Északi Reményfok

[Lisim]

*Mira*

/Magabiztosan elkapja az almát, és nagyot harap belőle. Finom, zamatos, édeskés. És viszonylag nagy is, így jól tud lakni vele. A csutkáját is megeszi, amit már régebben más is furcsállt nála, de az anyja sosem engedte meg neki, hogy eldobja azt, ami ehető. Az utolsó falatot rágicsálva felnéz mesterére, a hümmögése figyelemre készteti. Le is ül törökülésbe, átkarolja térdét, és vár, hogy mit is fog neki mondani a férfi./
- Hát jó. /Feltápászkodik, és megindul a tó felé. Félúton kissé zavarba jön, hisz nem szeretné, hogyha a ruhája csurom vizes lenne, de nem is vetkőzne le szívesen. Ezen jár az agya, míg eléri a tó szélét. Ott hátrapillant egy pillanatra, majd inkább úgy ahogy van, belesétál a tóba, és úszni kezd. Nem a legjobb úszó, de az alapokat tudja. Először gyorsúszásban indul, de hamar érzi, hogy fárad, így maradnak a szép köríves mozdulatok. Néha hátra-hátrapillant, hogy mi célja ezzel mesterének, de az úszást nem hagyja abba./

<89>

[Mira]

[2900. augusztus 5., csütörtök]

A víz jéghideg, de a bőrödnek mégsem árt meg, furcsa érzés, ahogy megfagynál, de mégsem teszed, egyáltalán nem fázol. Ahogy egyre beljebb haladsz, a víz türkizessé válik, majd egyre gyakrabban csillannak meg benne aranyszín pikkelyek, csillámok. Fokozatosan melegszik körülötted minden, míg végül a csillámokhoz apró buborékok is járulnak, s a tó rotyogni kezd, mind egy nagy fazék, s egy pillanatra elfog a rémület, mert megrémülsz attól, hogy elevenen megfőznek, még ha továbbra sem érzel semmi kényelmetlenséget magad körül.

Rémületedből mestered zökkent ki, aki nagyot kurjongatva a parton tapsol, mint egy kisgyerek, és ujjong. A víz körötted közben már rózsaszínesen izzik, de amikor Drystan a varázslat nyelvén elharsog valamit, minden elcsendesül, s magad sem tudod hogyan, de a szárazon találod magad.

A férfi előszed valahonnan egy takaród, s Terád teríti. Végig mosolyog, s neked is mosolyogni támad kedved. Ki sem kell mondani, úgy is tudod: átmentél a próbán.

[Lisim]

*Mira*

/A barlang faláról visszaverődő fény és a víz nyugtató hangja, a monoton, gyengéd hullámok és a gyönyörű aranysárga, csillogó pontok szinte álomba ringatják. Lassít. Minden egyes mozdulatot nyugodtan végez, lassan, de biztosan halad előre. A hátúszást választja. Becsukja szemét, és egy-egy karmozdulattal siklik a víz felszínén, szinte teljesen hangtalanul, csupán a karjáról leeső kövér cseppek csobbanása hallatszik, ahogy elnyelődnek a tó végeláthatatlan mélységében. Mint egy álom.

Az álom azonban hirtelen rémálommá válik. Gyenge, majd egyre fokozódó morajlás jelzi, hogy valami nincs rendben. Kis, majd egyre nagyobb buborékok törnek fel a víz felszínére, ahogy a hideg, nyugtató türkiz átcsap mélyen csontig hatoló rózsaszínes-vöröses-sárgás színbe. Hirtelen megáll, és a fejét kapkodja körbe. Gyorsan megpróbál elindulni vissza a part felé, bár az nagyon messze van. De mestere ott áll a szélén... igen, ott áll, és ujjong örömében, hangosat kiált feléje. Lisim elég sok bizalmat helyezett már mesterébe, így ha nem is teljesen, de megnyugszik, és már nem páni félelemben, csak egyszerűen kapkodva közelít a part felé. Nem tudja mi történt, nem érti. A befelé út töredéke alatt ér ki, mégis egy örökkévalóságnak hat, de a biztonságot jelentő köpeny hamar vállára borul. Megtörölné magát vele, de észreveszi, hogy bőre csontszáraz. Felnéz mesterére./
- Mi történt?

<90>

[Mira]

*Lisim* [2900. augusztus 5., csütörtök]

- A víz megmutatta, hogy érzékeny vagy - vigyorog rád mestered, aztán köpönyegét maga mögött surrogtatva odasiet ismét a kőasztalhoz, és átlapoz egy könyvet. Pár percig gondolkozik, aztán az arcodba tekint. - Rendben, azt hiszem, tudom, mit fogok megtanítani neked. Most pedig gyere, ülj le ide mellém. Mint mondtam, az alapokat itt ismertetem veled, aztán megmásszuk a hegyet. Utána pedig utadra engedlek, hogy felfedezhesd a benned lakozó erőt, és arra használd, amire akarod. Előre szólok, hogy nem fogok erkölcstant oktatni neked. A hatalmad nem tőlem kapod, hanem saját magadból nyered. Én csak megmutatom a módját, hogyan férhetsz hozzá. Ellenben figyelmeztetlek: bár gyermek vagy még, az itteni világban felnőttnek számítasz. Te magad vagy felelős a tetteidért, és ha a törvény ellen vétkezel, vállalnod kell a következményeket. Megértetted? - kérdezi rideg, komor arccal. Eddig fiatalemberként tekintettél rá, talán, mintha a bátyád volna. Most azonban mintha egy pillanatra a szigorú, vénséges nagyapád lenne. - Hogyha elfogadod ezeket a feltételeket, akkor figyelj! - utasít megint a mosolygós fiatalember. - Igazából az lenne az alapvető kérdésem: boszorkány, vagy mágus szeretnél lenni? Ez ugyanis nem a nemedtől függ, hanem attól, miféle mágiát használsz: inkább az elemeket formálod, vagy pedig az emberi lelket manipulálod? Minden mágiahasználó első varázslata dönti el, melyik ághoz tartozik. Ettől függetlenül még tanulhatod a másik ágazatát is. A különbség az energia visszanyerésében mutatkozik meg.

[Lisim]

*Mira*

+ Ennyi a próba? Képes vagyok a varázslásra? Meg fogom tudni csinálni? +
/Alig bírja magát letuszkolni a földre, mikor mestere leülteti, hisz majd kiugrik a bőréből izgalmában. Teljes figyelmet fordít Mestere minden szavára, semmiről sem szeretne lemaradni. Pár pillanatig habozik, majd komoran, tisztelet és bölcsességet sugárzóan bólint, mikor a figyelmeztetés elhangzik. Bár nem tudja az itteni törvényeket, erre most döbben rá, semmit nem tud róluk, de ezzel ráér később is foglalkozni. Alapvetően jóra fogja használni a tudását, ezt már most megfogadja magában, akkor biztos nem lesz gond. Ő akar lenni a hős herceg, aki megmenti a királylányt... najó, szóval felnőtt férfi. Akkor legyen királylány helyett gyenge és elesett ember, sárkány helyett bármilyen ellenség, ami pedig a szőke herceget illeti... nos, egy rusnya zöld goblin./
- Nos... /A választás nehezebbnek tűnik egy pillanattal később, majdnem kiszalad a száján a válasz. Mindig is jobban szerette a kézzelfogható hatást, ezért úgy gondolja - főleg, hogy később tanulhat a másik ágból is -, inkább az elemekkel foglalkozna. Pár másodperc eltelik, míg átgondolja, végül a másik tudtára hozza döntését./ legyen az elemek formálása. És azon belül lehet választani? A levegőt szeretem a legjobban. /Izgatottan fészkelődik ültében./

<91>

[Mira]

*Lisim* [2900. augusztus 5., csütörtök]

A férfi egy pillanatra elmosolyodik, aztán folytatja a mondandóját: - Rendben van. Akkor most elmondom, hogy hogyan tudsz feltöltődni. Ugyebár az világos, hogy energiát kell felhasználnod a mágiához. Ezt az energiát önmagadból nyered, és idővel természetesen - elsősorban pihenéssel - vissza tudod nyerni az erődet, de ez igencsak sok időbe kerül. Puszta akaraterőddel is újra kinyerheted magadból az energiát, de ezzel óvatosan, még a legnagyobb mágiahasználóknak is alig-alig sikerül. Azonban a csillagok segítségével sokkal gyorsabban tudod feltölteni magad. Így hogyha elfáradsz, érdemes kiállnod a szabad ég alá. A csillagok napközben is ugyanúgy fent ragyognak az égbolton, mint éjszaka, csak épp a világosság miatt nem látjuk őket. Ezért tehát a nappal és az éj váltakozása nem akadályoz meg abban, hogy a csillagok segítsenek, azonban éjjel természetesebben erősek. Gyakorlatilag úgy működnek, mint egy prizma, amik összegyűjtik az Éteri Aranyat.

Levegő? Remek, remek, úgy is égbéli vagyok, ahhoz még értek is. Amiben segíteni tudok, az a fémek teremtése, illetve használata, átalakítása, meg ha nagyon jó kedvemben találsz, a rúnák titkait is felfedem előtted, de ahhoz még kicsi vagy. - Némi hallgatás, és szemforgatás után hangosan felnevet. - Ja igen, a telekinézisről megfeledkeztem! Hahaha! Evidens, hogy azzal is foglalkozom, hiszen mivel mással siklott volna a hajónk a levegőben, igaz? Hahaha!

[Lisim]

*Mira*

/Naaaagyokat pislog, miközben mestere magyaráz. Le is huppan a földre, amikor megáll egy pillanatra a beszédben, és néha tátott szájjal, néha pedig kissé értetlen arccal hallgatja a dolgokat. Nem biztos benne, hogy mindent meg tud jegyezni, kicsit hirtelen sok ez az információ./
+ Csillagok. Energia. Levegő. Fémek. Rúnák. Valami telekre nézés. +
- Én... /Kezdi, de visszacsukja a száját, és elgondolkodik. A hajó levegőben tartása az mókás dolog./ Az a teleknézéses dolog, amivel a hajót lehet a magasban tartani, az tetszik. Meg, meg olyat is szeretnék, amivel, hát, amivel bánthatom azokat, akik bántanak engem. /Hirtelen kissé kisgyerekessé válik a hangja is, a beszéde is. De nem ez a meglepő, a meglepő az, hogy eddig nem volt ilyen, hogy az átkerülése óta eltelt időszakot egész felnőttként vészelte át, pedig hol van attól a kortól még./
+ És olyan varázslat van, amivel haza tudok jutni? + /Egy könnycsepp csordul le arcán. Nem, nem kezd el bőgni, de hiányzik neki az, amit nem is oly rég hátrahagyott. Nem volt olyan jó, de mégis. Ott nem tudott varázsolni, és apja sem volt, de így is visszavágyik. Persze tudja, hogy olyan nem lesz, amivel hazajuthat, ezért inkább meg sem kérdezi. Maga alá húzza a lábát és lehajtja a fejét a térdére./

<92>

[Mira]

*Lisim* [2900. augusztus 5., csütörtök]

Drystan arcáról az addigi derű egy pillanat alatt leolvad. A teremben sötétség lesz, a villámok körülöttetek a falon felvillannak. Mestered szeme fehér fényként izzik az éjszakában, körülöttetek jeges szél támad.

- Nem azért hoztalak őseim otthonába, hogy ilyen gonoszságokat kérj tőlem, fiam! - mondja érzelemmentesen. Aztán a következő pillanatban minden a régi, neked mégis borsódzik a hátad az előbbi jelenettől. - Nem bánthatsz másokat, csak önvédelemből. Ez a harmadik lecke. Csak akkor ölj, ha muszáj. A halálra pedig nincs ige. Vagy ha van is, velem nem osztották meg.

Végigsétál a tó partján, majd visszatekint rád. Nagyon sóhajt. hezitál. Ellenben végül ráveszi magát arra, hogy megossza veled a mágia titkait.

- A levegőt a következőképpen hívják a mágia nyelvén: En'und. Ezzel a szóval meg tudod zabolázni, de nagyon pontosan el kell képzelned azt, hogy mit is vársz el tőle. Tessék, itt a tó vize. Próbáld meg, hátha sikerül elsőre hullámokat fakasztanod rá anélkül, hogy ráfújnál.

[Lisim]

*Mira*

/Már nem tud hátraesni félelmében, mert a földön ül, de amennyire tudja, picire összehúzza magát. Mestere igen félelmetessé válik egy pillanat alatt. Nem mer megszólalni, pedig megmondaná, hogy ő is önvédelmet értett, hisz mondta, hogy azt bántaná, aki őt bántja. Csak azt. Nem akar ő rosszat. De nem jön ki egy szó sem a torkán. Csendben bólint, majd lesüti a szemét, de amikor mestere föláll, hogy a tó partjához térjen, követi őt tekintetével. Végighallgatja a feladatot, majd feltápászkodik. Ügyetlenül botorkál a tó közelébe./
+ En'und, En'und, En'und. + /Mondogatja magában a furcsa szót (ha egyáltalán egy szó, hisz fogalma sincs hogy kell leírni). Nem tudja, hogy most mit is kéne csinálni. Most fel kell emelnie a kezét, és a víz felé nyújtani, mint a filmekben? Vagy elég csak elképzelnie?/

- E... En'u... En'und. /Kicsit nehézkesen indul, de úgy érzi, sikerült tisztán kimondani a varázsszót. A fejében persze még a kételyek vannak, ezért újra próbálkozik. A vízre koncentrál, megpróbálja elképzelni, ahogy lágyan fodrozódik a felszíne és apró hullámok szaladnak tova. Érzi bőrén a víz érintését. Egyszer feljebb, egyszer lejjebb, pont, ahogy a hullámok, és köztük lévő mélyedések váltogatják egymást./

- En'und. /Határozotabban jönnek a szavak./

<93>

[Mira]

*Lisim* [2900. augusztus 5., csütörtök]

Az eredmény megdöbbent mindkettőtöket. Először is arra leszel figyelmes, hogy valahogy belecsúszol a tóba, és a víz pont úgy borít be, ahogy elképzelted. Nagyon hideg, hidegebb, mint amire emlékeztél. Másrészt viszont azt látod, hogy körülötted egy méteres sugárban még van víz, ám azon kívül a levegő akkora hullámokat ver a tóba, hogy kilátszik annak az alja.

Miután minden információt befogadsz, két dolog történik: először is hallod, amint Drystan kiált valamit, majd egy árnyék vetül a víztükörre. Másodszor pedig olyan erős fáradság lesz úrrá rajtad, hogy már-már alig kapsz levegőt, képtelen vagy fenntartani magad a felszínen. A világ elsötétül körülötted, ám utolsóként még megérzel egy erős kezet a hónod alatt.

Mikor magadhoz térsz, a tóparton fekszel. Körülötted minden csuromvíz, te is reszketsz. Ám nem ez a legkellemetlenebb. Annyira gyenge vagy, hogy a szemedet is alig tudod kinyitni.

- Túl jó a képzelőerőd, Lisim - mondja aggódva, de mégis egy bujkáló mosollyal a szája szélén mestered. - Tessék, idd meg ezt - tart valamit a szádhoz. Nehezen, de összegyűjtesz annyi erőt, hogy le tudd nyelni a folyadékot. Azon nyomban melegség járja át minden porcikádat, és sokkal erősebbnek érzed magad, elég erősnek ahhoz, hogy újra varázsolhass. - Próbáld meg még egyszer, gyere - segít fel Drystan a földről. - Próbálj meg sokkal tömörebb lenni a fogalmazást illetően. Az igét már ismered. Legyél konkrétabb. Sűríts a szóba egy parancsot, egy akaratot. Ne csapong el.

[Lisim]

*Csigabigalány*

/Hideg. Levegő. Víz. Hullám. Kiáltás. Fáradság. Ájulás. Így jellemezhető mindaz, ami pillanatok alatt történik. Liim először kétségbeesik, de még arra sincs ideje, hogy megmozduljon, hogy a víz felszíne felé rúgja magát. Elájul.

Hideg. Hidegre ébred. Fázik. Mestere hangját hallja maga felett, majd valamit megiszik, amit ő tol a szájához. Pár korty után jobb, az egész pohár rután pedig mintha teljesen kicserélték volna, újult erőt érez magában, melegséget, energiát. Drystan segítségéve feltápászkodik a földről./

- Tömörebb. /Nem tudja pontosan, hogy mit ért ez alatt mestere, de úgy gondolja, hogy kevesebb dologra gondoljon egyszerre, de az a kevés legyen erősebb, tisztább. Sóhajt egy nagyon. Picit fél az előzőek után. Úgy gondolja, érti mi történt. Elképzelte magát a vízben, ezért a vízbe került. Ennyi lenne?

Most megpróbál semmi másra gondolni, mint egyszerű hullámokra. Olyan hullámokra, amiket kívülről lát. Onnan, ahol áll. Elképzeli, hogy a víz, amit lát, fodrozódik, majd apró hullámok jelennek meg rajta, amik furcsa mód tőle távolodnak, be, a tó közepe felé. Ahogy mestere mondta, megpróbál parancsolni a szóval. Nem egészen tudja, ennek hogy is kéne történnie. Erről az egészről viszont beugrik neki a Harry Potterből az a jelenet, amikor Harry nem elég jól mondta ki az Abszol utat, és kissé utat tévesztett. Megpróbálja nem elkövetni ugyan ezt a hibát, és erőteljesen, tisztán kimondani a varázsszót./ En'und

<94>

[Mira]

*Lisim* [2900. augusztus 5., csütörtök]

Ahogy elképzeled, a víz elkezd fodrozódni, szépen egyenletesen, lassan, tökéletesen. Aztán valami megint balul sül ki: a levegőben apró fekete széndarabok képződnek, érzed, ahogy betelítik a tüdődet kormos feketeségükkel. Fulladozni kezdesz, egészen addig, amíg Drystan a vállára nem helyezi a kezed, és kimondja: En'und.

A szemed elől eltűnnek a csillagok, a fekete por kitör belőled, és szertefoszlik a levegőben mestered parancsára. A megkönnyebbüléstől felsóhajtasz. Teljesen világossá vált számodra, hogy nem valami könnyű mulatság varázsolni.

- Sokkal jobb volt - guggol le melléd Drystan. - Láttad, egy pillanatra sikerült. Pont úgy, ahogy akartad. Azonban muszáj a varázslat teljes időtartama alatt koncentrálnod. Ürítsd ki az elméd. Gondolj valami állandó, végtelen dologra, ami megnyugtat, és segít koncentrálni. Én mindig a napfelkelte képét idézem fel, ahogy a vörös koronája aranyra festi a körülötte lévő felhőket. Találj te is magadnak valamit. Most ülj le, mereng. Hogyha megvan a nyugalmad, próbáld meg újra. Ezúttal tökéltes lesz, meglátod majd.

[Lisim]

*Mira*

/Egy pillanatra elmélázik, hogy vajon tényleg sikerült-e valamit létrehoznia, vagy ismét csak elbaltázta a dolgokat. Aztán végül úgy dönt, hogy elhiszi mestere szavait, miszerint sikerült a dolog, ha csak egy pillanatra is, bár ő maga erre nem emlékszik, vagy nem egészen így emlékszik. Sebaj, majd legközelebb - emígyen bátorítja őt a férfi is. Hát, nincs más hátra mint előre, úgyhogy fel is tápászkodik./
- Rendben. /Arrébb téblábol, majd lehuppan a víz szélére. Elgondolkodik, hogy mi is lenne az, amire neki gondolnia kéne. Majd előveszi a kis fém ikozaédert, ami ott lapul az egyik kincses-zsebében, és azt kezdi el forgatni a kezében, játszadozik vele. Mi másabb lenne alkalmas a feladatra, mint ez a kis húszoldalú valami? Hisz kiskora óta nála van. Ahogy kezében forgatja, csak arra összpontosít, majd becsukja a szemét, kezébe szorítja a kis játékszert, majd elméjében csak egy dolog marad: ahogy a fém ikozaéder forog-forog, pörög-pörög, körbe-körbe. Minden mást sikerül kizárnia, csak a kockára összepontosít. Majd hangzik is az egyértelmű és tiszta varázsige:/
- En'und!

<95+30 (születésnap) = 125>

[Mira]

*Lisim* [2900. augusztus 5., csütörtök]

A húszoldalú kocka látványa teljesen kiüríti elméd - tökéletesen tudsz koncentrálni. Szavaid nyomán a tó felszíne apró, egyenletes fodrozódásba kezd; érzed, amint a Levegő kérésedre megformázza az előtted elterülő víztömeget. Drystan válladra teszi a kezét. Nem zavar meg a mozdulat, amíg csak akarod, folytatódik a hullámzás. Bár fáradsz, ez világos. Még ehhez az aprócska varázslathoz is sok energiára van szükséged, mégis tudod: ahhoz mindig lesz elég, hogy egy ennyire gyenge levegőmágiát létrehozhass.

- Gratulálok! - szól mestered, mikor megszakítod a varázslatot. A kékes fényben látod, ahogy mosolyog. - Ügyes voltál. De most itt az idő ismét pihenni - hosszú volt ez a nap.

A barlang eddig még ismeretlen részéhez vezet Téged. Talán egy folyosó lehet - igen, leginkább arra hasonlít. Különböző járatok nyílnak jobbra-balra. Az egyiken belépve egy kifaragott kőasztalt, hozzá két oldalt kőpadokat találtok. A szoba egyik falába egy hatalmas kémény van vágva, a kékes derengésben jól látni a falra tapadt kormot.

Érkezésetekre a falun futó villámok továbbgyűrűznek, megtalálják a járatot a padlóban is, és a kémény alatt hideg fényű, mégis meleg, kék tűzben egyesülnek. Drystan elővesz valamit zakója zsebéből, ami leginkább egy pénzérmére hasonlít. Az érmét a tűzbe dobja. A fém izzani kezd, alakja megnyúlik, átváltozik. Magad mellett látod, amint mestered felfelé tartott tenyerét a plafon felé kezdi mozgatni - ugyanúgy a fém is fölfelé tör, s nem sokára egy üst lebeg a tűz fölött.

- Töltsd tele a kondért a tó vizével, amíg én odakintről hozok valami ehetőt! - utasít, majd elindul a barlangrendszer kijárata felé.

*Elsajátítottad az első szintű levegőmágiát.*