt születtél? /Kérdezi kicsit bátortalanul. Bár nincs sok köze hozzá, meg mégis tanulni jött, nem családi izékről beszélgetni. De mindegy, ő ráér, úgysincs jobb dolga, amíg mestere nem adja át a tudást, szóval... végighallgatja, hogyha mondanivalója van./

<79>

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

Kérdésedre a férfi jóízűen (vagy keserűen?) felnevet. Megrázza a fejét:

- Nem, nem, Lisim, én Altmyrcában születtem. Csak..., csak reménykedtem benne, hogy a letűnt korok nem múltak el. - Megvonja a vállát. - De hát úgy tűnik, mégis.

Feláll, kicsit nézelődik, főleg a vízesés irányába. Végül felcsillan a szeme, megtalálta a helyes irányt.

A csendes, borzongató völgyben a hegység más részeiről üvöltő szél visszhangja hallatszik, mintha egy ősi sárkány üvöltene valahol a messzeségben. Drystan fáradtan, de mégis elszántan törtet a főúton az ember által kifaragott lépcsősor felé.

- Valahol arrafelé van az ősi menedékhelyünk. Innen nem látszik, de a lépcső sok helyen elágazik. Az utak különféle barlangokba futnak. A hegy belsejében meleg otthonok voltak egykor. Ma már nem tudom, mit találunk ott. De egy próbát megér - magyaráz társad menet közben. Lassan kiértek a településről, és a lépcsőkhöz érkeztek.

[Lisim]

*Mirácska*

/Viszonylag érdeklődve hallgatja a férfi "kiborulásának" okait. Amikor elindul, szépen követi, szó nélkül. Nem nagyon van más választása - meg hát szívesen megy a férfi után, elvégre tőle fogja tanulni a mágiát, amit a világért sem hagyna ki. Ki tenné? Csak király dolog lehet ez a varázslás - legalábbis Lisim fejével gondolva mindenképpen.

Hamarosan egy lépcső elé érnek. Gyorsan meg is kapja a magyarázatot, hogy mégis hova vezet, és miért van ott. Gondolja hogy fel kell majd rajta mászni, ami persze nem túl jó hír számára, kis termete miatt eléggé megszenved ennyi lépcső megmászásakor. De hát nincs mit tenni. Ha a férfi elindul felfele, követi./

<80>

[Mira]

Követed is. A lépcső nem magas, inkább az a probléma vele, hogy nagyon keskeny. Már az út elején is azon küszködsz, nehogy hátraess, elképzelni sem tudod, mi lesz magasabb régiókban. Hisz még alig távolodtatok el a talajtól, máris félelemtől reszketve tekintesz le az alattad tátongó mélységbe!

Drystanra valami különös csend ült, nem pillant hátra, de kisugárzásából halálos elszántságot vélsz felfedezni. Irigyled, amiért nem küzd tériszonnyal - vagy legalábbis nem látszik rajta.

Néhány tíz méter megmászása után a lépcsősor valóban szerteágazik, és ti letértek a főútról. Egy keskeny teraszon lépdeltek tovább, melyekről barlangok nyílnak. Elhaladtok három-négy bejárat előtt, mígnem társad megtorpan egy olyan járatnál, mely mellett egy villám vésete rajzolódik ki a sziklafalban.

- Hát itt vagyunk - szól, majd tenyerét rátapasztva a jelre, mormol valamit. Szavaira a villám kékesen felizzik, és csavargó minták indulnak el belőle szintén kékes fénnyel világítva. A minta a hely oldalán a barlang bejárata körül, majd a barlang bejáratán fut végig, aztán pedig látod, ahogy befelé kezd el kúszni bevilágítva ezzel a belső részeket. Bár a fény halvány, mégis örülsz, hogy nem vaksötétben kell belépnetek a barlangba - bár meg kell vallani, az még izgalmasabb lenne.

[Lisim]

*Mirci*

/Ügyetlenkedve lépked a férfi mögött. Próbál nem lemaradni, de ez nem sokáig sikerül. Végül úgy dönt, segítségül hívja kezeit is, és néha előre támasztva mászik tovább, szinte már négykézlábon, nehogy hátraessen. Gyorsan be is éri mesterét, majd csöndben halad tovább mögötte. Szerencsére nem kell sokáig felfele haladniuk, mert viszonylag hamar elérik a célt. Elsétálnak néhány barlang bejárata előtt, melyekből hol langyosabb, hol jeges, hol gyengébb, hol pedig erősebb szellő fúj. Hamarosan Drystan megáll egy bejáratnál./

- Egy villám. /Súgja félhalkan maga elé, és természetesen összerakja a fejében, hogy villámbegyűjtő - villámjel. Benéz mélyen a barlang sötétjébe, de hamar félhomály kerekedik bent - ismét mágia segítségével./ Szuper! /Derül fel, majd ha a mestere belép, megy utána./

<81>

[Mira]

Drystan csak egy tudálékos mosolyt küld feléd, miközben belép a barlangba. A falon kékes fénnyel izzanak a jelek, előttetek halványan kirajzolódik a családi menedék: néhány ágy szétmállott takarókkal, egy porral borított kőtűzhely, és néhány szú járta, üres könyvespolc. Mindezek már a barlang mélyén vannak, odáig néhány métert azért meg kellett tennetek.

Társad összeráncolt homlokkal megáll a polc előtt. Valamit magyaráz, megfogja a fejét, ránéz újra a polcra. Valamin hezitál, valamin jártatja az agyát. Végül valahogy fogást talál a polcon, és egy nyögés kíséretében arrébb tolja.

A polc nem hullik szét, ellenben láthatóvá válik mögötte egy villám, ahhoz hasonlatos, amit odakint is láttatok.

- Nos, Lisim - mosolyog rád a férfi. - A tanítványom vagy. Ki kell tudnod nyitni ezt az átjárót. Parancsolj csak - lép félre mestered, majd sejtelmes arccal figyeli, mit művelsz.

[Lisim]

*Drága Mira*

/Követi a barlang mélyébe a férfit. Körüljáratja tekintetét./
+ Egy kicsit lepukkant, de hát biztos jó valamire, ha idehozott. + / Elmélkedik, majd érdeklődve figyeli Mesterét, ahogy a polccal tusázik. Naja, hisz nem egy egyszerű polc ám. Arrébb tolja, és fel is tűnik mögötte újra az a furcsa jel, majd a férfi, Lisim számára meglepő kijelentése következik./

- Nekem? /Képed el, majd egy lépést tesz a fal felé. Így már majdnem elérné kinyújtott kézzel, de azok a teste mellett lógnak. Vagyis jobb mutatóujjával épp magára mutat a kérdés következtében./ De hát hogy?! /Elharapja valamennyire a mondat végét, tudja, hogy nem fog rá választ kapni, így elkezd töprengeni./

+ Szóval a tanítvány vagyok. Hmm. Ki kéne tudnom nyitni. Hmm. +

/Csak szemléli a jelet, próbál rákoncentrálni, mint ahogy a filmekben látta - abban a kevésben, amit volt szerencséje látni életében. Ha nem működik, akkor picit közelebb lép, hogy elérje a falat kezével, de még nem nyúl érte, hanem inkább ráfúj. Maga sem tudja teljes miért, de valahogy ezt diktálják ösztönei. Majd megérinti, végigsimítja kezével az érdekes felületet, amit teljesen puhának érez. Ujját végighúzza a villám vonalán, miközben rákoncentrál./

<82>

[Mira]

*Lisim-biszim*

[2900. augusztus 4., szerda]

A férfi tekintetét végig magadon érzed, miközben a kis villámmal tevékenykedsz. Amikor ráfújsz, mintha minden tagodban valami meleg érzés szaladna végig, de ez csupán egyetlen egy pillanatig tart, és nem is vagy biztos benne, hogy megtörtént-e egyáltalán.

Azonban hiába próbálkozol.

Nem történik semmi.

[Lisim]

*Elfogyott a hülyeség, úgyhogy maradsz Mira Drága*

/Mikor ráfúj a jelre, meleg érzés tölti el egész testét, hasonló érzés, mint mikor a medál a kezében van. Legalábbis, mintha ez lett volna, bár van némi kételye./
+ Szóval valahogy így kéne?! Nem, a medált nem hiszem, hogy használni kéne, az másra való. + /Töri tovább a fejét. Hátranéz Mesterére, de csak egy pillanatra, utána fordul is vissza szorgos munkába./ + Egy próbát megér teljes tüdőből ráfújni. Maximum nem fog működni. Legyezni hülyeség. Ki látott már olyan bejáratot, amit legyezéssel lehet kinyitni?! Nah, remélem nem malackák vannak odabent. +

/Elmosolyodik a kigondolt párhuzamon -amit persze nyilván érthetetlennek lát más kívülről, de még akkor is, ha elmondaná, hogy miről is van szó, elvégre egy másik világ-, majd teleszívja tüdejét, amennyire csak bírja. Hát, első körben ez nem fog összejönni, egy kisebb köhögőroham jön rá, ami biztos nem túl hatásos a küldetés végrehajtásának szempontjából./
- Egy pillanat. /Mentegetőzik Mestere előtt, majd újra próbálkozik. Tüdeje tele, két kezét a jelre tapasztja, és teljes erőből kipasszírozza a levegőt. Csak úgy porzik a fal, ahogy a kosz és egyéb apró részecskék szétszállnak. A szemébe is megy, ösztönösen oda is kap, dörzsöli, könnyezik, nem lát semmit. Csak remélni tudja, hogy ez némiképp hatásos húzás volt, több ötlete így hirtelen nincs - bár ha kap időt gondolkodni, lehet, hogy ki tudna eszelni valamit, de persze, az is megeshet, hogy ugyancsak semmi ötlete nem lenne a továbbiakban./

<83>

[Mira]

*Édi Lisim*

Az a fránya villám meg sem mozdul, és az előző bizsergést sem érzed. Drystan türelmesen ácsorog mögötted, szinte nem is érzékeled.

Igen, bizony, nem történt semmit.

*Mielőtt még azt hinnéd, hogy szívatlak, el kell áruljam: van egy konkrét mód, amit kiötlöttem, amivel kinyithatod a kaput. A megfejtés a birtokodban van. Addig is ilyen kis kurtákat kapsz, próbálkozz csak. *

[Lisim]

*Mira Drága*

/Prüszköl egyet, elfordítja még a fejét a por miatt, majd mikor visszanéz, látja, hogy az égvilágon semmi sem történt. Nem működik. Hihetetlen./
- Ez nehéz. /Picit elszomorodva huppan le a földre, törökülésben elhelyezkedve, közel a jelhez, azzal szemben, és a gondolatat fűzi./
+ Mi lehet? Köze kell legyen a levegőhöz, a villámokhoz. Vagy mégsem? Bár ha én ki tudom nyitni... nekem meg még nincs közöm hozzá. + /Jobb kezével a medált piszkálja a nyakában, forgatja kezében, miközben meredten nézi a falat, ahol a jel található./
+ És ha nem keményen kell? Csak finoman rálehelni? + /Ismét hátratekint Mesterére, aki csendben, türelmesen várakozik, rezzenéstelen arckifejezéssel. Lisim megrántja a vállát./ + Egy próbát ez is megér. + /Újra feltápászkodik, és közel hajol a jelhez. Az ujját végighúzza a véseten, majd a tüdejében tartott levegőt lassan ráleheli. Nem számít arra, hogy működne a dolog, de hát mindent ki kell próbálni, na. Ha nem működik, Mestere felé fordul egy kérdéssel./
- Annyi mindent lehet ezzel csinálni, mégis mit kéne tennem? /Egy kis düh is hallatszik hangjában, bár az csak azért, mert képtelen megoldani a feladványt. Zsebébe csúsztatja kezét, és előveszi a 20 oldalú "kockáját" is, amit elkezd forgatni a kezében. A kis tárgy régen a szívéhez nőtt, így némiképp megnyugtatja./

<84>

*Dehogy gondolom, hogy szívatsz. Ha nem sikerül kinyitni is élvezem ezt. *

[Mira]

Nem, még mindig nem történik semmi. A villám ugyanolyan marad, ugyanúgy vigyorog rád a falról.

Drystan fölötted huncut, várakozó mosollyal áll, kezével kabátja gombjait piszkálgatja. Kérdésedre összeráncolja homlokát, és csendben felel:

- Próbálkozz csak. Lehet, rossz oldalról közelíted meg a dolgokat. Képes vagy rá, Lisim.

[Lisim]

*Mira*

/Kissé morcosan tekint fel mesterére./
- Persze, hogy rossz oldalról közelítem meg, elvégre ha a túloldalon lennék, akkor nem kéne átkelnem. /Ereszti meg a gúnyos - talán gyenge - tréfáját. Visszafordul a jel felé, és tovább szemléli. Azon gondolkozik, hogy milyen móddal lehet kinyitni általában valamit. Ha neki mennie kell, akkor nem mágia - legalábbis nem neki kell létrehoznia a mágiát, szerepet még játszhat a dologban. Kulcs. Ez a következő lehetőség, valamit kulccsal kinyitni. A gondolatra a nyakához kap, a medálhoz, ami immár a fémláncon ott csüng a nyakába. De ez nem lehet a megoldás, mestere azt mondta, azért tudja kinyitni az átjárót, mert a tanítványa./

+ Talán egy jelszó. A végén még kiderül, hogy párszaszájú kell, hogy legyek.+

/Villan be régi otthonának emléke egy pillanatra. Persze nagyon örül, hogy ilyen kalandban lehet része, de mégis. Hiányzik anyukája, hiányzik a zsibongó város, hiányzik a régi élete./

- Baj nem lehet belőle. /Motyogja maga elé, bár a csendes környezet miatt jól kivehető beszéde. A következőket viszont már hangosabban, meggyőzően ejti ki./ Én, Lisim Nonus, azt parancsolom neked villám, hogy nyílj ki! /Amennyire egy zöld goblin el tud vörösödni, annyira sikerül most neki. Valahogy kínosan érzi magát. Ha ez nem sikerül neki, és az átjáró nem nyílik ki, az rendkívül vicces lehet egy külső szemlélőtől. Vagy inkább butaságnak tűnhet./

<85>

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

A férfi szélesen elmosolyodik, amikor kimondod a "Nonus" szót. A villámból parányi fénynyalábok kezdenek el kiszökni, hasonló mintát hozva létre, mint amit korábban a barlang szájánál láttál. Ellenben mintha egy embernagyságú háló jönne létre, s a háló mentén a szikla derengeni kezd - kékes átlátszó hártyává válik. Drystan szó nélkül átlép rajta. Mintha valami vízfal lenne köztetek most. Ha átlépsz a függönyön, enyhe bizsergésen kívül nem érzel semmi furcsát. Visszanézvén egy boltívet látsz, onnan jöttetek.

Előttetek pedig egy hatalmas barlang tárul fel. A falakat beborítják a kék hajszálrepedések, ahonnan fény is származik. Egy mélyvízű kristálytóban tükröződik a kékség, felerősítve így a világosságot. Úgy látszik, az idő érintetlenül hagyott itt mindent - mestered legnagyobb örömére. Gyorsan odasiet egy hatalmas könyvespolchoz, ami egy kőasztal mögött áll, majd leemel néhány könyvet, s lerakja őket az asztalra. Ellenőrzésképpen kinyitja őket, mosolyogva konstatálja, hogy minden rendben van velük.

- Következő lecke: a mágia szavait nem olvasod el az engedélyem nélkül. A saját érdekedben - mondja komoly arccal. - Egyébként pedig szabadon járhatsz. Csak a könyveket tiltom tőled. Engem is tiltottak. Ez így van rendjén.

- A következő időkben itt maradunk. Tökéletes hely lesz arra, hogy lefektessük a mágia alapjait. Aztán később talán megmásszuk a hegyet is. Odafönt nagyobb energiák mozognak.

[Lisim]

*Mira*

/Két lépést hátrál, mikor sikerül elérnie amit akart. Legalábbis erre tippel a hirtelen változásokból, de be is bizonyosodik, amint mestere átlép a "kapun". A goblin örömmel követi a férfit. Ahogy beleveti magát az érdekes anyagba, kis bizsergés, majd máris a túloldalon találja magát./
- Szép hely. /Tűnődik, és a vízhez sétál, miközben mestere hozzá beszél. Mikor nyomatékosítja szavait, Lisim felé fordul, és biccent egyet, beleegyezését adva a dologba, miszerint nem fog kutakodni, csak azt tudja majd, amit elmondanak neki./

+ Legalább azt megtudtam, hogy itt is úgy működik a varázslat, mint a filmekben és mesékben - legalábbis vannak varázsszavak. +

- Rendben. /Körülnéz jobban a helyiségben. Most jön csak rá, hogy mennyire éhes és szomjas, rég nem evett, se nem ivott. Sőt, aludni se nagyon aludt, amióta ebben az új világban van./ Ebből lehet inni? /Mutat a tóra./ És valami ennivaló van? Régen ettem, nagyon éhes vagyok.

<86>

[Mira]

[2900. augusztus 4., szerda]

- Nyugodtan igyál belőle, csak vigyázz, kicsit hideg! - felel a férfi. - És hidd el, az éhséged is csillapodni fog tőle. Kóstold meg, meglátod! - mosolyog rád a mestered.

A parttól nem messze találsz kőtálakat, amik egészen a kezedbe passzolnak, és remekül tudod őket használni vízmerésre. Leereszkedvén a tóhoz tényleg azt tapasztalod, hogy annak szinte jeges a vize. Szerencsére goblinbőröd megvéd a hideg fájdalmától. Megkóstolván a vizet furcsa ízt tapasztalsz. Az anyag vízállagú, színtelen, szagtalan, de mintha a világ összes növényének az íze keveredne benne. Csak úgy tudod jellemezni: zöld íze van. Néhány kortytól teljesen tele vagy, mintha egy háromfogásos ebédet faltál volna be három-négy másodperc alatt.

Az étel a szemedre húzódik, még jobban elálmosodsz. Már épp állva elaludnál, amikor Drystan gyengéden odavezet egy kőágyhoz, amit kissé fagyott párnák borítanak. Egy érintéssel elpárologtatja a vizet, és Te befekhetsz a pihe-puha ágyba, a jó melegbe.

[Lisim]

*Mira*

/Nagyokat kortyol a vízből de elég hamar eltelíti, így a kezében tartott kőtálat félre rakja. Fel akarna állni, de az álmosságtól megszédül, szerencsére mestere elkapja és az ágyhoz viszi. Elhomályosul előtte a világ, és mély álomba szenderül.

Álmában sárkányokkal küzd meg varázslat segítségével, villámokat szór, vihart fakaszt és hurrikánt támaszt; ártatlanokat védelmez meg a sárkány perszelő tüzétől egyszerű vízburok segítségével, és megmenti a király lányát, a király gyönyörű lányát a sárkány várának legmagasabb tornyában való megöregedéstől, és magányba való haláltól. Utóbbiért persze a lány kezét apja neki adja, de a hölgy - aki szépségén felül igen kellemes társaságnak is bizonyul - eltávolodik tőle, és visszautasítja, megszökik messzire, soha többé nem látja. A lány apja őt okolja, nem tudja, hogy időközben a kis zöld teremtés beleszeretett a lányba, és soha nem bántaná -legalábbis szándékosan-. Úgy látszik a szépségnek nem jó egy rút, zöld bőrű, alacsony kis lény, ez a lény pedig nem mutatta ki, nem tudta kimutatni, hogy mennyit jelent neki a leány, nem engedte, hogy belelásson a lelkébe, hogy tudja milyen belülről. Az apa őt hibáztatja, ezért máglya általi halálra ítéli a fiút, aki természetesen menekülőre fogja a mágiája segítségével, elhatározza, hogy megkeresi, és mindent jóvá tesz, megmutatja, hogy ki is ő valójában. De a hirtelen elébe lévő, magas, jóképű szőke lovag egy tőrt szúr egyenesen a szívébe...

Felriad álmából, és felül az ágyon. Körbenéz, ráeszmél, hogy még mindig a barlangban van. A hűvös levegő megtelíti tüdejét, ahogy körbenéz a termen, mesterét keresve./

<87>

[Mira]

[2900. augusztus 5., csütörtök]

Csurom vizesen ébredsz. Valami szörnyű borzalmat álmodhattál, de már nem tudod megmondani, hogy mi volt az. És talán jobb is, ha meg se próbálsz visszaemlékezni. Egy valami biztos csak: hogy mágiát használtál. Erre határozottan emlékszel.

Most veszed csak észre, hogy a tó a reggeli napfényben fürdik. Úgy látszik, van itt egy viszonylag nagyobb lyuk a sziklában, ahonnan minden gond nélkül bejuthat a fény. A szél is innen érkezik.

Drystan a könyvek fölött ücsörög, és egy almát rágcsál. Amikor látja, hogy mocorogsz, feltekint rád.

- Áh! Jó reggelt, goblinka! - mosolyog rád üdvösen, aztán összecsapja könyvet, és az almát rágcsálva felpattan az asztaltól. - Végezd el a reggeli teendőidet, aztán pedig próbáld meg összeszedni magad. Ma meg kell látnom benned a mágiát, különben fölösleges volt idehoznom téged. Izgatott vagy, mi?

[Lisim]

*Csiga-biga leány*

/Hunyorog a víztükör felszínéről visszaverődő arany-csillogás miatt. Inkább továbbfordítja a fejét. A barlang falain ezüskékes és aranyszínű fények táncolna körbe-körbe. A kellemes, friss, hűvös levegő mélyen hatol a tüdejébe, ahogy feltápászkodik az ágyból. Nyújtózik egy nagyot, majd közelebb tipeg mesteréhez./
- Készen vagyok. /Ránt egyet vállán. Talán nem csak a külseje változott meg. Bár korábban is egy kissé lepukkant helyen élt, és bár fürödni nem tudott minden nap, a fogmosás legalább megvolt. Ám most semmi késztetést nem érez ilyen formaságokra. Elvégre egy goblin, bár ezt ő végig se gondolja - eszébe sem jutnak ezek, mint reggeli teendő./ Vagyis... talán ennék valamit. /Téved a szeme a mestere kezében lévő almára./

<88>

[Mira]

[2900. augusztus 5., csütörtök]

Drystan előhúz egy almát az egyik zsákból, amit csak most vettél észre az asztal lábánál. Odadobja neked, majd továbbeszi a sajátját. Dúdol valamit, egyre csak vár rád. Amikor végre befejezed az almát, csak vizsgál téged összeráncolt homlokkal.

- Hm, hm... - sóhajt. Látszik rajta, hogy nagyon gondolkozik valamin. - Igen, talán az lesz a legegyszerűbb, igen, igen - motyog magában. Majd hangosan megszólal, neked intézve a szavait: - Meg kell kérjelek rá, hogyha nincs ellenedre, akkor menj be a tóba. Ússz, amilyen messzire csak tudsz. Ugye, tudsz úszni?